Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-23 / 4. szám

Okos istentisztelet Rom. 12,17—21. Harmadik vasárnapja olvassuk Pál római levelének 12. fejezetét. Ehhez a szakaszhoz is oda kell értenünk az elején elmondottakat. A keresztyének egész élete istentisztelet és ak­kor „okos”, ha odaszánják, odaadják egész életüket szolgá­latra, mégpedig, amint a következő versekből kiderült: a má­sik ember szolgálatára. Egész életünknek, egész valónknak át kell formálódnia, Krisztus szavának kell engedelmeskednie. Már sok mindent elmondott erről az apostol és most folytatja a sort. A keresztyén ember élete okos istentisztelet s ez abban nyilvánul meg, hogy: Rosszért jóval fizet. Jézus szeretetet adott övéinek és ebből kell, hogy teljék arra is, hogy a velem szemben elkövetett gonoszságért, az elszenvedett igazságtalan­ságért, méltatlanul elszenvedett bántalmakért nem adok vi­szonzásul hasonlót. Bizonyára a Hegyi Beszéd szavai csenge­nek Pál apostol fülében, amikor leírja ezeket a szavakat (Mt. 5:38—48). Pedig a viszonzás „ördöge” gyakran ott incselkedik minden szavunkban, cselekedetünkben. Elfelejtjük, hogy sze retet győzi le a gonoszt és a gonoszságot. A békéért áldozatot is kell hozni. Ez így áll minden vo­natkozásban. Otthon a családi békességért sokszor le kell nyelni egy-egy hirtelen mondatot, a munkatársak között vál­lalni kell az „alacsonyabb” szerepét, népek, nemzetek viszo­nyában el kell menni a békéért a legvégső határig és nagy önmérséklettel nem szabad minden helyzetben a fegyvereknek adni a szót. Megéri az áldozatot! Mert jobb áldozatok árán is békében élnem, mint harag, szenvedés, háború füzében elég­nem. Boszúállás helyett szeretet. Ez a harmadik kérése az apos­tolnak. Az elsőben csak viszonzásról beszélt, most meg egye­nesen arról, hogy ami nem a mi dolgunk, azt ne tegyük. A bosszú, ítélet nem az ember dolga: Istené: Ő megfizet! De az már az én dolgom, hogy ezt rá is tudjam bízni Istenre. Tud­jak várni. Erőszakért ne adjak erőszakot. Hiszen minden erő­szakra csak újabb erőszak a felelet és így csak fokozódik a baj. Ha viszont abbahagyom az erőszak alkalmazását, a másik fejére száll a saját bűne és „eleven szén”-ként égeti őt. Istentisztelet az egész keresztyén élet. Jézus szeretete veszi hatalmába az embert, ezért lehet új életet kezdeni az egymás­sal való viszonyban: rosszért jóval fizetni, a bókéért áldozatot hozni és bosszúállás helyett szeretetet sugározni. Tóth-Szöllős Mihály ll!l!lillllllllll!!lllllilll!IIIIlllll!l!illllHllll!!llll!lll!lllllllllllll!l!lllllllllllllll!lll!l!lllllllllll!l!IIIiill!IIIIl!lllllllllllilltlílil'l!Íl1ll!lliil!lll ISTENTISZTELETI REND Budapesten. 1966. január 23-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor de. 11. (úrv) D. Káldy Zol­tán du. 6. dr. Kékén András Fa­sor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. Bogy a Géza du. 5. Szeretet- vendégség Dózsa György út de. fél 10. dr. Benes Miklós Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlo­vák) de. 12. (magyar) Thaly Kál­mán u. de. 10. Bándi Sándor de. 11. dr. Rédey Pál du. 6. Bándi Sándor Kőbánya de 10. Veöreös Imre Utász u. de. 9. Veöreós Imre Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös imre Zugló de. 11. (úrv) Boros Ká­roly Rákosfalva de. 8. Baranyai Tamás Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly Fóti út de. 11. Gádor András Váci út de. 8. Soly­már Péter Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter Újpest de. 10. Kosa László Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pest­lőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV-telep. de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de 9. Várady La­jos de. 11. Schreiner Vilmos du. 6. Orgonaest Torockó tér de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Fü- löp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp De­zső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Takács József de. 11. Takács Jó­zsef este fél 7. Csengődy László Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. (úrv) Ma- docsai Miklós de. 11. (úrv) Mado- csai Miklós du. 6. (XI. Alsóhegy u. 38.) ökumenikus záróistentisz­telet) Fazekas László Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény de. 8. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. hírek — Vízkereszt utáni 3. vasár- I napon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Mt 8, 1—13; az igehirdetés alapigéje: Rm 12, 17—21; a délutáni is­tentisztelet alapigéje: Mt 4, 23—25. Uzon László (1910-1986) Uzon László kelenföldi lel­kész súlyos betegség után fo­lyó hó 18-án, elhunyt. Temeté­séről később történik intézke­dés. — A Hajdú-Szabolcsi egy­házmegye Lelkészi Munkakö­zössége január 25-én ülésezik Nyíregyházán Szabó Vilmos. Bárdossy Tibor, Szabó Gyula, Lábossá László, Krecsák Kál­mán, Nagy Ilona lelkészek és Benkóczy Dániel esperes szol­gálatával. Két előadás is mu­tatja. hogy az egyházmegye lelkészei olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek nagyon is időszerű kérdések: 1. A ki­ás beutazások kérdése D. Káldy Zoltán püspöknek a Lelkipásztorban megjelent írá­sa alapján (Lábossá László), 2. A mezőgazdaság időszerű kér­dései (Krecsák Kálmán), — HALÁLOZÁS. Horváth Károly, nyugalmazott igazga­tó-tanító, a bezi gyülekezet több évtizeden át volt kántor­tanítója december 19-én Sop­ronban elhunyt, özvegye pár héttel később, január 13-án követte szeretett élettársát. „Akár élünk, akár meghalunk, az Űréi vagyunk!” — id. Horváth Kálmán, az acsádi gyülekezet tagja életé­nek 81-ik, boldog házasságá­nak 51-ik évében elhunyt. Acsádon temették el január 9-én a gyülekezet nagy részvé­te mellett. „Az igaznak emlé­kezete áldottr A Bécsikapu téri temp­lomban 23-án, vasárnap este 6 órakor ORGONAEST lesz, amelyen Peskó György orgonaművész barokk és romantikus szerzők mű­veiből ad elő. Belépés díjtalan A templom fűtve van — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Január 23-án, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus val­lásos félórát közvetít a Petöfi- rádió. Igét hirdet: dr. Vámos József teológiai akadémiai in­tézeti tanár. A HÜSVÉTI MENETEK NYITÁNYA Az 1966-os húsvéti menet nyitányaként két nagygyűlést tartanak január 23-án. Az egyiket Mannheimben, a mási­kat Oberhausenban. A mann- heimi nagygyűlésen Dél-Né- metors7.ág küldöttei vesznek részt, szónokai pedig Harder wuppertali professzor és az angol Stanley Orme, munkás­párti képviselő lesznek. DIBELIUS PÜSPÖK NYUGALOMBA VONUL A Nyugat-Bcrlinben székelő D. Dr. OVo Dibelius evangé­likus püspök bejelentette, hogy megromlott egészségi állapota miatt március 31-én nyuga­lomba vonul. A 85 éves püspök különböző negatív megnyilatkozásaival sokat foglalkozott a mi sajtónk is. Most megemeljük kalapun­kat a távozóban levő agg püs­pök előtt és talán csak azt je­gyezzük meg, hogy sohasem szeretett bennünket. — BUNDÁK átszabása, irha tisz­títás, festés Somogyi szűcsnél, Budapest, V. Kossuth Lajos u. 1. az udvarban. — HARMONIUM javítás, romos felújítása, zongora hangolás, ja­vítás. Vidékre utazom. Pokorny Károly, Bp. Újpest, Rózsa u. 59. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. VIII., Üllői út 2» Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest, VIII. Puskin u* 12. Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—vm. Előfizetési ára egy évre: 69,— Ft Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 66.90191/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár I. HÉTRŐL—HÉTRE „Mindenekkel jót cselekedett.. Máté 4,23—25. Testi-lelki betegek sokaságát gyógyította meg igénk sze­rint Megváltó Urunk. Isteni dicsősége itt is az embert mentő szeretetten ragyogott teljes fényében. S ahol korláttalan ha­talmának világossága az emberi ínséggel és nyomorúsággal találkozott, csodák születtek: gyógyulások, életújulások. Az evangélisták beszámolója élővé és időszerűvé: ele­venné, vagyis igévé akkor lesz számunkra, ha abban nem egy régmúlt idő mesésen-csodás eseményeire emlékezünk. S ha az ige a múltra utal, arra nem mint visszahozhatatlanra, be- fejezetten-elmúlottra gondolunk — mint már soha vissza nem térő gyermekkorunkra — hanem kezdetre. Kezdetre, amelyet folytatás követ: az áldozatos, krisztusi szeretetten megújult életek sora napjainkig, hozzánk. Nincs helye hát a kcsergésnek — „milyen kár, hogy kö­zöttünk nem történnek oly csodák, mint egykor Jézus körül” — sem a kétségeskedésnek — „úgysem tér vissza soha az a csodálatos kor” — sokkal inkább helye van annak, hogy e csodasor két lényeges üzenetére figyeljünk. Az egyik az, hogy Jézus gyógyító szeretetét csak ott lehet átélni, ahol felemelkedik a sorompó, megszűnik a közbevetés az élet testi és lelki tényei, problémái között. Az evangélium egy mondattal tudósít arról, hogy Jézus hirdette az Isten or­szágának evangéliumát és gyógyította a betegeket. Jézus Krisz­tus küldetése oszthatatlan ma is: testünk-lelkünk: életünk egé­szére vonatkozik. A másik, láthatatlanul is valóságos sorompó nem önma­gunkban választja el a testet és a lelket, és rendelné vagy csak ezt vagy csak amazt Isten uralma alá, hanem ember és ember között teszi járhatatlanná az utat. Akik—igénk szerint — Jézus csodáit átélték, igen különféle emberek voltak. A „Tízváros” római katónatelepeseit és a nemzeti öntudatból velük ellen­séges jeruzsálemieket gyülekezetté formálta Jézus Krisztus oszthatatlan szeretete. Személyiségünk oszthatatlan egységében, a megértő szere­tet erős közösségében Jézus csodáinak tanúi vagyunk mi is. Mert csoda a békesség és a mindennapi kenyér is és csoda az élet maga. A szeretet csodája. Schreiner Vilmos NAPRÓL-NAPRA HÉTFŐ: ZSOLT 119,124 — JÄNOS 1,17. — Milyen külön­bözőképpen vélekedtek Jézusról az emberek! Szűkebb hazá­jában megvetették, rokonai is elfordultak tőle, másutt viszont királlyá akarták tenni a kenyércsoda után. Lukács 4,22—30 — János 6,1—15. KEDD: HABAKUK 2,3 — 2. KOR 1,20. — Jézus arra tanít, hogy a hit bátor és merész bizakodás Istenben. Erre a biza­kodásra hív mindenkit Urunk. Efézus 3,1—12 — János 6,16—29. SZERDA; 2. MÓZES 12,13 — 1. JÄNOS 1,7. — Az örök élet vize és az élet kenyere Jézusnál található. Földi működése e javak osztogatása volt. János 4,4—14 — János 6,30—40. CSÜTÖRTÖK: 1. KIRÁLYOK 18,37 — JÁNOS 11,42. — Jézus Isten akaratát cselekedte. Életével „elénk élte”, mit akar az Isten tőlünk. Útmutatása vezessen minket is, mint a Samaritánusokat egykor, Isten akaratának keresésére. János 4,27—42 — János 6,41—51. ' PÉNTEK: ÉZSAIÁS 40,28 — 2. KOR 4,16. — A zsidók, akik noha választott népe voltak Istennek, ellene álltak Jézus­nak, ezért Isten a pogányokhoz fordult kegyelmével, így lettek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók. Róma 15,14—21 — János 6,52—59. SZOMBAT: ZSOLT 145,14 — MÁRK 3,10. — Jézus beszé­dei lélek és élet. Az ige élteti az egyházat az első keresztyé­nektől, az apostolok korától fogva. Cselekedetek 15,7—12 — János 6,60—65. i. H. B. Albrecht Goes: KISKANÁL A parancsnokság épülete előtt Ehni pár lé­péssel hátra maradt. Legjobb lesz, morfondí­rozott magában, ha mindjárt a főnökhöz vi­szem. Az talán majd szót ért vele. 3 „Főtörzsorvos úr”, ez volt a hivatalos címe katonai ranglista szerint Wieland doktornak, de a doktor nem sokat adott rá. Más alakula­toknál a parancsnokot többnyire így emle­gették: „az öreg”. Nálunk azonban ez senki­nek sem jutott volna eszébe. „A főnök”, __így hí vtuk magunk között s ennek a címnek meg­felelt akkor is, ha éjfélutáni hangulatban az étkezdében slágermelódiákat zongorázott az asztal lapján. Wieland doktor valaki volt s ennek nagyon is a tudatában volt, s akinek dolga akadt vele, hamarosan maga is rájött, hogy nem akárkivel van dolga. így volt ez annak idején a hamburgi klinikán és nemkü­lönben most is. Szóval győzelmekhez szokott valaki? Talán. Persze az utat, a küzdés fára­dalmát, ami a győzelemhez vezet, nagyon ke­vesen ismerik. Éppen ezen a napon kapott hírt hazulról, ami nagyon megrendítette. Feleségétől kapott levelet s abban, azon a virágnyelven, amit akkoriban használtunk, ha kényes dolgokat kellett közölni, állt a hír, hogy a Zöldbokor utcában dr. S. M. váratlan elutazása megüt­közést keltett. Amiből rögtön megértette, hogy a Rothenbaum-utcai ismert zsidó belgyógyászt elhurcolta a Gestapo s ez a környéken ért­hető nyugtalanságot okozott. A szóbanforgó Dr. M-et pár évig csak tele­fonbeszélgetésekből ismerte; nagyvárosban gyakran előfordul ez kollégák között. Később személyesen is találkoztak s a beszélgetések­ből barátság fejlődött. M. doktor már jóval 1933 előtt teljesen visszavonultan élt, nem járt se színházba, se társaságba. „Mi értelme lenne ennek”, mondotta olyankor, ha maga­választotta aszkéta életmódját szóvátették, — „bocsásson meg”, — ezt a fordulatot „bocsás­son meg”, gyakran használta beszélgetés köz­ben s volt benne valami derűs — „a szerszám­nak mindig kézre kell állni”. Valóban, mindig a helyén volt; esténkint egy félóra muzsika, ennyiből állt a kikapcsolódása. Kiterjedt bel­gyógyászt prakszisa a náci hatalomátvétel óta is csak kevéssé szűkült le. M. doktor az első világháború frontkatonája volt s ez egy időre védelmet nyújtott neki. Beszélték,az volt a 'szokása, hogy pácienseit a rendelőben arra kérte, vetkőzzenek le teljesen, akkor is, ha esetleg csak homloküreggyulladással, vagy térdízületi fájdalmakkal keresték fel. A párt­sajtó persze e miatt a szokásos szennyes gya­núsításokkal illette. Betegei azonban egészen más véleményen voltak. „Mintha valaki egé­szen felülről nézné az embert...” Wieland doktor most visszaemlékezett egyik betegé­nek erre a megjegyzésére, akit M. doktor kül­dött hozzá utókezelésre. Ez a beteg egyébként könyvelő volt egy gyárban s éppen nem va­lami lírai lélek. Ugyan mi ütött belé, hogy ebben az összefüggésben Istenre gondolt? Egy konzílium alkalmával azután a két orvos közt szóba jött M. doktornak ez a szokása. „Vagy úgy”, vélte a belgyógyász kissé zavartan, „nincs semmi különös jelentősége. Legfeljebb talán eszébe juthat az embernek valami, ami egyébként elkerülné a figyelmét”. Isten tudja, úgy látszik neki valóban eszébe juthatott valami. Aki találkozott vele, az megértette, mire gondolt, ... s azt is, mit jelent ez; orvos­nak lenni. S most megjött a hír: M. doktor „elutazott”. A főtörzsorvos kávét hozatott a műtő mel­letti kis szobájába, hat óra felé járt az idő. „Ha lehet, egy félóráig ne zavarjanak.” A fél­óra eltelt s Lemmen a műtős, aki cerberusként őrködött főnöke pihenője felett, jelentette, hogy Ehni törzsőrmester kihallgatást kér. „Főtörzsorvos úr, hoztam egy embert fűtő­nek.” „Ehni! Fiacskám, felterjesztem vaskereszt­re, ha ez az ember beválik. Elő vele!” Ehni gyorsan vázolta a helyzetet s azután behívta az ukrajnait Marullávai együtt. „Ért németül?” „Egy keveset.” „Én meg egy kicsit oroszul. Akkor karasó.” „Karasó.” „Vannak gyermekei?” „Egy fiam.” „Nekem is van egy. Jól van, Karasó.” S a megszólított, bár kissé habozva és hal­kan, felelte: „Karasó.” Egy kis szünet állt be. Aztán a főnök hir­telen így szólt: „Főtörzsőrmester, menjen a tolmáccsal a főnővérhez és beszélje meg vele a mosónők dolgát.. Ennek persze nem volt semmi értelme, mert az ukrán mosónők dolgában semmi meg­beszélnivaló nem volt. Ehni azonban rögtön megértette, hogy a főnök egyedül akart ma­radni a jövevénnyel s ezt feltűnés nélkül akarta elérni. „Szóval Stefannak hívják.” „Nem Uram, a nevem ...” „Arra figyeljen, amit én mondok: Mától kezdve Stef annak hívják.” (Stefan? Igen, ez volt a neve M. doktornak s e nap e név je­gyében áll. Legalább e névnek meg kell ma­radni.) „Nálunk kap zsoldot, ellátást, ruházatot. A tél beálltával rendben tartja a fűtőberende­zést. S akad majd egyéb tennivaló is elég. Hogy honnan jön, — az senkire nem tartozik. Maga hallgatni fog. Megértette: hallgatni, „hallgatni.” „Megértettem. Stefan a nevem. Hallgatok.” „Jól van Stefan. Karasó. Ehni főtörzs majd eligazítja a tennivalóiban. Várja meg itt — nekem most dolgom van.” Mikor Ehni visszajött, Stefant az összes for­maságok betartásával létszámba vették. Ideiglenes alkalmaztatásáról nem esett töb­bé szó. Wieland doktor Stefant besorolta a kórház állományába. Ez aztán ment, mint a karikacsapás, vélte magában Ehni. Valóságos boszorkányság, tisztára boszorkánymester a főnök. 4 Hívjátok a Stefant — ez valóságos jelszóvá lett a házban. A tél ugyan szerencsére még váratott magára, azonban fűtői tiszte mellett is akadt Stefannak elég egyéb dolga. Minden­hez értett — mihez nem értett tulajdonkép­pen? Ha kellett lakatos volt és villanyszerelő, üveges és asztalos. S végszükségben mázoló és kőműves is. Az osztályokon és a patiká­ban, a szállásokon és a konyhában — Stefan ott volt mindenütt. Vagy talán mégsem mindenütt? Minden­esetre nem mindenütt egyformán. Ösztönösen megszimatolta a veszélyt, mint az űzött vad, vagy még inkább: mint a hajszolt ember. Egy kettőre kiismert mindannyiunkat s tudta: ki szíveli s ki nem. Származásának titkát Ehni természetesen gondosan megőrizte, már csak a saját érdekéből is. Gyanítások ellen persze senki sincs védve; szerencsére Stefan külseje nem adott okot veszélyessé válható feltevé­sekre. Ezenfelül olyannyira szívére vette a hallgatás parancsát, hogy nem igen adott al­kalmat senkinek a vele való szóbaállásra Ügy tartozott hozzá a házhoz, mint valamely hasznos szerszám. Ha hívták tüstént ott ter­mett s figyelmesen meghallgatta a kívánságo­kat. Hogy a hozzáfűzött magyarázatokból mennyit értett meg voltaképpen, azt nem igen lehetett tudni. Szó nélkül látott munkához s alig fordult elő, hogy segítséget kért volna. „Jól csináltad Stefan”, dicsérték alkalmilag. Erre sem felelt és nagy. sötét szemében nem csillant fel mosoly derűje. Két esetre mégis egészen élesen visszaem­lékezem. Nem sokkal azután, hogy a házba került, szükségem volt a segítségére: egy vil­lanykapcsolót ke\lett a szobámban megjaví­tani. Volt akkoriban egy kis ezüst érmem, afféle amulett, s ez íróasztalom mellett a falon függött. Az érembe egy héber szó volt vésve: Isten első igéje a teremtett világban. Mózes első könyvéből ismerős e kérdés: „Hol vagy?” S az Ötestamentom nyelvén, a héber nyelven, e két szó egybe van sűrítve, s úgy csattan, mint az ostorcsapás: „ajjéká?:" Amíg Stefan tett vett, asztalomnál ülve ír­tam, s csak annyit láttam, hogy egy gyors, riadt mozdulattal végig simított az érmen. Nem szóltam és Stefan sem adta jelét, hogy meg­értette az írást. Pár nap múlva azonban, amint a folyosón találkoztunk, úgy köszönt, ahogy eddig soha nem tette: „Jó estét, lel­kész úr”. Lehet, hogy nem volt ebben a kö­szöntésben semmi különös. Az is lehet, hogy válasz volt arra az igére: Ajjéká. Az ő vála­sza. S a másik alkalom: egy évvel később az udvaron találkoztunk össze. Pár szót váltot­tunk, s ezúttal elmosolyodott, ha csak egy pillanatra is. Két nemrégiben az alakulathoz vezényelt altiszt ment el mellettünk, s meg­jegyeztem: „Az új pénztáros és az új gyógy­szerész. Ezek már a régi gárdához tartoznak, Stefan.” — „Régi gárda” —, ismételte, s elő­ször úgy véltem, nem érti a kifejezést. Az­után azonban felcsillant arcán a mosoly, s el is tűnt gyorsan, míg újra mondta: „Régi gár­da ... ócskavas”. (folytatjuk) Fordította: dr. Groó Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom