Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-08 / 49. szám
KfÜSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. Ti. ADVENT Dobi István Adventnek, „az Űr érkezésének” az egyházban több jele van. Jelzi az ádventot először is az oltárterítő színe. A szent- háromsági vasárnapok hosz- szantartó zöld színe után ád- ventben az oltárterítő színe lila. A lila szín a magunkba szállás, a bűnbánat szimbóluma. Ezzel a külső jellel figyelmeztet az egyház arra, hogy készüljünk fel valami rendkívüli eseményre, egy megmagyarázhatatlan csodára: az Isten emberré, az Ige testté lesz. S ok gyülekezetben kedves szokás az ádventi koszorú elhelyezése. Négy gyertya ékeskedik a fenyőkoszorún és minden egyes ádventi vasárnappal eggyel több gyertya meggyújtására kerül sor. A fény növekedése egyre jobban megvilágítja a sötétségben kanyargó utat annak, aki közénk jön, aki vállalja a földi életet értünk Betlehemtől a Golgotáig. Advent jeleihez tartozik ősidőktől kezdve az egyház üzenetének megválasztása is. Az ádventi perikopák valameny- nyije arról szól: „Emberek készüljetek, Jól meggondoljátok, Jézust, ki jő értetek, Miképp fogadjátok __” (112. ének) Tehá t az igék, az ádventi üzenet textusai és az énekek mind alvó állapotból felrázni és felébreszteni akarnak és figyelmünket Isten nagy kegyelmére koncentrálják: Jézus Krisztusra. Arról, hogy mekkora a feszültség Isten és á bűnös ember között, az egyház népének mindig van tudomása, a megoldás is ismerős a hivő ember előtt, de ilyenkor ád- ventben egész közelről válik ismertté a feszültséget átívelő isteni kegyelem Jézus Krisztusban, az ádventi vendégben. A dventnek ezek a külső jelei sokunkban bizonyos ádventi „hangulatot” idéznek elő. Ebben a hangulatban visszaremeg a várakozás, talán gyermeki, a szürke egyhangúságból, a késő ősz borongós, ködös vacogásából valamilyen ünnepélyes, fehér, meleg karácsonyban való feloldódásra. Eljutni a fenyő és gyertyaillat szárnyain a csillogó karácsonyfa alá, ahová, ó szertefoszlott, de visszatérő álmok, puha, meleg anyai kezek vezettek bennünket. És átbor- zong rajtunk az örök titok megfejtésének vágya. Ez a hangulat, érzés és nosztalgia tölti be gyakran ádventi várakozásunkat. De ádvent jelei, a lila szín, a koszorú gyertyáival, és főként az igék és énekek semmiféle rendkívüli hangulatot, érzést, vagy nosztalgiát nem akarnak előidézni bennünk. Ádvent minden tekintetben a lényegre törekszik. És a lényeg ez: Isten a bűnös embert megszánta és elküldte egyszülött Fiát megváltására. Ez volt az „első ádvent” nagyszerű élménye és csodája, és az évről évre megismétlődő ádventek bizonyságok Isten hűségéről, hogy a bűnös ember nem elveszett ember, Isten Jézus Krisztusban a megváltás lehetőségét nyújtja. Ezért ilyenkor különösen is felszabadulunk a félelem nyomasztó érzésétől, a rettegéstől, hogy Istennel találkozunk, mert ádventben Isten belátó szeretete valósul meg, felénk jön megváltó, szabadító kegyelmével. így a bánat színével ellentétben túláradó öröm hordozói lehetünk, Isten mindenkor kész arra, hogy megbocsássa bűneinket és Krisztusért újból kegyelmébe fogad. P ersze az első ádvent kétezer évvel mögöttünk van már. A második ádventben pedig kétezer év óta él az egyház. S nekünk mindkettő ugyanazt az igazságot prédikálja: Isten szeretete végtelen. Az első ádvent „eredményeképpen” testté lett az Ige, a második végén pedig a Megváltó találkozik megválfottai- val. Ádventben mindkét konzekvenciával számolnunk kell. Ezért ádvent nem korlátozható a négy lila színű vasárnapra és nem pusztán az egyházi esztendő bizonyos szakasza, amely ezt a nevet hordja. Mert ádvent jeleivel a keresztyén ember egész életében, minden hétköznapjában és ünnepnapjain egyaránt találkozik lényegét illetően. Mégis e különleges alkalomnak van mondanivalója és üzenete. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy Isten nagy csodája megtörtént az idők teljességében és szent Fiában közénk, jött, az évenként visszatérő ádventek megállásra késztetnek bennünket. Mint ahogy az est bizonyos órájában összekulcsoljuk kezünket, hogy a nap áldásaiért hálát mondjunk, úgy az esztendő bizonyos szakaszán a várakozásnak kiváltképpen forró és bensőséges érzése tölt el bennünket: „örvendve köszöntsétek E kedves vendéget, Ütját egyengessétek, Elhagyván bűnt, vétket.” (112. ének) dventnek a keresztyén emberen is vannak jelei. Ilyen jel az öröm. Öröme van a keresztyén embernek, hogy Isten szeretete nem fogyatkozik meg. „Tegnap és ma és örökké ugyanaz”, örülünk annak, hogy Isten testvérekké teremtett mindannyiunkat. Es hogy az embertársamat legalább úgy szereti, mint engem, örülök annak, ha a világban valami jó történik, mert akaratából egy darabka valósul, örülök, ha népek és nemzetek között érvényesül a jóakarat, jóindulat és béke, mert ott biztos az ádventi vendég van jelen. A keresztyén öröm poharának alján reménység van. Reménységünk támfala Urunk hatalma. És mi reménykedve nézzük a világ, az emberiség jövőjét, mert Isten kezében tudjuk. És reménykedünk abban, hogy bennünket, erőtlen és gyenge szolgáit is fel tud használni terve végrehajtásában. Ezért beszélünk szolgálatokról, feladatokról, kötelességekről. Ádventi jelek rajtunk, ha mi reménységgel és meg nem fáradva, bizakodva és örvendezve veszünk részt mindHÍRÜNK A VII .ÁGBAN A Berlinben megjelenő Zentralblatt für Bibliothekswesen című folyóiratban most jelent meg dr. Szent-Iványi Béla professzor tollából dr. Pálfy Miklós teológiai professzornak a Német Demokratikus Köztársaságban az elmúlt években megjelent két könyvészeti művének (A Hallei Magyar Könyvtár kéziratgyűjteménye és Könyvészeti ritkaságok a Hallei Magyar Könyvtárban) ismertetése és méltatása. „Hálával tartozik elsősorban a magyar és szlovák kultúrtörténeti kutatás a szerzőnek, hogy ... ennek az egyedülálló gyűjteménynek a modern katalogizálását elvégezte” — állapítja meg a bíráló. azon munkákban, amelyek jók, előre vivők; a másiknak, vagy másoknak hasznosak. D e ádventi jelek azok is, ha eltölt a szomorúság és a bűntudat, hogy önző voltam. Hogy sokkal több bánatot okoztam hozzátartozóimnak, mint örömöt. Hogy szégyenkezve húzódom a sarokba, mert amíg mások minden erővel fáradtak a jobb élet létre hozásán, én cinikusan félreálltam. Bíráltam és gúnyolódtam, holott az első vonalban kellett volna verejtékeznem. Ezek is jelek. És mindezekre éppen azért jó ilyenkor felfigyelnünk, mert a megszokottság, elfásultság, közöny ördöge lelkünkre telepszik s alig tudunk kimászni alóla. Nos, ádvent a tespedtsé- get letépi rólunk és ezt mondja: „Emberek, készüljetek, Jól meggondoljátok, Jézust, ki jő értetek, Miképp fogadjátok.” (112. ének) Dr. Rédey Pál Fogadás a Fővárosi Tanács VB elnökénél Sarlós István, a Fővárosi Tanács VB elnöke november 25-én fogadta a budapesti protestáns egyházak vezetőit s átfogó tájékoztatást adott a főváros fejlődéséről, problémáiról és örömeiről. Az együttléten kifejeződött az a bizalom, amellyel a főváros vezetősége bevonja az egyházakat a főváros társadalmának közös gondjaiba és örömeibe. A fogadáson részt vett Grnák Károly, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője, és Túrái István, a Fővárosi Tanács egyházügyi tanácsosa. Egyházunk részéről jeden voltak D. Káldy Zoltán és D. Dr. Ottlyk Ernő püspökök, Dr. Prőhle Károly dékán, Dr. Pálfy Miklós professzor, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkára, D. Koren Emil és Várady Lajos budapesti esperesek, valamint Karner Ágoston országos főtitkár. A tájékoztatást követő bő hozzászólásokat D. Káldy Zoltán nyitotta meg, aki örömét és köszönetét fejezte ki az ilyen rendszeresen megismétlődő alkalmakért. Rámutatott a magyar nép- frontpolitika egészséges, összefogó erejére, s az állam és egyház közötti húszesztendős Egyezmény hatására és előrevivő eredményeire. Az Országos Egyház Közgyűlése A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése 1968. december hó 13-án, pénteken délelőtt 10 órakor tartja ülését az Országos Egyház imatermében (Budapest, VIII., Üllői út 24. udvari épület II. em.). Az Országos Közgyűlést megelőzően, délelőtt fél 10 órakor istentisztelet lesz. December 12-én, délután 3 órakor tartja ülését az Országos Egyház Presbitériuma. Az Országos Közgyűlés ismertetésére lapunk későbbi számaiban visszatérünk. IMÁDKOZZUNK Irgalmas Isten! Egyedül csak Te ismered nagy belső gyengeségünket, bogy mennyire reszketünk magunkért és félünk minden megpróbáltatástól. Adj szívünkbe bátorságot, hogy számít- gatás nélkül árasszuk szeretetedet magunk körül. De hogy is lennénk erre képesek, ha Te fel nem szabadítasz bűneink terhe alól? Formáljon át napról napra mind jobban isteni szereteted: végy bennünket kézbe és ne bocsáss el soha. Erőd emeljen csüggedésünkben, szabadítson ki önzésünk börtönéből szolgáló életre. Bukdácsolásaink közepette mutasd meg rajtunk hatalmad Jézus Krisztusért, és dicsőítsd meg magadat bennünk! Ámen. Akikre hallgatnunk kell Sok esztendeje már annak, amikor egyházunk egyik ünnepi ülésén a kormány képviseletében, akkor még miniszterként, Dobi István részt vett. Várták lent a kapuban, hogy illőn fogadják. Nem lehetett. Nem várta meg az ajtónyitást, frissen kilépett az autóból, mint egy a sok közül, s ruganyos léptekkel indult fel az emeletre. Tudta, hova megy, s ment. A Magyar Népköztársaság első embere ilyen egyszerű, természetes, szerény — ennyire ember volt. Az ország első közéleti embere, s életútja mennyire más, mint uralkodók,.vagy vezető államférfiak szokott útja. Az övét ilyen mérföldkövek jelzik: munkás a fatelepen, lengyárban, tölténygyárban, vasúti '.pályamunkás, részesarátó, mezőgazdasági napszámos. Szegényparaszti sorból emelkedett a legmagasabb székig. Ennek az ívelő „karrier”-nek emelő és sodró ereje a nép volt, amelyből jött, s amelyben halálig megmaradt. A népért tudott ember lenni, önzetlenül és szerényen, s a népért tudott lángolni és elégni. Mert egyszer tüzet fogott, s nem hainvadt, amíg el nem hamvadt. Tudta, hová megy, s ment feltartóztathatatlanul. A két világháború között sokszínű volt a küzdelme és a szenvedése. A felszabadulás után is sokszínű volt a harca Parasztszövetségben, Kisgazdapártban, majd a Magyar Szocialista Munkáspártban, Függetlenségi Népfrontban, Termelőszövetkezeti Tanácsban, Országos Szövetkezeti Tanácsban, miniszteri, miniszterelnöki székben, s végül az Elnöki Tanács elnöki székében. De ez a sokszínű élet mindig egyértelmű volt. Egyértelműen a népé. „Életem és munkám célja minden időben és helyzetben a dolgozó nép szolgálata volt” — írta élettörténetében. „Törekedtem becsületesen helytállni, és teljesíteni a kötelességeimet”. Emberi szavak, s nem nagyobbak, mint minden becsületes emberé. Ö éppen ennek a „minden ember útjának” hűségében és egyértelműségében lett naggyá, államférfivá, első emberré. Tág látóhatáron mozgott a szeme és a szíve. A minden jóakaratú ember igaz törekvéseit összegyűjtő népfrontpolitika zászlóvivője volt. Mindnyájunké. Halálhírének osztatlan döbbenetében csendesedtünk el mi is. A püspökök és az egyházi vezetők az ő kezébe tették le az esküt hűségükről népünk és a nép állama iránt. Jó helyre tették. Szívében hordozta népét. * Dobi István temetése november 27-én volt a Kerepesi temetőben a munkásmozgalom nagy halottjainak Pantheonjában. A temetésen a Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében. D. Káldy Zoltán püspök, az országos egyház lelkész-elnöke vett részt. A FINN LELKÉSZEGYESÜLET A politikai igehirdetés A politikai igehirdetés nem különleges formája az evan- géliomról szóló igehirdetésnek. Ha az igehirdetésnek az a feladata, hogy a Jézus Krisztusban megjelent békességet minden vonatkozásban elmondja, akkor ebben a „minden vonatkozásban” éppen az van benne, ami az evangéliom hirdetését szükségképpen mindig politikaivá teszi. A keresztyén ember ugyanis mint homo politicus benne él ezen a világon ugyanúgy az emberi közösségekben, mint minden ember. Nincs az életnek olyan köre, ami ne volna szoros kapcsolatban a politikai és nyilvános dolgokkal, mindazzal, ami hozzátartozik a politikai közösséghez, a „városhoz” (ahogyan a görög „polls” szót fordítani szoktuk), a társadalomhoz és az államhoz. Nincs az életnek olyan területe, amely nem volna kapcsolatban az összes emberi rendekkel és adottságokkal, ami tehát kívül esnék azon, ami közös minden más emberrel. A politikai igehirdetés tehát, amikor az evangéliomot hirdeti, úgy szólítja meg az embert, hogy vonatkozással van a politikai és közös emberi kapcsolatokra. Az az igehirdetés, amelyik nem politikai ilyen értelemben, az vagy az embert veszi semmibe és akkor valóságellenes és utópista, vagy pedig nem érvényesíti minden vonatkozásban azt a tényt, hogy Jézus Krisztus a bűnök bocsánatát hozta el. A. Bausch I szakfolyóiratában Matti Pun- tila lelkész beszámolót írt az elmúlt nyáron Budapesten tartott finn—magyar lelkészkonferenciáról, s a finn lelkészeknek magyarországi körútjáról. A kedves és melegen méltató visszaemlékezés során megemlíti, hogy várják a Magyar Lelkészi Munkaközösség vi- szontlátogatását Finnországban, amikor majd a finn lelkészegyesület rendez hasonló konferenciát. A magyarországi konferencia előadásanyagából — mint arról már hírt adtunk — a finn lelkészi szakfolyóirat közölte Dr. Pálfy Miklós professzor előadását. Most D. Káldy Zoltán püspök előadását jelentették meg finnül a Látóhatár (Näköala) című folyóiratban „A magyar evangélikus egyház” címen, amelyben Káldy püspök egyházunknak a háború utáni útjáról szólt. A „Téli gyertyák” (Talvik- ynttilät) című karácsonyi kiadvány cikket közölt Benkő István orosházai lelkész tollából „Az Űr segít” címen, az Immanuel név karácsonyi jelentéséről. GENF A Lutheránus Világszövet- binak többek között az a célja, ség főtitkára, dr. Andre Appel, h0gy előkészítse az 1970-re négy hetes információs utat tesz az Egyesült Államokban tervezett Vilaggyulest Portó és Dél-Amerikában. Ez utób- Alegre-ben
