Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-12-25 / 52. szám
KP BP 78, Dr. Vető Lajos: Gondolatok a szeretet ünnepén Nem is olyan régen az volt a felfogás, hogy a háború, a harc hozzátartozik az élethez. A „nemes” ember állandóan kardot hordott az oldalán, a szegényebbje bunkós bottal járt-kelt. Féltek a vadállatoktól, de féltek egymástól is. A tétért való kegyetlen küzdelem jelszavát nemcsak a természettudósok vették komolyan, hanem mindenki. A történelem folyamán kivételes időszak volt az, amikor nem volt háború. Rajongóknak mondották azokat, akik a háborúnak a történelemből való kiküszöböléséért küzdöttek, s különösen, ha az örök békéről álmodoztok. A tapasztalat szerint a szeretet is kivételes állapot. A szabály az, hogy egyik ember fél a másiktól, nem bízik benne, vagy egyenesen gyűlöli. „Átkozott, aki emberben bízik”, — olvassuk a 'Szentírásban (Jeremiás 17, 5). Nemcsak idegenek, hanem még a vérrokonok közt is így szokott lenni. Mintha maga Jézus Krisztus is ezt tartaná a „normális” állapotnak, vagy legalább is elkerülhetetlennek (Máté 10, 34—37!). Ügy látszik, az egyház is a harc és a gyűlölet általános törvényének vau alávetve. Az apostolok, irigykedtek egymásra. Vetélkedtek egymással az elsőségért. Viszályok, viták, átkozó- dások, máglyák, börtön, gályarabság, vallásháborúk jelzik az egyház útját. „Szükséges, hogy szakadások legyenek”, — írja Pál apostol (1 Kor 11, 19). Voltak is. Előbb a keieti és a nyugati keresztyénség vált ketté. Azután a nyugati kérésztyénség bomlott két nagy táborra a reformáció nyomán. Az sem ringathatja magát ábrándokba, aki őszintén munkálkodik a népek és a világ békéjéért. A békéért éppen azért kell küzdeni, mivel nagy a háborús veszély. A második világháború óta is csak állandó küzdelemmel, Békevilágtanáccsal, ENSZ-szel, Keresztyén Békekonferenciával s egyéb béketörekvésekkel sikerült nagy keservesen fenntartani a békét a földön. Valahol mindig ropognak fegyverek, süvítenek harci repülőgépek, hullnak a bombák, szállnak a rakéták. ÉS EZT AZÉRT MÉG BÉKÉNEK MONDJUK, mert ennél sokkal-sokkal rosszabb is lehetne a világ sora: A NAGY FEGYVEREKET JS BE LEHET VETNI. A tömegpusztító nukleáris fegyvereket. Az atom- és hidrogénbombákat szédítő sebességű rakéták segítségével. DE EZT EDDIG MÉG SIKERÜLT ELKERÜLNI. Hogy a vietnami háború tüze egyre jobban lángol, gyilkol és pusztít, attól úgy látszik még tudunk karácsonyt ünnepelni, a Béke Fejedelméről szép énekeket zengeni. Erre azok is képesek, akik a főfő okai a vietnami háborúnak, s az állandó világháborús veszélynek? MIT TEGYÜNK? MIT GONDOLJUNK? MIT MOND A KARÁCSONY EVANGÉLIUMA? TUD-E VALÓBAN ÖRÖMHÍRT MONDANI? Nem helyes-e lemondóan belenyugodni a szemmel láthatóan megváitoztathatatlanba s azt mondani, hogy kár minden erőfeszítésért: a harc, a háború hozzátartozik az élethez? Szeretet nincb. Béke nincs. .Bizalom nincs. A háború és a gyűlölet emberi természetünk velejárója... Kiábrándult szívvel a lemondás útját járni. — nem egyedül ez illik-e azokhoz, akik nem áltatják önmagukat s nem akarnak becsapni és félrevezetni másokat se? VAN MÉGIS KARÁCSONYI ÖRÖMHÍR. A szeretet hiányának fájdalmas tapasztalata a vallásos hívőknek arról beszél, hogy A SZERETET FÖLDÖNTÚLI, TERMÉSZETFÖLÖTTI, ISTENI CSODA. „Az Isten szeretet” (1 Ján 4, 7). Aki szeretetet tapasztal, Istent tapasztalja meg, isteni valóságot él át. A szeretetnek az a változata, amit békének nevezünk, szintén TERMÉSZETFÖLÖTTI CSODA. A karácsonyi örömhír az, hogy a „természetfölötti hatalmak” az angyalok is a békét akarják. Betlehemi Istent dicsőítő énekükben békét kívánnak a földön élő jóakaratú embereknek (Lukács 2, 14). Tőajíiali Látamás Tejféhér szürkület ringatja szívünk drága [reményét habkönnyű kristálygömb úszik a fény[huliámokon hártya-falát belülről földöntúli dobogás [feszíti sugaras kincsét ígérvén a derengő [remegésnek lám a lehozhatatlan Nap kiömlő vére[ ara ily a alászáll s megelégíti a salakos világ ezernyi [szomját Bodrog Miklós 3'atács ú-ítt/i kö-lz&íi tés Krisztus Urunk születésének nagy ünnepén szeretettel köszöntjük lapunk Olvasóit! „Magasztaljátok az Urat, mert jó és örökkévaló az ő kegyelnie!” Magasztaljuk ezen a napon mennyei Atyánkat, hogy elküldte közénk egyszülött Fiát, a Jézus Krisztust, az atyáknak megígért Messiást, hogy nekünk életünk és békességünk legyen Ö általa. De könyörögjünk is Hozzá, hogy a Krisztusban testet öltött nagy szeretet méltó gyümölcsöket teremjen életünkben, gyülekezeteinkben és egyházunkban. Magasztaljuk életünk Urát és Megváltóját, hogy vállalt bennünket, bűnös földi embereket. Hogy a kereszten elszenvedte helyettünk a legnagyobb áldozatot, hogy azután életünk Fejedelmévé magasztosulva húsvétkor, a dicsőség Uraként jöjjön vissza teljessé tenni országát e földön. A SZERKESZTŐSÉG IMÁDKOZZUNK Kegyelmes Mennyei Atyánk! Hú ki és dicsőség szent nevednek e kedves ünnepért, melynek sugárzó öröme betölti a szívünket. Öröm, ami az egész világ öröme: Teljesült az ígéret. Jézus Krisztus személyében Megváltónk született! Indíts arra, hogy angyalaid serege, és betlehemi pásztorok nyomán mi is elinduljunk és el is találjunk Őhozzá. Köszönjük, hogy szereteted kijelentését a legméltóbb bizonyságtevőre, a testté lett Igére bíztad. így ma is lehet vele boldog találkozásunk, hogy minden ígéreted valóra váljék életünkben. Mivel igéd által akarsz minden jót elvégezni bennünk, tégy mindenképpen készségessé iránta, hogy őt befogadjuk, indíttatásait pedig szíves örömest kövessük. Arra is kérjük még ajándékozó jóságod, hogy karácsonyi örömünket és békességünket tedd állandóvá. Sőt, terjeszd ki az egész világra, hadd szemlélhesse minden ember, és hadd örvendezhessen néki minden nép. Krisztus Jézus által térjen nagy nevedre dicsőség és magasztalás, közöttünk pedig váljék uralkodóvá a szeretet, a békesség, és a jóakarat. Amen. D. Káldy Zoltán: Himnusz a csúcsokon „Hatalmasat cselekedett karjával... magasra emelt megalázottakat, éhezőket halmozott el ja- vakkal**. lilik ács L, 51—53. Az igeszakasz tulajdonképpen egy ének vagy még inkább himnusz. A galileai Názáretből való leány, Mária énekelte azt, amikor bizonyossá lett afelől, hogy akit a szíve alatt hord, az a Megígért, Akit a próféták megjövendöltek. Énekének első akkordjai mintha egy völgyből törnének elő: „Magasztalja lelkem az Urat... hogy rátekintett szolgálóleánya kicsinységére”. Mária hálás, hogy „kicsinysége” ellenére is megkereste öt az Isten tekintete. Tudja, hogy nem erényeiért és kiválóságáért lesz ő Jézusnak, a Szabaditónak anyja, hanem csak azért, mert Isten kegyelmesen kiválasztotta őt a többi asszony közül. Rátekintett alacsonyságára, Amint Mária megy a völgyből a hit hegycsúcsai felé. nemcsak azt veszi észre, hogy Isten milyen kegyelmesen cselekedett vele kicsinységében, hanem miközben tágul a horizontja, azt is meglátja, hogy Isten mindig és mindenütt a kicsinyek, a szegények, a kisemmizettek és elnyomottak pártján áll. Mi hajlamosak vagyunk az egyházban, hogy Mária énekében is és a Szentírás más helyein is előforduló ilyen kifejezéseket mint „éhező, szegény, kicsiny, kisemmizett és elnyomott” szinte kizárólag a „lelki” éhezőkre, a „lelki” szegényekre, a „lelki” kicsinyekre, tehát az alázatosakra, a bűn rontó hatalma által „kisemmizettekre és elnyomottakra” értsük. Minden bizonnyal igaz, hogy Isten ott áll a „lelki” szegények mellett, akik érzik Istenre való rászorultságukat, ott áll azok mellett, akik „éhezik és szomjazzák az igazságot”, melléje áll azoknak, akiket kisemmiztek a saját bűneik és most bűnbocsánatra és új életre vágynak. De nemcsak az ilyenek pártján van az Isten, hanem azoknak az éhezőknek is, akiknek szerte a világon nincs kenyerük, vagy nagyon kevés a kenyerük, azoknak a kicsinyeknek oldalán áll, akik hiába kérnek az édesanyjuktól enni, azok mellett áll, akiket kisemmiznek és ki- uzsoráznak, miközben mások meg nem érdemelt bőséghez jutnak. Azok mellett áll az Isten, akiket társadalmilag és gazdaságilag elnyomnak, akiket fajuk miatt megkülönböztetnek. És miközben karácsonykor az egyházban Mária énekét hallgatjuk, ne legyen kétségünk, hogy Isten jelenleg a vietnami árvák, özvegyek, halálra sebzettek mellett van, az amerikai elnyomott négerek és a rezervátumokba szorított afrikaiak, és a világ kétmilliárd éhezője mellett van. Az az Isten azonban, akiről Mária énekel, nemcsak mellette áll a kcsinyeknek, hanem cselekszik is értük. Embereket használ fel az igazságtalanságok megszüntetésére, a béke munká- lására, az éhezők megelégítésére és fajuk miatt elnyomottak felszabadítására. Keresztyének és nemkeresztyének egyaránt eszközök lehetnek ebben a szolgálatban. Mária dicsérő éneke a hegycsúcson ér véget. Innét nemcsak azt látja meg, hogy Isten miképpen dolgozik a világtörténelemben, hanem felfedezi a történelmen belül az üdvtörténetet is, amely vörös fonálként húzódik végig a tötrténelmen: „Felkarolta szolgáját, Izráelt, mert megemlékezett irgalmáról — ahogyan atyáinknak mondta — Ábrahám és magva iránt örökké.” Ez a názáreti lány itt a hit hegycsúcsán meglátja az összefüggéseket az atyáknak tett isteni ígéretek és a között, ami vele történt. Bizonyossá válik afelöl, hogy az a Jézus, akit a szíve alatt hord, valóban az a megígért Szabadító. Aztán felzeng szívében az ézsaiási prófécia: „És származik egy vessző- szál Isai törzsökéből s gyökereiből egy virágszál nevekedik, akin az Úrnak lelke megnyugszik.” Miközben Mária szívében visszhangoznak az „atyáknak tett ígéretek”, átforrósodott szívvel énekli, hogy Isten hűséges Isten, aki ígéreteit megtartja, aki nem hagyja munkáját befejezetlenül. Mária számára elérkezett az öröm és hálaadás ideje, hiszen itt a Krisztus! De itt az idő az örömre és hálaadásra a keresztyének között is. A felénk ragyogó Icarácsonyi fényben ujjongó szívvel mondjuk mi is: itt a' Krisztus köztünk! Közöttünk van az a Krisztus, akinek neve: „Békesség fejedelme” és aki most is békét akar és békét munkál ebben a világban. Közöttünk van az a Krisztus, akinek neve Királyok Királya és aki mégis azt mondja magáról: „Én olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” Közöttünk van. hogy szolgáljon nekünk bűnbocsánattal, élettel, üdvösséggel, igazságossággal, békével, kenyérrel, szeretettel és karácsonyi örömmeL X
