Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-20 / 12. szám

Országos Esperesi Konferencia Budapesten Március 11-én, pénteken, dél­előtt kezdte el tanácskozását egyházunk esperesi kara az Üllői úti székház tanácstermé­ben. A tanácskozást D. Dr. Ve­tő Lajos püspök nyitotta meg, üdvözölte a teljes számban megjelent esperesi kar tagjait, közöttük if j. Benkóczy Dánielt, az esperesek Benjáminját. A tárgysorozat előtt Koren Emil esperes hirdetett igét a keresz­mertette a meliorációs-alap ki nem használt lehetőségeit, a Lutheránus Világszövetség se­gélyeinek felhasználását és ke­zelését és a nyugdíjosztály működését. Ez utóbbinál is széleskörű vita indult el amelynek az a tanulsága, hogy a gyülekezeteknek és a lelkészeknek még nagyobb ál­dozatot kell vállalniok a köz­terhek hordozásában. koztatással kapcsolatban csak­nem minden esperes felszólalt. Egyes esetekben kérdéseket tet­tek fel mind az egyház vezetői, mind az állam képviselői felé. A vitában, amelynek során Prantner József elnök is fel­szólalt, a következőkről esett szó: az állam és az egyház vi­szonya, az államsegély folyósí­tása, az egyház szolgálata kül­föld felé, a II. Vatikáni Zsinat. D. Káldy Zoltán püspök előadást tart az értekezleten. Mellette dr. Vető Lajos püspök feltámadáshit tyén öröm és a erejéről. D. Káldy Zoltán püspök me­leg szavakkal köszöntötte Lág- ler Béla esperest 60. születés­napja alkalmából és virágcso­korral kedveskedett. Méltatta azt a tényt, hogy az esperes 1930 óta szolgálja Istent, egy­házát és hazáját nagyon meleg szívvel és reális érzékkel ugyanabban a porrogszentki­Harkányi László egyetemes főtitkár a zsinat előkészítését, közelebbről a készülő új tör­vénykönyv tervezetét ismer­tette, amely majd magában foglalja azt is, ami a múltban az egyházi közigazgatásban jó volt és bevált, de azt is, ami az egyház új helyzetéből adódik. A tervezet a közeljövőben a Lelkészi Munkaközösségek elé kerül, majd vissza a jogügyi A magyar nép etikai kérdé­sei közül a munkaerkölcs, a kö­zösségi szellem ápolása, és az egyház tevékenysége került elő. A gazdasági élet dolgaiban a bér- és árrendezés, a faluról való elvándorlás, a falu lakos­ságának átlagos életkora, álta­lában a falu és a város viszo­nyának a rendezése, a fellépő igények kielégítése. A végnélküli háború 8. Vietnami tájékoztató V. A TÁBORNOKOK POLKÁJA Az Országos Esperesi Értekezlet résztvevőinek egy csoportja. bizottsághoz, illetve végül a zsinat elé. A számítások szerint a zsinatot ez év őszén hívja össze az egyetemes felügyelő. Az esperesek értekezletének második napján, március 12-én, délelőtt megjelent Prantner József miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Straub István csoportvezető is. Előbb D. Dr. Vető Lajos püs­pök összefoglalást adott az egy­ház kül- és belpolitikai helyze­téről és szolgálatáról. A tájé­Az esperesi konferencia ál­lást foglalt az agresszív ame­rikai imperializmus fokozott hidegháborús jelentkezésével, és az ezzel kapcsolatos világ­méretű problémákkal, minde­nekelőtt Vietnammal és a már­cius 12—19-ig tartott hazai vietnami héttel kapcsolatban. Az esperesi értekezletet D. Dr. Vető Lajos püspök szavai fejezték be, amelyekkel össze­foglalta a másfélnapos tanács­kozás eredményeit. HANNOVERBEN LESZNEK 1967-BEN AZ EGYHÁZI NAPOK A német evangélikusok 13. Egyházi Napok konferenciája Hannoverben lesz 1967 nyarán. Fő témája a „b ék e” lesz. Az Egyházi Napok elnökségi iro­dájának a vezetője, G. SCHNAT lelkész jelentette ezt be nemrégen és hangsúlyozta, hogy „Nekünk keresztyének­nek is igyekeznünk kell hoz­zájárulni a békéhez a világbé­ke veszélyeztetése láttám.” AKE KASTLUND 50 ÉVES A Lutheránus Világszövetség Svéd Nemzeti Bizottságának igazgatója, P. Ake Kastlund stockholmi lelkész február 22-én töltötte be 50. életévét. Kastlund lelkész 1956 decem­bere óta vezeti a fenti bizott­ságot és az elmúlt tíz esztendő alatt a világ evangélikusságá- nak egyik legnagyobb segély­szervévé fejlesztette a „Lu- therhjälpen” nevű svéd segély­akciót. Már 1952-ben bekapcso­lódott a Lutheránus Világszö­vetség munkájába, 1957 óta tagja a Latin-Amerika Bizott­ságnak és jelenleg helyettes elnöke ennek a bizottságnak. Tagja és titkára egyúttal a Vi­lágszolgálat Bizottságnak is. A. Kastlund lelkész 1965 »szén ellátogatott feleségével együtt hazánkba is, hogy ta­nulmányozza egyházunk diakó- niai munkáját. A világ minden részéből most hozzá érkező jó­kívánságokhoz mi is csatlako­zunk. A LUTHERÁNUS VILÁG­SZÖVETSÉG ELNÖKE A NÉMET DEMOKRATIKUS köztársaságban Tíznapos látogatásra a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban tartózkodik dr. Frede- rik A. Schiotz, a Lutheránus Világszövetség elnöke és dr. A. Appel főtitkár. A négy evan­gélikus tagegyháznak a meglá­togatása után a Német Szövet­ségi Köztársaságba utaznak az ottani tagegyházakhoz. Diem bukása után gyors egy­másutánban katonai diktatúrák váltották egymást. Húsz hónap alatt tíz államcsíny történt, ál­talában két hónapra jutott egy. Diem utóda Minh tábornok lett, s róla jelentette ki Harri- man amerikai államtitkár, hogy „minden látszat szerint ő reprezentálja azt a vezetést, amelyet a nép kíván”. Min­denesetre nagyon hamar nyil­vánvalóvá lett, hogy ennek, az állítólag a nép által kívánt kormánynak a legcsekélyebb társadalmi gyökere sem volt, hiszen a hatalomátvétel után három hónappal Minhet máris elsöpörte Khan ejtőernyős tá­bornok puccsa. Az egymásután hatalomra kerülő katonai cso­portok nemcsak, hogy nem reprezentálták a népet, de a tábornokok erre nem is töre­kedtek. Az ő programjuk a há­ború kiterjesztése volt, az északi országrészre. A hábo­rúért éltek, mert a háborúból éltek. A vulkán tetején meg­kezdődött a tábornokok polká­ja. A sürgető politikai és szo­ciális feladatokat nem lévén képesek megoldani, belső int­rikákban és hatalmi harcok­ban marcangolták egymást. Képtelenek lévén a felszaba­dítás! frontra lesújtani, a riva­lizáló hadseregrészek egymás­sal viszálykodtak. Katolikusok és buddhisták, amerika- és franciabarátok, politikusok és csak-katonák, mérsékeltek és szélsőségesek harcoltak elke­seredetten a befolyásért és kí­séreltek meg amerikai inspi­rációra vagy részvétellel pucs- csot, hogy ők kerüljenek hata­lomra. „.„az égből hullott kormányok 1964. augusztus 16-án Khan tábornokot államfővé nyilvá­nította a hadsereg és prokla- málta a katonai diktatúra Nemzeti Charta”-ját. A diá­kok és a buddhisták tüntetései tábornokot visszavonulásra kényszerítették. Augusztus végén „hosszabb betegszabadságra” utazott vi­dékre, de szeptember elején már mégis ott van újra Sai­gonban, hogy átvegye a kor­mányzást. Fiatal katonatisz­tek kíséreltek ekkor puccsot, sikertelenül. Szeptember végén polgári kormány alakult, de minden valóságos hatalmat a hadsereg tartott mégis a kezé­ben. 1965. januárjában, mint a „fegyveres erők tanácsának” a főparancsnoka, újra Khan vet­te át a kormány közvetlen ve­zetését, majd februárban egy újabb puccs „különkövet”- ként külföldre küldte őt A genfi fegyverszüneti egyezményt Khan tábornok a maga módján ünnepelte, mi­kor azt erősítgette, hogy az „Észak elleni háború a nem­zet történelmének teljességére jutását” jelentené. Így gondol ta megtarthatónak a maga ha­talmát. Amikor azonban a há­borúnak ez a kiterjesztése megkezdődött és az USA légi- ereje megkezdte Észak-Viet- nam bombázását, Saigonban Ky repülő-tábornok ragadta kezébe a gyeplőt. 1965 tavaszán Tran Van Tuyen miniszterelnök-helyet­tes kendőzés nélkül állapította meg, hogy ezideig minden sai- goni kormány — „az égből hullt alá”: „végre egyszer olyat kéne létrehozni, mely a tömegekben gyökerezik”. Eh­hez viszont arra lenne szük­ség, hogy a kormány magáévá tegye a „demokratikus szocia­lizmust”. A demokratikus jel­szavak hangoztatása megfelelt Washington új irányvonalá­nak, amelyet egy ideje Lans- dale tábornok, a lélektani hadviselés eme specialistája alkalmazott E keretben hir­dette meg Cabot Lodge, az újból kinevezett követ „egy forradalom szükségszerűségét.” Ezek a gesztusok nagyon is abból a törekvésből magyaráz­hatók, hogy az ellenfelet kell utánozni. Ilyen törekvések je­lentkeztek annakidején Fran­ciaország részéről is az indokí­nai és az algériai gyarmati há­borúk végső szakaszában. Hogy milyen sikerrel, az köz­tudomású. ...Ky tábornok és a demokrácia betiltása, az éjszakai kimenési tilalom elrendelése, a gazdasá­gi és politikai vétségek halál- büntetéssel való fenyegetése. Az új kurzus bevezette az „ál­lam ellenségei”-nek a nyilvá­nos kivégzését. Ezeknek az volt a „bűne”, hogy részt vettek a békeszerződést követelő békés tüntetésben. Ky tábornok nem leplezte meggyőződését: „Meg­kérdezték, melyik hős az én mintaképem. Csak egy van: Hitler ... Négy vagy öt Hit­ler is kellene nekünk”. 1964-t^en erősödött a felsza- badítási front nyomása, akciói számszerűleg is, hatósugarai­ban is megsokszorozódtak, a „védelmi falvak” összeomlot­tak. A háború új fázisához ért, amelyben a partizánok általá­nos támadásba lendültek, tá­madták az amerikai támasz­pontokat, és nagyobb egysé­gekben tevékenykedtek. A vi­dék kicsúszott a kormánycsa­patok ellenőrzése alól, három­negyed részben a szabadság- harcosok kezébe került. Az erőviszonyok megváltozásával együtt járt a gazdasági nehéz­ségek növekedése. A városok ellátása is a partizánoktól függve — akadozott. Az árak emelkedtek. A spekuláció és korrupció soha nem ismert mértéket ért el. A demoralizá- ció — a hóhérral való állandó fenyegetőzés ellenére — egyre jobban terjedt, különösen az ifjúság körében. A kormány mozgósított, de az előirányzott 150 000-el szemben csak 6000 katonát sikerült bevonultat­nia. Raymond Cartiers a „Paris- Match” 1965. július 5-i számá­ban többek között ezt írja: „Az amerikaiak egyre inkább ar­ra kényszerülnek, hogy az ál­taluk teremtett réseket saját erejük bevetésével tömjék be ... Az amerikaiak vietnami kudarca ugyanolyan jellegű, mint amilyen azt megelőzőleg a franciáké volt. Nemcsak ka­tonai nehézségekről és vissza­vágásokról van szó, hanem ar­ról, hogy lehetetlen egy rend­szert az egész felkelő nép nya­kára ültetni. Amerika meghá­romszorozhatja, megnégysze­rezheti, vagy akár megtízsze­rezheti csapatainak számát, mégsem fog semmit addig eK érni, amíg hiányozni fog a függetlenség politikai bázisa”. A tábornokok uralmának mérlege mindenestől negatív: politikai alapok nélkül csak arra voltak képesek, hogy há­borút viseljenek, olyan hábo­rút, amelyet az amerikaiak irányítanak, s olyan fegyverek­kel, melyeket az amerikaiak szállítanak. „Gyávaság, restség és korrupció mint a rothadás rágta magát bele a dél-vietna­mi tisztikarba és a csapatok legénységébe. A tisztek kifizet­tették az amerikaikkal a rég dezertált és elesett katonáik zsoldját és maguknak tartot­ták meg azt. Jelentéseikben szerepeltették azokat a csapat­egységeket is, amelyek már ré­gen a partizánokhoz álltak át és az ő soraikban harcoltak”, (Der Spiegel 1964. június 17.) A felszabadítási front demokratikus programjával szemben (és annak megvalósí­tásával a felszabadított terüle­teken) a tábornokok nem tud­tak semmit sem felmutatni. Ök csak a maguk érdekeiért harcoltak: .. a hivatásos tisztek és a különleges egysé­gek, akik évek óta honfitár­saik vérét ontják, tudják, hogy mennyire gyűlöli őket ezért a nép, és milyen sors vár majd rájuk a háború befejeztével, ha nem gondoskodnak ideje­korán a maguk biztonságáról. Ezért aztán e veszett zsoldosok háborút akarnak, mind a kese­rű végig”. Az „Associated Press” saigo- ni levelezője Malcolm W, Browne írja 1965-ben: „A leg­több felelős amerikai meggyő­ződése, hogy a dél-vietnami csapatok nem képesek le­győzni a Vietkongot. Egyre gyakoribb nézetnyilvánítás, hogy a Vietkong győzelme már csak hetek, sőt napok kér­dése, ha nem jön a legnagyobb mértékű amerikai támogatás. . .. Ez azt jelenti, hogy a Viet­kong a politikai háborút ma­radéktalanul ... megnyerte Dél-Vietnamban” (Le Monde 1965. május 6.) Ez a tény indította Washing­tont, hogy a „legnagyobb mértékű támogatást” megadja a tökéletes csőd elkerülésére. (folytatjuk) Gádor András Vietnam a főkérdés Ky tábornok új katonai kor­mánya leleplezte a demokrá­ciára hivatkozás hazug voltát. Első intézkedései közé tarto­zott csaknem valamennyi — egyébként is cenzúrázott újság /1 riuyut konferencia nemzetközi kérdé­sekkel foglalkozó bizottsága DR. HEINZ ENGLER szuper­intendens meghívására a nyu­gat-németországi Georgsma- rienhüttében tartotta ülését március 9—11. napjain. A bi­zottság fő témája ez volt: „Az imperializmus megjelenési for­mái, mint amelyek akadályoz­zák a nemzetközi béke, a füg­getlenség és az igazi élet meg- valósítását.” A bizottság az imperializ­musnak abból a meghatározá­sából indult ki, amelyet 1966 őszén így határozott meg a Keresztyén Békekonferencia: „Imperializmuson emberek­nek és érdekköröknek azokat a kísérleteit és törekvéseit értjük, hogy más embereket és népeket saját érdekükből gaz­dasági, politikai vagy katonai eszközökkel elnyomjanak vagy leigázzának.” Részletesen megvitatta a bi­zottság az alábbi problémákat: 1. A délkelet-ázsiai helyzet, a háború kiterjesztésének ve­szélye Vietnamban. 2. A leszerelés és kollektív biztonság megteremtésére irá­nyuló különböző kezdeménye­zések, mint pl. az atomfegyve­rek elterjedésének megakadá­lyozását célzó törekvések és a Genfi 18-hatalmi Leszerelési Konferencia munkája. 3. A dél-amerikai helyzet és az úgynevezett fejlődésben levő országok problémái Ázsiá­ban és Afrikában. Az ülésen résztvevők egyet­értettek abban, hogy a világ­békét ma elsősorban a viet­nami háború fenyegeti. Egyér­telműen azon a véleményen voltak, hogy azonnal meg kell szüntetni a vietnami interven­ciót és egyengetni kell a béke­tárgyalások útját. Megelége­déssel vette tudomásul a bi­zottság az Egyházak Világta­nácsa Központi Bizottságának a vietnami háborúról szóló feb­ruári nyilatkozatát. Ez a nyi­latkozat is hozzá akar járulni ahhoz, hogy véget vessenek a vietnami háborúnak. A bizottság tagjait szemé­lyesen üdvözölte a Keresztyén Békekonferencia Nyugat-né­metországi Nemzeti Bizottságá­nak az elnöke, D. H. KLOP- PENBURG egyházfőtanácsos, DEGENER osnabrücki országos szuperintendens és a vendég­látó gyülekezet egyházi elöljá­rósága. Az osnabrücki tanács­háza „Béke-termében” a váro­si szenátus fogadta a bizottsá­got. A bizottság ülésén az alábbi egyházak tagjai vettek részt: a belgiumi protestáns egyház, a berlin-brandenburgi evangé­likus egyház, a Cseh Testvér­egyház, az angol quükerek, a hannoveri evangélikus egyház, a besszen—nasszaui evangé­likus egyház, a holland refor­mátus egyház, az NDK meto­dista egyháza, az orosz orto­dox egyház, a svájci evangé­likus szövetség, a szlovákiai evangélikus egyház, a cseh­szlovák egyház, a magyarorszá­gi evangélikus és református egyház. A tárgyalásokat KENNETH LEE londoni quáker főtitkár, DR. A. RESKER leideni pro­fesszor, DR. PÁLFY MIKLÓS budapesti professzor és DR. J. HELLER prágai docens vezet­ték. A bizottsági ülésen a Ma­gyarországi Református Egy­ház részéről RÁSKI SÁNDOR püspök bizottsági tag, a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház részéről DR. PÁLFY MIK­LÓS bizottsági titkár vettek részt- pm ÜJ TEOLÓGIAI FAKULTAS Párizstól 40 kilométerre, Vaux-sur-Seine-ben, új Evan­gélikus Teológiai Fakultást nyitottak meg, amelynek a meg­alapítását évek óta szorgalmaz­zák a francia hitvalló evangé­likusok. Jelenleg csak 6 be­iratkozott hallgatója van, hi­szen csak közvetlenül a tanév megkezdése előtt hozták nyil­vánosságra a fakultás megala­pítását. De már most sokan érdeklődnek iránta. *• rályi gyülekezetben és 1957 óta tölti be az esperesi tisztséget közmegelégedésre. Az értekezlet során D. Káldy Zoltán püspök részletesen ele­mezte a Lelkészi Munkaközös­ségek 1965. évi tevékenységét, a megtartott előadások szelle­mi-teológiai szintjét, a helyes és téves teológiai kritikát, a teológiai konferenciák jelentő­ségét és hatását, ezeknek a testvéri találkozóknak a közös­ségi áldásait, az elmúlt húsz év teológiai eszmélkedésének eredményeit, a munkaközössé­gek ezidei témáinak kiválasz­tását, a „megkövesedett” teoló­giai állásfoglalások tarthatat­lanságát, az áltudományosság kísértéseit, a veretes magyar evangélikus teológia összefüg­géseit a világ lutheránus és ke­resztyén teológiájával, egyhá­zunk lehetőségeit és feladatait mai etikai kérdésekben, a Bib­lia modern értelmezését, a II. vatikáni zsinatot és a külföld­del való személyes kapcsola­tainkat. Ez a felsorolás is mutatja az értékelés nagyvonalúságát és mindenre való kiterjedését, amely azután a felszólalások visszhangjában is megmutat­kozott. Az értekezlet első napjának délutánján Péter Lajos egyete­mes pénztáros tájékoztatást adott a Központi Alap műkö­déséről. Kiemelte azokat az egyházmegyéket, amelyek ed­dig pontosan eleget tettek kö­telezettségüknek (hat egyház­megyét, 16 közül!) és utalt arra, hogy az eddigi közösségi áldo­zatvállalásnak vannak jelentős hiányosságai, mert az elmúlt év végéig az egyházmegyék a Központi Alapnak csak a felét fizették be összegszerint! Is-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom