Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-20 / 8. szám

Jleijnag (jfíi)h a szeretet I. Kor. 13,1—13. Nagy érték az ékesszólás, de csak akkor, ha nem öncélú, hanem szeretetből másokért történik. Amit szóval nem tu­dunk kifejezni, azt elénk varázsolja a művészet. De ha nincs benne szeretet, hanem csak önmagáért van, akkor nem ér semmit. A szeretet az ismeretnél, a tudománynál, a hitnél és a mártíromságra való készségnél is nagyobb... Augusztinus megemlékezik egy presbiterről, aki hitéért kész volt a vér­tanúságot is vállalni. Felemelt fejjel határozottan haladt a maga útján. Közben találkozott egyik keresztyén testvéré­vel, aki így szólt hozzá: Atyám, bocsásd meg, ha vétettem ellened, amint én is megbocsátok neked. De a vértanúságra kész presbiter részvétlenül elment a bocsánatot kérő testvére mellett. A persbiter, akinek hegyeket mozgató hite volt, nem látta szükségesnek testvére kérését teljesíteni. Ment az íté­let helyére és ott megtagadta Urát. Elhagyta a szeretetet és összetört benne a hit. Urunk nem hiába mondta övéinek: arról ismerik meg az emberek, hogy az enyéim voltatok, ha szeretitek egymást. Van bennünk ebből a szeretetből? Gondol­junk egy pillanatra otthonainkra, munkahelyeinkre, azokra, akikkel együtt élünk és dolgozunk, a világon élő minden emberre, mert egy Atyának vagyunk gyermekei és egy vér­ből származunk. Tudod-e, hogy az igazi szeretet nem azért szeret, mert valaki szeretetreméltó, hanem azért, mert erre indítja Isten megtapasztalt szeretete. Beszéd, ismeret, tudomány, jövendölés, hegyeket moz­gató hit, mártíromságra való készség mind értéktelen, ha sze­retet nincsen bennem. Miért? Mert szeretet nélkül önzőn csak magamra és a másikra nem gondolok. Turgenyev, az író Párizsban egyik utcasarkon kolduló, szegény emberrel talál­kozott. Zsebébe nyúlt, hogy megajándékozza, de egy fillért sem talált benne. Akkor hirtelen magához ölelte. A koldus, a magát pénztelensége miatt mentegető íróhoz így szólt: Mai napom legdrágább ajándéka ez az ölelés volt. A szeretet soha el nem múlik. Terhedre van valaki? Légy hosszútűrő. Szerencsésebb valakinek az életútja a tiednél? Ne légy irigy. Többre vitted az életben, mint más? Ne fuvalkodj fel, ne nézz el az emberek feje fölött. Megbántott valaki? Tudj megbocsátani. Nyitott sír mellett állsz? A szeretet min­dent. hisz és remél. Most még hitben járunk, de egyszer a hitet felváltja a színről-színre látás és reménységeink va­lósággá lesznek. Szeretetünk pedig, melynek forrása Krisztus, örökre megmarad. Sikter András ISTENTISZTELET] REND Budapesten, 1966. február 20-án Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) Hafensciier Károly, du. e dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 S'zirmai Zoltán, de. 11 (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. 12 (magyar). Thaly Kálmán u. de. 10 Bandi Sándor, de. U dr. Rédey Pál du. 6 Bándi Sán­dor. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Baranyai Tamás. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Solymár Péter. Váci út de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 10 Solymár Péter. Üjpest de. 10 Kosa László. Pesterzsébet de. 10 Bencze Imre. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákos­. palota MAV-telep de. 8. Rákos- I palota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Kar­ner Ágoston. Sashalom de. 9 Kar­ner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos, de, 10 (német, úrv.) dr. Groó Gyula, de. 11 Schreiner Vil­mos, este 7 Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9 Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Fülöp De­zső, de. 10 (úrv.) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Csengődy László, de. 11 Csengődy László este fél 7 Takács József. Pestliidegkút de. fél 11 Takács József. Kelenföld de. 8 dr. Re- zessy Zoltán, de. U (úrv.), dr. Rezessy Zoltán, du. 6 Trajtler Gábor. Németvölgyi út de. 9 Trajtler Gábor. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Albertfalva de. 7. Nagytétény du. 3. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. HÍREK — ötvened vasárnapján az oltárterítő színe: zöld. A vasár­nap délelőtti istentisztelet ol­tárt igéje: Lk. 18, 31—43; az igehirdetés alapigéje: I. Kor. 13, 1—13; a délutáni istentisz­telet alapigéje: Mk. 10, 32—45. A Sajtóosztály 1 értesíti a gyülekezeteket, 1 hogy az Énekeskönyv j új kiadása megjelent Ara: 40,— Ft Kapható a Sajtóosztályon i. VIII., Puskin u. — TEMPLOMOK és egyházi épületek tatarozását vállalom. Építési ügyben díjmentesen adok szaktanácsot. Pusztavári Attila építész, Budapest, Vin., Lujza út 36. Telefon: 338—255. — FŐZÉSBEN jártas, bentlakó, leinformálható háztartási alkal­mazottat keresek kétszemélyes, központi fűtéses háztartásomba, budai villában. Telefon: 3Ö8—986. Dr. Vajda, Tigris u. 8/b. — DISZNÓPERZSELÓGÉP sze­zonvégi árengedménnyel Kulcsár kisiparosnál, Bp. Rákóczi út 6. — BUNDÁK átszabása, irha tisz­títás, festés Somogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1.. az udvar­ban. u A LEGKÖZELEBBI VILÁG­KONFERENCIA SVÉD. ORSZÁGBAN Az Egyházak Világtanácsá­nak a jelentése szerint a leg­közelebbi világgyűlés Svédor­szág, Uppsala lesz, 1968. jú­lius 4—20. napjain, amelynek részletes programját az éppen most ülésező Központi Bizott­ság állapítja meg Genfben. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyhái Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. Vili., Üllői út 2« Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest, VE. Puskin u. 12. Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—VHI. Előfizetési éra egy évre: 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 66.00503/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár I. IMÁDKOZZUNK Szerető mennyei Atyánk! Az élet körülöttünk lassan ta­vaszra fordul. Elmúlik a tél fagya és helyét elfoglalja az új életet fakasztó tavaszi' napsugár. Szent Fiad útja a Jeruzsá­lembe vezető útra fordul, mely a Golgotához vezetett. Utunk, a böjti út látszólag a tél hidegét leheli, hisz az emberi meg- nem értés és a bűn borzasztó hatalmát érezzük meg benne. Igen, Atyánk, fájdalmas ez az út, ha csak magunkra nézünk. De a tavasz melegét, új életet fakasztó hatalmát érezzük meg benne, a Reád nézünk és azt látjuk, amit Atyánk, te csele­kedtél Fiad által. Hiszen böjt útján, Szent Fiad szenvedésé­ben és engedelmességében mindennél csodálatosabban lesz láthatóvá a te szereteted. Amikor apostolod átélte ezt a szeretetet, szívében cso­dálatos himnusz fakadt: a szeretet himnusza. Ma mi is vele együtt szeretnénk énekelni ezt a himnuszt a te dicsőséged­re, Istenünk! Hiszen azért van életünk, azért van reménysé­günk és örömünk, mert szeretsz, Atyánk. A Te szereteted az a melengető napsugár, mely mindnyájunk életében új életet tud fakasztani. Kérünk, amikor rálépünk a böjt útjára, nyisd meg sze­münket és szívünket szereteted előtt. Szeretet nélkül minden emberi élet üres vár marad, igazi tartalom nincs benne. Is­tenünk töltsd meg szereteted hatalmával mindnyájunk életét, hogy legyőzzük azt, ami nem a szeretetből fakad. Add ne­künk és embertársainknak a szeretet hatalmát, hogy erőt ve­gyünk a háború tüzén és el tudjuk azt oltani, mielőtt lángra lobbanna. A Te szereteted tud nekünk erőt adni ahhoz, hogy életünk minden gondját elhordozzuk és megoldjuk. A Golgota útján a Te szereteted győzött az emberi gonoszság felett és a Golgota lett az új élet forrása. Kérünk győzzön ma is ez a szeretet a mi életünkben. Ámen. HÉTRŐL—HÉTRE A halál felé Márk. 10, 32—10 Jézus úton van tanítványaival, mégpedig a Jeruzsálem felé és egyben a kereszthalálhoz vezető úton. Mint igazi Mes­ter, nem hátul megy, és tanítványait nem hátulról tanítja és bíztatja, hanem elől megy és a tanítványok követik: „Ütőn vannak pedig Jeruzsálembe menve fel és előttük megy Jé­zus ...” Heti igénkben roppant nagy feszültség van: Egyrészt ab­ban, amiről Jézus beszél, arról t. i., hogy vele mi történik majd a közeljövőben. Másrészt abban, amit Jakab és János kérnek tőle. Jézus alázatosan és szelíden szól a közelgő haláláról. A halál felé vezető úton gyakorlatilag is megmutatja, hogy mit jelent a szelídlelkűség. Szelídlelkűségében mindig két dolog található meg, a szeretet és a békesség. Jézus nemcsak mond­ta, hogy boldogok a szelídek, hanem azt is mondta: Tanuljá­tok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos lelkű vagyok. Mélyen elcsodálkozunk, amikor kijelenti: „Es megcsúfol­ják öt és megostorozzák őt és megköpdösik öt és megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Mindebben az emberiség megváltásáért hordozott tiszta szeretet szava cseng és az alázatosság, hogy művét önként vál­lalt halállal koronázza meg. Mindezzel szemben Jakab és János valamiféle nagyra- vágyással számítanak arra, hogy a megdicsőült Mester jobb­ján és balján vele együtt uralkodni fognak. Legalább is ezt kérik Jézustól. Nem a szolgálatban akarnak osztozkodni, hanem az ural-> kodásban is. Jézus nekik is szelíden válaszol: ,„. .az én jobb és bal­kezem felől való ütést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.* Fülöp Dezső NAPRÖL—NAPRA VASÁRNAP: ZSOLT. 16,2 — FILIPPI 3,8 — A szeretet erejét és hatalmát magasztalja Pál apostol. Jézus életében ez volt a fővonás és Urunk ezt kéri számon tőlünk is. 1. Kor. 13 — Zsolt. 31,10—17 — Lukács 18,31 HÉTFŐ: LUKACS 13,31—35 — JÄNOS 11,1—19 - A je­ruzsálemiek nem ismerték fel Jézusban az üdvösséget, hanem a prófétákhoz hasonlóan bántak vele, megölték. Halála azon­ban, mint Lázár halála is, Isten dicsőségét szolgálta. Lukács 13,31—35 — János 11,1—19. KEDD: EZSAlAS 42,8 — 1. KOR. 8,6 — Jézus kérdése ta­nítványaihoz: Kinek mondtok engem? Boldog, aki tudja val­lani Péterrel és Mártával: Te vagy a Krisztus, az Isten Fial Lukács 9,18—23 — János 11,20—27. SZERDA: EZÉKIEL 20,44 — RÓMA 9,16 — Az igazi bűn­bánat nem a külsőségek, hanem a szív dolga. Isten a szí­vek vizsgálója, őszinte hitet, bizalmat követel tőlünk. Jóéi 2.12— 19 — János 11,28—44. CSÜTÖRTÖK: JEREMIÁS 50,5 — TITUSZ 2,14 — „Milliók egy miatt!” — sokszor ezt a törvényszerűséget olvashatjuk ki elmúlt korok történelméből. Jézus viszont: „Egy milliók miatt!” Urunk halála minden emberért történt. Lukács 9,57— 62 — János 11,45—54. PÉNTEK: JÖEL 2,23 — JÁNOS 12,3 — Isten tisztelet® és szeretete együtt jár az emberek szeretető vei. Ha nem, ak­kor az olyan istentisztelet istenkáromlás. Ézsaiás 58,5—12 — János 11,55 — 12,11. SZOMBAT: 1. MÖZES 15,6 — MARK 9,24 — Jézus cso­dái, beteggyógyításai, jelei sok ember számára nyilvánvalóvá tették, hogy Ö a megígért Messiás. Márk. 9,14—29 — János 12.12— 19. i. H. B. Albrecht Goes: KISKANÁL Ahogy eltűnt, egy darabig még utána néz­tem. Ámbár bizonyos lehettem benne, hogy Stefan ezúttal nem mutatkozik még egyszer az ablaknál. Elgondolkoztam a fiúcskán. Most biztosan beszámol a történtekről apjának és anyjának — édesanyjának, akit az egész idő alatt egyszer sem láttam. Hirtelen elegem lett ebből az egész bújócskából. S a név is ide­genné vált számomra; ez az egész Stefan- maszk, amit a védelmére kitaláltunk, — vagy a magunk védelmére? Ahogy azon tűnődtem, milyen nevet is adnék én a hallgatag, szikár embernek, akinek csak nagy szeme beszélt, egy regényalak jutott az eszembe: Kafka herceg. Nos, a kicsi Kafka megkapja majd tőlem a gyertyát... egy gyertyát chanukka ünnepére. 9 A főnökkel csak akkor találkoztam, amikor beléptem a kaszinóba. Lejelentkeztem és be­számoltam a — hogy is mondjuk: kudarcot vallott? — látogatásról. Egy-két részletet per­sze már hallhatott róla. Nem szólt semmit, csak hümmögésse vette tudomásul a történ­teket. Az asztalnál mindenki arról beszélt, hogy hamarosan útra kelünk. Már az indulás időpontját rögzítő parancsokról is szó esett; persze csak feltételesen, mert a hadigépezet egyre inkább akadozni kezdett. A főnök szót- lan volt ezen az estén s amikor vacsora végén telefonhoz hívták, kedvetlen mozdulatot tett. „Kérem az urakat, maradjanak még itt, míg visszajövök”, szólt vissza. Tíz perc múlva visz- szajött s közölte, hogy holnap nagy sebesült­szállítmány érkezik. Száz, vagy még több be­teg, repülővel hozzák őket. A hadseregcsoport- főorvos telefonált, személyesen. „Jelentettem neki, hogy a parancsunk úgy szól: készüljünk fel a mielőbbi kiürítésre, a hadseregcsoport- főorvos azonban lekapott, hogy fütyül arra, amit a vezérkariak Rownóban kieszelnek. Hi­szen tudják, Uraim, Isten és az orvostábornok ellen — szóval hiába érveltem. Vállalnunk kell a dolgot. A betegek persze ne tudjanak az egészről semmit, hiszen ők igazán nem te­hetnek róla. Mindenesetre: holnap minden ember a fedélzetre. Jó éjt, Uraim. Egyébként: Anglia elvárja, hogy mindenki teljesítse kö­telességét.” Nelson admirális híres mondása persze nem került a parancstáblára. A háború negyedik évében senki sem engedhette meg magának, hogy nagy szavakkal dobálódzék (kivéve a berlini nagy Szószátyárt), legfeljebb az irónia idézőjelében. Az ember vagy hallgatott, vagy az afféle bölcsességekhez tartotta magát, mint: Szolgálat az szolgálat és snapsz az snapsz”. Mikor azután másnap komolyra fordult a dolog — az első Ju 52-esek érkezését már fél tizenegy utánra jelezték — úgy ment minden, mint a karikacsapás. Nemcsak azért, mert amit ezerszer begyakoroltunk, szinte a vé­rünkké vált; nem üres ceremónia volt ez, ha­nem az éber szeretet műve. S ennek persze vajmi kevés köze volt Adolf háborújához, de nagyon is sok az emberséghez. Mint a förgeteg, hajtottak a szánok a re­pülőtérre s azután, a sebesültekkel, vissza a kórházba. Visszafelé is gyorsan, de mégis vi­gyázva, hogy elkerüljenek minden rázkódást. Ügy hajtsatok, mintha muzsikálnátok — taní­tottuk a kocsisokat —, „Tudjátok, mi az etűd? Muzsika, amit egyenletes tempóban kell ját­szani. Így hajtsatok a sebesültekkel, piano, pianisszimó”. Az udvarban a szanitécek fogadták az ér­kezőket. Kirakni, óvatosan, a beteglapokat az alorvos kezéhez, aki mindjárt osztályozza a betegeket. Aztán a hordággyal .lépést tarts, s amíg a beteg ágyba nem került, lehetőleg semmi beszéd. S az első szolgálat, amivel a beteget fogadjuk, oly sokféle lehet: tréfás szó vagy egy nyugodt tekintet, cukorka vagy egy korty víz, eligazított takaró vagy odanyújtott zsebkendő. A nővérek arról gondoskodtak, hogy a tea meleg legyen és a limonádé hideg s kéznél le­gyenek a hőpalackok, kifőzve a műszerek s előkészítve a kötszerek. Egyik a másik kezé­ből veszi ki a munkát. Rendes körülmények között érvényesül a munkamegosztás elve; a nehezebb munkát a férfiak végzik s mindenki igyekezik tekintettel lenni a másikra. Ezen a hajszás napon azonban mindenki azt csinálja, ami a keze ügyébe esik. Hiszen akik most itt az ágyakon feküsznek, s meg sem tudnak moz­dulni, olyanok, mint a gyermekek. S közben mégis felnőtt férfiak, akiknek nemcsak mál­naszörpre és cukorkára van szükségük... ha­nem szeretetve. S a szeretetnek sok arca van; az egyik például az, ha cigarettára gyújtunk s azután a szájába dugjuk annak, aki nem tudja mozdítani a kezét... vagy időben alá­tesszük az ágytálat egy másiknak ... Mind­ebben nincs semmi hősiesség, semmi megéne­kelni való. Csak éppen felelet az örök kérdés­re: Örizője vagyok az én atyámfiának? — Igen, az vagyok. Szomorú nap volt ez. Szinte csupa súlyos sebesült érkezett ezúttal s három nem is élte túl a szállítást. Csúnya világ lehetett arrafelé, ahonnan ezeket hozták. Persze először az élők­kel kellett törődnünk; nekünk azonban Klausszal, katolikus kollégámmal fel kellett vennünk az elhunytak személyi adatait és ér­tesíteni a faluban a temetőügyeletest. A ke­mény hideg miatt időben gondoskodni kellett a sírokról. Ebédnél alig páran jöttünk össze s mindenki szinte ugrásra készen ült a tányérja előtt. A főorvos és a sebészek nem is kerültek elő. Ahogy fölálltam, mindjárt a sebészetre mentem, hogy egyik másiknak, aki maga nem foghatott tollat, leírjak néhány sort az ott­honiak számára, csak éppen életjelül. Decem­ber húszadika volt; a ma feladott levelek ta­lán még időben érkeznek a karácsonyfa alá, valahol 1943 sötétségbe borult Németországá­ban. Egy kis reménysugár, csalóka persze, de azért így is több a semminél. Egy kis bizo­nyosság, ha rövid időre szóló is, de mégis jobb, mint a bizonytalanság gyötrelme. Egyik levelet a másik után írtam így a nagyteremben, amíg csak Wels, a szanitéc, el nem hívott a belosztályra egy haldoklóhoz. 10 S most beszámolok azokról az események­ről, amiknek nem voltam közvetlen szem­tanúja. Persze, ha mindazt számbaveszem, amit a főnöktől, Ulrike nővértől és Hirzel őr­mestertől hallottam, hozzátéve, amit az írnok mondott s egy éjszakai beszélgetést is — jó- val később — Wieland doktorral —, azt kell kérdeznem magamtól: csakugyan nem voltam ott? Délután négy óra felé érkeztek, a teherautó a főbejárattól kissé odébb állt meg, három eayénruhás fickó ugrott le hátul s a vezető­fülkéből a két haramia, két Gestapótiszt. Az egyik hájas zsírosbödön, a másik szikár, nyur­ga, talán még ijesztőbb, apró patkányszeme szüntelen körbe vizslatott. így közeledtek mind az öten a kórházunk felé, a suhancok előreugrottak s feltárták a szárnyas üvegajtót, hogy a két kényúr beléphessen — nem: be­vonulhasson. Kigombolt kekiszínű köpenyük végig fehér báránybundával volt bélelve. „Hol a főtörzsőrmester?” kérdezte a sovány a bejárat melletti asztalnál ülő kapuügyele­test. Ebben a pillanatban azonban már ki is lépett az irodából a fötörzs és minden külö­nösebb katonai feszesség nélkül megnevezte magát. A látogatók nem mutatkoztak be, ha­nem a hájas — nyilván ez volt a parancsnok. — köpenyujjából egy papírt vett elő s míg a prémkesztyűjét újra felhúzta, a foga közé vette, aztán — még az iroda küszöbén — így szólt: „A zsidót keressük...” s most egy név jött — „aki itt fűtő”. Hirzel őrmester, aki Stefan igazi nevét soha sem hallotta — a fő­nök vigyázott rá, hogy a hivatalos papírokban mindenütt csak „Stefan” álljon és semmi több — szóval Hirzel az első pillanatban nem látta át a helyzetet, a másodikban azonban tüstént s nem vesztette el a fejét. „Ez tévedés lehet”, mondta. „Ilyen nevű em­bert nem ismerünk”. „Semmi tévedés. Mi tud­juk már kit keresünk. Hogy nincs itt ilyen nevű: mesebeszéd. A név nem jelent semmit. Egy ilyen zsidónak akárhány neve lehet. Egy­szer Lewisohn, máskor Csatornabűz, egyszer Salamon, máskor Siegfried. Annyi neve van, mint — mint tetve. Erről jut eszembe: senki sem flekktífuszos itt? Persze, hogy akad flekk- tífuszos...” Hátravetette a fejét s a levegőben szimatolt, aztán oktató hangon rákezdte: „Ahol zsidó van, ott tetű is van, ahol tetű van, ott flekk­tífusz is van, ezt tudományosan kimutatták ... Persze egy kórházban tudni kellene. No rajta, elő az Ábrahám fiával. Nekem van időm. Nem sok ugyan, tíz perc mindössze.” „Mindjárt hívom a főtörzsorvos urat." „Teljesen fölösleges. A főnökötöknek más dolga van. Hát eszeden vagy ember? Még so­ha sem hallottál a zsidókérdésről? Ha egy po­loskairtó jön és megszabadít a férgeidtől, ak­kor se fordulsz a főnöködhöz. Ez nem rá tar­tozik. Én egy olyan főpoloskairtó-féle vagyok, igaz, Roeder?" Ezzel a kísérőihez fordult, akik a folyosón ácsorogtak. „Gyerünk. Kifüstölni. Kerítsétek azt az embert elő.” Mire Hirzel: „Szólnom kell a parancsnok­nak”. „Hát akkor szóljon, ha mindenáron akar, de iziben, ha szabad kérnem.” Vagy öt perc telt el. A látogatók egyedül maradtak az írnokkal. „Mióta állomásozik itt a kórház?” „Másfél éve.” „Na, úgy látom egész jól berendezkedtetek itt". (Folytatjuk) Fordította: Dr. Groó Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom