Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-15 / 37. szám

Kétéltű emberek Em 8, 6—11 Pál apostol ebben az igében határvonalat húz a „test dolgai­val” és a „Lélek dolgaival” való törődés — vagy kicsit érthe­tőbben — a „testies”, illetve az Isten Lelke által befolyásolt „lelki” gondolkodásmód, életfelfogás és életgyakorlat között. Szigorúnak és keménynek látszik e határvonal és nehéz lenne komoly elgondolkodás nélkül önmagunkat egyik vagy másik oldalra állítani. Tudjuk azt is, hogy e szembeállítás sok félre- értési lehetőséget is rejt magában: testies gondolkodású embe­reknek azokat vélhetnénk, akik „nagykanállal habzsolják” a gyönyöröket, akik mindig csak az anyagi oldalát keresik az életnek, akik a lelki élet igényeit és tevékenységét semmibe veszik; lelki embereknek viszont azokat, akik a „zajos evilági élettől” elvonultan, a testi szükségleteket maguk s mások éle­tében egyaránt megvetve élnek. Bizonyára érezzük, hogy egy ilyen elválasztás és szembeállítás hamis képet nyújtana a ke­resztyén ember életéről. Nekünk az ige fényében is mindig őszintén és reálisan kell látnunk önmagunkat, de Isten gondol­kodásmódokat és életeket formáló munkáját is! Mi hát az igaz­tág? Az első igazság az, hogy mi mindnyájan TESTIES GONDOL­KODÁSÚ EMBEREK VAGYUNK. Ennek életünkben ezernyi bizonysága van. Szeretteink és munkatársaink között mindig sa­ját igazságunkat keressük, minden bírálatra érzékenyen és ön­magunkat védve reagálunk. Ez pedig gyakran vezet viszályko­dásra, szeretet nélküli, szűk látókörű kicsinyeskedésre, szeret­teinkkel vagy embertársainkkal összekapcsoló minden lelki va­lóság elf éledésére. De testies gondolkodásunk bizonysága gya­kori bizalmatlanságunk és félelmeink mindennapi életünkkel, jövőnkkel kapcsolatban. A sietős napok során mindent magunk akarunk elérni, biztosítani, megszerezni — sokszor mások fél- relökése s mások érdekének vagy kívánságainak semmibevétele árán. Sorolhatnánk még sokáig a testies gondolkodásmód terü­leteit. Végül is azonban mindegyiktől ide kellene visszatér­nünk, az önző és önmagáért élő ember gondolkodásmódjához s belátnunk, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben ebben mind­nyájan „érdekelve” vagyunk __ A második igazság az, ISTEN LELKE MUNKÁLKODIK KÖ­ZÖTTÜNK ÉS BENNÜNK. Erre a tényre alapozva mondhatja Pál a rómabelieknek kijelentő módban: „de ti nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint.” Mert hála Istennek arra is idéz­hetünk számtalan példát, hogy emberek felülemelkedve önér­dekükön és önzésükön, másokért tudnak élni, békességet tud­nak sugározni és munkálkodni emberek között. Ez nem egyes emberek érdeme, egyedül Isten Lelkének megvilágosító és erőt adó munkájának bizonysága. Isten már keresztségünkben ki­terjesztette reánk Lelkének áldott „hatásköréit” és a testi gon­dokkal törődő, sokszor küszködő ember szívének kérését meg­hallgatva jó megoldásokra és megbékélt, derűs életre tud elve­zetni. A Lélek bennünket is meg tud eleveníteni, már itt e földi életben is. A Lélek tud — számolva minden bűnünkkel, nyomo­rúságunkkal is — bennünket „lelki emberekké”, másokért fe­lelősséget hordozó, másoknak szolgálni tudó emberekké for­málni. Soha nem lehetünk önmagunktól „lelki emberek”, meg­újításunkat a bennünk munkálkodó Lélek végzi el. Ez a Lélek ad napról napra megújulást egyházának és népének, kegyelem­ből. ^ Évekkel ezelőtt filmet láttam egy mesebeli KÉTÉLTŰ EM­BERRŐL, aki szárazon és vízben egyaránt tudott élni s ezáltal csodálatos dolgokat tudott véghezvinni. A testies gondolkodású ember Isten Lelkének valóságos ereje által ilyen kétéltű em­berként élhet testi kísértésekkel és gondokkal küzdve is lelki emberként, és szeretet által ő is csodálatos dolgokat vihet vég­hez — embertestvérei között. Szirmai Zoltán Gondolatok a sekrestyében Jó hogy van. Nagyon jó. Templomunk szerves része. Egy vele. Mint fecskefészek a ház falára, úgy tapad félkör­alakban sekrestyénk is a szen­télyhez. Sok helyen nincs sek­restye. Kár, Nagy kár. Na­gyon hiányozna, ha itt sem lenne. Fakeretekbe foglalt üvegkockákon pásztázik át a kelő nap. Sugarai aranyként simulnak rá a fehérre meszelt falakra. Sikált deszkapadlóját az első világháborúban elesett fiú emlékére ajándékozott sző­nyeg takarja. Álló szekrény, öreg sublót, kis asztal, nagy Biblia, feszület, gyertyatartók, szék. Ez az egész berendezé­se. Nem sok. Nem is kevés. Éppen elég. Jó itt lenni. Elidőzni. Miért? Mert hangulata van. Ünnepi hangulata. Sőt — nagyünnepi. S ez a hangulat nem tűnő, nem múló hangulat. A hét­köznapokon is megvan. Korán reggel, délután, este. Bármi­kor is lépjek be ide. De nem is hangulat ez, ami hatalmába keríti itt az embert. Több an­nál: szent elfogódottság. Sőt még annál is több: istenközel­ség. Igen. Ez az, ami itt min­dig megragad. Ez az, ami itt mindig „oly igen jó” nékem. Ezért olyan kedves, maradás­ra késztető hely ez a mi sek­restyénk. Ezért olyan jó itt lenni. Hasznos hely. Most olvas­tam: „A sekrestye, a sacris- tarium, a templom épületéhez tartozó hely, ahol a szertartás­hoz szükséges ruhákat, eszkö­zöket, anyagokat őrzik és ahol magára ölti és leveti a szer­tartásos ruhákat az istentisz­teletet végző pap.” Csupán öl­töző helyiség, szertár, raktár-é a sekrestye? Esetleg gyűléste­rem, dohányzó, vagy mosdó­fülke? Kopott anyakönyvek, sárgult iratolt tára? Vagy mindez együtt? Tény, hogy a sekrestye kitűnően hasznosít­ható hely az oltárterítők, kegy­szerek s egyéb liturgikus kel­lékek őrzésére is. De több en­nél. Sokkal több. Sacristarium. Kis kápolna. „Mini” templom a templom­ban. A templom „belső” szo­bája. Csak küszöbnyi a temp­lom belsejétől elválasztó távol­ság. Csak néhány lépés az ol­tárig. Csupán 12 lépcső fel a szószékig. Mégis milyen nehéz ezeket a lépéseket megtenni. A szolgálatra való méltatlan­ság és alkalmatlanság érzése mily roppant megtorpantó erő. Hátfordításra, menekülésre késztet. S hogy mégsem ez történik? Mert a sekrestye egyúttal az imádság, a lelki koncentráció, az istenközelség- átélés áldott helye is a nagy „start”, a nagy „bevetés” előtt. Erő, bátorítás, alázat érlelő he­lye a szent csend és az Isten­nel való egyedüllét forró per­ceiben. Nem egymagámban s nem üres szívvel indulok in­nen be a templomba. És ez így más. Egészen más. Zoltán László- KONYHAI NŐI DOLGOZÓT keres azonnali belépésre 40 éves életkorig az Evangélikus Teológus Otthon (Budapest. VEI, Ollói ut 24.) lakással, teljes ellátással és ha­vi fizetéssel megegyezés szerint. Jelentkezés és érdeklődés a helyi lelkész! hivatal ajánlásával a fenti elmen.- BUNDÁK, szőrme gallérok, kucsmák Somogyi szűcsnél. Bp. V., Kossuth Lajos u. L az udvar­ban.- ESKÜVŐI RUHAKÖLCSÖNZÉS legújabb fazonokból vidéki esküvő­re Is. Rédeyné, Farkas Júlia Buda­pest. XIV. Kerepesi út 76/b. (Kere­pesi úti lakótelepen a Lumumba utcai megállónál.) Telefon: 630-107. Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. szeptember 15-én Deák tér de. 9 (úrv) Trajtlen- Gá­bor, de. 11. (úrv) Dr. Kekem And­rás, du. 6. Dr. Hafenscher Károly. Fasor de. fél 10. D. Korén Emil, de. 11. (úrv) D. Koren Emil, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57,/b. de. 10. (szlo­vák), de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. Dr. Rédey Pál, de. 11. Bándi Sándor, du. 6. Bandi Sándor. Kőbánya de. 10. Sülé Ká­roly. Utász u. de. 9. Sülé Károly. Vajda Péter u de fél 12. Sülé Károly Zugló de. 11.(úrv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. (úrv) Boros Ká­roly. Gyarmat n. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 3. Solymár Pé­ter. Frangepán u. de. fél 10. Soly­már Péter. Újpest de. 10. Blázy La­jos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota­Nagytemplom de. 10. Rákospalota- Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. fed 1L Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 1L du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Mado- csai Miklós, de. 11. (úrv) Bencze Imre, du. 5. gyülekezeti szeretet- vendégség. Torockó tér de. fél 9. Várady Lajos. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv) Fülöp Dezső, du. 6. zenés áhítat. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csemgődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv) Várady Lajos, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. Bencze Imre. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok, de. 11. Visontai Róbert. Nagytétény de. 9. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság után a 14. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: .In 6, 60—66; az igehirdetés alap­igéje: Rm 8, 6—11. A délutáni istentisztelet alapigéje szabad textus. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 15-én vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi rádió és az URH hullámhosz- szán. Igét hirdet DR. PÁLFY MIKLÓS teológiai akadémiai tanár. CSALÁDI HÍREK HÁZASSÁGKÖTÉS — Loós Csaba és Kutas Gyöngyi augusztus 19-én tar­tották esküvőjüket a zalaist- vándi templomban. A szertar­tást Loós János pusztaszent- lászlói lelkész, a vőlegény édesapja, a kántori szolgálatot Kutas Elekné, a menyasszony édesanyja végezte. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó; D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIH., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIIL Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.3261 100 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató — SZAKONY—CSERREG. D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházke­rület püspöke szeptember 15- én délelőtt felszenteli a csep- regi imaházat, majd Szakony- ban az istentiszteleten idehir- detéssel szolgál. — SOPRON—SOPRONBÄN- FALVA. D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szep­tember 15-én a sopronbánfalvi gyülekezet templomszentelési emlékünnepén szolgál, majd utána előadást tart a soproni gyülekezetben. — A NÓGRÁDI EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközös­sége augusztus 29-én tartotta ülését Balassagyarmaton. Űr­vacsorát osztott Garami Lajos. Igehirdetési előkészítőt Fábry Mihály, előadást Záborszky Csaba és Gerhát Pál, korrefe­rátumot Schultz Jenő tartott. Gartai István esperes az idő­szerű feladatokról tájékoztatta a lelkészeket. — A GYÖR-SOPRONI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége augusztus 30- án Kisbaboton tartotta ülését, amelyen részt vett és előadást tartott D. Dr. Ottlyk Ernő püs­pök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. Orgonamuzsika a Várban HÁROM ÉVSZÁZAD ORGONAZENÉJE címen szeptember 6-án, 13- án, 20-án, 27-én, továbbá október 4-én és 11-én, min­den pénteken este 7 órakor orgonaest lesz a Bécsikapu téri evangélikus templomban Orgonái: PESKÓ GYÖRGY orgonaművész „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jó­téteményéről”. (Zsolt 103, 2) VASÁRNAP. — „Isten kezé­ben van minden egyes ember­nek a lelke”. (Jób 12, 10) Ezen a héten a kijelölt igékben nap­ról- napra az Istennel való kap­csolatunk kerül az igék reflek­torfényébe. A hét minden nap­ján ott ragyog az istenes em­ber magatartása. A hivő ke­resztyén ember életéből egy napra, egy pillanatra sem hiányozhat a Szentháromság egy igaz Istent magasztaló di­cséret és hálaadás. Soha nem veszíthetjük szem elől azt, hogy Isten szerető Atyánk, te­remtőnk és megtartónk, mi pe­dig szüntelen hálaadással tar­tozunk Neki. Soha ne feledjük irántunk való jóságát! HÉTFŐ. — „Feleltek pedig az Izrael fiai az Űrnak: vét­keztünk, cselekedjél úgy ve­lünk, amint jónak látszik a te szemed előtt, csak most az egyszer szabadíts még meg, kérünk!” (Bir 10, 15) Az örök ember ölt alakot ebben az igé­ben. Mintha csak önmagunkról olvasnánk ebben a versben! Amikor bajban vagyunk, köny- nyen megszólal ajkunkon a kétségbeesett könyörgés: csak még most az egyszer! Ha eszünkbe jut Izrael népének sok bűne, hűtlensége, engedet­lensége és hitetlensége, megál­lapíthatjuk, hogy Isten ugyan nemcsak egyszer, hanem szám­talanszor segítette ki népét a bajból, veszélyből, de a nép mégis eltávolodott Tőle. Isten Jézus Krisztusban a mi bű­neinket is megbocsátotta már nagyon sokszor, mi mégis könnyen elhagyjuk öt! KEDD. — „Nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyö­nyörködnél. Nem lakhatik te- nálad gonosz”. (Zsolt 5, 5) Amilyen összeegyeztethetetlen a tűz és a víz, olyan össze­egyeztethetetlen Isten jósága és az emberi bűn és gonoszság! Azért szólal meg ma számunk­ra Isten igéje, hogy észreve­gyük mindazt, ami elválaszt minket Istentől. Nem elég Isten igéjét csak hallgatni, mert így csak önmagunkat csaljuk meg, hanem Isten igéje szerint kell élnünk, ö maga adja számunkra az új élet le­hetőségét, éljünk is ezzel a le­hetőséggel! SZERDA. — „Nem hallattik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaid­ban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget.” (Ézs 60, 18) Isten munkája nyomán az egész em­ber, s az ember egész clete megújul. Nem lehet egy kicsit jónak és egy kicsit rossznak lenni. Isten úgy tisztítja meg népét Egyszülöttjének kereszt­halála által, hogy övéi teljesen új életben járjanak. Ezt tette és ezt teszi velünk is, amikor igéjével megszólít, amikor Jé­zus Krisztusra mutat, amikor keresztségünkre emlékeztet* vagy megteríti számunkra az úrvacsorái asztalt. CSÜTÖRTÖK. — „Ezt mon­dom: Népem ő! ö pedig ezt mondja: Az Űr az én Iste­nem!” (Zak 13, 9) Isten ben­nünket, a bűnösöket, a sem­miket fogad el gyermekeiül* hogy Neki éljünk életünk minden napján. A gyökeres változás valóság a mi életünk­ben is. Sokszor azt mondjuk* hogy a magunk urai vagyunk, azt akarjuk, hogy mi magunk határozzuk meg életünk egyes lépéseit. Akkor azonban, ami­kor Isten megújít minket, a legnagyobb dolog történik az életünkben: Isten népévé tesz minket, mi pedig ezt valljuk boldog, Ujjongó ajakkal: Az Űr a mi Istenünk! PÉNTEK. — „Meggondol­tam az én utaimat és lábaimat a te bizonyságaidhoz fordí­tom”. (Zsolt 119, 59) Nemcsak a szánkkal kell bizonyságot tennünk arról, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem az életünkkel Vajon a jó, vagy a rossz úton járunk? Vajon ön­magunkkal törődünk, vagy abban a szolgálatban járunk, amelyet Isten bízott reánk? Vajon csak fellángolás ben­nünk a keresztyén élet utáni vágy, vagy pedig valóban az ő taníványai vagyunk? SZOMBAT. — „Teljes szív­ből kerestelek téged; ne ei*3 gedj eltévedeznem a te paran­csolataidtól”. (Zsolt 119, 10) Isten dicséretével kezdtük a hetet s Isten magasztalásával kell is azt befejeznünk. Ha őszinte szívvel keressük öt, az Atyát, a Fiút és a Szentleiket, megtalálhatjuk azt a Szenthá­romság Istent, aki megújítja a mi életünket is. De nem némulhat el ajkunkon a könyörgés: ö maga adjon ne- kük erőt az ö útján való já­ráshoz! Ha vele indulunk to­vább életutunkon, szereteté- nek megtapasztalása megtanít minket a bizakodó, örvendező, ujjongó életre! Harkányi László Bach műveiből ZENÉS ÁHÍTAT lesz szeptember 15-én, va­sárnap este 6 órakor az Óbudai Evengélikus temp­lomban. Vezényel: Kistétényi Melinda főiskolai tanár Igét hirdet: D. KOREN EMIL esperes Anya törékeny és érzékeny volt, apa széles vállú, erélyes: reggelenként hideg vízben mosdott. Béla bátyámmal együtt még a nézésétől is fél­tünk. Béla idősebb volt ná­lam, már borotválkozott és persze erősebb, leleménye­sebb. Szeretett engem bánta­ni, de csak olyankor, amikor apa nem látta, anyától viszont egyáltalán nem tartott, mert olyan szíve volt, mint a vaj. Egy napon mégis nagy cécó lett: Béla féltéglát vágott a fejemhez, akkora daganat nőtt a búbomon, mint egy biliárd­golyó. Anya meg, hogy történ­hetett, éppen tésztát gyúrt, fel­kapta a nyújtófát, harciasán kirohant és nagyot csapott Bé­la hátára. Én most már elége­detten bömböltem a földön és fogtam a fejemet, mert Béla a hátát tapogatta jajveszékel- ve. De egyszercsak összeszo­rítja a fogát, felpattan és nekimegy anyának. — Na ezt megmondom apádnak. Ezt már nem hall­gatom el, szégyelld magad, amiért megütöttél. Este kemény léptekkel jött haza apa, Béla sápadtan la­pult a folyosó végében. És máris nyílt az ajtó, apa lé­pett ki a folyosóra, mögötte szemét törölgetve anya. Két csattanás jelezte a pofont: — Szemtelen, kitagadlak a házból. — És apa hatalmas A N tenyere újra felemelkedett. Anya azonban közbelépett: — Nem, nem, elég már, hi­szen gyerek még. — Mehetsz, amerre látsz, szemtelen kölyke! — kiáltott magán kívül apa, mire Béla felkapta a fejét, dacosan ki­indult az utcára. — Kisfiam! — tárta szét két kezét Béla után anya, de Béla ment büszkén, szeme szikrá­zott, amikor mellettem ment el. — Mit óbégatsz? — mondta apa. — Majd én leszoktatom ezt a neveletlent. Ha így hala­dunk, még téged fog meg­verni. Apa fogta a könyvét és nyu­godtan lefeküdt, olvasott. Anya sírdogálva engem is ágyba dugott. Aztán apa ke­zéből kihullt a könyv, szem­üvege lelógott, horkolt. — Alszol kisfiam? — hajolt fölém anya, de én nem szól­tam, a fejemre húzott paplan alatt. Ügy látszik megnyugo­dott, csendben átment az ut­cai sötét szobába. Felkeltem, a vékonyfüggönyös ajtóhoz oson­tam. Láttam anyát az ab­lakba könyökölve, törölgette a szemét és fürkészve nézte a sötét utcát. Csendes, üres volt Y A az utca, csak néha hallatszott egy-egy kései hazatérő lépése a túlsó járdás oldalon. Nem értettem, mi siratnivaló van azon a rossz Bélán, nemhogy velem örülne anya, hogy egy rossz gyerekkel kevesebb van a házban. Rengeteg idő telt el, míg tá­volról tétova lépések közeled­tek. Kip-kop... haladt el a ház előtt, majd vissza, kétszer- háromszor. Aztán megállt az ablakkal szemben a túlsó ol­dalon. A toronyóra vastag bim- bamjával elütötte az éjfélt. Megint kip-kop, megint csend. Anya kisúgott az ablakon: — Te vagy, kisfiam? Majd merészebben: — Béluskám, te vagy? Csend. — Mért nem felelsz? Nem értettem, mért ilyen lágy, érzékeny Bélával szem­ben. Kedvem lett volna besza­ladni a konyhába a nyújtó­fáért és odanyújtani anyának: — Tessék, ezzel üssed! De anya tovább szorongott kezét tördelve az ablakban, kuta­tott át a sötét utcára. Végre megszólalt szepegve a sötét utca: — Anya, anya! — Gyere be, kisfiam. — Nem. — Akkor csak ide az ablak­hoz. — Nem merek. — Apád már alszik. Béla erre az ablaknál ter­mett: — Apa tényleg alszik? — Hát hazudtam én valaha, fiam?... Itt a kapukulcs, gyere be. — Nem kell nekem. — Bé­la ugrott egy nagyot, s bemá­szott az ablakon. Fejét lehajt­va, remegve állt anya előtt. — Tényleg nem haragszol, anya? Anya ráborult Bélára, át­ölelték egymást. Ha tudtam volna már számolni, most le tudnám írni, hányszor csókol­ták össze egymást visszafoj­tott, hangos zokogással. Sem­mit nem értettem ebből, csak éreztem, hogy itt nem egysze­rű dolog játszódik le. Vissza- lapóztam ágyamba, magamra húztam a paplant. Reggel arra ébredtem, hogy valaki átölel és megcsókol. Béla volt. És már soha többé nem bántott. Ma már tudom: semmiféle nyújtófa nem javí­totta volna meg Bélát úgy, mint a megbocsátás, mint anya szíve, az anyai szeretet. Dénes Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom