Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-11-24 / 47. szám

Ä Szentiräs ma Elveszített és megtartott élet Lk 9, 24 Jézus kétféle emberi magatartást állít szembe egymással: az életmentő önfeláldozást az öngyilkos önvédelemmel. Jézusnak ezt a szavát is nehéz elfogadnunk, ösztöneink pon­tosan az ellenkező irániba hajtanak bennünket. Az életösztön azt súgja, hogy védekezz a kívülről jövő igényekkel szemben. A védekezésnek pedig két ősi módja van: szorosan marokba zárjuk értékeinket, és lesújtunk arra, aki érdekeinket érinteni merészelné. Jézus azt mondja, hogy az élet védelmének ez a felfogása öngyilkosság. Nyisd ki a markodat, akár sújtani akarsz vele, akár markolni, s így kockára téve nyered meg az életet. Jézus ezzel nem a nyitott tenyér könnyelmű té­kozlására buzdít, hanem a szolgálatra. Míg az önvédelem görcsében élünk, a félelem uralkodik rajtunk, de ha ki­nyitjuk mások számára életünk kincstárát, a szeretet felsza­badító örömét kapjuk cserébe. Minél többet adunk magunk­ból, annál többek vagyunk. Amíg ezt az ellentmondást nem tudjuk elfogadni, az élet titka zárva marad előttünk. Az önvédelem ösztöne azonban olyan erős bennünk, hogy a jobb belátás nem segíthet rajtunk. Csak egy erősebb ösz­tönzés lendíthet át ezen az önveszélyes holtponton. Ezt az erő­sebb ösztönzést kapjuk Jézus „önvesztésé"-nek ajándékaiban. Ha Jézus magát féltette volna, meghúzódott volna a názáreti műhely védettségében, s mi szegényebbek lennénk az ige világosságával. Ha Jézus nagypénteken önvédelemből angya­lok seregeit veti be, akkor csak Isten ítélő igazságáról tudhat­nánk, s nem reménykedhetnénk kegyelmes igazságában. A bűn szomorú ténye miatt valakinek a rövidebbet kell húznia. Ami­kor Jézus mások élete helyett a maga halálát dobta a serpe­nyőbe, ezzel a szent egyoldalúsággal teremtett harmóniát. Eb­ben az egyoldalúságban van a mi békességünk. Ez az egyol­dalúság győzi le az önmegtartás ösztönét, ez ösztönöz a szol­gálatra, a mások javának oltárán végzett áldozatra. Ezért nincs értelme annak, hogy marokba szorítva, tüzön- tnzen keresztül őrizgessük értékeinket. Ki kell nyílnia tenye­rünknek, hogy mindenki vehessen abból, ha szüksége van rá­Ki kell nyílnia a gyülekezetnek elsősorban Isten felé. Ne azt várjuk Isten igéjéből, ami igazolja múltunkat, hanem legyünk készek elfogadni múltunk ítéletét és jövőnk ígéretét. Így le­hetünk csak Istennek a múltból a jövőbe vándorló népe, akik nem maradnak le a menetelő világtörténelem mögött. Ki kell nyílnunk a gyülekezet egésze felé. Könnyű volna a gyülekezet életét az igazán hívőkre koncentrálni, de ez a gyü­lekezet halálát jelentené. Pál az egyház testében a szégyellni- való tagokat látja a legfontosabbaknak, mert a kicsiny hi­tnek, a gyámolításra szorulók, akikkel a statisztikákban nem di­csekszünk azok tartják ébren a gyülekezetben a szolgálat lel- küietét. Ki kell nyílnunk a közegyház és annak vezetői felé. Isten a bölcsesség tudományát nem egyedül egy gyülekezetnek és lel­készének osztotta ki. Az egyház számára ma járható út látá­sáért sokan küzdöttek, és elsősorban vezetőink. Velük éltető közösségben kell maradni. Ki kell nyílnunk az egész keresztyénség felé. Evangélikus voltunk nem az elszigetelődést vagy az egyházi belharcot kö­veteli, de nem is külön értékeink eltékozlását. Fel kell tár­nunk testvéri szívvel sajátosságainkat a többi egyháznak, s nyitva kell maradnunk a többi egyháznak az ige mértékén is maradandó értékei előtt. Ki kell nyílnunk a valóság felé. Az öngyilkos önvédelem álmodozásra késztet, de illúziókra nem épülhet tartósan a gyü­lekezet élete. Be kell látnunk hogy a keresztyénség elvesztet­te irányító szerepét mindenütt a világon. Fel kell ismernünk, hogy Isten jóakaratát hitetlenek által is munkálja ebben a vi­lágban. Alázatosan el kell ismernünk, hogy a mi társadal­munkban sok olyan kérdés megoldódott, amit az ún. keresz­tyén társadalom nem tudott, vagy nem is akart megoldani. A közéleti kezdeményezést kivette Isten kezünkből, de ezzel Jé­zus helyére utasított bennünket, a szolga helyére. Bele kell adnunk erőnket minden jó kezdeményezésbe, akkor is, ha nem keresztyének inspirálják vagy vezetik. Ki kell nyílnunk a robbanásszerűen változó világ előtt. Nemcsak a technika áldásaiért lehetünk hálásak, hanem azért a valóban újért, ami a köztulajdonon épülő társadalomban je­lentkezik. Keresztyénségünk természetes közegének érezhet­jük ezt a társadalmat, s a forrásban levő bornak nem a sep­rőt hánytorgatjuk fel. Ez az új társadalom olyan iskolát jelen­tett egyházunk számára, amelyben lehetségessé vált sok, az egyház lényegét és küldetését érintő felismerés. Ki kell nyílnunk az egész emberiség sorsa iránt. Nem lehet a világ legtávolibb zú.gában olyan ügy, amely nem a mi ügyünk lenne. A gyülekezetnek is vállalnia kell azt a felada­tot, hogy az ember mindenütt elnyerhesse és megőrizhesse emberi méltóságát. Azon kell lennünk, hogy a magunk és a gyülekezet békéje és jövője Jézus szaván nyugodjék: aki elveszti az 6 életét én­értem, megtalálja azt! _____________________ Cserháti Sándor Derűs sorok Aktuális ének Békéscsabán a temetői szer­tartások egészen 1966-ig rend­szerint a gyászháznál folytak. A szertartás kezdetekor a ko­porsót kivitték az udvarra. A koporsó körül helyezkedett el a család, a ház eresze alatt s az udvaron szerte az ismerő­DÄNIÄBAN az égető lelkészhiányon oly­módon is igyekeznek segíteni, hogy lelkésszé avatnak teoló­giát nem végzett, de a lelkészi szolgálatra rátermett egyház­tagokat. Jelenleg négy Ilyen lelkész szolgák A teológiára Jelentkezők száma viszont nő, s így reménykedve néznek előre. (Sana) A SVÉD ZSINAT két napon át tárgyalta az egy­ház és állam elválasztásának kérdését. A szavazásnál 24-én a szétválás mellett^ 72-en elle­ne szavaztak. sok, szomszédok, a többi gyá­szolók serege. A koporsóval szemben a te­metkezési vállalkozó sátort ál­lított fel a szolgálattevő lel­kész s a kántor számára. A szertartás végén, miközben a gyászhuszárok kivitték a ko­porsót az udvarból az utcán ál­ló gyászkocsira, a sátorból az utcára induló kántor rendsze­rint a Békéscsabai Énekes­könyv 302. énekét énekelte. Egy nagy temetés alkalmá­ból az egybesereglett nagyszá­mú gyászoló miatt a sátor ki­szorult a téglázott udvarról és a veteményeskert ágyásai kö­zött került felállításra. A szer­tartás végén a sátorból kilép­ve éppen a paradicsom-sorok között mentünk, amikor fel­harsant a kántor ajkán a szo­kásos ének: Már elmegyek az örömbe, Paradicsomnak kertjébe ... Rendkívül aktuális szöveg volt id. Dedinszky Gyula A teológiai kutatás értelme A TEOLÖGIA az egyház­nak az a munkaága, amely ha hűen tölti be hivatását, előremutató munkát végez. Az a teológia, amely hátul kul­log, lexikonszerű adatokat nyújt, a múltat konzerválja és rendezgeti, nem a hit teoló­giája, mert a hit szeme a jö­vőre szegeződik. A hit teoló­giája egyúttal a reménység teológiája is, amely keresi és kutatja az Isten jövő felé mu­tató célkitűzését. A teológia feladata felfe­dezni Isten vezérlő akaratát, nevezetesen azt, hogy hová és merre irányítja Isten az egy­házat és az egész világot, az­az mi az Isten terve a benne hívők foglalatával, az egyház­zal és az általa teremtett egész emberiséggel. Isten nem hagy­ja mozdulatlanul sem az egy­házat, sem a világot. Szünte­len mozgásban van a világtör­ténelem is és az egyháztörté­nelem is. Űj helyzet, új fel­adat, új életforma bontakozik ki a világban is és az egyház­ban is. A világtörténelem és az egy­háztörténelem a bizonysága annak, hogy Isten nem akar mozdulatlanságot és esemény- telenséget, hanem szüntelenül újat akar, előbbre vivőt és életképesebbet. Ezen a ponton a teológiának két ősi hitta­pasztalatát kell megszólaltat­nunk. AZ EGYIK arra figyelmez­tet, hogy Isten az igén keresz­tül vezeti az egyházat. Az ősi, egykor régen elhangzott ige az a kinyilatkoztatása Istennek, amelyen keresztül mint lezárt és tökéletes isteni üzeneten át akar irányítani és kormányoz­ni. Ezt úgy végzi, hogy a Szentlélek reflektorfénye más-más igére irányítja a fi­gyelmet. Lehetne olyan egyháztörté­netet is írni, amely felvázolná, mikor, milyen igéket ragyogta- tott fel Isten, mint aktuális, irányító és eligazító igéket. Be lehetne mutatni, egyes ko­rokban hogyan vezérelt Isten élessé és döntővé tett igéken keresztül. Például hogyan tanította az egyházat a krisztológiára és a Szentháromságra vonatkozó igéken át az egyetemes hit­vallások keletkezése idején. Vagy hogyan kormányozta az egyház reformációját a meg- igazulásra és egyháztisztításra vonatkozó igék útján, hogyan emelte ki a Szentírás kriszto- centrikus tanítását a római pápasággal szemben. Isten minden korban máshová te­szi a hangsúlyt a Szentlélek által, s ezzel megmutatja az engedelmeskedő egyháznak, hová akarja vezetni. Az egy­ház prófétai szolgálata felis­merni Isten aktuális akaratát, kihirdetni, hová és merre akar SZÍV ÉS KÍVÁNSÁG Dallam: Miatyánk ki vagy mennyekben Reggel, ha pirkad a remény Este, ha kihamvad a fény Ha tétován reszketegen Botladozol — van kegyelem1! Nincs korlát mit le nem dönhet — Szívem! Ne kérj ennél többet. Ha nem érted a dolgokat S kétség gyötör, bénít sokat, Keresd kit boldoggá tehess! Meleg szívű pásztor lehess, Törölgetve bánat-könnyet. — Szívem! Ne kívánjál többet! vezetni, s teológiai szóval ki­fejezni és megfogalmazni azt, amit felfedezett Isten útmuta­tásából és az emberrel való tervéből. A teológia akkor van a helyén, ha Szentleiket vett Isten vezérlő akarata megértésére. A MÁSIK hittapasztalat az, hogy Isten világkormányzó. Nem olyan kicsiny, hogy csak az egyház Ura lenne. Az első hitágazat azt tanítja, hogy ő teremtette a mindenságet, azt fenntartja, annak gondját vi­seli és azt kormányozza. De a második hitágazatban is azt tanuljuk, hogy Jézus Krisztus nem a kegyesekért; hanem az egész világért halt meg, hiszen Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte. Ugyanígy tágítja ki látá­sunkat a harmadik hitágazat is, amely Isten világot átölelő szeretetét jeleníti meg. Így ta­nít minket Isten világméretű látásra, világot átfogó hori­zontra. Méltán irta Luther a Nagy Kátében azt, hogy tágul­jon elméd, s ne csak a lisztes ládáig érjen. Méltq ez a szem­rehányás minden vallásos szűklátókörűség és kicsinyes­ség felé. A keresztyén- ember látóme­zejébe beletartozik az egész világ, az egész emberiség, a kenyér, a béke, az elnyomás vagy felszabadulás, a nyomor vagy jólét, a visszahúzás és a haladás minden problémája. Az csak természetes, hogy a Krisztust követő ember a jó­nak, az igazságnak, a több ke­nyérnek, a békének, a felemel­kedésnek, a humanizmus ér­vényesülésének az álláspont­ján álL Tehát ennek a két figyel­meztetésnek az egyike arra int, hogy kutassuk és keres­sük, hová vezet Isten ma igé­jén keresztül, a másika pedig arra tanít, hogyan szélesül­jön ki látóhatárunk a világ é* az emberiség átölelésére. Ezeknek a szem előtt tartá­sával ma világosan láthatjuk, hogy Isten hová vezet. ISTEN a világot nem a vér- tócsák, kiégett városok, le­bombázott országok, elpusztí­tott templomok, kórházak és iskolák, hanem a béke, a vá­rosok építése, az országok fel­virágzása, a népek békés egy­más mellett élése irányába ve­zeti. isten a világot nem a nyo­mor, a szenvedés, a természet erőinek való kiszolgáltatott­ság, hanem a jólét, az öröm, a természet fokozatos legyőzésé­nek az útján vezeti. Isten nem az egyik ember­nek a másik által való kizsák­mányolása, a finomabb vagy durvább becsapás, leigázás és rablás irányába, hanem az ember felszabadítása, jogainak birtokba vétele, életbiztonsá­ga irányába vezet. Isten a világot nem az em­bertelenség Irányába vezeti, ahol ember az ember farkasa, ellensége és letiprója, hanem abba az irányba, ahol az em­ber az ember barátja, ahol az egyéni önzést és nyerészkedést felülmúlja a kollektív összetar­tozás tudata. ISTEN a világot nem abba az irányba vezeti, ahol egyik nép uralkodhat a másik felett, és gyarmati elnyomással kiszi­polyozhatja annak kincseit, hanem abba az irányba vezeti a világot, amelyben a népek lerázzák igájukat, s megvaló­sítják Istennek a népek közöt­ti egyenlőségre irányuló aka­ratát. Ha az egyház világosan Iát ezekben az időkben, felfedezi és megérti Isten vezérlő aka­ratát, altkor ezekhez szabja életét és az Istennek való en­gedelmesség jegyében rendezi azt be. D. Dr. Ottlyk Érné GONDOLATOK Érjen csapás vagy ártalom Szorongasson nagy fájdalom, Ha erőd már-már elhagyott, Jézusod szól: veled vagyok! Ajtód előtt áll és zörget. — Szívem! Ne várassad őt meg Fáj a vénség, testünkben ék? Akad talán fehér emlék, Mely öröm-tüzet is gyújtott Hajdan, s erőt, vigaszt nyújtott. Utad meglásd sokkal könnyebb — Szívem! Ne kívánj még többet! Nem telhetetlen-é a szív, Mikor megannyi támasz-ív S bizonyság-pillér vesz körül Hordozhatok erőn felül Fakasztva sok örömkönnyet! — Szívem! Ne kívánj még többet! A reformáció nagy boldog­sága az volt, hogy felújult az első század öröme. Nem új vallást alapítottak Lutherek, hanem az eltévedt emberiséget visszavezették a forráshoz. Nem igaz, hogy volt keresz- tyénség és egyszer csak elkez­dődött a protestansizmus, el­lenben az igaz, hogy újra kez­dődött, amit az évszázadok so­rán elveszítettek. Nem azért lett reformáció, mert az emberek végre hűsé­gesek lettek, hanem mert Lu­ther meghallotta Isten szavát és az továbbadta. Sárkány András A reformáció miatt nem di­csekednünk kell, hanem di­csérni az Istent. Amikor a reformációról be­szélünk, nem visszanézünk, hanem ránézünk az előttünk álló Jézusra. Nem a jobban megszervezett egyházban kell bízni, nem is a nyelvünkre lefordított Bib­liában, hanem a Megváltóban. Az első nagy reformáció ak­kor volt, amikor Jézus eljött a világba. Sem a Biblia, sem a hitval­lási irataink nem helyettesítik Jézust. Fülöp Dezső A felsőpetényi gyülekezet ünnepén November elsején, estébe hajló délután kopogtattunk be a felsőpetényi parókia ajtaján, hogy részt vegyünk a megújí­tott templom felszentelési ün­nepén. Amikor hat órakor megszó­laltak a 181 éves templom ha­rangjai, elindultunk a már megtelt templomba D. Dr. Ottlyk Ernő püspökkel az élen. A szertartást végző püspök jobbján Záborszky Csaba, bal­ján Kőszeghy Tamás lelké­szekkel lépett az oltárhoz, amelyet a gyülekezet asszo­nyai által ajándékozott új ol­tárterítő fedett. A püspök igehirdetésének fő gondolatait a következők­ben lehet összegezni. Ez a ház a vigasztalás háza. A szomo­rú, reménytelen emberek szá­mítsák bele mindennapjaikba azt a tényt, hogy itt van kö­zöttük a vigasztalás háza. Ez a ház az erő háza. Tegnap volt a reformáció ünnepe. Is­ten a mi erős várunk. Itt le­het átvenni Isten erejét, ami­vel megajándékozott minket. Ez a ház az irányítás háza. Életünk izgalmas, örök kérdé­seire — hová? merre? miért élünk e földön? — itt kapunk választ, az igehirdetésekben. Ez a ház a bűnbánat háza. Akarsz-e szabadulni bűneid­ből? Ha igen, s van benned igazi bűnbánat, biztos lehetsz, hogy Isten Krisztusban elveszi azokat. Ez a ház a megújí­tás háza. Isten vesz kézbe, mint fazekas az agyagot, hogy újat formáljon belőlünk. Ez a ház a szeretet háza, ahol Is­ten Szentlelke gyülekezetei te­remt, s ahol javaival meg­ajándékoz. Ez a ház az imád­ság háza is. Az ige és az imád­ság szentelik meg a keresz­tyén ember szívét, életét' „E szépen megújított templom­ban vannak-e megújított szí­vű emberek, mert csak így vá­lik a hajlék Isten dicsősége helyévé” — fejezte be igehir­detését a püspök. Majd fel­csendült a gyülekezet asszo­nyaiból alakult kis énekkar szép éneke: „Ó, én szirtem, sziklaváram, otthonom, mely oltalom...” * Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlést Andrásik János gyülekezeti felügyelő nyitotta meg imával, s e szép alkalomra írt „Kedves kis templomunk” című versének felolvasásával. Ezután még Márkus István szavalatát hallgattuk meg, majd a helyi lelkész, Záborszky Csaba is­mertette a gyülekezet, s ben­ne a templom történetét. Felsőpetény 1787-ig Bánk­hoz tartozott. Ebben az évben lett önálló, és kezdett temp­loma építéséhez, mint annyi más gyülekezet ebben az idő­ben, amikor II. József, a ka­lapos király Türelmi Rende­leté ezt lehetővé tette az evan­gélikus hívek- számára. A to­rony 1820-ban épült Sokat szenvedett ez a kis gyülekezet. A szomszéd falu­ban, Alsópetényben levő bir­tokán írta Verbőczy István a hírhedt Tripartitumát. Ver­bőczy nép- és protestánselle- nessége miatt a környék evan- gélikusságának még inkább nehéz volt a helyzete. A felsőpetényi gyülekezet szülötte volt Kiss István, a volt dunáninneni kerület egy­kori püspöke, és id. Benkóczy Dániel szegedi esperes, akit Isten ez év nyarán szólított haza. A renoválás történetéből megtudtuk, hogy megindítása egy szomorú eseményhez fű­ződik. 1967 nyarán villámcsa­pás rongálta meg a tornyot, mennyezetet, s kiégette a vil­lanyhálózatot. Az egész meny- nyezetet ki kellett cserélni, mert a régi gerendák elavul­tak. A kis, 400 lelkes gyüleke­zet nagy buzgalommal -fogott a renoválás költségei össze­gyűjtéséhez. Egy év alatt 34 ezer forintot adtak össze. A különféle segélyekből befolyt összegekkel együtt 58 ezer fo­rintot fizetett ki a gyüleke­zet temploma renoválásáért. A gyülekezet mai lelkésze 15 éve szolgál Feisőpetény­ben. Ez idő alatt a gyüleke­zet összesen 150 000 forintot fordított épületei karbantar­tására. A hozzászólások sorát D. Dr. Ottlyk Ernő püspök nyitotta meg. Verbőczy nekünk keserű emlék — mondotta. De Isten minden elnyomás ellenére megtartotta ezt a gyülekezetei is. A templom felépült, s az­óta is szépül. Öröm látni gyermekeink szavalatain, szol­gálatain keresztül a jövő egy­házát Hajnal József, a helyi bap­tista gyülekezet lelkésze, Kő­szeghy Tamás kerületi lel­kész, Gerhát Pál segédlelkész és Szabó István, a szomszédos ősagárdi gyülekezet lelkésze köszöntötték a gyülekezetét s a vendégeket. E felejthetetlen, bensőséges ünnep után megtelt a parókia nagy szobája vendégekkeL Közben kedves meglepetés­ben volt része az együttlevők- nek. Két fiatalasszony, a két kántorné, fehér népviseletben egy-egy házi sütésu - kenyeret hozott népi szőttes kendőben, amit a püspök meleg szavak­kal köszönt meg. Az asszo­nyok, különösen is Záborszky Csaba lelkész felesége, sokat tettek és. fáradtak e szép ün­nepségért. Késő este volt, amikor ha­zaindultunk, hogy folytatód­jék a hétköznapi istentisztelet, a napi áldozatos és buzgó munka. Szabó István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom