Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-06-04 / 23. szám

VASÁRNAP. — '„Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóba, és világít mind­azoknak, akik a háziján van­nak” (Mt 5. 15). Világítani, to­vábbadni, amit kaptam. To­vábbadni Isten szeretetét. Nem félrevonulni vele a sarokba. Nem magamba vonulni s él­vezni. „Kiki világítson a maga helyén” — mondja egy gyer­mekének. A félrevonulás hit­beli megfáradás tünete. HÉTFŐ. — „De én azért imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” (Lk 22, 32). A hit megfogyatkozá­sa levertséget eredményez. Helyzetek, hangulatok játék­szerévé válók. Van erre or­vosság? Van. A hitet nem magamból kell merítenem. A hit erőforrása Jézus. Vele kell kapcsolatot tartanom. Péter apostol példája jól mutatja ezt. Azért imádkozott érte Jé­zus, hogy ne szakadjon meg közöttük, hanem maradjon meg és erősödjék a kapcsolat. KEDD. — „Ha megismerte­tek volna engem, megismer­tétek volna az én Atyámat is. És mostantól fogva ismeritek őt” (Jn 14, 7). Ismerni — ez a szó a Bibliában nem csupán értelmi tevékenységet jelent, hanem kapcsolatot is. Ahe­lyett, hogy elfordulnék vala­kitől, hogy hátamat mutat­nám neki, odafordulok hozzá. Nem teszek úgy, mintha nem ismerném, hiszen ismer en­gem. Hozzáfordulok s megsza­badulok a rejtőzködés fárasz­tó erőlködésétől. Abban a pil­lanatban, amikor kapcsolatba jutok Jézussal, megszűnik az Isten elől rejtőzés fáradsága. Megismerem én is az Atyát. Hozzá fordulok. SZERDA. — „Bízzatok! Én vagyok!” (Mt 17, 24). Jézus megismerése néha meglepeté­seket szerez. Személye, tettei és tanítása meghaladja képze­letem. Megijedek. Rémképe­ket látok. Ó mennyi ma a rémképet látó keresztyén! Ne­kik mondja, amit tanítványai­nak mondott, mert megriad­tak, amikor a tengeren járni látták: Ne féljetek! Én va­gyok! CSÜTÖRTÖK. — „Istent imádd!” (Jel 19, 10). Az élet egy-egy nagy pillanata, feled­hetetlen élménye, úgy magá­val tudja ragadni az embert. AZ OLASZ PROTESTÁNSOK ÉS A PÁPA FATIMÁI ÜTJA Római protestáns körök és az olaszországi metodista egy­ház konferenciája egyértel­műen „csodálkoznak” azon, hogy VI. Pál pápa éppen Fati­mába zarándokolt el. Szerintük a pápa ezzel az utazásával a szigorú Mária- tisztelet híveivel vállalt szo­lidaritást. Ugyanakkor sérti ez az út a „harmadik világ” érdekeit is, hiszen úgy is le­het értelmezni, hogy a pápa elismerte a portugálok gyar­mati politikáját. De elsősorban azt hangsú­lyozzák a protestánsok, hogy a pápának ez az útja világo­san igazolta azok álláspont­ját, akik nem hittek a zsinat őszinteségében az evangéliku­sok irányában: Róma az evan­géliumellenes Mária-tisztelet hagyományos vonalán áll ma is! jtiiiEiiiim i.i iiieiiij.m : iiii[;u!i:n:miiEi:i]iiiiiEiii!i uiiiiiiu fi Könnyűnek, szinte súlytalan­nak érezzük magunkat. Az él­mény — lehet vallásos élmény is, a pillanat nagysága, Isten fölé nő. Megfeledkezem életem tehertételeiről, de Jézusról is, aki a megterhelteket és meg­fáradtakat hívta. Ezért a fi­gyelmeztetés: Istent imádd! Nagy és szép helyzetekben is Ö tart meg. PÉNTEK. — „Egyetlen ál­dozatával örökre tökéleteseK- ké tette a megszentelteket” (Zsid 10, 14). Nehéz eset va­gyok. Csak áldozat árán lehet engem igazán szeretni. Ter­hes és fárasztó dolog velem foglalkozni. Ezt vállalta Jé­zus. Amikor magához hív, amikor szól hozzám nem ud­varias és kedves szavakat szól. Foglalkozik velem. Magára vállalja terhemet. Hordozza azt Elveszi rossz lelkiismere­temet. Megszabadít, megtisztít tőle. Erőt ad, hogy magam he­lyett másokkal tudjak foglal­kozni, ha kell terheket is ké ­pes legyek felvállalni szere- tétből. SZOMBAT. — „Jézus han­gos szóval kiáltva ezt mond­ta: Atyám, a te kezedbe te­szem le az én lelkemet” (Lk 23, 24). Ezt nem akarom meg­tenni. A magam kezében aka­rom tartani életemet, mintha enyém volna, mintha nem kel­lene elszámolnom vele. Nél­küle, Jézus nélkül nehéz is életemet Isten kezébe leten­ni. Vele könnyűvé válik a nehéz. Benczúr László iái y iT HU m •1 illii SiH ■1 Ilii áll st A II [ I »lldwfii L H 1 M4 i*. ^js SÍ Ssívnyitogatás Mt 23, 37—39 Jézus nem később bekövetkezett tragédiákról mond jósla­tot, hanem itt is, mint mindig, az Isten szívét mutatja meg. Tőle tudjuk, hogy ez a szív embereket kereső, érettünk aggódó, szétszórt életeket eggyéteremtő szív. Nyitott szív. Valamikor a népek tengeréből maroknyi kis népet gyűjtött magának, hogy ennek a népnek egyedülálló és különleges sorsában ábrá- zolódjék és bontakozzék ki üdvözítő terve. Azután szavát em­berekre bízta: próféták ostoroztak és hirdettek életűjulást. Majd maga jött Jézus Krisztusban. Bizony hányszor akarta hatalma és szeretete alá gyűjteni szétszórt fiait, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnyai alá! De ők nem akarták. Isten népének nem kellett az Isten. Csak maguk kellettek maguknak — még az Isten házában is. És akkor magukra hagyta őket Isten — Jézus kiment a templomból (24,1) Az „én Atyám háza” immár a „ti” házatokká lett. Ahonnan pedig mentő szavával elmegy az Isten, ott nemcsak a falak, az oltár, a kultusz hagyatik pusztán, ott pusztán hagyatik és magára- marad az emberi szív is. Mert megdöbbentő az, amikor meg­üresedik a templom és az istentisztelet. De mi lesz, ha egyszer Isten hagyja ott a templomot és a gyülekezetét? Borzasztó az, amikor az embernek nincs szava az Istenhez. De mi lesz, ha egyszer az Istennek nem lesz szava többé az emberhez? Meg­döbbentő, amikor szívünk bezárul az Isten előtt. De mi lesz, ha egyszer az Isten szíve zárul be előttünk? Jézus kiment és meghalt a pusztán hagyott falakon kívül. De mert meghalt: az ítélet sötét hátterén újra ragyog a kegye­lem fényessége. Még nyitva van az Isten atyai szive — nyiss hát te is szívet Feléje, mint ragyogó nap felé szirmot a virág! Még van szava hozzád — ne vesd hát meg azt. Aki szól! Még hívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja népét az egyházban — menekülj hát te is hatalma és szeretete "alá, mint riadt csirkék a tyúkanyó szárnyai alá! Ha rád nehezedik is sokszor az egy vérből teremtett emberiség riasztó szétszórtsága, ha szenvedsz is a mindennapok során munkatársak, szomszédok, barátok meg nem értése, széthúzá­sok és emberi önzések miatt, ha fáj is sokszor a saját szíved és életed szétszórtsága is, még újra rátalálhatsz és benne ma­gadra és másokra! Ha ez megtörténnék, nem kellene-e neked is kezet nyújta­nod azoknak, akik buzgón fáradoznak a szétszórt emberiség egységéért és békességéért? Nem kellene-e naponta hálát adnod azért, hogy Isten gyermeket is egyre nyugtalanabbul keresik egymás szívét? Nem kellene-e neked is utakat egyengetned, több jót tenned, szebbet gondolnod az emberekről és sokkal, de sokkal vidámabbnak lenned? így lesz életedben áldott, aki — ma is — jön az Úrnak nevében! Dubovay Géza — HALÁLOZÁS. Danhauser Rezső budapesti tanár 55 esz­tendős korában tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése április 29-én volt. A vigaszta­lás igéjét Ruttkay Elerhér lel­kész hirdette. „Az Ür az én Pásztorom, nem szűkölködöm.” — Péter Györgyné, sz. Mon- halt Mária, a csepeli egyház- község tököli szórványának hűséges gondozója, akinek el­évülhetetlen érdemei vannak a protestáns imaház létrehozá­sában és fenntartásában, 67 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetésén az anyaegy­házközség, a szórványok és a református gyülekezet tagjai­nak nagy részvéte mellett Ga- láth György irsai és Mezősi György csepeli lelkész hirdette a feltámadás igéit. — özv. Molnár Gyuláné, sz. Finta Erzsébet, a csepeli gyü­lekezet hűséges munkása, lapunk olvasója, rövid szenve­dés után elhunyt. A gyüleke­zet május 18-án kísérte el utolsó útjára. „Az igazak majd fénylenek, mint a nap' az ő Atyjuk országában.” ll!lll!lílllil!lílllll!i:iílllll!llílllilli:i!lllil!lll!lll!l!l!lll!l!lli:illlllllllllll — Szentháromság után a i 2. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Zsid 12,15 —25; az igehirdetés alapigéje: Mt 23, 37—39. A délutáni is­tentisztelet alapigéje: Ezs 5,20 —24. — KOMÁROM. Szebik Imre és Ferenczi Mária komáro­mi lelkészék házasságát Isten második gyermekkel áldotta meg. Neve: Imre. — ANGYALFÖLD. Május 21-én a gyülekezet az édes­anyákról emlékezett meg sze- retetvendégségén. Friedrich Lajosnak, az Evangélikus Élet elhunyt tördelő szerkesztőjé­nek egyik írását özvegye ol­vasta föl. Vázákban és egy hatalmas kosárban virágcsok­rokat készítettek elő, hogy fia­tal és öreg gyermekek átnyújt­hassák édesanyjuknak. — BUDAVÁR. A május havi gyülekezeti szeretetven- dégségen Roszik Mihály al- berti lelkész tartott előadást az alberti gyülekezet történe­téről, mai életéről és diakóniai szolgálatáról. — BUDAPEST — PESTER­ZSÉBET. Május 7-én ünne­pélyes istentisztelet keretében iktatták be a gyülekezet új tisztikarát. Délután a szeretet- vendégségen dr. Groó Gyula akadémiai tanár tartott elő­adást. — GALGAGUTA. Gartai István esperes május 7-én meglátogatta a gyülekezetét. A gyermekbibliakör és istentisz­telet elvégzése után beiktatta hivatalába a 10 újonnan meg­választott presbitert, gondno­kot és egyházfit. A közgyűlés keretében adta át Pleva Pál egyházközségi felügyelő a lel­késznek az egész presbitérium ajándékait abból az alkalom­ból, hogy már 32 éve szolgál a gyülekezetben. — MEZÖBERÉNY. A mező- berényi II. kerületi gyülekezet új, 60 tagú képviselőtestületét Szentháromság vasárnapján ünnepélyes keretek között ik­tatta be tisztébe a gyülekezet lelkésze, Fábry István. — GÉRCE. A Sárvári Járás Tanácsa április 2-án kelt hatá­rozatával Turmezei János gér- cei lelkésznek a „Kiváló Tár­sadalmi Munkáért” kitüntető jelvény ezüst fokozatát adomá­nyozta. — BÜK. Gyurácz Géza, a büki egyházközösség góri le­ánygyülekezetének érdemes gondnoka, április 22-én rövid, de súlyos betegség következté­ben 66 éves korában a szom­bathelyi kórházban elhunyt. Aprilis 23-án temették el a góri temetőben az egész köz­ség osztatlan részvéte mellett. Gyászolják testvérei, rokonai és az egész egyházközség. „.. . akár élünk, akár halunk, az Űréi vagyunk.” Csite Ferenc április 29-én 61 éves korában Górban rövid betegség után váratlanul el­hunyt. Május 1-én temették el a gyülekezet nagy részvéte mellett. „Az Ür Istennek van­nak kivezető utai a halálból is.” A kéfforiuiosolc Az öreg Kovács András tisz­tes cipésziparos volt. Már ko­ra reggel odaült kis munka­asztalához és talpalta, javítot­ta a környék lakosainak el­nyűtt cipőit. Keze alól néha csodás, vadonatúj lábbelik is kikerültek. Az új cipők szé­pek, kényelmesek és formásak voltak. De a „megreperált” cipők is szinte újjászülettek. Kovács András még komo­lyan vette a régi szép szót: a tisztes ipar számára lelkiis­mereti kérdést jelentett. Szor­galmas munkával kis családi házat építtetett. Háza ablakai­ban muskátli nyílt és kertjé­ben sokszínű virágok pompáz­tak. A kert végében szőlőlu­gas hívogatta vasárnapi pihe­nőre. Egy nagy szenvedélye volt: a pipa. Amikor Kovács András életideje kezdett lejárni, a pi- pázás szenvedélye mellett egy másik szenvedély is hatalmá­ba kerítette. Gyűjtögetni kezd* te a kétforintosokat. Egy idő múlva komoly, nagy zacskó telt meg ebből a pénzfajtából. Végül is, amikor az öreg ci­pész érezni kezdte, hogy a nagy kaszás már az ajtó előtt áll, megkérte hűséges felesé­gét, gyermekeit, hogy a pipá­ját, dohány zacskóját, össze­gyűjtött kétforintosait tegyék majd bele a koporsójába. A felesége sírva meg is kérdez­te, hogy minek mindez neked? A feleletet a súlyos beteg férj így adta meg: — Tudod, kedves jó felesé­gem, hogy nagy pipás vagyok és a másvilágon is szeretnék pipázgatni. A pénz meg azért kell, hogy dohányt tudjak venni! A jó öreg Kovács András nem tanulta meg, hogy odaát nincs pipázás és a nagy útra elég a Jézus Krisztusba ve­tett alázatos hit. Fülöp Dezső A lelkészi munkaközösségek életéből A FEJÉR—KOMÁROMI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE május 26-án Budapesten tartotta ülé­sét. Jakab Miklós bevezető áhítatot, Nagy István igehirde­tési előkészítőt, Selmeczi János esperesi beszámolót, Ka jós Já­nos befejező áhítatot tartott, Lábossá Lajos pedig a gyüle­kezeti segély munkájának a megszervezését ismertette. A HAJDÚ—SZABOLCSI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGE május 24-én tartotta munkaülését Nyíregyházán. Lábossá László úrvacsorái istentiszteletet, Benkóczy Dániel esperes ige­hirdetési előkészítőt, Smid Lehel pedig „A reformáció ayomában. gyülekezetem múlt­jában” címen előadást tartott. Gáncs Aladár igehirdetési ösz- szefoglalót adott. A NÓGRÁDI EGYHÁZME­GYE LELKÉSZI MUNKAKÖ­ZÖSSÉGE május 25-én ülést tartott Balassagyarmaton. De- dinszky Tamás igehirdetési előkészítőt, Kovács András bé­kemozgalmi beszámolót, Ger- hát Sándor pedig „A reformá­ció az emberről” címen elő­adást tartott. Gartai István esperes úrvacsorát osztott és esperesi beszámolót tartott. Budapesten, 1967. június 4-én Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András de. 11. (úrv) Hafenscher Károly du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. fél 10Korén Emil de. 11. Koren Emil, du. 6. Szirmai Zoltán Öózsa György út de. fél 10. Szir­mai Zoltán Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10. de. Iá. du. 6. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Rákos­falva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11. Solymár Péter Váci út de. 8. Benczúr László Frange- pán u. de. fél 10. Benczúr László Üjpést de. 10. Blázy Lajos Pester­„PROTESTÁNS SZEMLE” (1924­25-27-31) évfolyam. „KERESZTYEN IGAZSÁG” (1935-36-37-40-41-44) évfolyam. „LELKIPÁSZTOR” (1940-42-43-44) évfolyam. A felsorolt folyóiratok bármelyi­két rendelkezésre bocsátanám az érdeklődőnek, postadíj megtérítése mellett. Cím a kiadóban. — MAGÁNYOS nyugdíjas nőhöz lakótársnak menne lakáshiány mi­att MÁV nyugdíjas nő. Leveleket „bútor van” jeligére a kiadóba kérek. — KÜLDÖNC szolgálatra fiatal férfi munkaerőt felveszünk. Je- lenkezóst írásban „Klinika” jel­igére a kiadóhivatalba kérünk. — TAKARÍTÓNŐT azonnal fel­veszünk. jelentkezést írásban „Kli­nika” jeligére a kiadóhivatalba. — HARMÖNIUMOK speciális ja­vítása garanciával. Adás-vétel. Po- korny Pál Bp. IV. Üjpest, Kom- ját u. 120. Telefon: 493—017. zsebet de. 10. Virágh Gyula Sorok­sár-Üjtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Szemeretelep de. 3/48 Matúz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospa­lota MÁV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. du. 3. Rákos­szentmihály de. fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Budavár de. 9. Ruttkay Levente de. lí. Madocsai Miklós este 7. Ruttkay Levente Torockó tér de. fél 9. (úrv) Madocsai Miklós Óbu­da de. 9. dr. Vámos József de. 10. (úrv). dr. Vámos József XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csengődy László es­te^ fél 7. Takács József Pesthideg- kút de. fél 11. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. Bencze Imre de 11. (úrv) Bencze Imre du. 6. dr Rezessy Zoltán Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán Kelenvöiry de. 9. Visontai Róbert Budafok de 11. Visontai Róbert Nagytétény, de. fél 9. Csillaghegy de. fél io. Csepel de. 11. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIII. Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 67.02161/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.: Bolgár Imre TOMI Amikor ide költöztek a szomszédba, alig volt öt-hat éves. Vékony kis fejletlen gyermek volt. Csak a szeme, koromfekete szeme csillogott, mint két drágakő. Szinte az egész gyermek belefért a szemébe. Abba a lakásba költöztek, amely körül sűrű titok lappangott. S a kiszivárgó hírek időnként felborzolták idegeinket. Mert itt is, ott is el­szólták magukat a házfelügyelőék, vagy a szom­szédok és sejtetni engedték egy fiatal család tragédiáját. Papa, mama és húszéves fiúk ön­gyilkos lett. Az állandóan csukott ablakok és ajtók azonban lezárták a külvilág elől az okot, s a három napig tartó „csoda" pontot tett a szörnyű eseményekre. Tomiék költöztek ide. Az ijedős, vézna, nagy szemű gyerek szüleivel, testvérével. Tomi olyan félénk és riadt volt mindig, mint akit tartósan üldöznek. Járda, úttest, útszegély egy­aránt ellensége volt. Ha megszólítottad és ma­gadhoz hívtad, futott, mint a zerge, cikcakk­ban, ide-oda kapkodva kis lábait. Eltűnt a kapumélyedés homályában, s néha onnan vil­logott elő két hatalmas, fekete szeme. Nem barátkozott, nem játszott az utca gyerekeivel, nem közeledett a felnőttekhez. Üldözött volt. Évszázadok súlyos emléke inkarnálódhatott a vézna testben, megvetések és hántások a néma szemekben. Sokáig úgy gondoltam, hogy Tomi önmagát rekeszti ki a társadalomból. Hiszen hol gyer­mekeknek volt szükségük játszópajtásra, hol egy-egy felnőtt kért apró szívességet tőle. Já­rókelők, parkírozó gépkocsivezetők szólították meg, s ha tetten értem az alkalmat, mindany- nyiszor egy menekülő gyermeket láttam. Tomival megjelent utcánkban a magyar „faji megkülönböztetés” kérdése. Tomi cigány- gyerek. Szülei talán muzsikusok, vagy egyéb dolgozók, s a gyermek hosszú ideig teljesen egyedül téblábolt az utcán. De teltek, múltak az évek, s gondolom senki sem tűzte ki célul, hogy a csöppséget „beol­vasztja” a társadalomba. A dolog sokkal ter­mészetesebben, magától értetődőbben ment végbe. Az utca és a szomszédok előírt peda­gógia nélkül, de a hétköznapok apró kis ese­ményeivel oldották fel a társadalmi csomót. Egy szép napon betévedt hozzánk is Tomi. Akkor már ismerős volt a házban. Talán egy- egy szem cukorka, vagy csokoládé tette meg hatását, hogy rájött, házunkban is emberek laknak, s nem harapja le senki fülét, vagy orrát. Mert Tominak■ ilyen képzetei voltak. Ezt akkor mondta el, amikor a fiam vendége volt, s olyan őszintén, ahogyan csak egy gyermek beszélhet, tekintett fel rám és kérdezte: — Bácsi, az autó harap? — Ha bántod, bizony odakap — mondtam mosolyogva —, néha morog is, ilyenkor jobb távol maradni tőle. — Hogy harap? — Kitátja száját és bekap — élcelődtem to­vább. Tomi minden szónak halálosan komoly je­lentőséget tulajdonított. — Sohasem fogom bántani — jelentette ki szent elhatározással és lehajolt, hogy fiam já­tékaiban elmélyedjen. Aztán felvetette fekete buksiját, két nagy szeme kitágult, és ezt kér­dezte: — Az emberek is harapnak? — Hát, bizony azok hamarabb, mint az autók. — Igen? — kérdezte félénk hangon. — Igen, mert az emberek sokszor ok nélkül, hántásuk nélkül is harapnak. — Hogyan? — fűzte tovább a gyermek ár­tatlanul kérdéseit. — Ütnek, vernek, szidnak s haragjuk, rossz- indulatuk elől ki kell térni, mert rengeteg fáj­dalmat okozhatnak — próbáltam felsorolni a hántások módozatait. — Igen? — kérdezte jellegzetesen Tomi —, mert én félek az emberektől. — Félsz, Ugfaan miért? — Mert rosszak. — Bántott valaki? — Nem, de félek. — Nem kell azért félned! Végül is nem bánt téged senki. Sőt, látod mennyi kis barátod van, meg a szomszédok is szeretnek. — Igen? — Hát persze, hogy szeretnek. — Szeretnek? — Anyukám azt mondta, minket nem szeret senki. Ebben a mondatban kibuggyant a gyermek­ből az elszigeteltség oka és felrémlett, hogy már évek óta laknak itt a szomszédunkban, de még a szüleit nem ismerem, talán még lá­tásból sem. Kirekesztették esetleg magukat önként vállalt száműzetéssel a környék társa­dalmából? Lehet. És úgy fest, ebben a szel­lemben nevelik Tomit is. Érteni kezdtem a gyermek jellemét, félszegségét, félelmét. — Nem így van, Tomi! — mondtam halkan, melegen. — Figyeld csak jól meg, pajtásaid szeretnek, mi szeretünk, s itt a házban a né­nik, bácsik szeretnek. Biztosan a ti házatokban is sokan. — Igen? — kérdezte dallamosan. Valamit megsejthetett abból, amit mi testvériségnek, egyenlőségnek, átalakulásnak mondunk. Vagy fejezzük magunkat ki így: Tomi talán megsej­tette a keresztyén erény parancsoló szükség- szerűségét, a szeretetet. — Megmondom anyukámnak is — mondta elgondolkozva. — Mondd csak meg! És húsvétkor várunk lo­csolással. Húsvét hétfőjén reggel, fekete túhában, lo­csoló üveggel kezében megjelent Tomi, és il­ledelmesen „meglocsolta” lányomat és felesé­gemet. Rédey Pál * ♦ !*■ I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom