Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-25 / 39. szám

KP. RÉRM. BP. 12. Bizonyosságban Ünnepi tanévnyitó a Teológiai Akadémián 'Teológiai Akadémiánk megnyitotta új tanévét, amely immár a 22. hazánk felszabadulása óta. Lelkészt Munkaközös­ségeink a zsinati törvény letárgyalása után folytatják teológiai munkájukat. A gyülekezetek vezetői terveket készítenek az őszi és téli időszakra. Sajtóosztályunk új könyvek kiadását tervezi. Szükséges, hogy programokat készítsünk, kijelöljük azok megvalósításának idői rendjét. Ennél azonban sokkal fon­tosabb, hogy tudjuk: mi a célja ezeknek a programoknak, mit akarunk azokban nyújtani, milyen szempontok vezetnek ben­nünket, amikor előadásokat tartunk. Világosan meg kell mon­danunk: elhibázottnak és „üresjárat”-nak tartunk minden olyan munkát egyházunkban, amely nem tartja szem előtt azt az utat, amelyen Magyarországi Evangélikus Egyházunk jár és amely nem segíti egyházunk minden munkaterületén meg­erősíteni és népszerűsíteni azokat a teológiai, egyházpolitikai és politikai döntéseket amelyeket hivatalos gyűléseken, Teoló­giai Konferenciákon, Lelkészi Munkaközösségi üléseken, az állammal való egyezménykötés alkalmával egyházunk a magd egészében hozott. Magyarországon, a magyarországi evangélikus egyházban nem azok szerint a döntések szerint kell élni, pré­dikálni, szeretetmunkát végezni, lapokat és könyveket kiadni, amit külföldön testvéregyházaink a maguk helyzetében hoztak, hanem aszerint, amit a mi helyünkön mi hoztunk. Mi abban a bizonyosságban élünk, hogy ezek a döntések jók, kiállták a próbát és segítették és segítik egyházunkat szolgálatának he­lyes betöltésében. 'Teológiai, egyházpolitikai és politikai döntéseink (akár be- vallja, akár nem, minden egyház az egész világon — nyu­gaton is — politikai döntéseket is hoz!) több mint 20 esztendőn keresztül küzdelmek között születtek. A második világháború után egyházunknak új társadalmi, gazdasági és politikai rend­ben kell helyét és szolgálatát megtalálnia. Ez mindannyiunk számára új volt és új feladatokat, végiggondolásokat, döntése­ket követelt. Előbb kevesen, aztán egyre többen látták meg a helyes utat amelyen egyházunknak Isten igéjéhez kötötten, a haladó egyházi. hagyományokhoz méltóan és új országot építő népünket is segítve járnunk kell. Ezt az utat' többször akar­ták eltorlaszolni, keresztezni, „tévút”-nak minősíteni és fel­robbantani visszahúzó, restaurációra vágyó, az új Magyaror­szágon helyüket nem találó, „tiszta igei szempontokat” emle­gető, de közben nagyon is világos negatív előjelű egyházpoli­tikai nézőpontokat érvényesíteni akaró erők, különösen is 1948-ban és 1956-ban, de máskor is. Ennek ellenére magyar- országi evangélikus egyházunk vezetői, majd egyre inkább ve­lük együtt gondolkodók tábora legalábbis 1948-tól, az állammal kötött egyezmény időpontjától kezdve, lényegében jól látták, hogy mi a helyes út. Egyes részletekre és módozatokra nézve nem egyszer tévedtek a vezetőbe is — ezt már az 1956-os ellenforradalmi időszak előtt hivatalos egyházi ülésen ki is mondták — de a lényeget illetően, azt ti., hogy egyházunknak az épülő szocializmusban kell élnie és egyháznak lennie és nem az új társadalmi és politikai rend ellenlábasaként kell fellép­nie, — 1948 óta töretlen a vonal. Az is természetes, hogy előbb csak nagy vonalakban volt előttünk ez az út és csak később, különösen,is az utolsó 7—8 évben részletekbe menően is tisz­táztuk szolgálatunk tartalmát, célját és módját. Ez a tisztázás mindenekelőtt teológiailag történt. De megtörtént. Üjra ki­mondjuk: mi most abban a bizonyosságban élünk, hogy jó az az út, amelyen járunk és ez nemcsak az „érzésünk”, hanem teológiailag tisztázott alapokon nyugvó bizonyosságunk. Azt is tudjuk, hogy rászorulunk naponként az Isten színe elé állásra: Urunk Szentlelkeddel Te vezess bennünket a Te uta­don és a Te utad legyen a mi útunk! Bizonyosságban vagyunk a tekintetben, hogy „egyháznak kell lennünk a szocializmusban”. Valljuk, hogy a mondat mindkét része hangsúlyos: „egyház” és „szocializmus”. Egy­háznak kell lennünk, amely Jézus Krisztuson az egyetlen le­hetséges fundámentumon nyugszik és az 0 evangéliumát pré­dikálja. Ezt az evangéliumot nem keverhetjük azzal az ideo­lógiával, amelynek alapján hazánk új társadalmi, politikai és gazdasági rendje épül (de ezt nem is kívánja tőlünk senki!). Ugyanakkor éppen egyházvoltunkból folyólag nem egyszerűen nézni akarjuk, hogy miképpen épül körülöttünk az új társa­dalmi és gazdasági rend, hanem segíteni akarunk népünknek olyan területeken amelyeken együtt tudunk munkálkodni né­pünk minden tagjával, függetlenül attól, hogy azok milyen világnézetűek. Az egyháznak amúgyis tudnia kell, hogy tagjai a gyárakban, a bányákban, a termelőszövetkezetekben, az iro­dákban, az iskolákban ténylegesen és gyakorlatilag építik a szocializmust. Az egyház pedig nem a „levegőben”, hanem a tagjaiban él! Mi ebben az építő munkában nem gátolni, ha­nem segíteni akarjuk egyházunk tagjait. Abban is bizonyosak vagyunk, hogy egyházunk csak mint „szolgáló egyház” töltheti be feladatát. Nem úgy, hogy „pá­holyból” ad utasításokat és ad ki „enciklikákat” arról, hogy miként kell építeni a társadalmat stb., hanem úgy, hogy odaáll az emberek mellé és azzal a mozdulattal, amellyel az Irgalmas Samaritánus segített és azzal a mozdulattal, mellyel Jézus maga elé „kötényt” kötött a szolgálat jeleképpen, segíti, bátorít­ja, emeli, biztatja és mindenek felett szereti az embert. Igen, a mi egyházunk életformája csak a diakóniai életforma lehet. Abban is bizonyosak vagyunk, hogy evangélium-hirdeté­sünknek is diakóniai jellegűnek kell lennie. Vagyis az evangé­lium örök mondanivalóját szembesíteni kell azokkal a problé­mákkal, amelyekben a mai ember él, mert csak így tudunk valóságos segítséget adni az eligazításra és segítségre váróknak. Es mivel a mai embereknek élet-halál kérdése a béke, a lesze­relés, a szociális igazságosság, a faji probléma, a népek együtt­élése, bizonyosak vagyunk abban is, hogy egyszerűen nem igehirdetés az, amely nem célozza meg ezeket a kérdéseket és nem ad azokban egyértelmű válaszokat. Abban is bizonyosak vagyunk, hogy a békemunkában együtt kell dolgoznunk egész népünkkel és az egész világon mindazokkal, akik akarják és munkálják a békét. Nem szé- gyeljük, hogy igenis „béke-egyház” vagyunk és az is akarunk maradni! D. Káldy Zoltán SZEPTEMBER 16-ÁN ÜN­NEPÉLYES keretek között megnyílt a Teológiai Akadé­miánkon az 1966—67-es tan­év. Kedves ünnepi alkalom ez egyházunkban. Az idei tanév­nyitón is zsúfolásig megtelt az egyetemes egyház ülésterme. A teológiai hallgatókon, a bu­dapesti lelkészeken és gyüle­kezeti tagokon, valamint a szü­lőkön és rokonokon kívül a vendégek sorában ott találtuk D. Dr. Vető Lajos egyházunk püspök-elnökét, D. Káldy Zol­tán püspököt, aki a tanévnyi­tó istentisztelet igehirdetését is végezte (az igehirdetést la­punk 2. oldalán találják meg olvasóink); az Állami Egyház­ügyi Hivatal képviseletében megjelent Madai András • osz­tályvezetőt, a budapesti Refor­mátus Teológiai Akadémia ré­széről Dr. Huszti Kálmán dé­kánt; a budapesti római kato­likus központi hittudományi Akadémia képviseletében Radó Polikárp dékánt. A vendégek sorában üdvözölhettük Hecker Ádám metodista szuperinten­denst, R. Filep Imre unitárius püspöki helynököt, Dr. Berki Ferizt, a magyar ortodox egy­ház esperesét, Szabó Ödön ad­ventista elnököt. Az ünnepi ülést többen táviratban is kö­szöntötték. Hazánk felszabadulása óta 22-szer nyitotta meg kapuit egyházunk teológiája. Huszon­két alkalommal léptek új első­évesek arra az útra, amely Is­ten szolgálatához vezet. Az ünnepi istentisztelet után; foglalta el helyét az el­nöki asztalnál D. Káldy Zoltán püspök, Dr. Nagy Gyula dé­kán, Dr. Pálfy Miklós prodé- kán és Dr. Vámos József aka­démiai jegyző. Dr. Pálfy Miklós prodékán bibliaolvasása és imádsága után Dr. Nagy Gyula dékán köszöntötte a megjelenteket, majd megtartotta székfoglaló előadását. A MAI TEOLÓGIAI FEL­ADATOK KÖZÜL, mint a leg­fontosabbakat, a következőket emelte ki a dékán: Isten igéje állandó „lefordítását” a mi társadalmunkban élő, mai em­ber nyelvére és életkérdéseire, a keresztyén egység problémá­ját korunkban, és végül annak a teológiai kidolgozását: mi a keresztyénség feladata és szol­gálata a mi szocialista társa­dalmi viszonyaink közt, mai életünk különféle területein. Az előbbire nézve azt mond­ta: „Nem szabad túlzott remé­nyeket fűznünk az egyházak dialógusához mindaddig, amíg a keresztyén egyházak össze nem fognak egymással az em­ber és a világ jövőjéért való, közös erkölcsi aktivitásban. Nagyon kell vigyáznia a világ keresztyénségének arra, hogy a dialógus szükséges ökumeni­kus módszere hamis lelkiisme- ret-megnyugtatássá ne legyen ennek a sürgető, közös etikai felelősségnek gyakorlása he­lyett mai világunkban!” Az utóbbira nézve pedig megálla­pította: „A mai teológiai munkában elszakíthatatlannak látjuk egymástól a keresztyén szeretet szolgálatát a felebarát testi és lelki javáért, a földi békéért és Isten országának békéjéért, az igazságosság és szeretet érvényesüléséért a családokban, gyülekezetekben, a társadalomban, a népek és fajok közt, az egyházban és a világban. Ez a segítő és szol­gáló szeretet a mi számunkra a körülöttünk élő, mai ember­nek és ennek a társadalomnak a szolgálata.” A székfoglaló befejező ré­szében szólt az új dékán az Akadémia előtt álló feladatok­ról. Akadémiánk — mondta — „látja és átéli a keresztyénség mai etikai felelősségét — oz evangélium hirdetéséből, szol­gálatából következően — né­pünk, társadalmunk, az em­beriség sorsáért. Teológiai munkánknak ezt az irányát akarjuk folytatni és elmélyíte­ni, a következő időben is. Nem szabad az etikai felelősség nél­küli „teológizálás” hibájába esnünk, semmilyen téren. Nem tudjuk elfelejteni pél­dául, hogy amíg mi a kated­rán és a padokban a szeretet krisztusi nagy parancsolatá­nak mai értelmét keressük, az­alatt a kegyetlen vietnami há­gosságért, a népek és fajok egymást segítő együttéléséért Isteh szép világában.” Szólt végül az Akadémia előtt álló feladatokról egyhá­zunk belső életében, első he­lyen a lelkészképzés és neve­lés mai feladatairól, a tanítás és az élet összhangjáról a ta­nárok és hallgatók munkájá­ban. „Azt kérem Istentől, le­hessen tanulmányi munkánk ebben az új tanévben Isten út­ján és a mai élet útján járó teológia, a Krisztus iránti hit­Dr. Nagy Gyula, a Teológiai Akadémia dékánja székfoglaló beszédét tártja. Balról jobbra: D. Káldy Zoltán püspök, Dr. Nagy Gyula dékán, Dr. Pálfy Miklós prodékén és Dr. Vá­mos József intézeti tanár Dr. Nagy Gyula dékán kézfogással a teológiai hallgatók közé felveszi Antti Kukkonen finn teológust A Teológiai Akadémia évnyitója után a dékáni hivatalban. Balról jobbra: Dr. Pálfy Miklós prodékán, D. Káldy Zoltán püspök, Antti Kukkonen finn teológiai hallgató és Dr. Nagy Gyula dékán ború napról napra inkább a világpusztulás veszedelmét idézi fel, és a magát keresz­tyénnek valló Amerika ag­resszív katonai körei mérhe­tetlen szenvedéseket okoznak egy sokat gyötört, távoli nép­nek. Azok között vagyunk egész szívünkkel, akik — ke­resztyének és nemkeresztyé­nek — a békés megoldást kö­vetelik, és szemben állunk a háború elvakult fanatikusai­val. Mert valóban „nincs sem­mi keresztyénibb ezen a vilá­gon a békénél!” Ezért tovább­ra is minden erőnkkel segíte­ni akarjuk a Keresztyén Bé­kekonferencia szolgálatát, és erősíteni a nagy egyházi vi­lágszervezetekben a keresz­tyénség lelkiismereti felelős­ségét és gyakorlati közremű­ködését az emberiség békés jövőjéért, a szociális igazsá­gén és a mai ember iránti sze­ret etben’ ’— fejezte be az új dékán székfoglaló beszédét. EZUTÁN KERÜLT SOR az új hallgatók felvételére. Külö­nösen is kedves jelenete volt az ünnepségnek, amikor a dé­kán elsőnek szólította az elnö­ki asztalhoz Antti Kukkonen finn teológiai hallgatót, aki ebben a tanévben teológiai Akadémiánkon folytatja ta­nulmányait. Reméljük, hogy itt tartózkodása alatt nemcsak nyelvünket sajátítja el, hanem megismerkedik azzal a teoló­giai munkával is, amely Aka­démiánkon a tanárok vezeté­sével folyik és ezen túlmenően megismerkedik egyházunk sokrétű szolgálataival. Az ünnepi együttlét a Him­nusz éneklésével ért véget. —r —n. TANÍTS MINKET Ősz van, visszavonhatatla­nul ősz. A nap már bágyad­tan mosolyog a tájra és ilyen­kor jelennek meg a fákon a sárga levelek, a lapokban pe­dig a mélabús hangulatú ver­sek. — Az ősznek minden bi­zonnyal van valami borongós hangulata, de én a magam részéről nem tudom hinni, hogy csak ilyen lenne, hogy csak az elmúlásról, a ködről, a sivárságról lehetne ilyen­tájt, szeptember végén írni, beszélni. Nem, mert az ősz az új kezdet alkalma fis és egyben a gyümölcsérés ideje. Az új kezdet alkalma az­zal, hogy gyermekeink újra a kezükbe vették a könyve­ket, a füzeteket és újra kezd­ték munkájukat. Az új kez­deté úgy is, hogy magunk is sok mindent újrakezdünk, amit a nyár miatt abbahagy­tunk. De ennek az alkalma úgy is, hogy az egyházi mun­kák: a bibliaógák, a szeretet- vendégségek is újra várják a híveket. Azokat, akik az Igéből óhajtanak erőt meríte­ni mindennapi munkájukhoz* mindahhoz, ami a részükre kötelességként rendeltetett. De mindezen túl az ősz a gyümölcsérés ideje is. Az az időszak, amikor a fák, a sző­lőbokrok levelei közül moso­lyog az alma, kéken hamva- sodik a szilva és kikandikál a fürtök száza és ezre. Az ember jó ízekre emlékszik ilyenkor és maga is mosolyra fakad: az idén is meghozta a föld a maga jóízű terméseit, gyümölcseit, ismét terítve le­het asztalunk velük. S meny­nyivel masabb ez az öröm, mint az a hangulat, ami el­foghatja a könnyen csüggedő embert az őszi szürke égbolt alatt. S a két mozzanat: az új kezdetek alkalmai és a gyü­mölcsérés kedves látványa fi­gyelmezteti is a keresztyén embert Krisztus mai tanítvá­nyait. Figyelmezteti arra. hogy egész életünknek az új kezdetek, a naponkénti meg­újulás alkalmává kell lennie a hitben és a szeretetben, az emberekért való munkában és fáradozásban. Figyelmezteti arra, hogy ez az esztendő is, mint életünk minden éve, arra adatott, hogy mint a fák, a szántóföld, mi is megterem­jük hitünk Isten és ember előtt kedves gyümölcseit. így és ezért illik mégin- kább, mint bármikor máskor a mi mostani őszi napjainkra s ránk az ezekben a napok­ban élőkre az, amit a Zsoltá- ros imádságként mond és amit címül is felírtam: Taníts minket úgy számlálni nap­jainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! —s —f I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom