Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-02-26 / 9. szám

A húsvéti békemenetek nyitánya

Az 1967-es húsvéti békemenetekkel kapcsolatban a szervező központi bizottság elnöksége felhívást adott ki, amelyben négy pontban foglalja össze az 1967-es húsvéti menetek legfontosabb célkitűzéseit.

Európa biztonsága.

Leszerelés és demokrácia.

A szükségtörvények megszüntetése. .

A vietnami háború megszüntetése

Az egyes pontokkal kapcsolatban a következőket állapítja meg a felhívás. A Német Szövetségi Köztársaság politikai krízisben van. Jelei vannak a gazdasági krízisnek is. Ezeket a jelenségeket nem lehet egyszerűen bizonyos személyek csődjének tekinteni, hanem azok az eddigi hibás politikának az eredményei. A Szövetségi Köztársaságnak új politikát kell kezdenie, mert csak akkor tud kilépni elszigeteltségéből, amibe a Kelet és Nyugat ellen irányuló politikája sodorta.

A vietnami háborúval kapcsolatban megállapítja a felhívás, hogy az Egyesült Államok, a Szövetségi Köztársaság legközvetlenebb és leghatalmasabb szövetségese megsemmisítő háborút folytat Vietnamban. Ezt a háborút az Egyesült Államok uralkodó köreinek az a törekvése indította el, hogy az erőpolitika alapján beavatkozzanak más népek belső ügyeibe. Vietnamban példát akarnak statuálni az Egyesült Államok minden ázsiai és délamerikai népnek, hogy nem engednek meg semmiféle szociális változást befolyási területükön. A világ minden részén és nem utolsósorban az Egyesült Államokban szenvedélyesen tiltakoznak az emberek a vietnami háború miatt. Mi is csatlakozunk ezekhez a tiltakozásokhoz és támogatjuk többek között V Thantnak és de Gaulle-nak a javaslatait.

Az európai biztonsággal kapcsolatban megállapítja a felhívás, hogy Közép-Európa még mindig a világpolitika veszélyesen háborús tűzfészke. Húsz évvel a második világháború befejezése után tele van rakétákkal és atomfegyverekkel. Vezető nyugati és keleti politikusok vannak, akik harcolnak a lépcsőzetes leszerelésért és a békés egymás mellett élésért. A Szövetségi Köztársaság politikusai viszont megtagadták az együttműködést ebben a politikában. Ellene vannak a leszerelésnek, a NATO-t továbbra is az erőpolitika eszközének tekintik és feltételeket szabnak az európai biztonság ügyében tartandó konferencia elé s ezzel lehetetlenítik azt.

Németország pedig csak akkor juthat előbbre, ha Kelet és Nyugat egyaránt bízni tud a német békepolitikában. Német újraegyesülés csak akkor lehetséges, ha megszűnik a feszültség. Aktívan és fenntartás nélkül kell ezért a Szövetségi Köztársaságnak részt venni a feszültségek csökkentését szolgáló politikában.

A demokrácia védelméről azt mondja a felhívás, hogy a fölfegyverkezési politika veszélyes helyzetbe taszította a Német Szövetségi Köztársaságot. A szükségtörvényekkel ki akarják irtani a népből a szabadság tudatát és az egész lakosság zsebére a központilag irányított militarista Németországot akarják megteremteni. Minden polgárnak védekeznie kell az elemi szabadságjogok ilyen durva megsértése, a politikai és gazdasági életnek a militarista célokra felhasználása ellen.

Február első hetében 10 000 nyugatnémet vett részt a húsvéti békemenetek nyitányán. Gyűléseket tartottak Gelsenkir- chenben, Düsseldorfban, Frankfurtban és Stuttgartban. A szellemi, tudományos, egyházi és politikai életnek több ezer tagja írta már alá a fenti felhívást. A düsseldorfi nagygyűlésen dr. Herbert Mochalski lelkész kifejtette, hogy csak a Szövetségi Köztársaság nem ismerte még el a meglevő határokat. Nem szép szavakra, hanem tettekre van szükség a béke érdekében. A Szövetségi Köztársaság akkor bizonyítaná meg tettekkel békés szándékait, ha aláírná az atomsorompó egyezményt és föladná azt az igényét, hogy egyedül képviseli a németeket. „Senki sem fenyeget bennünket — jelentette ki Mochalski lelkész. — A valóságban azok fenyegetnek bennünket, akik azt akarják bebeszélni nekünk, hogy valaki fenyeget bennünket.”

(Prof. W. Abendroth) . (Heinrich Bőli) (Dr. Andreas Büro)

[{I*AJj/iQaAJjXs^' //Lid Judder J(H. M. Enzensberger) (Herbert Faller) (Pr<

(Dr

tfCjoí(Dr. W.-O. von Hentig)

^*Wu^ Ötftph

(Hinrich Oetjen) f

(Erich Kästner)

(Prof. H. Gollwitzer DO)

(Dr. H. Kloppenburg DD)

(Philipp Pleß, MdL.)

(Horst Symanowski)

AZ ÉRTELMES BÖJT

MINDEN GYÜLEKEZET A SAJÁT TEMPLOMÁT TARTJA A LEGSZEBBNEK, és ez helyén való. Minden templomunkban igaz meggyőződéssel énekelheti az evangélikus hivő, hogy:

örül mi szívünk Mikor ezt halljuk A templomba megyünk Hol Úristennek Szent igéjét halljuk.

Mégis, ha egyszer valakinek eszébe jutna, hogy szépség- versenyt rendezzen fővárosunk sok-sok temploma között, akkor a kelenföldi evangélikus templom könnyen megnyerhetné az első díjat. Szép ez a templom kívül-be- lül, a vele összefüggő épülettömböt alkotó gyülekezeti teremmel s a hivatalos helyiségeket is magábafoglaló lelkészlakkal együtt. De különösen örül az ember szíve, ha a templomot olyan szépen megtöltik a hívek, mint ahogyan ez böjt első vasárnapján történt, amikor D. Dr. Vető Lajos püspök meglátogatta a kelenföldi gyülekezetét.

A feleségével együtt érkező püspököt a presbitérium élén KARI KÁROLY gondnok köszöntötte meleg szavakkal, míg két kisgyermek: TURNAI

A Buűapest-kelenföldi evangélikus templom

BENCE és BENCZE ÁGNES virágcsokorral kedveskedtek. A püspök örömének adott kifejezést a fölött, hogy az új esztendőben ismét elkezdheti gyülekezet-látogatásait a kelenföldi gyülekezetben végzendő igehirdetésével.

AZ OLTÁRI SZOLGÁLAA modernizált búcsú

(Gösfa v. Uexküll) (Klaus Vack) ^

(Gösta v. Uexküll)

(Martin Walser)

A magyarországi katolikus püspöki kar egyik pásztorlevelét olvasva az ember érzése, hogy valóban megmozdult valami ebben az egyházban, amire nagyon föl kell nekünk evangélikusoknak figyelnünk. Biblikus hang, intés az igével való foglalkozásra valami egészen szokatlan melegségei és komolysággal, buzdítás a felebaráti szeretet gyakorlására azok iránt, akik közel és távol vannak tőlünk.

Annál meglepőbb, hogy VI. Pál pápa éppen a búcsúkra vonatkozó újabb intézkedésével nyitotta meg az 1967-es esztendőt, amelyben az evangélikus keresztyénség a reformáció 450 éves jubileumának a megünneplésére készül. Már a zsinat utolsó ülésén tárgyalásra került ez a rendelkezés első fogalmazásában, de kemény kritikát kapott. A most megjelent rendelkezés teológiai részében a szokásos katolikus tanítást tartalmazza. Második részében azonban kilátásba helyez néhány gyakorlati változtatást, ami azonban csak abban jelentkezik, hogy a búcsú tekintélyének a növelése érdekében csökkenti a teljes búcsúk számát. A reformáció tanítása azonban a búcsúkkal kapcsolatban nem azok számát kifogásolja, hanem annak a tanítását általában.

Evangélikus szempontból ugyanis a következő kifogásokát kell emelnünk a búcsúk ellen, amelyek a tisztítótűz idejét akarná megrövidíteni. Ha Isten igazítja meg Krisztus érdeméért a bűnbánó bűnöst, akkor már a büntetést is törölte. A megigazítás nem bontható fel fokozatokra. Bibliai alapon nincs mód arra, hogy az egyház hatalmát a mi időnkön túlra terjessze ki, mert az egyház hatalma megszűnik abban a pillanatban, amikor az ember meghalt. Utána már minden Isten kezében van. Az egyháznak az a feladata, hogy hirdesse az evangéliomot, az örömhírt, de nem kezelője az egyház az üdvjavaknak, amiket azután szétoszthatna a hívek között, hogy gyorsabban üdvözölhessenek. Ezért mondja Luther: „Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének a legszentebb evangélioma” (62. tétel).

A pápának ez a legújabb rendelkezése is arról tanúskodik tehát, hogy a régi ellentétek ma is fennállnak és, hogy az evangélikus keresztyénség akkor cselekszik helyesen, ha a reformáció nagy jubileumának az évében ezeket a tévtanításokat újból világosan fölfedi és elutasítja. A katolikus püspöki pásztor- leveket a római egyház középkori téves tanításainak a megvilágításában is kell értékelnünk.

TOKÁT BENCZE IMRE ÉS DR. REZESSY ZOLTÁN, a gyülekezet lelkészei végezték, az énekkart SULYOK IMRE karnagy vezényelte. A gyülekezet nagy érdeklődéssel éS mindvégig feszült figyelemmel hallgatta a püspök igehirdetését, melynek főgondolatait a következőkben foglalhatnánk össze.

„Szívből örülök annak, hogy újra ebben a gyülekezetben prédikálhatok” —, kezdte prédikációját a püspök — „ — különösen azért, mivel azóta, hogy utoljára szolgáltam ebben a gyülekezetben, sok jó hírt kaptam arról, hogy menynyire megoldódtak a gyülekezet korábbi problémái. Szolgálatom a böjti időszakra esik, s kérdés, vajon szabad-e a keresztyén embernek böjtben örülnie. Egyáltalán mit jelent reánk, evangélikusokra nézve a böjt? Nélkülözést, önkéntes szenvedést?

JÉZUS KRISZTUS VÁLLALTA A SZENVEDÉST. Ki okozta Jézus Krisztus szenvedéseit és halálát? Pontius Pilátus? A rómaiak? ISTEN? ö maga azt mondja, hogy „a vének, a főpapok és az írástudók" (Mt 16,21). Ez AKKOR úgy hangzott, mintha MA azt mondanánk, hogy Krisztus Urunk szenvedéseinek az okozói a püspökök, esperesek, egyáltalán a papok, s a presbiterek és a teológiai profesz- szorok, VAGYIS AZ EGYHÁZ ! De miért? Azért, mivel Jézus isteni tekintéllyel hirdette a határtalan és korlátlan ember-szeretet örömhírét Az akkori „egyház” viszont a szeretetet csak szűk körre korlátozta, azokra, akik abba beletartoznak, s a szeretet evangéliumától önmagát féltette. Jézus azonban mindhalálig hű maradt küldetéséhez, az emberszeretet evangéliumához, isteni lénye legbelső titkához, mert bizonyos volt benne, hogy az igazi emberszeretet evangéliuma végül is győzni és élni fog.

MIT JELENT A MAI EVANGÉLIKUS EMBER SZÁMÁRA, HOGY AZ EMBER- SZERETET EVANGÉLIUMÁÉRT NEKI IS SZENVEDÉST KELL VÁLLALNIA? Mire indítja Jézus Krisztus

szenvedése, mely megszerezte bűneinek bocsánatát? MIT TUDOK ÉN MA SZENVEDNI, ÁLDOZNI ÖNZETLENÜL MAGASABB CÉLOKÉRT, a gyülekezetemért, az egyházamért, a népemért, aa emberiségért, a korlátokat nem ismerő igaz emberszeretet diadaláért?

SOK OKUNK VAN A BÜN- BÁNATRA. Mintha egyházunk tagjai az egész vonalon egyáltalán nem „böjtölnének”. Mintha önzetlenül semmit nem lennének hajlandók tenni. Papok, presbiterek, írásmagyarázó tanárok és nemtanárok? Szeretet az egyházak közt? Ami rosszat elmond Pál apostol például a római levél első fejezetében a bűnös emberről, az mind előfordul: törtetés, gyűlölködés, intrika, rágalom, kapzsiság, önzés. Szinte attól félünk, hogy ha jót tennénk, „balek”-nak néznének bennünket. Mintha a szeretet egészen ritka csoda lenne, valamilyen rendkívüli, természetfölötti, isteni csoda! És nem az-e? Nem ezért okoz-e olyan nagy örömet, ha olykor-olykor mégis találkozunk az önzetlen szeretet jeleivel?

EGYHÁZUNKBAN VANNAK JÖ JELEI az önzetlen szeretetnek is. Sok szép példát lehetne felhozni legújabb értesüléseim alapján is. Kis falusi gyülekezeteink olykor micsoda áldozatokat hoznak épületeik karbantartására! Amit alig reméltünk volna: lelkészeink egymás után jelentik, hogy az új évben gyü- lekezeteinkbken 30—40 új előfizetője akadt az Evangélikus Életnek. Azok az offertóriu- mok, amelyeket az árvízkárosultak és a vietnami kórház céljaira tartottunk, sokszorosan felülmúlták legvérmesebb váradalmainkat. És milyen öröm az is, hogy a kelenföldi gyülekezet nemcsak rendezte problémáit, hanem elkezdte már az adakozást temploma tatarozására, fűtőberendezésé-: nek megújítására. Az önzetlenségnek, a határtalan emberszeretetnek az ilyen példái erősítenek abban a meggyőződésünkben, hogy a szeretet tiszta evangéliuma él és működik ma is mi közöttünk is.*

PÁLYÁZATI felhívás

A reformáció 450 éves jubileuma alkalmából a Magyaror* szági Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma pályázatot hirdet orgonakíséretes négyszólamú vegyeskari kórusmű megírására. A kórusmű kb. 8—10 perces lehet, a Keresztyén Énekeskönyvben található 351. vagy 738. sz. Luther-énekek valamelyikének szövegére, vagy Zsolt. 118, 17 versére („Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Űrnak tetteit”) írott legyen.

A pályázók a műveket 1967 június 15-ig jeligésen nyújtsák be az Országos Egyházi Irodának (Budapest, VIII. Üllői út 24). Az első helyezett 3000, a második 2009, a harmadik 1000 Ft pályadíjat kap. A díjazott pályaművek a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonát képezik. Az első helyezést nyert mű a Lutheránia Énekkar előadásában kerül bemutatásra a I jubileumi ünnepség keretében.

SZTÁRAY MIHÁLY

ErediS dallam

5 Mely igen jó az Úristent dicsérni, Felségednek^ ó Uram, énekelni, Szent nevedet hálával emlegetni Es mindenütt e világon hirdetni.

2. Korán reggel irgalmadat éncklem, Jóvoltodról éjjel is elmélkedem; Felségedhez telkemet felemelem Es eltölti szívemet szent félelem.

3. Hatalmadat amikor meggondolom S bölcsességed elmémmel megfontolom; Dolgaidat oly nagyoknak találom, Hogy imádva leborulok s csodálom.

4. Az esztelen ember ezt nem esméri, A hitetlen eszével fel nem éri; Mert azt csak gyönge értelméhez méri £s nevedet illendőképp nem féli.

5. Sokan vannak, kik ritkán emlegetnek S nem engednek a te szent beszédednek; Azért gyakran bűneikben elvesznek S azok miatt a kárhozatba esnek.

6. Megtartóm vagy, én leikeimet éltetvén. Ki nem örülsz a bűnösnek elvesztőn; De örvendesz Inkább a megtérésén Esörökkcyalő boldog,életén,

Sztáray Mihály egyik éneke énekeskönyvünkben

Az énekes reformátor a hódoltsági területen, a Duna—Dráva szögében és a környező vidéken kezdte reformációi tevékenységét. Ez a terület akkor a jövő-menő hadak útja volt. A török többször átvonult rajta, nyomában szorongattatás, szegénység és pusztulás. Bár A hódoltsági területen a reformáció terjesztése a legkisebb akadályba sem ütközött, mert a török nem avatkozott a vallás dolgába, előtte katolikus és protestáns egyaránt hitetlen gyaur, adófizető rabszolga volt. Csak az adóval törődött. Azt szedte be könyörtelenül. Ha a kivetett sarcot nem fizette a falvak népe, fölperzselték a falut, rabságra hurcolták a lakosságot. Kiben találnak szabadulást, megnyugvást?

Sztáray volt az Isten embere, aki vigasztalásul, a békesség hirdetésére küldetett a nyugtalan lelkek számára. Ki volt? Honnan

jött? Alig tudunk rá válaszolni, mert hosszú életének első és utolsó két évtizede homályba vész. Még születése idejét és helyét sem tudjuk hiteles pontossággal. Nem is fontos! Isten küldötte őt oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Mikor élete delén megjelenik a Baranya megyei Laskón, csak annyit tudunk róla, hogy ferences rendi szerzetes volt, aki megjárta a páduai egyetemet, ahol megismerkedett a reformáció tanával, hazajövet udvari pap lett.

1543-tól 1550-ig a Dunán innen és a Dráván túl az ének hangjával téríti a népet az evangélium világossága felé. Páduából komoly énekkultuszt hozott magával, messze földön híres szép éneklése, egyik legfontosabb eszköze volt hatásának. Nyári estéken a magas, kerek-dombon épült laskái templom előtt „hegedűje mellett szép hangos szóval messzehallhatóan énekelgette a maga fordította zsoltárait, s az istentiszteleten is először ö maga szokta azokat énekelni". A müezzinek Allah nagyságát hangoztató, imára hívó szaggatott kiáltásai ellenében a Duna —Dráva köze szegény magyarjai ezekből az ő esténként felhangzó énekléseiből erőt merítettek nyomorúságukban: „Sok ínségünkben hozzád kiáltunk felséges Úristen! mert parancsoltad, hogy megkeressünk az mi szükségünkben... Végy erőt immáron ez nagy ínségből, ez idegen kézből, Hogy Te szent neved magasztaltassék a mi nemzetségünktől.” Sztáray zsoltáraiban, a hatalmasok és a szegények e században oly sokat emlegetett viszonyáról is énekel. Az egyik zsoltárában különös nyomatékkai szól a „főnépek” gonoszságairól, akik „sok álnoksággal az szegényeket nyúzzák, ostorozzák”.

Képzeljük el a török és a főurak rabságában sínylődő falut: vigasztalása nincs, kezébe nem jut el a Szentirás, ajkán nem csendül fel vigasztaló ének, mert ilyeneket soha nem hallott, a lelke pedig sóvárog vigasztalás után. Akkor hallja Isten küldöttétől a soha nem hallott szép éneket az ő nyelvén, amit megért, ami enyhítő balzsam szomorú lelkére. Hatását az egy emberöltővel később élt tolnai prédikátor, Pathai Sámuel így ösz- szegezi: „Így az egész vidéken gyorsan elterjedt a hír, hogy új vallás keletkezett, amelyet még az öregek sem hallottak soha. Ezért seregestől tódult a nép ß közel fekvő összes városokból és falvakból Laskára, mint valamely híres vásárra. Látván azért az derék hírnök Sztáray, hogy az tanulatlan nép oktatására a kedvező alkalom elérkezett, hogy az igaz vallást és az evangélium igazság fényét nekik megmutassa, úgy alkalmazta beszédét, hogy azokban az igazságot minél világosabb bizonyítékokkal mutatta meg, s a misének, bűnbocsátó leveleknek és más szertartásoknak, mint emberi találmányoknak hiábavalóságát annyira bizonyította, hogy csakhamar az rk. frátereket, papokat és szerzeteseket elbocsátotta, a pápától elszakadtak és az egyházat Sztáraynak adták át”

Sztáray ezután faluról falura, városról városra járva két nyelven hirdeti az evangéliumot. Hétévi működés után arról értesíti barátját, hogy munkája nyomán 120 falu ismerte meg az evangéliumot a Dráva két partján. De ugyanebben a levélben alázatosan vallja, meg barátjának: „Semmi dicsőséget nem kívánunk magunknak e részben, hanem az egészet Istennek tulajdonítjuk. Mert az Űrtóí lett a dolog”.

Sztáray 21 éneket írt, köztük 16 zsoltárparafrázis. Egy énekét mostani énekes könyvünkben is megtalálhat juk, az 5. számú éneket „Mely igen jó az Űristent dicsérni” kezdetű éneket. Payr Sándor neves egyház-történészünk szerint minden valószínűség amellett szól, hogy Sztáray fordította először magyarra Luther énekét, az Erős várunkat. Sztáray nemcsak énekkel és igehirdetéssel, hanem jelentős irodalmi tevékenységgel is szolgálta o reformáció ügyét. Az egész századon át ő az egyetlen, ki a költészetnek mindhárom nemében munkálkodott. Irt énekein kívül számos verses-elbeszélést és két drámát is. Irodalmunk, mint a drámaírás atyját tartja számon, mert eredeti magyar drámát nem ismerünk az övéi előtt. Írói munkássága nem egyéb, mint a reformáció gondolatának terjesztése az irodalomban és az irodalom által. Verses elbeszéléseinek az a célja, hogy a biblia egy-egy könyvét megismertesse olvasóival, s tanulságokat vonjon le belőle hívei számára. Híres drámája „Az igaz papság tüköré” pedig hitvitázó alkotás, amelyben az új hitet védelmezi a régivel szemben.

Sztáray 1551-ben Tolnán tűnik fel. Ott prédikál, ott igazgatja a tolnai egyházkerületet, mint annak püspöke. A baranyai részen méltó utódot hagy Szegedi Kiss István személyében. 1560-ban távozik Tolnáról. Ettől kezdve élete nagyon hányatott volt. 1570-ben még Pápán volt prédikátor s valószínűleg ott is halt meg 1574-ben. Ezek után méltán írja róla Ottlyk Ernő egyháztörténészünk: „Mindezek alapján a XVI. század egyik nagyhatású igehirdetőjének, tekintélyes püspökének, magyar nyelvünk irodalmilag képzett toliforgatójának, egyházi énekköltészetünk gyarapítójának, igazi lutheri veretű magyar teológusnak a képe rajzolódik ki előttünk Sztáray Mihályról, akit méltán tisztel egyházunk nagy papjai között”.

Matuz László