Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-02-12 / 7. szám
VASÄRNAP. „Es új nevet adnak néked, melyet az Ür szája határoz meg”. (Ezs 62,2.) Uram dicsőséges nevet szán nekem, hiszen követe vagyok. Tetteim és szavaim azonban sokszor keresztezik ezt a szándékát. Ilyenkor a Sátán ad nevet. Ma sem szabad elfelejtenem, hogy csak Uram segítségével lehetek méltó nevemhez: keresztyén vagyok! Hogy lássák cselekedeteimet és meny- nyei Atyámat dicsőítsék. (Lk. 20,36.) HÉTFŐ. „Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság”. (Jn. 17,17.) Jézus főpapi imádsága értem is hangzott. Ebben van Isten előtti megállásom lehetősége. fes mert Uram a kérés teljesítéseként a napi igén keresztül végzi rajtam munkáját, — ezért lehet életem és mindenem „szent”. Az övé vagyok és céljainak engedelmes eszköze. (Jer 31,18.) KEDD. „Még az éjjel visszakérik a te lelkedet, s akkor kié lesz mindaz, amit készítettél”. (Lk. 12,20.) Lát-e valamit környezetem ennek az igének igazságából az életemben? Vagy a földi javakon való rövidlátó aggodalmaskodásom csak hitem gyengeségét tanúsítja? Az anyagiakhoz való viszonyomban tudnom és bizonyítanom kell azt, hogy olyan Istenem van, aki nálam mindig gazdagabb. Földi és meny- nyei kincset egyaránt nála találok. (Zsolt 39,5.) SZERDA. „Es álmot látott Jákob: íme egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az égig ért és az Isten angyalai fel és alá jártak azon. Es az Űr állt azon”. (Móz 28, Í2—13.) Köztem és Uram között eleven kapcsolat van. Az örök emberi álmot Jézus Krisztusban tette valóságossá áz Isten. Minden utam hozzá kell, hogy vezessen, minden dolgom felett ő ítél. És mert hall engem, azért hívhatom segítségüL (Zsid 12,24.) CSÜTÖRTÖK. „Bocsásd meg á mi vétkeinket”. (Mt 6,12.) tégy szabaddá Uram a kételkedéstől és az emberektől való elszakadástól. Szabadíts fel a hitre és az aggályoskodás nélküli szolgáló szeretetre. Tisztítsd meg utamat hozzád és embertársaimhoz, hogy bűnbocsátó irgalmad egybekössön teremtett világoddal. (Ezs. 64,4.) i "! PÉNTEK.' ;,Az Űr öl és elevenít, sírba visz és visszahoz”. (1. Sám 2,6.) Hitem nem ringathat „langyos” nyugalomba. A biztonság nem egyértelmű a sima úttal, az elbizakodottsággal. „Mind e földi élet függ csak egy hajszálon” — énekeljük. Én azonban vacogtató félelemben, halál és kárhozat ijesztésekor Uramhoz menekülök; és az öröm boldog sugárzásában előtte állok meg hálát adni. (Mt 16,25.) SZOMBAT. „De- mondom nektek, minden haszontalan beszédért, amelyet beszélnek az emberek, számot adnak az ítélet napján” (Mt 12,36). Szavaimra ma különösen is vigyázni fogok, mert minden szavam, amelyik nem Uram dicsőségét szolgálja (2. parancsolat), vagy nem segít társaim életét tisztábbá és igazabbá tenni (8. parancsolat), — haszontalan beszéd lesz. És ezek a szavak — a hiedelemmel ellentétben — nem szállnak el, hanem Uramnál tudva maradnak. (2. Móz 20,16.) Dorn Vilmos A volt evangélikus egyházi iskolák pedagógusainak egy kiemelkedő alakja távozott 85, éves korában, hirtelen, rövid szenvedés után szerettei, barátai és tisztelői köréből január 30-án, Budapesten. Karsai (Kozsuh) István volt békéscsabai igazgató-tanító, aranyérmes pedagógus nevét országszerte ismerték az evangélikus iskolák, de más iskolák pedagógusainak körében is. Szőkébb hazája Békés megye volt. Tessedik városában Szarvason született 1882-ben vallásos lelkületű földműves szülők gyermekeként. Itt járta a főgimnáziumot és tanítóképzőt. Mély hatást gyakorolt rá Benka Gyula, az iskola nagynevű tanára. 1902. szeptember 1-től nyugdíjazásáig, 1944. szeptenv ! bér 1-ig Békéscsabán műkö- ' dött. Negyvenkétéves munkássága során több mint négyezer gyermek volt tanítványa. A közbizalom tanfelügyelői és számos más egyházi, országos és megyei tisztség betöltésére hívta el. A békéscsabai egyházat második családjának nevezte. Megrendítő körülmények között elveszített második felesége, Bajcsi Zsilinszky Endre nővére, szintén pedagógus volt. Első felesége is tanító szülők gyermeke. Nyugdíjazása után, sok hányattatás során leányához költözött Budapestre, aki mint teológusaink szeretett „Gitta nénije” néhány éve a teológus menza vezetője. Az angyalföldi gyülekezet buzgó tagja, presbitériumának Nesztora lett. „Gondolkozó lélek, meleg szív” volt. Saját megfogalmazása szerint arra törekedett, hogy „a gyermekek lelkét értelemben gazdagítsa, vallásos erkölcsben nemesítse, akaratát az Isten és az ember szeretésére, az egy- j ház és sokat szenvedett magyar hazánk szolgálatára oktassa és nevelje — hivatása iránti szorgalommal és országos horizonton.” öreg kezével is fáradhatatlanul jegyezte pályájának emlékeit. A magnó- felvétel, amelyet egy vele folytatandó, gazdag élményeiből ízelítőt adó beszélgetésre előkészítettünk, elmaradt. Közben teljesült egyik verses fohászának kérése: „Menjek Istenemhez nyugalommal, mint a vígan elköltöző madár!” b. L — GÖDÖLLŐ, dr. Horváth Károly László gödöllői ügyvéd 80 éves korában január 31-én elhunyt. A cinkotai gyülekezetnek évtizedeken át felügyelője, a gödöllői gyülekezetnek pedig megalakulása óta presbitere, a régi pesti felsőegyházmegyének, majd utódjának, a Pest megyei egyházmegyének ügyésze volt. Az őt ismerő lelkészek melegszívű barátot, egyházi életünk hűséges munkatársát veszítették el benne. — Böjt 1. vasárnapján az ol- tárterítö színe: lila. A vasárnap délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 1 Jn 3,5—8; az igehirdetés alapigéje: Mt. 16, 21— 27. A délutáni istentisztelet alapigéje: Zak 3, 1—7. EVANGÉLIKUS VALLÁSOS FÉLÓRA A RÁDIÓBAN. Február 26-án, reggel fél 8 órakor a Petőfi Rádió és az URH hullámhosszán evangélikus vallásos félóra lesz, amelyen az igehirdetés szolgálatát Detre László mendei espres végzi. JELEN Tegnapnak terhét már nem cipelem, Holnapnak terhét még nem ismerem. De minden reggelen Árad rám kegyelem! Midőn új örömmel Ekként köszönthetem! Most reggel „Békesség!” Teremtőm áldassék e reggelen! Megújult erővel köszöntlek ma: JELEN! És a szívben hála, Béke és kegyelem! Fehér Mária Deák tér de. 9. (úrv.) Hafen- scher Károly de. 11. (úrv) D. Kál- dy Zoltán du. 5. Trajtler Gábor du. 6. Szeretetvendégség: dr. Kékén Andrste Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. Koren Emil du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. tél 10. Korén Emil Üllői út 24. de. fél 10. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12, (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10. Bándi Sándor de. 11. Bándi Sándor du. 6. BixVidi Sándor Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Veöreös Imre Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly du. 4. SzeEVANGÉLIKUS ÉLEI A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin u. 12, Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIII. Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 67.00727/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest. F. v.! Bolgár I. — LUCFALVA. A gyülekezet február 1-én tartott közgyűlése közfelkiáltással Dedinsz- ky Tamás magyarbánhegyesi segédlelkészt hívta meg lelkészéül. — SZENTENDRE. Mikler Gusztáv lelkész február 1-én nyugalomba vonult. Az Északi Egyházkerület püspöke Szirmai (Ocsenás) József segédlelkészt küldte ki a gyülekezetbe helyettes lelkészül. — PILIS. — Január 29-én szeretetvendégség volt a gyülekezetben, amelyen Bohus Imre fóti lelkész tartott előadást. — TEOLÓGIAI AKADÉMIA. A decemberi és januári kollokviumi vizsgaidőszak befejezése után február 1-én megtörténtek a második félévi beiratkozások és február 2-án megkezdődtek a második félév előadásai. A félév kezdő reggeli áhítatot dr. Prőhle Károly professzor tartotta. Az Akadémia tanulmányi bizottsága február 2-án, a tanári kar ülése pedig február 3-án foglalkozott az új félév feladataival. retetvendégség Rákosfalva de. 8. Baranyai Tamás Gyurmát u. de. fél 10. (úrv.) Boros Károly Fóti út de. 11. Benczúr László du. 5. Szeretetvendégség Váci út de. 8. Solymár Péter Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter Üjpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula Soroksár Üjtelep de. íél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10. du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsitoapu tér de. 9. (úrv.) Vá- rady Lajos de. 11. (úrv) Vára.dy Lajos este 7. Ruttkay Levente To- rockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII., Tar- csay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér este fél 7. Csengődy László Budakeszi de. 9. Takács József Pesthi- degkút de. fél II. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. (úrv) dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv) D. dr. Vető Lajos du. 6. Bencze Imre Németvölgyi út de. 9. (úrv) Bencze Imre Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. (úrv.) »— BÉNYE. Január 29-én új presbitereket iktatott a gyülekezet. A szolgálatokat Muntag Andor monori lelkész végezte, aki az istentiszteleten kívül a presbiterek számára tartott szeretetvendégségen is szolgált. — NAGYTARCSA. — Február 4-én Hernád Tibor, a gyenesdiási szeretetotthon igazgatója, végzett szolgálatot a gyülekezetben. — OROSHÁZA—SZENTE- TORNYA. — A január 29-én tartott szeretetvendégségen Koszorús Oszkár esperes tartott előadást Győry Vilmos volt orosházi, később budapesti lelkész életéről. — SZENTETORNYA. Az egyházközség több évtizeden át hűséges presbitere Bonus Pál 78 éves korában meghalt. Koporsója mellett Koszorús Oszkár esperes hirdette a feltámadás igéjét. — GYÓN. Kovács M. Pál, a gyóni gyülekezet több évtizeden át volt presbitere, pénztárosa és gondnoka, az evangélikus templomi éneklés sok tá- Ientummal megáldott mestere, 80 éves korában elhúnyt. Temetése a gyülekezet egészének részvéte mellett január 24-én volt. „Aki Isten akaratát cse- lekszi, megmarad örökké.” — IGAL. Dr. Boros Pálné, sz. Zsigmondy Julianna, az igali szórvány gyülekezet hűséges tagja, türelemmel hordozott szenvedés után 74 éves korában elhunyt. „Nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség” (Fii 1,21.) — TEMPLOMOK, tornyok bád<W gos munkáinak javítás:A, festését, újonnan való készítését szakszerűen, garanciával vállalom. Meghívás esetén díjtalanul helyszínre kimegyek. Molnár Zsigmond épü-t let- és díszműbádogos mester, Sa-* jószentpéter, Kossuth út 148. — Kérjenek tőlem árajánlatot: Tornyok, templomok szakszerű javítására, gömbök, keresztek, csúcsok helyre-'JLlítására, ú.i fedésekre, festésre. A legmegbízha-* tóbban, garanciával készítem. Bíró Sándor bádogos mester, Ede- tény. — AKÁRMILYEN GYÁRTMÁNYÚ toronyórák speciális generáli avítását vállalom az ország opé^z. területén. Bíró Györgv lakatos mester. Orosháza," Hársfa u. 6. — EVANGÉLIKUS TISZTVISE* LÖNÖ, pap leánya és 13 éves kisleány számára albérleti szobát keresek Nagybudapest területén^ megbízható jeligére a kiadóba. DISZNÓPERZSELÖGÉP, húr* ka-kolbásztöltő gép Kulcsár kisiparosnál, Budapest, Rákóczi út 6. — BUNDÁK, kucsmák, szőrme«* gallérok, sAszabások Somogyi szűcsné, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. az udvarban. Budapesten, 1967. február 12-én A 124-ES SZOBÁBAN /Q d O U í o r H ő Péter bácsi az álmatlanság kábulatában kimerültén és ernyedten feküdt a kórházban. Most már nem is kellett figyelmeztetni, hogy ne mozogjon, a sok' injekciótól mereven és mozdulatlanul, kinyújtózva nézte a mennye- zetet, ebben a pillanatban az egyetlen látni valót. A kórházi reggel talán mindenütt egyforma. Mosdatás, hőmérőzés, vérvétel, injekciók és gyógyszerek. Reggeli, vizitek, vizsgálatok és csönd. Az ápolónők ruhája egyformán fehér és bizonyára egyformák az orvosok is. Az orvosok, akik mindennap harcban állnak a halállal. Péter bácsi legalábbis így gondoltai És ekkor megkezdődött a vizit. Orvosok, Orvosnők, ápolónők kíséretében belépett a doktornő. A 124-es halkan súgta oda a szomszédjának: — Ez a Brebitsch doktornő, ő az osztályos orvos! Péter bácsinak már előzőleg feltűnt, hogy 'milyen fiatal. Mégis milyen komoly, milyen megfontolt, milyen lelkiismeretes. Amikor őt vette fel, amikor őt vizsgálta meg először, ez a vizsgálat egész különös volt. Hosszan tartott és nagyon megnyugtatta őt. Valami különös kedvesség, emberség, őszinte törődés hajolt le hozzá a vizsgáló tekintetében. Talán mégsem egyformák az orvosok! Amikor vége lett a vizitnek, lassan megindult a betegek beszélgetése. — Hát csodálatos ez a Brebitsch doktornő — mondta a 120-as. Öreg tanító valahonnan az Alföldről. Sok kórházban feküdtem már, de ilyet még nem láttam. — Hát mit csinált — kérdezték az új betegek. — Képzeljék, volt itt egy súlyos beteg. 75 éves nagyon-nagyon elfáradt öreg ember. A Brebitsch doktornő 64 órán át egyfolytában itt maradt, hogy mellette legyen és segítségére legyen az öregnek. — Hát biztosan a rokona volt, vagy valami pénzes beteg, vagy valami magas állású ember — szúrta bele a szót az egyik beteg, a 120-as. Mert a fehér ágyak sem mentesek mindig fekete gondolatok sötét, bántó indulatától. — Dehogy — válaszolta inkább szomorúan, mint megbántva az elbeszélő, — tudja ki volt a beteg? Csak annyit mondok Magának, nem volt annak senkije, semmije. Amikor karon fogta a halál, nem maradt utána más, mint égy pár bakancs, és egy tépett személyi igazolvány. Itt feküdt vagy tíz napig, de senki sem látogatta meg. Csak az ápolónők ültek le mellé, meg a doktornő, aki fájdalmakat tartotta távol a megfáradt öreg vándortól. Még mosolygott is rá. Az ő szelíd és kedves arca volt az utolsó arc, akinek a mosolyával elköszönt a világtól. A kórteremben hosszú percekig csönd simogatta végig a betegek szívét. Senki sem beszélt, senki sem mondta, de mindenki ezt gondolta: — Milyen jó, hogy mi itt vagyunk. Az ö kezében, az ő emberségében. Milyen jó, hogy ha már így beárnyékolódott az életünk utcája, az ő gyógyító keze belénk karol és biztató emberi mosollyal világít előttünk a sűrűsödő alkonyaiban. De nem sokáig tartott a csönd. Hétfő volt és a Réz utcai kórház volt aznap az ügyeletes. A mentők idehozták a rosszul lett embereket. Szinte negyedóránként hoztak valakit. Már majdnem megtelt a kórház, amikor a mi pótágyunkra is beteg érkezett. Ügy hozták halál- sápadtan karjaikon a mentők. Amikor ágyba került, már ott volt Brebitsch doktornő és vizsgálta a beteget. A sápadt arc túl volt már a hetvenen. Csak annyit tudtunk róla, hogy a júliusi kánikulában az egyik talponállóban ebéd közben összeesett. Azóta csak pillanatokig volt magánál. Már vége volt az orvosi vizsgálatnak. Az injekciókat megkapta és minden rajta volt a „fejlapon”. Bizonyára mindenki más dolga- végezetten ment volna tovább. A doktornő még ott maradt. Hosszan nézte a beteget. Egyszercsak csendben megkérdezte: — Lakatos bácsi, hogy került maga a Kelenföldről a Rákóczi útra?! — Az óreg egy pillanatra kinyitotta a szemét és csak ennyit mondott riadtan: — az unokák!! — Aztán visszaesett az eszméletlenségbe. Brebitsch doktornő most már széket kerített és odahajolt Lakatos bácsihoz. — Kinek a gyermekei az unokák. Fiának, lányának?! — A lányomé — felelte nagyon messziről és nagyon mélyről — Lakatos bácsi. Aztán percekig egy szót sem szólt. De a doktornő nem hagyta abba a nyomozást. — Zita — szólt a főnővérhez — adjatok egy injekciót. A beteggel beszélnem kell. — Kié a gyerek?! — A lányomé! — Hogy hívják? — Kovácsné! — Hol dolgozik? — A Röltexben. — Melyik Röltexben? — A 6-os villamos végállomásán. Ez volt minden. Többet már nem lehet megtudni sem szóval, sem injekcióval. A doktornő felállt és bement a szobájába. — Biztosan lefeküdt, — mondták mindnyájan. Nem csoda, ilyen vizsgálat és ilyen kimerítő beszélgetés után. És ha legalább lett volna valami értelme. De hát hogy lehet megtalálni Kovácsnét a Röltexből a 6-os villamos végállomásánál? Reménytelen eset. De mit akart az öreg az unokákkal. Csak nem voltak ott vele a vendéglőben?! És megindult a találgatás. Sorban születtek a lehetséges változatok, az összefüggések, amiket az élet maga csinál egy nagyapa és az unokái között. Aztán más tárgyra tértünk. A betegségekről beszélgettünk. Természetesen a magunk betegségéről. Ez minden kórház minden betegének természetes, legfontosabb és legnagyobb témája. Minden innen indul ki és ide tér vissza. A gyógyulás, az egészség, az élet, az újrakezdés: ez minden beteg egyetlen gondolata. ügyek, esetek, célok és álmok, örömök és könnyek, mind-mind, hogy el tudnak tor- pülni az egyetlen ügy: a gyógyulás mellett. És nyílt újra az ajtó. Mosolygó, finom arcával újra a doktornő volt. — Mi van — kérdeztük egyszerre mindnyájan. Mert azért a fájdalomban is nagyon hamar egy családdá lesz az ember. — Mi van?! — Megvannak az unokák! — újságolta csillogó szemmel Brebitsch doktornő. — Hát hogyan? Telefonált a rendőrségre? Vagy az Angyalnak a TV-be? — Nem — felelte szinte boldogan a doktornő. Felhívtam telefonon a 6-os villamos végállomását. Aztán bemondtam, hogy kell ott lenni egy Röltexnek és a Röltexben Kovács- nénak. A válasz az volt, hogy itt a Moszkva téren nincs, de van a 6-osnak egy másik végállomása és az Kelenföldön van. Felhívtam a kelenföldi 6-os végállomást. — Van-e ott a közelben Röltex? — Van kérem! Innen a kis üvegfülkémből éppen odalátni. — Én ugyan nem mozdulhatok el, de tessék várni, majd szólok valakinek. És percek múlva már ott állt lihegve a telefonnál Kovácsné a Röltexből. — Mi van a nagypapával?! Él?! Nem történt baja?! Köszönöm a telefont!!! — Várjon még — szólt utána Brebitsch doktornő. Mi van az unokákkal? Őket említette a nagypapa. — Két iskolába járnak és délben őket két- felől is haza kell hozni. De most majd elmegyek én értük. Nagyon-nagyon köszönöm a telefont. Délután majd bemegyünk. Két iskola két kispadján ném is álmodta két kis gyerek azon a kegyetlen kánikulai napon, hogy ma nem jön értük a nagyapa, mert ebéd közben összeesett a meleg étteremben. De azt egyszer meg fogják tudni, hogy valahol a Réz utcában van egy kórház, ahol van egy doktornő, aki nemcsak a nagyapa elfáradt szívét hallgatja, de a szívén hordja két kis ismeretlen gyermek sorsát és hazavezető útját is. Mert nemcsak nőnek, doktornak, anyának született, hanem embernek! Hívők még azt mondják: — Isten gyermekének született, akinek szívét megáldotta az Isten, hogy necsak egészséget, életet adjon embereknek, de boldog és biztos utat készítsen hazafelé két kis ártatlan gyermeknek. % Friedrich Lajos f Karsai István
