Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-20 / 42. szám
Két protestáns püspök Nyáregyházán Bár a nyár utolsó hivatalos napja, szeptember 22-e szép idővel biztatott, mégis hideg esős időben érkeztünk meg Nyáregyházára az ottani két protestáns gyülekezetnek, az evangélikusnak és a reformátusnak ünnepére. „Ha nem lett volna szüret és jobb lett volna az idő, még többen lettünk volna az istentiszteleten” — mondotta Lup- ták Gyűld, evangélikus lelkész az istentisztelet után, amelyen pedig zsúfolásig megtöltötte a gyülekezet a templomot. Szeptember 22-én az evangélikus és református gyülekezet együtt adott hálát Isten- ' nek a közös templomért, felszentelésének 75. évfordulóján. A nyáregyházi protestáns templom olyan, amelynek szószéke alatt ott áll az evangélikus oltár és a református Ür- asztala. Közösen építették és szentelték azt fel 1893. szeptember 17-én. Akkor Szász Károly református püspök és Sárkány Sámuel evangélikus püspök végezte a szent szolgálatot. Most D. Káldy Zoltán evangélikus püspök és Sza- mosközi István református püspök szolgáltak a templom jubileumán. Közös istentiszte- , létén adott hálát a két gyülekezet Isten hűségéért, a templom megtartásáért és a benne végzett szolgálatokért. A két püspök egyszerre érkezett a templom elé, ahol együtt volt már az evangélikus és református gyülekezet presbitériuma. Meleg szavakkal és virágokkal köszöntötték a presbiterek a két püspököt. A közös istentisztelet első éneke „Erős vár a mi Istenünk”, befejező éneke pedig a „Te benned bíztunk eleitől fogva” volt. Lupták Gyula evangélikus lelkész szeretettel köszöntötte a két püspököt. Ajkán megszólalt a bűnbánatnak a szava, amikor arról szólt, hogy a közös ünnepen a két nyáregyházi protestáns gyülekezetnek bűnbánattal kell odaállnia Isten elé és meg kell vallania, hogy viszonyukban az elmúlt években nem uralkodott minden esetben a testvéri szeretet. Erre a testvér-szeretetre kell .megújulniuk, ezen az ünnepen Is. „Közös céllal jöttünk — kezdte ünnepi igehirdetését Szamosközi István. református püspök —, aki Máté 21, 28—30 „a két fiú” példázata alapján — hirdette Isten igéjét. Én tiszteletadással és szeretettel köszöntöm az evangélikus testvéreket — mondotta — a Dunamelléki Református Egyházkerület nevében. Rámutatott a püspök arra, hogy bár Isten nélkülünk — lábat- lankodó és ügyetlen munkások nélkül is +- el tudná végezni szolgálatát, a gyülekezet építését, mégis annyira szeret bennünket, hogy kitüntet azkét testvérgyülekézet, a református és az evangélikus, egy gyökérből származik — mondotta. A gyökér is egy és a törzs is ugyanaz. Az evangélium gyökeréből és a reformáció örökségéből kinőtt két szép gally — a református és az evangélikus — csak egymás felé nőhet. Aki ma szét akarja növeszteni őket, az rombolást végez és nem építést. Az anya- szentegyház egy csalód és a családfő maga az Isten. Kálvin jelvénye egy szív volt, melyet két kéz tart. Luther jelvénye ugyancsak a szív volt, amelyben kereszt van. Mindkét szimbólum egyet akar jelenteni: csak szívünk teljes odaál- dozásával szolgálhatunk Istennek. Ennél kevesebbel nem éri be az Isten. Ennek az „odaál- dozásnak” pedig meg kell mutatkoznia a hétköznapi életben, az embertársainkhoz való viszonyban, az értük és velük való munkában. A templomépítés történetéről Gál Géza a református gyülekezet lelkésze tartott előadást. Megható — mondotta —, hogy a régiek milyen erőt és energiát tudtak latba vetni a közös templom megépítéA nyáregyházi templom zal, hogy munkatársaivá fogad és munkába állít. A példázat szerinti két fiút ugyanúgy küldi munkába az atya, mert előtte mind a ketten egyformák. Közöttük egyetlen lehetőség van a különbség eldöntésére, éspedig az, hogy melyik teljesíti végeredményben az atya parancsát. Szolgálatunknak igazi mértéke ma is az Istennek való engedelmesség embertársaink között. „Az istentisztelet elején énekelt Erős vár a mi Istenünk és az istentisztelet végén énekelendő Te benned bíztunk eleitől fogva énekek összeölelik a két gyülekezetei egyetlen gyülekezetté” — mondotta D. Káldy Zoltán püspök, aki Ef 2, 19—22 alapján prédikált. A Bibliai ábécé: SZENT Ha a szent szót halljuk, önkéntelenül is azokra a képekre gondolunk, ahol a középkori festők lefestették a „szenteket”, fejük körül a fényes dicsfénnyel. A Bibliában sokszor előfordul ez a szó, de ezt az értelmét nem találjuk. Érdemes megfigyelni mit akar a Szentírás ezzel a szóval kifejezni. Az Ószövetségben elsősorban azt jelenti: Istenhez tartozó. A szó alapértelme tehát nem erkölcsi kijelentés (bűn- telen), hanem az Istenhez tartozás. Ezért beszél szent templomról, szent templomi edényekről, szent városról (Jeruzsálemről) stb. Mindaz szent, ami Istenhez tartozik, vagyis nem hétköznapi. Ez az ellentét a szent és a profán, a hétköznapi között azonban a bűnnek a következménye. Tulajdonképpen az egész életnek szentnek, Istenhez tartozónak kellene lenni 3 Móz 17—26 fejezetei szerint. Az Ószövetség is világosan látja, hogy Isten ■ az, akiben semmi bűn nincsen. Ö a megtestesült tisztaság. Ezért hangzik Ézsaiás könyve szerint a mennyei istentiszteleten nagy erővel az Istent dicsérő ének: „Szent, szent, szent a seregek Ura ...” (6, 3), de éppen ezért döbben rá Ézsaiás próféta a maga bűneire, mikor Isten szentségét látja: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok ...” (6, 5) Az Ószövetségben a törvény követeli a szentséget az emberektől, az Újszövetségben ez a kegyelem ajándéka. Meg- szenteltetésünk nincs helyhez, időhöz, ételekhez, ruhákhoz vagy más külső dologhoz kötve. Sőt mi magunk sem szentelhetjük meg magunkat „szent” cselekedetekkel: „Mert ami testtől született, test az” (Jn 3, 6) A kegyelem végez el mindent; ........de megmosattatok, megszenteltettetek, meg- igazíttattatok az Ür Jézus Krisztus neve által és a mi Istenünk Lelke által” (1 Kor 6, 11) Jézus a megszentelő kegyelmi ajándékát nem adja a lustáknak, a bűnbánatra nem hajlandó bűnösnek, vagy a nagyképű farizeusoknak. Ezért beszél az Újszövetség a szent fogalomról úgy is, mint feladatról: „Mert ez az Isten akarata: a ti megszentelődéstek” (1 Thess 4, 3). „Törekedjetek a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12, 14). „Maradjatok én- bennem és én tibennetek. Amint a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem, csak ha énbennem maradtok” (Jn 15, 4). Aki hitben jár, vagyis Krisztusban marad, az termi a Lélek gyümölcséit, amiről Pál apostol a Galátákhoz írt levél 5. részében beszél. Döntő, hogy a megszentel ődésünk nem egyes parancsolatoknak a megtartásától függ, hanem az egész szívünk és életünk Krisztusnak szánásából. Nem az szentel meg bennünket, hogy mit eszünk, vagy hogyan ünnepeljük meg az ünnepnapot, hanem a Krisztussal való kapcsolatunk szentel meg bennünket. Érdemes figyelmesen elolvasni ehhez a Római lévé] 14. részét. A megszentelődés nem a mi egyéni, erkölcsi harcunk, hanem hitbeli küzdelem. Mennél inkább részesei vagyunk a megszentelő kegyelemnek, annál inkább győzünk a bűn felett. Nem mi győzünk, mondja Luther, hanem Jézus győz bennünk. Ö vesz bennünket védő szárnya alá. Ezért mondja Jézus: „Én érettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké le- pvenek az igazsággal” (Jn 17. 19). Missura Tibor séért. Ennek a lelkületnek kell uralkodnia az utódokban is, a mai két protestáns gyülekezetben. Istentisztelet után D. Káldy Zoltán püspök az evangélikus lelkészekkel látogatást tett a református paróchián, ahol Szamosközi István püspök és Gál Géza lelkész fogadta őket több református lelkész jelenlétében. Délután Szamosközi István püspök, Juhász Sándor református esperes és Gál Géza lelkész kíséretében tett látogatást az evangélikus paróchián, ahol D. Káldy Zoltán püspök, Detre László esperes és Lupták Gyula lelkész fogadta őket. Mindkét alkalom testvéri és hasznos beszélgetéssel telt el. A szeretetvendégségen — amelyen részt vettek a szomszédos evangélikus gyülekezetek lelkészcsaládjai is — többen köszöntötték a jubiláns gyülekezeteket. Azzal a reménnyel búcsúztunk a gyülekezettől, hogy az a szeretet, amely az ünnepélyen összekötötte a két gyüle kezetet, meghatározza életüket a hétköznapokon is. Kosa László NE ÖLJ! Egy spirituale mai változata SZÓLÓ: És Mózes hangosan olvasta a törvényt, amelyet az Ür adott néki a Sinain: Ne ölj! Így mondta az Ür és ennél a mondatnál felkiáltott és megismételte: Ne ölj! Érted Willy, Jim, Tom és Joe?! Ne ölj! Az Ür mondta, s az Ür parancsát meg ne szegd! KAR: Ne ölj! így parancsolta az Ür. Nem szabad ölni, embervért kiontani. Mi nem akarunk ölni. Óh, nem, soha nem is akartunk ölni. SZÓLÓ: Az Ür azt kívánja, senkit se öljetek meg soha. Se fajtátokból, se mást. Se feketét, se fehéret. Ne öljetek, mert akit öltök, annak vére visszaszáll fejetekre és bosszúért kiált. KAR: -így mondta az ür? Óh, Mózes, Óh Mózes! Senkit sem szabad megölnünk? Bosz- szúért kiállt a kiontott vér? Megbüntet érte az Ür? Óh, Mózes, nekünk sohasem szabad ölnünk? Még ellenségünket sem? SZÓLÓ: Senkit, mondta az Űr! KAR: S ők ölnek bennünket. Itt a pusztában ejtik gyermekünket, sátrunkból rángatják ki asszonyunkat, az. éj sötétje alkalom, hogy öljék Jimet, Joet, Tomot és Willyt. A mi vérünk nem kiállt bosz- szúért, Mózes? SZÓLÓ: Az Űr parancsa: Ne ölj, én népem! Így mondta: Ne ölj! Te az Ürra hallgass, övé a bosszúállás. KAR: Mózes! Mózes! Ha védekezhetnénk! Ha fegyvert ragadhatnánk! Ha megfizetnénk! SZÓLÓ: Ne legyen véres a kezetek! Az én népem keze nem lehet véres, mondta az Ür! Szelídek legyetek! Ha a nap fekete bőrötökre süt, ne pironkondjék miattatok. Ti az Úr gyermekei vagytok. Ne legyen véres a kezetek. KAR: De üldöznek bennünket, növekszik félelmünk, fogytán az erőnk s a szelídségünk. Hogyan védekezzünk? Óh, Mózes, óh, Mózes, hogyan védekezzünk? SZÓLÓ: Az Űr megvéd téged, kicsiny nép, ha megtartod parancsolatát. Ne félj, maroknyi nép! Veled az Űr! Hazára lelsz majd, így mondta az Űr. KAR: Nehéz parancsolat az Ür parancsolata. Nekik is parancsolt az Úr? Óh, Mózes, mondd, nekik is parancsolt az Ür? Nekik is mondta, hogy: Ne ölj!? Mindenkinek ezt parancsoló? SZÓLÓ: Az Ür parancsa mindenkinek szól. Jaj annak, aki megszegi! KAR: Jaj annak, aki megszegi! Jaj annak, aki megszegi! SZÓLÓ: Testvéred minden ember, maroknyi nép, mondá az Ür! Testvéred minden ember. S megölnéd-e testvéred, Willy, Tom, Jim és Joe? KAR: Nem, testvérem nem ölném meg soha. Ezt jól mondta az Ür, testvérem nem ölném meg soha. SZÓLÓ: Lám, ezért parancsolta az Űr: Ne ölj! Mert, tudja, hogy testvéred szereted és nem tudnád késed ráfogni. Ezért parancsolta: Ne ölj! KAR: Testvérem minden ember? Testvérem ő is túl a Harlemen? SZÓLÓ: Testvéred ő is túl a Harlemen. Így mondta az Űr! Jegyezd meg jól, így mondotta az Ür! KAR: Ha így akarja ő, akkor nem fogok ölni. Az Űr akarja így és én nem fogok ölni. Glory halleluja! SZÓLÓ: Soha ne vigyenek bíró elé, mert öltél. A te bírád az Űr! KAR: De jaj, mit tegyek? Jaj, mondd meg Mózes, most mit tegyek? Mit tegyek a fegyverrel, amelyet ők adnak a kezembe? Mit tegyek testvéremmel, mikor fegyvert kell fognom rá? Erre mit mond az Ür? Óh Mózes, óh Mózes, erre mit mond az Ür? A testvéremmel szemben állok. Ráfogva fegyverem. A puskát, kést mellének szegem, a törvény így kívánja. Azt mondják öljem meg, a törvény így kívánja Testvér adta kezembe testvér ellen a fegyvert. Óh Mózes, óh Mózes, tudja-e ezt az Úr? És mit mond erre az Ür? SZÓLÓ: Ne ölj! Ezt mondta az Ür! Senkit nem szabad megölnöd! Maroknyi népem, senkit sem szabad megölnöd. Sem itt a vándorúton, sem távol idegenben. Senkit sem szabad megölnöd. KAR: De elvitték fiainkat. Odavitt.ék fiainkat, hol öldöklés van, háború. Fegyver van a kezükben, hogy testvérüket öljék. Messze hazától, anyáktól elszakítva, így szól a törvény: Willy, Jim, Tom és Joe, öljetek, mert ölni kell! Jaj, mit szól mindehhez az Űr? Óh Mózes, mit szól mindehhez az Ür? SZÓLÓ: Ne ölj! Ez, az Ür törvénye. Így mondta néktek mindig. Itt se ölj a városban, ott se a tengeren túl. S ha hadba visznek, töltény helyett irgalmat tölts a fegyveredbe. Kö- nyörülettel töltsd meg iszákod és úgy haladj előre. Tőröd dobd messzire s villogtasd fehér fogad te néger, hogy minden testvéred megtudja, a tengeren túl és mindenütt, neked az Ür azt mondta: Ne ölj! Tárd szét karod, öleld a szenvedőt, mert ő olyan, mint te, irgal- mazz mindegyiknek és megsegít az Ür! Irgalmazz minden elesettnek és megsegít az Ür! KAR: Megsegít az Ür! Megsegít az Ür! Halleluja, glory, glory halleluja! Glory, glory halleluja! Megsegít az Úr! Dr. Rédey Pál Országos Teológiai Konferencia Arányló gyümölcsfák, kék égbolt és meleg napsütés fogad- azt a hatvanegy lelkészt, akik részt vettek a Gyenesdiáson tartott országos teológiai konferencián. A lelkészek közt képviselve volt a tizenhat egyházmegye. Találkoztak itt egymással a Hajdú-Szabolcsi és a Somogy-Zalai egyházmegye lelkészei. Városiak és falusiak, idősebb lelkésznemzedékhez tartozók és egészen fiatal segédlelkészek. Egyik ebéd utáni szünetben valaki így mondta: egyházunk keresztmetszete adott randevút Gyenesdiáson. A háromnapos konferencia — szeptember 25—27 között — nemcsak résztvevőiben volt Üj típusú gyülekezetre van szükség, hogy ebben az átalakuló világban Krisztus elhívásának meg tudjon felelni. Szeptember 27-én, pénteken délelőtt került sor D. Káldy Zoltán püspök előadására: „Űj életstílus felé” címmel. Emlékeztetett arra, hogy ezzel a kérdéssel az uppsalai EVT egyik szekciója is foglalkozott. „Nemzetközi” probléma az új életstílus. Az életstílus mindig az élet hogyanjára ad választ. Ma valami új van kibontkozó- ban. Keresik az újat. A régi zsákutcába jutott. A keresztyén ember és a keresztyén egyház új életstílusát meghatározza a hit, remény és szeretet. Jézus Az Országos Teológiai Konferencia résztvevői tág, hanem témáiban is. Reggeli és esti írásmagyarázatot W eitler Rezső esperes, Kovács Pál, Csizmazia Sándor, Síkos Lajos, dr. Hafenscher Károly lelkészek tartottak. A záró istentiszteletet és úrvacsoraosztást D. Koren Emil esperes végezte. Az előadások egyházunk teológiai felismeréseit tükrözték. Az a belső fonal, amely átszőtte és együvé kovácsolta az előadásokat, világosan meghatározta egyházunk helyét és szolgálatát. Az első előadást dr. Pálfy Miklós teológiai tanár tartotta: „Üj nemzetközi éthosz felé” címmel. Előadásában felvázolta azt a nemzetközi helyzetet, amelyben él az egyház. Ablakot tárt a világ felé, felvillantva azokat a fekélyeket, amelyek megrontják az Isten által teremtett világ békességre jutását. A következő előadást, amely az első nap délutánján hangzott el, Dr. Prőhle Károly dékán tartotta: „Az egyház egysége a megosztott világban” címmel. János evangéliumának a 17. fejezetére utalt: Krisztus egyháza ebben a világban él, ebben a megosztott világban. Majd az egyházszakadások szomorú korszakairól, az egységkeresések mai irányzatairól, ezek útkereséseiről szólt. A különbségekben kell az egységet keresnünk” — fejezte be nagy figyelemmel kísért előadását. Dr. Nagy Gyula teológiai tanár: „Új világgazdasági és társadalmi rend felé” címmel, tartott referátumot. Felvázolta azokat az akadályokat, amelyek gazdasági és társadalmi kérdésekben felmerülnek napjainkban. Utalt arra, hogy mik lennének azok a megoldások, amelyek ezeket a gazdasági és társadalmi akadályokat megszüntetnék. A legfőbb akadály a társadalmi struktúrák merevsége. Csak ezeknek a megváltoztatásával oldhatók meg olyan égető problémák mint pl. az éhínség Indiában vagy a szegénység Dél-Amerikában. Dr. Groó Gyula teológiai tanár: ,,A gyülekezet az átalakuló világban” címmel tartott előadást és irányította a figyelmet a központi témának mind szű- kebb köre, a gyülekezet felé. A rábaszentandrási templom- példájának kell mindig a sze- t műnk előtt lebegnie. Csak ben- s ne találjuk meg a helyes utak s Az új életstílus ismérvei:' a \j világ szeretete; munkálkodás a- világ igazságos megváltoztatá- sáért; együtt dolgozni a nem- keresztyénekkel a közös, népet, egész emberiséget érintő kér- désekben; nyitottság minden ember felé és végül vállalni a- világ ügyét. Az utolsó előadást D. dr. Ott- . lyk Ernő püspök tartotta: „Ige- hirdetés a szekularizálodó világban” címmel. Egyházunk igehirdetéséről beszélt, annak fontosságáról. Az igében való elmélyülés termi meg az igehirdetésben a maga „jó gyümölcseit”. Előadása végén ismertette — példaként — három elmondott igehirdetését. Zárószót dr. Prőhle Károly dékán tartott. Mindegyik előadást hozzászólások követték. A beszélgetésnek egy „ellenfele” volt csupán: az idő. De amire nem jutott idő az előadások után, arra futotta az ebédidőben. A konferencia elevenségére csak egy számot említsünk: 139 felszólalás hangzott el. Hol vannak ma már azok a csendes, egybeszédű papi együttlétek! Azokra valóban nyugodt szívvel elmondhatjuk: béke poraikra. Az előadásokon és a megbeszéléseken kívül esténként parlamenti vitákra került sor ilyen kérdésekben mint pl. a lelkészi utánpótlás, a biblia- fordítás mai állása; a lelkészi nyugdíj; az arab—izraeli viszály; a templomok fűthetősé- ge; a pesti és vidéki lelkészek viszonya stb. A konferencia résztvevőinek arra is volt alkalma, hogy egyik ebédszünetben ellátogassanak a balatongyöróki Szépkilátóhoz, ahol megcsodálták hazánk egyik legszebb, festő ecsetjére kívánkozó, gyönyörű panorámáját, majd Her- nád Tibor gyenesdiási lelkész vezetésével felmásszanak a „Vadián Lyuk” néven ismert barlanghoz, ahol a helyi néprajz jó ismerője és művelője, Hernád lelkész rögtönzött „hangversenyen” el is énekelte a barlanghoz fűződő dalt. Az előadások iránya, a testvéri együttlét melegsége, a közös úton való járás reménységgel töltötték el a résztvevők szívét. Bizonyára a gyülekezetek tagjai is élvezni fogják ennek a termésnek a jó „gyümölcseit”. -r-a DERŰS SOROK Első prédikációját mondja a teológiáról csak éphogy kikerült káplán. Az istentisztelet után többen megvárják a templom előtt. Hát ez nagyon gyenge volt! — mondja az amúgyis mélyen lesújtott unokaöccs szemébe a kíméletlen igazságot a nagybácsi, aki maga is lelkész. Sőt akadémiai tanár. A mellette álló hentesmester azonban vigasztalólag mondja: — Ne búsuljon káplán úr! Az első disznóvágás nekem sem sikerült4 Zoltán László
