Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-04-10 / 15. szám

Isten szeretete minden embert átölel

Szélítlak Benneteket

A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága 1966. március 22—25-ig rendes ülésére gyűlt össze Prágában. A Tanácsadó Bizottság 1965 októberében Budapesten tartott ülésének kiértékelése után a Munkabizottság A. K. Thampy al- elnök (India) referátuma alapján megvitatta a nemzetközi helyzetet. Egyetértett a Munkabizottság abban, hogy a világhelyzetre tekintettel erőteljesebben kell folytatni a KBK- nak a békéért kifejtett munkáját. A KBK a maga munkáját mindig az emberért végzett szolgálatnak értelmezte, amelyet Jézus Krisztus követésében kapott feladatul. Mivel Jézus Krisztus testvérünkké (emberré) lett s az Ö önmaga oda- szentelésében Isten szeretete minden embert átölel, szabad és kell nekünk minden emberi embertársunkként becsülnünk és szeretnünk. Ezért egyetlen pillanatban sem lehet és szabad közönyösnek maradnunk bármely ember megalázásával és jogaitól való megfosztásával szemben. Az igazi ember az, aki felismeri atyjafiát, aki becsüli és szereti felebarátját, aki embertárs.

A jelenlegi világhelyzetet az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népeknek szabadságukért, függetlenségükért és önrendelkezésükért vívott harca jellemzi. Ebben a harcban az emberek lealacsonyítását és jogaiktól való megfosztását különösen az imperializmus, a háború és az éhség részéről látjuk.

1. Az imperializmus. Egy államnak minden olyan kísérlete, amellyel egy másik államot politikai vagy gazdasági eszközökkel függőségbe akar hozni vagy uralma alá hajtani, vagy pedig fegyveres erővel akar leigázni, imperializmus. Különösen veszedelmessé válik a hatalommal való eme visszaélés, ha cselekedeteit olyan ideológiai jelszavakkal álcázza, amelyekkel az embereket saját céljai számára kívánja megnyerni és ezekbe befogni.

2. A háború. Jelenleg a vietnami háborúra gondolunk. Ez imperialista intervenciós háború, amelyben egy kis népet az egyik legnagyobb katonai hatalom erősebb eszközeivel embertelen módon akadályoznak meg szabadsága, függetlensége és önrendelkezése kivívásában. Ezt az intervenciós háborút a kommunizmus ellen vívott keresztes háborúnak tüntetik fel. Nekünk, keresztyéneknek azonban megengedhetetlen, hogy Jézus Krisztus keresztjével, Isten minden ember iránti szeretetének jelével a harcos antikommunizmus hadijelvényeként éljenek vissza és azt így lealacsonyítsák. Vietnam tekintetében meg kell kérdeznünk mindazoktól, akiket érint, hogyan akarják összeegyeztetni az ilyen szörnyű intervenciós háborúban való részvételt annak a Krisztusnak a szeretetével, akit Urunknak vallunk. Ebben a háborúban nem azt az Istent szolgálják, mint akiről mi keresztyén hitünkben vallást teszünk. Mély aggodalommal tölt el bennünket az afrikai helyzet is, Rhodesiában és Dél-Afriká- ban, Angolában és Mozambi- pueban. Aggódva tekintünk egyes afrikai államokban azokra a katonai puccsokra, amelyekről még nem látjuk tisztán, mennyiben tartoznak a fiatal államoknak olyan születési fájdalmai közé, mint amilyeneket Európa századokon keresztül átélt, vagy mennyiben támaszkodnak idegen hatalmak befolyására és veszélyeztetik ezzel a függetlenséget. Ugyanez érvényes Indonéziára is. A jóval több mint szászezer ember lemészárlása mélységesen megdöbbent bennünket.

3. Az éhség. Itt különösen Indiára, hátin-Amerikára és Afrika egyes részeire gondolunk. Az éhségkatasztrófákat nagymértékben meg lehetne akadályozni, ha a gazdag népek készek volnának gazdagságukat sokkal átfogóbb formában megosztani a szegény népekkel gazdasági és technikai segítségnyújtás, valamint igazságosabb kereskedelmi politika útján, és saját fejlődési lehetőségeiket elősegíteni. A segítségnyújtásnak politikai feltételekkel való összekapcsolása igazságtalan és ellentmond a felebaráti szeretetnek.

1. Az imperializmussal szemben, mint Keresztyén Béke- konferencia, síkra szállunk a hatalommal való felelős élésért, a hatalom birtokosainak demokratikus kontrolijáért, az Egyesült Nemzetek tekintélyének erősítéséért (például az által, hogy egyetlen államnak sem tiltják meg, vagy teszik lehetetlenné az ENSZ-hez váló csatlakozást), a koexiszten- ciáért, az atomfegyverek to- vább-nem-adásáért és a teljes és ellenőrzött leszerelésért, hogy a hatalmasok ereje az emberiség javát szolgálja és ne a kárára váljék.

2. A háborúval szemben a Keresztyén Békekonferencia támogat minden értelmes békefáradozást tárgyalások, megegyezések és a bizalom útján. A taskenti egyezmény világosan megmutatta az egész világnak, hogy a jóakarat, a kölcsönös tisztelet és megértés szellemében még a legnehezebb konfliktusokat is meg lehet oldani tárgyalásokkal.

3. Az éhséggel szemben, mint Keresztyén Békekonferencia, a föld javai olyan igazságos elosztásának programját támogatjuk, amely minden ember számára biztosítja a legszükségesebb anyagi szükségletek kielégítését.

Az ez évben Bombayban, Montevideóban és Limuruban tartandó konzultációk megbeszélése után, melyeken részt vesznek a KBK Munkabizottságának küldöttségei is, a Munbizottság megvitatta a Bulgár Ortodox Egyház meghívását, hogy a Tanácsadó Bizottság ez évi ülését októberben Szófiában tartsák meg. Megbeszélés tárgya volt e konferencia főtémája: „A nemzetközi béke és a népek függetlensége az emberiség jövőjéért viselt felelősségünkben”, valamint az előadók témái.

A Munkabizottság ülésének résztvevői kifejezésre juttatták örömüket és hálájukat azért, hogy négy napon át alkalmuk volt teljes nyíltsággal megvitatni a KBK további munkájának minden kérdését s hogy e vita során egyértelemre jutottak és közösségüket tovább mélyítették.

A szószéken hangzik el...

Húsvét első ünnepén minden evangélikus templomban a délelőtti istentiszteleten I. Ko- rinthus 5, 6—8 alapján hangzik el igehirdetés. Az ünnep jellege adva van, hiszen Húsvét ünnepe minden keresztyén ember számára egyet jelent: Feltámadt, élő Krisztusunk van! Azonban ennek a tételnek az alkalmazása egyrészt függ a kijelölt igétől, másrészt az adott gyülekezeti helyzettől.

Pál apostol a fenti igében gyülekezeti kérdésekről beszél, de ezt is úgy teszi, hogy közben arra a Krisztusra mutat, aki elvégezte a váltságot. Ebből a tényből él a gyülekezet, az egyház népe.

Ezt a tényt kell megszólaltatni a húsvéti igehirdetésnek.

Néhány lelkészt kértünk fel, hogy húsvéti igehirdetésének néhány mondatát mondja el nekünk.

Az első gyülekezetben, ahová ellátogattunk a lelkész esperes! tisztet is betölt a 4 ezer lelkes gyülekezet gondozása mellett.

Az esperes-lelkész húsvéti kérdése így hangzik:

„Hogyan lehetne a szív belső tartalmával ünneppé tenni minden órát? Mert az egyház nemcsak az ünnepekben él, hanem az egyház szolgálata a világban akkor igaz, ha a hétköznapokban is hite gyümölcseivel szolgál. Az egyháznak belső ereje az. hogy feltámadott Urára néz. Ez a belső erő pedig a mindennapi életben a tiszta élet és az igazság szolgálatában valósul meg.”

Utunk innét Budapest egyik külvárosába vezetett. A gyülekezet, amely hosszú múltra tekint vissza mintegy 3 ezer lelkes. A lelkész ezt prédikálja Húsvét vasárnapján a szószékről I. Kor 5, 6—8. alapján:

„Jézus feltámadása, vagyis az Istentől felkínált élet arra szeretne elvezetni bennünket, hogy élni is tudjunk a felkínált lehetőséggel. Húsvétkor Isten azt akar ja, hogy tovább- manve új életben járjunk. Éspedig úgy, hogy bűneink helyett, a diadalmas Jézus Krisztus uralkodjék életünk felett. Jézus feltámadása azt jelenti, hogy lehetővé vált az ember számára önmaga felett is győzelmesen élni és megújult életével szolgálnia mások életét is.”

Budapestet elhagyva a Tiszántúlra visz utunk. A falut úgy veszi körül a tanyavilág, mint drágagyöngyöt a nemesfém. A község evangélikus gyülekezete közel 5 ezer lelkes. Ennek a gyülekezetnek azonban több mint a fele tanyán él. Nagy ünnepen ezek a tanyai evangélikusok is bejönnek a faluba. Ilyenkor lesz eggyé a drágagyöngy a nemesfémmel. Ezek az ünnepek arra is alkalmat adnak a lelkésznek, hogy olyan kérdéseket vigyen a szószékre, amely valóban „kérdése” minden keresztyénnek. A mostani ige jó alkalom arra, hogy a családi élet terén jelentkező bajok és bűnök az ige fényében kerüljenek a szószékre. A lelkész ezért a Krisztus feltámadásának a mindennapi életben megvalósuló erejét szeretné megmutatni prédikációjában.

„A keresztyén gyülekezetben az egyes gyülekezeti tagok mindennapi életében tükröződnie kell az élő Krisztus tisztaságának és szentségének Hamis a hitünk és hazug a keresztyénségünk, ha nem harcolunk naponként teljes erővel a kísértéseink ellen. Bűn- hogy különösképpen is sok

baj van a családi élet tisztaságával. Felelőtlenség, könnyelműség és hűtlenség tapasztalható lépten-nyomon. Ennek bizonysága — többek között — a válások számának állandó emelkedése és a születések számának ijesztő csökkenése. Nem kellene ennek így lennie! Lehet igazabban és tisztábban, becsületesen és szentebben élni, hiszen a mi Urunk feltámadott és él, Szentlelkével naponként megerősíti azokat, akik ezt kérik tőle”.

Utunk elvezetett egy hús- vótra készülő segédlelkészünkhöz is. Húsvéti üzenetét a kijelölt ige alapján így szólaltatja meg:

„A feltámadt, élő Ür Jézus Krisztus húsvéti üzenete a hívők gyülekezetében mindenkit megszólít. A húsvéti hír minden hívőnek egyformán öröm és reménység. Isten szeretelé- nek hatalmáról szól és arról a hatalmas szerétéiről, amivel mi is szolgálhatunk itt a földön egymásnak. Benne megújuló húsvéti örömünk mások öröme is lehet, ha hűséggel és hálával tovább adjuk mindazt, amit szeretetben, örömben és reménységben mi kaptunk húsvét ünnepén”.

íme néhány mondat a műhelyből, ahol a szószékek szavai születnek. Ezek még egyszerű szürke szavak, de hisz- szük, hogy átforrósítja majd mindezt Isten Szentlelke és megáldja a Húsvét ünnepét lelkipásztoraink ajkán éppen úgy, mint a hallgató hívek szívében.

Ha Isten bűneinket levette rólunk és a kereszten szenvedő Krisztusra rakta, ma pedig húsvét ünnepén már reá sem tapadnak, akkor hát hová leitek a bűneink? Bizony jól mondta Mikeás próféta, hogy Isten eltörli bűneinket, s a tenger mélységes örvényébe veti, hogy soha többé senki se találhassa meg azokat.

(Luther)

Levél a nyugati országokban élő magyar evangélikusokhot

A z 1963-as amerikai utam alkalmával sze- ri mély esen is meggyőződtem arról, hogy több magyar evangélikus lelkész az Észak- amerikai Egyesült Államokban — de nyilván a világ más részeiben is — hűségesen gondozza a reá bízott nyájat és nagy erőfeszítést tesz a magyar evangélikus gyülekezetek összetartása érdekében és azt is láttam, hogy a magyar evangélikus hívek gyakran milyen hűséggel vesznek részt gyülekezetük % életében. Másfelől vannak olyan tapasztalataink is, hogy köztetek is egyre többen vannak, akik igyekeznek előítéletek nélkül nézni az anyaországban, a Magyar Népköztársaságban folyó építőmunkát és az anyaegyház szolgálatát. Szívünk mélyéig hatott, amit Brachna Gábor, az Észak-amerikai Egyesült Államokban működő Magyar Konferencia elnöke az 1963. évi Bethlen Naptárban írt: „Lelki gyermekei vagyunk a magyarhoni egyháznak, jogunk csak a hálához, a szeretethez és értük való imádkozáshoz van." örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen keresik a velünk való érintkezést és amikor hazajönnek látogatóba, az egyház vezetőivel is felveszik a személyes kapcsolatot. Jóleső érzés tudnunk azt is, hogy az 1962- ben általunk kiadott új Egyetemes Agendát használjátok szinte mindenütt a világon a magyar evangélikus gyülekezetekben. Hírünk van arról is, hogy a múlt esztendőben az ausztráliai Sydneyben is bevezették az új Agendát. Sokan olvassák a Lelkipásztor és az Evangélikus Elet című lapjainkat. Különösen is meleg ragaszkodást érzünk számos „régi amerikás magyar"-nál, akik 30— 40 évvel ezelőtt vándoroltak ki és nagy áldozatokkal alapítottak gyülekezeteket Buf- falóban, Clevelandben és másutt.

Ezért szólítalak meg Benneteket, több tízezer magyar evangélikus hívőt és mintegy félszáz magyar evangélikus lelkészt, akik a nyugati országokban élnek.

A zért szólítalak Benneteket, hogy a Köz- r* tetek és köztünk levő közösséget megelevenítsük és az eddiginél jobban egymás számára gyümölcsözővé tegyük. Ez a közösség — .akár akarjuk, akár nem — ténylegesen fennáll közöttünk, mert az „sorsszerű”. Nem úgy jött létre, hogy csináltuk, hanem úgy, hogy kaptuk, mégpedig az Isten kezéből, úgyis, mint magyarok és úgyis, mint evangélikusok. Ez a tény még akkor is fennáll, ha Közületek többen esetleg az Északamerikai Egyesült Államokban az ún. „harmadik nemzedék” tagjaiként születtetek és már az ottani evangélikus egyházban részesültetek a keresztségben és még talán soha sem láttátok Magyarországot. Amikor mindezt mondjuk, akkor távol áll tőlünk mindenfajta sovinizmus, — nemzeti és felekezeti — ellenben ezzel meg akarjuk becsülni azt, amit magyar népünkhöz és Magyarországi Evangélikus Egyházunkhoz való tartozásunk — mint adottság, vagy még inkább, mint ajándék — jelent.

Igen, a köztünk fennálló közösséget szeretnénk megeleveníteni. A „közösség” pedig a szó eredeti értelmében — nem valami megmerevedett állapotot jelent, hanem mozgást, a másik javaiban való szünet nélküli részesedést, „közösködés”-t. Mi az eddiginél jobban szeretnénk megosztani Veletek, ami nekünk van — hiszen az is „sorsszerű”, hogy Magyarország Számotokra az „anyaország” és a Magyarországi Evangélikus Egyház az „anyaegyház” — Ti pedig osszátok meg velünk azt, ami Néktek mint „fiak”-nak van. Mi tudjuk — és Ti is tudjátok —, hogy a köztünk és Köztetek fennálló közösség meg- elevenítése, a „közösködés”, az egymás javaiban való részesedés cselekvése sem számunkra, sem Számotokra nem lesz könnyű. Mindkét oldalról falakat kell lassan lebontanunk és kölcsönösen belénk kövesedett előítéletektől kell megszabadulnunk. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy számunkra hosszú ideig nem volt könnyű — és még most sem az — elfogadni, hogy közületek nagyon sokan akkor hagyták el ezt az országot, amikor a második világháború borzalmas pusztításai után nagyon is szükség lett volna az új Magyarország felépítéséhez és a teljesen új körülmények közé került evangélikus egyházunk szolgálatának végzéséhez minden hazáját és egyházát szerető szívre és dolgos kézre. Ügy éreztük — és ettől az érzéstől még ma sem tudunk megszabadulni —, hogy cserbenhagytatok bennünket. Fájó volt számunkra — és ma is az — észrevenni, hogy lapjaitokban, az „Utitárs”-ban, az „Erős vár”-ban és a „Hitből élünk”-ben sok jó cikk mellett hányszor írtatok népünk mostani életéről és egyházunk mai szolgálatáról testvé- rietlenül, az igazságnak meg nem felelően és gyakoroltatok szeretetlenül kritikát olyan munkák felett, amelyekben Ti magatok nem akartatok, vagy nem tudtatok résztvenni.

A zt is tudjuk, hogy Nektek viszont az

“• fájt, hogy hosszú időn keresztül nem foglalkoztunk Veletek, meg sem említettünk Benneteket és munkátokat egyházi lapjainkban, mintha már nem is léteznétek. Az sem lehetett könnnyű Számotokra, hogy jó ideig nem tudtatok személyes tapasztalatot szerezni az itthoni valóságról. Azt is megértjük, hogy gyakran aggodalommal néztétek

egyházunk munkáját és magatartását, amely arra irányult, hogy megtalálja helyét és szolgálatát a szocializmust építő Magyarországon. Kívülről ui. ezt az útkeresést nem lehetett könnyű megérteni és az általunk megtalált útra odakintről igent mondani.

Kérdezhetnétek, miért éppen most kezdek beszélgetni Veletek arról, hogy a Köztetek és köztünk sorsszerűén fennálló közösséget meg kell elevenítenünk. Azért, mert úgy látjuk, hogy ma már mindkét oldalon talán kissé tátgyilagosabban tudjuk nézni egymást és több szeretettel is. Bármennyire fáj ma is nekünk, hogy az első világháború előtt „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk” (József Attila szavával élve) és bármennyire is nehéz elfogadnunk, hogy a második világháború befejezése idején, majd 1956-ban megint csak sok ezer magyar — köztük evangélikus is — hagyta el az országot és bármennyire az a meggyőződésünk, hogy jobb lett volna, ha itthon maradtok, mégis ma már tudomásul vesszük, hogy — noha örülhetünk sokak visszatérésének — vannak, akik nem akarnak hazajönni, mert megtalálták helyüket és szolgálatukat új hazájukban. Ezzel, mint ténnyel számolunk, éspedig indulatok nélkül. Azt is tudjuk, hogy a külföldön élő magyar evangélikus hívek magyar nyelvű igehirdetést és pásztori szolgálatot is igényelnek és ezért szükség van arra, hogy magyar evangélikus lelkészek szolgáljanak közöttük.

KI em lenne azonban őszinte ez a levél, ha * ’ mindezek mellett nem említeném meg Néktek, hogy vannak olyan jelenségek is, amelyek nehezítik közösségünk megeleveni- tését. Egyik-másik nyugati országban élő lelkésztestvér azt hiszi, hogy úgy ösztönözheti összetartásra a külföldön élő magyar evangélikusságot, ha erősíti bennük az ellenszenvet a Magyar Népköztársaság, vagy a Magyarországi Evangélikus Egyház jelenlegi munkájával és vezetésével szemben. Hát komolyan elképzelhető az, hogy az ellenszenv, a harag, vagy éppen a gyűlölet össze tud tartani embereket? Nem inkább a „békesség kötele” az, amely „megtartja a Lélek egységét” (Ef. 4. 3.) még a Nyugaton élő magyar evangélikusok között is. Aki a békétlenség szításával „munkálkodik” külföldön élő magyar hittestvéreink között, azzal természetesen nekünk nincs közösségünk, mert saját magát zárja ki abból a közösségből, amit Isten nekünk egymás gazdagítására adott.

Elmondom még Néktek, hogy örömmel *" végezzük igehirdetői, pásztori és diakó- niai szolgálatunkat. Talán még soha nem volt annyira szívügye a magyar evangélikus lelkészeknek az evangélium jó hirdetése, mint napjainkban. Azt is elmondhatjuk, hogy ez a szolgálatunk „nem. hiábavaló az Urban”. mert arányszámunk szerint nem hallgatják kevesebben templomainkban az igehirdetéseket, mint bármelyik nyugati országban. Gyülekezeteink áldozatkészsége pedig nem csökken, hanem nőtt a múlthoz viszonyítva. A 430 ezer lelkes Magyarországi Evangélikus Egyház ma is fenntart 430 leiké szi állást, 18 szeretetintézményt, Teológiai Akadémiát, Sajtóosztályt, melynek kiadásában egymás után jelennek meg a lelkészi szolgálathoz, valamint a konfirmációi oktatáshoz és a vallástanításhoz szükséges könyvek. Most fejezzük be a teljes Szentírás lefordítását 15 évi munka után. Népköztársaságunk Kormánya is jelentős támogatást nyújt a lelkészi állások és a Teológiai Akadémia fenntartásához. Természetesen vannak problémáink is — csak úgy, mint minden egyháznak szerte a világon —, de ezek a problémák Isten vezetésével napról napra oldódnak.

Ezer etjük magvar hazánkat is. Higgyétek , el nékünk, hogy ez a hazaszeretet ma mélyebb, mint a két világháború között, vagy azt megelőzőleg volt. Ez a hazaszeretet akkor kezdett izzani, amikor el kellett kezdenünk újra építeni egy esztelen háború iüzében rombadöntött országot, amikor a német fasiszták által felrobbantott hídjainlcat kezdtük építeni a Duna fölé és újra felépítettük azt a sok ezer lakóházat, iskolát és templomot, melyeket elpusztított a háború. Ez a hazaszeretet hajt bennünket most is arra, hogy még tovább gazdagítsuk népünk életét, emeljük jólétét és szolgáljunk közöttük Krisztus evangéliumának erejével és a szeretet áldozatosságával. Ez a hazaszeretet nem zárja ki más népek megbecsülését és a népek nagy családjának nagyraértékelését. Ez indít bennünket egyben arra is, hogy munkálkodjunk a népek megbékéléséért.

Szólítlak Benneteket külföldön élő magyar evangélikus Testvéreink! Szeretnénk többet tudni Rólatok. Örülnénk, ha kavhatnánlc híreket a magyar evangélikus gyülekezetek életéről, amit lapjainkban is leközölhetnénk. Reméljük, hogy a jövőben személyes találkozásokra is több lehetőségünk lesz a kölcsönös látogatások révén.

A feltámadott Jézus szavával köszöntlelt Benneteket: „Békesség néktek!”

D. Káldy Zoltán püspök

SOMVIRÄQ

címen verseket is tartalmazó elbeszélő kötet jelent meg Sajtóosztályunk kiadásában. A könyvet, amelyet D. Káldy Zoltán püspök szerkesztett, 18 szerző írta. Valamennyien magyarországi evangélikus egyházunk lelkészei. A szép kiállítású, ajándékozásra is alkalmas könyv ára 35,— Ft + portó. Megrendelhető Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, VIII., Puskin u. 12.

A szenvedő Krisztus képe bizony ijesztő, de ha a feltámadás képét mellé állítjuk, s a kettőt összefoglaljuk, akkor látjuk azt az okot is, miért szenvedett, akkor már a feltámadás felől a kereszten szenvedőt is másként látjuk, mert ragyog rajta az emberi nemzetség iránti szeretet fénye.

(Lutheri