Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-10 / 50. szám

Ha olyanok nem lesztek... „A gyermekjáték komoly foglalkozás. Csak a nagyok ját­szanak." Regényben olvastam ezt a mondatot. A nagy háború egy egyszerű katonája mondja, akit az időtlen menetelés, fegy- vertüzek és bombázások között, az élet és halál kockázatos mesgyéjén járva szüntelenül egy élmény foglalkoztat: szörnyű csatazajban egy kisleányt látott nagykomolyan játszani rongy­babájával. A nagy ellentét, a háború gyilkos lármája közben a béke odavarázsolt pillanatnyi gyöngyszeme mondatja ki vele a paradox igazságot: a gyermekjáték komoly foglalkozás, csak a nagyok játszanak. Élettel, halállal, emberekkel, jövendővel, mindennel. így is mondhatnánk: eljátszanak életet, halált, em­bereket, jövendőt. Megálltam ennél a gondolatnál, mint ahogyan megáll az ember szeme a tárlaton a sok tájkép után egy arckép mellett. Ezt az arcképet a Mester festette, aki nem angyalokat állított elénk példaképül, nem is hősöket, hanem — kis gyermekeket. Miért mosolyog a legmogorvább felnőtt is, amikor egy gyer­meknek a szemébe néz? A fénylő gyermekszemek beszédes sze­mek, amelyek még évekig pótolni fogják a száj ékességét. Még nem ismerik a felnőttek beszédkészségét, hogy fel lehet a sza­vakat használni arra is, hogy mást mondjunk, mint amit ér­zünk a szív mélyén. Hogy játszunk a szavakkal. A gyermek egészen az, ami. Egész szívvel tud szeretni, mindent odaadni gondtalanul, boldogan. A gyermek tud min­den erejét összeszedve futni, teljes őszinteséggel kacagni, és bő­ségesen könnyezve sírni. Reményik egyik versében az édes­anya tartalmasán magyarázza kisleányának, hogy ki a fele­barát. A gyermek nem elégszik meg a magyarázattal s vissza­kérdez: ugye, édesanyám, te nekem nem fele-barátom vagy, hanem egész-barátom. Azért olyan színtelen, tartalmatlan az életünk, azért játszuk el, mert semmiben sem vagyunk telje­sek, egészek. Japán közmondás jut az eszembe: ,^Azt a házat, amelynek építése közben nem gondolnak arrpt, hogy falai egykor gyer­mekkacagást fognak visszaverni, nem érdemes felépíteni.” Az életünk épülete nem méltó hozzánk, ha abba nem épül bele a gyermeki komolyság, gyermeki kacagás, gyermeki teljesség. Az a gyermekiesség, amely nem ismeri a minden rossznak gyökerét, a pénz szerelmét, az irigység és törtetés érzését, a nyelvet, amely egyszerre tud áldani és átkozni, a kezet, amely simogat, de üt is, imádságra kulcsolódik, de fojtogat is. Ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, semmiképpen nem juthattok be Isten országába. Különös hangsúlya van en­nek most, amikor várjuk azt az éjszakát, amikor „gyermek szü­letik nékünk, fiú adatik nekünk ...és hívják nevét: csodála­tosnak, tanácsosnak, erős Istennek... békesség fejedelmének". Ponicsán Imre Puskin—Anyegin-Bérczy Moszkva egyik szép terén magasan áll szoboralakia. Ma­gasan és tűnődve. Letűnt ko­rok írója, de fiatal tolmácsunk úgy néz fel rá, hogy szeme ragyogása mondja helyette: ►»Hazám legnagyobb költője!« Koszorú-erdő vallja virág­nyelven ugyanezt a szobor tö­vén. 130 éve halott már, de Alekszander Puskin, a szóki­mondó realista, a nagyszerű nyelvművész ma is élő erejű írója a szovjet népnek. Írásait széltében olvasók a világ min­den kultúrföldjérw Különösen legismertebb verses regényét, pompás remekét, az Anyegint. * Puskin szobra alatt villanás- szerű gondolattársítással haza­gondoltam. Bérczy Károlyra, a majdnem elfelejtett balassa­gyarmati költőre. Madách ba­rátja volt, rokona lett, első életrajzírója és mél tató ja. Fél tucat nyelven olvasott, beszélt, írt és műfordított. Neki kö­szönhetjük, hogy sok más ku'* túmépnél jóval előbb kaphat­ta hazánk magyarul az Anye­gint. Először német fordításban olvasta, s abból kezdi fordíta­ni. Aztán úgy belekerül a remekmű sodrásába, hogy ked­véért megtanul oroszul, s most már eredetiből fordítja ma­gyarra az Anyegint, oly kitű­nően, hogy műve dacol száz év koptatásával. Utána még ket­ten is magyarra fordították — Mészöly Gedeon és legutóbb Áprily Lajos —, de Bérczy Károly 1866-ban megjelent fordítása ma is frissen zengő, s meghatározóan hatott a két következő fordításra — nem egyszer a szószerintiségig. Bér­czy Anyeginje volt az orosz irodalom első jelentős magyar megszólalása. Kitörő lelkese­déssel fogadták, sok-sok ki­adásban nemzedékek olvasták. Ez a kis írás a tisztelgés megosztott fenyőága legyen Puskin 130 éves sírjára és a magyar műfordítás derék út­törőjének 100 éves sírjára. Bérczy Károly 1867. december 11-én halt meg. * Puskin az Anyeginnel, amel­lett, hogy megindítja vele az 'AHÉTFŐ GÁTJAI Ne hagyd bezárnom zúgó ünneped huszonnégy óra börtönébe — egyetlen napból ácsol kalodát, ki csupán akkor hallgat Istenére. Hetenként egyszer lehetek-e hű ahhoz, ki életét kötötte hozzám? S ki meghalt értem, s úgy lett életem, annak zászló-e pár órányi foszlány? Egy napba zártan megsápad az ünnep szánandóbb lesz, mint szürke társai. A többi teljék ennek erejével — igaz valóját hét nap tárja ki! az orosz realista irodalmat, s ►►megteremti vele az orosz iro­dalmi nyelv alapjait«, éles-erős valóságérzékkel kora társadal­mi életének legfontosabb kér­dései felé fordul, s annak természetes, hű képét rajzolja meg. Meleg lírával, remek szatíra egészséges humorával az akarattalan, léha élet üres­ségét ostorozza. A verses re­gény főhőse, Anyegin, érzi-tud- ja: más boldogság kellene, mint aminőt a katonatiszti vállrojtok talmi csillogása ad­hat, s a korabeli romlott bü­rokrácia nyújtani képes. Nem talál örömöt a házibálok szen­velgő szórakozásaiban, a léha kalandokban. Tatjana nemes vonzalma hidegén hagyja. Ké­sőbb pedig már hiába közele­dik a tiszta asszonyhoz. Ké­nyelmes és akarattalan ahhoz, hogy a megkövült társadalmi formák szorítása alól kitörve, értelmes életcélt keressen ma­gának. Életúnttá válik, s rossz végű imaima azzal tetőz, hogy legjobb barátját ostoba plety­ka miatt párbajban lelövi. S hogy erre az éles felmuta­tásra mennyire szükség volt: Puskin saját élete tragikus szemléltetésként igazolja: kí­sérteties hasonlósággal maga is párbaj áldozata lett Néhány versszak —■ Bérczy Károly fordításában — jól mu­tatja az Anyegin leíró szépsé­geit is, de egyik fő mondani­valóját, az életőrlő, tétlen unalom finoman éles kritiká­ját is: Magának él remete módra: Nyáron, ha reggel hét az óra, Kel, s pongyolában le a hegy Tövéhez a folyamba megy, S átüss za e kis Hellesponto* (Mint Lord Byron körülbelül) Aztán a reggelihez ül, És átlapozva a kibontott Silány újságot — végre hát. Öltözni hívja inasát. • A remekművek minden kon s nemzedéket külön megszólí­tanak — frissen, időszerűen Az Anyegin megjelenésekor azonnal népszerű lett Orosz­országban. A kortársak felüle- tesebbje derült Puskin keser­nyés humorán, a komolyabbja magára ismert, és elbusongott Anyegin sorsán. Ugyanilyen népszerű lett a Bérczy-fordítás nálunk. a Ma?! Gorkij igen értékelte az Anyegint. Munkásoktól ka­pott leveleket: »... Olyan re­gényeket akarunk, mint Pus­kin Anyeginje...« Bérczy Károly, a fordító, ezt írta az 1866-os első kiadás elő­szavában : »... Az Anyegin tulajdonkép nincs befejezve... Az izgalmat felidéző zene a hatalmas végakkordok egyikén hirtelen megszakad, a húrok rezgése tovább áramlik a be­állott csendben, s lelkünk ön­kéntelenül folytatja a megsza­kított dallamot...« Nálunk ma nem divat a tétlen élet, és nem is lehetsé­ges egykönnyen. De az una­lomszülő, üres tunyaság helyett a cselekvő élet szépségének tudatosítása sohasem felesle­ges. Ha ma olvassuk az Anye­gint: »gyűjtjük a szépet«. A hasznos mellé. Mert Puskin verses regényében mindkettőt megtaláljuk. Szabó József Dialógus a dialógusról Strassburgban A Lutheránus Világszövet­ség Strassburgi Ökumenikus Kutató Intézete D. Dr. Vajta Vilmos és Dr. F. W. Kantzen- bach professzorok vezetésével október elején egy heti kol­lokviumot rendezett az öku­menikus kérdéssel foglalkozó tanárok és intézeti vezetők számára. Összesen harminc­hármán vettek részt 14 or­szágból, 20 evangélikus, 7 ka­tolikus, 2 református, 2 bap­tista, 1 ortodox és 1 anglikán. Egyházunkat Dr. Pröhle Ká­roly dékán képviselte. A kol­lokvium program szerint meg­fogalmazott témája volt: »A TEOLÓGUSOK A teológiai hallgatók — a lelkészá hivatásra készülők — száma az elmúlt évben a Né­met Demokratikus Köztársa­dialógus, mint teológiai mód­szer«. Az előadások és meg­beszélések az elméleti filozó­fiai és teológiai alapvetés fe­lől közeledtek a világ mai kérdései felé, s' a hangsúly egyre inkább áttevődött a fe- lekezetközi dialógusról az egy­ház—világ közötti dialógus problémáira. Egyetértés ala­kult ki arról az alapvető kö­vetelményről, hogy a dialógus mindkét felet a másik fél vé­leményének és meggyőződésé­nek megbecsülésére, önmagá­val szemben pedig kritikus magatarásra kötelezi. AZ NDK-BAN ságban 960 volt. E szám a megelőző évekhez képest nem jelent változást. Ha zúg az élő víz, a tiszta árnak nyílj meg, szív, lélek, tárulj értelemi Mosd el a Hétfő gátjait, Vasárnap, hogy ünnep legyen egész életem! Bodrog Miklós Érdekes esküvő Ráctöttösön 35 évig a dél-baranyai vége­ken, Magyarbólyban lelkész- kedtem. Két nagyobb filia s mintegy 60 szórványközség tartozott hozzá. Segédlelké­szem csak az utolsó években volt. Állandóan úton voltam. Sok élményben volt részem. Ennek egyikét most felidézem. 1921-ben Ráctöttös szórvány­ban Hera Frigyeséknél lakoda­lomra készültek. Először úgy határoztak, hogy a magyarbó- lyi templomban lesz az egyházi esküvő. Ámde a kitűzött na­pon olyan fergeteges, viharos idő keletkezett, hogy kocsit küldtek értem, gondolván, in­kább egy ember szenvedjen ebben a cudar időben, mint az egész lakodalmi közönség Így hát kocsira ülve, baj nélkül megérkeztem. A vőlegény ró­mai katolikus, a menyasszony református, az eskető pap evangélikus, a templom pedig az ortodox szerb gyülekezeté volt. Miután mindenképp templomban akartak esküdni, e célra elkérték azt a helyi görögkeleti szerb paptól, aki készséggel át is engedte. Ha most azt kérdezzük, melyik felekezetnél villant ki leg­fényesebben a krisztusi fele­baráti szeretet, azt hiszem el­mondhatjuk, hogy a görög­keleti szerbeknél, kiknek egy­házi hatósága egy hivatalos funkció céljára templomát más vallásúaknak átengedni szíves volt. Vértesi Zoltán A Gyülekezeti Segély ezévi munkája Egyházunkban »a gyüleke­zetek egymást segítő, kölcsö­nös szeretetmunkáját a Gyü­lekezeti Segély végzi« (E. T. III. 8. §). Építésben, tatarozás­ban, szórványmunkában anya­gilag megszorult gyülekeze­teink megsegítését végzi az Országos Egyháznak ez a szer­ve. A minden gyülekezetben folyó persely, offertórium és egyesek adományait begyűjtő munkát a szerv egyházmegyei előadóinak értekezlete évente egyszer összegezi, és javaslatot tesz az illetékes presbitériu­moknak a segélyek szétosztá­sára. Az egyházmegyei előadók idei számadó értekezletét no­vember 29-én tartották meg, D. Koren Emil esperesnek, a Gyülekezeti Segély országot vezetőjének elnökletével. A munka eredménye meg­haladja az eddigi évekéit, s az előző évinél mintegy 15 000 Ft- tal magasabb. Országos vég­összege 347 000 Ft. Az elért eredményben elöl jár a Tolnai- Baranyai egyházmegye, 1,78 Ft-os lelkenkénti átlagával. Utána következnek a Borsod —Hevesi, a Vasi s a Somogy— Zalai egyházmegyék, összeg­szerűségében a legeredménye­sebb munka a Pest megyei egyházmegyében folyt, 40 00U Ft-ot megközelítő összeggel. A kerületek versenyében az Észa­ki kerület jár elöl, bár a tava­lyihoz viszonyítva a Déli kerü­let ért el nagyobb emelkedést. Béthel szervezete és lakói Hatalmas munkaterületén nehéz a tájéko­zódás. Földrajzi kiterjedése is térképet igé­nyel. De a szervezet jogi rendszerezése sem fejeződött még be. Maga a felmérés és jogi rendezés Béthelben aktuális feladat. A Bielefeld melletti Béthel két völgyben elnyúló nagy terület, de korántsem a teljes intézmény. Négyszáznál több épületben lak­nak a gondozottak. Több kórház, különböző jellegű ápolóintézmények és otthonok alkot­Epilepszia klinika és kutatóintézet jak ezt az intézmény-csoportot. Külön kis vá­ros, a betegek városa, bibliai nevű utcákkal és épületekkel, külön közlekedéssel, sőt pénz­nemmel is. (Béthel-Mark.) Alig 10 kilométerre innen fekszik Béthel egyik filiája: Eckardtsheim Gondozóintéze­tek, pszichiátriai klinikák, öregek otthona, mezőgazdasági és ipari munkaterápiás inté­zetek váltakoznak egymás mellett a hatalmas területen. A másik leányintézmény Hannover körze­tében, Freistattban van. Az itt folyó munka ő jellegzetessége az, hogy nehezen nevelhető if jakkal foglalkozik és alkoholistákat kezel, a különféle munkaterápiás intézményekben. Béthel szervezetébe tartozik még, Berlin demokratikus részéhez tartozó Hoffnung- Stal-intézet is. Az intézmény gondogottainak létszáma: 8239. Közülük 4157 a beteg, akiknek javaré­sze, 1973 epileptikus. Jelentős még a vándor­ló »»országúti testvérek« száma, akiknek több­sége átmenetileg, de vissza-visszatérve veszi igénybe Béthel szeretetét. Számuk: 709. A gondozottak ellátását 3514 személy vég­zi. Közülük 84 orvos, 34 lelkész, 559 diako­nissza és 292 diakónus. Rajtuk kívül még ta­nárok, tanítók, gyógypedagógusok, ápolók, iparosok, gyógyszerészek, laboratóriumi asz- ■zisztensek egészítik ki szolgálatukkal a Bé­kéiben folyó gondozói munkát. Ma az a törekvés Béthelben, hogy a gon­dozottak egységes csoportját hozzák létre. A távlati terv szerint csak epileptikus betege­ket fognak gondozni. Béthelben tudományos módszerrel kutat­ják ezt a betegséget. Közel egy emberöltő óta működik már az epilepszia kutató intézet. Bármennyire régóta ismert betegség az epi­lepszia, okához, lényegéhez még mindig nem tudtak közel férkőzni. Nem állapítható meg pontosan, mi az oka egy-egy emberi szerve­zetben az agyi elektromos áramok rendszer­telen és váratlan kisülésének. Csak annak a drámai, megrázó eseménynek lehetünk néha tehetetlen tanúi, amikor egy-egy ilyen beteg görcsökbe rángatózva esik a földre, néha életveszélybe kerülve. A gyakori görcsök ká­rosan befolyásolják a személyiség fejlődését. A modern epilepszia-ellenes gyógyszerek, amelyeknek egy része a bétheli kutatás ered­ménye, sokszor megszüntetik a káros gör­csös jelenségeket, és a beteg visszakerülhet o társadalomba. Béthel lakónak nagy száma kedély- és el­mebeteg. Részükre a megfelelő intézetekben a legmodernebb gyógyászati eljárások állnak rendelkezésre gyógyulásuk érdekében. A lelki betegek körébe tartoznak Béthel la­kói közül ag alkoholisták és az országutak nyughatatlan vándorai is. A velük való fog­lalkozás különös gondot és fokozott szerete- tet igényel. Béthelben a betegek ellátásának, sőt gyó­gyításának egyik fő eszköze a munkaterápia. Már 1892-ben az egyik jelentés így szól: »A munkát fontos és az orvosi kezelésben le nem becsülhető tényezőként ismertük fel az epi­leptikusok gyógyításánál. Ha munkátlanok és üresen telik idejük, nemcsak testileg ha­nem lelkileg is elkorcsosulnak, s a görcsök is erősebben jelentkeznek.-' Bodelschwingh pe­dig világosan látja, hogy a betegekkel való foglalkozás csak kisebb csoportokban, család formájú közösségekben lehet eredményes. Már ő az, aki lerakja az intézményekben a modern munkaterápia alapjait. A rehabilitál­ható betegek ma már 27 féle szakma közül választhatják ki a nekik megfelelőt. A mű­helyekben egyre növekszik a termelékenység, és berendezésük megfelel a technika korsze­rű követelményeinek. A fejlődésnek ez az iránya megfelel Bodelschwingh atya elveinek, aki már az első esztendőben hangsúlyozta, hogy a munka nemcsak gyógyszer, hanem at ;mber önmaga megsegítésének hasznos téwi kedése. A munkaterápia mellett ma a rehabilitá­ció egy másik ágát, foglalkoztatás-terápiánal: nevezik. Ebbe a körbe tartozik a barkácsolás az ének és zene. a sport, a színjátszás stb. E' a tevékenység is közel 100 esztendős Béthel­ben, ahol a kezdet-kezdetén ugyan nem is­merték az idevonatkozó lélektani és pszic­hiátriai elveket, de mindezt helyettesítve, céltudatosan és pontosan élt és működött a felebaráti szeretet. Kinek a költségére? Önkéntelenül vetődik fel az emberben a kérdés, Ha látta Béthelt, milyen anyagi ala­pon nyugszanak nagyvonalú szerkezetei? Bodelschwingh atyát az »ország koldusának« hívták. Amerre járt, mindenütt Béthelröl szólt és Béthelnek gyűjtött. Tervei mindig meghaladták az intézmény anyagi felkészült­ségét. De mindig biztosan számított Istenre, aki alkalmas időben gondoskodott róluk. A német egyház nagy összefogása, a mindenün­nen érkező pénzbeli és természetbeni adomá­nyok képezik ma is az anyagi biztonság egyik alapját. A betegek 75%-át az állam szociális szervei helyezik el Béthelben és gondoskod­nak . az ápolási díjak fedezéséről. Lassan el­tűnnek az eddigi segélyforrások, a különböző egyesületek, egyházközségek, s nagyobb tár­sadalmi egység vállalja át a terheket. Bevételei között szerepel még a munkate­rápia termelési eredménye, illetve annak ér­tékesítése is. Jelentős a betegek által teljesí­tett munka értéke is. Hiszen ipari foglalko­zásban 528-an, háztartási munkában 522-en, kézműves munkában 299-en, s a kertészetben 186-an dolgoznak, hogy csak a főbb munka- csoportokat említsük Béthelnek nincsenek anyagi gondjai. A ta­pasztalat szerint ez a helyzet nem rontotta meg eredeti célkitűzését Jóléte nem homá- 1yosította el. hanem inkább megtisztította a szorulók felé áradó könyöriiletét. Az intézet jövője felé tekintve egyik veze- ője így ír: »Egyházunk diakóniájának meg­újulásáért imádkozunk a XX században és szeretnék, ha formái bővülnének. Intézmé­nyeink az elmúlt évtizedekben sok fiatalem­ber részére a szeretet és reménység főiskolái voltak. Szeretnők, ha a jövőben is ilyenek maradnának,, sőt mindig megújulnának.« Muncz Frigyes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom