Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-01 / 48. szám

Az élet második felének bölcsessége „Az emberek csak akkor halnak meg, ha egyedül vannak, és senki se szereti őket” — írja egy orosz író, Andrej Platonov. Elet, halál, szeretet, szeretetlenség valóban összefüggenek. Az élet forrása a szeretet. A szeretetlenség pedig öl és pusztít. Rengeteg példával illusztrálja ezt a megállapítást nein csak az egyes ember kicsi története, hanem a népek és az emberiség világtörténelme is. Ugyanezt az igazságot mondja ki más sza­vakkal a Szentírás is, amikor így szól: „Aki nem szereti az ö embertársát, gyilkos az”. Akármekkora legyen is azonban az emberszeretet hatalma ezen a földön, az emberek mégis meghalnak. Aminek kezdete van, annak vége is szakad egyszer. Az elmúlásra azonban nem szívesen gondolunk, s arra sem, ami azt rendszerint megelőzi: a megöregedésre. A régi bölcseket úgy ábrázolták, hogy em­beri koponya előtt, halálfej előtt ülnek, s úgy elmélkednek. A régiek szívesen beszéltek az ars moriendi-röl, a meghalás mű­vészetéről is. Az, hogy manapság szinte divatossá válik a ge­rontológia, az öregségről szóló tudomány, azt mutatja, hogy a mai embert is egyre mélyebben foglalkoztatja az élet második felének titka, amely szorosan hozzátartozik az első feléhez, an­nak egyenes folytatása, és — mégis egészen más. Hiszen ami­kor az élet delelöpontján túl vagyunk, sok minden amit koráb­ban magunk előtt láttunk, mint célt és feladatot, most a há­tunk mögé kerül Sok keserűségtől óvja meg magát az, aki nem akar olyan célok után futni, amelyek már mögötte van­nak, amelyek mellett már elhaladt. Az élet első felében a tes­ti-anyagi életfeltételek megteremtése és biztosítása a főfeladat. Az élet delén túl egyre inkább a lelki-szellemi kulturális érté­kek kerülnek előtérbe. Ezekre kész az ember akkor is, ha testi­leg erőtlenné válik. Az az ember boldogul öregkorában, aki ennek megfelelően rendezkedik be. Ha így nézzük, nem érezzük olyan megalázónak és olyan megszégyenítőnek azt, hogy megöregszünk és meghalunk —ír­ja Selye János. Mennyi szép és jó értéknek örülhetünk éppen életünk második felében! Mennyi bölcsességre, tisztánlátásra tehetünk szert éppen akkor, amikor már hosszú életre tekint­hetünk vissza. Sok vallásos ember ilyenkor látja be, ismeri fel, hogy hányszor nyúlt bele felsőbb isteni akarat élete folyásába, és hogy ez az isteni akarat tele volt türelemmel, bölcsességgel, szeretettel. És talán azt is belátja, hogy ő maga milyen kicsi­nyes volt, milyen hitetlen és szeretetlen emberként élte le sok­sok korábbi esztendejét. Egészen más egy teljes, sok örömben gazdag élet végén meg­elégedetten, „betelve az élettel” távozná, mint az élet második, talán nagyobbik s több időt jelentő felét örömtelenül, elége­detlenül, belül lázadozva, kifelé összeférhetetlenkedve leélni, s elégedetlenül, mindenből és mindenkiből kiábrándultán ki­múlni. Az egészséges, szép öregség nem elérhetetlen vágyálom, hanem már ma is lehetséges. Erre törekszik a haladó társada­lom a modern világban, hallatlan tudományos és gazdasági le­hetőségeivel, felelős emberszereteiével. És ezért vállal és hor­doz sok áldozatot a keresztyeny szeretet is. Az öregek pedig szereietre vágyódnak, s ezt a szeretetet kézízel foghatóan egyre inkább tapasztalni szeretnék. Ez a szeretetvágy megnyugvást kap az evangéliumnak ab­ban az üzenetében is, hogy az alfa és az omega összetartozik. A kezdet és a vég ugyanannak az élettörvénynek, a szeretet igazságának van alávetve. Amiképpen szeretet volt a kezdete életünknek, szeretet vár majd minket annak végén is. Ez a szeretet a halálon túl is körülvesz, magához ölel, kiemel a megsemmisülésből, megpihentet s örökre boldogít. Mert az élet forrása, a kezdete és a vége is egy kézben van. Annak a kezében, aki azt mondja magáról, hogy ö az Alfa és az Omega: tiszta, örök szeretet, örök jóság és bölcsesség. D. dr. Vető Lajos Akikre baUgatnurik Beszéd a holnapról Mivel Isten Krisztusban megbékélt a világgal, ezért minden igehirdetés, amely a kezdetről és végről prédikál, a lényege szerint igazi örömüzenet. Arról tanúskodik, hogy Isten hű ma­radt teremtményéhez, nem hagyta elveszni kezének művét. Ezért nem határozhatja meg az ember és világ közti ellentét • keresztyén igehirdetés tartalmát. Ha a szükségnek megfele­lően ellent is mondok neki, akkor is érte teszem azt. Ez meg­óvja az egyházat attól, hogy szeretetlenül ítélkezzék és arra m szerétéire bíztatja, amely a látszatok ellenére is hisz és re­mél. WALTER KRECK Teológiai professzor Bonnban BEA BÍBOROS MEGHALT A Vatikánban, létesített egy- pet játszott és XXIII. János ségtitkárság igazgatója Bea pápának igen bizalmas mun- bíboros, aki a Második Vati- katársa volt, Rómában hirtelen kán Zsinaton igen nagy szere- elhúnyt ,,Emlékezzetek... s kövessétek hitöket” Békéscsaba ünnepén a főis­tentisztelet oltári szolgálatá­ban megható perceknek volt tanúja a gyülekezet. Mekis Ádám esperes ekkor leplezte le öt Békéscsabán szolgált nagynevű lelkész emléktáb­láit. A Zsidókhoz írott levél szép mondatát idézte: „Emlé­kezzetek meg elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és __ kövessétek hi töket.” Így emlékeztek a békéscsa­baiak a századelő következő öt lelkészére, elhalálozásuk sorrendjében. • Csepregi György. Békéscsa­bán született 1850-ben, s meg­halt ugyanott 1918-ban. Békés­csabán, Szarvason végezte is­koláit, a teológiát pedig Po­zsonyban és Halléban tanulta. 25 esztendőn át a fazekasvar- sándi gyülekezet lelkészeként szolgált. Békéscsabára 1900­ban hívták meg az akkkor szervezett negyedik lelkészi állásra, s itt szolgált haláláig. 18 éven át volt az arad-békési egyházmegye esperese. Békés természetű, szolgála­tát jól betöltő lelkész és espe­res volt — szólt róla Mekis esperes jellemzése. Az emlék­tábla leleplező ünepségén unokái is jelen voltak. * Koren Pál. Aszódon szüle­tett 1845-ben, Koren István­nak, Petőfi egykori aszódi ta­nárának fiaként. Aszódon és Szarvason végezte iskoláit, majd teológiát Sopronban, Po­zsonyban, Baselban és Berlin­ben tanult. Haasz Lajos mellett volt segédlelkész Békéscsabán, s négy éven át paróchus Pit­varoson. Onnan hívta meg a csabai gyülekezet lelkészéül, ahol haláláig, 1921-ig szolgált. Az arad-békési egyházmegye első esperese volt. D. Káldy Zoltán püspök prédikál a békéscsabai nagytemplomban Zörgő avar örömöt zenél Őszi sárguló, fáradt falevél mit súgsz nekem? Hogy közeleg a tél? Nézek körül, szerte varjak szállnak. Komor hirdetői a halálnak. Nem gondolok mégsem elmúlásra. Rámosolygok a kopár faágra, hisz nékem minden hulló falevél örömhírt susog, életről beszél! Mert mikorra jéggé dermed a föld, s a fák között a hideg szél süvölt, ha Isten segít, már többen leszünk, megszületik negyedik gyermekünk. Nem rémftesz hát száraz falevél, a zörgő avar örömöt zenél. Őszi bánat nékem semmivé lett: az elmúlást legyőzi az élet! Hanvayné, T, Mária LÜTHI NYUGALOMBA VONULT A lelkészeink körében jól isi­mért és a világon talán legis­mertebb svájci igehirdető, Walter Lüthi lelkész, szeptem­ber közepén tartotta búcsú­igehirdetését a berni székes- egyházban. Kétezren jöttek össze az istentiszteleten, hogy a nyugalomba vonuló prédiká­tort még egyszer hallhassák prédikálni. A most 67 éves lel­kész 1946 óta volt lelkésze a berni székesegyháznak. Nagyműveltségű, igen tanult lelkész volt— méltatta Mekis esperes. Bámulatos munkabí­rás, nagy rendszeretet és szi­gorúság jellemezte. Számos vallásos könyvet, írásmagya­rázati művet, hittankönyvet írt magyar és szlovák nyelven. Szigorúságáról, szókimondásá­ról és következetességéről szá­mos történet él még ma is a békéscsabaiak ajkán. Számos leszármazottja kö­zött jelen volt a leleplezésen unokája, D. Koren Emil püs­pökhelyettes is. • Jakabfi György. Bábaszéken született 1881-ben. Tanulmá­nyai végeztével Pilisen volt lelkész 17 éven át. Békéscsa­bán 1922-ben lépett Koren Pál örökébe, s szolgált itt is 17 éven ál, korai haláláig. Kiváló szónok és népszerű lelkész volt Békéscsabán. A gyülekezet tagjai ma is sok szeretettel emlékeznek har- " mine évvel ezelőtt eltávozott kedves alakjára. Gyermekei közül két fia vett részt az ün­nepségen. • Dr. Szeberényi Lajos Zsig­mondi. 1859-ben született Bé­késcsabán, ahol apja püspök volt. Békéscsabán, Selmecbá­nyán, Nagyszebenben tanult, a teológiát Pozsonyban, majd Berlinben végezte. Tótaradá- con volt hét évig lelkész, ami­kor apja halála után annak paróchiális örökébe hívták meg Csabára. Itt szolgált lel­kész, majd esperesként öt ven esztendőn át haláláig, 1941-ig. Nagyműveltségű, széles látó­körű lelkész és esperes volt. A bécsi egyetemnek tisztelet­beli doktora, számos megtisz­telő egyházi és világi cím és megbízatás birtokosa volt. So­kat utazott, számos nyelven beszélt, és ugyancsak számos vallásos és tudományos tárgyú könyvet irt, vagy fordított. Luther vagy Loyola című hit­védelmi könyve szélesen el­terjedt. Különösen értékesek a parasztságról írott hatalmas művei. Utódai közül fiai és azok családjai vettek részt az ün­nepségen. • Dr. Szeberényi Gusztáv. Tót- aradácon született 1890-ben, ahol apja akkor lelkész volt. Tanulmányai végeztével Bé­késcsabán segédlelkészkedett, majd meghívták Csepregi György örökébe rendes lel­késznek, ahol 24 évig szolgált. Apja halála után egy héttel, 1941-ben halt meg fiatalon, 51 éves korában. Izig-vérig diakóniai lelküle­tű lelkész volt. Erőteljes bel- missziói tevékenységet folyta­tott. Árvaházat, diakonissza anyaházat, aggok otthonát hívta életre a csabai gyüleke­zetben. Ugyanaltkor egy ma­gyar s egy szlovák nyelvű egy­házi hávi lapnak volt a szer­kesztője. Az emlékezés jegyében folyt le Békéscsabán a kistemplom- han tartott délutáni vallásos est is, amelynek keretében békéscsabai születésű, ma is szolgáló lelkészek mondották el emlékeiket a gyülekezetről. Többen személyesen, de töb­ben csak írásban, üzenettel köszöntötték a jubiláló gyüle­kezetei. Az előadást D. Koren Emil püspökhelyettes tartotta, aki szintén Békéscsaba szülöt­te, „A templomok bizonyság- tétele” címen. A gyülekezet énekkara tette szolgálatával bensőségessé az estet Celldömölkről Komáromba Kevés olyan gyülekezet van, ahol olyan sűrűn váltották egymást a lelkészek, mint Ko­máromban. Különösen az utóbbi időben volt így. Miu­tán Szebik Imre lelkész Mis­kolcra került, a komáromi gyülekezet tagjai nagy aggo­dalomban voltak. November 10-én azonban reménységgel vettek részt meghívott lelké­szük, Ittzés Gábor volt eelldö- mölki sedédlelkész beiktatá­sán. A bensőséges ünnepségen iktató igehirdetésében Selme- czi János esperes arról tett bi­zonyságot, hogy van értelme a lelkészi szolgálatnak, hiszen az a lelkész feladata, hogy sza­vával és példájával továbbad­ja Isten örömüzenetét. Ez pe­dig arról szól, hogy ö meg akar menteni. Nemcsak majd egyszer, távoli jövőben, a vi­lág végén, hanem már itt is, most is. Ennek a hirdetéséhez reménységre van szüksége a lelkésznek, aki keveseknek, szétszórtaknak hirdeti az igét. Reménységünk alapja Krisztus ígérete: veletek vagyok min­den nap ... Beköszöntő igehirdetésében Ittzés Gábor is Jézus ígéreté­ről szólt. A jó Pásztor meg akar gazdagítani a bizodalmát hitben. A hit életünk, keresz- tyénségünk kezdete és vége. Ha megfogyatkozik, sokszor másokat, külső körülményeket okolunk, valójában mi ma­gunk vagyunk gyengék. Isten történelmi eseményeken ke­resztül is tanít: népének szol­gáló szeretetben kell élnie. Enélkül nincs keresztyén élet. Ebben is gazdaggá akar tenni Urunk. S végül meg akar gaz­dagítani az élő reménységben. Korunk a reménység világa. Jézusra tekintve reménysé­günk lehet. A kis komáromi szórványgyülekezet az egész egyházzal kapja az ígéretet a rtleggazdagodásra. Az új lelkészt meleg sza­vakkal köszöntötték Selmeczi János esperes, dr. Szelényi Gusztáv egyházmegyei fel­ügyelő, Berzsenyi Miklós vasi egyházmegyei felügyelő, vala­mint a környéken szolgáló lel­készek közül többen, továbbá Szabó László gyülekezeti gond­nok, és dr. Pazár László pres­biter. Jelen volt az ünnepsé­gen a helyi Hazafias Népfront képviselője és a komáromi és celldömölki gyülekezet sok tagja. Reuss András Békéscsaba ötödik temploma Ojabb evangélikus templom nyitotta meg kapuját hazánkban 1968. november 17-én, az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapján. Ezt a templomot az alapításának 250. év­fordulóját ünneplő békéscsabai gyülekezet építtette Isten iránti hálóból mezőmegyeri leányegyházában élő híveinek. Érdekesek, tanulságosak és hitet erősítők e templom építésének körülményei. * Mezömegyer a törökvilág előtt Békés me­gye ötödik legnagyobb települése volt. A hó­doltság alatt megsemmisült. A török kiűzése után lakatlan volt, sokáig csak Megyer-pusz- ta néven ismerték. A mezömegyeri határ be­nyúlt egészen a mai Békéscsaba kellős köze­pébe. A jelenlegi gimnázium mögötti utcács­kán egy árok vonult végig, amelynek túlsó partja már Mezőmegyert jelentette. Az 1738. évi nagy pestisjárvány idején itt állottak a „veszteglő-házak”, s az akkori evangélikus lelkész, Burian Sámuel ez árkon keresztül, hosszú póznán nyújtotta át a másik oldalon bezárt, halálra készülő gyónóknak az oltári szentséget. A mezőmegyeri határrészt a jobbágyság felszabadulása után, a múlt század közepén kezdte tanyákkal beépíteni az odaköltöző bé­késcsabai evangélikusság. Ezek a tanyai hívek előbb csak egy képesítés nélküli tanítót al­kalmaztak Pusztai András szabómester sze­mélyében, majd 1886-ban a békéscsabai gyü­lekezet szolgálatába állította Mezőmegyeren az első okleveles tanítót: Botyánszky Jánost. Mezőmegyeren, melyet még akkor Dobozme- gyernek neveztek, abban az időben 31 tanyai házban 45 evangélikus család élt 540 hold föl­dön. A békéscsabai gyülekezet 1891-ben szép új tanítói lakot és tágas tornyos iskolát építtetett mezőmegyeri híveinek, ez az iskola egyben imaházul is szolgált. Ez azonban mind nem volt elég. A mezöme- gyeriek szívében egyre erősebb lett a vágy sa­ját templom után. Már az első világháború előtt gyűjtés indult templomépítésre, de a vesztett háborút követő pénzromlásban ez a templomalap megsemmisült. Miután a mezőmegyeri tanyai település 1927- ben önálló községgé alakult, amelynek 1076 la­kosából 681 volt békéscsabai származású evan­gélikus, a templom utáni vágyakozás még na­gyobb szárnyakat kapott. Erről a templom utáni vágyakozásról a békéscsabai gyülekezet szlovák nyelvű lapjában 1937-ben az alábbi cikkecske beszélt: „Mikor lesz Mezőmegyeren evangélikus templom? Ez a kérdés nyugtalanítja a Mezőmegyeren lakó evangélikusokat. Minden alkalommal, amikor istentiszteleten a szűk padokba prése­lődnek, amikor a távolról integető békéscsa­bai nagytemplomra tekintenek, újra és újra fölmerül a szívükben a kérdés: Ugyan, enge­di-e megérnünk Isten azt a napot, amikor ne­künk is lesz Mezőmegyeren saját templomunk? íme, a kígyósiaknak már van, a gerendásiak- nalc is, éppen csak nekünk nincsen.” A cikk szerzője írását ezekkel a szavakkal fejezte be: „Testvérek! Eddig talán csak az emberektől kértetek. Kérjetek Istentől, mert ami az embereknek lehetetlen, Istennél lehet­séges.” Csakhamar megindult ismét a gyűjtés. Tég­lafelajánlások történtek. Az építés megkezdé­se a küszöbön állt. És bár 1939 tavaszán már erősen sűrűsödtek az emberiség feje felett az újabb háborút jelző vészes felhők, a már em­lített gyülekezeti lap mégis bizakodva írta: „A mezőmegyeri hívek sóvárogva várják azt a napot, amikor megkezdődik templomuk épí­tése. E templom a b éke temploma kell hogy legyen ..-Nemsokára megkezdődik az eddig megajánlott téglák szállítása, hogy aztán a kishitűek is hinni tudjanak.” A nagy bizakodásból mégsem lett semmi. Most a második világháború vihara borított fel mindent. Aztán elült a vihar. Békésebb évek követ­keztek reánk. S amint közeledett a békéscsa­bai gyülekezet megalapításának 250 éves jubi­leuma, úgy erősödött az elhatározás: Isten iránti hálából erre az alkalomra kell megépí­teni a mezőmegyeri templomot. Isten megelé­gelte a mezőmegyeriek hitének próbatételeit, végül is valóra váltani engedte a több, mint fél évszázados vágyakozást. A 120 ülőhelyes, de 150 lélek befogadására is alkalmas egyszerű, mégis szép kivitelű, homlokzatán nagy kőke­resztet viselő templom elkészült.s november 17- én D. Káldy Zoltán püsvölc, 10 lelkész és nagy­számú mezőmegyeri, békéscsabai, környékbeli, sőt a távoli hévízgyörlci hívek egy csoportjá­nak jelenlétében fölszentelte az ország jelen­leg legújabb templomát, a mezömegyeri — ne­vezzük az ő szavukkal mi is így — a „béke­templomot.” Áll tehát már a békéscsabai gyülekezetnek immár ötödik temploma. Legyen rajta, a benne időről-időre összegyülekező híveken s a kö­zöttük hangzó igén Istennek az áldása, hogy ezután „a kishitűek is hinni tudjanak.” id. Dedinszky Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom