Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-12-08 / 49. szám
Ar egyháztörténetből A szentek és ereklyék tisztelete a IV. században A pogányság hatását jelzi, hogy a keresztyénség körében is meghonosodott a kultusz személyi és dologi tárgyainak térfoglalása. Az erőszakkal térített pogányságot azzal akarták megbékíteni, hogy régi szokásait a keresztyénségben is gyakorolhatta. A pogány világ héroszainak mintájára jöttek létre a szentek, s a pogány amulettek és varázsszerek mintájára az ereklyék. A körmenetek, búcsújárások, a szentek képein levő glória is mind pogány eredetűek, A szentek tiszteletét a mártírok kultusza készítette elő. A vértanúk sírjain kápolnákat, templomokat építettek. Rómában Péter és Pál apostolok állítólagos sírhelyein épült két bazilika. Ahol templomot készültek építeni, oda ünnepélyesen átszállították valamelyik vértanúnak a tetemeit. A vértanúk váltak az egyház első szentjeivé. Eleinte a hívek a szentekért is imádkoztak, majd a népvallási kegyességben ez átvált a szentek kultuszává. A keleti egyház megülte a „mindenszentek” ünnepét. Ezt a nyugati egyház is átvette, amikor a császár a pogány Pantheont (a minden istenek templomát) a keresztyéneknek adta át, akik azt „mindenszentek” templomává tették. A szentek földi maradványai, az úgynevezett ereklyék is vallási tiszteletben részesültek, ezeknek csodatevő erőt tulajdonítottak. A legszentebb ereklye volt Krisztus keresztje, melyet állítólag Heléna, Nagy Konstantinus anyja talált meg. E monda csak a IV. század végén tűnt fél, még Eusebius sem tudott róla. Mégis ennek emlékére rendelte el Nagy Gergely pápa a kereszt feltalálásának ünnepét (május 31.). A szentek seregének élén Mária állt, akinek tisztelete egyre nagyobb méretei öltött. A Mária-kultusz kialakulását számos tényező segítette elő: ilyen volt a szüzességnek, mint ‘akkori legfőbb keresztyén ideálnak a magasztalása, de ilyen volt a hitvitákban a „theotokos” (istenszülő) elnevezés diadala is, közrejátszott a pogány istennőkről szóló mitológia hatása is. Első Mária- ünnep volt a február másodikén tartott Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, ami a régi pogány februári gyertyás körmenetekre emlékeztetett. Az angyalokról szóló tanítás tekintetében eleinte tartózkodó volt az egyház, mert az a gyanú érhette, hogy a gnosz- tikusok angyalait tiszteli. De már Ambrosius ajánlotta, hogy imáinkban forduljunk az angyalokhoz közbenjárásért. Konstantinápolyban Mihály arkangyalnak szenteltek egy templomot. Rafael és Gábriel arkangyalokhoz szintén mint közbenjárókhoz fordultak. A szentek és ereklyék tiszteletével együtt szokásba jöttek a búcsújárások, zarándok- lások. Palesztina, a Sinai hegy, Péter és Pál apostolok sírja Rómában, Márton püspök sírja Toursban, voltak a kiemelkedő búcsú járó helyek. A püspökök közül sokan felszólaltak a zarándoklás túlzott mértéke ellen. A körmenetek is pogány eredetűek, különösen érvényes ez a búzaszente- lőre. A képektől való idegenkedés megszűnt ebben az időszakban. Korábban tiltakoztak a falakra festett alakok tisztelete ellen, de később erről elhallgattad Igaz, magasabb szinten helyesen tanítottak arról, hogy nem a kép a tárgya a tiszteletnek, hanem a személy, akit ábrázol, de a laikusok tömegei magát a képet tisztelték. A szentek, Mária és Jézus képeit bevitték a templomokba. D. dr. Ottlyk Ernő Istenes közmondások „Kinek a pap, kinek a papné" „Váltja hitét, mint az ingét" „Ebrül-ebre, paprul-papra” Varietas delectat — a változatosság gyönyörködtet — mondja a latin közmondás. Így van. A taposómalom unalma öl. Mégis... Van egy határ, amíg gyönyörködöm, azon túl már hűtlenkedem. Mozog, fut, rohan, száguld a ma embere. Személyi igazolványában nincs már hely az új munkahely bejegyzésére. Fájó szívvel látjuk: sátrát bontja, veri fel másutt, de csak rövid időre s mindig rövidebbre. Lassan semmi ki nem elégíti. Semmi és senki sem jó. Pedig, amit a legjobban kellene ismernie: közvetlen környezetét, otthonát, hazáját: nem ismeri. Érthető. Vándor volt, csak bóklászott, csálingózott szerteszét. Budapesten (s egy-két vidéki városunkban, ahol két templomunk van) megindulnak vasárnap reggel a vándoEmbertelen Néhány héttel ezelőtt eljött hozzám egy volt kedves konfirmandusom, hogy kipirult arccal, az örömtől boldogan bejelentse az esküvőjét. Részletesen megbeszéltünk mindent. Megállapodtunk az esküvő napjában és órájában. Még arról is szó volt, hogy Bach melyik művét szólaltassa meg a kántor. Az esküvő napja előtt másfél héttel újra eljött hozzám a menyasszony. Most már nem kipirult arccal, hanem kisírt szemekkel és elmondta, hogy leendő apósa egy budapesti katolikus templomban rendelte meg az esküvőt. Elmondta azt is, hogy az apósjelölt katolikus — természetesen a vőlegény is — és a család egy rok. Ma a Deák téren, holnap, vagy a következő vasárnapon, a Várban tűnnek fel. Belekóstolnak itt is, ott is a gyülekezetbe. Nem jutnak tovább a kóstolásnál. így soha meg nein elégednek. Felületes ízlések, benyomások szerint döntenek: jövök újra, vagy nem. „Baj van a gyülekezetünkben ...” mondja. S ahelyett, hogy teljes erejével, odaadásával segítene a baj elhárításában, elfut. S közben úgy érzi, hogy ő Jézus Krisztus egyetlen hű tanítványa. Állj meg! Telepedj le annál az asztalnál, amely a legdrágább: a szülői házban, a gyülekezetedben, hazádban! Ennél az asztalnál minden kész. Ne csak kóstolgasd. Elégedj meg vele! Jelződ ez legyen: otthonlakó, családját, egyházát, hazáját szerető. Hernád Tibor beavatkozás katolikus pap barátja embertelen módon avatkozott bele az esküvő ügyébe. Kérdezem miféle eljárás ez? Miféle egységtörekvés az a katolikus egyház részéről, amely ilyen „lebeszélésekben” és „rábeszélésekben” nyilvánul meg? Hol tanulják katolikus pap testvéreink ezeket a módszereket? Sajnáltam a kis menyaszszonyt, aki nagyon szereti vőlegényét és szégyelltem magam egy másik felekezet papjának embertelen módszere miatt. Nem hiszem, hogy katolikus pap barátaim egyetértenek ilyen módszerekkel? Ffilöp Dezső Kis gyülekezet nagy áldozata — Paróchia-ssentelés Lu.falván — A Mátra és a Cserhát nyúlványainak kies völgyében fekvő kisközség, Luciáivá egyházszerető népe várta és fogadta D. Dr. Ottlyk Ernő püspököt abból az alkalomból, hogy az új paróchia felszentelésére a gyülekezetbe érkezett november 17-én. A teljes presbitérium és sok gyülekezeti tag vette körül az érkező kedves vendégeket a paróchia udvarán, majd harangzúgás közben vonultak az ősi templomba, ahol Dedinszky Tamás lelkész meleg szavakkal köszöntötte a vendégeket s virágcsokrot nyújtott át a gyülekezet sze- retetének jeléül. Este zsúfolt templomban ünnepi istentisztelet volt, melynek szolgálatában részt vett Gartai István esperes és Kö- szeghy Tamás is. A püspök Zsid 4, 12 alapján hirdette az igét. „Az egyház szeretetének ünnepét ünnepeljük apáink ősi templomában, amely megőrizte Isten igéjét, a hit bizonyosságát. Munkátok, áldozatotok az egyház iránt tanúsított tisztelet és szeretet. Ez a gyülekezet nevezetes egyházhűségéről. Isten élesztette ezt és éleszti ma is bennetek igéjével. Isten beszéde élő és ható, mondja igénk, s Luciáivá evangélikusai ezért az élő és ható igéért szívet, életet, magatartást, hűséget adtak Istennek. Ősi templomotokat, MIÉRT Keleten, nyugaton, délen, északon: Talpunk alatt ugyanaz az anyaföld. És ugyanaz az égbolt borul fölénk. Ugyanaz a víz, a tűz, a levegő... Ugyanúgy markol a gyomorba a kín mert üres és enni hiába kér... A kemény kasza- és kalapácsnyéltől egyformán kérges lesz a fehér, sárga és fekete tenyér. Északon, délen, keleten, nyugaton egyformán: kacag az öröm és sír a fájdalom. Egyformán: kínnal szülnek az anyák, és egyformán: vágy fűti az ifjú szívét, ha lazul a jég a zuzmó felett, vagy izzón nyílnak a gránátalmafák. Egyformán sajog a seb, ha belehasít a húsba a fegyver gyilkos éle, és egyformán öleli mindünket át a Csontkaszás karjával a sír sötét mélye Embervoltunk mélységes, fájdalmas, de gyönyörű valósága keleten, nyugaton, délen, északon egyforma s örök... Jaj!! mégis miért keressük kínnal-gyötrelemmel mindig, mi elválaszt és oly nehézen azt, ami öszeköt?! Ittzés Mihályné fiatal lelkészeteket, egyházatokat szerető gyülekezet vagytok, példátok is bizonyítja, hogy Isten beszéde élő és ható, HARANGTOHOUY, LUC FALVA mely szívet nyit, győzni tudott és tud.” Az istentisztelet után ünnepi közgyűlés volt, melyen a gyülekezet lelkésze őszinte szavakkal köszönte meg a püspök igehirdetését. Ezután ismertette a gyülekezet, valamint az új lelkészlakás építésének történetét. Gazdag története van ennek a kis 540 lelkes gyülekezetnek. 1783-ban lett önálló, amikor elvált a szomszédos sámsonházi gyülekezettől. A lelkészlakás építésének gondolata 1966- ban vetődött fel, amikor a gyülekezet akkori lelkésze Szende Miklós 43 évi hűséges lucfalvai szolgálat után nyugalomba vonult. Az egyházukat, gyülekezetüket féltőn szerető hívek tudták jól, hogy új lelkészt a több mint 110 éves korszerűtlen lelkészlakásba nem kapnak, elhatározták, hogy új, modern otthont építenek. Felajánlották a szükséges társadalmi munkát, a szükséges anyagiakat s e célra megtakarított 34 000 Ft-jukat. Ezen felajánlásuk és elkötele- zésük alapján az egyházkerület püspöke a Lutheránus Világszövetségtől 60 000 Ft segélyt is biztosított a lelkes kis gyülekezetnek. 1967. március 5-én iktatták be a gyülekezet lelkészét. Másnap már elkezdődött a régi lelkészlakás bontása. Szeptember 28-án költözött be a lelkészcsalád az új otthonba. A társadalmi munka értéke elérte a 105 000 Ft-ot. Készpénz adomány hívektől 65 000 Ft, s a Gyülekezeti Segélytől 12 000 Ft segélyt kapott a gyülekezet. A gyülekezet lelkésze megha- tottan köszönte meg a bányászok, a tsz-tagok, a hívek, a község vezetőinek és a tsz vezetőinek odaadó segítségét, munkáját az építkezés ideje alatt. Külön is szólt a helyi tsz építőbrigádjának vezetőjéről, Bacsa János szögleti mester munkájáról, aki a teivezéstől a befejezésig igen sokat fáradozott a gyors és jó munka érdekében. Ugyancsak kiemelte a többi szakmunkás áldozatos, odaadó munkáját is. Jegyzőkönyvben örökítették meg Ottmár Gyula paróchia- építő gondnok példaadó, hűséges munkáját, szolgálatát, aki még az otthonát is átengedte a lelkészcsaládnak az építkezés idejére. „Emberé a munka, Istené az áldás”, fejezte be beszámolóját a lelkész. A munkát elvégezte Isten segítségével, s most a gyülekezet kéri munkájára az áldást A lelkész beszámolója után elsőnek D. Dr. Ottlyk Ernő püspök köszöntötte a gyülekezetei. „Ha az építkezés történetét újra felidézzük, lehetetlen, hogy meg ne zendüljön a mi ajkunkon is a zsoltáríró szava: áldjad én lelkem az Urát... Ha ennek a kis gyülekezetnek egyházszeretetére gondolunk, elmondhatjuk, van jelene, van múltja, de van jövője is a lucfalvi evangélikusoknak.” Köszönetét fejezte ki a gyülekezetnek munkájáért 8 Isten gazdag áldását kérte a további tervek valóraváltásá- ra is. Köszöntötte az ünneplő gyülekezetét Gartai István esperes a Nógrádi Egyházmegye nevében, Sztehló Mátyás a szomszédos sámsonházai gyülekezet nevében, Kőszeghy Tamás egyházkerületi lelkész, valamint a gyülekezet volt lelkésze, levélben, A gyűlés befejeztével a paróchia köré gyűlt össze a nagyszámú gyülekezet, ahol a „Jövel Szentlélek Úristen” kezdetű éneket énekeltük el, majd a püspök imádsággal és áldással átadta szent és méltó szolgálatra a lucfalvaiaknak az új lelkészlakást. A nehéz munkában megedződött bányász, tsz férfi hívek, az asszonyok és fiatalok szemében, de a lelkészében is könny csillogott az ünnepi percekben, s boldogan tértek otthonaikba, áldva az Istent, aki erőt, szívet, lelkesedést és kitartást adott mindnyájunknak a munka elvégzéséhez. Az ünnepség után gazdagon terített asztal várta a kedves vendégeket. Közben a püspök közvetlen, testvéri beszélgetést folytatott a jelenlevőkkel egyházunk jelenéről és jövőjérőL Dedinszky Tamás TISZTELETBELI DOKTORI ClM Az észak-amerikai Missouri Eugene Carson Blake genfi államban lévő St. Louis Egye- ökumenikus főtitkárnak és a tem, a jezsuiták egyik főisko- vatikáni Egység Titkárság tit- lája, tiszteletbeli teológiai dók- kárának, J. G. M. Willebrands tori címet adományozott Dr. katolikus püspöknek. A GYÜJTÖTABORNÄL IS ROSSZABB A venezuelai Ciudad Boli- katolikus érsek. Nyilvánosan var szegénynegyedeiben sokkal kipellengérezte a munkások rosszabbak az állapotok, mint rossz szociális helyzetét ebben a gyűjtőtáborokban voltak — a fejlődőben levő ipari városjelentette ki egy venezuelai ban. A Szentírás ma történelem, ige és hitünk Miért szent írás a Szentírás? Erre a kérdésre a bibliaolvasó evangélikus ember meg tud felelni: azért, mert Isten igéje van benne, az az ige, amely hitünk alapja. A legtöbb ember azonban azt gondolja, hogy a Szentírásban levő igék bölcs mondások, tanítások, amelyek aztán rendbe szedve alapul szolgálnak a keresztyén ember hitének. A Szentírásban azonban nemcsak mondásokat, tanításokat találunk. A Szentírás tele van történetekkel. Két hosszú történetet olvashatunk: Izrael népe életének mintegy ezer esztendejét, az ősatyáktól kezdve a babiloni fogságból való hazatérésig, és Jézus és az apostoloknak történetét Jézus születésétől Pál apostol római fogságáig. Ezenkívül találunk még kisebb történeteket, epizódokat prófétákról, az ókori kelet nagy uralkodóiról és hadvezéreiről, római császári helytartókról, katonákról, vámszedőkről, nomád pásztorokról és városlakókról. Sőt, ma már minden bibliaolvasó embernek tudnia kell azt is, hogy minden bibliai igének, még a legelvontabb tanításnak is megvan a történeti kapcsolata. A próféták igéit csak akkor értjük meg helyesen, ha tudjuk, mikor, kiknek és milyen körülmények között hirdették azokat. Ugyanez vonatkozik az apostolok leveleire, sőt még a Példabeszédek könyvének bölcs mondásaira is. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten igéje nem független a történelmi eseményektől. Mindig nagyon is megfogható, meghatározott körülmények között szólaltak meg Isten emberei. Az előbb említett történeteket pedig a Szentírás mindig belehelyezi a történelem összefüggéseibe. A Szentírásban szereplő Nékó fáraó, Na- bukodonozor, Cyrus, Augustus császár, Poncius Pilátus és mások a történelem jól ismert alakjai. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy a Szentírás történetei nem csupán eseményeket írnak le, vagy dokumentumokat ismertetnek, hanem „értelmezett” történetek. Sajátos szempontjuk van. Az egyes embereknek, Izrael népének, vagy Jézus tanítványainak történetét Isten felől, Isten szempontjából nézik. Arra mutatnak rá, hogy mit cselekszik Isten ezekkel az emberekkel, azt mondják el, mi Isten véleménye arról, ami történik és arról, amit az emberek tesznek. Ezekben a történetekben és abban, ahogyan a Szentírás az eseményeket nézi, nem az események, vagy a szereplők állnak előtérben, hanem az. hogy ezek hogyan viszonyulnak Istenhez és mit akar velük Isten. Ezen a különleges „szemüvegen” keresztül nézik a Szentírás írói az eseményeket és az embereket. Így aztán sok mindent nem írnak le részletesen. Csak arról szólnak, ami ebből a sajátos szempontból fontos. Így pl. nem találjuk sehol Jézus személyleírását. Ugyanakkor Lk 19-ben Zákeusról olvashatjuk, hogy alacsony termetű ember volt, mert ezzel jobban tudja érzékeltetni, milyen nagyon akarta látni ez az ember Jézust: mivel az előtte állóktól nem láthatta, hát felmászott egy fára. Az ilyen sajátos módon látott történetet az egyház tudósai üdvösségtörténetnek nevezik. A Szentírásnak majdnem két évezredet kitöltő történeteit ez a látás foglalja egységbe: Isten kezdettől fogva úgy irányította az emberiség történetét, hogy abban végbevigye azt, amit Ö az emberek javára, üdvösségére akar cselekedni. A Szentírás írói minden kis esemény mögött ott látják Istent, a történelem Urát, aki szüntelenül munkálkodik az emberek üdvösségén. Ezért választotta ki Ábrahámot, az ősatyákat, Izrael népét, ezért küldte el a prófétákat és végül egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Így hát nemcsak az az ige, amit Isten mond, hanem az is, amit Isten cselekszik. Milyen szépen fejezi ki ezt a magyar nyelv: „ige”, ami szó is meg cselekedet is egyszerre! A Szentírás tehát megtörtént, döntő eseményekről tudósít. Nem közömbös hát, hogy ezek a történetek valódiak-e. A Szentirás írói igényt tartanak arra, hogy a leírt történeteket hitelesnek és igazaknak fogadjuk el. A Királyok könyve pl. korabeli hivatalos krónikákra hivatkozik (pl. 2 Kir 14, 28), Lukács meg arra, hogy mindennek pontosan utánajárt, szemtanúkat hallgatott ki és így írta meg az evangéliumot. (Lk 1, 1—3). Az apostolok tudatják, hogy arról tanúskodnak, amit szemükkel láttak és kezükkel fogtak (J. Ján 1, 1), és Pál, mikor Jézus feltámadásáról ír a korinthusiaknak, a tanítványokon és az asszonyokon kívül még több mint 500 olyan emberre hivatkozik, aki saját szemével látta a feltámadott Jézust. A Szentírás nem készen hullott az égből. Emberek írták. Ezek az emberek azonban tanúságtételként írták le mindazt, amit láttak és hallottak. Arról tanúskodnak, hogy valóságos eseményeket láttak és valóságos szavakat hallottak. Tanúskodásuk igaz és emberi voltát bizonyítja azt is, hogy amikor ugyanarról az eseményről írnak többen, akkor a lényegben való megegyezés mellett a részletekben eltérnek egymástól. (Pl. Jézus szenvedése és halála a négy evangéliumban). Ebben az 6 tanúságtételükben van Isten igéje, amely hitünk alapja. Muntag Andor
