Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-18 / 7. szám
EGYHÁZ A VILÁGBAN ,9Kérlek téged az én fiamért...99 A rabszolgaság keserűen kegyetlen -intézménye- az emberiség történetének több ezer éves kísérő jelensége. Felbukkanásának, keletkezésének időpontját ott és akkor kell keresnünk, amikor egy-egy ősi emberi közösség már képtelen saját erejével megművelni a feltört ugarokat, őrizni, ellátni az egyre szaporodó nyájakat. Ekkorra az ember — az állattenyésztés és földművelés mellett — -megtanulta- azt is, hogy a legyőzött ellenfelet jobb, értelmesebb életben hagyni, mintsem megölni, mert annak testi ereje, két kezének munkája több hasznot hoz, mint értelmetlen halála. A z emberiség lélekszámának növekedésével — természetszerűen — nőtt a rabszolgák száma is. A természetes szaporodáson felül, növelték ezeknek a szerencsétleneknek a számát azok a szabályszerű rablóhadjáratok, amelyeknes célja a fogolyszerzés volt, és — később ugyan — növelte tömegüket az eladósodásuk miatt szolgaságba jutottak sokasága is. A rabszolgának nem volt, mert nem is lehetett, önálló akarata. Még teste, testi ereje fölött sem rendelkezett szabadon. Ügy adták, vették, mint az igavonó barmot és a sorsa sem volt jobb vagy rosz- szabb, mint a hasznosságuk miatt megbecsült állatoké. Az, hogy a rabszolga is ember, arról hosszú évszázadokon át szó sem esett, mert ezt a rangot, “-méltóságot- azok sajátították ki maguknak, akik előtt lenézett, megalázóan szolgai volt a munka. S jaj volt annak, aki megunva — az állandó kiszolgáltatottságon tűi — urának, gazdájának kényét- kedvét, megpróbált szökni, szabadságra jutni! Senki házába nem fogadhatta, senki egy falat étellel nem táplálhatta, senki sem védelmezhette, és az ilyen még inkább való kiszolgáltatottságában egyedül attól függött sorsa, életben maradása, akitől éppen szabadulni próbált. Í gy lett és lehetett hosszú évszázadokon, évezredeken át a rabszolga -beszélő szerszám-, ahogy ezt ma az ókorral foglalkozó tudomány tárgyszerűen, de nem szenvtelenül megállapítja. -Beszélő munkaeszköz, gép- úgy, hogy a rabszolgák fáradságosan embertelen fizikai munkájának a gyümölcse került a tehetősebb szabadok asztalára s ennek a munkának az eredménye tette lehetővé egyesek — a felsőbb társadalmi rétegek tagjai — számára a gondtalan életet. Nélkülük, munkájuk nélkül a tudomány, a művészet sem virágozhatott volna, mert a valóban -névtelen- milliók verejtéke volt az ára annak, hogy az emberiség ezeken a területeken is előbbre jusson. Az ókori államok, birodalmak egész sorának társadalmi, gazdasági alapját a rabszolgaság intézménye jelentette. Egyiptomban csakúgy, mint Asszíriában, Babylon- ban vagy a perzsa birodalomban nemcsak a hatalmas piramisok, emlékművek, templomok és paloták, »országutak- és öntözőcsatornák épültek meg, készültek el a kiszolgáltatott milliók munkaerejével, hanem a mindennapok anyagi terhe és gondja is az ő vállu- kat nyomta leginkább. De nem is kell ilyen messze mennünk: az Ötestámentom könyvei — többek között —, törvényes előírásai azt bizonyítják, hogy a -választott nép- is ismerte az embernek az ember által való elnyomásnak, kihasználásának ezt a kegyetlen -formáját. (Azt azonban a hajdanvolt ótestámentomi közösségek javára kell írnunk, hogy a rabszolgákra vonatkozó törvények, szokások messze emberségesebbek voltak, mint e korban bárhol másutt.) A máig is méltán nagyhírű athéni demokrácia is csak a szabad polgárok -népuralma-: a rabszolgáknak ebben az államban is csak kötelességeik vannak, de jogaik nincsenek. P ersze azért a világ eközben előbbre haladt, és ahogy egymást váltják az évek, évtizedek, úgy változik meg a rabszolgák sorsa is. Erre a változásra a legjobb példa éppen az a kor, amelyben az egyház megszületett, terjeszkedni kezdett. Ha nagyon röviden akarjuk meghatározni ezt a folyamatot, akkor azt mondhatjuk, hogy a Kr. u. I. században a római birodalom nagy területein (így Palesztinában is) idejétmúlttá kezd válni az az általános berendezettség, amelyet a rabszolgatársadalmi jelzővel szoktunk említeni. Idejétmúlttá válik elsősorban azáltal, hogy Itáliában csakúgy, mint a különböző tartományokban egymás után robbannak ki azok a felkelések, amelyek jelzik a jognélküliek egyre fokozódó erejét és egyre erősebb szabad ságvágvát. De ugyanerre az idejétmúlt- ságra utal az is, hogy a munkaeszközök tökéletesedésével, a gazdasági módszerek sokirányú fejlődésével haszon nélkülivé vált (különösen a mezőgazdaságban) az addig olcsó rabszolgamunka. T ársadalmi, gazdasági forradalom volt ez a szó igazi értelmében, és ha ez a forradalom külsőségeiben nem is volt — mint a felkelések idején — mindig szemmel követhető, a megalázott embertömegek általa mégis egyre közelebb kerültek a célhoz: a szabadsághoz. A rabszolgaság kérdéséhez Jézus Krisztus nem szólt hozzá. Számára magától értődó volt az -e világi- élet adott rendje, de legalább ilyen magától értődőén nem tett különbséget ember és ember között és amikor magához hívta a »megfáradtakat-, akkor ez a hívás egyformán hangzott mindenkihez. S az első gyülekezetek is ezzel a természetességgel vették maguk közé »e világ kicsinyeit-, a rabszolgákat — tekintet nélkül arra, hogy ez tetszett-e az akkori kor hatalmasainak, vagy sem. M aguk nem voltak — társadalmi, gazdasági értelemben véve — forradalmárok, de az, amit így, ilyen módon a felebaráti szeretet elkötelezé- se alapján cselekedtek, az a maguk módján, a maguk szerény hozzájárulása volt ahhoz, hogy az emberi nem számkivetettjei eljuthassanak a mindenkit megillető személyes szabadságra. — Pál apostol is ezzel a szelíd indulattal írja meg Filemonnak legmegha- tóbb és legszemélyesebb hangvételű levelét, hogy kérje a címzettet -fiáért-, a szökött rabszolga Onézimuszért: tekintse őt a hitben és az emberségben egyenrangú testvérének, a testi-lelki szabadságban társának. S ha a levélben leírt szavak, mondatok akkor csak egy kis körben -oldották meg- a rabszolgaság kérdését, Pál és a többiek magatartása fénylő példája maradt s marad annak, hogy mit tehet, mit kell tennie — a maga módján — az egyháznak, a ke- resztvénségnek az emberi élet szebbé válásáért, minden igaz és jó emberi ügyért. D. Dr. Ottlyk Ernő Jézus első, galileai prédikációja óta így hangzik a felhívás minden nemzedékhez: térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa. És hogy tanácstalanok ne maradjunk a teendőnket illetően, így folytatódik a felhívás: higgyetek az evangéliumban és higgyetek énbennem! Az általános, mindenkihez szóló buzdítás után pedig szemtől szembe, kihez- kihez személy szerint ezt a parancsot intézi Jézus: kövess engem! Azaz, keresd és cselekedő Isten akaratát engedelmesen. Az Újszövetségben olyan sokszor és sokféle színben előforduló -közösség- szónak ez az alapja. Jézus vállalta az emberi sorsot itt a földön egészen a halálig, elfogadta azt, ami a miénk, a bűn mindenre kiterjedő következményeit és adja az embernek a bűn és halál legyőzésének diadalát. Krisztusi jövő vár ránk, mert a sajátjával azonos sorsot szánt nekünk. Társai, megváltói -vívmányainak- részesei és vele együtt Isten gyermekei vagyunk. Ez a kapcsolat állandósul és egyre elevenebbé válik az ige hirdetésében és hallgatásában. Ö maga szólít meg, tölt el reménységgel és indít a kettős nagy parancsolat betöltésére. Az úrvacsora a Jézussal való közösség rendkívüli, látható, tapintható, érzékelhető eseménye. Korty és harapás az élet forrásából és kenyeréből. Részünk van azonban Jézusból, életének fázisaiból másként is. Akaratunk legyőzése olykor szinte véres verejtéket présel ki belőlünk is Sokszor talán nagyon nehezen kimondott, de döntő szó az Atya és gyermek közösségében: ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te. A ■»nemszeretem« napokban, a szenvedések között állunk ilyen helyzet előtt A szenvedésnek -bérelt helye- van az életünkben. A hivő ember számára ez is a Krisztussal való földi sorsközösséghez tartozik. A közösség azonban nem korlátozódik Jézus és az egyes ember viszonyára. A Krisztus követése egymással is összefűzi a követőket. Egybefűzi először is a közös hit. Ugyanazon a módon váltattunk meg, ugyanaz az Urunk és ugyanaz a jövő áll mindany- nyiunk előtt. Hitből hitbe jelentetik ki Isten akarata és szeretete, egymás hitéből épülünk és erősödünk, egymás intelme és példája nyomán éljük és harcoljuk a hit harcát. Egymás szavát hallva ragyog fel előttünk a Krisztus hatalma és dicsősége. Magányosan lehet tűnődni, filozofálni, elméleteket gyártani, hivő életet élni azonban csak valakikkel együtt lehet. A lélek indít kölcsönös szolgálatra. Jézus így intette követőit: aki nagy akar lenni közöttetek, legyen olyan, mint aki szolgál. Egymás kölcsönös szeretete és szolgálata különbözteti meg a közösséget mindenféle egyéb emberi társulástól. Ma nem fog senki elé testben odatoppanni Jézus, hogy prédikáljon neki. Nem lép kenyérrel és hallal az éhező elé, nem ül le, hogy társasága legyen az elmagányosodott, elidegenedett embernek, nem jár testben az emberek között, hogy alkalmas és hathatós módon sugározza szét szerete- tét, kinek-kinek a szüksége szerint. De hatalmat adott övéinek, hogy az Ö közösségében és követésében mindezt megtegyék. így lesz valóságos közösségünk az Atyával és az emberekkel Krisztus által, aki azért jött, hogy egy lépést se tegyünk nélküle, hanem kövessük őt. Baranyai Tamás ESTI ZSOLTÁR Uram, ígérem: éjfelekkel, hazűg szavakkal nem barátkozom. Leszek, mi kell: porszemnyi ember. Imádkozom. Az én szívem még most is gyermek, alázkodó ... ha bűnöm Rád dobom: játéka csak a szertelennek. Imádkozom. Uram, betölteném Törvény-Igéd: ha esett testvérrel találkozom megcsókolom a béna bús szívét, imádkozom. Uram, hidd: minden győztes órám gyümölcsös kincsét Neked áldozom, s az életem öröm-hajóján imádkozom! Megyek, Uram, amerre küldesz... S ha közben már az elmúlást hozam és ajkam kékesen kihűlt lesz: imádkozom... ! Esti Gyula EGYSÉGES NORVÉG ÉNEKESKÖNYV A norvég egyházban most fogadták el az eddig használt két énekeskönyv helyett az egységesített énekeskönyvet hivatalos használatra. Az új enekeskönybe a két anyagot, valamint számos új éneket is felvettek. Negyven év óta volt használatban az eddigi két énekeskönyv, pedig huszonöt évenként újítani kellene — mondotta az énekeseddigiből válogatták össze az könyv bizottság elnöke. 1967 nemzetközi mérlege (II.) A világpolitikai helyzet alapvonásai Sem 1967 nemzetközi eseményei, sem az egész mai világpolitikai helyzet nem érthető meg az elmúlt ötven esztendőnek, mint új és önálló korszaknak az értékelése nélkül. Kelet és Nyugat történészei egyetértenek ma már abban, hogy az az új korszak, amelyben mi ma élünk, 1917-ben kezdődött el. Két fontos esemény történt 1917-ben, amelyek egészen napjainkig meghatározzák a világpolitikai helyzetet: Az egyik esemény az Egyesült Államok belépése az első világháborúba 1917 áprilisában, a másik pedig az októberi szocialista forradalom Oroszországban. Az Amerikai Egyesült Államok hagyományos izolációs politikáját adta fel, amikor 1917-ben belépett az első világháborúba. Ettől fogva Amerika egyik főszereplője lett a világ- politikának! Mindenki tudta, hogy ha Hitler háborúba kezd, akkor Amerika ott lesz a második világháborúban is. Így tölteni. sőt a második világháború után — mint ennek egyetlen igazi győztese — mindent megtesz, hogy Nyugatevrópát (NATO) és Ázsia nagy részét (SEATO) az USA befo’vása alá vonja Néhány éve az amerikai érdekek súlypontja Ázsiába, illetve a Csendes-óceánra tevődött át (korábban Korea, ma Vietnam), mert ezen a földrészen van Kína, a feljövőben lévő világhatalom. Az oroszországi októberi szocialista forradalom a 20. század legnayt óbb szab-sú társadalmi átalakulásit eredményezte. Korunk két világhatalmának egyikévé avatta a Szovjetuniót. Sőt az októberi szocialista forradalom nemcsak új társadalmi rendet teremtett a Szovjetunióban (majd a második világháború után egész sor európai, ázsiai és afrikai, később egy amerikai országban. Kubában is), hanem olyan gazdasági újjáépítési folyamatai is elindított, amely az addig egészen elmaradott országból néhány évtized alatt *vezető ipari országot« varázsolt elő Ha meggondoltuk, hogy a nyugati országokban a 18. század közepe táján kezdődött el -az ipari forradalom-. a Szovjetunió néhány évtized alatt behozta a nyugati iparilag fejlett államok több mint 150 éves előnvét. Es mindezt olvan káderrel, amely alig volt valamivel fejlettebb a gyarmati sorból már a mi napjainkban fölszabadult ázsiai és afrikai új államok ipari káderénél! Ennek folytán példaképe lett a Szovjetköztársaság új társadalmi és gazdasági rendszere azoknak az államoknak, amelyek Ázsiában és Afrikában fölszabadultak a gyarmati elnyomás alól. Nem arról van ugyan szó. hogy a gyarmati vének felszabadulási mozgalmai a marxizmus-leninizmusból táplálkoztak, vagy kommunista célkitűzésekkel indultak volna el. Ezek az országok azonban gazdaságilag mind elmaradónak, iparilag fejletlenek és a társadalmi igazságtalanság ugyanolyan kirívó bennük, mint a Szovjetunióban volt az októberi szocialista forradalom előtt. Feladataik társadalmi és gazdasági megoldása tekintetében azonban a Szovjetunió példáién tájékozódtak. Az októberi szocialista fáradalom nélkül elképzelhe‘eflen volna az afrikai, ázsiai és délamerikai népeknek az a vágya, hogy társadalmilag, politikailag és gazdaságilag új utakon induljanak el. 1917 októberi szocialista forradalma tehát egy olyan új társadalmat hozott létre, amely »ellene mond- a réginek, ellenpólusa mindannak, ami addig volt. És 1917 óta a forradalmi átalakulások állandó folyamatában élünk, bár ezt a mai naoig nagyon kevés keresztyén teológus és egyház »akarta- érzékelni. (Ma persze annál hangosabban tanítják!) Viszont a forradalmi átalakulásokkal mindig párhuzamosan haladnak az ellenforradalmi akciók is. Elkezdődött ez 1918-ban az új szovjet állam ellen indított intervenciós háborúban és folytatódott a 'más'ödik világháború után a magyar ellenforradalmi akcióban, majd Délkelet-Ázsiában, Indonéziában, Afrika sok államában, Kínának az ENSZ-böl való kizárásában, a közelkeleti háborúban és a görögországi katonai puccsban, stb. Az 1918—20-as szovjetellenes intervenciós háborúk következménye és folytatása mindaz, ami ma az antikommunizmus jegyében bárhol a világon történik és az a célja, hogy ahol a népek és államok a gyarmati vagy félgyarmati függőségből, az elnyomás és kizsákmányolás állapotából, az éhség, írástudatlanság és kulturálat- lanság állapotából meg akarnak szabadulni, az uralkodó réteg véleménye szerint annak politikai és gazdasági hatalmi szerepét veszélyeztetik, és ezért minden ilyen a szabadságért és társadalmi igazságosságért folytatott harc »kommunista agresszióvagy »kommunista infiltráció* abban az országban és a világ- kommunizmus útját egyengeti abban az országban. Ez vonatkozik a vietnami nép harcára csakúgy, mint a délamerikai országok szociális forradalmi megmozdulásaira. Ez vonatkozik az afrikai eseményekre csakúgy, mint a görögországi puccsra! Az elmúlt 50 esztendő világpolitikai helyzetét az határozta meg, hogy a Szovjetunió és az USA közti feszültség milyen jellegű és milyen erősségű volt. Számunkra a mai nemzetközi politikai helyzet megítélése szempontjából is az a nagy tanulság adódik az eddig elmondottakból, hogy minden mindennel összefügg, hogy a nemzetközi események nem különíthetők el egymástól, hogy a világpolitika eseményei sajátosan egy forrásból adódnak ma is: 1917 fent jelzett két eseményéből. Ezért kell ebben az összefüggésben néznünk és megítélnünk .a mai háborús gócokat és tűzfészkeket is Dr. Pálfy Miklós A folytatás címe: Hidegháború volt! Szomszédunk nádereszén lógnak a jégcsapok. Közelében a diófa ágán két kis cinke egymásba bújva kuporog. Szépek a jégcsapok, de hidegek, akár a halott. A cinkék melegek, kedvesek. Fagyos télben életről csevegnek. Meleg szobám ablakából nézem őket. S hallgatom, mit is beszélnek . A gyenesdiási falumúzeum anyagának gyűjtésénél feltűnt, hogy pincekulcsot csak- csak, de lakáskulcsot, vagy régi zárat egyet se találtam. Minek is lett volna! így ír szülőházáról Veres Péter is: nem volt azon zár, csak retesz, tőle mindenki bemehetett. Nem volt mit félteni. Közel 30 éve ismerem már ezt a falut. Amikor először itt jártam, alig láttam kerítést. Keresztül-kasul közlekedett itt bennszülött és idegen. Ha voi‘ ’s, csak nádból, hogy őrizze kiskertet, szőlőt az apró jószágtól. Ma már nincs zár nélküli ház. Egyre többen és erősebben kerítkeznek. Ahol eddig szabadon jártál, drótok. TELI LECKE kerítések állják utadat. Zsákutcák sűrű csalitjába tévedsz Minek ez? Miért ez? Hogy van ez? Csivitelők feleljetek! Zárak, kerítések ott születnek, ahol elszakadnak, elhide gülnek egymástól az emberek Olyanokká lesznek, mint a jégcsapok. Rideg, egymástól elkülönült világ mindegyik Részeire bomlik, oszlik, ami egy volt. Magánoson élnek, külön-külön. mint a jégcsapok. Kezembe veszem őket s elemzem belső lényüket. Félnek, egyesek valósággal remegnek. Ha fű a hideg szél olyan a nádtető, mint egy fekete zongora. Az ereszen pedig, mint egy szörny csontos ujjai: a jégcsapok. Tremolór játszik, valami félelmetese’ Kerítések, zárak mögött fél nek az emberek. Egy zár má nem is elég. Kettő, sót három is kell. Biztonsági és francia s ki tudná még milyen! Nem egykönnyen juthatsz ide be. Komondorok állják utadat. Bizalmatlan, félő hang kérdezi: -Ki az?- Be sem enged, nem ismerheted meg, csak réseken át. Hideg, titkolt, zárt világ. Olyan, mint a jégcsapok. Kerítések és zárak mögött önzés van. Ahogy gyarapszik, szűnik a szükség. Nem kell már se barát, se szomszéd, önmagába fordul s lassan már téged sem ismer meg. Nem könyörög már a szomszédban égy csupor lisztért, kanál zsírért, darab kenyérért. Van mindene. Nem kellesz már neki. Nincs se barátja, se Istene. ö önmagának mindene. Meg-megcsordul az eresz, csöpögnek a jégcsapok. Ja 'ászt ígér a napos dél tű tik lassan a tél. Csorog a hó lé, minden kis árok most patak, a patakok folyók s a folyók tengerek. Duzzadnak « nagy vizek. Barátom! Nyisd ki az ajtód! Ülj le velem néhány percre a napra, egy csendes kis padra Nézd, olvadnak a jégcsapok. Csorog, csöpög s fut a víz lefelé. Engedd, hogy megmelegítse hideg szíved az én Uram. Vallom s tudom, hogy nincs erő, mely embert ember mellé állíthat testvérként, barátként, csak a szeretet! Győz a tél felett! Légy újra testvérem és barátom, ahogy az rendeltetett. Nézd az édes kis rínkepárt. Nem szakítja el őket egymástól se tél, se nyár. Tollászkodnak, csivitelnek. lassan fészkel keresnek, melyből útnak indulhat majd sok pelyhes, puha élet. Nem elszakadni egymástól. hanem naponként újra és újra megtalálni egymást! Ez a legszebb feladat! Keleten. Nyugaton, ezt várja a vi- 'ág Figyeld csak! Duzzad már az olajág'. Talán béke lesz.,. falán ember lesz az emberJ Hernád Tibor
