Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-22 / 21. szám
KP. BÉRM. BP. Ti. EGYMÁSRA ÍTÉLVE Nemrég láthattuk a televízióban a Megbilincseltek című remek filmet (a mozik már régebben játszották), amely egy fehér és egy néger fegyenc szökési kísérletéről szól. Csak együtt szökhetnek: erre „ítéli" őket közös bilincsük, s ezen a kettejük közt feszülő faji ellentét sem változtat. Elet, vagy halál, szabadság, vagy rabság — sorsukat azonossá teszi ösz- szeláncoltságuk, mint valami végzet. Ez a művészi, gondolatébresztő film azt juttatta eszembe: valahogy így lett nyilvánvalóvá az egész emberiség egymásrautaltsága, sőt egymásraiteltsége a mi korunkban, amikor a modern technika és sok más tényező oly kicsivé tette a világot, hogy annak akármelyik pontján történjék bár valami, az feltétlenül kihat az összes többire. Mintha egyetlen óriási bérházba került volna az emberiség, amelynek egyetlen szobáját sem lehet úgy lángba borítani, vagy felrobbantani, hogy az a lakótársakat hidegen hagyhatná. Akár tetszünk egymásnak, akár nem — egyénileg, vagy kisebb-nagyobb közösségeink viszonylatában — egymásra vagyunk Ítélve, és vagy együtt találunk valami jó, vagy legalábbis kiegészítő megoldást, vagy együtt tesszük tönkre magunkat és egymást. Hallani néha olyan elgondolásokról, melyek egy nagy politikai tábor jövőjének valamirevaló kibontakozását, vagy továbbfejlődését csak a másiknak kiradírozása által látják biztosítva. Akadnak, akik nem átallanak elmenni a békés egymás mellett élés elvének cinikus tagadásáig — holott ez korunkban az atomháború provokálását jelentené, vagyis az emberiség kollektív öngyilkosságát. A vietnami háború véres eseményei is azt tükrözik, hogy egy nép irtása és pusztítása árán gondolják egyesek a maguk érdekeit megvalósitani. Borzongás fut végig a gerincünkön. Hát lehet így gondolkozni? Mintha csak egy kajakban akarnánk dulakodni, arról álmodozva, hogy biztosan csak a másik fog vízbe esni, s aztán milyen szép lesz egyedül hajókázni tovább. Vagy mintha kívülről lezárt lakásban tűzzel akarnánk hadakozni, gondolván, hogy kizárólag az ellenfél fog megégni, de mi magunk meg- ússzuk egy-két pörkölödéssel, szépen kiheverjük, majd építünk egy új lakást, és abban csupa boldogság lesz az élet. Káin is meg lehetett győződve, hogy boldogulásának egy akadálya van: Ábel. öt kell csak kiküszöbölni „a dolgok összefüggéséből”, és minden jóra fordul. Kicsiben és nagyban hányszor testet öltött már és fogalmazódhat meg ma is ez a kannibált gondolat: „Nyírd ki a másikat — akkor lesz jó világ!” Rokonok, testvérek, házastársak — nem így vagyunk-e összekötve? Ismerősök, munkatársak, szomszédok, egyházi felsőbbség, lelkészek, gyülekezeti tagok — nem ilyen sorsszerű egymásrautaltságban állunk-e napról napra az előtt a felelősség előtt, hogy mit tudunk kezdeni egymással és együtt? — mert, amit egymás ellen próbálnánk, annak csak gyászos vége lehet. Más hasonlattal élve, mondhatnám azt is, hogy egyetlen hegymászókötélre vagyunk felfűzve, és egymást tartjuk meg, vagy rántjuk le, s harmadik eset nincs! Viszonylataink adva vannak, s azokon gyakorlatilag alig változtathatunk. De éppen adott körülményeink között, adott emberek társaságában, adott nehézségek és lehetőségek közepette kell a szeretet „ábráit” kirajzolni életünk véletlennek tetsző helyzeteire. Éspedig annak tudatában, hogy nemcsak egymásra vagyunk ítélve itt ezen a földön, de Istenre vagyunk ítélve az anyagi lét után: „Nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt!” (2 Kor 5,10). Mennyivel nagyobb hát a felelősségünk, s mennyivel több erőt kaphatunk olyan cselekvésre, olyan szellem sugároztatására, amely Isten életet munkáló kegyelméből táplálkozik! És ha néha nehéznek bizonyul „egymásra ítéltségünk” egy-egy viszonylata, feszültségeinkben áldott görcsoldónak bizonyul Isten valósággá élt ereje, amely még bilincsnek tűnő kapcsokat is képes a szeretet kötelékévé teremteni újjá. Bodrog Miklós TUTAJOK A DUNAJECEN A béke képe ez. Egbenyúló bércek között csendesen kanyarog a Dunajee. Országhatár. És hullámaira színes virágokat csókolt a nyár. Lengyel tutajok, szlovák tutajok siklanak vidám utasokkal: németekkel és négerekkel, szlovákokkal, lengyelekkel és magyarokkal. í i Partjai közt a sokszor vérrel öntözött határnak együtt örülnek a lénynek, a nyárnak. Az egyik tutajon néger fiú evez. A lengyel révész mosolyogva nézL Sziklák között tarka virágokat ringat a Dunajee. „Testvérek vagytok” — susogja a habja. Napfényes kép ... a béke képe ez. Túrmezei Erzsébet Isten tettei nyomában VÉGÉRE ÉRTÜNK? iQ / i októberétől 1966 I 7 Q Li. márciusáig, másfél éven keresztül, félszáz cikk fölött szerepelt ez az összefoglaló cím: Isten tettei nyomában. E sorozatunkban nem kis feladatra vállalkozott lapunk: átpillantani az üd. vösség előkészítésének történetét, ahogyan azt a Szentírás elénk rajzolja, mégpedig a mai olvasó számára érthetően, gondolkozásához, szívéhez 'közel jövően. Most ennek az útnak végéhez érkeztünk, s e záró cikkel befejezzük a sorozatot. De valóban végére értünk Isten tetteinek? Utoljára Pál apostolról volt szó, amint Rómában, a világ fővárosában kétévi rabsága idején hirdette a köréje gyülekező embereknek Isten igéjét. Itt megszakad történetének fonala, s további életútja haláláig legendák ködébe vész. Ezzel nem szakad meg azonban Isten tetteinek sora. Folytatódik még az Újszövetség késői iratai által élénk vetített gyülekezeti eseményekben, s tovább fut az Újszövetség határán túl az egyház történetében. A keresztyén egyház történetét is felvázolhatnánk e címszó alatt: Isten tettei nyomában. Az egyháztörténelem eseményeiből kirajzolódnak — a Szentírás világosságánál — Isten nagy cselekedetei, ahogyan Ö tovább vitte az evangélium ügyét, egyházának életét és szolgálatát, buktatókon, kerülő és rejtett utakon, sőt tévutakon, de mégis előre az emberiség történetében. Ezt a sort a jelennel sem zárhatnánk le. Hátra vannak eljövendő tettei: az élő Jézus Krisztus további léptei a világ országútján a jövőben, s a végső érkezése, mindenek új- játeremtése a feltámadás napján. Amikor most mégis pontot teszünk az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv említett záró közlésénél, azzal a bizonyossággal tesszük, hogy Isten lépései alatt azóta is dong a történelem, messze túl az egyház határán is. Jézus Krisztus rangrejtve járja földünket, hitet, szeretetet, az örök élet reménységét adja emberi életekbe, s mindenek javára kormányozza az egész világot, míg el nem hozza a hiánytalan teljességet. Visszatekintve Isten bibliai ” tetteire, amelyeket végignéztünk, szent dráma tanúi voltunk. A „színpad” főleg a választott nép történelme: annak keretében mentek végbe az események, Jézus élete is. A „szereplők” Isten kiválasztott eszközei: ószövetségi emberek, próféták, királyok, majd Jézus, tanítványai, apostolok és egyesek voltak. A „színpad” D. ICáldy Zoltán püspök Bukarestbe utazott A Keresztyén Békekonferencia Ökumenikus Bizottsága május 22—25. között tartja ülését Bukarestben. A Bizottságnak tagja D. KÄLDY ZOLTÁN püspök is, akit az ülés alkalmával egy előadásra is felkértek. Az előadás címe: „Az Ökumene biblia-teológiai fogalma”. A püspök május 21-én elutazott Bukarestbe. A baptista egyház részéről Nagy József, a baptista teológiai szeminárium igazgatója vesz részt a bizottsági ülésen. Ugandái vendégek látogatása Sebalu K. Kasasa ortodox archimandrite vezetésével négytagú ugandai egyházi küldöttség tartózkodott Magyarországon. A vendégek Romániából érkeztek, ahol meglátogatták a román ortodox egyházat. Ezt a látogatást összekapcsolták a magyarországi protestáns és ortodox egyházak meglátogatásával. Az afrikai egyházi küldöttség május 11-én felkereste hivatalában D. KÁLDY ZOLTÁN püspököt, aki a múlt esztendőben Afrikában több egyházat meglátogatott. A szívélyes eszmecsere során D. Káldy Zoltán püspök tájékoztatta a vendégeket a magyarországi evangélikus egyház életéről, az ugandai küldöttség tagjai pedig beszámoltak életükről. IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Hálával magasztalunk kegyelmedért, hiszen boldogságot és örömöt készítesz gyermekeid számára. Hálát adunk azért, hogy nemcsak Fiadban jöttél el közénk megváltásunkra, hanem Lelked által is közöttünk vagy. Erőt adsz nekünk, Atyánk, a bűneink ellen való harcra, és segítesz a jónak cselekvésében. Nem hagysz magunkra, hanem ígéreted szerint közöttünk és velünk vagy. Mélységes hálával telik meg szívünk, amikor ezt megtapasztalhatjuk életünkben. Ezért merünk most is könyörögni Hozzád, Istenünk, életünkért. Kérünk, segíts minket neked szolgáló életre, mert valljuk, hogy csak akkor lesz életünk boldog, ha engedelmesek tudunk lenni. Te azt akarod, Atyánk, hogy tudjunk buzgók lenni az egymás iránt való szeretetben. Azt akarod, hogy életünk egészen nyitott legyen embertársaink előtt. Azt akarod, szívesen tudjunk szolgálni, segíteni egymásnak. Kérünk, áldj meg minket ilyen lélekkel. Szcntielked által adj erőt, hogy legyőzzük magunkban az önzést, a szere- tetlenséget és mindent, ami embertársainktól elválaszt. Helyette adj igaz szeretetet szívünkbe, hogy ott tudjunk állni minden segítségre szoruló embertársunk mellett. Vedd ki szívünkből mindazt, ami tőled elválaszt, Atyánk. Segíts meg minket, hogy egész életünkkel Téged dicsőíthessünk. Kérünk, áldd meg azt a munkánkat, amikor békességünket keressük itt a földön. Segítsd egész népünket, amikor az igazságtalanság, az erőszak ellen felemeli szavát, és mindnyájunk békességét keresi. Urunk, készítsd népedet pünkösd ünneplésére, hogy mindnyájan vehessiik a te Lelkedet, és akaratod szerint békességet, boldogságot építsünk itt a földön. Öntsd ki ránk Lelked erejét, hogy dicsőíteni tudjuk nevedet egész életünkkel. Kérünk, hallgass meg minket a te Fiad, a Jézus Krisztusért. Ámen. — ahogyan kezdetijén, a Biblia első lapjain világ-szélességű volt — az utolsó felvonásban is emberiség-szélességűvé tágult: hirdettetett az evangélium sok nép körében. E „szent dráma” egyes részletei elmosódottak előttünk. Sokszor nem tudjuk megkülönböztetni, hogy mi az, ami igazában történt, és mi az, amit a kegyes képzelet hozzáadott. De a tulajdonképpeni döntő cselekménysor világos: szüntelenül ütközött egymással az ember bűne és Isten kegyelme, s ebben a „drámai konfliktusban” újra meg újra Isten kegyelme győzött. Nem a bűnös ember büntetésével, vagy megsemmisítésével, hanem irgalmas megbocsátással lett végül is mindig győztes Isten a bibliai történetben. Jézus élete, szenvedése, halála, feltámadása „felvonásának” is ez az eredménye: Isten nagyobbnak bizonyult bűnnél, halálnál, kárhozatnál. Hogy a Szentírás első lapjától az utolsóig húzódó szent dráma egyes „jeleneteiből” ki mennyit tud elfogadni és mit tart más ókori földi istenmegjelenésekhez hasonlóan legendás, . mitikus vonásnak, szinte nem is érdekes, ha az egésznek értelmét hittel megragadja; Isten megbocsátó, örök életet készítő szeretete kíséri végig ezt a különös történetet, és soha ki nem apadó bőségében sugárzik a bibliai eseménysorozat csúcsáról: Krisztus halálából és feltámadásából. A „szent dráma” fő vonaH laiban megismétlődik az egyház istentiszteleti életében évről évre: a Jézus előtti időszak ádventi várakozásától, a végső reménységünk előre ve- títődő eseményéig. Kulcsa két szó: értem, és: mások javára. Isten értem cselekedett, hogy szeretetével engem elérjen és az örök életre vigyen. Isten bibliai nagy tettei ebben a személyes vonatkozásukban lelik megfejtésüket: az még magában nem sokat ér, ha valaki elfogadja igaznak a Szentírás eseményeit, Jézus feltámadásával együtt. Luther arra tette a hangsúlyt — s ebben is egészen modemül szól hozzánk —, hogy ezek a szent események csak szubjektív módon érik el céljukat: ha magamra vonatkoztatom jelentőségüket. Isten bibliai tetteit értem, az én üdvösségemért tette, Krisztus értem halt meg, értem támadt fel... Ha nem így nézem, ha csak az objektív esemény hitelessége érdekel, nem sokra megyek, akár igenlőleg, akár tagadólag foglalkozom vele. Ugyanilyen jelentős a szent dráma megértésének másik kulcsa: a „mások javára”. Azért történt mindez, hogy Isten megtapasztalt szeretetét mások javára fordítsam. Ha az „értem” szócskában egyetlen pontba, az én életembe, futott össze Isten tetteinek minden szála, a „mások javára”-kulcs- szóban szétfutnak Isten tetteinek sugarai, hogy fénykörükbe vonják az egész világot, a mai emberiséget és a körülöttem élő embereket. S miközben Istennek a bibliai esemé- ményekből áradó szeretete tükröződik rajtuk, ezzel a látvánnyal szememben indulhatok feléjük a megtapasztalt kegyelem továbbadására a szolgáló szeretet cselekedeteiben és csendes tanúságtevő szóban. így sokszorozódnak meg és mennek tovább Istennek régi nagy tettei a keresztyének mai hitében és életében. Veöreös Imre Pünkösd elölt A húsvét utáni hatodik vasárnapon, Exaudi vasárnapján az ősi zsoltárvers hangzik felénk: „Halld meg, Uram, hangomat — hívlak! Ne rejtsd el orcádat előlem! Te voltál segítségem; ne vess el engem, és ne hagyj el, üdvözítő Istenem! Taníts engem, Uram, a te utadra, és vezess engem egyenes ösvényeden!” Hisz- szük: Isten meghallgatja könyörgésünket. Ez a vasárnap előkészület pünkösdre. Isten Szentleikével, Lelke csodálatos ajándékaival akar bennünket megajándékozni. Megnyitjuk-e szívünket, életünket Isten Szentlelke csodálatos, megújító munkája előtt? Isten Szentlelke megújítja imádságunkat. Imádságunk nem marad belénk idegződött kegyes szokás, hanem életele-i műnkké válik. Isten gyermekei vagyunk, a maga számára teremtett és váltott meg bennünket. Gyermekei elmondhatják naponként hálájuk szavát imádságot meghallgató Atyjuknak. Naponként kérhetjük útmutatását, tanácsát. Kérhetjük segítségét, eléje vihetjük nehéz kérdéseinket, egyházunk, hazánk s a világ ügyét is. Jézus nevében a meghall gattatás reményében, bizonyosságában fordulhatunk Hozzá. Imádkozni taníts Urunk! Isten Szentlelke megújítja szeretetünket. Az emberek, a világ, szeretetet várnak tőlünk. Hiszen a szeretet a keresztyének örök adóssága. Testvéri, áldozatos szeretet kíséri-e útunkat? Az áldozatos szeretet, szolgálat lesz-e tartalma, életeleme életünknek? Isten azt akarja, lássuk meg az emberiség gondját, baját, örömeit, kérdéseit. Tudjunk velük együtt örülni, tudjuk gondjaikat megértő szeretettel vállalni. Legyen időnk és erőnk segíteni. Szeretetre, szolgálatra taníts Urunk! Szolgálatunkat, szeretetünket hivő bizonyságtevéssé teheti Isten Szentlelke. Meglátszik-e rajtunk, hogy nem sajátmagunkból teremtettük elő a szolgálat erejét, a szeretet kincseit, hanem azt adjuk tovább, amit úgy kaptunk Urunktól?! A római iskolák homlokzatára ezt írták fel: „Dic cur, hic?”: „Mondd meg, miért vagy itt!?” Bárcsak az embereknek tőlünk ezt ne kellene kérdezni. Bárcsak felfigyelnének Istán imádkozó gyermekeire, kik Eléje viszik kéréseiket, hálájukat, életüket, embertársaikat. Bárcsak meglátszana rajtunk a szeretet egész világot átölelő áldozatos ereje. Bárcsak látnák bennünk Isten hivő, bizonyságtevő gyermekeit, követeit, tanúit. A magunk ereje gyenge erre, ehhez nem elég a jószándék, az elhatározás. Csak Isten indíthat el bennünket Szentlelke megújító erejével ezen az úton. Ajkunk, szívünk, életünk hadd zengje: Jövel Szentlélek Űristen! Amen. Schaád Ottó
