Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-06-18 / 25. szám

Harc a Biblia körűi V. Már az eddigiekből is kitű­nik, hogy végeredményben a Biblia használatának kérdésé­ben térnek el alapvető módon a vitázó felek. A „dortmundi mozgalom” tagjaihoz hasonló gondolkodású keresztyének a világnak szinte minden részén találhatók. Részletekben való eltérések mellett éppen a Bib­lia használatára nézve van közöttük messzemenő meg­egyezés. E szerint a Szentírás úgy ahogyan van, mindenes­tül, betű szerint Isten saját szava. Így is kell érteni s így kell benne hinni: gondolkodás nélkül elfogadva azt, „ami ír­va van”. Ennek a Biblia betűiben va­ló vakhitnek igen súlyos kö­vetkezményei vannak minden téren. Mint arra már cikkso­rozatunknak a legelején rá­mutattunk, a bibliai világkép összeegyeztethetetlen a leg­egyszerűbb, ma már köztudat­ba átment tapasztalati té­nyekkel. Pl. azzal, hogy a föld forog a nap körül és nem meg­fordítva, stb. Mondottuk, hogy aki a bibliai természettudo­mányi, élettani, történeti, stb. nézeteket, vagyis az ókori vi­lágképet el akarja fogadni, az modem világunkban állandó tudathasadásban kénytelen él­ni. Vannak azonban még egé­szen más következmények is. A Biblia nemcsak az ókori világképet tükrözi, hanem az ókori társadalmi, családi, po­litikai, gazdasági, stb. viszo­nyokat is. Aki tehát úgy gon­dolja, hogy azt „ami írva van” szószerint kell alkalmazni az élet — a mai élet! — minden területén, az lehetetlen hely­zetbe kerül. Annak évezredek­kel, de legalább is évszáza­dokkal vissza kellene forgat­nia az idő kerekét. Néha úgy tűnik, hogy az ilyen felfogású vallásos emberektől nem is áll olyan nagyon távol a gondo­lat. Nem véletlen, hogy ezek szokták a „régi jó idők”-et emlegetni, amin hol az apos­toli kor eszményített gyüleke­zeti életét, hol a „mélyen val­lásos középkort”, a reformáció századát, vagy esetleg csak nagyszüleik idejét értik. Hogy persze mindezekben a korsza­kokban mi volt a valóságos helyzet, azt a legelemibb tör­ténelmi ismeretekből meg le­hetne tudni — s az apostoli kor valóságos képét magából az Újszövetségből. Még ennél a múltba sóvár­gásnál is nagyobb baj, hogy az ilyen gondolkodású embe­rek megfeledkeznek arról: a Biblia mai életünk sok min­den vonatkozásában nem ad, — mert nem is adhat — köz­vetlen feleletet. A modern élet rengeteg olyan jelenséget ho­zott létre, kérdéseket vetett fel, amikről a bibliai szerzők még csak nem is álmodtak. Korunk ún. technikai forra­dalma, a gazdasági, társadal­mi élet alapvető változásai szinte naponta új kérdések elé állítanak bennünket. Az atomkorszakban pl. a háború és béke kérdése lét—nemlét kérdésévé vált az emberiség­nek. Isten igéjének persze mind­ezekben a kérdésekben van eligazító üzenete számunkra. Ezt azonban nem találhatjuk meg úgy, hogy „megfelelő” bibliai idézeteket keresünk az egyes kérdésekre vagy helyze­tekre. Hanem csak úgy, hogy keressük Isten igéjét, nekünk szóló mai üzenetét a Bibliá­ból, annak szorgalmas, gondos tanulmányozásával. S ezt az üzenetet nem kész receptként, hanem hitben kell megtalál­nunk. Ez a feladat komoly munkát, nagy felelősséget je­lent. A reformáció éppen a hivő embernek erre a szabad­ságára és felelősségére akar eljuttatni. Akarunk-e mint a reformáció egyházának tagjai,, a hitnek ebben a gyönyörű, de félelmetes szabadságában élni? Kezünkben a Bibliával, de mindkét lábunkkal a föl­dön. Nyitott szemmel és szív­vel az emberi élet minden szo­rongató kérdése iránt. A dortmundi mozgalom s a hasonló jellegű keresztyének úgy látszik nem akarnak. Leg­alábbis erre mutat egyik kép viselőjüknek (Hauschildt pré­post) nyilatkozata, melyben élesen bírálja a nemsokára megnyíló hannoveri „Kirchen­tag” programját. Ennek főté­mája így hangzik: „A tíéKé közöttünk van”. A prépost sze­rint e témakitűzés „a béke kérdésének politikai megfo­galmazásával félretolja az Is­tennel való békesség kérdését s ezzel meghamisítja a Biblia üzenetét”. Isten békességének és az emberek közötti béké­nek ez a szembeállítása jel­legzetes példája a Biblia hely­telen használatának. A reformáció megindulásá­nak jubileumi esztendejében evangélikus népünk többek között azzal ünnepelhet, hogy megtanulja és egyre inkább tovább tanulja a Biblia helyes használatát. Szívleljük meg Luther intését, aki ezt mon­dotta az Ótestamentumról — de nyugodtan érthetjük az egész Szentírásra is: „Itt talá­lod a jászolt és a pólyát, mely­be Krisztus van betakarva, amire az angyal is figyelmez­tette a pásztorokat. Egyszerű és szegényes köntös, de drága kincset rejt magában: Krisz­tust”. Dr. Groó Gyula Ä dolgok szorosan összefüggnek Bibliai ábécé: „halál »> Barát vagy ellenség? — Költők és filozófusok gyakran játszanak a halál gondolatá­val. Próbálnak barátkozni ve­le. A Szentírás nem barátko­zik. „Utolsó ellenségnek” ne­vezi a halált (1 Kor 15, 26) megsemmisítésével jut célhoz az üdvösség története (Jel 20, 14). Nem áll ezzel ellentétben közismert énekünk verssora, amely" szerint „a halál csak álom”? Nincs ellentét. Az ének így kezdődik: „Krisztus te vagy életem...” Jézus Krisztus nem tehetetlen meg­adással néz az emberi élet utolsó ellenségére, a „mors imperator”-ra, hanem a hatal­masabb fölényével. Szeretete erősebb a halálnál. Számára a halál csak álom. „Ifjú, mon­dom néked, kelj föl” — szó­lítja a naini ifjút (Lk 7, 11— 17), „a leányka nem halt meg, hanem aluszik”, jelenti ki Jairus házában (Mt 9, 24), „Lázár jöjj ki!” kiáltja a be- tániai sírboltnál (Jn 11, 43), és „kijőve a megholt”. Jézus azonban nemcsak “azt tette nyilvánvalóvá, hogy szá­mára nem reménytelen eset a halál elleni küzdelem, hanem azt is, hogy mi a halál szá­munkra: Istentől és az általa teremtett világtól való elide­genedésünk következménye, „a bűn zsoldja”, ahogy Jézus apostola nevezi (Rm 6, 23), Isten ítélete rajtunk. A meghalás és elmúlás fo­lyamatát a modern technika kórházi elkülönítés, injekciók, egészségügyi szabályok, temet­kezési intézmények segítségé­vel nagy mértékben megköny- nyítette. A halál azonban több az elmúlásnál, több, mint ami­kor elhervad egy virág. Ezzel a „több”-el szemben ma épp oly tehetetlenek vagyunk, mint sok ezer évvel ezelőtt. Csak aki nem szereti és nem becsüli eléggé az életet, az tud könnyű magyarázatokat találni a halálra. Ezek a böl­cselkedések legyenek vallásos Luther 95 tétele 79. Azt állítani, hogy a pápa címerével feldíszített búcsú-ke­reszt, melyet a templomokban szoktak felállítani, egyértékű a Krisztus keresztjével — istenkáromlás. 86. Miért nem építi a pápa a Szent-Péter székesegyházat in­kább a maga pénzéből, mint a szegény keresztyének pénzéből, mert hiszen az ő vagyona nagyobb a leggazdagabb pénzfeje­delem vagyonánál is. Utószó a 95 tételhez Aki figyelmesen olvasta a 95 tétel lapunkban közölt téziseit, az előtt világossá vált, hogy e tézisek a bűnbocsánat (búcsú, indulgentia) kérdése köré szövődtek, fonódtak, Luther fellé­pésére, a tételek kiszögezésére kétségtelenül az egyház akkori elferdült bűnbánati gyakorlata adott okot. Ezt ma már a ka­tolikus teológusok is elismerik. Medvigy Mihály katolikus te­ológus erről „Az egyház új törvényei a búcsúról és a böjtről” című cikkében így ír: „ ... egyre jobban feledésbe merült a ke­resztyén tömgek lelkiségében a személyes bűnbánattartás gon­dolata. Olcsón, az elvenbevágó vezeklés igénye nélkül igye­keztek megszerezni maguknak a lelki békét. Erre a veszedelem­re mutatott rá Luther 1517. évi wittenbergi tételeinek az ele­jén és végén... A veszedelmet amelyre Luther rá akarta éb­reszteni a keresztyén világot, ma tisztán látja a hivatalos egy­ház is és szem előtt tartja legfrissebb lelkipásztori intézkedé­seiben. Akkor azonban sajnos nem azok értették meg a riasztó szót, akiktől elsősorban függött a reform végrehajtása. így emberileg könnyebben érthető, hogy a későbbi nagy írásaiban már kívül helyezte magát a reformátor a római egyházon.” (Vigilia 1967. 3. szám.) Mi evangélikusok örülünk en­nek a Luther fellépését igazoló, szenvedélymentes, tárgyila­gosságra törekvő hangnak és arra gondolunk, mennyire más lett volna a helyzet, ha az egyháztörténelem folyamán ez az egymás tárgyilagos megértésére törekvő, békésebb szellem uralkodott volna. A tárgyilagosság kedvéért azonban most is meg kell mon­danunk, amit minden evangélikus hivő vall, hogy a középkori egyház elferdült bűnbocsánat-hírdetése Luther fellépésének csak külső oka volt. A reformáció valódi és igazi oká­nak a gyökerei sokkal mélyebben voltak. Luther arra a kér­désre kereste és kapta meg a választ a Bibliában: hogyan üd­vözölhetek? A végső bibliai választ a kegyelemből való meg- igazulásban találta meg Luther. Ez a reformáció legmélyebb és legigazibb gyökere. Hogy a 95 tételt a 450 éves jubileum alkalmából leközöltük, annak a jubileumon kívül az is oka, hogy halványan, kontúr­jaiban már a 95 tétel téziseiben is érzékelhető a kegyelemből való megigazulás nagy fölfedezése, amit azonban teljességgel Luther későbbi nagy irataiban fejrt ki intenzívebben. Nagybudapest protestáns és ortodox lelkészei, a Teológiai Akadémiák professzorai és hallgatói, a budapesti Rabbi­képző Intézet tanárai és hall­gatói nagy számban gyűltek össze június 6-án a budapesti Újvárosháza nagytermében, hogy meghallgassák a jelenle­gi rendkívül feszült és hábo­rús feszültséggel telt világban azt a külpolitikai tájékozta­tót, amelyet Gárdos Miklós, a Magyarország hetilap helyettes felelősszerkesztője tartott. Az előadó azért nyerte meg a hallgatóság rokonszenvét mindjárt első mondataival és azért váltak fejtegetései hite­lessé és érdekfeszítővé a hall­gatóság fülében és szívében, mert nem elégedett meg a na­pilapok, a rádió és TV tudósí­tásainak a recitálásával, ha­nem mindazon túllépve tudott újat, hasznosat, eligazítót mon­dani. Nem hangsúlyozta ugyan kimondottan de a figyelmes hallgató azt hallotta ki tájé­koztatásából, hogy ,a dolgok szorosan összefüggnek” egy­mással! Mert ha a közelkeleti izraeli agressziót vizsgáljuk, az iz­raeli jobboldali uralkodó kö­rök harcias szelleme mögött nem nehéz fölfedezni azt az amerikai imperializmust és nagytőkét, amely nem riad vissza a világon sehol sem at­tól, hogy — ha kell — háborút robbantson ki profit-érdekei­nek a védelmében. A másik motívum, amely igen nagy sze­repet játszik a jelenlegi közel- keleti háborúban, az a tény, hogy az Izraelt körülvevő arab államok, elsősorban Szí­ria, egyre inkább igyekezett lépésről-lépésre felszámolni a jellegűek (plátói halhatatlan­ság, spiritizmus), vagy nem­vallásos jellegűek (örök kör­forgás, természeti törvény, újabban egzisztencializmus), távol állnak a Szentírás szel­lemétől. Jézus Krisztus, ami­kor ártatlanul magára vette a mi halálunkat, nyilvánvalóvá tette, miről van szó. Hogy a halál több az egy­szerű elmúlásnál, azt Jézus — különösen János evangélistá­nak feljegyzései szerint — nyilvánvalóvá tette a halál fogalmának egy sajátos hasz­nálatával is. „Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban ma­rad” (1 Jn 3, 14). Halottnak nevezi Jézus az embert, ha csak saját kívánságára hall­gat, süket Isten iránt, ha béna és nem mozdítja tagjait cse­lekvésre a szeretet. Az ilyen­re mondja: „Az a neved, hogy élsz” (Jel 3, 1). Viszont ő azért jött, hogy a halottak is hallják szavát „és akik hall­ják, élnek” (Jn 5, 25). Akit Jézus hitre juttat, „átment a halálból az életre” (Jn 5, 21). Szerinte az örök élet nem sí­ron túli lét. Aki hisz őbenne, örök élete van. Nem: lesz majd egyszer, hanem már most van. A halál és feltámadás kö­zötti állapotra nem ad taní­tást az Újszövetség. A „máso­dik halál” kifejezésével (Jel 2, 11; 21, 8) arra mutat rá a Jelentések könyve, hogy a ha­lál nem kiút az élet megoldat­lanul hagyott kérdéseiből. A halál hatalmáról mégsem be­szél öncélúan a Szentírás. Min­dig azért említi, hogy a szí­vünkbe vésse: milyen hatal­mas válasz Isten részéről a bűnbocsánat és ennek végső következménye, a feltámadás. Az összefüggést legerőteljeseb­ben a tékozló fiúról szóló pél­dázat mutatja: „Az én fiam meghalt és feltámadott, elve­szett és megtaláltatott” (Lk 15, 24). Benczúr László AM Matuz László A KERESZTYÉN EGYSÉG AKADÄLYA „A pápa — ezt nagyon jól tudjuk — kétségtelenül a leg­komolyabb akadály az ökume­nikus úton.” VI. Pál pápa je­lentette ki ezt az egységtitkár­ság tagjainak tartott beszédé­ben. Azt a sokszor hangozta­tott ellenvetést érintette ezzel, hogy a pápa abszolút helyzete a római katolikus egyházban és a pápai csalhatatlanságról szóló tan elfogadhatatlan a protestánsok, anglikánok és ortodoxok számára. múlt gazdasági és politikai rendszerét. És amikor május 2-án megújították titokban az izraeli—amerikai egyezményt, amelynek értelmében Amerika megsokszorozta fegyverszállí­tásának a mértékét Izraelbe, világossá vált, hogy az egyen­súly az arab államok és Izrael állama között megszűnt, Iz­rael a katonai felszerelések szempontjából előnyhöz jutott és ezért robbant ki véres há­ború formájában az izraeli— arab ellentét. Nekünk keresz­tyéneknek különösen is fáj­dalmas, hogy éppen a Szent Földön, ahol először hangzott el a sálóm = béke szava (mondta Káldy püspök záró­szavában), most a modern fegyverek harcizaja veri föl a csendet és békességet. Gárdos Miklós nagyon vilá­gosan, az adatok halmazával mutatta meg előadásában, hogy milyen szerves összefüg­gés van a Közel-Keleten ki­robbantott háború, a görögor­szági fasiszta puccs és a viet­nami agresszió között. Káldy Zoltán püspök záró- szavaiban rámutatott arra, hogy a világot itt is ott is lángba borító háborús erőkön kívül van egy „türelmes erő” is a világon, a Szovjetunió és a szocialista tábor „türelmes ereje”, amely a múltban is nem egyszer megóvta a vilá­got a világháború pusztításá­tól. Most is reménykedhetünk ebben a „türelmes erőben”, de oda is kell állnunk szívvel- lélekkel melléje, hogy mi ke­resztyének is aktív munkálói legyünk az emberiség boldog holnapjának. Dr. Pálfy Miklós Az őszinte szó jogán Június 8-án a Déli Evan­gélikus Egyházkerület Tanács­termében gyűlt össze a Teoló­giai Akadémia egész tanári kara és hallgatósága, hogy meghallgassa D. Káldy Zoltán püspöknek az Akadémia egé­széhez intézett beszédét mind­arról, amit mint az Akadé­miának ebben a tanulmányi évben soros püspöke, a hall­gatók és professzorok munká­jában tapasztalt. Több mint egy órás beszé­dének a bevezetőjében utalt a püspök arra az igehirdetésre, amelyet az Akadémia tanév­nyitó istentiszteletén Isten igé­jének a megvilágításában tar­tott, s amelyben elmondta, hogy Magyarországi Evangé­likus Egyházunk milyen teoló­giai, egyházkormányzati és diakóniai felismerésekre ju­tott el és mi az a norma, ami ma megkívántatik egy teoló­giai hallgatótól ezen a téren, hogy evangélikus egyházunk­nak a lelkészévé lehessen. Most nemcsak az Akadémia soros püspökeként, hanem az Országos Egyház lelkészi el­nökeként fejtette ki, hogy az egész tanévben többször is hangoztatott álláspontja elle­nére sok negatívum mutatko­zik a teológiai hallgatók ma­gatartásában, aminek sok ere­dője lehetséges. Ezeket felso­rolva Káldy püspök világosan és egyértelműen kijelentette, hogy egyházunknak olyan lel­készekre van szüksége, akik jól tudják hasogatni a gyüle­kezetekben Isten igéjét, de ezt a mai embert értve és eliga- zítóan tudják megtenni. Soha­sem az egyház avul el, ha­nem a lelkészek lesznek el­avulttá és érthetetlenné. En­nek a helyzetnek meg kell vál­toznia és az Akadémia tanári kara a püspökökkel karöltve a jövőben is' mindent meg fognak tenni azért, hogy ezen a téren sokkal jobb legyen az eredmény. A reformáció nyomában Dunántúlon 7. Az artikuláris gyülekezet élete 1 Sopron vármegye felének evangélikussága csak úgy tu­dott egy gyülekezetben élni, hogy minden falu képviseltet­te magát a vezetőségben. Az akkor még ismeretlen presbi­térium elődjének lehet tekin­tenünk ezt a vezetőséget. Ez alkotta meg a gyülekezet éle­tének a rendjét: az Ordo ad- ministrationis ecclesiae-t. Ti­zenkét pontban szövegezték meg az életrendet. Itt találkozunk először a felügyelői tiszttel, a curator hivatalánál és az egyes falvak­ban az exactorok megválasz­tásával. Az úrvacsorához szük­séges ostyát a lelkész családja sütötte a ma is meglevő os­tya-sütővel. Az ostyákon a zászlós bárány képét találjuk. Az úrvacsorái borra nézve a szakonyiak és a locsmándiak borbéli adakozását remélik, de ha annak elégséges foganatja nem lenne, úgy az ekklézsia készíttessen 6 akóig való hor­dócskákat, melyekben o bor a maga töltelékjével asszervál- tassék és megürülés esetén újra töltessenek tele. 336 liter borra tehát évente szükség volt az úrvacsorázók számára. 7000 lélek mellett ez évi több­szöri, gyakori úrvacsorázást jelentett akkor. Érthető, hogy itt minden istentisztelet al­kalmával úrvacsorát is osztot­tak. i A Fábry—Bozzay Napló ta­núsága szerint a Zengedező Mennyei Kar-ból énekeltek a templomban és temetésekkor. Fennmaradt búcsúztatók vé­gén onnét vették az utolsó verseket. Pap-menesztést szen­vedett Bozzay említi búcsúzó verseiben, hogy minden reggel katechizációs istentiszteleteket tartott az iskolás gyermekek­nek. A templom sepregetésének gondja a tanuló ifjúság köte­lessége volt, minek fejében konyhájukra sok adományt kaptak a hívektől. Intézkednek a temető rend- ' jéről is, valamint a kripta használatáról. Esetenként az ekklézsia elöljárói döntenek vitás kérdésekben. Esketések és keresztelések esetében a külső hallgatóságból való hí­vek kötelesek voltak igazolni, hogy a helybeli plébánosnál a stólát lefizették. Perlaky József püspök könyvtárát 100 forintokért 1 megvette a gyülekezet. Belőle a hívek kölcsönvehették a könyveket és az egyházfi kö­teles volt évente egyszer, ki- porolni az egész könyvtárt 180 kötetével. A belső és a külső fárabe- liek egyházfenntartási adomá­nyai az ún. nagykasszába ke­rültek, míg a perselypénzek és egyéb adományok a kiskasszá­ba folytak be. Egyes anya­könyvekben vasárnapról va­sárnapra szóló perselypénz be­jegyzéseket találunk hátul be­írva. Minden bevételről és ki­adásról évente számadást ké­szítettek a gyülekezet számá­ra, hogy miként sáfárkodtak a pénzekkel. A nagykasszában évi 2—3000 forint is találta­tott. Nagy összeg volt ez, mert pl. a lelkész készpénz fi­zetése évi 100 Ft volt csak és a természetbeliek, valamint a részére a közösben bevetett földek hozama. (Ugarolás miatt mindig másutt kapta ki a földjét a lakosság.) A 100 Ft megfelelt 3 tehén árának. A rektor és a tanítómesterek fi­zetése 32 és 20 Ft készpénz és természetbeliek voltak. Bozzay lelkész beiktatása 5 Ft-ból ki­került. Balog Ádám püspök temetési költségeire, a kerü­leti emberek és kocsisaik, lo­vaik eltartására, díszes kopor­sóra stb. 70 Ft-ot adtak ki. A ritka édességeket a soproni „olasztól” hozták. Ök voltak sokáig Európa édesség-meste­rei, cukrászai. Neme skér ett a vármegyeháza miatt pék is volt mindig. Mayer Mátyás péknek 9 gyermeke volt és tt nemeskéri evangélikus legé­nyek lányait mind oltárhoz vezették. Halotti bejegyzés szerint 1779-ben „a lova agyonrúgta” Mátyás bácsit. Egyik leányának „egy hassal három férfi gyereke” szüle­tett. Leszármazottai a péknek leányágon ma is itt élnek Nemeskérett. Anyakönyveink 1689-ben kezdődnek magyarul. Évente 160—180 gyermeket keresztel­tek és 50—60 házasságkötés történt. A halottak anyaköny­vezése csak 1771-ben kezdő­dött el királyi rendeletre. A gyülekezet nagyjainak halott anyakönyvezése már előzöer is megtörtént az anyakönyvek borító lapjain. A gyülekezet pénztárládájá­ban Gárdonyi Géza nagyapjá­nak lakatos számlái ma is megvannak egyéb iratok mel­lett. Ziegler Mátyás lakatos egyik fia Somogy megyébe ke­rült és az első gőzgépekkel csépelt az ottani uradalmakban, A plébános csak úgy adta ösz- sze feleségével, ha gyermekei katolikusok lesznek. Gárdonyt Géza tiltott könyvei (Lámpás) tanúskodnak arról, hogy az ősi evangélikus lelkűiét ki-kitört belőle tanítósága idején. Novák Elek

Next

/
Oldalképek
Tartalom