Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-02-26 / 9. szám

Köszöntjük a jubiláló református egyházat

ALIGHA TERJEDT MÉG EGY ESZME olyan futótűzként Magyarországon, mint a 16. században a reformáció eszméje. Mintha az idő előtt „keresztyénné lett ország” ekkor érett volna a hit számára nagykorúvá. S míg egyfelől a római egyház keserű kifakadásokra kényszerült, hogy elveszti hívei többségét, addig másfelől a három részre szakadt országban diadalmasan növekedett a protestantizmus tábora.

Nem volt azonban minden árnyéktól mentes ez a növekedés. A „régi karámból” kiszabadult nyáj évtizedeken keresztül hullámzott a különböző protestáns szellemi irányzatok vezetőinek hatására, s várható volt a megosztott hitvallásos magatartás és a belső hitviták következtében a római egyház restaurációja.

A „nagy mérkőzés” teológiai, szellemi síkon Wittenberg és Genf, ill. Zürich között folyt elsősorban, de hullámverései átcsaptak hazánkba is, ahol Wittenberg mellett a felvidéki, erdélyi szászság és Dunántúl magyar lakossága döntött zömében. A hódoltság egyébb területének színmagyar — valamint Erdély magyar lakossága korán szakított a lutheri irányzattal és Kálvin genfi reformációjának hódolt. Nem ment ez sem zökkenőmentesen, mert kölcsönösen nagy erőket kellett koncentrálni a reformáció két főirámyzatának a tisztázódáshoz, de az ez időben felbukkant szélsőséges irányzatok külön is nehézséget jelentettek. Említsük meg ezek közül az Erdélyben egyre nagyobb teret hódító szentháromság tagadókat, az unitáriusokat.

Minden irányzat neves élharcosokkal dicsekedett és a század dereka hihetetlen bőséggel ontotta a tehetséges magyar reformátorokat. Egyenesen meglepő az a körülmény, ahogyan az akkori politikai és társadalmi zűrzavarban módját ejtették a szervezkedésnek, a tanok, a hittételek közös elfogadásának. Zsinatok egész sora tanúskodik arról, hogy kisebb vagy nagyobb területek lelkészei ^prédikátorai, iskolamesterei) és világi képviselők döntés elé álltak, s meghúzták a hit és egyházszervezet határait maguk körül.

AZ EGYIK LEGNEVEZETESEBB ZSINATRA emlékezünk most vissza, — miközben meleg szeretettel köszöntjük az ünneplő református egyházat —, a 400 éve tartott debreceni zsinatra. Mert eme nevezetes zsinat, az 1567. február 24—26-ig tartott zsinat, a megelőzőek végzéseit elégtelennek tartva, olyan szabályokat, tételeket fogadott el, amelyek a magyarországi református egyház jövőjét századokra kijelölte hazánkban.

A zsinat összehívásának közvetlen oka az erdélyi unitárius mozgalom rohamos növekedése volt. A zsinat kimagasló szellemi tekintélye, Melius Juhász Péter, ennek megfelelően nemcsak a magyar- országi lelkészeket hívta meg, hanem az erdélyi unitáriusokat is és arra számított, hogy nyílt vitában meggyőzi őket tévedésükről. Az erdélyiek nem jöttek el, de a' szent- háromságot védő tantételek elkészültek. Sőt az alapos előkészületek eredményeképpen a legjelentősebb fokra emelték a gyűlést. A háromnapos zsinat két hitvallást fogadott

A NÉMET EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉS A MUNKA- NÉLKÜLIVÉ VÁLT

KÜLFÖLDI MUNKÁSOK

Nemcsak a nyugatnémet álfámnak, de a német evangélikus egyháznak is egyre nagyobb gondot jelent azoknak a külföldi munkásoknak a gondozása, akik munkanélkülivé váltak a jelenlegi gazdasági nehézségek közepette. Dr. Th. Schober, a Németországi Evangélikus Egyház Diakóniai Egyesületének az igazgatója közölte egy megbeszélésen, hogy december végén már 20 000-re emelkedett a munkanélküli külföldi munkások száma a Német Szövetségi Köztársaság területén.

el. Egy latin nyelvűt, amely 12 cikkből áll és II. Jánosnak, Magyar- és Erdély ország királyának van ajánlva és egy magyar nyelvűt, amelynek 14 cikkét magyar keresztyén kereskedőknek ajánlották. A hitvallások a szentháromság-, a predestináció- és az úrvacsoratanokkal foglalkoznak

MAGIAR. P RAE

DIKATIOC, KI? FOS TILL AN A C

MEVEZNEC, A PR.OPHETAC ES

*fOSl OEOC IHÁSZÁBÓL, A R.EGI. Poaoroktuc.Ongencs.CbriíbftormiS.TtiMV phiUftus,5 Ambrus.* Hkionymuí,- Agorton, es a martam bólcz Do.- éroroc magiarazailbc fcrint.

al Count, (4*

Miliőt «gyl* gyúltoc,mindén«: *' bőzgZJrtee Pfrlinná

tudomama .nveO yncc'áíéflé.nKg idenefe.ésuig tnagwtí

alikvajgonf Máidat« épületre legen«.

^ Iiótroezombí. ti. D fcXIIf* ...

Melius Juhász Péter Magyar Prédikációinak címlapja

behatóan. Elfogadtak azután egy 54 cikkből álló törvény- könyvet, melyben a szertartás, a rend és fegyelem kérdését szabályozták és végül, a II. Helvét hitvallást tették kötelezővé.

A DEBRECENI ZSINAT DÖNTÖ HATÁSÚ volt a magyarországi protestantizmus fejlődésére. A zsinat kétség kívül elhatárolta magát a

Keresztyének és Vietnam

Blandrata-féle unitárizmustól, de ugyanakkor félreérthetetlen határvonalat húzott úrvacsora- és predestinációs- tanával a lutheri szárny felé is.

Nem vitás, hogy a lutherá- nizmusnak hazánkban ekkor sokkal előnyösebb volt a politikai helyzete, hiszen az uralkodó, Habsburg Miksa király, szimpatizált ezzel az irányzattal. Erdélyben viszont az unitáriusok élvezték a fejedelem támogatását. Ez a rövid ideig tartó politikai tündöklés és előny heves nézeteltérések, vallásos villongások és konfliktusok előidézőjévé vált, és miközben szilárdultak a konfesszionalista álláspontok, a háttérben rendezni tudta sorait a római egyház.

A HITVALLÁSOS TISZTÁZÓDÁS súlyos megrázkódtatás mellett ment végbe és ennek következtében majd valamennyi protestáns irányzat ortodoxiába merevült. És az a római egyház, amely Magyarországon a 16. században megsemmisítő vereséget szenvedett, most különböző tényezőktől támogatva — elsősorban a magyar királytól —, egymással is súlyos hitbeli ellentétekben álló felekezeti szilánkokkal áll szemben. Ezt a kérdést még tovább motiválta a nemzetiségi egyházszellem kialakulása.

De ebben a megpróbáltatásoktól terhes időkben mégis megszületett a református egyház, amely ez időtől „magyar hitű” egyház s kiemelkedett a „kálvinista Róma”, Debrecen. Ezért köszöntjük szeretettel a 400 éve nevezetes zsinatát tartott testvéregyházat.

Dr. Rédey Pál

fiz első lépést Amerikának kell megtennie!

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok három neves egyházi embere tért vissza tíznapos látogatásáról Hanoiból.

Véleményük szerint a vietnami nép sohasem fogja megadni magát és egy külföldi hatalom jármába hajtani a nyakát. A három egyházi ember — Ambrose Reeves püspök, Johannesburg egykori püspöke és jelenleg Chichester segédpüspöke, Abraham Feinberg, a jelenleg Torontóban lakó rabbi és a New York-i A. J. Muste pap — Pham Van Dong miniszterelnök meghívására meglátogatták a Vietnami Demokratikus Köztársaságot.

Véleményük szerint ki kell vonulniok az amerikai csapatoknak Vietnamból, hogy egyáltalában megfelelő légkör alakulhasson ki a béketárgyalások megkezdéséhez. Röviddel visszaérkezésük után sajtókonferencián számoltak be az észak-vietnami1 nép borzalmas szenvedéseiről, amiket az amerikaiak bombázásai miatt a polgári lakosságnak el kell szenvednie. Reeves püspök beszámolt egy kórházban tett látogatásáról, ahol minden elképzelést meghaladó sebesüléseket látott. A napalmbombák okozta sebesülések ezek, amiknek az alkalmazását szerinte „azonnal be kell szüntetni”.

Hanoi egyik kerületében 300 házat tettek az amerikai bombák a földdel egyenlővé, bár még a közelben sem volt katonai célpont — jelentette ki a három szemtanú. Ettől nem messze egy falura akadtak, amelynek 345 lakosa volt. de most csak a templom áll még. „Vagy válogatás nélkül történik a bombázás, vagy a lakosságot akarják meg-' törni ezekkel a bombázásokkal” — jelentette ki Reeves püspök.

Feinberg rabbi szerint a vietnami nép nem hajlandó nemzeti függetlenségét senkinek sem odadobni. „A bombázások szinte barlanglakokká teszik Észak-Vietnam egyes területein a lakosságot. Az emberek a föld alatt élnek, de élnek.” Mint amerikai ember nagyon szégyenli magát a vietnami háború miatt.

Muste lelkész találkozott Észak-Vietnamban két amerikai hadifogollyal. Nem volt rossz soruk, sőt többet kaptak

enni, mint maguk a vietnami katonák. „Szerinte a vietnami nép meg tudná találni a béke útját, ha az amerikaiak is hajlandók volnának erre, de Johnson fokozni akarja az agressziót Vietnamban, amiről legújabb pénzügyi manőverei is tanúskodnak. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a háború naponként 2 milliárd forintjába kerül Johnsonnak.”

A sajtókonferencia napján tette közzé a „Times” 1500 brit akadémikusnak a felhívását, amelyben rámutattak arra, hogy Nagy-Britanniát külön is felelősség terheli, azért, hogy a vietnami kérdés mindeddig nem oldódott meg, hiszen aláírója az 1954- es Genfi Egyezménynek. Felszólítják Angliát, hogy ne támogassa az amerikaiakat a vietnami háborúban.

A Wilson-kormány egyébként egyre több ilyen felszólítást kap a lakosság köréből, mert az angolok szerint az első lépést mindenképpen az amerikaiaknak kell meg- tenniök Vietnamban — feltételek nélkül.

★

Hívők és egyházi vezető emberek vonultak végig London utcáin és követelték a béke helyreállítását Vietnamban. A menetet a Brit Egyháztanács titkára, Kenneth Sans- bury püspök, Simon Black katolikus lelkész és Saul Amais rabbi vezették. A tüntetők levelet intéztek Wilson brit miniszterelnökhöz, amelyben követelték, hogy a brit kormány fogadja el U Thant ENSZ-főtitkárnak a vietnami béke ügyében tett legutóbbi javaslatait

★

Washingtonban, több mint 2000 protenstáns, római katolikus és zsidó lelkész gyűlt össze 45 amerikai szövetségi államból azon a „Békemobilizáció” elnevezésű kétnapos konferencián, amelyet a vietnami béke megteremtése érdekében legújabban létesült egyházi bizottság hívott össze. A részvevők felszólították híveiket, hogy tartsanak háromnapos böjtöt a béke érdekében. A vietnami háborúért kell vezekelniük az amerikai keresztyéneknek — mondja a felhívás —, mert „azzal az adóval, amit fizetünk, bűntársai vagyunk a vietnami háború embertelenségeinek”.

A dolgok összefüggnek

Abból szeretnénk kiindulni, hogy az elkövetkező hetekben a Hazafias Népfront rendezésében gyűlések lesznek az egyes megyékben és azokon protestáns lelkészek vesznek részt, hogy meghallgassák az Ökumenikus Tanács által kijelölt előadókat a Magyar Népköztársaság hazai és nemzetközi célkitűzéseiről és arról, hogy a protestáns lelkészek hogyan és milyen mértékben tudják kivenni részüket a kitűzött feladatok megvalósításából. Az előadók minden bizonnyal érinteni fogják előadásukban, hogy a magyar protestáns keresztyénség hogyan érkezett el a felszabadulástól kezdve addig, hogy nem kultúrharcot provokálva és nem hamis apologetikát kialakítva hogyan él és dolgozik a harmincas évekhez képest egészen új társadalmi, kulturális és gazdasági körülmények között. És'hogyan alakítja szolgálatának az új formáit egy olyan világban, ahol már nem egyszerűen arról van szó, hogy részvétet érzek-e a villamoson és autóbuszon velem együtt utazó elesett ember iránt, hanem bele tudom foglalni imádságomba és segítő szeretetem látszögébe az egész emberiséget. Vagyis nem arról van ma már szó, hogy adva van egy állam, amelynek a feladata volna mint felsőbbségnek a jó rend fenntartása, biztosítása, hogy azután ezen a renden belül „atyailag” gondoskodjék az „alattvalók” jólétéről és boldogságáról.

Éppen azt kell meglátnunk a Hazafias Népfront egész politikai és kulturális nevelésének az eredményeként, hogy a szocialista társadalomban nem felsőbbeégről és alattvalókról van szó, hanem egy hatalmas és élő organizmusról, élő szervezetről, amelyben nem alattvalók és felsöbbség van, mint Pál apostol idejében, hanem a szocialista társadalomnak egyenrangú és a felelősségben egyformán részt vevő tagjai, élő kövei, akik, ennek a társadalomnak a felépítéséhez a maguk sajátos módján és eszközeivel járulnak hozzá. Ezért van értelme és az evangélikus etika alapján is célja ma annak, hogy az ország ügyeinek az intézésében úgy is részt vegyünk, hogy a szocialista társadalom választópolgárainak a bizalmából ott legyenek az egyházak képviselői is a magyar Országgyűlésben és aktívan részt vegyünk rajtuk keresztül az országépitésben.

Képviselőink aktív jelenléte az országépítés munkájában tehát azt jelenti, hogy a társadalmi igazság megvalósítását éppen az evangélikus hit alapján magunkra nézve is kötelezőnek tartjuk. Azt az új társadalmi igazságot, amely a szocialista társadalomban érvényesül a munka, a hivatás, a kereset és a munkaérdekeltség terén azért tudjuk magunkévá tenni, mert az legmélyebb lényege szerint egyezik azzal, amit a keresztyén etikának ezekről a dolgokról már nagyon régen hirdetnie kellett volna. Ezért tartjuk nagyon fontosnak éppen a keresztyén társadalom-etika szemszögéből, hogy egyházunknak a helyét az épülő új magyar társadalomban ne polemikusán, hanem pozitívan fogalmazzuk meg. Vagyis nem arról van szó, hogy „egyház akarunk lenni a szocializmusban”, tehát nem bár és annak ellenére, hogy itt szocializmus van mutatjuk meg, hogy egyház vagyunk és maradunk. A megfogalmazásnak így kell hangzania: „A szocializmusban akarunk egyház lenni!’'

Tényként és társadalmi igazságként fogadjuk tehát el, hogy nálunk szocialista társadalom épül és mi evangélikus keresztyének ebben a szocialista társadalomban jobban megtaláljuk a helyünket, mint azelőtt. Mégpedig azért, mert most felelősnek tudjuk magunkat mindazért, ami ebben a hazában történik! Ebben a felelősség-keresésben rejlik ma Magyar- országon nemcsak a keresztyéneknek, hanem minden állampolgárnak is a hazafisága. Hazafinak lenni ma Magyarországon annyit jelent, hogy egész emberi tudásomat, képességemet, műveltségemet, tájékozottságomat a világban ennek a magyar társadalomnak a szolgálatába állítom, mert tudom, hogy azon keresztül munkálom azt a nemzetközi szolidaritást is, amely viszont egybekapcsol nemcsak érzelmileg, hanem akaratilag és tetteinkben is minden emberrel ezen a világon fajra és világnézeti különbségre tekintet nélkül.

Hiszen látnunk kell azt, hogy a szocialista társadalom alapelveinek érvényesítése egyetemes emberi célokat is szolgálj amit a hazáját szerető minden állampolgárnak el kell fogadnia. Hogy békére és békés egymás mellett élésre van szükség, hogy megvalósuljon a leszerelés, hogy biztonságban élhessünk, hogy megszűnjék a nagy közbevetés a gazdag és szegény népek között, hogy ne támadjon űr Észak és Dél között — mindez benne van abban a programban, amit a Hazafias Népfront képvisel és aminek a megvalósításáért minden evangélikus keresztyén ember szívvel-lélekkel kész dolgozni.

BONN A MEGEGYEZÉS AKADÄLYOZÖJA

Űj puspökhalvetles Berlinben

Miután a nemrég elhunyt

D. O. Dibelius, a Berlin-Bran- denburgi Evangélikus Egyház püspöke a Német Demokratikus Köztársaság határozata értelmében nem látogathatta egyházkerületének a keleten levő gyülekezeteit, nyugalomba vonulása után a püspöki teendők ellátásával a kerület keleti része (beleértve Kelet- Berlint elsősorban) D. G. Jacob főszuperintendenst bízta meg ezeknek a gyülekezeteknek a gondozásával, illetve a püspöki teendők ellátásával az egyházkerületnek ezen a részén. Dibelius utódjává a kerület zsinata D. K. Scharf-ot, a Németországi Evangélikus Egyház elnökét választotta meg a kerület püspökévé. D. Jacob viszont lemondot tisztéről, mert úgy látta, hogy a kerület elnökségének a bizalma személyét illetően nem osztatlan.

Január 5-én azután D. A. Schönherr főszuperintendenst választotta meg a kerület elnöksége püspökhelyettesnek és a választást az utána következő napokban tartott zsinat örömmel vette tudomásul. Arra vonatkozólag, hogy hogyan ítéli meg az új püspökhelyettes a feladatkörét, fontosak a zsinaton tartott beszédének következő mondatai: „A püspökhelyettes saját egyházi elnökségével egyetértésben végzi munkáját. Semmiféle utasítást nem fogadhat el egyházunk másik felétől (t. i. a nyugat berlini területtől) sem a nyugati rész zsinatától, sem az ottani egyházi elnökségtől, még kevésbé a Nyu- gat-Berlinben lakó püspöktől. Ez a tény nem csúfítja meg a testvéri kapcsolatot, amely egyházunknak a két része között megvan.”

A Keresztyén Békekonferencia hírei

A hollandiai Driebergenben három napos tanácskozást rendezett a Keresztyén Béke- konferencia és az „Egyház a világban” hollandiai egyházi szervezet január 16—18. napjain. A konferencia az atomfegyverek elterjedésének a megakadályozása problémakörével foglalkozott. A leszerelés felé vezető úton az atomfegyverek elterjedésének a megakadályozása jelentené az első reális lépést, hiszen ez lényegesen hozzájárulna a nemzetközi kapcsolatok megszilárdulásához és a baráti kapcsolatok elmélyítéséhez. A jelenlegi politikai, gazdasági és tudományos fejlődés mellett az atomfegyverek további terjedése komoly háborús veszéllyel jár.

*

A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága Kölnben tartja legközelebbi ülését február 20—25. napjain. A Munkabizottság a Rajnai Evangélikus Egyház meghívására tartja fCölnben ülését a nemzetközi titkárság ülésével együtt. A tárgyalásokon elsősorban az 1968. március 30— április' 5-ig Prágában tartandó III. összkeresztyén Béke- világgyűlés előkészítő munkálatai szerepelnek majd.

Bonn azt a benyomást kelti, „mintha új háborút akarna a Szövetségi Köztársaság, mert másként nem valósíthatók meg azok az igényei, hogy egyedül képviseli Németországot és az 1937-es határokat tekinti érvényesnek.” Niemöl- ler Márton írja ezt a „Stimme der Gemeinde” című Frankfurtban megjelenő folyóiratban.

A továbbiakban megállapítja Niemöller: „A Német Szövetségi Köztársaság a legjobb úton van, hogy az egész világon, tehát nemcsak Keleten, hanem a szövetségesek körében is, a béke akadályozóját

Az egyházi világszervezetek vezetői egymás után adnak számvetést az elmúlt esztendőben végzett munka jellegéről és értékéről.

A Református Világszövetség főtitkára, dr. Marcel Pra- dervand, megállapítja, hogy az 1966. esztendőben hasznos munkát végzett a világszervezet. Szószerint ezt írja a továbbiakban: „Ha a Református Világszövetség szempontjából hasznos is volt az

1966. esztendő, a világhelyzetről nem szabad megfeledkeznünk. Számos természeti katasztrófa volt ebben az évben és megszámlálhatatlan

lássák benne — és ki tud ea ellen hiteles és meggyőző érveket felhozni." Bonn úgy viselkedik, mintha ki tudná kényszeríteni az újraegyesülést. „Senki sem hiheti viszont — állapítja meg —, hogy Szászország ipari lakossága valamiféle tervszerű „restaurációval” vagy a régi Poroszország parasztjai a lovagi földbirtokosokkal egyesülni akarnak. Tudomásul kell venni, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban másfél évtizede szocialista gazdasági és nevelési rendszer van.”

azoknak a száma, akik gyászban és nyomorban töltik el a karácsonyi ünnepeket. És megint egy olyan évnek érünk a végéhez, amelyet a háború, a faji feszültségek és szociális problémák valamint a „gazdag” országok és a fejlődésben levő országok között egyre növekvő szakadék jellemzett. A júniusban megtartott „Egyház és társadalom” konferencia, amelyen a református egyházak sok képviselője is résztvett, újból figyelmeztetett bennünket arra, hogy mint keresztyének nem mehetünk el a világ problémái mellett.”HASZNOS MUNKA FOLYT AZ 1966. ÉVBEN