Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-24 / 47. szám
A „hegyen épített templom” gyülekezetében, melyet a hívek már alig érnek el November harmadika általában késő ősznek számít. Ha nem esik, akkor ködös az idő. Zúzmara fehérük reggelenként füveken és fákon. Ma nem ilyen volt. Napsütésben fürdőit a táj és az ősz színei: rozsdába hajló tölgyesek és aranyló nyárfák gyönyörködtették a szemünket. Amint a Zagyva völgyén gurultunk Salgótarján felé, jobbról a Mátra ködlő csúcsai integettek és a Mátrai Erőmű, a sejpi cukorgyár kéményhegyre tűzött füstlobogóit lengette felénk a szél. Hatvan után néhány kilométerre feltűnik Nógrád megye határát jelző tábla és utána Sámsonházát, Kisterenyét érintjük, ahol evangéükus gyülekezetek vannak. A Mátra hosszan kísér és amikor északi nyúlványait elhagyjuk, megérkezünk a nógrádi szénmedencébe. Az út felett itt is, ott is kötélpálya feszül át és rajta egymást követik a szenet szállító csillék. Gazdag szénmezőket rejt a föld, ahol járunk. Salgótarján az északi országrész egyik jelentős ipari centruma is. Aki Salgótarjánt tíz éve nem látta, ma alig ismerne rá. Rohamosan fejlődő város. Az új városközpont rövid idő alatt teljesen kialakul és máris meglepő, sajátos modernség jellemzi az új városképet. A paplakot és a templomot a város északi végén találjuk. A lelkészlakás kívül és belül is sürgős renoválásra szorul és amikor megérkeztünk, Terei Endre el is mondta az ezzel kapcsolatos gondjaikat. A pénzük megvan rá, de vállalkozó híján nem tudtak az idén belekezdeni a munkába. Rövid beszélgetés után a presbitériummal együtt eündultunk a templomba. De ez az út egy kis „kálvária”. Jó magasra építették ezt a templomot. Luther évei számának megfelelő lépcsősort kell megmásznia a híveknek vasárnaponként. Ez pedig a gyülekezet öregjei számára nem könnyű dolog. Különösen télen, amikor a síkosság miatt veszélyes felmászni a templomba és ezért a téli hónapok alatt az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartják. A templomlátogatás nagyon kicsi, de ezen a vasárnapon mégis szép számmal vettek részt az istentiszteleten, hogy meghallgassák D. Dr. Ottlyk Ernő püspök igehirdetését és az istentisztelet után a világ evangélikussá gáról szóló előadását. Az ebédet még megelőzve a gyülekezeti teremben tartott megbeszélés, amelyen a gyülekezet lelkésze a presbitérium jelenlétében a püspök elé tárta a súlyos anyagi gondok között élő gyülekezet problémáit. Elmondta, hogy anyagi gondjaik mellett vannak eredményeik is és ezek közé tartozik a templom 1964-ben történt teljes renoválása. Délután a gyülekezet egyik filiájába, Karancslapujtőre indultunk, de előtte a lelkész — a gyülekezet egyik fafaragó tehetséggel megáldott tagjának ajándékaként — átnyújtott a püspöknek egy művészien faragott feszületet. A Karancs lábánál fekvő falucska főutcáján csinos új házak sorakoznak. A templom előtt már vártak bennünket a fekete ruhába öltözött asszonyok, mert férfiak nem képviseltették magukat. Az itt élő gyülekezet, nagy meglepetésünkre már 140 éves Nem természetesnem magától értődő Nem természetes, nem magától értődő dolog az, hogy ilyen közösség gyülekezett ösz- sze reformáció megünneplésére. Isten ajándéka ez, amelyért mi hálával tartozunk — mondotta Krämer György azon a teológus napon, amelyet az Akadémia hallgatói tartottak dr. Nagy Gyula igazgató vezetésével. Hosszú idő óta ismétlődő kedves szokás, hogy a Vác—Rád-i gyülekezet kétévenként teológus nap keretében találkozik Teológiai Akadémiánk hallgatóival és tanáraival. Október 27-én a reformáció jegyében ünnepeltünk együtt a váci és rádi gyülekezetekkel. Jó alkalom egy ilyen teológus nap arra, hogy a hallgatók közelebbről megismerkedjenek a gyülekezettel, a szórványmunkával, és viszont a gyülekezet bepillantást nyerjen a Teológiai Akadémia és a Teológus Otthon életébe. Megérkezésünkkor a gyülekezet lelkésze Bachát István már az egyik szórványából jött, ahol istentiszteletet tartott. A váci paróchián gyermekek éneke ütötte meg fülünket. Egyik hallgatótársunk gyermekbib- liaőrát tartott a váci gyermekek részére. Alig váltottunk néhány szót a lelkészcsalóddal, máris indultunk a templomba. Az istentisztelet szolgálatát dr. Nagy Gyula igazgató végezte. „A reformáció öröksége kötelez arra — mondotta —, hogy só, hegyen épült város és lámpás legyen a keresztyénség. Röviden: addig van helyünk a világban, símig szolgáló szeretettel tudunk odafordulni másokhoz.” Az istentisztelet keretében énekszámok és szavalatok hangzottak el. Ezt beszámoló követte a teológusok életéről. Istentisztelet végeztével a váci gyülekezet felügyelője meghatódva köszönte meg a szolgálatokat, különösen is Reményik Sándor: Kövek zsoltára c. versét. Reményik Sándor ezt a verset a kolozsvári templom századik évfordulójára írta. Ebben az évben pedig a váci gyülekezet ünnepelte templomának százéves jubileumát. Rádon folytatódott napi programunk, ahol délelőtt isten- tisztelet volt, délután pedig reformációi emlékünnepély. Mind délelőtt, mind délután szép számmal jöttek el a rá- diak az istentiszteletre, illetve a reformációi ünnepélyre. A délelőtti istentisztelet igehirdetői szolgálatát Krämer György akadémiai hallgató végezte. Délután bevezetőként egy rövid írásmagyarázat arról szólt, hogy a Jézus Krisztus által nekünk, keresztyéneknek hitbeli szabadságunk van a jó cselekvésére, mindannak a cselekvésére, amely előbbre viszi felebarátunk ügyét. Nem első eset az, hogy templomainkban orgonakíséret helyett más hangszer kíséri a kórus énekét. Itt is ez történt. A teológusok kiskórusa gitárkísérettel adott elő néhány éneket új énekeink közül. Szinte a középkorban éreztük magunkat egy félórára — mondotta Bachát lelkész, amikor dr. Nagy Gyula igazgató „A reformáció hazájában” címen előadást tartott és végigvezette a gyülekezetét a lutheri városokon és elmondta élményeit az elmúlt évben tartott jubileumi ünnepségekről. Az ünnepély végeztével a gyülekezet gondnokának vendégei vol.unk. ö mondott utolsóként köszönetét az elvégzett szolgálatokért. A köszönő szavakra mi is csak köszönettel válaszolhatunk. Istennek legyen hála és köszönet ezért a kedves alkalomért. Szalay Tamás és a salgótarjáni gyülekezet szülőanyja is. A korán iparosodó város mór évtizedekkel ezelőtt is vonzotta magához a környező falvak lakosságát. Így kerültek a karancslapúj- tőiek is Salgótarjánba és alkották meg az evangélikus gyülekezet magját. A templom magán viseli kora vonásait: tetőszerkezete és mennyezete már elöregedett. A templomban szembe tűnik két latin nyelvű felírás: az egyik alapkőletétel, a másik a felszentelés dátumát jelzi, amit 1820. augusztus 20-án Lovich Ádám szuperintendens végzett el. Beesteledik mire Zagyva- pálfalvára érünk, ahol sor kerül a püspök harmadik szolgálatára is. Az alig másféltucatnyi gyülekezettel a hűvös templomban jól esik hallgatni a szívet melengető szavakat a püspök ajkáról. A felhő mögül elő-elő kandi- káló hold megleste, amikor elbúcsúztunk Salgótarjántól, s a zagyvapálfalvai hívektől. Kőszeghy Tamás THULIN PROFESSZOR 70 ÉVES D. Dr. Oskar Thulin profesz- szor, a wittenbergi Lutherhalle vezetője, október 13-án töltötte be 70. életévét. O. Thulin professzor Halléban végezte el teológiai tanulmányait és rövid lelkészi szolgálat után 1930-ban megkapta a Lutherhalle (Luther-múzeum) vezetését. Évenként mintegy 40 000 bel- és külföldi vendég keresi föl a vezetése alatt újjárendezett Lutherhalle-t és az ottani kiállításokat. Thulin professzortól több jelentős könyv jelent meg, elsősorban a reformációról és Lutherről. Magyarországon is többször megfordult és egyik szakértője volt a tervezett budapesti Luther-emlékműnek. VISSZA GONDOL RÁD... Csendes utca Budán őszi vasárnapon; álmos, öreg macska ül egy törött pádon. Egyedül ballagok. Hol járhat a tavasz? — gondolom s egy kislány, éppen csakhogy arasz jön, talpig fehérben, mellette anyóka tiszta feketében. Mint ezüst paróka buggyan ki haja a fekete kendőből, ködeső hullik rá a szürke felhőkből. Mennek kéz a kézben, öreg és fiatal. Életbeinduló s kit nem hív viadal, Kit nem vár tán senki s akit mindig várnak, kit ritkán ölelnek s kit karjukba zárnak. Vén budai utcán a kockák nem épek, szembe jönnek velem, helyt adok, kitérek. Fordulok utánuk s épp egy zsemlye, sárga, a gyermek kezéből leesik a sárba. Lehajol az öreg, látszik, fáj a háta, harisnyán áttetszik a visszeres lába. A zsemlyét felveszi, sáros lett a héja, titokban figyelem, mi vele a célja? S látom, hogy megeszi zsemlye sáros felét s a gyermeknek adja a hófehér belét. ... Te feketekendős, kicsi öregasszony, aki csendben készülsz s nincs aki marasszon, kinek nem nyújtják már, csak a sáros felét a zsemlyének, s maguk eszik meg a belét, ne sírj, hidd el, majd még visszagondol reád mikor megöregszik, fiad és unokád. Gyarmathy Irén f Tichy Kálmán festőművész Nyolcvan éves korában, hosszú, türelemmel hordozott szenvedés után meghalt Tichy Kálmán festőművész, a budavári gyülekezet több évtizeden át presbitere. Kívánságára szülővárosában, Rozsnyón temették el október 31-én, a születésnapján. A pasaréti evangélikus gyülekezetben hűségesen szolgált, mint „fősekrestyén”, ahogyan önmagát kedélyesen elnevezte. A keresztyén alázatot róla lehetne mintázni, de a hálaadást is Isten gazdag adományaiért. 1920-ig nemcsak mint festőművész, hanem mint újságíró és néprajzkutató működött szülővárosiban. A ma is működő rozsnyói múzeumot ő alapította. Sokat foglalkozott a palóc nép építészetével és díszítőművészetével. A Nagyajtai utca 2 számú házban lakott, a II. emeleten s a lépcsőház falaira festett képei már előre jelezték a művész jelenlétét. Grafikái, rézkarcai, festményei Amerikáig is elkerültek. Mesealakjai fantasztikus figurák formájában is megmutatkoztak. Oltárképei több gyülekezetben megtalálhatók, így a nagytarcsai, sopronbánfalvai, hatvani, sárszentlőrinci, nagy- velegi, felsőpetényi és csöglei templomokban, de külföldön is. A Bibliai Múzeum számára, amely a magyarországi református egyház tulajdonában van, mintegy hetven képet alkotott — szolgálatból, volt a számára. Nem a sikerek A festőművészet hitvallás és a törtetés volt életművének az ereje, hanem a szolgálat. „Visszafelé nézve mindig látom — mondotta 1967 januárjában lapunk munkatársának —, hogy isteni gondviselés vezetése alatt állottunk feleségemmel együtt. Csodák egész sorozata követte egymást és gyakran kaptunk erőt ingyen kegyelemből...” Egyházunk hálás szívvel köszöni Istennek egyik megáldott és békességben, felkészülten hazahívott fiát. Emlékezete legyen áldott közöttünk! HÍREK — A GYÖR-SOPRONI EGYHÁZMEGYE lelkészi munka- közössége októberi ülését Győrben tartotta. Ürvacsorát osztott Szabó Kálmán, előadást Ferenczy Vilmos, Sümeghy József és Zoltán László tartott. Az ülés megtárgyalta az új lelkészi nyugdíjrendszer tervezetét. Weltler Rezső esperes az időszerű kérdésekről tájékoztatta a lelkészeket. — TÉS. D.'Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke november 24-én meglátogatja a gyülekezetét és igehirdetéssel szolgál a helyreállított templomban. — HALÁLOZÁS. Tichy Kálmán festőművész, a budavári gyülekezet presbitere, türelemmel viselt szenvedés után 80 éves korában elhúnyt. Születése napján, október 31-én, szülővárosában, Rozsnyón helyezték örök nyugalomra. — PESTÚJHELY. November 17-én délután gyülekezeti est volt a templomban teológusok közreműködésével. Az igehirdetést Schreiner Vilmos nevelő-lelkész tartotta. — KELENFÖLD. Az egyházközség lelkészi hivatalának telefonszáma megváltozott. Az új telefonszám: 452—359. Sorsforduló E hónapokban s e két esztendőben — 1968/69-ben — nemzetünk történelmi évfordulókra emlékezik: az 1918/19-es forradalmakra és a Magyar Tanácsköztársaságra. E félévszázados évforduló olyan történelmi eseményekre emlékeztet, amelyek sorsfordulót jelentettek nemzetünk életében. Mert, ha győz a forradalom, illetve megtarthatja győzelmét: felfelé ívelő fejlődés széles útját nyitja meg a nemzet előtt. Aminthogy elbukása, elfojtása hosszú évtizedekre végzetesen meghatározta népünk sorsát. Az első világháború vége megpecsételte az Osztrák—Magyar Monarchia sorsát. Felbomlott, részeire hullott a Habsburg birodalom. S ezzel a magyar nép is felszabadult a Habsburg-ura- lom közel négyszázados halálos öleléséből. Ütött az óra, itt volt végre az alkalom, amelyre a nemzet legjobbjai, nemzeti forradalmaink vezérei, a Bocskayak, Ráköcziak, Kossuthok, a szabadságharcok hősei vártak, készültek s amiért annyit küzdöttek, áldoztak. Megalakulhatott a független, szabad, önálló Magyarország. Méghozzá nem is akármilyen, hanem modern, szocialista, a leghaladóbb társadalmi és gazdasági rendszert választva jövendője útjául. Ezzel megnyílt az út arra, hogy elmaradt, félgyarmati sorban tartott, kizsákmányolt mezőgazdasági országból modem, ipari társadalommá fejlődjünk. A százezer holdas nagybirtokok félfeudális világából, szinte középkori kiváltságok rendszerétől megszabadulva, elindulhattunk a szocializmus útján. A Tanácsköztársaság intézkedései, reformjai jelezték ennek a fejlődésnek az útját. A gazdasági jellegűek mellett a kulturális intézkedések mutatták legjobban, miről volt szó: a nép birtokába veszi az országot, anyagi és szellemi javaival együtt s szélesre tárja a felemelkedés, a művelődés kapuját minden fia előtt. Nem véletlen, hogy írók, művészek, tudósok lelkesen köszöntötték a forradalmat és vívmányait. Juhász Gyula így ujjong: „Előre, föl, fiúk leányok, Mienk a föld, mienk az ég, Nekünk teremnek a virágok És minket vár a messzeség! Induljunk vígan és remélve A boldog, szép jövő elébe, Mienk a hely a nap alatt, Míg szívünk bátor és szabadV’ (Munkásgyermekhimnusz) A költő milliók érzését, reménységét, várakozását fejezte ki. Látnoki lelke megérezte a sorsfordulót, melyre nemzetünk került, a történelem nagy óráját, amely akkor oly hallhatóan ütött. A nagy alkalom elmúlt, a forradalom elbukott. Hogy ezzel mit vesztettünk azt igazán csak most, fél évszázad múltán tudjuk lemérni. Valóban sorsfordulóvá vált az a történelmi óra, de benne nem jobbra, hanem végzetesen fordult a nemzet sorsa. Negyedszázadra eldőlt, hová, merre visz az ország útja. Visszafelé vitt. Sok tekintetben Ferenc József kora mögé lépett vissza a Horthy-rendszer Magyarországa. Rögzített s görcsös igyekezettel, tűzzel-vassal fenntartott egy idejétmúlt, teljesen elavult társadalmi rendszert. Még nyugati, polgári demokratikus mértékkel mérve is tökéletesen meghaladott volt ez a rendszer. Cím- és rangkórság jellemezte, és a társadalmi osztályok olyan merev tagozódása, amely szinte már az indiai kasztrendszerre emlékeztetett, vagy a kínai mandarinok világára. Múzeummá váltunk Európa közepén, félfeudális viszonyainkkal, mamutbirtokos kiskirályainkkal. Egyetlen égető, időszerű társadalmi kérdést nem oldott meg ez a rendszer. A földreformot csak ígérgették s így lettünk a hárommillió koldus országává. A kwándorlás százezreket vitt a tengeren túlra, s a munkanélküliség ijesztő méreteket öltött. Természeti kincseinket parlagon hevertettük, vagy átengedtük idegeneknek. Az ország anyagi és szellemi javaiban csak az ún. „nemzetfenntartó rétegek" részesültek: az arisztokrácia s a közép- osztály, annak is csak tehetősebb része. A nép óriási többségét a politikai jogok gyakorlásából is kirekesztette az a rendszer, amely pedig a parlamentáris demokráciával dicsekedett Képviselő-választásaink Európa-szerte hírhedt botrányokká fajultak csendőrterrorjukkái s közigazgatási fondorlataikkal. A Horthy-rendszer huszonöt esztendeje talán a nemzet lelkének megfertőzésével ártott legnagyobbat. Mivel pozitív, építő tartalmat nem adhattak, csupa tagadással, negatívummal, anti-magatartással neveltek gyűlölködésre, esztelen elbizakodottságra, botor szűklátókörüségre egy egész nemzedéket. Elvakult soviniszta nacionalizmus, szocializmus-ellenesség, antiszemitizmus jellemezte ezt az indulatokra és ösztönökre építő irányzatot.. S ez a rendszer nevezte magát „kérész:Ínynek és nemzetinek” s ezzel végzetesen sárba rángatta s eredeti értelmének visszájára fordította mind a két eszmét. Mind e romlás betetőzéséül az ellenforradalmi rendszer, amely azzal dicsekedett, hogy Európában elsőként képviselte a fasizmus eszméit, odaláncolta országunkat a náci Németországhoz. Ezzel belesodorta a második világháborúba, s rázúdította népünkre annak minden szenvedését, pusztítását. Ismét költőt idézünk a kor jellemzéséül. Radnótit, akinél meg- renditőbben talán senki nem érzékelte s fejezte ki e sötét évek szorítását: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra ... mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, — ... mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt...” (Töredék, 1944) A sorsfordulón, fél évszázaddal ezelőtt, negyedszázadra eldőlt nemzetünk sorsa, balsorsa s majdnem nemzethalálra. A történelmi évforduló erre emlékeztet s a tanulságokon okulásra int. Az ellenforradalom győzelme 1919-ben negyedszázadra vetette vissza népünk történelmét. Mindaz, amiről legjobbjaink álmodtak s amiért küzdöttek, csak 1945. után valósulhatott meg. Dr. Groó Gyula A SAJTÖOSZTÄLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1969. évi EVANGÉLIKUS NAPTAR és az ÚTMUTATÓ előjegyzések november 30-ig küldhetők be. A Sajtó- osztály az igényeket a beérkezés sorrendjében elégíti ki. A megjelölt határidőn t úl beérkező előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Mivel e két kiadványból visz- szavételezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket. A JÓZANSÁG HETÉT tartják meg Finnországban. Ennek szervezését a józansági egyesületek országos főtitkára, a nálunk is jól ismert Martti Voipio lelkész végzi. IZLANDON is igyekszik a római katoükus egyház kiépíteni hatalomra törő pozícióját. A reformáció óta teljes egészében evangélikus országban most küldötték és nevezték ki az első róm. katolikus püspököt, Hendrik Hubert Frehen 51 éves holland jezsuita személyében. Az izlandi katolikusok összes taglétszáma 475, akik között eddig 7 katolikus lelkész dolgozott.
