Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-27 / 9. szám
* KP. BÉRM. BP. 72. Passió ideje 4 böjt az egyházi esztendő egyik szakasza, az a negyven napi idő, ami húsvét ünnepét megelőzi. Gondolom, eny- nyit minden templombajáró keresztyén ember tud a böjtről, ennél sokkal többet azonban valószínűleg már csak kevesen. S amit tudunk, tudni vélünk, azt sem biztos, hogy jól tudjuk. Keresztyén hitünk pedig csak akkor igazi, ha annak tartalmát megértjük, ha arról számot tudunk adni önmagunknak s ha kell, másoknak is. Az egyházi •esztendő húsvét előtti szakaszának ez az elnevezése, hogy „böjt”, böjti időszak, már magában véve is félrevezető. Mindenkinek a böjtölés, a bizonyos ételektől való tartózkodás jut, e szót hallva, az eszébe. S általában a lemondás valamiről, örömökről, vígasságról, szórakozásról vagy kényelemről. Az eféle szólásmondások: „Ennek még meglesz a böjtje”, „Minden farsangnak megvan a böjtje” stb. csak megerősítik ezt a felfogást. Annál is inkább, mert a böjti időszak közvetlenül a farsang, a bálok, mulatságok időszaka után következik. Ezért sokan úgy vélik, hogy a böjt valamiféle ellenfarsang, a farsangi mulatozás utáni szürke és örömtelen időszak, amikor — szószerint véve is — összébb húzzuk a nad- rágszíjat s komor ábrázattal járkálunk a világban. Mindez nagy tévedés, — legalábbis a reformátori, a Biblián tájékozódó és Luther Márton tanítását figyelemmel tartó keresztyénség szemével nézve. Luther arra figyelmeztet ugyanis, hogy ezt az időszakát az egyházi esztendőnek tulajdonképpen a Passió idejének kellene nevezni. Mert hiszen ez az időszak, ez a negyven nap, a húsvét ünnepét előzi meg s nemcsak megelőzi, hanem elő is akarja készíteni. Pontosabban: bennünket akar előkészíteni a húsvét ünnepére. Még pedig azzal, hogy tekintetünket Jézusra irányítja s arra, amit ő cselekedett érettünk. Jézus Krisztus sok mindent cselekedett érettünk, ez az időszak azonban kiváltképpen arra emlékeztet, hogy érettünk szenvedett és meghalt, majd dicsőségesen feltámadott. Ezért nevezhetjük joggal a Passió (azt jelenti: szenvedés), vagyis a Jézus Krisztus érettünk való szenvedéséről emlékezés idejének. A Passió ideje tehát nem arra való, hogy valamiféle különösen kegyesnek tartott cselekedetekkel, vagy valamitől: szórakozástól, ételektől való tartózkodással gyakoroljuk hitünket. Nem nekünk valamit tennünk, vagy valamely cselekedetektől tartózkodnunk, hanem arra kell figyelnünk, amit Jézus cselekedett érettünk. Ha fellapozzuk énekeskönyvünk böjti énekeit, ezek is jól eligazíthatnak e tekintetben. „A próféták megmondották, atyáinknak megjósolták, hogy Jézus Krisztus eljövend s bűnünkért szenved, ő a szent”, — „Krisztus ártatlan bárány, ki miértünk megholtál, a keresztfa oltárán...”, — „Üdvözítőnk dicsértessél, ki értünk halált szenvedtél...” — „Jézus szenvedésedről, mostan elmélkednem...”, hogy csak egynéhányat említsünk. J ézus szenvedése, kereszthalála azonban mutatni akar valamit: azt, hogy mennyire — ennyire — szeret bennünket, embereket az Isten. A hangsúly most ezen van: eny- nyire, ilyen nagyon. Minden igazi szeretet áldozatos, kerül valamibe annak, aki szeret. A Passió ideje arra emlékeztet: Istennek semmi sem volt drága, annyira szeret bennünket, Istennek nagyon sokba került ez a szeretet. Isten nagyon komolyan vette azt, hogy fiában eljött hozzánk és szolidaritást vállalt velünk emberekkel, — igazán halálosan komolyan vette. A Passió ideje a bűnbánat ideje, szoktuk mondani; oltáraink a bűnbánat violaszínébe öltöznek. Ezt is jól kell azonban értenünk. Nem valamiféle kesergés, magunkbaroskaXit szomorkodás az igazi bűnbánat, hanem annak felismerése, hogy sokat vétkeztünk Isten és felebarátunk ellen. Ezért kellett Jézusnak szenvednie. Ez a felismerés azonban arra kell indítson: forduljunk szembe vétkeinkkel. S ez nem lemondást, visszavonulást jelent, hanem inkább előrelépést: odafordulást Isten és a felebarát felé. Az a vétkünk, hogy nem szeretjük Istent és a felebarátot. Ezen kell változtatnunk. Isten nagy sze- retete, amit éppen Jézus szenvedésében mutatott meg nekünk, Ahti Auranen teológiánk díszdoktora Ahti Auranen doktori székfoglalóját tartja. — Magyar fordításban ifj. Harmati Béla olvassa a székfoglalót Meleg, bensőséges ünnepség színtere volt teológiai akadémiánk február 18-án. Ezen a napon avattuk díszdoktorunkká Ahti Auranent, a finn egyház esperesét. Az ünnepségen többek között részt vettek dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökökön kívül, dr. Bakos Lajos református püspök, Nyáry Pál és Szabó László Ambrus, a budapesti és debreceni református teológiák dékánjai, s a különböző egyházak képviselői. Az Állami Egyházügyi Hivatalt Grnák lalójában is ennek adott hangot. Témája gazdagon ölelte fel azokat a problémákat, amelyek hosszú időn keresztül gátolták a finn egyház kapcsolatait más egyházakkal és felvázolta azt az utat, amelyet megtett a finn evangélikusság, amíg beleilleszkedhetett az egyházak nagy családjába, az ökumenébe. Székfoglaló előadásának címe: „Az ökumenikus mozgalom és a finn evangélikus egyház” volt. Hogyan is jutott el a finn egyház napökumenikus mozgalmak iránt. „Bár a harmincas évek a hivatalos egyház és annak püspökei részéről kedvező időt jelentettek — mondotta Aura- nen — az egész egyházat tekintve ezt az évtizedet mégis negatívnak kell mondanunk. Ebben az évtizedben ugyanis egy viszonylag kicsiny, de rendkívül aktív szélsőjobboldali politikai irányzat, a Hazafias Népimozgalom a maga ifjúsági és egyetemi szervezetein keresztül igen nagy A résztvevők egy csoportja. — Első sorban balról jobbra: Dr. Bakos Lajos református püspök, D. Káldy Zoltán püspök és felesége szeretetre kell indítson. F ehát mégis cselekvésre indít bennünket a Passió ideje? — kérdezhetné valaki. Igen, de ezek nem az önmagunkért való kegyeskedés cselekedetei, hanem a Jézus nagy szeretetéből táplálkozó gyakorlati szeretet cselekedetei. „Kérlek, halálod ára rajtam ne vesszen kárba” énekeljük egyik böjti énekünkben. A Jézus áldozatos szeretetére való emlékezésünknek gyümölcsöket kell teremni. Szeretetre kell felgyújtani a szívünket. Olyan szeretetre, amely tettekben is megnyilvánul. Ez a szeretet, többek között, nem lehet közönyös az iránt, ha emberek szenvednek, bárhol a világon. A szenvedő Jézus, akit emberi bűn juttatott keresztre, azt is hirdeti nekünk: ember a másik embernek ne okozzon szenvedést, ne ontsa vérét, ne törjön életére. S ez a szeretet arra indítja Jézus ma élő tanítványait, arra kell, hogy indítson minket: tegyünk meg mindent azért, hogy megszűnjék a vérontás, a szenvedés, a könny hullatás. Passió idején az érettünk szenvedett Jézus szeretete in dítsa szívünket cselekvő szeretetre minden ember iránt. Dr. Groó Gyula Károly főosztályvezetőhelyettes és Straub István csoport- vezető, a finn köztársaságot pedig Raustila nagykövet képviselte. Sok budapesti és vidéki esperes és lelkész jelent meg az ünnepségen. Az akadémiai ünnepi ülés három nyelven folyt: Dr. Pálfy Miklós dékán a doktorrá avatás szövegét latin nyelven mondotta, Auranen székfoglaló beszédét finnből magyarra tolmácsolták. Dr. Groó Gyula prodékán ismertette Auranen prépost életrajzát, amelyből egy gazdag közéleti tevékenységű személy alakja bontakozott ki, aki hűen evangélikus lelkészi mivoltához, életét szánta a népek békés együttélésének munkálására, a finn—magyar kapcsolatok új típusú, reális alapokra helyezésére. Teoló- 1 giánk új díszdoktora székfogjaink világméretű egyházi mozgalmáig, az ökumenéig? Auranen eleven színekkel és fanyar humorral ecsetelte a század eleji konzervatív finn magatartást, amely magatartásnak Johansson érsek volt a reprezentánsa. Amíg Johansson élt (1930), szó sem lehetett arról, hogy a finn egyház hivatalos kapcsolatba lépjen az időközben egyre erőteljesebben ható ökumenikus mozgalmakkal. Szigorúan elutasította mindenkor a közeledést nagy vetélytársa, Sőderblom mozgalmához csakúgy, mint Brent törekvéséhez. Nem is vett részt a finn egyház sem a stockholmi, sem a lausanne-i konferenciákon. Hitbeli motívumok határozták meg jellegzetes reakciós magatartását — hangoztatta Auranen. Lassan bontakozott ki a megértés a finn egyházban az hatással volt a finn életre. Ez a finn népi lelkiséget és ke- resztyénséget hangsúlyozta, tudatosan távoltartotta magát a nemzetközi egységmozgalmaktól. Ez a nézet támogatásra talált az egyetemi ifjúság és a fiatalabb papi nemzedék körében, ök teljesen elégedettek voltak a finn keresztyén- séggel, mivel az mélyebb volt, mint más országokban, főként pedig hamisítatlanul finn volt. Ez a kor egyedüli nemzetközi jellegű munkaként csak a néprokonság ápolását fogadta el jogosnak, amelynek következtében az észt és a magyar egyházakkal alakult ki jó kapcsolat és a kölcsönös látogatás, valamint az ösztöndíjasok cseréje igen kiterjedt. Ebben az évtizedben — foly(Folytatás a 2. oldalon) lllllllllllllllllllllllllimilllllllllllilllllllliillllllllllir Hívj segítségül! Mindnyájan szinte fejből tudjuk a mentők, tűzoltók telefonszámát, akiktől bármikor segítséget kaphatunk. Az ember élete nemegyszer kerül olyan helyzetbe, amikor kénytelen beismerni: a magam ereje kevés, csak mások segítségével menekülhetek meg. Hétköznapi életünknek ez a felismerése rávilágít a böjt igazi értelmére. A böjt útján való járáshoz nem elégséges, hogy a böjt külső, kísérő jelenségeit tegyük csak a magunkévá. Az igazi böjt, a léleknek a böjtje mindig ott és akkor kezdődött, amikor az ember belátta: kevés a magam ereje. Kevés az erőm ahhoz, hogy helyrehozzam, amit elrontottam, hogy visszataláljak oda, ahonnan elszakadtam, hogy járni tudjam azt az utat, amelyre ráállíttattam. Böjt első lépése: erőtlenségem meglátása, és így megalázkodás a hatalmas isten előtt. Erőtlenségüket meglátva ereszkedtek porba a bibliai atyák. Jézus Urunknak a pusztába való kimenetele is ilyen alázatos térdhajtás volt az Atya előtt, a Megváltás útjának a kezdetén. A beteg tudja, hogy segítséget csak orvostól remélhet, akinek a háza ég, tűzoltóktól vár segííséget. Az erőtlenségét meglátó embernek is meg kell tanulnia, ki az, akitől az igazi segítséget megkaphatja, mert a segítésben van „kínálat”. Krisztus számára is válaszút volt a pusztai böjtölés. Ott állt a Kísértő, hogy segítségét felajánlja, aminek a végén a világuralom csillogott. Es ott állt Isten is, akinek a segítségével ugyan a Golgotán keresztül vitt az út, de Isten örök dicsőségében végződött. Isten segítsége nem ideig-óráig tartó, hanem örök volt a Fiú számára. A megkísértett Jézus példaképként áll előttünk a „segítségválasztás”-nál. Isten segítsége jelenti számunkra is az erőt az erőtlenségünkben, ami elég ahhoz, hogy a földi küzdőteret megfuthassuk úgy, hogy „szolgálatunk ne szidal- maztassék”. Az orvos, tűzoltó hivatás- tudata a biztosíték arra, hogy a kért segítséget meg is kapjuk tőlük. Jézus győzelme a Kísértő felett nemcsak példakép, hanem biztosíték is arra, hogy Istentől a segítséget megkapjuk. Jézus, bűnön és halálon való győzelmével áthidalta azt a szakadékot, ami Isten és ember között volt. Jézus által megnyílt az az út, amelyik Istenhez vezet. Jézus, bűnön és halálon való győzelmével áthidalta azt a szakadékot, ami Isten és ember között volt. Jézus által megnyílt az az út, amelyik Istenhez vezet. Jézus győzelme a mi győzelmünk is. A mai vasárnap introitusa (bevezető igéje) így hangzik: „Segítségül hív engem...” Jézus ajkán ez felszólítássá válik: Hívj segítségül! Adja a kegyelem, hogy éljünk ezzel a nagy lehetőséggel, hogy Isten segítsége, az ő ereje a miénk legyen. Kardos József
