Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-25 / 39. szám
Szánjátok oda! (Igehirdetés a Teológiai Akadémia tagévnyitó istentiszteletén) Kérlek azért titeket Atyámfiái, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul... Rm 12,1. Teológiai Akadémiánk tanévnyitó istentiszteletén az első két szó, amit textusunkból kiemelünk: „Isten irgalma”. Amikor -’ál apostol a Római levél 12. fejezetének első versében ezt leírja, akkor végeredményben ezzel a két szóval összefoglalja az első 11 fejezet tartalmát. Közelebbről azt, hogy Isten mit tett a keresztyén gyülekezetért. Isten az Ő irgalmából megszabadította a hívőket a bűn és halál hatalmából, a különböző fajú és vallású emberekből gyülekezetei épített. Isten irgalmassága ma is megnyilatkozik abban, hogy bűnből és halálból szabadít és. gyülekezetét épít. Ezért van ma az egyház a világban és ezért van evangélikus egyház Magyarországon. Isten irgalmassága a mi magyarországi evangélikus egyházunk életében megmutatkozott abban is. hogy egy iszonyatos világháború okozta romok alól előhívta egyházunkat, szolgálatba állította és ebben a szolgálatban két évtizeden keresztül megtartotta. Isten irgalmassága az is, hogy Teológiai Akadémiánk most tartja 22. anévnyi tóját a felszabadulás óta. És az is Isten irgalmassága, ogy Teológiánkon 30 hallgató készül a lelkészi pályára. Az s Isten irgalmasságáról bezél, hogy az első évfolyamba 10 ifjú iratkozott be. Igénkben Pál apostol arról beszél, hogy mivel kell felelnie a gyülekezetnek és a gyülekezet tagjainak Isten irgalmasságára. Az apostol felelete az, hogy a gyülekezet tagjainak „szel- 'emi” vagy más szóval „értelmes” istentiszteletet kell végezniük. Ez pedig úgy történik, hogy a hívők „testüket áldozatul adják Istennek”. Míg a pogányok és a zsidók valamiféle tulajdonukat áldozták fel Istennek, addig a keresztyén gyülekezet agjai saját magukat kötelesek Istennek adni. A „test” szó a extusban nem egyszerűen magát az emberi testet jelöli meg, hanem az egész embert, testestül-lelkestül. Isten irgalmasságára az egyetlen helyes felelet az. ha a gyülekezet tagjai teljes önmagukat, egész lényüket és énüket „oda szánják” Istennek. Ez vonatkozik azokra is akik Teológiai Akadémiánkon a lelkészi szolgálatra készülnek. Aki erre a szolgálatra készül tudomásul kell vennie: Istennek való „odaszánás” nélkül nem lehet teológusnak és lelkésznek lenni. Nem lehet „fél szív”- vel ebben a munkában maradni. De azt is tudomásul kell vennie minden teológiai hallgatónak, hogy „fél kéz”-zel sem lehet ezt a munkát végezni. Szükség van arra, hogy egész egzisztenciánkkal, teljes erőnkkel, teljes lelkűnkkel és teljes értelmünkkel vegyünk részt a teológiai munkában. Ez az a „szellemi” vagy „értelmes” istentisztelet, amit joggal vár el Isten azoktól, akiken irgalmasságát sokszorosan gyakorolta. Ezt a „szellemi istentiszteletet” azonban nemcsak a Teológiai Akádémia falain belül kell végeznünk. Az az istentisztelet amelyre Pál apostol felszólít átfogja és körülöleli az élet egész területét. A keresztyén embernek, a teológiai hallgatónak és a lelkésznek oda kell szánnia magát Istennek a gyülekezetben, a családban, a társadalomban, a politikai életben, a gazdasági életben és az emberiség nagy családjának életében. Ezeken a területeken pedig csak úgy tudjuk Istennek odaszánni magunkat, ha, odaszánjuk magunkat felebarátunknak. Sokan szeretnék „Istennek oda szánni magukat” az embereknek való odaszánás nélkül. Ez azonban teljességgel lehetetlen. Világosan kimondjuk: tévtanításnak tartunk minden olyan teologizálást, amely nem fejti ki egyértelműen, hogy az Istennek csak úgy tudjuk magunkat „áldozatul adni”, ha odaáldozzuk magunkat felebarátaink kenyeréért, békéjéért, boldogulásáért és üdvösségért. Akik ezt a Teológián nem akarják megtanulni és egész szívvel vállalni, nem alkalmasák arra, hogy kiküldjük őket a gyülekezetekbe. Itt-ott még mindig feltűnik egyházunkban egy-egy ifjú teológus vagy esetleg még lelkész is, aki igyekszik megválogatni azokat a területeket, amelyeken Istennek „odaszánja” magát. Lehet néha találkozni olyan teológusokkal vagy lelkészekkel, akik pl. hajlandók „odaszánni” magukat Istennek Budapesten, a fővárosban, de már nem hajiadók ezt az „oda- szánás”-t gyakorolni, amikor arról van szó, hogy kis szórvány gyülekezetekbe üzenjenek el és ott hirdessék Isten evangéliumát. De vajon milyen „odaszánás” az, amely csak Budapest területére érvényes? Mások csak a gyülekezet területén maradnak és nem végzik a „szellemi” istentiszteletet a társadalmi, politikai és gazdasági életben és nem szánják oda magukat ezeken a területeken felebarátaiknak. Szabad-e kibo- csátanunk a Teológiáról olyan ifjakat, akik csak egy bizonyos városban akarnak szolgálni és az életnek is csak bizonyos, nagyon is szűk területén „áldozatot hozni”. Az a „szellemi istentisztelet” amelyről Pál apostol beszél kell, hogy átfogja az egész életet! Az elmondottakban lényegében benne van nagyon röviden összefoglalva az a teológia amelyet az elmúlt 20 esztendőben püspökök, esperesek, professzorok és lelkészek közös fáradozással kimunkáltak. Ennek a teológiának a vállalását várjuk minden teológustól és lelkésztől. Néha még akadnak olyan teológusok és lelkészek, akik az „el nem kötelezett országok" mintájára, szeretnének magyarországi egyházunkban is valamiféle „el nem kötelezettség”-ben szolgálni. El nem kötelezetten a fent vázolt teológiával, el nem kötelezetten azzal a teológiai és egyházpolitikai döntéssel kapcsolatban amely kijelölte helyünket hazánk új társadalmi, politikai és gazdasági rendjében. Szeretnének néhányan még úgy „teológizálni” hogy azt mindenütt „kitűnőnek” osztályozzák: Nyugat-Németország- ban, Amerikában és mindenütt másutt. Mi azonban a Magyar Népköztársaságban élünk és itt kellett helyünket és szolgálatunkat megtalálni. Alapos és lelkiismeretes teológiai munka nyomán találtuk meg helyünket és szolgálatunkat. Aki ebben az egyházban felelősséggel akar szolgálni, annak nincs helye az „el nem kötelezettek között”, hanem csak az „elkötelezettek között”. Erre segítse a Teológiai Akadémia ez évi munkája is azt a 30 ifjút, akik a Teológia padjaiban ülnek. D. Káldy Zoltán fDisizate hintés Szívekbe vetettem, nem porhanyó földbe Itt a gyümölcs nem hull egy év alatt ölbe. Soká kel a vetés; nehezen nő nagyra, S igen sokszor végképp odavész a magja. A legtöbb ártalmas dudva, féreg itt él. Hálátlanabb talaj sehol sincs a szívnél: Hol dacoló szikla, hol poshatag fertő. Hol összefonódva együtt mind a kettő. Mégse tennék másképp, ha ifjú lehetnék: Szenvedélyes kedvvel a szívekbe vetnék. Szalay Mihály „BOLDOGOK A BÉKESSÉGRE IGYEKEZÖK.... " Stauffer erlangeni professzor előadása az Evangélikus Teológiai Akadémián Illusztris vendége volt szeptember 17-én az Evangélikus Teológiai Akadémiának. A jelenleg Magyarországon tartózkodó Dr. Ethelbert Stauffer erlangeni teológiai profesz- szor tartott előadást az Üllői úti imaleremben. A nemzetközi hírnévnek örvendő új- szövetségi teológus, aki különösen Jézus életének a kutatásával és újtestámentomi teológiával vált nálunk is közismertté, látogatást tett előzőleg egyházunk mindkét püspökénél és az Evangélikus Teológiai Akadémián, ahol megismerkedett a professzorokkal és az Akadémia munkájával. Előadására délelőtt 10 órakor került sor D. Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökök, az Akadémia profesz- szorai és hallgatói, számos evangélikus lelkész és laikus érdeklődő előtt. Dr. Nagy Gyula dékán meleg szavakkal köszöntötte Stauffer profeszszort- és feleségét, aki az üdvözlésre adott válaszában hangsúlyozta: nagy öröm és megtiszteltetés számára, hogy az Evangélikus Teológiai Akadémia rendezésében tarthat előadást, hiszen annak az erlangeni Teológiai Fakultásnak a tagja, amelynek a profesz- szorai hivatalosan elkötelezik magukat hivatalba lépésükkor arra, hogy hűek maradnak az evangélikus hitvallásokhoz. Van azonban a Fakultásnak egy református tanszéke is, amelyet jelenleg egy svájci református professzor lát el. Előadásának tárgyául Máté evangéliuma 5. részének a 9. versét választotta: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” Az előadó pontos elemzéssel mutatta be hogy ez a mondás magának Jézusnak a szájából származik és ez még csak növeli felelősségünket és feladatainkat, ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. Hiszen nem valamilyen belső lelki békesség lebegett Jézus szeme előtt, amikor a Hegyi Beszédben elhangzik szájából ez az ígérettel kapcsolatos intelem, hanem a politikai béke, amelyet Krisztus tanítványainak nem tudomásul kell venniük, hanem azért dolgozniok, har- colniok kell. Hiszen a fenti bibliai helynek a helyes fordítása így hangzik: „Boldogok a békességet csinálok és megtartók.” Ennek a jézusi mondásnak megvannak a gyökerei már az Ótestámentomban is. A 42. Zsoltár 10. verse arról szól, hogy Isten a nagy békecsináló az egész világon egészen abban a formában, hogy Ö hajtja végre a leszerelést. Ez a gondolat azután eleven maradt a késői zsidóságban is, hiszen Alexandriai Philó is beszél a békét szerző és békét megtartó Istenről. 20 évvel Jézus előtt hangzott el ez és ebből arra kell következtetnünk, hogy Jézus korában Palesztinában eleven volt a békevágy az emberekben. Pál apostol a Kolossébeliekhez írt levélben tovább viszi Jézusnak a mondását: .. ő általa békítsen meg magával mindent, akár a földieket, akár a mennyeieket, hogy békességet szerezzen a keresztfán kiontott vére által.” Tehát az őskeresztyén gyülekezet úgy értelmezte Jézus eljöttét a világba, hogy az nemcsak Istennek a világgal való „kibékülését” jelenti, hanem azt a feladatát a keresztyéneknek és a gyülekezetnek, hogy „föld* békét” is teremtsen ember és ember, nép és nép között. Á béke szolgálata, csiná- lása, teremtése tehát keresztyén kötelesség. Jézus mondásának a második felére is találunk példákat az Ótestámentomban. 1 Krón 22, 9—10-ben van szó arról, hogy Salamon idejében békességet és nyugalmat ad Isten a választott népnek és ezért Isten a fiának nevezi őt. A gondolat követhető egészen Julius Caesarig és Augustu- sig, akiről kortársai úgy beszéltek, mint a Kelet és Nyugat közötti ellentét megszűnte- tőjéről és ezért megérdemli, hogy imádják. Nehéz lenne eldönteni, hogy ki vagy kik lebegtek Jézus szeme előtt, amikor Mt 5, 9-et kimondta, de az tény, hogy a Jézus korabeli zsidóságban igen eleven volt a békevágy és Jézus az adógarassal kapcsolatban is utal tanítványainak a világgal kapcsolatos felelősségére. Jézusnak a felsöbbségröl szóló nyilatkozatainál három fokozatot állapított meg az előadó. Mk 10,12-ben a kritika szava hangzik el, Mk 12, 17-ben a loyalitásra szólít fel, Mt 5,9 pedig a földi politikai munkának adja meg törvényes helyét a keresztyének életében. És ehhez az utolsóhoz fűzi azt az ígéretet Jézus, hogy Isten a saját fiainak tekinti ezeket, tekintet nélkül arra, hogy milyen a hitvallásuk. Ügy tűnt, hogy igen mesz- sziről indult el az előadó. Annál örvendetesebb volt, hogy hogyan jutott el lépésről lépésre ennek a jézusi mondásnak az akkori értelmezésén túl mai mondanivalójáig és parancsjellegű üzenetéig. Mintha csak azt akarta volna érzékeltetni hallgatóival — amit hiszen a hozzászólásokra adott válaszában kifejezetten meg is mondott —, hogy ő maga személyesen is hosszú utat tett meg, amíg az Isten igéjére hallgatva és Jézusnak ezt és egyéb mondásait is értelmezve eljutott ennek az előadásnak az egészen konkrét üzenetéig: Itt e földön csináljátok, munkáljátok Jézus tanítványai a békét, hogy az Isten fiainak mondassatok! A hallgatóság nagy örömmel és mély egyetértéssel fogadta Stauffer professzor mindvégig eleven és többször egészséges humorral is fűszerezett előadását. Az előadás után egyházunk püspökei ebédet adtak Stauffer professzor és felesége tiszteletére, amelyen a két püspökön kívül Dr. Pálfy Miklós prodékán, Harkányi László főtitkár és ifj. Bartha Tibor református teológus vett részt, mint kísérő. LUTHER-KUTATÓ Ólomszürke az ég, sűrűn esik az eső, amikor augusztus 11-én reggel kiköt a „Bore III” Helsinkiben. Sietve szállnak partra az utasok és húzódnak a fedett csarnok alá. Nyúlánk szőike fiatalember táblát emel a magasba, felirata: „Luther- Kongress.” Köréje gyülekeznek a Harmadik Luther-kuta- tó Kongresszus résztvevői. Többen bocsánatkérő mosoly- lyal mutatkoznak be egymásnak: látták egymást a hajón, de nem tudták, hogy közös a céljuk. Most Luther neve alatt találkoznak. A tervezett városnézés helyett az autóbusz ablakán nézünk ki a forgalmas főutcára, a híres dómtemplomra, Mannerheim lovasszobrára és a parlament klasszikusan modem épületére. Azután új, széles autóúton robogunk végig, enyhén dombos finn tájakon, üde zöld mezők, sötét erdők és kéklő tavak mellett. Szinte egyszerre érkeznek a kongresszus résztvevői. Järvenpää-be. Egy órával sem jöhettek volna előbb: a finn egyház gyülekezeti laikusképző intézetében egymást érik nyáron a konferenciák. Három hatalmas épület fogadja be a kongresszust. Érdekes kerek kápolnában folynak az áhítatok, ragyogóan tiszta tornateremben az előadások és megbeszélések. Terjedelmes park, ízléses társalgósarkok. tóparti sétautak és természetesen az elmaradhatatlan szauna teszik személyes ismerkedésre alkalmassá ezt az intézetet. Pinomaa finn és Kooiman holland professzorok, a kongresszus elnöke és alelnöke emberi közvetlenséggel és kitűnő humorral teremtenek olyan légkört, amelyben gyorsan megy az ismerkedés a Luther-kutatók között. Többször elhangzott az a szállóigévé lett mondás: „Könyv címeket iátok itt fut- kározni.” Ti. azok, akik eddig csak a Lutherről írt könyvek címéről ismerték egymást, most személyesen találkozhattak. A Luther-kutató kongresszusnak pelig elsőrendű célkitűzése az, hogy a Luther-, kutatókat a világ minden részéről összehozza, es munkájukat a személyes találkozás révén összehangolja és megtermékenyítse A kongresz- szus nemzetközi a szó igazi értelmében. Mintegy 120-an jöttek össze 19 országból. A kongreszus' emellett felekezet- közi is. Többsége evangélikus, de vannak reformátusok, metodisták, cseh-tes. tvérek és kilenc római katolikus is. Alig van példa arra, hogy egy történeti személyiséggel ekkora nemzetközi és felekezetközi kutatócsoport foglalkozzék. Ez mindennél világosabban mutatja, hogy Luther 450 év elhibái miatt okozott szakadást az egyházban, hanem azt is hangsúlyozták, hogy sok jó van a lutheri reformációban, de ez a római egyházban is megtalálható és elhelyezhető. Nem nehéz észrevenni, hogy ez a Luther-értelmezés egyik megjelenési formája a protestánsok rekatolizálására való törekvésnek, amelyet a Második Vatikáni Zsinat is céTOÚl távol is 48ő és ható személyiség. A kongresszus programját jórészt szakelőadások és referátumok alkották. Nem bocsátkozunk ezek részletes ismertetésébe, mert a magas színvonalú előadások a szakembereknek szóltak. Maguk a témák összefüggésben állnak egyházunk mai gyakorlati kérdéseivel. Az első témakör: „Luther felfogása az egyház folytonosságáról.” Erről W. Maurer erlangeni professzor tartott előadást. A második témakör; „Luther és a misztika.” Erről H. Obermun tübingeni prpfesz- szor szólt. A harmadik témakör; „A természetes problémája Luthernél.” Erről G. Wingren lundi professzor beszélt. A Harmadik Luther-kutató Kongresszusnak az előzőkhöz képest új színt adott a római katolikus Luther-kutatók jelenléte és aktív részvétele. Nemcsak azt a régi álláspontot képviselték, hogy a reformáció részben Luther tévedései, részben az akkori egyház lul tűzött ki. Mert ha a lutheri reformáció az idejét múlta hibák és tévedések következtében szakadt ki a római egyházból, akkor ma már nincs értelme az evangélikus egyház különállásának. A protestáns kutatók készségesen elismerték, hogy a római katolikus kutatók Luther korábbi óesárlása helyett igyekeznek tárgyí- lagosabbák lenni, de a katolikus kutatók legújabb Luther- értelmezését sem tehetjük magunkévá. Sőt, a római katolikusok állásfoglalása arra ösztönözte őket, hogy még világosabban dolgozzák ki Luthernek azt a reformátori felismerését, hogy egyedül Krisztusért és egyedül hit által kapunk bűnbocsánatot és új életet. Ezzel a reformátori felismeréssel szemben a római katolikus Luther-kutatók ma ugyanolyan értetlenek, mint régen. Arra azonban senki sem gondolt, hogy Luthert megtegye tévedhetetlen evangélikus pápának. Szépen fejezi ki protestánsok közös álláspontját ez az idézet: „Nekünk az egész Lutherre van szükségünk, szépséghibáival együtt: nagyszerű meglátásaival, de bizonytalanságaival és korlátozottságaival is. Mernünk kell beszélni szellemi képességeiről és korlátozottságairól, amelyek történeti helyzetéből vagy személyi adottságaiból következtek. Így még mindig olyan Lutherünk marad, akinek a feje a csillagokig ér, és akinek lenyűgöző vonzóereje kihat az egész világra, és a világ minden sarkából vonz minket, hogy lábaihoz telepedjünk, és tanuljunk tőle.” És ezt egy angol methodista Luther-kutató, E. G. Rupp professzor mondta a kongresszuson Lutherről. Dr. Prőhle Károly MEGNYUGTATÓ MEGOLDÁST RHODÉZIÁBAN! Röviddel a londoni Commo- wealth-konferencia megnyitása előtt közös nyilatkozatot adott ki a canterbury-i érsek és a skót református egyház vezetője, amelyben síkraszáll- nak a jelenlegi helyzet megváltoztatásáért Rhodéziában. Rhodezia csak akkor kaphatja meg függetlenségét — hangsúlyozza a nyilatkozat —, ha lényeges változtatásokat eszközölnek a jelenlegi berendezettségen. Rhodézia egész lakosságának megfelelő elrendezésre van szükség és lassanként a többség kezébe kell adni a kormányrudat. Említést tesz a nyilatkozat arról is, hogy az angol Commonwealth létét fenyegeti a rhodéziai kérdés megoldásának elodázása. A LUTHERÁNUS világszövetség KÜLDÖTTSÉGE A SZOVJETUNIÓBAN Dr. Andre Apvel főtitkár vezetésével a Lutheránus Világszövetség küldöttsége utazik szeptember 19-én a Szovjetunióba az ottani lutheránus egyházak meghívására. A küldöttség tagjai tanulmányozni fogják az észt és lett evangélikus lelkészek teológiai kiképzését és előadásokat tartanak a lelkészek részére.
