Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-27 / 9. szám

t Ahti Auranen teológiánk díszdoktora (Folytatás az 1. oldalról) tatta Auranen — az a különös helyzet alakult ki, hogy Jo­hansson érsek idős nemzedé­kének szemlélete megértésre talált a fiatalok körében, s az ökumenikus elveket valló és vezetésben levő középső nem­zedék teljes, merev elutasítás­ban részesült. Ezt a páratla­nul különös helyzetet és reak­ciós folyamatot csak a nagy j az emberek világában a jó tö- | rekvéseket.” Dr. Pálfy Miklós utalt arra, hogy a véletlen különös ala­kulása folytán evangélikus teo­lógiánk első tiszteletbeli dok­tora Söder biom Náthán volt, akinek szellemi hagyatékát ma is valljuk és Auranen esperes teológiánk új doktora hasonló úton jár. Az új díszdoktort először a I magyar evangélikus egyház I bensőséges szálak fűznek össze bennünket az ökumenikus Ta­nácsban: „Ezen az örömünne­pen hadd tegyek Isten előtt hálaadással bizonyságot arról, hogy szocializmust építő ma­gyar hazánkban az Egyházak ökumenikus Tanácsában együttélésünk és együttmun- kálkodásunk Isten kegyelmé­ből jó, békességes és egész né­pünk javára hasznos. Való­ban az egy Űr, az egy hit, az Dr. Pálfy Miklós dékán átnyújtja a tiszteletbeli doktori oklevelet világesemények szakították meg. A harmincas évek szen­vedélyesen lelkes ifjúságát el­pusztította a háború, elvei pe­dig a karjalai földszoros lö­vészárkaiban lelték sírjukat.” A háború utáni korszakban merőben új helyzet előtt állt a finn egyház. Szakított a kon­zervatív, merev pietista, na­cionalista szemlélettel és nyi­tottá vált, nemcsak a világ keresztyénéinek aktuális prob­nevében dr. Vető Lajos püspök köszöntötte. A püspök felso­rolta azokat az alkalmakat, amelyeken kibontakozott Auranen esperes személyén keresztül a magyar és finn egyház új kapcsolata és hang­súlyozta, hogy mekkora része volt a két egyház közötti kap­csolat rendezésében Auramen­nek. Jellemzésére felhozta, hogy „egyházi és nemzeti szol­gálatában nem a maradiság­egy keresztség javaiban és ál­dásaiban részesedő, a "Lélek egységét a békességnek kötelé­kében megtartani igyekvő atyafiak és testvérek együtt­élése és egymásért élése ez. Együtt és egymásért, hazai és külföldi viszonylatban ’ egy­aránt ... Mi hisszük és valljuk, hogy a békés egymás mellett élés az egyházak között sem lehet taktika, vagy propaganda szó­Dr. Vető Lajos püspök köszönti az új tiszteletbeli doktort lémái iránt, de az emberiség kérdéseit illetően is. Igaz, hogy különös bensőségességgel ápol­ja továbbra is a kapcsolatot a Lutheránus Világszövetségen keresztül az evangélikusság- gal, de az Egyházak Világ­tanácsa munkájából is kiveszi a ráeső részt. „Meg kell álla­pítanunk — vallja Auranen —, hogy a történelem szigorú ta­nítómesterünk volt és volt bá­torságunk felülvizsgálni állás­pontunkat ... Fenntartás nél­kül elismerjük és igaznak tart­juk, hogy a népek közötti meg­értés, a baráti szellem és a béke munkálása a legfontosabb ebben az életben. Mi részt akarunk venni ebben a mun­kában. Erőnk ugyan kevés és szavunk gyönge, de ezzel a kevéssel is segíteni kívánjuk nak, hanem a haladásnak, és­pedig a szociális haladásnak az akarása viszi előbbre, mindig számolva azzal, hogy minden igazi előbbrelépésért, tehát a népeink és egyházaink jó vi­szonyának a kiépítéséért is kitartóan és állandóan, szinte apró munkával, lépésről lépés­re kell fáradnunk. Éppen eb­ben a vonatkozásban ismer­hettük meg fáradhatatlannak Ahti Auranent.” A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében dr. Bakos Lajos református püspök köszöntötte az új dok­tort. A testvéregyházak osztoz­ni kívánnak az evangélikus egyház örömében, amely Ahti Auranen doktorrá avatásában adódott. És miközben kiemel­te Auranen esperes érdemeit, beszámolt arról, hogy milyen lám, hanem épp úgy, mint a népek életében, az egyetlen le­hetséges életelv, amelynek megvalósítása a ma élő embe­riség számára az egyetlen le­hetséges életformát' jelenti. Vagy így élünk együtt és egy­másért, vagy nem élünk!” A püspök a továbbiakban őszinte örömét fejezte ki, hogy az új díszdoktorban a finn testvérnép nagy fiát tisztel­heti és szeretheti, akinek szív­ügye a helyesen értelmezett ökumenizmus, a népek barát­sága és békés egymás mellett élése. Az ünnepség fényét emelte a Lutheránia énekkar közre­működése. A finn és magyar himnusz orgona játékával feje­ződött be a felemelő ünnep­ség. Dr. Rédey Pál Amerikai tudós a vietnami háborúról A KÉT NÉMET ÁLLAM TEOLÓGUSAI ERFURTBAN Hetven egyházi ember jött össze február 9—10. napjain Erfurtban a két német állam területéről és Nyugat-Berlin- ből, hogy beszélgetést folytas­sanak erről a kérdésről: „Ho­gyan tudnánk hozzájárulni a feszültség csökkentéséhez és az európai biztonsághoz?’’ Abban egyetértettek hogy mindkét német államnak le kell mondania az atomfegyve­rekről, hogy egymást kölcsö­nösen el kell ismerniük, és hogy folytatniok kell a meg­kezdett eszmecserét, „Nagyon nehéz a helyzetünk, mert ezt a háborút a Dél- Vietnamban levő csapataink­kal nem tudjuk megnyerni — jelentette ki H. J. Morgenthau chikagói professzor egy tv-be- szédében. „Ha megkétszerez­nénk is csapatainkat, csak ak­kor tudnánk győzni, ha megöl­nénk mindenkit, aki csak ro­konszenvez is a Felszabadítási Fronttal.” Szerinte béketárgya­lást csak akkor lehet tartani, ha azon a Vietkong is részt vesz. Pár nappal ezelőtt 20 szö­vetségi állam quaker-gyüleke- zetének 400 kéviselője tüntetett a Fehér Ház előtt Washington­ban és követelték a vietnami háború azonnali beszüntetését. IMAKÖNYV Ára: 12,— Ft Kapható a Sajtóosztályon „ELVÁNDORLÁS” Az Evangélikus Élet február 6-i számában Fülöp Dezső lel­kész tollából cikk jelent meg a fenti címmel. Lelipásztori szemmel nézve az elvándorlás kérdését, vizs­gáljunk meg néhány, ezzel kapcsolatos jelenséget köze­lebbről is. Az első lelkipásztori kérdés: a kétlakiak élete. Általában azokat szoktuk kétlakiaknak nevezni, akik idejük jó részét vonaton töltik. Naponta jár­nak be a városba, gyárba, bá­nyába, vagy pedig hetenként térnek haza a munkásszálló­ból, albérletből. Nehéz lenne megmondani, hogy melyik a jobb. Végeredményben telje­sen mindegy, hogy naponta utazik-e két-három órát és ha­zatérte után fáradtan ágynak dől, vagy pedig csak hetenként egyszer megy haza, teszi meg ezt az utat, A család így is, úgy is idegenné lesz a számá­ra. Hajnalban kel, utazik, dol­gozik és este, mire hazakerül holtfáradt. A gyerekek szülő nélkül nőnek fel, hiszen ami­kor a szülő elmegy, akkor még alszanak, mire hazaér, is­mét ágyban találja őket. Az otthoni, családi kérdésekkel már nem foglalkozik, és talán hamarosan rádöbben arra is, hogy már nem is ez az igazi ott­hona, hiszen sokkal több időt tölt a városon, a munkásszálló társalkodójában — jobbik eset­ben —, és az italboltok pult­ja mellett — rosszabbik eset­ben —, mint feleségével, fér­jével, gyermekével. A kétlaki- ság fellazítja a kapcsolatokat. Családok hullanak szét. A jobb jövedelemért, a nagyobb anya­gi jólétért nagy árat fizethet­nek ezek a családok. Termé­szetesen senkit sem akarunk lebeszélni a falun kívül vál­lalt munkáról, de keresztyéni kötelességünk, hogy a szere­tet szavával mindenkit int­sünk és figyelmeztessünk azok­ra a veszélyekre, amelyeknek melegágyai a kétlakiak élete. A második lelkipásztori kér­dés: a gyökértelenek élete. Ebbe a csoportba azok tartoz­nak, akik felszámolták maguk­ban a falusi életformát. Elad­ták vagy otthagyták a falusi házat, a szomszédot, rokont, ’temetőkben á szülők sírját és Budapest valamelyik peremke­rületében, vagy vidéki városok szélén kerestek maguknak új otthont. Olyan közösségi élet­ből szakadtak ki, amely az el­múlt évtizedek alatt szintén nagy változáson ment keresz­tül, de amely életforma még ma is sok szépet és ápolni- valót rejt magában. Vajon — és ez a kérdésünk — ezek a falusi közösségből kiszakad­tak, mindig otthonra talál­nak-e a városban? Nem lesz­nek-e gyökértelenek, mert a város sem fogad be minden- denkit szívesen. Hogy ez a kér­dés nem íróasztal mellett szü­letett, arra bizonyíték az a sok tapasztalat, amelyet a városba költözött falusi családok öreg­jeitől szerezhetünk. Az ő szá­mukra az élet mégiscsak ott van, ahol születtek, felnőttek, ahová szeretteiket temették, ahol templomuk áll. A gyö­kértelenek a városban is meg­próbálnak falusiak maradni (állattartás, kertépítés stb.). Legtöbbjüknek nincs szakmá­ja és mint segédmunkások kénytelenek dolgozni. Lakásuk berendezése már városi, de életmódjukkal még oda van­nak nőve a faluhoz. Vagyis: sehol sincsenek. A legtöbb gyökértelennek nincs és nem is volt semmi oka, hogy gyö- kértelen legyen. Az eltelt esz­tendők tapasztalatai njpmán már mennének is vissza a fa­luba, de ott felszámoltak min­dent, nincs hová menniök. Ez­zel kapcsolatban természete­sen azt is látnunk kell, hogy ez a kérdés csak az első ge­nerációnál vetődik fel ilyen élesen. A gyökértelenek első generációja szakadt ki gyüle­kezeteinkből és épült be, vagy kallódott el gyülekezeteinkben. A harmadik lelkipásztori kérdés: a fiatalok élete. Ami­kor a kétlakiakról, vagy gyö- kértelenekről szóltunk, akkor már rájuk is gondoltunk. De — úgy érezzük —, külön is kell róluk írni, hiszen az ő életük a mi jövőnk is. A falu­ról a családjukkal együtt vég­leg elvándorolt fiatalok ügye társadalmunk kezében ván. Ók az új helyen is szülői otthon­ban élnek és képességeik, tu­dásuk, rátermettségük és tár­sadalmunk szükséglete szerint meg fogják találni helyüket az életben. (Bár mindig nyitott kérdés marad a számunkra, hogy ezek a fiatalok ugyanúgy megtalálnák helyüket a falu­ban is, hiszen a mezőgazdasági munka mindjobban komoly szakmai tudást is igényel. És mi lesz majd a mezőgazdasági munkával? De erről talán majd más ragad tollat és gom­bolyítja tovább a témát.) Sokkal több a probléma a kétlaki fiatalok kérdésében. Ál­talános iskolát alighogy elvég­zett fiatalok rohanják meg a városokat, ipari településeket, 15—16 éves lányok keresnek ágybérletet (egyedül, szülői kí­séret nélkül!), hogy utána el­helyezkedjenek. „Majd csak lesz valami” — vagy talán va­laki?! Valahányszor ilyen fia­talokról hallok vagy olvasok, mindig szeretném megkérdez­ni: hol vannak ezeknek a gyer­mekeknek a szülei? Tud­ják-e, hogy milyen útra indí­tották, vagy engedték el gyer­mekeiket, amikor beleegyeztek abba, hogy a városban keres­senek munkát? Kik a felelő­sek ezekért a fiatalokért, akik talán már az első lépéskor ■ olyan sérülést szenvednek, amely egész életükre, munká­jukra kihat. Mindenekelőtt a szülők? Miért engedik és miért küldik el otthonról őket? Mi­ért nem őrzik őket a szülői sze­retet melegével minél tovább? És vajon végiggondoltuk-e már egyszer is: a konfirmációi ol­tártól elindult fiatal nem fog-e holnap a Keleti várótermében, vagy éppenséggel egyebütt ki­kötni? Mi felemeljük szavunkat ez ellen a felelőtlen elvándorlás ellen. A negyedik lelkipásztori kér­dés: az elvándorolt gyülekeze­tek. Nem hisszük, hogy írá­sainkkal megállítanánk a falu­ról városba tajrtó vándorlás hullámait. Éppen ezért reáli­san kell néznünk gyülekeze­teink életét és jövőjét is. Lesz­nek olyan gyülekezetek, ame­lyeknek tagjai vagy felszívód­nak egy-egy nagyobb falu, község, vagy éppen város vér­keringésébe, vagy pedig elván­dorlásukkal kihal a falu. Ezek a gyülekezetek nem lesznek életképesek. Nem lesz megold­ható a lelkipásztori szolgálat biztosítása, templom, egyházi épületek anyagi tehervállalása. Ezzel szemben egyes gyüleke­zetek fel fognak duzzadni. Ezeken a helyeken viszont a lelkészi szolgálat kiszélesítésé­ről, egyházi épületek' felújítá­sáról kell gondoskodni. íQayjeskmj {pjös'qg kiállítása Műtermében gyakran jár­tam. Mindig vonzott az alföldi őstalajból nőtt festőművész alkotó eredetisége, de valami a szarvasi evangélikus lelki­ségnek ki tudja hány nemze­dékre visszamenő örökségéből is. A budapesti Ernst Múzeum­ban megnéztem gyűjteményes kiállítását. A termek falairól négy évtizedet átölelő alkotás­sorozat nyújtja az összefoglaló élményt művészetéről. Kere­sem, ami alapvető vonásaiban jellemzi életművét. Egyetlen szóban találom meg: az „élet”. Ruzicskay György alkotásai­ban ösztönösen az élet lénye­gét akarja kifejezni, nem el­vontan, hanem korunkban. A vitalitás, az életerő árad ké­peiből. Azt ragadja meg az életben, ami annak legben­sőbb valója: a belső feszítő erői mozgás, küzdelem. Nin­csenek „mozdulatlan” képei. Csendéletet, portrét nem fest. Alkotásain mindig mozgalmas­ság vibrál, vonalak kavargó ritmusa. Vonzódik az ember- feletti, sőt tragikus küzdelem ábrázolásához: „Sziszif úszók”, „Fáradság" még a húszas évekből, a „Küzdelem”, „Harc” az utolsó időkből. Az élet tit­kának vívódó keresését mutat­ja 108 krétarajzot s hozzáírt szövegét tartalmazó, 1927-beli képdrámája. Ebben kora élén járó szimbolikus, absztrakt ábrázolásmóddal ilyen témákat fejez ki: „Gondolatszületés”, „Világrend”. Legtöbb képén emberek tö­mege kavarog. Ezzel ismét az életet, ezt a mindig változó, kavargó kaleidoszkópot érzé­keli. Találó egész művészeté­re egyik képének tárgya: „Drá­mai mozgás” (1937). Az élet küzdelmes mozgását a korba ágyazottan éli át. 1936- ban (!) „Világosság felé” cí­men megjelent rajzalbumának 25 lapja az akkori éhezésnek, nyomornak és emberi szabad­ságvágynak megrázó, forradal­mi kifejezése, akár „Az elérhe­tetlen kenyér”, vagy a „Ki­zsákmányoltak” rajzára né­zünk. A modern élet lényegé­nek megragadása viszi a gépek világába az egykori földművee­fiút. A XX. század nagy di­namikus tényezőjét, a gépet, a maga teremtő erejében és emberi összefüggésében ábrá­zolja: a munkással való belső kapcsolatában, de az ember- telenedés eszközeként is. Nagy freskója 1930-ból: „A gép rab­szolgái”. S az akáclombos' al­földi utcák szülötte a nagy­város lenyűgöző megjelenítő­je lesz. A monumentalitás, a kavargó forgatag, a mestersé­ges fények sugárzó színözöne vetítik elénk — különösen pá­rizsi képein — korunk jelleg­zetes helyét, ahol a mai élet ütőere lüktet. Az „élet” újszerű módon fog­lalkoztatta utóbbi éveiben. Bio-festményein — az elneve­zést ő adta (bios = élet) — égy csonkolt akácfa bogas tör­zsével fejezi ki bátyjainak jel­lemét, sorsát, és önmagát. Még tovább megy az ember és ter­mészet egymásra vetítésében „bio-kollázs”-ain: a szarvasi gazdag növényvilágból vett le­velek, kisebb részben színes papírcsíkok, darabka népi hímzés, spirálrugó felragasz­tásával jelenít meg szinte ti­tokzatos erővel 10 nagy mű­vészt: Petőfit, Adyt, Mozar­tot... Teológiailag a Biblia első három fejezetének nagy mon­danivalója ábrázolódik képein, korunkba helyezve, az évtize­dek folyamán szakadatlanul megújuló művészi formanyel­ven. Éspedig az első kiállítá­sától számított 39 év alatt döb­benetes egységgel: mostaná­ban készült biofestményeinek görcsös akácfája felénk néz már egyik, közel három évti­zedes szarvasi tájképéről. Kiállításra nem került ké­pei, rajzai között van jóné- hány, amely hasonló dinamiz­mussal azt a „másik” valósá­got . ábrázolja, amelyről János levele így vall: „És az élet megjelent, és láttuk, és tanú- bizonyságot teszünk róla ...” (1 János 1, 2). E felé a „má­sik élet” felé mutat az emberi életnek minden küzdelme, szépsége, kavargása. Veöreös Imre Távol áll tőlünk minden olyan hitetlenség, amely ebben a mozgásban Isten ítéletét ke­resné. Egy-két gyülekezetünk­ben ez az elvándorlás valóban problémaként jelentkezik vagy jelentkezni fog, de ez csak azt bizonyítja, hogy egyhá­zunk, gyülekezeteink szorosan benne élnek népünk egészé­ben, annak vérkeringésében és nem kiszakadva, valami megmagyarázhatatlan, Isten akarata elleni egyházi elefánt­csonttoronyban végezzük az igehirdetés szolgálatát. Befejezésül e sorok írója nem tehet mást, mint hogy Fülöp Dezső fent említett cik­kének utolsó mondatát idézi: „Cikkem nem azzal az igény­nyel íródott, mintha a problé­mát megoldottuk volna. De segíteni akarunk azoknak, akik éjt-nappalt együvé téve, dol­goznak a faluért.” — lelkipásztor — EVANGÉLIKUS „ZSINAT?” A Hessen-Nasszaui Tarto­mányi Egyház püspöke — dr. Niemöller Márton utóda — dr. Wolfgang Sucker professzor javasolta, hogy a németországi protestáns felekezetek, illetve hitvallásos irányzatok, tehát az evangélikusok, reformátusok és az uniált evangélikusok, tart­sanak „zsinatot”, melyen rpeg- tárgyalnák kérdéseiket. Ez volna a legméltóbb válasza az evangélikusoknak a Második Vatikáni Zsinatra. A Sajtóosztályon kapható az ŰJTESTAMENTUM ÉS A ZSOLTÁROK (nem az új próbafordí­tás szövege) fekete per- gamoid kötésben, arany felirattal 8,5x14,5x1,7 cm méretben Ara 40 forint Kapható az Evangélikus Sajtóosztályon Budapest, VIII., Fuskin u. 12.----------------­- -------------

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom