Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-06-18 / 25. szám
A REFORMÁCIÓ MA Keresztyén önkritika Lk 6,36—43 Nem lehet felelőtlenül élni. Az emberi társadalom nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egyesek, — kevesebben vagy többen — felelőtlenül azt tegyenek, amit akarnak. Felelni kell az élet minden területén, mert számonkérik tetteinket. Vezetőktől és vezetettektől egyaránt megkívánják, hogy számot adjanak arról, amit cselekedtek, vagy amit elmulasztottak. Politikai, társadalmi vagy éppen gazdasági téren állandóan érvényesül ez a számonkérés. Mégpedig ebben a formájában: vedd észre, mit tettél, mit mulasztottál! önkritika. Itt nem lehet másokat okolni. Csak a keresztyéneknek lehetne ezt „kihagyni”? Mai igénk figyelmeztetése Jézustól való: „Vedd ki először a gerendát a te szemedből.. Ebben az évben emlékezik a protestantizmus. 450 év történelme újra elevenedik előttünk. De ne csak mások „szálkáit” lássuk, öntudatból volt elég, de önkritikából, bűntudatból igen kevés. Azután ott van a mi vétkünk abban, is hogy kikkel fonódtunk össze és ezért kiket veszítettünk el a világ, a társadalom életében. Megítéljük a „kívülállókat” a megértés, az igazságosság, a korrupció és más hasonló dolgokban és milyen „gerendák” vannak a szemünkben ezekből? Azután arra is figyeljünk, hogy ne csupán a közös részünket találjuk meg az egyház bűnéből. Nem gerendánkról, hanem gerendámról beszél Jézus. Egyesszámban! És ebben az önkritikában segít a mai ige több mondata: „Legyetek irgalmasak..." „Ne ítéljetek!” „Bocsássatok meg..." „ Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek viszonzásul”. önkritikáról beszéltünk eddig. Mi ezt másképpen igy szoktuk mondani: bűnbánat. Bűnbánat, melyet követ a megbocsátás és mi ebből élünk. Isten megkönyörült rajtunk, hogy mi is megkönyörüljünk egymáson. Ezt a bűnbánatot kelti fel bennünk Isten igéje. Nézz szembe magaddal, gyakorolj önkritikát Isten előtt, de úgy, hogy ennek eredményét megtapasztalják a környezetedben élők. Semmit sem ér az olyan önkritika, amely után minden marad a régiben. Semmit sem ér az olyan bűnbánat, mely után ugyanazok a bűnök, ugyanaz-a felelőtlenség következik. Nem szabad megrekedni a bűnbánatban. Rá kell lépni a megtalált helyes útra. Ki kell javítani a hibákat. Több könyörülettel kell lenni az emberek iránt. Jobban meg kell érteni az embereket, s nem a látszat szerint ítél- getni, magamat a legkülönbnek tartva. Tág szívvel kell gyakorolni a megbocsátást,, hiszen én is abból élek Isten előtt. Több odaadással kell a világban szolgálni, úgy, ahogyan Jézus tette azt. A mi önkritikánk a bűnbánatunk. Ki a gerendát a szemünkből, hogy lássunk és alkalmasak legyünk arra, amire Jézus elhívott! A mai vasárnapon Isten bírál meg bennünket és várja bünbánatunkat. Elhívott gyermekei vagyunk és akként kell élnünk. Felelősségteljes feladatot kell elvégeznünk, de ennek alapfeltétele, hogy jól felkészültünk. Nem zavarhatja látásunkat, nem veheti el szolgálatunk hitelét a szemünkben levő ,,gerenda”. Gerendányi bűnünk kivetésére akkor is szükségünk van, ha tudjuk, hogy nem vezetésre, uralkodásra hivattunk e világban, hanem szolgálatra. Éppen a bűnbocsánat, Isten atyai könyörülete ad erőt az egyháznak az önzetlen testvéri szolgálatra, másokon való samaritánusi könyörületre. Egyszóval arra, hogy úgy éljen, ahogyan Jézusától tanulta. Tóth—Szöllős Mihály Jó üzleti „Hogyan csinálnak pénzt az emberek életéből” címen cikk jelent meg a „Christian Century” amerikai protestáns folyóiratban, amely megállapítja, hogy a vietnami háború következtében egyeseknek soha ilyen jól ,„még nem ment” ebben az életben! Idézi pl. a „Business Week” kereskedelmi lap 1966. december 3-i számából a következőket: „Vietnam hatása világosan megmutatkozik a Pentagon utolsó listáján, amely közli a legnagyobb fegyverszállító cégeket.” Ezek között a cégek között a General Electric van az első helyen, amely repülőgép- és helikoptermotorokat, gépfegyvereket és ágyúkat és a szükséges elektromos felszerelést szállítja a kormány vietnami háborújához. A harwardi egyetem hallgatóinak újságjában („Harbus News”) olvasható, hogy az amerikai hadügyminisztérium 1965. július 1—1966. június 30-ig 33,5 milliárd dolláros üzleteket kötött bizonyos cégekkel és pl. az üzletpapírok értéke 17%-ról 175%-ra emelkedett. A fenti folyóirat így kommentálja ezt: „Nagy üzlet megölni a Vietnamokat...” Egyedül as írás? A reformáció az egyház visszatérése élete alapjához, Krisztushoz, és élete forrásához, az igéhez. A reformáció hitünk és életünk hozzá formálása a keresztyénség eredeti lényegéhez (re-formare). Fontos kérdés tehát: mik voltak négyszáz éve a történeti reformáció alapvető hit- és életigazságai? De még fontosabb az a kérdés: mit jelentenek ma a számunkra ezek a hitigazságok és etikai útmutatások? Miben tudhatjuk egynek ma is magunkat reformátori eleink hitével és erkölcsi magatartásával? Így értjük a kérdőjelet a cím végén. És így próbáljuk szembesíteni a most kezdődő cikksorozatban korszakunk keresztyénségét a reformáció élő és időszerű tanításával! 1. Közismert a reformáció alaptétele: a Szentírás egyedüli alapja keresztyén hitünknek és életfolytatásunknak. Sola Scriptura — egyedül az írás! „Hisszük, valljuk és tanítjuk, hogy a Szentírás prófétai és apostoli iratai az egyedüli szabályozó és norma, amely szerint bármilyen tanítást le kell mérnünk, meg kell becsülnünk és meg kell ítélnünk. Egyetlen más irat sem állítható oda a Szentírás mellé. Sem az atyáké, sem újabb egyházi tanítóké. Ezek aláve- tendők az írásnak, és csupán az írásban foglalt prófétaiapostoli tanítás tanúinak tekinthetők (Egyezségi Irat, 1577), 2. Ma is változatlanul valljuk: a Szentírás az egyedüli forrás, amelyből megismerhetjük a szent és kegyelmes Istent, Urunkat, Jézus Krisztust, a világ és életünk eredetét, végső célját és igazi emberi lényegünket. A Szentírásnak ugyan nem minden betűje kinyilatkoztatás, hanem a tartalma: Isten törvénye és evangéliuma. Azt is valljuk, hogy ezeken a két-háromezer éves bibliai iratokon keresztül ma is a Szentlélek Isten szól és cselekszik, kelt hitet, formálja át életünket a szeretetre és szolgálatra. 3. Ezzel együtt azonban azt is tisztán kell látnunk, hogyan nem érthetjük ma slz „egyedül az Írás” reformátori igazságát. Nem érthetjük úgy, hogy a Szentírás elszigetelten, izolálva lenne hitünk és életünk forrása. Ilyen értelemben nem vagyunk „egykönyvű emberek”! Az írás fénye kisugárzik az egyházra, életünkre, és fényköröket von maga köré. Az első ilyen fény kör: hitvallásaink drága öröksége. Ezek arról tanúskodnak, hogyan értette az egyház Isten igéjét történelme évszázadaiban, különféle téves nézetekkel szemben. A Szentírás nem lehet meg az egyházban hitvallások nélkül: de ezek — mint hold a naptól — fényüket és erejüket mindig az Isten igéjéből kapják. A reformáció hitvallásaiban ott vanAz Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteinek presbitériumai püspökké DR. OTTLYK ERNŐ teológiai akadémiai tanárt, az ökumenikus Tanács főtitkárát, a Lelkipásztor szerkesztőjét választották meg. Szent szolgálatába való beiktatása Budapesten 1967. június hő 30-án, kedden, de. 10 órakor lesz egyházkerületi közgyűlés keretében a budavári gyülekezet Bécsikapu-téri templomában. A szent szolgálatot D. KÄLDY ZOLTÁN, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, az Országos Evangélikus Egyház lelkészi elnöke végzi. A beiktató közgyűlésre és istentiszteletre az Egyházi Törvények II. te. 85. §-a alapján jogosultakat, a testvéregyházak képviselőit és az érdeklődőket, mint vendégeket, szeretettel meghívjuk. Egyházkerületünk népét arra kérjük, hogy közgyűlésünket és püspökünket hordozza közbenjáró imádságában. Lelkészeink június hó 18-án, vasárnap, istentiszteleten hirdessék ki a püspökiktatást és június hó 25-én emlékezzenek meg arról az istentiszteleti imádságban. Isten áldó kegyelme legyen Anyaszentegyházunkon! Budapest, 1967. június hó 12-én. Dr. Fekete Zóltán s. k.' Weltler Rezső s. k. egyházkerületi felügyelő egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes nak a kezdődő újkor emberéinek és társadalmának problémái is. De ott van bennük — ezért nem válnak idejét múlttá, — Isten igéjének lényeges üzenete is! A második, tágabb „fénykor” a Szentírás körül az egyház teológiája. Nem más ez, mint a keresztyénség legjobb elméinek állandó fáradozása azért, hogy az ige üzenetét a jelenkor nyelvén és kérdéseiben tolmácsolják. Ezt tette Augustinus, Luther, Schleiermacher, Barth, Bonhoeffer, — és ez a munka az egyházban nem ér véget soha. Természetes, hogy mivel a teológusok is emberek, tévedhetnek. De emiatt az egész teológia fáradozását lebecsülni, elvetni — esztelen dolog lenne (lásd cikksorozatunkat: Harc a Biblia körül). A teológiának mindenesetre úgy kell körülvennie a Szentírást, hogy ne eltakarja, hanem eszköze, transzparense és megszólaltató]a legyen a mai világban! A harmadik még tágabb „koncentrikus kör” a Szentírás körül az értelmünk. Ez is „világosság”: segít és utat mutat számunkra. Nagyon sok olyan területe van az életnek, ahol Isten maga utal bennünket az értelem tanácsára, a tudomány és ész ismereteire. Ige és értelem a keresztyén életben együtt vannak, egymást segítik. Isten igéje indít arra, hogy szeressük embertársainkat. De hogy egy gyomorfekélyben szenvedő embert vagy egy gazdaságilag elmaradt, nélkülöző ország lakosságát hogyan lehet a leghatékonyabban, legreálisabban szeretnünk, ezt már az orvosi szaktudás és a gazdasági—társadalmi hozzáértés világítja meg előttünk. A negyedik koncentrikus „fénykor” végül a Szentírás etikai üzenetét a konkrét helyzetekre alkalmazó lelkiismeretünk. Aki azt gondolná, hogy a Biblia erkölcsi törvénykönyv minden lehetséges mai etikai kérdésünkben, hamar rá kellene jönnie, hogy nem így van. Az írás igéje Krisztushoz köti a szívünket, és megmutatja cselekvésünk fő irányvonalait, a parancsolatokban és apostoli intésekben. De hogy mit kell tennünk ma például a világban végbemenő forradalmi változások, a „születésszabályozás” vagy az atomfegyverek körüli vitában, ezekre a kérdésekre nem ad közvetlen választ az írás. Itt és sok más, mai égető kérdésünkben csak a modern világot és életet jól ismerő, de ugyanakkor Isten igéjében élő hívő lelkiismeret megfontolása és döntése adhat választ. így — tehát nem „elszigetelten”, hanem a hitvallások, a teológia, az értelem és a lelkiismeret köreinek központjában, Istentől kapott fényét ezeken át sugározva — útwnk világossága, vezérlő csillagunk ma is az írás. 4. A mélyreható változások, a hatalmas gazdasági—társadalmi átalakulás modern világában sok keresztyén úgy érzi, mintha elvesztené a lába alól a talajt. Ezért olyan fontos, hogy a reformáció jubileumi éve is újra figyelmeztessen: a Szentírás igéjének ma éppen olyan döntő jelentősége van az egyház életében, személyes döntéseinkben, mint Luther idejében. Az élő Istenhez, az egyház Urához, Krisztushoz, az életünket megújító Szentiélekhez ma sem vezet más út, csak az igén és a szentségen keresztül. Ezért a reformációnak valóban a legméltóbb ünneplése hazai egyházunkban az a fáradozás, amit oly nagy erőfeszítéssel végez: az igehirdetés központba állításával, a Biblia mai nyelvre fordításával és a bibliai iratokat magyarázó könyvek kiadásával. Ezt annak kell kísérnie, hogy a Szentírás igéje valóban „mindennapi kenyér” legyen gyülekezeteink és személyes életünk számára. így emlékezünk jól. így leszünk ma is a reformációban élő egyház, az „írás egyháza”, Dr. Nagy Gyula Csekk-könyv Pereg a film. Krimi a javából. Gyilkolnak benne nyereségvágyból. Férfi asszonyát: háza van, gyöngye, pénze a bankban és van csekk-könyve. — Jó nekem — így én. S már mondom könnyen, — nekem nem volt és nem lesz csekk-könyvem. — Neked ne lenne? — szól hozzám párom. Ránézek kérdőn, szól-e még, várom. ' — Szívedben csekk-könyv, jaj de sok tárol... a te bankod az sohasem zárol, szíved csekkjével szórod a pénzed, a magad gondját sohasem nézed. — ... Pereg a film. Pereg boldog könnyem, megtelik vele szives csekk-könyvem. Gyarmathy Irén Luther és a magyar evangélikusság Érdekes kiállítást láttam Németországban két évvel ezelőtt. A képek és szobrok mind Luther Mártont ábrázolták. A kiállítás összeállítói azt akarták megmutatni: hogyan látták Luthert az utána következő századok művészei. S az érdekesség: hogyan lett az alacsony, testes, egyszerű szerzetesből méretekben is hatalmas ember, egyre tekintélyesebb „tudós”, „filozófus”, vagy egyenesen „hős”. A különböző századok embere nem tudta letenni „a kor szemüvegét”, azon keresztül nézte Luthert. Más szóval, a kiállításon az volt az ember benyomása, hogy minden kor saját gondolatait vetítette vissza Lutherbe, s tekintette azokat a reformátor gondolatainak „szellemének”, vagy „vívmányának”. De ne vágjunk a dolgok elébe, csak a tényt rögzítsük: a különböző századokban különbözőképpen látták Luthert. A most következő cikksorozatban ezt a kérdést szeretnénk megvizsgálni. Nem világméretekben. Bennünket az érdekel: hogyan látták Luthert a magyar evangélikusok az egymást követő századokban és nemzedékekben? A reformáció 450 éves jubileumán érdemes ezt a kérdést is feltenni. Milyen képet alkotott magának magyar evangélikusságunk Luther Mártonról a reformáció századában, a lutheri ortodoxia idején, a felvilágosodás és a pietizmus korában? Miközben ezekre a kérdésekre igyekszünk felelni, természetesen vetődik fel a kérdés ezután: hogyan, milyennek látjuk őt ma? Ide kell elérkeznünk, erre nemcsak a jubileum kötelez. A történeti kutatásnak is ebben kell segíteni, ez valójában a történelemnek, mint tudománynak feladata. Ugyanis, miközben keressük, hogyan látták Luthert a különböző századokban, talán azt is meglátjuk, milyen „rárakódott rétegeket” kell lefejtenünk, milyen beléje vetett gondolatokat kell „kiemelnünk”', hogy annál világosabban lássuk: milyen is volt valójában reformátorunk? Így talán sikerülni fog nem a „korok szemüvegén át”, hanem úgy látnunk, ahogyan kellene, amilyen igazán és valójában volt Luther Márton. Az itt következő cikkek ebben legyenek segítségünkre. 1. Luther és a 16. századi magyar evangélikusok Milyennek látta Luthert az első magyar evangélikus nemzedék? Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, nem is lehet egyértelmű feleletet adni. Nehéz a felelet azért is, mert eddig inkább csak tanításának magyarországi terjedésére figyeltünk, és arra kevésbbé, hogy személyéről milyen képet alkottak. A kettőt persze nehéz elválasztani, nekünk most mégis az utóbbira keli a hangsúlyt tenni. Kezdetben — és ezt a kezdetet nálunk már az 1518-as évre lehet tenni — tanítása terjedésének az abból fakadó ellenállást kellett legyőznie, hogy „német”. Nem a nyelvi nehézségről volt szó, hiszen az ország városainak jórészében németajkú polgárság élt, a latin nyelv tudása is széles körű volt. Ami Németországból indult — az akkori viszonyoknak megfelelően — a magyarság nagy részének ellenszenves volt. Mégis, rendkívül gyorsan terjedt nálunk tanítása, írásai kézről kézre jártak. Ezzel csakhamar elterjedt a „merész német szerzetes” híre is. Akik olvasták, azokat először talán ez a merészség, s természetesen az igazság ragadott meg írásaiból. Amikor három év múlva Werbőczy István a magyar király követeként Wormsba indul a birodalmi gyűlésre (1521.), indulóban veszi a hírt, hogy Luthert „többen Pál apostolnál nem kisebbnek tartják”. Tanítása terjedésével tehát alakja is egyre nőtt a magyarok szemében. Ez a folyamat még inkább fokozódik, amikor az ifjúság elindul Wittenbergbe, hogy közvetlenül hallja és személyesen is megismerje Luthert. A wittenbergi egyetem anyakönyvének tanúsága szerint Luther ottani működése alatt (1522-től 1546-ig) az egyetemet 166 magyar diák kereste fel! S akik ott jártak, azok bizonyára még élesebbé tették a reformátorról itthon kialakult képet. Így jutott el annak híre is, hogy Luther a tanításban ugyan rendíthetetlen, de egyébként szeretetreméltó, humorral megáldott ember — és: vendégszerető! Nem tudjuk, hogy hány magyar diák fordult meg házában, s volt asztalának is vendége. Néhányról bizonyosan tudjuk a kiemelkedő magyar tanítványok közül. De ránkmaradt híres asztali beszélgetéseinek gyűjteményében pl. 1538. január 10-éről egy feljegyzés: egy magyar diák és Luther beszélgetéséről. A névtelen diák némely „kétséges dologról” kérdezte tanítóját (tisztítótűz, szentek közbenjárása stb.). A följegyzés olvastán szinte látjuk magunk előtt a családi asztal körül őket: a reformátort, családját, tanítványait, köztük a magyar diákot is. Luther szívesen, hosszasan és szeretettel oktatja idegenből jött tanítványát. Kétségtelen, hogy a diákok hazatérve ezt is elmondták mindenkinek országszerte. Ezért írja Stöckel Lénárd is Révay Ferenc nádori helytartónak, amikor azt ajánlja, hogy fiait Wittenbergbe küldje tanulni: „énmagam lélekben és akaratban éjjel-nappal ott időzöm, vajha egykor testben is.” Egészítse ki a képet néhány vers és ének is. A magyar bányavárosi diákok így énekeltek: „Élj, óh élj, én jó Lutherem, Mind azt mondjuk: üdv tenéked. Igazságnak tüköré!” Egy vers Szkárosi Horváth András énekéből: „De Luther Márton kárt tőn a Pápának, Hogy megjelenté vétkét Rómának És elhirdeté mind e világnak: Immár nincs haszna az sok búcsúnak.” Ezek az énekek arra is bizonyságok: mit tartottak lényegesnek Luther művében, mi ragadt meg legjobban szívükben. Érdemes volna kielemezni, erre azonban nincs itt helyünk és időnk. „Énekes reformátorunk” Sztáray Mihály is sokat énekelt Lutherról De talán még érdekesebb Tinódy (lantos) Sebestyénnek egy ének részlete: „Idő vala akkor bolond vakságba, Nagy tévölygés vala az hit dolgába; Luther Márton hirdetni kezdte vala, „Az az jó hit!” — mind ezt kiáltja vala. Az pápa ellen kezde prédikálni, Az emberi szörzés ellen szólani, Evangéliumot kezdé hirdetni, Sokan kezdőnek ö mellé támadni.” Bizonyosak lehetünk abban, hogy ezek az énekek, miután a költők szívében megszülettek, nem maradtak visszhang nélkül, hanem a magyarok is szívesen énekelték. Ezek a megnyilatkozások arról is tanúskodnak: milyen kép alakult ki az első magyar evangélikusság gondolkozásában Luther Mártonról, (Folytatjuk) Keveházi László
