Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-03-19 / 12. szám

i Az alázatos király Máté 21,1—9. Jézus jeruzsálenai bevonulásának közismert történetét mind a négy evangéliumban megtaláljuk. S ez nem puszta véletlen. Az evangélisták felismerték az eseménynek nagy jelentőségét, s ennek megfelelően közük azt. Az első, ami szembetűnő ebben a történetben, Jézus maga­tartása. Határozottan rendelkezik. Utasítja a tanítványokat egy meghatározott feladat elvégzésére. Ügy tesz, mint akinek ha­talma van. Az eseménynek Ö a középpontja. Isteni tudással ismeri a lehetőségeit és azokat felhasználva cselekszik. De ho­gyan? Egészen meglepően! Látványos, pompás diadalmenet helyett szinte nevetségesen egyszerűen vonul be Jeruzsálembe. Nem a feltűnés vágya fűti. Nem különcködésből egyszerű. Egy­szerűsége és alázatossága lényéből, a mennyei Atya iránti enge­delmességéből és szeretetéből fakad. „Hogy beteljesedjék a próféta mondása” — hogy megtör­ténjék Isten szent akarata, ezért vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe. Ezért járta végig a szenvedés útját a Golgotáig. Azért alázta meg magát, hogy nekünk, Isten gőgös, bűnös gyer­mekeinek bűnbocsánatot, életet és üdvösséget szerezzen. A tanítványokról nem sok szó esik ebben a történetben. Az S szerepük másodlagos, de nem felesleges. Statiszták ők ebben az isteni drámában, akiket a nagy Rendező irányít. Jó statiszták, engedelmes szereplők. Nem tanakodnak azon, teljesithető-e Jézus parancsa. Megtalálják-e a szamarat vagy sem? Szó nélkül indulnak. Ügy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta. Engedel­mességük azonban nem kényszerből, hanem szeretetből fakadt. Szívük szerint magukévá tették Jézus parancsait. Sőt! Olyasmit is cselekedtek, amire nem volt parancsuk, amire csak a szeretet Indította őket: felsőruháikat a szamárra terítve igyekezte, Jézus számára kényelmessé tenni a bevonulást. Jézus kései tanítványai, mi, mai keresztyének, megtesszük-e, ámit Urunk parancsol? Nem lázadozunk-e sokszor az ö akarata ellen? Nem tartjuk-e teljesíthetetlennek parancsait? Nem érez- Zük-e tehernek, nyűgnek Jézus követését? Szó van még ebben a történetben a sokaságról, a népről is. Nem mellékes, amolyan elhanyagolható szerepet játszanak. Hiszen Jézus éppen a népért, Izráel házának elveszett juhaiért jött. Azért a népért, amelynek egy része felismerte, hogy a sza­márháton, alázatosan bevonuló Jézus az Ürnak nevében jött, tehát <3 a megígért Szabadító. I Nem mindenki terítette Jézus lába elé a felsőruháiéit, és nem mindenki hintett vagdalt gallyat az ö útjára. Nem mindenki hozsannázott, ujjongott előtte. De Jézus személyválogatás nélkül közelített a sokasághoz és mindenkiért, az egész világért, az egész emberiségért áldozta ártatlan vérét, szent életét. Jézus jeruzsálemi bevonulása a passió nyitánya. Szent tör­ténet, amely tanúsítja az Űr Jézus alázatos engedelmességét a mennyei Atya akarata — és végtelen szeretetét az egész embe­riség iránt. Jézus alázatossága tegyen minket alázatossá, enge­delmessége formáljon engedelmessé, szeretete teremtsen szerető szívűekké bennünket, hogy mindig úgy cselekedjünk, amint Jézus parancsoltai #, Táborszky László Kegyelmes Mennyei Édesatyánk! Áldunk Téged jóságodért es lehajtó szeretetedért, hogy Szent Fiadban Megváltót adtál nékünk, mert Te nem akarod a bűnös ember halálát, hanem, hogy mindenki megtérjen és éljen. Bűnbánattal valljuk meg, hogy nem voltunk soha és most sem vagyunk méltók a Te ir­galmadra. Csak bűneinkkel terhelünk és naponként szaporít­juk gyarlóságainkat. Adj erőt, hogy a bűntől elforduljunk és szent élettel dicsőítsük nevedet. Maradj nékünk édes Mennyei Atyánk, fogd kezünket és vezess a keskeny ösvényen. Megváltó Jézus Krisztusunk, ujjongó őrömmel kiáltjuk: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki Jő az Úrnak nevében! Köszönjük, hogy hozzánk is megérkeztél. Engedj Magadhoz egészen közel, hogy a Tiéid lehessünk. Növeld hitünket! Éb­ressz szívünkben-lelkünkben bűnbánatot, hogy életünk má­soknak is világíthasson. Tudjuk, hogy csak így valósulhat meg közöttünk a Te országod, amelybe mint király vonultál be a mai ünnepen. Uralkodj hatalmaddal és dicsőségeddel közöt­tünk. Ámen. Az éneklő Magyarország atyja „Egy szó nyilallott a hazán keresztül Egy röpke szóban annyi fájdalom.. Meghalt Kodály Zoltán, mai kortársaink között a .legnagyobb magyar. Fénytelen már­ciusi délelőtt hasított belénk e hír nyomán a fájdalom csendje. Elvesztettük őt. Híre foly­vást nőtt. Pátriárka korában már az egész világ, mint egyik legbecsültebb és legszere­tettebb művészét, magáénak vallotta, hívta, várta, ünnepelte. Jelkép volt és valóság egy­szerre. Időtlen nagyságnak éreztük, amikor kezet fogott, beszélgetett velünk, testközel­ben és csillagtávolságban. Ez a kettősség volt olyan varázsos a számunkra. Ez volt a meg­különböztető jel, ami hozzánk fűzte. Minket, magyarokat, melegített a szívével, napsugár­zású szeretetével. Ezért nagy a mi gyászunk. Magunkat siratjuk, mert kihunyt bennünk, akivel azonosult, az ő szüntelenül terméke­nyítő, az eszményi magyarságot életrekeltö földi élete. Tizenöt évvel ezelőtt, hetvenéve­sen, akként nyilatkozott magáról, hogy a ha­lálra készül már. Ekkor élt legintenzívebben, ekkor folyt át teljesen önzetlenül, maradék­talanul egész munkássága, tanítása, példája, hite a magyar jövőbe. Megteremtette az éneklő Magyarországot. Igazi kultúrával telí­tett, zengő nemzeti életünk lebegett szent célként előtte. A zenében és különösen az énekhangban ismerte fel lelki életünk, leg- bensőbb érzelmi világunk ősforrását és ezért vallotta, hogy az ének a beszédnél is elemibb, természetesebb nyelve az embernek. Derűs életszemléletével tanítómestere, ne­velője volt egész nemzetünknek. Zrínyi, Ber­zsenyi, Arany szellemi örököse, Ady és Bar­tók harcostársa, immár élő hagyománnyá ne­mesült életművével — megreformált ének­tanítási módszerével, gyermekkórusaival, énekkari és zenekari alkotásaival, színpadi műveivel — bízva a Gondviselésben és alá­zattal fejet hajtva az isteni akarat előtt: az emberi méltóság és az erkölcsi magatartás örök mintaképe, Haits Géza Somogyi és zalai lelkészeink között A Hazafias Népfront somogy megyei szervezetének tanács­termében Kaposvárott jöttek össze március 9-én a Somogy megyei és zala megyei evangé­likus lelkészek és a somogy megyei református lelkipászto­rok espereseik vezetésével, hogy foglalkozzanak szocialis­ta államunk demokratizmusá­nak és a Hazafias Népfront te­vékenységének a dolgával, ve­lük kapcsolatos feladataikkal. A bevezető előadást dr. Vető Lajos püspök tartotta. Előadásában rámutatott ar­ra, hogy milyen lényeges lelkipásztori szolgálatunkban a türelmes emberszeretet, melynek első jele az, hogy meghallgatjuk embertársain­kat. A püspök is szívesen ele­get tenne ennek a szabálynak, nevezetesen, hogy mindenek előtt meghallgassa az össze­gyűlt lelkészek felfogását és tapasztalatait a szóbanforgó té­mákról. Mégis először 6 mond­ja el idevonatkozó gondolatait. Rámutatott arra, hogy múlt­beli tapasztalatai szerint a vallásos emberek politikai ál­lásfoglalásait vallásosságuk egyfelől megnehezíti, másfelől megkönnyíti. Megnehezíti any- nyiban, hogy a vallásos ember szeretne állandóan hite örö­mében elmerülni, mit sem tö­rődve a világ dolgaival. Meg­könnyíti viszont vallásunk, po­litikai tevékenységünket azon a réven, hogy Isten maga pa­rancsolja, szeressük felebará­tunkat, embertársainkat. Az a helyes, ha azt a politikát vál­laljuk, amely a békét, népünk és az emberiség javát moz­dítja elő. Ilyen a szocializmus s annak népfrontpolitikája. A Népfront nemzeti egységet munkáló politikájába beletar­toznak a lelkészek és a vallá­sos hívek is. Erről az elmúlt hónapokban pártemberek ré­széről és egyházi vezetőembe­rek részéről Is igen fontos és örvendetes megnyilatkozások hangzottak el. A lelkészek és a vallásos emberek is jó lelki­ismerettel adhatják le szava­zataikat március 19-én a Nép­front jelöltjeire, s ezzel a szo­cialista békepolitikára. A sok személyes önvallomás­sal bővelkedő előadást nagy érdeklődéssel hallgatták a so­mogyi és zalai protestáns lel­kipásztorok. A hozzászólások során Dr. Nagy István bala- tonkiliti lelkipásztor rámuta­tott arra, hogy mennyire össze- kovácsolódott ma már dolgozó népünk és hogy most különö­sen a jelölő-gyűléseken mutat­kozott meg legjobban népünk érett demokratizmusa. A lel­készeknek feladatuk, hogy a jót megvilágítsák, tudatosítsák, például hogy milyen nagy je­lentőségű dolog az, hogy anyák két és fél évig szülési szabad­ságot kaphatnak, Lágler Béla somogyi evan­gélikus esperes elmondotta, hogy Vető püspökkel diák­koruk óta jó barátságban van­nak és hogy Vető püspök nem 1945-ben vagy ezután kezdett el demokrata lenni, hanem mindig olyannak ismerte, aki ilyen szellemben gondolkodott. Vértesy Rudolf bóbonymegyeri evangélikus lelkész kifejtette, hogy a lelkészeknek kitartó munkára van szükségük fél­reértések és gyanakvások le­küzdéséhez, s hogy népünket a maguk részéről demokratiz­musra, őszinte és félelemnél- külá vélemény nyilvánításra neveljék. Molnár Gyula refor­mátus lelkipásztor felidézte, hogy Vető püspökkel tizenki­lenc évvel ezelőtt találkozott Nyíregyházán, azóta sok válto­zás történt, örül, hogy Vető püspök előadását hallgathatta, s további működéséhez Isten áldását kívánta. A lelkes hangulatú papi bé­kegyűlés után a püspök a ka­posvári evangélikus gyüleke­zet lelkészi hivatalában az evangélikus lelkészekkel be­szélgetett aktuális egyházi kér­désekről. Figyelemreméltó számok A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa és a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa kiadvá­nyait forgatom és ilyen számo­kat olvasok: 1961—1965-ben 206 milliárd forint volt a beruházások ösz- szege. 1966—67-ben 250—260 milliárd forint lesz ez az ösz- szeg. A gépipar termelése 1965- ben 50%-kal volt több, mint 1960- ban. 1970-re a gépipar to­vábbi 40—45%-kal növeli ter­melését. A vegyipar termelése 1961— 65-ben 91%-kal nőtt. 1970-re a vegyipari termelés további 55—60%-os növelését irányozta elő a harmadik öt­éves terv. 1960- ban 41000 traktorunk volt. 1965-ben 64 000, 1970-ben 110 000-re növekszik orszá­gunkban a traktorok száma. 1961— 1965. években a kül­kereskedelmi forgalom na­gyobb mértékben nőtt, mint a termelés. Az összes behozatal értéke 1961—1965 között öt év alatt 5%-kal volt több, mint a kivitel. 1965-ben az iparban 223 000- rel többen, a mezőgazdaságban 348 000-rel kevesebben dolgoz­tak, mint 1960-ban. Az aktív keresők száma 5 év alatt 2%- kal nőtt. 1970-ig további 180— 200 000 ember áll munkába. 1961—1965-ben hazánkban 282 000 lakás épült. A harma­dik ötéves tervben 300 000 új lakás épül. A lakosság egy főre jutó fo­gyasztása öt év alatt 18%-kal nőtt. Ezen belül az élelmisze­rek fogyasztása 10%-kal, az élvezeti cikkek fogyasztása 27 %-kal, a ruházkodás 8%-kal, az egyéb iparcikkek fogyasz­tása 31%-kal, a szolgáltatáso­ké 27%-kal emelkedett. A lakosság betétállománya 1965. év végén meghaladta a 20 milliárd forintot. 1966. év elején 1,1 millió nyugdíjasunk volt, 346 000-rel több, mint 1961. január 1-én. 1967. január 1-én lépett életbe a tsz-parasztságra vonatkozó nyugdíj törvény. 1965-ben 600 000 család ré­szesült családi pótlékban. A kifizetett összeg 143 millió fo­rinttal volt több, mint 1960- ban. 1965-ben 2,6 milliárd forintot fordítottak tudományos kuta­tásokra, a nemzeti jövedelem 1,6%-át, Tudományos kutatást 1965-ben 129 kutatóintézetben, 689 egyetemi és főiskolai tan­széken, 103 üzemi laborató­riumban, kórházban stb. foly­tattak. Ffilöp Dezső-« i:illiiUUJIll1ii(l!lll'n!Rniail!l!l!l!!l!l!)lilillllllll!llll!!llllilim>S — A LUTHEUÄNIA 1 E március 19-én, virág­E vasárnap délután 6 óra­1 =: kor istentisztelet kereté­E ben a Deák téri temp­E lomban előadja E BACH: JÁNOS PASSIÓJÁT Vezényel: Weltler Jenő 3 karnagy zz Igét hirdet: D. Káldy rre E Zoltán püspök rr Al!!!l!lli:i!lllll!l!lll!l!lll!l!l!l!llli!!lil!lll!lll!!ílll!ll!ll!lllll!lll!l US A magyarországi reformáció nagy alakjai BORNEMISZA PÉTER HÁRMADIC RÉSZÉ AZ EVANGE­LI'OMÓKBÓL ES AZ E-P.íSTOLAKBOL VALÓ 1 • PANVSAGOKNAG s*. 'Jvlellyeket az kcreÜtyeneJcnec Gyük k’czctibe f>oktac prédi­kálni m ifiden ünnep nap. KIT AZ WR IESVSNAC LEt ÉS, ALTAI. AI EGYÜGYŰ KERESI- ' . tyetiekacc iduóílrges epűlctyckrc, /' ír* BORNEMISZA PETER Row: to. • Ai hit áthallásból vagyon: Ahallas«. alig az lilén igeycnec általi. Költ SemíterSl. 1575. A Postilla 111. resztnek címlapja. Bornemisza Péter Postilla III. címlapja „Kiben jóság, jámborság és jó erkölcs va­gyon: ezt a deákok humánusnak, azaz emberségesnek mondják. Emberséges az is, akiben egyenesség és egyenlőség va­gyon, azaz: az ki magát egyenlőnek ismeri minden emberhöz” — írta Bornemisza Pé­ter 1579-ben. — Az 1964-ben megjelent hat­kötetes „Magyar Irodalomtörténet” az „Űr Istentől izgatott", roppant nagy érdeklődésű és hihetetlen írói telesítményekre képes em­bernek nevezi öt s ezt írja: „Korának egyik legérdekesebb reneszánsz egyénisége, a hu­manista eruditio és a reformátori hivatás ál­tal megszabott keretek között mind a líra, mind a próza terén egyaránt kiválót alko­tott.” Bornemisza szíve mélyéig reformátor volt, a felső Dunavidék reformátora. Ezt meggyő­zően bizonyítja dr. Schulek Tibor tudomá­nyos körökben nagyra értékelt könyve. Szűk­keblű megállapítás azonban részéről, amikor kimondja: Bornemisza nem sorolható a ma­gyar humanisták közé. Sőt állítja, hogy a hu­manizmusból megtérve vált reformátorrá: „23 éves korában, amikor az Elektrát írta, még meggyőződéses humanista volt, de ha­marosan megtért belőle.” (331. lap.) Azt hiszem nem kell sajnálnunk Bor­nemiszát a humanistáktól, miért ne lenne övék is? Vajon kevésbé nyugtalanítja az irodalomtörténészt ennek a humanistának mély reformátori meggyőződése, mint a teo­lógust az a tény, hogy ez a reformátor „az egyik legérdekesebb reneszánsz egyéniség" és a „magyarrá váló nemesi humanizmus össze­foglalója volt." Bornemisza személyében a magyarországi reformáció gyümölcsöző párbeszédet folyta­tott a kor nagy szellemi áramlatával, a hu­manizmussal. Ennek a párbeszédnek egyik eredménye — többek között —, hogy a hu­manizmus vívmányai megmagyarosodtak, sőt a 16. század második felében élő felvidéki szlovák és német népességnek is közkincsévé váltak. — Persze ez a humanizmus Bor­nemisza közvetítése következtében más jelleget is öltött, mint aminő például az Erasmus által képviselt és megszemélyesített humanizmus volt. Erasmus, a szellem és műveltség kiváltsá­gosainak ez a koronázatlan királya, éles ész­szel boncolta, csípős élcekkel pellengérezte ki kora egyházi és társadalmi visszásságait — de kívülállóként. Óvatosan vigyázott „szabadságára”, vagyis hogy magát valahová el ne kötelezze. Ezt az el nem kötelezett huma­nizmust, a szabadságnak ezt az erazmusi ér­telmezését, támadta Luther a „De servo ar­bitrio” c. munkájában. Erasmus és Bor­nemisza humanizmusának sok hasonló vo­nása ellenére Bornemiszáé mégis más, mert elkötelezett humanizmus. Bor­nemisza éppen reformátori meggyőződése tette elkötelezett humanistává. Mire tudja magát elkötelezettnek? Maga vall róla: „A tudósok, kik egyéb írásokat is értenek, talál­nak önmaguk maguknakvaló tanulásokat — mi az gyengéket oktatjuk." (1584) A hiú és pénzszerető Erasmus gyáva em­ber volt. Egekig magasztalta Hutteni Ulri- chot, a német humanista költőt szatirikus verseiért. De amikor az birodalmi átoktól sújtotton, hazájából kitaszítva, csúf betegség­től gyötörten, lerongyolódva kopogtatott Bá­zelben Erasmus elegáns otthonának ajtaján, nem bocsátotta be. Félt a betegségtől és a rossz hírnévtől Zwlnglinél, a zürichi reformá­tornál talált befogadásra. — Erasmus huma­nizmusából nem telt volna ki, amire Bor­nemisza szánta el magát. Leleménnyel és bátor tettel kiszabadította börtönéből tanító- mesterét, az énekszerző és nyomdász-refor­mátort, Huszár Gált. Ilyen mondatok se buggyantak ki Erasmus élesre hegyezett, de hideg tollából: „Egyfelől féltem, de másfelől égett a szívem és talán az oldalom is kifa­kadt volna, ha a számat fel nem tátottám vol­na.” Bornemisza személyében az evangélium ereje által elkötelezett humanistával ismer­kedünk meg. Mindössze 49 évet élt (1535— 1584). Szüleit korán, Pest török kézre kerü­lésekor vesztette el. Padovában, Bécsben, Wittenbergben tanult. Balassa Bálintot ö ne­velte. Irt, nyomtatott, egyházat szervezett s prédikált, nagyon sokat prédikált. Állandó szorongattatás között élt. Télvíz idején tették ki Nagyszombatból. Péterkéje kéthónapos volt. Ma is bámulatra méltó irodalmi munkás­ságát az ellenreformáció megindulásának kezdetén fejtette ki. Ebben az időben, a tri­denti zsinat után (1545—1563), a római kato­licizmus összeszedte magát. Lényegében azt tette, amit a katolicizmusban ma aggiorna- mentonak neveznek: alkalmazkodott a nem egészen kedve szerint kialakult új világhoz. Az alkalmazkodásból azonban nem született, nem is születhetett reformáció, csak restau­ráció. Bornemisza nem alkalmazkodott, ha­nem szolgált. Az evangélium fényében fel­ismerte saját hazájában kora emberének szükségeit s megújult egyházában, naponta megújuló szívvel „oktatta a gyengéket”. Csak a megújhodó egyház tud szolgáló, nem ön­magáért, hanem másokért élő egyházzá válni. Benczúr László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom