Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-18 / 38. szám

Lélek által Gal. 5, 26—6, IC. Akik pedig Jézus Krisztuséi — azok megfeszítették a tes­tet indulataival és kívánságaival együtt. — Ezzel fejezte ki Pál apostol a megelőző 24. versben annak a jelentős változás­nak az első felét, amely azáltal következik be, hogy valaki Jézus Krisztussal közösségbe kerül. A változás másik felét, a „mást”, ami felváltja, helyére lép annak, ami megszűnt a 25. vers fejezi ki tömören: „ha Lélek szerint élünk, LéLek sze­rint is járjunk”. Ezt a Lélek szerinti, a Lélek irányítása alatt folyó életet jellemzi az, amit a mai szentigében üzen Isten. A Lélek szerint való életet az jellemzi, hogy elfordul ma­gától és odafordul a másik emberhez. Míg korábban úgy gon­dolkodott, hogy ő „valaki” és ezért joga van a dicsőségre, a másokkal szembeni előnyre, most megérti, hogy Isten egy nagy emberközösségbe helyezte őt, amelyben az élet értelme má­sokért élni. Míg korábban másokkal akarta saját élete terhét is elhordoztatni, most kész megosztani másokkal azok terhét, sőt átvenni belőle a maga vállaira minél többet. Míg korábban magát mindenkinél jobbnak látta, s hamar észrevette a mások hibáit, most a szigorú mértéket önmagá­val szemben alkalmazza és észreveszi a jót embertársaiban is. Míg korábban mindent megkívánt és meg akarta szerezni, ami más kezében volt, most kész javait megosztani bárkivel, aki­nek arra szüksége van. Ez a másik felé forduló Lélek vezette élet, mind nagyobb körben tudja szolgáló szeretetébe bevonni embertársait. Azok­tól elkezdve, akikkel egy fedél alatt él, hitben testvéreken át a „mindenki”-ig érkezik Ma még csak családjának, vagy egy­házának boldogulása foglalkoztatja és ösztönzi jócselekvésre, holnap az egész világért érez felelősséget, minden ember ott­honáért, kenyeréért, békéjéért és üdvösségéért. Mindez nem megy mindig ilyen töretlenül. Van kísértés is, és van ellankadás is. De azért szól az ige, és azért van az egyház, a Krisztushoz tartozók közössége, hogy a Lélek el­végezhesse helyreigazító, erőt adó és útmutató munkáját. A Lélek szerinti élethez ezért mindig hozzátartozik az önvizsgá­lat, az alázat és a gyülekezetben hangzó igehirdetés nyitott szívű hallgatása. Igénk szerint aki a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet Mezősi György ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1966. szeptember 18-án Deák tér de. 9. (úrv) Trajtler Gábor de. 11. (úrv) dr. Kékén András du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. (úrv) Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10_ (szlovák) de. 12. (magyar ThaSy Kálmán u. de. 10. Bándi Sándor de. 11. dr. Rédey Pál du. 6. Bándi Sándor Kőbánya de. 10. Veöreös Imre Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre Zugló de. 11. (úrv) Baranyai Tamás Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Baranyai Tamás Váci út de. 8. Solymár Pé­ter Frangepán u. de. fél 10. Soly­már Péter Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Sorok­sár Újtelep de. 8. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kál­mán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 1L Karner Ágoston, Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. Várady La­jos de. 10. (német, úrv) Várady Lajos de. 11. Madocsai Miklós es­te 7. Madocsai Miklós Torockó tér de. fél 9. Ruttkay Levente Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Benczúr László este fél 7. Csengődy László Pesthidegkút de. fél 11. dr. Lehel László Kelenföld de. 8. (úrv} Bencze Imre de. 11. (úrv) Bencze Imre du. 6. dr. Re- zessy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Albertfal­va de. 7. Visontai Róbert Nagy­tétény du. 3. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. / llll lll lil l I III I I lllllililll:lil!ll!lllllllll:llllillll I I lirilirilllllllllll 11,1 I I l l üU HÍREK — Szentháromság utáni 15. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőt­ti istentisztelet oltárt igéje: Mt 6, 24—34; az igehirdetés alapigéje: Gál 5, 25—6, 10; a délutáni istentisztelet alapigé­je: Mt 13, 18—23. — FINN—MAGYAR TEO­LÓGUS CSERE. Az elmúlt évben Simojoki érsek veze­téséül hazánkban járt kül­döttséggel folytatott tárgya­lások egyik gyümölcseként megindult a finn—magyar teológus csereakció. Megér­kezett a budapesti Teológiai Akadémiánkra Kukkonen Antii harmadéves finn teo­lógus. Szeptember 6-án pedig elutazott Helsinkibe Schrei­ner Vilmos budavári másod­lelkész egy éves tanulmány­útra. — MÉRNÖKI GYÉMÁNT- DIPLOMA VAL tüntette ki a Budapesti Műszaki Egyetem Koren Emil nyugdíjas MÁV üzletigazgatót. A kitüntetett Koren Emil esperes édesapja. — A BORSOD HEVESI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége augusztus 30—31-én Diósgyőrött ülést tartott. Pásztor Pál és dr. Fa- biny Tibor lelkészek előter­jesztésében az új törvényter­vezetet vitatták meg. Újhelyi Aladár a lelkészcsalád idő­szerű kérdéseiről tartott elő­adást. Szolgálatokat végzett még Sexty Zoltán, Scholz László és Abaffy Gyula. Az egyházmegye két új lelkészé­nek Pintér Károlynak és Pé­ter Jenőnek élménybeszámo­lójával fejeződött be az ülés. — Felsőbb iskolai tanulónak, is­kolaidényre szoba kiadó. Dr. Ge- redy E.-né, Bp. ni., Erdőalja út 6. — Harmóniumok speciális javí­tása, garanciával. Adás-vétel. Po- korny Pál, Bp. rv. Újpest, Korú­ját u. 120. Telefon: 498—017. Eladó Luther-kabát 175 körüli termetre: teológiai könyvek. — Cím a kiadóban. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának Lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. VIII., Üllői út Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest. VHL Puskin u. 12. Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—vm. Előfizetési ára egv évre: 60.— Ft Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 66.03154/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár L — EVANGÉLIKUS ISTEN­TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 25-én vasárnap reggel fél 8 órakor evangéli­kus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Gartai István kisterenyei lel­kész, a nógrádi egyházmegye esperese. — A VECSÉSI templom felszentelésének évfordulóján a gyülekezet volt lelkésze, Hegedűs Lajos csanádapácai lelkész prédikált a délelőtti istentiszteleten, a délutáni szeretetvendégségen pedig a régi kőtemplomhoz fűződő emlékeket elevenítette meg. Vecsési templomunkat 1944 őszén a német fasiszta had­sereg felrobbantotta. A temp­lomnak csak az alapzata áll. Az istentiszteleteket most abban a barakk-templomban tartják, amelyet háború után az ökumenikus Tanács aján­dékozott a gyülekezetnek. — SZÜLETÉSEK. Puskás János hántai lelkészéknek augusztus 12-én Éva Ilona nevű második gyermekük született. — Reuss András csöglei lelkészéknek augusztus 29-én Annamária nevű első gyer­mekük született. — HALÁLOZÁS. Ruttkay Elememét, a budahegyvidéki másodlelkész feleségét, aki villamosszerencsétlenség ál­dozata lett, szeptember 3-án nagy részvét mellett temet­ték el a Farkasréti temető­ben. Koporsója mellett Csen­gődy László budahegyvidéki lelkész hirdette a feltámadás evangéliumát. \ — özv. Baldauf Gusztávné, született Tomka Gizella éle­tének 81. évében szeptember 3-án csendben elhunyt. Te­metése szeptember 10-én volt a Pécsi Központi teme­tőben. — Mohr Gedeon szlovákiai evangélikus lelkész fia, Gabi­ka, aki a nyár folyamán még szüleivel együtt Magyarorszá­gon töltötte szabadságát, sú­lyos szenvedés után, életének 12. évében elhunyt. Temetése a kassai köztemetőben szep­tember 6-án volt. A kisgyer­mek súlyos betegségéről és szenvedéseiről a mi egyhá­zunkban is sokan tudtak. Is­ten vigasztalását kérjük a megszomorodott családra. \ Kétszoba komfortos, napos, utcai harmadik emeleti Rákóczi úti lakásomat kisebb óbudai vagy új­lipótvárosi komfortosra elcserél­ném. Költéget téritek! Telefon es­te 6 után kettőszázhúsz—százhet­venegy. lllll!lllllililílllllllllllllll!lll!l!l!Illllllllílll!l!ill!lílllllllllllil!lll!l!lllil!lllll!l!lll!l!lll!l!U!illlliillllll HÉTRŐL—HÉTRE A magvetőről . Máté 13, 18—23. Jézus példázatai szemléletesek és jól érthetők. Aki látott még olyan magvetőt, aki kézzel szórja a magot, jobban érti Jézus mondanivalóját. Hozzátesszük még ázt is, hogy Palesz­tina földje, talaja sziklás, köves talaj volt. Vékony parcellák­ról van szó. Bizony, ha jól meglendítette a karját, kezéből az útra is került mag. Nem akarjuk részletezni a különféle talajokról mondot­takat. Most csak annyit hangsúlyozunk heti igénkkel kapcso­latosan, hogy a jó talajba hullott magot is ezer veszedelem fenyegeti. Olyasfele ez, mint amikor jön az üde tavasz és haj­tani kezdenek a fák, rügyeznek az ágak, abban a pillanatban megjelennek a rágcsálók, tetvek és hernyók is. Plántál valaki a jól megmunkált földbe, de pár nap múlva a szelíd növények mellett megjelenik a gaz is. De a jó talajban mégiscsak terem a tiszta mag! Némely százannyit, némely hatvanannyit és némely harmincannyit. A huszonharmadik vers hangsúlyozza, hogy itt azokról van szó, akik értik és megszívlelik az igét. A sorrend tehát ez: Hallgatni, megszívlelni az igét és a sorrend harmadik üteme: a termés! Isten ajándéka szerint lesz a termés száz, hatvan és harmincannyi! Ebbe nincs beleszólásunk. Ez azt is jelenti, hogy Isten az igével, az ige útján közli velünk bűnbocsánatot adó és új életet jelentő kegyelmét. Az igével kerülünk kapcsolatba az Istennel. Ez a rendeltetésünk és ez a lehetőségünk! Ezt a kegyelmet Isten a továbbadásra adja nekünk! Fülöp Dezső NAPRÓL—NAPRA VASÁRNAP: 2. MÖZES 20,9—10 — CSELEKEDETEK 20,7 — Egymásra bízott bennünket az Isten! Szülőre a gyermeket, gyermekre a szülőt, tetvérre a tetvért. Nemcsak együtt, ha­nem egymásért is kell élnünk! Galata 5,25—6,10 — Zsolt 37,3 —6, 25—29 — 1. Péter 5,7. HÉTFŐ: ÉZSIÁS 42,12 — JÁNOS 15,27 — Isten beszéde, igéje olyan alap, amelyikre építhetünk. Újszövetség Krisztus­ban ígéri az üdvösséget, akire minden gondunkat és bajunkat rávethetjük, mert neki gondja van reánk. Példabeszédek 30,4 —9 — Galata 3,15—18. KEDD: MÖZES 14,17 — EFEZUS 1,19 — Erre a világra nem hoztunk be semmit és ki sem fogunk vinni semmit, 1, Ti­motheus 6,6—12 — Galata 3,19—22. SZERDA: ZSOLT 8,7 — CSELEKEDETEK 17,28 — Krisz­tus mindnyájunkat egy testté kapcsol, mint az egyház feje» Előtte nem számítanak a nemzeti, vagyoni, nemi vagy élet­kori különbségek. 1. Kor ) 7,20—24 — Galata 3,23—29. CSÜTÖRTÖK: 2. MÖZES 33,13 — GALATA 3,28 — Az Ószövetségben Isten szolgája lett Izrael népe, az Újszövetség­ben azonban Jézus által Isten gyermekei lehetünk, akik Aty­juk gazdag örökségére számíthatnak, 1. Királyok 17,1—6 —* Galata 4,1—7. PÉNTEK: ÉZSAIÁS 45,6—7 — MÁTÉ 6,10 — Isten mind- nyájunkat bele akar állítani országa munkájába, hogy keres­sük akaratát és annak cselekvői is legyünk. Lehet, hogy vetést, lehet, hogy aratást bíz ránk, mi nem válogathatunk ebben: Isten a munkaadó és a számonkérő. János 4,31—38 — Galata 4,8—20. SZOMBAT: ZSOLT 20,2 — MÁTÉ 7,9 — Jézus magához hívta a szegényeket, az éhezőket, a sírókat és fölkarolta őket; Isten ítéletével fenyegette meg a gazdagokat, az öntelteket és gonoszokat. Isten színe előtt nem lehet hazudni, mert ő a szí­vekbe lát. Lukács 6,20—26 — Galata 4,21—30. if j. Harmati Béla I — Gépesített háztartásba 3 és 6 éves kisfiam mellé segítséget ke­resek. Esetleg bentlakással. Vidék­ről is. Cím: Bp. XÜI. Róbert Ká­roly krt. 12,/a. V. 20. (Dagály für­dő mellett.) Este 6 órától. Tele­fon: 200—198. I ^ Modern, sima vonalú műbú* tor diplomata-íróasztal, háromré­szes szekrénnyel együtt, igényes­nek eladó. Cím a kiadóban, vagy telefon: 138—504. Négy óráig. — Simca, új motorral igényes­nek eladó. Cím a kiadóban. Nem is olyan könnyű;^ A kormos viharlámpát alig láttuk az asz­tal közepén. A korom vastagon belepte üve­gét, de ennyi fény elég volt ahhoz, hogy az előttünk levő poharak ne vesszenek bele a sötét éjszakába. Az erdők felől csípősen fújt a szél és mi az aranysárga színű itallal pró­báltuk magunkat felmelegíteni. A nyárvégi föld már őszt lehelt feneketlen mélységé­ből s itt fönn a Benedek-hegyen megremeg­tünk a széltől. Alattunk a város ködbe borult és az esti fény csak vékony csíkban festette meg az eget. Finom ecsetvonás a durvává alapozott égen. Előttünk a Dudujka völgyében az egye­temi város kihalt épületének egy-egy ablak­szeme pislákolt. Megkésett diákok próbál­ták behozni nyári mulasztásaikat. — Egészségünkre! — emelte magasra po- I harát Jóska, a társaság nótafája. — Akkor hát jövőre újra eljövünk. — El bizony! És meglátogatjuk Géza bácsi pincéjét! — replikázott Sanyi. — Akkor mához egy évre — tette le az üres poharat Jóska. — Ugyanennél az asz­talnál találkozunk. És akkor Anci, maga is kocintani fog velünk. — Ti mikor indultok? — kérdeztem. — Az esti vonattal megyünk, ugye Ica? — válaszolta Sándor és odafordult a pad végén ülő lányhoz. Csontos arcán megcsillant a lámpa fellobbanó fénye. — Magát már na­gyon várják otthon. — Bizony várnak — válaszolta a lány és hangján éreztük, hogy belepirul a kérdésbe. Jóska rázendített egy nótára és mi átvet­tünk a hangot. Énekeltünk, közben álmo­doztunk. Talán még nagyon sokáig eldalol- gatunk a kiürült poharak mellett, ha a lá­bunk alatt, az úttörő táborban a kis trombi­tás el nem fújja a takarodót. A ránk tört csendben már otthoni arcok körvonalai bontakoztak ki. Néztük Tapolca idetévedt fényeit és már nem a barlang- fürdő kellemesen pezsgő vizére gondoltunk, hanem a családra, a félbemaradt rajzra és a már gondolatnál kettétört írásra. — Kiváncsi vagyok, hogy jól írta-e az asz- szony azt a szőlőt. Mert én még nem hi­szem, hogy érne — gondolkodott hangosan Sándor: Két hétig voltunk együtt és alig ismertük meg egymást. A fehér asztal mellett verőd- 'tünk össze és. most itt fönn a Benedeic­hegy oldalán, amikor a viharlámpánk sá­padt fénye is elaludt, most kerültünk csak igazán közel egymáshoz. Itt tudtam meg, hogy Sanyinak két aranyos gyereke van, akik „égetnivalóan rosszak” — apjuk moso­lya szerint. Péter, aki hallgatásával vétette ' magát észre, mintaférj otthon. Ica, a tupíro- zott tanárnő, most lett menyasszony. Most olyan félmámorban álmodozta át ezt a két hetet és alig várja, hogy a Keletibe érkez­zünk. A sötétség felold minden gátlást, meg­nyitja a szíveket és letöri ajkunk zárját. Köztünk is elpihent a vidámság és éreztük a pihenés után ránktörő valóságot, amely egyformán rejteget derűs és könnyes perce­ket. Egyedül Anci hallgatott, akinek a hang­ját sem hallottuk egész este. — Hát magával, Ancika, mi van? Egy sza­vát sem halljuk — kérdeztük. — Mit mondjak? Csodálkozom magukon, ahogyan a holnapról tudnak beszélni, meg a családról. — Magának is van családja, vagy csak ijesztgetett vele bennünket? — kaptuk el a végszót és megpróbáltuk a témát humoros oldalára fordítani. ■ — Lassan már nem lesz senkim — vála­szolta az asszony nagyon határozottan és olyan mélyről fakadó sóhajjal, amely mind­nyájunkat megdöbbentett. — Talán csak nem történt valami? — kér­deztünk egyszerre. Hallgattunk. A hegyoldalba vájt pince eresze alá denevér húzott. Szárnyának suso- gása úgy suhant el felettünk, mintha a ki­törő vihart jelezné előre. — Maguknak olyan jó — kezdte a vallo­mást Anci. — Mindnyájan örülnek, hogy ha­zamennek. Van rendes otthonuk, családjuk, munkájuk... A zsilipet könnyebb a víz rohanása elől elzárni, mint egy kétségbeesett asszonyt el­hallgattatni. Anci lelke ezekben az órákban tele volt sok-sok kérdéssel. És mi nem is akartunk gátat vetni szavainak. Amíg ő val­lott arról, hogy szüleit hogyan vesztette el a háborúban, ma sem tudja, hol pusztítot­ták el s ő is csak a véletlennek köszönhette életét, néztük ezt a középkorú? asszonyt, aki még ma is arcán viseli fiatalságának szépsé­gét, bár a bennünket elválasztó sötétség csak sejtetni engedte a lágy vonásokat, mi mégis feléje emeltük arcunkat és tágra nyitott szemmel hallgattuk. Régen elpihent már a város és a völgy. Csak mi voltunk itt fenn ébren. — Mit tudják maguk, hogy mit jelent egy árvának az otthon. Amikor a háború után, mindössze tízéves voltam, megtudtam, hogy szüleim elpusztultak, rettenetes még ma is visszaemlékeznem azokra az évekre. Egy kedves, gyermektelen család örökbefogadott. Lassan elmosódtak bennem a régi arcok, bú­torainknak éle, kisvárosunk utcái. Újra volt otthonom. De nem sokáig. Nevelőszüleim is meghaltak. Akkor érettségiztem. Három hó­nap alatt mind a kettőt eltemettem. Üjra viegsirattam szüléimét. Mind a kettőtv Abbahagyta. Nem mertük megtörni a csen­det. A nyárvégi estén néhány csillag fé­nyesedéit ránk. Bágyadt fényüknél megcsil­lant Anci vékony keze, amely most tördelve kereste testvérét, mert amit nem tudott ki­mondani, azt bcleszorította a tördelő kéz energikus mozdulatába. — De van egy kisfiad, nem? — kérdezte Ica. Csak azért, hogy ő is mondjon vala­mit. — Igen, van — folytatta az asszony. — Aranyos egy gyerek. De lassan már őt is elvesztem. Nem sokkal nevelőszüleim halála után férjhezmentem. A férjem' akkor szere­tett. Kezdetben nagyon jól megértettük egy­mást. Én dolgoztam, de legjobban a házi­munkát szerettem. Aztán megszületett a kis­fiúnk. Ügy éreztem, hogy nincs boldogabb nálam senki a világon. Milyen naiv is vol­tam' — csattant belőle a keserű nevetés. — Inni kezdett. A vidéki kiszállásokról kezdetben kapatoson, később már alig-alig iárt haza. A gyereket elidegenítette tőlem. Elvitte az anyjához. Ügy élek otthon, mint egy rab. Csak azt szabad csinálnom, amit a férjem enged. De én még mindig szere­tem. Csak az ital tesz tönkre. Mert az az oka mindennek. És szegény férjem, olyan gyenge akaratú. Nem néztünk az óráinkra és nem érez­tük, hogy már a hideg hajnali szél kezdett bennünket csókolgatni. Álmosság sem lepett meg, mert a feltárulkozó és kinyíló lélek parázsló salakja mellett virrasztottunk. — Most sem írt egy sort sem. Azt sem tudom, hogy mire megyek haza. És nincs már erőm harcolni. Túlságosan sok volt ed­dig is. Belefáradtam. Ezért nem tudtam ma­gukkal sem inni egy kortyot sem. Bocsás­sanak meg. A város felett derengeni kezdett. Kezün­kön megcsillant a gyűrű fénye és Anci ar­cán észrevettük a lepergő könnyeket. Nem tudtunk mit mondani. Felálltunk és elindultunk. ?Ancit előre engedtük. Ő volt ezen az éjszakán a hős, aki megsérült a harcban. Szerettük volna sebét bekötözni, de nem találtunk gyógyírt. Életének vérző cseppjein megdöbbentünk, de mit is tehet­tünk volna mást? A Hejő partján, az úttörő tábor mellett a hídnál megálltunk. Rákönyököltünk a híd mellvédjére és néztük a kora hajnali fény­ben lassú folyású vizet. A Hejő itt keskeny és sekély. Jóska neki­szaladt, hogy átugorja, de megcsúszott a túl­só parton. Nagyot nevettünk. Anci is Velünk nevetett. — Nem is olyan könnyű — rázta le ma­gáról a vizet Jóska. Mi nevettünk. Anci valami ilyent sutto­gott mellettem: — Bizony, nem is olyan könnyű! Nehéz, nagyon nehéz. Nem tudom, hogy mire értette. Azt hi­szem, nem Jóska ugrására. Ez a történet két évvel ezelőtt történt. Azóta már régen elfelejtettem azokat az es­téket. Tegnap, az Asztória árkádjai alatt összetalálkoztam Jóskával. Megismertük egy­mást. Fölidéztünk emlékeinket, de mindket­ten siettünk. Búcsúztunk. Egymás kezét fog­tuk már, amikor Jóska megszólalt. — Emlékszel Ancira? Arra a bánatos asz- szonyra? Meghalt. Talán jobb is neki... Jobb? Azóta, hogy ezt a hírt hallottam, csak vele foglalkozom. Látom magam előtt és valami súlyos teher nyomja szívemet és mar dóssá torkomat. Talán én is?...? Elmu­lasztottam valamit... ? Mit fognak tőlem számonkérni __? Ka rner Ágoston / /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom