Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-10 / 50. szám

KP RÉRM. BP. 73. XXXII. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1967. december 10. Ara: 1,40 Forint AZ EVANGÉLIKUS ÉSZAKON Az öt észak-európai ország­ról: Finnországról, Svédor­szágról, Dániáról, Norvégiáról és Izlandról úgy szoktunk be­szélni, . mint az »evangélikus északról«. A statisztikai ada­tok szerint ugyanis ezekben az országokban a lakosság 90— 97%-a az evangélikus egyház­hoz tartozik. Kerek számban 20 millió evangélikus él szinte zárt-tömbben »ott messze észa­kon«. A magyarországi »szór­ványegyház« — ahogy a nagy evangélikus egyházakban ben­nünket neveznek — mindig bizonyos nosztalgiával nézett északra, ahol »mindenki evan­gélikus«. A tisztelet és a sze­retet elsősorban a finn testvér­népnek szólt, de jutott belőle a svédeknek, dánoknak, nor­végeknek is. Az izlandiakról viszont kevesebbet tudunk. A z északi államok evangéli- ■í"®- kus egyházaival voltak kapcsolataink a múltban is. A két világháború között külö­nösen a finnekkel fejlődött ki melegebb és mélyebb kapcso­lat, de voltak kapcsolataink a svéd, dán és norvég egyházak­hoz is. Köztudomású, hogy a svédek világhírű érseke, az ökumenikus mozgalom egyik elindítója, a Nobel-békedíjas Nathan Söderblom a soproni evangélikus Teológia díszdok­tora volt és magát egyszer a »magyar evangélikus egyház fogadott gyermekének« nevez­te. Néhány lelkészünk is ta­nult Svédországban, sőt volt svéd lelkész, aki Sopronban tanult. Ugyancsak Sopronban tanult Mogens Zeuthen dán lelkész, aki ma is jól beszél magyarul. A sort még ki le­hetne egészíteni. Számos nagy­nevű »északi teológus« köny­vei jól ismertek egyházunkban ma is, akik közül csak néhá­nyat említünk: a svéd Nygren, Bring, Wingren, a dán Soe, Prenter, Skydsgaar stb. Bo Giertz gőteborgi püspök két könyvét (Házát kősziklára épí­tette, Hitből élünk) magyar fordításban sokan ismerik. A második világháború után, különösen pedig 1948 után a kapcsolatok az »evan­gélikus észak«-kal nagyon szűkre korlátozódtak, inkább csak személyes jellegűek vol­tak. Sajnos mind »északon«, mind a mi egyházunkban vol­tak, akik nem a testvériség el­mélyítésén fáradoztak, hanem a bizalmatlanság élesztőséért »szorgoskodtak«. Isten útjai és gondolatai azonban mindig jobbak és nagyobbak az embe­rekénél: megindultak az őszin­te kapcsolatkeresések. Először a finn és a magyar egyházak vezetőinek egymásra találása történt meg. 1961-ben már hi­vatalos magyar egyházi dele­gáció járt Finnországban. Az­tán eljött hozzánk a finn egy­ház • küldötteként Lehtinen püspök, Auranen esperes, majd Martti Simojoki érsek, akit Nikolainen dékán is el­kísért. Aztán Lauha püspök és mások. Mélyebb, . igazabb és gyümölcsözőbb lett a két egy­ház viszonya (annak ellenére, hogy még a legutóbbi időben is voltak, akik Isten 8. paran­csolatának tiprásával igyekez­tek a testvéri viszonyt megza­varni!). — A dán és magyar evangélikus egyházak vezetői is lassan egymásjelé fordultak. Ugyancsak jelentős dátum volt ebben a vonatkozásban is 1961, amikor a dán egyház piímás- püspökének meghívására Kop­penhágában tölthetett néhány napot ugyanaz a magyar egy­házi delegáció, amely Finnor­szágban járt. Két évvel ezelőtt pedig Willy Westergaard Mad­sen püspök feleségével együtt járt hazánkban és prédikált a Deák téri templomban. — A svéd evangélikus egyház egyik képviselőjének, Ake Kastlund igazgatónak örülhettünk 1965 őszén, amikor feleségével együtt jött el hazánkba, egy­házunk meghívására. így szö­vődtek a szeretet, az egymás megértése és az egymástól va­ló tanulniakarás szálai egyhá­zunk és az »északi evangélikus egyházak« között. A sok-sok beszélgetés során kiderült, hogy bár más és más történel­mi körülmények között élünk, mások a »hátterek« és mások az utak is, amelyeken Isten vezet bennünket, mégis össze­köt bennünket Jézus Krisztus­ban való közös hitünk, a re­formáció nagy öröksége és kö­telezése, továbbá azok a fel­adatok amelyekre saját népe­ink között és az emberiség nagy családjában Isten köte­lez bennünket. Tlyen előzmények után kap-* tunk ez év elején hivatalos meghívást a Lutheránus Vi­lágszövetség Svéd Nemzeti Bi­zottságától és a Dón Evangé­likus Egyháztól, hogy tegyünk 6—6 napos látogatást a svéd, illetve a dán egyháznál. Az előbbi levelet Bo Giertz gőte­borgi püspök és Ake Kastlund igazgató, az utóbbit Willy Westergaard Madsen dán pri- más-püspök írta alá. Küldöttségünk — rajtam és feleségemen kívül Dr. Nagy Gyula professzor és Várady Lajos esperes — november 16- án indult útnak Északra, hogy előbb Svédországban, majd Dániában tegyen eleget a meghívásnak. Svédországban fi védország az evangélikus ^ Éjszak legnagyobb országa. Lakosainak száma 7,5 rhillió, területe pedig majdnem 450 ezer négyzetkilométer. Stock­holmban mintegy 800 ezer em­ber lakik. Gazdag ország, melynek különösen acél-, gép-, fa-, papír-, bútoripara világhí­rű. Majdnem 2 ezer kereske­delmi hajója közlekedik a ten­gereken. Közismerten magas kultúrájú ország. Nevezetes­sége az is, hogy 1814 óta, te­hát 163 (!) év óta nem volt há­borúban. A lakosság 900/,,-a- tartozik az államegyházhoz, tehát az evangélikushoz. Ez az egyház 13 egyházkerületben, 184 egyházmegyében, 1369 egyházközségben él. 2552 temploma, illetve istentisztele­ti helyisége van. Történetéből most csak annyit említsünk meg, hogy a reformáció ide­jén az egész egyház csatlako­zott Lutherhez. Nagy reformá­toraik a Petri testvérek (Ola- vus és Laurentius) voltak. A teljes svéd nyelvű Biblia már 1541-ben készen volt és 1526- ban — tehát 3 évvel Luther kiskátéja előtt! — már kiad­tak egy kiskátészerű tanköny­vet. Az egyház jelenleg igen nagy missziói, diakóniai mun­kát végez világszerte. Két hí­res Teológiájuk van Uppsalá- ban és Lundban. Az egyház élén az érsek áll, akit az egy­ház által jelölt három püspök közül a király nevez ki. A gyülekezetek nagy lélekszá- múak. Az egyházi adó kötele­ző. Sajnos az istentiszteletek lát .tottsága kicsi (kisebb mint magyarországi egyhá- zur. ban). Jelentkezik a lel­készhiány is. Stockholmban legalább 50 lelkész hiányzik. 15 éven belül a lelkészek 58%- a eléri a nyugdíjkorhatárt. Göteborgban ¥7gyházi küldöttségünk no- vember 16-án Göteborgban kezdte meg svédországi körút­ját. Mats Oreklev lelkész sok szeretettel rendezte itt szolgá­latunkat. Meglátogattunk egy intézményt, amely elsősorban alkoholisták gondozásával és gyógyításával, általában ma­gukra maradt emberek gond­jaival törődik. A vezető-lel­kész nagyon örült, amikor ma­gunk részéről is hangsúlyoz­tuk az »egyház diakóniai szol- gálat«-át minden vonatkozás­ban. Érdekes volt a »telefon- lelkigondozás« központjában is tájékozódni erről a szolgá­latról. Előadást tarthattam a gőteborgi lelkészeknek ezen a címen: »A magyarországi evangélikus egyház útkeresése, úttalálása és jelenlegi szolgá­lata az új társadalmi rend­ben«. Nagy Gyula professzor és Várady Lajos esperes tájé­koztatása egészítette ki az elő­adást. Az értekezletet Conny Edlund domesperes vezette. Jelen volt Elis Malmeström ny. püspök is. Nagyon élénk eszmecsere volt. Sok kérdés és felelet hangzott el egyházunk életével kapcsolatban. »Mun­ka-vacsorára« látott vendégül bennünket lakásán Bo Giertz püspök, akivel órákon keresz­tül beszélgettünk egyházaink életéről és kapcsolatairól. Több elvi és gyakorlati kér­dést beszéltünk meg. Szép és tanulságos este volt! Stockholm A fővárosban Ake Kastlund igazgató volt a »házigaz­dánk«. Sok szeretetet, segítsé­get és gondoskodást kaptunk tőle. Otthonának is vendégei lehettünk. Egyik legnagyobb élményünk volt, hogy meglá­togathattuk az egyházi mú­zeumot és a reformációi em- lékkiálítást. A keresztyénség- nek Svédországban való elter­jedésétől, a reformáción ke­resztül napjainkig sok-sok, nagyon értékes emléktárgya található itt! Ebéden láttak vendégül bennünket a hí­res Skansenben ' az »-Oscars gyülekezet« vezetőt Igazi testvéri találkozás volt ez. Vasárnap az egyik legnagyobb stockholmi templomban, az Engelbrekt-templomban szol­gálhattam és beszélhettem egyházunk életéről is. Várady Lajos esperes az úrvacsora- osztásnál segített 3 svéd lel­késznek. Ugyancsak vasárnap este a »Bromma gyülekezet« házában lelkészeknek és fele­ségeiknek tartottam előadást angol nyelven. Jelen volt Helge Ljundberg püspök is és Collste esperes. Nagyon me­leg hangulatú, testvéri talál­kozás volt ez! Mindannyiunk számára felejthetetlen marad! Vasárnap délután részt vet­tünk a stockholmi magyar evangélikus gyülekezet isten- tiszteletén és szeretetvendég- ségén. Koltai Rezső lelkész testvéri szóval köszöntött ben­nünket az istentiszteleten. A szeretetvendégségen mindhár­man szóltunk a jelen levők­höz és átadtuk Sajtóosztá­lyunk legújabb kiadványait Uppsala A híres uppsalai érsekség há- rom évvel ezelőtt ünnepel­te fennállásának 800. évfordu­lóját. Nagy kíváncsisággal in­dultunk ebbe a városba. Az érseki palota, a katedrális és a Teológiai Fakultás együtte­se mély benyomást gyakorolt ránk. Nagy öröm volt szá­munkra, hogy fogadott ben­nünket Ruben Josef son, a svéd evangélikus egyház új érseke, aki nem sokkal érkezé­sünk előtt, október 1-én lé­pett hivatalába. A hivatalos látogatás után ebédre látott vendégül bennünket munka­társai társaságában. Meleg szívű, nyílt embert ismertünk meg benne. Bizonyosak va­gyunk abban, hogy kapcsola­taink további mélyítését ő is segíteni fogja. Dr. Nagy Gyu­la professzor előadást tartott az Uppsalai Egyetem geoló­giai Fakultásán nagy érdek­lődés mellett (Erről, ő maga fog még írni!). Én egy tanul­mányi csoportnak tartottam előadást Várady Lajos espe­ressel együtt. Megint csak sok-sok kérdés hangzott eL Abban a reményben hagy­tuk el Svédországot, hogy ba­rátságunk mélyült és gyümöl­csözni fog a jövőben. Ö. Káldy Zoltán IMÁDKOZZUNK Hálát adunk Néked, hogy felelős emberekké, megkülön­böztetett teremtményeiddé tettél minket, akiknek el kell szá­molniuk életük minden napján. Köszönjük igéd figyelmezte­tését, amely vigyázásra int és megérteti velünk, hogy egyszer egész életünkről számot kel! adnunk Neked: szavainkról, gondolatainkról és cselekedeteinkről egyaránt. Köszönjük, hogy Te nem akartad ítéleted napját váratlanul és bejelentés nélkül ránk bocsátani, nehogy készületlenül érjen ítéleted. Megváltjuk Előtted bűneinket, melyek égre kiáltanak: Önmagunkat szerettük mindennél inkább, s közben megfeled­keztünk felebarátainkról. Szeretetlenül ítélkeztünk, mintha bírókká tettél volna minket, ahelyett, hogy ítéleted mértéke alá álltunk volna mi magunk is. Hálaadás helyett panasz volt az' ajkunkon, öröm helyett sopánkodás és keserűség a szí­vünkben. Bocsásd meg bűneinket! Könyörgünk Hozzád állhatatos hitért, fegyelmezett türe­lemért, hogy vigyázásban éljünk. Emeld fel tekintetünket, ha csüggeüünk! Vigyázz ránk, hogy megmaradjunk az igaz hit­ben! Vigyázz szeretteinkre, hogy félelmedben éljünk vala­mennyien! Vigyázz drága áron megváltott gyülekezetedre, hogy meg ne lankadjon a szolgáló életben amíg úton van! Vi­gyázz az egész emberiségre, hogy öngyilkosságba ne rohan­jon! Szánj meg Urunk —, áldj meg Urunk! Ámen. A BÉKE A A svájci Béketanács kül­döttközgyűlésén felszólalt töb­bek között Jósé da Castro professzor, brazíliai tudós és politikus és a következőket mondotta: »Régebben úgy tűnt, hogy a háború a politika egy lehetséges eszköze. A béke viszont elérhetetlen ábránd­nak látszott. Ma az a helyzet, hogy az atomháború mint po­VALÖSÄG litikai eszköz képtelenség. A béke viszont az egyetlen reá­lis, valóságos lehetősége fenn­maradásunknak. Ennek elle­nére a világban még mindig tizenháromszor annyit áldoz­nak háborús célokra —1 pedig háborúval semmit sem lehet megoldani — mint a nemzet­közi biztonság elérésére«!. Arcok és sorsok Szeretetotthonaink látogatói és az érdeklődők sohasem mu­lasztják el tapasztalataikat, élményeiket összefoglalóan elmon­dani, szinte mindig ugyanazokkal a szavakkal: Milyen jó, hogy vannak ilyen otthonaink! Elhelyezhetjük a „szegény” öregeket és azokat a „szerencsétlen” beteg gyermekeket. Jó szívvel, meg­elégedéssel szólnak így. Szavaikat az együttérzés és megértés hatja át. Mi mindig megköszönjük a testvéri, baráti megnyilat­kozásokat. De nem értünk mindenben egyet velük. Nem értünk egyet abban, hogy otthonaink lakóira ezek a jelzők illenek: szegény és szerencsétlen. Igaz ugyan, hogy az öregek között van szegény. Világ életében az volt. Kevés volt mindig a pénze, nem gyűjtött se kicsiny, se nagy vagyont. De nem volt-e más életcélja, amely sokkal jobban kielégítette, mint a gazdagság, jólét, vagy pénz? Rá akkor éppen nem jel­lemző, hogy szegényen maradt és egyáltalában nem sajnálatra méltó. S ott vannak a beteg gyermekek. Tudjuk, hogy mennyi­re lemaradtak testileg, lelkileg az egészséges gyermekek mö­gött. De azt is tapasztaljuk, hogy más az ő érzékük, mértékük, „gondolkodásuk”, mint a fejlődőképes gyermekeké. Mást vár­nak tőlünk, környezetüktől s ha megkapják — furcsa, de igaz — hálásan boldogok. Szeretetotthonaink lakóinak arcuk van, sajátos vonások­kal, személyiségük, saját jegyekkel. Az otthonban életüket foly­tatják, sorsuk alakul, a mienkéhez hasonlóan, a falakon belül is. Az ő arcukra és sorsukra essék most a megértő szeretet fénye. P. néni nagyon öreg, maga sem tudja, hány éves, és évek óta ágyhoz kötött beteg. Mennyire szeretne felkelni, kimenni a kertbe, közelről látni,a zöld gyepet, virágokat, fákat. Tavasz 'jöttén sokat sír, de nem tudtak segíteni rajta. Végül mégis: az emelet egy távoli erkélyén vetettek ágyat neki nappalra. Az er­kélyre benyúlik a ház előtti magas fa ága. Ez az ág lett P. néninek a természet szép világa és úgy látták, mindenért kár­pótolta őt, ami elveszett. Ki merné közölni L. nénivel, hogy a tengeren túli ország­ban meghalt a fia? L. néni több éve fekvő beteg. Szemevilágát is elveszítette. Kevés szál köti már az élethez, de kétségtelen, hogy legerősebb szál a fia szeretete. Rendszeresen kapott leve­let és a gondozó-testvér mindig hűségesen felolvasta neki. Van-e bátorsága valakinek megmondani neki az igazat, elvág­ni ezt a tartó-szálat, hogy összeomoljon minden? Senki sem vállalta ezt a nagy kockázatot. A levelek pedig változatlan pontossággal jönnek és a testvér változatlan hűséggel olvassa fel azokat. Az irgalom és a szeretet erősebb az igazságnál. Marietta, az alabástrom színű kisleány, még csecsemő ko­rában került az otthonba. Nem voltunk benne biztosak, hogy látási, vagy hallási fogyatkozása-e a súlyosabb, de általános fejletlensége szemmel látható volt. Bájos arca azonban min­denkit megragadott. Senki nem ment el mellette simogatás, vagy becéző szó nélkül. Amikor járni kezdett, ő fogott el min­denkit és a nyakába csimpaszkodott. De érthető hang, szó, nem hagyta el a száját. Sokat tanítgatták a beszédre, de ö makacsul hallgatott. A nyári, kerti ünnepségen a lobogó, színes papír­díszek és a fénylő lampionok között Marietta boldogan szalad­gált. Ugrándozott és mutogatott. De nem szólt. Amikor felvet­tem a földről s közel vittem egy csillogó díszhez, megszólalt. Az első szó, amelyet tőle hallottunk, ez volt: „Szép!” Mindenki meghatódott s mindenki jobban örült ennek a szónak, mint az egész vidám kerti ünnepségnek, amely csak ezzel együtt lett igazán szép. Laci akkor van elemében, ha rombolhat. Óriási lendülettel és lelkesedéssel tör •szét mindent. Nem is lehetett őt ilyen­formán otthon tartani. Az otthon társadalmának mégis hasz­nos tagja lett. Rábízhatunk mindent, amihez balta, törőkala­pács, vagy hasonló szerszám kell. A kerti korhadt gyümölcsfát nagy szakértelemmel dönti ki, finomra hasogatja a tűzifát, fal­bontásnál, törmelékek elhordásánál első a brigád sorában. Min­den munka nagy élmény, hősi tett neki. Milyen jó, hogy vannak szeretetotthonaink. Milyen jó, hogy lakóik nem szűnnek meg embernek maradni. Van arcuk: tud­nak örülni, sírnj. Van sorsuk, amelyet néha gyenge és ügyet­len kézzel s gyakran külső segítséggel, maguk igyekeznek ve­zetni. Jó, hogy életük vezetésében szerető kezek segítségére ta­lálnak. Olyan kezekre, akik Jézus tanításának engedelmesked­nek. Ö így szólt: „Ezek az én kicsinyeim.” Advent második vasárnapja egyházunkban a diakónia va­sárnapja. Fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szívünk sze- retetét és a diákónia szolgálatát várják tőlünk. Szolgáljunk nekik áldozatkészséggel, szeretettél. Muncz Frigyes ^^ut^cr 93iárton monbía Advent második vasárnapién 2 Tim 3,17 Nincs olyan apró és jelentéktelen dolog a világon, ami­vel ne tudnánk tisztelni és magasztalni az Istent. Ezért kell a keresztyén embernek minden szavával és tettével Istenre mutatnia, hogy az emberek megtanulják megérteni az Isten által nekik adott ajándékokat és hálásak legyenek neki min­denért. Hiszen Isten adja a kicsit és a nagyot is. Hála és kö­szönet illeti mindkettőért. A keresztyén embernek a szívében ezért kell ott lakoznia az istenfélelemnek és annak a gondolatnak, hogy Isten terem­tett mindent, és ő is tartja fenn azt. Az ember akkor lesz tehát tökéletes és minden jó csele­kedetre felkészített, ha tudja, hogy mindene Istentől van« amije van. mm í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom