Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-04-16 / 16. szám
is egyháastBrténetből A keresztyénség terjedése a 2. és 3. században Az apostoli kor után az egész római birodalomban, sőt annak határain túl is elterjedt a kereszténység. Ázsiában Edesszának már 170-ben keresztyén fejedelme volt. A 2. században voltak keresztyének a pártusok között, úgyszintén Perzsiában, Médiában, Arábiában, a 3. században pedig Arméniában. Az egyházi hagyomány szerint Indiában már 190 körül voltak Krisztusnak követői. Afrikában először Alexandriában hódított a keresztyénség. A hagyomány szerint Márk evangélista működött itt. Majd tovább terjedt az evangélium a mai Egyiptom és Abesszínia területére. Az észak-afrikai karthagói gyülekezet már a 2. század végén népes és virágzó volt. Európában ismeretesek azok a gyülekezetek, amelyeket már maga Pál apostol alapított Macedóniában és Görögországban. Rómában valószínűleg azok a zsidók voltak a gyülekezet megalapítói, akik a nagy ünnepekre Jeruzsálembe mentek. Suetonius római történetíró szerint Claudius császár (41—54), a Chrestos = Krisztus miatt zavargó zsidókat (49-ben?) kiutasította Rómából. Suetonius feljegyzésével megegyezik Csel 18,2. Az 50- es években a császári udvar rabszolgái és alárendelt alkalmazottai között is előfordultak keresztyének. A római gyülekezet nagy jelentőséget nyert azáltal, hogy Pál és Péter apostolok is ott működtek. Galliában, a mai Francia- ország területére, kisázsiai görög kereskedők vitték el az evangéliumot. Az egyház szervezete is kialakult, mert Ire- naeus 180 körül lugdunumi (lyoni) püspök volt. A Rajna és a Duna mellékén a római tartományokban a 3. században mindenfelé voltak keresztyén gyülekezetek. Kisázsiai és galliai kereskedők által Britanniába is eljutott az evangélium. Sőt a Fekete-tenger mellékén keresztyén foglyok már gotokkal is megismertették azt. A niceai zsinaton (325-ben) egy gót püspök is részt vett. Az első gyülekezetek a városokban alakultak, ahol a műveltség és a közlekedés jobb volt. A falvak lakossága még jó ideig pogány maradt. Az egyházi latin nyelv a falusit és a pogányt egyformán a „paganus” szóval jelölte. Dr. Ottlyk Ernő Örömdalok hangozzanak... Megállt egyi kicsit az idő körülöttem, amikor rálapoztam a 838-as énekre: „örömdalok hangozzanak világszerte széjjel...” Régi fiókok rendezése közben jár így az ember, amikor előbukkan egy-egy régóta kézben nem volt emlék, ami visszavet a messzi múltba, gyermekkorunk világába, s iáttán megelevenül- nek, mozogni kezdenek a tárgyak, emberek, amikor megéled Csipkerózsika. örömdalok hangozzanak... »- ezt énekeltük gyermekkoromban a félig nyílt ajtó előtt, amely mögül kiszürem- lett a karácsonyfa fénye. Terhes évek nyomták el az emléket s valahányszor egy-egy szókép, dallamfoszlány áttört az évek rétegén, úgy éreztem álomképeket húzok ki, egyiket a másik után, a tudat csapóajtaja alól. Most íme itt van előttem az egész ének! örömdalok hangoznak bennem, mert értelmesül a gyermekkori emlék: hogyisne énekeltük volna mindig ezt az éneket ünnepköszöntésül, hiszen anyai dédapám írta át magyarra: Haan Lajos békéscsabai lelkész, énekköltő és etnográfus, az akkori polihisztor-világnak jellegzetes alakja. De még messzibb képeket von magával az emlék: a Tranoszciuszból írta át, oda meg egy XIV. századi latin énekből került: „omnis mundus iucundetur...” örömdalok hangozzanak: megjelent az énekeskönyv a szarvasi kiegészítéssel. Mert abból való ez a 838-as ének. Sajtóosztályunk adta ki 35 gyülekezetünk számára, ahol régi örökségképpen az ún. szarvasi énekeskönyvet használják. Régi örökségnek mondom, pedig épp hogy harminc esztendős. 1937-ben jelent meg először négy évi gondos válogatómunka után a dunántúli, a békéscsabai s a Tra- noszciusz vegyülékeként. De az énekek maguk régi örökségek, mélyre eresztették gyökerüket a gyülekezetek szívében s hiányzott, hogy az utóbbi években már nem volt kapható. Örömdalok hangozzanak, mert ismét léptünk az egyetemes énekeskönyv felé. Az egykori Dunántúli Énekeskönyv sok-sok revízión átment, s mai „Keresztyén Énekeskönyv” formájában már csaknem országos. Három énekeskönyv győzködik csak vele: a nyíregyházi, a békéscsabai, s most a szarvasi. Az egvkori dunántúli nagy lépést tett az egyetemesség felé, amikor legutóbbi revízióján kiszűrte a kevésbé használatosakat, s Űj Részébe felvett 91-et, köztük többet a fenti tájegységek használatos énekeiből. S most a tájegységek léptek és lépnek sorban az egyetemes felé: átvették a Keresztyén Énekeskönyvet s külön anyagukat Kiegészítésben csatolták. Így most a szarvasi is. Hatan gondozták sajtó alá két év alatt: ifj. Tóth-Szőllős Mihály, dr. Prőhle Károly, Győ- ry János, Pálfi István, Roszik Mihály és Ruttkay-Miklián Géza. Örömdalok hangozzanak, mert énekkincsünk egyetemes gazdagodását jelenti a szarvasi Kiegészítés is. Nem csupán azáltal, hogy jól átszűrt módon 116 énekkel bővült a régi dunántúli anyaga, hanem abban is, hogy tisztázódott himnológiai adatokat kapunk az énekekről. Az adatfeldolgozás dr. Prőhle Károly munkája. Történelmünk, hitbéli örökségünk fog gázdagodni, ha az énekek alatti nevek, évszámok, jelek mögé nézünk. Nemcsak karácsonyi, de Krisztusban mindig a jelenbe lépő hívők szólalnak meg benne: Mit atyáink hajdanában S mi mindnyájan vártunk, Az végtére mostanában Teljesedett rajtunk. Angyalok zengenek, Örömre intenek. Dicsőség a magasságban Istennek! Dicsőség a magasságban Istennek! Koren Emil Hála és kérés (Tlrvacsora utáni imádság.) Köszönöm, Istenem, Amit tettél velem! Bűneim verméből Kiszabadítottál. Szent Fiad vérével Hófehérre mostál. Szerelmid mily nagyok! Én, ki porszem vagyok, Ingyen-jóságodért Mit adjak cserébe? Fogadd el, Istenem! Szívem adom érte. Szíveknek Orvosa! Te légy gyógyítója! Hegessze be sebét Kegyelmednek árja. Bűn miatt'ne legyen Többé sose kínja. Irgalmas Istenem! Maradi mindig velem! Ha véget ér pályám. Engedd, hogy szent Fiad Megnyissa számomra Égi hajlékidat. Murányi Árpád HÍRÜNK A VILÁGBAN A Lutheránus Világszövetség kőnyomatos információs lapja március 8-i számában részletesen közli, hogy evangélikus egyházunk milyen programot dolgozott ki a reformációi jubileumi ünnepélyekre. Megemlíti azt is, hogy Luther Márton 95 tétele legkésőbb 1519-ben elterjedt Magyarországon is s ezért a reformáció jubileuma egyúttal a magyar evangélikusság jubileuma is. Soproni találkozások Az elmúlt év októberében ünnepelte a soproni gyülekezet fennállásának 400. évfordulóját. A gyülekezet vezetősége akkor meghívott egy szolgálatra, de budapesti elfoglaltságom miatt nem tudtam elmenni. A gyülekezet most megismételte hívását: a március 12-i istentisztelet megtartását kérték. Elvállaltam. Hadd mondjam el néhány benyomásomat arról a két soproni napról, amelyet ott töltöttem. (Csodálatosán szép lett a soproni templom! Diákkoromban 12 évig jártam ebbe a templomba, de mindig sötétnek találtam. Sok szép keresztyén szimbólum díszítette a falakat, de az egész templom „hangulata” kissé nyomasztó volt. Amikor most beléptem, megragadott az öreg templom világossága és az a tiszta derű, amely megtölti a templomot. A soproniak 270 ezer forintot áldoztak rá. — Mennyi templomszeretet van e nagy összeg mögött! Bibliai ábécé: „építés99 Ha valamire, beszédre, vagy írásra azt mondjuk: „építő”, ez építi az embert, a gyülekezetei, — vagy ennek ellenkezőjét véljük megállapíthatni: nem éppen „épületes”, nem épít, — akkor ezeket a kifejezéseket nem igazi bibliai értelemben használjuk. Legalábbis általában így szokott ez lenni. A köztudat ugyanis e kifejezéseket leszűkített, erkölcsi értelemben használja. Ebben a — helytelen —értelmezésben épületes, építő azt jelenti, hogy: tisztességes, illedelmes, erkölcsös, nemesítő stb. Az Űjtestamentomban pedig e szavaknak, akár igei, akár főnévi, vagy jelzői formában (épít, építés, építő) egészen más, sokkal gazdagabb értelme van. A kifejezés hátterében egy kép van: az épülő ház képe. Ez a kép valóság, — mindenki látott már s naponta láthat épülő házat. Ez az életből vett hasonlat adja a kifejezések használatának helyes értelmét az Újszövetségben. Ki épít? — kérdezzük, s az Újszövetség felel: Krisztus, illetve maga Isten. Ö az építtető, a gazda. Néha — hogy a képben maradjunk — maga is szerszámot ragad, Ö épít. „Felépítem Dávid leomlott sátorát” (Csel 15, 16) ígéri az Ür a próféta által s apostol azt hirdeti: most teljesült az ígéret! „Te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel egyházamat ...”, mondja Péternek Jézus (Máté 16, 18). S ezt az egyházat azután tovább építi, vagyis gyarapítja, fejleszti, növeli az Űr (Csel 9, 31; 20, 32). Ezt a művét persze Krisztus tanítványain, az apostolokon s ma bizonnyal rajtunk keresztül végezteti el, akarja elvégeztetni. így nevezheti magát Pál bölcs építőmesternek (Kor 3, 10) s szól máskor is, többször is arról, hogy építi, — vagyis urának parancsát teljesítve gyarapítja, erősíti a gyülekezetei (Kor 10, 8; 13, 10). S az apostolok mellett az egyes hívők is végezhetik ezt a szolgálatot, sőt kell is végezniük, „építsétek egymást”, int az apostol (Thess 5, 11). Az sem kétséges hogy ez a szolgálat szeretetben megy végbe. „A szeretet épít”, vagyis az a magatartás, amely a felebarát javát tartja szem előtt (Kor 8, 1; 10, 23; 14, 3, 17). Az eddigiekből már arra is I megfelelhetünk, hogy mit épít Krisztus és parancsa nyomán az apostol s mit kell nekünk is szolgálatunkkal építenünk? A gyülekezetét! Tehát a közösséget, az egyházat. Olyan az egyház, mondja képpel szólva az Üjtestamentom, mint egy épülőfélben levő ház. Alapköve, sarokköve maga Krisztus, aki így az egészet hordozza, őreá épülnek — és építenek — a próféták és apostolok s ezután szép sorban mint „élő kövek” beleilleszkednek az épület falába az egyes keresztyének (Péter 2, 5; Ef 2, 20—22). Nem az egyéni lelkiélet, kegyesség, vallásosság építgetéséről, szé- pítgetéséről van tehát szó, hanem inkább a gyülekezet közösségébe való beleilleszke- désről. Mint ahogyan a ház falában az egyes kövek, téglák egymást tartják, támogatják, erősítik. S az is nyilvánvaló, hogy ez az épület — hogy ismét a képben maradjunk — nem öncélú. Olyan ház akar lenni, amely meleg otthont ad az embereknek, amely szélesre tárja ajtaját hívogató szeretettel mindenki előtt Minden olyan keresztyén magatartás és cselekedet építő — a szónak most megismert helyes értelmében —, amely ebben előre segít. Dr. Groó Gyula AZ ÚJ OLDENBURGI PÜSPÖK Az Oldenburgi Evangélikus- Lutheránus egyház zsinata nagy szótöbbséggel D. dr. H. H. Harms hamburgi főlelkészt választotta meg oldenburgi püspökké. Harms előreláthatólag október 1-én veszi át a hivatalát Amikor a szószéken elkezdtem az igehirdetést, valahogy hirtelen magam körül éreztem azokat a soproni lelkészeket, akiket gimnazista és teológus koromban olyan sokszor hallgattam és nem tudtam másképpen elindulni a prédikációban mint így: „Meg- indultsággal és szeretettel gondolok most azokra a lelkészekre, akik évtizedeken keresztül ezen a helyen álltak: Ziermann Lajosra, Hanzmann Károlyra és Budaker Oszkárra.” A kik ismerték őket és hallgatták igehirdetéseiket, azok tudják, hogy a „három soproni lelkész” milyen hűséggel igyekezett szolgálni az Egyház Urát. Mind a három kivette részét a közegyházi szolgálatokból is. A volt soproni diákok is nagyon sokat köszönhetnek nekik. Budaker Oszkár — akinek igehirdetése és pásztori egyénisége olyan mély benyomást gyakorolt mindig rám — 15 évvel ezelőtt hunyt el. Az évfordulón velem együtt sokan hálával emlékeznek rá ... Hűséges lelkipásztorokban ma sem szűkölködik a soproni gyülekezet. Weltler Rezső esperes, Ruzsnyák Ferenc és Beyer Pál lelkészek álltak a régiek helyére. Az ő „hármasuk” is összeforrt már. Új körülmények között kellett megtalálni az egyház szolgálatát Sopronban is. Az évszázados, műemlék parókiákon ki kellett formálni a szolgálatok új tartalmát és formáját. És ez nem volt könnyű ott, ahol annyira „lehelik” a múltat az ódon épületek és ahol a Templom utcában szinte mindegyik ház a múlt évszázadait idézi. A jelek arra mutatnak, hogy a jelenlegi „három soproni lelkész” eredményesen birkózik meg a feladatokkal. Weltler Rezső esperes közismert az esperesi karon belül is józanságáról és higgat- ságáról, amely mindig párosul az új feladatok megértésével és azok bátor szolgálatával. Rusznyák Ferenc egy évtizeddel ezelőtt Tolna-Baranyában szolgált a bikácsi gyülekezetben. Ügy mondják a soproniak, hogy nagy része van a templom megújításában és a gyülekezet 400 éves fennállása alkalmával rendezett egyházi kiállítás megszervezésében. Beyer Pálról azt mondják, hogy mindig „lelkesen” prédikál és szívesen látogatja meg a gyülekezet tagjait. (És most senki se csodálkozzék azon, hogy mindezt elmondom a soproni lelkészekről. Rólunk, püspökökről úgyis eleget írnak! Hadd szóljunk egyszer ilyen formában a lelkészekről is!) A templomi istentisztelet után azzal tisztelték meg feleségemet és engem a soproniak, hogy szinte még egyszer megrendezték azt a kiállítást, amelyet a múlt ősszel a 400 éves gyülekezeti jubileum alkalmával mutatták be. A templom melletti lelkészi irodában és gyülekezeti teremd ben újra az asztalokra rakták azokat a régi bibliákat, pré- dikációs köteteket, jegyző~ könyveket, feljegyzéseket, kelyheket stb. melyek a gyülekezet négy-évszázados múltjával vannak összefüggésben vagy valamilyen módon a gyülekezet levéltárába jutottak. És micsoda értékek vannak itt! Eredeti Luther, Melanch- ton bejegyzések, nagyértékű bibliák! A XIII. századból való úrvacsorái kehely! Nem hiszem, hogy van még egy gyülekezetünk, amelynek ilyen értékei volnának. Közben arra gondoltam, hogy a reformáció 450 éves jubileuma alkalmával hogyan kellene megismertetni és közkinccsé tenni ezeket az értékeket. A múzeális kincseket, azok értékét Dr. Karner Károly nyug. professzor ismertette meg velünk. Egyenként vette kezébe a könyveket, iratokat, kelyheket és úgy magyarázta azok történetét és jelentőségét. Szinte megint a katedrája előtt éreztem magamat, mint teológus koromban, amikor 4 éven keresztül tanított. Ez év januárjában töltötte be 70. életévét, de most is olyan „gyökerekig menően” magyarázott, mint akkor, amikor az Újszövetség egyes könyveit magyarázta a Soproni Teológián. A rögtönzött kiállításon velünk volt Dr. Kiss Jenő, aki ugyancsak professzorom volt. Nemcsak az előadásai, de az élete is gyümölcsöző számunkra. Sok mepróbáltatáson keresztül ment ember. De minden nehézségnél nagyobb volt türelme és békessége. Van ma is mit tanulni tőle. Az ünnepi istentisztelet és az egyházi kiállítás után a híres Fenyves szállóban ebédeltünk. Ezt a modern, kényelmes szállót, a szomszédságában levő szanatóriumokkal együtt megirigyelhetné tőlünk bármelyik külföldi ország! Ezek már az új Magyar- ország „képviselői”. A levegőt — a Löverek és a Károly- magaslat levegőjét —, pedig úgy szívtuk mi szegény rossz levegőt szívó pestiek, mint valami csodálatos orvosságot. Ez a jó „levegő” volt jellemző arra az asztaltársaságra is,: amely együtt ült az ebéd alkalmával a Fenyves szállóban. A lelkészcsaládokon kívül Sátori Vilmos gyülekezeti és egyházmegyei felügyelő és Jäger Mihály másodfelügyelő volt jelen. Mindkettő feleségével. Minden érdekelte őket, ami egyházunk és népünk életével összefügg. Nagy segítséget jelentenek a gyülekezetekben az ilyen emberek! Tgy találkoztam Sopronban a múlttal és jelennel. így is van ez jól! Ami a múltban jó és előrevivő volt, meg kell becsülnünk. Ugyanakkor bátran kell újat kezdenünk nosztalgia nélkül! Erre tanítottak a „sproni találkozások”. D. Káldy Zoltán A reformáció nyomában Dunántúlon 1964-ben Csepregen, az ottani községi tanács dolgozói hosszas adat- és dokumentumok összegyűjtése után ritka szép kiállítást rendeztek kultúrtermükben. Csepreg életét végig kísérték kezdettől fogva napjainkig. Külön korszakot adtak a reformáció csepregi virágkorának, amikor ott Zvonarics mártír-esperes és Kis Bertalan püspök munkálkodása kapcsán a dunántúli evangélikusságnak szellemi központja jött létre, öröm volt látni az itt megjelent énekeskönyvek, imádságos könyvek, prédikációs kötetek s iskolai könyvek eredeti címlapjait kikölcsönözötten a Széchenyi Könyvtárból. Az 1621. január 6-án felgyújtott csepregi templomunk, tele evangélikus hívekkel odaégve, már előre jelezte az ellen- reformáció sok szenvedést jelentő kezdetét. A hagyomány napjainkig számontartja azt a helyet, ahova a tömegsírt megásták és a mártírokat eltemették Zvonarics esperesükkel együtt. Tervbe volt véve annak emlékművel való megjelölése is, de végül mégis csak elmaradt. Dunántúl nyugati felén Sárvár volt a reformáció első gyújtópontja és onnét terjedt el az evangélium fénye az 1540-es években Nádasdy Tamás sárvári uradalmához tartozó ú. n. Felsővidéken, mely Vas megye után Sopron, Győr és Moson megyék jelentős helyeit foglalta magában. (Szarvkő, Kismarton, Csepreg, Nagy- cenk, Kapuvár, Sopronkeresz- túr, Csorna, Beled, Szil, hogy csak a főbbeket említsük). Ezen a Felsővidéken előzőén az Osli (Ostffy), Kanizsai, Viczai és Agyagost családok voltak a birtokos nemes urak, kiket azután a buzgó evangélikus Nádasdy család váltott fel a 16. században. Sárvárott már 1534-ben ott találjuk Nádasdy Tamás és neje Kanizsai Orsolya udvarában a magyar Melanchtont: Erdősi Sylvester Jánost, 1535-ben pedig Dévai Mátyást, a magyar Luthert. Ezek munkássága révén indult el és virágzott fel a reformáció Sárvár és onnét a Felsővidéken, főként Csepregben. Erdősi Sylvester János 1541—43 között már Csepreg- ből írta leveleit és a Nemeskér szomszédságában fekvő Sógán- fáról vitte kéziratait Sárvárra nyomdába. (Az Újszövetség első magyar fordítását, Magyar Nyelvkönyvét stb.) Nádasdy Gógánfán adományozott neki egy kis jószágot és telket, és itt laktak állandóan felesége és gyermekei. Itt tudott nyugodtan dolgozgatni könyvein. Nyelvtanát, melyet 1539-ben írt, Tivadar nevű hatéves, nagyobbik fiának ajánlotta ezekkel a szavakkal: „Kisded fiam, kérem az Istent, hogy a Krisztus megújított népe között új csillag légy, mely elűzhesse a vak setétséget és megismertesse a csillagok vezérét a kegyes szívekkel.” Az Űjtestamentum első magyar nyelvű fordítását 1541- ben e szavakkal ajánlja versben a magyar népnek: „Itt vagyon az rejtett kincs, itt vagyon az kifolyó víz, Itt vagyon az tudomány, mely örök életet ád.” A Nádasdy-uradalmak reformálását közeli megbízható források (Reczés János, Zvonarics Mihály) az 1535. évre teszik. A tiszta evangéliumi tannak első hirdetői: Erdősi, Dévai és Abádi Benedek. De- berhegyi Fabricius Gáspár csepregi rektor 1562. április 1-én írja Nádasdynak, hogy népes és virágzó az iskolája. Máté nevű csepregi pap (valószínűleg Sólya Máté), 1560- ban már két szín alatt szolgáltatta ki az úrvacsorát. Nádasdy Tamás vallási téren nagyon is türelmes volt és így az evangélikus lelkészek mellett teljes szabadságot engedett a római katolikus papoknak is, hogy ki-ki a maga papját hallgathassa. Uradalmaiban a reformáció a magyar nyelvű nép között nem erőszakosan, hanem szíves fogadtatással terjedt el Sárváron és a Felsővidéken egyaránt. Itt a Felsővidéken Csepreg az evangélikusság szellemi és lelki központja, ahonnét magyar nyelvű újszövetséggel, énekeskönyvekkel és nyelvkönyvekkel látják el a híveket és az iskolákat. 1591- ben itt folyt le a híres „csepregi kollokvium” is az evangélikusok és a Beythe István vezette reformátusok között. Ettől kezdve a református lelkészek kis tábora elkülönült az ágostai hitvallást vallóktól. Ezután az evangélikus eklézsiákban szolgáló .lelkészeknek le kellett tenni az esküt a dunántúliak hitvallási iratára, az Egység Könyvére, amit aláírásukkal is megpecsételtek. Így tette ezt Kosztolányi György, nemeskéri lelkész is 1596-ban Csepregen. A csepregi vérfürdő után (1621) Horpács, Lövő, majd végül a későbbi artikuláris eklézsia: Nemeskér vette át a vezetést, a lelkiközpont szerepét a magyarlakta Felvidéken. (Folytatása köv.) Novak Elek
