Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-23 / 4. szám

ÍGY LÁTJ UK

1H-6

Az 5+1 ismerősebb lenne, hiszen számos középiskolának azt az oktatási eljárását jelentené, hogy öt napi elméleti tanítást egy gyakorlati, mesterségbeli foglalkozásra szánt nap követ.

A címben azonban inkább egy egészen másfajta „iskolára” szeretnénk utalni: arra, hogy Isten hogyan nevel benr nünket, gyermekeit, s ezzel kapcsolatban mihez tartsuk magunkat, hogy szent keze alatt nevelhetőknek, sőt Istentől tanítottaknak bizonyuljunk.

Nem nehéz kitalálni, hogy az „elméleti oktatás” egy napja a vasárnap, illetve általában az ünnepnap. Persze túlságosan leegyszerűsítenénk a dolgot, ha úgy vélnénk, hogy Isten a „nyugalom napján” valamiféle tananyagot akar elsajátíttatni velünk — hiszen amikor megszólít a hallgatott, vagy olvasott igében, az már maga esemény, melynek meg kell ragadnia bennünket. Egy számtani képlet, vagy fizikai törvény ismeretéhez elég a puszta tudás, Isten igéje azonban akkor „tanít” bennünket igazán, ha egész egyéniségünket megmozgatja, formál s engedelmességre indít, ha nem iszaposodó állóvíz, hanem rohanó hegyipatak, mely csupa energia, cselekvés. Amikor pedig mi engedünk a Szentlélek vonzásának, az sem valami puha tétlenség, kegyes „nembánom”, hanem a legkomolyabb aktivitás, mert Jézus Krisztus senkinek sem varrja magát a nyakába, sőt kizárólag annak adja ajándékait, aki azt kifejezetten igényli életeleméül. Isten ismerete tehát a legszemélyesebb és legcselekvőbb viszonyulás, melyben az „onnan felülről való”, vagyis isteni erők beleáramlanak életünkbe, s akár valami vízierőműben, megkezdődik az „energiatermelés”, amit a Szentírás képiesen gyümölcs- termésnek nevez, kép nélkül pedig hitből fakadó magatartásnak, amelynek a jóeseleke- detek csupán külső, látható részét képezik. A hit ezek szerint — visszatérve az iménti hasonlathoz — korántsem puszta „elhivés”, hanem olyan kitárulkozás, rendelkezésre állás Istien felé, amely direkt azért történik, hogy erői belénk ömöljenek s általunk másüvé is eljussanak.

Erőművet dísznek még sosem építettek. A niagarai, vagy a Volgái centrálé nem monumentális dekorációnak készült, hogy „legyen ilyen is”, hanem a szükségesség parancsszavára, mert a fejlődésnek egy bizonyos fokán nélkülözhetetlenné lettek. „Ha nem akarjuk, hogy az élet elakadjon, ezt meg kell építeni!” — nem egyszer hangzott már el ilyen megállanítás.

És ebben van a „plusz 6” lényege, hogy ti. azt az egy ünnepi napot hat olyan kövesse, amelyet az első határoz meg erejével, szeretetével, jóízével. Valahogy úgy, ahogy hat vagont a motorkocsi húz meghatározott cél felé, s az elsőnek iránya az egész szerelvényé, az egészet jellemzi. Egy plusz hat: ez a vonat. Nem egy itt és hat amott, hanem együtt, egészséges, értelmes, céltudatos mozgásban. Elvégre a vasúthálózatot nem azért építették, hogy impozáns gépóriások elképesztő sebességgel nyargalásszanak rajta szólóban, az elragadtatott közönség osztatlan ámulatára. Sőt még ha elvétve llátunk is magában dohogó- lohöló mozdonyt, bizonyosak vagyunk benne, hogy nem sé- takocsizás célját szolgálja, hanem arra a gépre valahol bizony ráakasztanak egy kocsisort, s most éppen oda igyekszik.

Jól „nézne ki” a szállítás, ha a vezetőnek nem számítana, hogy leszakadtak a kocsik, csak abban gyönyörködne: milyen remekül fut a gép. (Terhelés nélkül könnyebb is — csak éppen haszontalan a .„szép produkció”, még ha szórakoztat is néhány szemlélőt.) Csakhogy az ilyen mozdony- vezetőt egyhamar eltanácsolnák a vasúttól, mivel az nem szórakozási intézmény.

Döntő fontosságú tehát, hogy életünk egészének „vonata” jól fut-e: szolgálata révén eljut-e hiánytalanul s idejében rendeltetési helyére mindaz a jóindulat, testvéri szó, önzetlen, bátor cselekedet, amit Isten kifogyhatatlan tárházaiból

nekünk kell „leszállítanunk*’, hitünket mintegy hétköznapi nyelvre lefordítva, a vasárnap lényegét a hétköznapokon

szemléltetve.

Kétféle üzemzavar jöhet azonban közbe.

Az egyik a már említett szakadás: amikor jól „olajozott” ünnepeink símán futnak, menetrend szerint, csak: minek? Istentisztelet, biblia- olvasás, imádkozás, úrvacsorázás — s a mai ember „ün- neprontóan” megkérdi: „És akkor mi lesz?” Hát ez a nagy kérdés! Mert a kívülállót az érdekli, s nem is éppen jogtalanul, hogy annak a szólóban oly szépen parádézó „mozdonynak” van-e komolyabb vonóereje, s ha van, akkor miért sétafikái egymagában, mintha húznivaló sehol se lenne? Hiába száguld a gép, ha leszakadt a kocsisor, s hiába „szép” a vasárnap, ha hétköznapjaink elszakadtak tőle.

A másik fajta üzemzavar oka a gép gyengesége, esetleg „rosszul tápláltsága”. Ilyenkor van ugyaá kapcsolat a vasárnap és a „közönséges” napok között, de a „mozdony” keservesen köhög, akadozik, főleg emelkedőn vagyis magyarán: szeretnénk mi különb, keresztyéni hétköznapokat élni, de ahhoz különb ün- neo is kívántatnék, mikor ti. valóban Isten eleven igéjével kerülünk kapcsolatba s az Ő hatalmas ereje valóban „belénk akaszkodik” és vonóerővé lesz, amikor a bibliaolvasás, imádkozás, úr- vacsorázás válóban Istennel köt össze, s amit éppen azért kívánok és keresek is! Mert Istentől nem a levegőn át kapok erőt, hanem a testvéri j

Az Osztrák Evangélikus Egyházi Főtanács fegyelmit indított Robert Kauer evangélikus lelkész ellen, mert az illető egyházi elöljáróinak „a tudta, engedélye és megbízatása nélkül” megállapodott König bécsi érsekkel egy vegyesházasságra nézve és az ősközösségben s bizonyságtételben, ha pedig én valami extra módszerre áhítozom s különleges elbánást kérnék Istentől, akkor ne csodálkozzam, ha baj van a „rosszul táplált” vonómű teljesítményével s már egy kis emelkedő elég ahhoz, hogy leálljak.

Mi is hát a szakadás? Amikor nyugodtan „ünneplőzöm", mert nekem úgy tetszik —- mindéin elkötelezettség nélkül. Csak úgy, leliki szórakozás gyanánt. Ez az „egy plusz nulla” felfogás, amely lejáratja a keresztyénséget. Egy ünnep, s más semmi. E szerint a vallás annyira privát ügy, hogy családi életemhez, munkámhoz, gondolataim, szavaim és cselekedeteim erkölcséhez semmi köze sincs, vagy alig valami. A felelősségérzet másokért, feladataim meglátása és vállalása — „leszakadt”. Nem vehetjük komolyan Istent, ha embertársainkat és az élet valóságát nem vesszük komolyan!

A „gépgyengeség” üzemzavaránál pedig azért nem tudjuk hatásosan és eredményesen komolyan venni felebarátainkat s a bennünket körülvevő valóságot, mert nem vesz- szűk elég komolyan Istent. De van ebből is megtérés amelyet megad Isten annak, aki igazán kívánja.

Nem csupa elmélet az ünnep s a hétköznap sem kizárólag „praktizálás”. Istentisztelet kellene, hogy legyen az egész együtt, ha nem is azonos formában. Mert a szerelvény elől mozdony, azután meg vagonok, de ezek épp így együttesen képeznek egy „rendes” vonatot. Bár ilyen lenne az életünk.

Bodrog Miklós

küvői szertartáson „a kifejezett tilalom ellenére... talárban jelent meg a római katolikus templomban.” A fegyelmit már akkor megindították, amikor még meg sem jelent az a rendelkezés, amelyet az Evangélikus Életben is ismer- tettünkj

cAlexiiu pátriarelui intelme

„Meg kell kapnia végre a vietnami népnek azt a lehetőséget, hogy önállóan döntsön sorsáról és erejét hazájának a felépítésére fordítsa” — jelentette ki üzenetében Alexius, Moszkva és egész Oroszország pátriarchája. Arra inti a sajtónak adott üzenetében az USA kormányát, hogy tartsa magát az 1954-es Genfi Egyezményhez és az ENSZ 20. közgyűlésének a nyilatkozatához. „Ha ezek a határozatok megvalósulnak, amikben mi Isten akaratát látjuk megfogalmazva, akkor azonnal be lehet szüntetni a dél-vietnami háborút, Eszak-Vietnam bombázását és azt követően ki kell vonni a külföldi csapatokat ebből az országból.”

„95 százalék megkeresztelt pogány"

„Mivel 100 megkeresztelt emberből csak 5 él igazi keresztyén emberhez méltóan a Szövetségi Köztársaságban, a többi 95 pedig pogány, ezért nem a fiatal népeknél, hanem a saját népünk között kell eleget tennünk a missziói parancsnak.” D. Niemöller Márton ny. püspök mondta ezt egyik legutóbbi előadásában az Egyházak Világtanácsa történetéről, felépítéséről és feladatairól. Előadásában utalt arra is, hogy az újonnan fölszabadult nemzeteknek és egyházuknak a jelentősége c»:yre nagyobb lesz és a világpolitikában is a színes népek felé tolódik el a súlypont.

VIETNAM

Az USA Keresztyén Diákszövetsége minden amerikait bűnbánatra szólított föl a vietnami háborúban alkalmazott szörnyűségek miatt. Hivatkoznak a New York Times napilap tudósítására, amely szerint az amerikaiak elpusztították a Vietkong megszállta területeken a rizstermést. Ez az eljárás arról tanúskodik, hogy Amerika nincs tekintettel a vietnami lakosság legelemibb életszükségletére sem.

A diákszövetség felhívásával egyetértenek a Keresztyén Diákszövetség és más keresztyén diákegyesületek is. A táviratot a Ne tv York Times szerkesztőjének, Johnson elnöknek, az Amerikai Egyháztanács főtitkárának, Dr. Espy-nek és az Egyesült Presbiteri Egyház elnökének, Dr. E. C. Blake-nak is megküldték.

A faji háború veszélye fenyeget

Anglia és Rhodézia egyházi köreiben egyre nő az aggodalom, hogy a rhodéziai krízis újabb és súlyos zavargások okozója lehet Afrikában. Anglia és Írország Keresztyén Diák- szövetségének a Központi Bizottsága 10 pontos határozatot hozott a rhodéziai kérdésben és ebben figyelmezteti az angol kormányt, hogy ne térjen ki a felelősség elől a rhodéziai kérdésben, mert ezt az afrikai nemzetek nem fogják tétlenül nézni „és a nagyon valószínű következmény lesz egy faji háború kitörése Dél-Afrikában.”

Erélyes osztrák fellépés

lz erkölcsiség magaslatán a békéért

MIRE EZEK A SOROK NAPVILÁGOT LATNAK, a

világ közvéleménye már talán napirendre tér azok felett az események felett, melyek az üzbég fővárost, a nagy történelmi múltra visszatekintő Taskentet közel két héten át az emberiség érdeklődésének a középpontjában tartották. Az az érzésünk, hogy a ml nemzedékünk ezekre az eseményekre mégis sokáig fog emlékezni. Nekünk pedig vallási és erkölcsi szempontból is okunk van arra, hogy a három békeszerető nagy álbelebonyolódjon a háborúba és létrejöjjön a harmadik világháború.

EBBEN A VILÁGHELYZETBEN ÉRTHETŐ az eredményes taskenti csúcsalálkozó jelentősége. A háború erőit sikerült jelentősen megfékezni és háttérbe szorítani. Az egyik nagy háborús gócot nyilvánvalóan sikerült felszámolni. Jobban lehet remélni azt is, hogy a vietnami háborús góc felszámolása is lehetségessé válik. A taskenti béketalálkozó eredményes befejezése után

Lai Bahadur SASZTRI indiai miniszterelnök, Ajub KHAN pakisztáni köztársasági elnök és Alekszej KOSZIGIN szovjet békét nem elég félig-meddig

tiki ti IWZÍPTpI tlnlr n éoclrnnll u... 1 .. r-c-„ U^rirrálv,! uh

menyesen tárgyaló államfér-, fiák és az amerikai vezetőemberek magatartása között Amennyire örülünk a taskenti csúcstalálkozó remélhetőleg tartós sikerének, annyira szégyenkezünk tehát, mint keresztyének az említett amerikai „keresztyének” menthetetlen és bűnös magatartása miatt.

az indiai Államférfi

BETEGEN, testi gyengeségének szemmellátható állapotában folytatta le a taskenti konferenciát. Pár órával a nagy eredmény közzététele után meghalt. Vallása ősi szokásai szerint holttestét hazájában, vallásuk szent folyójának partján, máglyán égették el. Népének százezrei rótták le személyesen hálájukat ravatalánál. Az egész békeszerető emberiség meghatott részvéte és hálája veszi körül emlékét Utóda hű akar maradni a taskenti béke-megállapodáshoz. Sasztri indiai miniszterelnök valóban felelős államférfihoz méltó módon biztosította népe számára a békét, s óvta meg rettenetes szenvedésektől és pusztulástól. A holttestét megsemmisítő máglyatűz, melyei ősi szokás szerint a fia lobban- tott lángra, azokat a máglyákat idézi emlékezetünkbe, amelyeken napjainkban a békéért, a háború elleni tiltakozással önmagukat égették el emberek. Jelképe mindez annak, hogy a

miniszterelnök a taskenti tárgyalások megkezdése előtt

lamférS taskenti békekonferenciájáról elgondolkodjunk.

Úgy látszott, kilátástalan feladatra vállalkoztak.

A közéd öltszázmillió lakost számláló India és a közel százmilliós lélekszámú Pakisztán körött megalakulásuk óta ellenséges volt a viszony. Mindkét nagy állam évszázadokon keresztül angol gyarmat volt. Évszázadunkban rengeteget küzdöttek és szenvedtek azért, hogy megszabaduljanak a gyarmati igától. Az indiai nép legújabb- kori történetének nagy fia, Gandhi a Hegyi Beszédből is vett bölcsességével erőszak nélkül, hallatlan lemondások árán küzdötte ki nagy népe éden a szabadságot. El lehet mondani, hogy India népe tisztán szellemi eszközökkel, erkölcsi erővel diadalmaskodott a kizsákmányoló elnyomás hatalmain. Az indiai nép vértelen szabadságharcának eredményeként lett függetlenné Pakisztán is. A két új államot azonban vallási okok rögtön keletkezésük után szembeállították egymással. Az indiaiak az ősi hindu vallás hívei nagy többségükben, a pakisztániak pedig mohamedánok.

A régi gyarmatosító hatalmaknak kedvenc módszerük volt a leigázott népek egymással való szembeállítása. Az volt a jelszavuk; Osszd meg őket és uralkodjál rajtuk. Nincs kizárva, hogy a függetlenségük után fellángoló ellentéteket a korábbi években mesterségesen szított gyűlölködés váltotta ki köröttük. Húsz év óta állandóan békét- lenkedtek egymással, ahelyett, hogy mindkét állam lakói az európai fogalmak szerint elképzelhetetlen nyomort és tudatlanságot igyekeztek volna felszámolni s haladni a szebb és jobb élet felé. Végül is a múlt évben háborús összecsapásokká fokozódott a két állam közötti ellentét. Figyelemreméltó, hogy mindkét ázsiai népnek igen modern fegyverek álltak rendelkezésére egymás pusztítására. Ezekkel a modem fegyverekkel kapcsolatban félni lehetett attól, hogy óriási háború bontakozik ki. Régi uraiknak ez nagy örömet szerzett volna, a fegyvergyárosoknak pedig óriási üzletet.

Aránylag nem messzire a két viszálykodó ázsiai államtól már folyt a háború Vietnamban. Amikor az ősz folyamán a Keresztyén Békekonferencia tartotta nevezetes üléseit, egyet nálunk Budapesten is, éreztük, hogy a két háború súlyos figyelmeztetést jelent a békeszerető emberiség számára. Két háború után jöhet a harmadik, majd a negyedik és már nem sok kell ahhoz, hogy szinte valamennyi nép

nagyobb bizalommal nézünk a jövőbe, a béke megőrzésének további feladataira.

Amikor szívből örülünk a békéért folytatott küzdelem e nagyjelentőségű eredményének, három gondolat foglalkoztathat a továbbiak folyamán bennünket, békeszerető keresztyén embereket.

Mint keresztyének elgondolkozhatunk azon, hogy o taskenti béketalálkozó főszerepakarni, vagy csak beszélni róla: minden erőnket latba kel vetnünk érte, egész életünkkel kell szolgálnunk népünk és az emberiség legjobb ügyeit.

A harmadik gondolatunk az, hogy a taskenti találkozó jfő eredménye nyomán, amiben olyan nagy szerepe volt a békeszerető Szovjetuniónak, hatalmas erők mozdulnak majd meg a vietnami háború felszámolása érdekében is. Ezek az erők, különböző vallású és világnézetű emberek békeszereA Dzsumma folyó partján felállított szantálfa máglyán elhamvasztják SASZTRI holttestét. A máglyát az elhunyt legidősebb fia gyújtja meg

lói nem keresztyének voltak. Tudjuk, hogy a pakisztáni államfő felkereste taskenti templomát. Nyilvánvaló, hogy Sasztrit is, Gandhi tanítványát, a saját vallása és vallásossága erősítette, vezette azokban a nehéz tárgyalásokban, amelyeket népe békéjéért folytatnia kellett. Egészen más volt az egyiknek a vallása, mint a másiké. Mégis megtalálták a béke útját. Az jut az eszünkbe, hogy vajon, ha mind a ketten keresztyének lettek volna, akkor is így történt volna-e?

Ezt a kérdést azért vetjük, fel, mivel a világ másik háborús tűzfészkének a felszámolása kizárólag keresztyén embertől függ: az Amerikai Egyesült Államok elnökétől. Egyháza körök, s maga a római pápa is ismételten felemelték szavukat a vietnami háború beszüntetése érdekében. Az Egyesült Államok elnöke azonban eddig jobban hallgatott azokra a papi tanácsadóira, akik a háború folytatása mellett izgattak, Spellmann római katolikus New York-i bíboros érsekre, vagy Billy Graham evangelizátorra. Az az érzésünk, hogy Taskent rendkívül nagy erkölcsi színvonalkülönbség szakadékét tárta fel az ottan eredtő millióinak az állásfoglalása, mint legyőzhetetlen erkölcsi hatalom fogja remélhetőleg a helyes útra téríteni az Egyesült Államok háborúval könnyelmű felelőtlenséggel játszadozó vezetőit is. Ennek, mint keresztyének kétszeresen is örülnénk. A keresztyének nem maradhatnak le abban a küzdelemben, mely a legtisztább erkölcsi erőket teszi próbára és követeli meg: a világbékéért, a népünk és hazánk békéjéért is.

Dr. Vető Lajos

DIETZFELBINGER PÜSPÖK KITÜNTETÉSE

Finfinis nyugat-németországi metropolita fölkereste Münchenben D. H. Dietzfel- binger püspököt, tolmácsolta Athenagoras konstantinápolyi ökumenikus pátriarcha jókívánságait és átadta Dietzfeí- binger püspöknek az „Athosi Szenthegy-Kolostor arany kereszt” kitüntetést.

DIETZFELBINGER PÜSPÖK GRATULÁLT ADENAUERNAK

D. H. Dietzfelbinger müncheni püspök üdvözletét küldte Adenauer volt szövetségi kancellárnak 90. születésnapja alkalmából.

*