Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-21 / 34. szám

Kp. BERM. BP. 72.

Hazafiságunk alapokmánya

lelytelen és ízléstelen valami a melldöngető üres sovinizmus. Ez a gyökere a fajüldöző, gyűlölködő s történelmi méretekben háborúvá fokozódó fasizmusnak, mely akkora nyomorúságba döntötte a második világháború során Európát s vele hazánkat is.

Az igazi hazafiság azonban a legszebb és legnemesebb erények közé tartozik s elengedhetetlen jellemvonása a jó állampolgárnak. Az igaz hazafiság közeli rokona a keresztyén felebaráti szeretetnek. Azt jelenti, hogy szeretem hazámat, népemet, melynek polgára s tagja vagyok. Szeretem őket, mert legközelebb vannak hozzám. Elsősorban velük kapcsolatban gyakorolhatom emberszeretetemet. Körükben fejthetem ki képességeimet s végezhetem hivatásomat és szolgálatomat. Hiszen azokat kell elsősorban szeretnem, akiket látok és ismerek. Aki nem tartja rendben az ö saját házanépét, ■ hogyan tudna nagyobb körben jó szolgálatot végezni? Ha a saját népünkért nem tudjuk megtenni azt a jót, amire szüksége van s amit szeretnénk minden népnek biztosítani, hogyan lennénk képesek jó szolgálatokra, emberségre más, távoli népek iránt?

Az igaz hazafiság nemcsak hogy nem ellenkezik a más népek szeretetével s az egyetemes emberszeretettel, hanem annak része, elengedhetetlen tartozéka és velejárója. Hogyan tudnánk bajbajutott távoli népeken, például a szenvedő vietnámi népen segíteni, ha mi idehaza nem tennénk meg népűn-' kért s hazánkért mindent, ami fejlődésünk, erőnk érdekében szükséges?

i ugusztus húszadikán Alkotmányunkat ünnepeljük. A magyar nép Alkotmányát. Hogy ez az alkotmány van, hogy ily en alkotmányunk van, lehetségessé és értel- messé teszi hazaszeretetünket.

A magyar nép akkor is szerette hazáját, amikor annak ’javaiból csak morzsák jutottak neki. A hazafias érzés mindig erős volt benne. Az álhazafiság jelszavával háborúkba lehetett vinni, hogy azokban életét kockáztassa és áldozza. így volt ez századunk két világháborújában is, s korábban is — sajnos ■— igen gyakran. MA AZONBAN NEMCSAK AZ ALKOTMÁNY A NÉPÉ, HANEM AZ ORSZÁG IS S ANNAK MINDEN. JAVA, KINCSE, ÉRTÉKE. Alkotmányunk népünk egészének' és minden tagjának jogot biztosít ahhoz, hogy emberhez méltó módon részesüljön necsak a kötelességekben, hanem a rendelkezésre álló anyagi és szellemi javákban is. 'Tehát nem üres frázis, nem ömlengő , érzés, nem költészet és nem szónoklat a hazafiság, melynek alapja alkotmányunk, hanem értelmes és okos, bölcs és jó dolog. Mi összhangban levőnek tudjuk keresztyén vallásos hitünkkel: Isten boldogító ajándéka ez, s egyben egyik legszebb feladatunk az életben. Van értelme annak, hogy szeretjük hazánkat, ezt a hazát, ezt a mai, mostani hazánkat, melyet a második világháború után Alkotmányunknak megfelelően építettünk fel és építünk tovább tervszerűen a jövendő időkben is.

&

ól1

I Ikotmányunk értelmes dolog. Érthető. Semmi homály nincs benne. Mindenkinek szól, mindenkit véd, mindenkit irányít, aki ebben a hazában él. Ilyen értelmes és világos legyen a hazaszeretetünk is. Mert az igazi hazafiságban nem sötét szenvedélyek vezetik a népet, hanem tiszta látások, rendezett viszonyok, mindenkire érvényes igazságok és jogok. Országgyűlésünk 1949. augusztus 17-én fogadta el alkotmányunkat. Három év múlva Isten segítségével a huszadik évfordulóját fogjuk ünnepelni. Ez alatt az idő alatt sok minden átment alkotmányunkból vérünkbe és életünkbe. Olykor azonban azt tapasztaljuk, hogy főleg akkor hivatkozunk rá, ha rólunk van szó, ha minket ér jogos vagy vélt sérelem. Tovább kell fejlődnünk ezen a téren is. Kínosan és lelkiismeretesen kell ügyelnünk arra is, hogy a másikat ne érje hátrány és sérelem. Ügyelnünk kell arra, hogy Alkotmányunk betűi lélekké és életté, valósággá és hétköznapi igazságokká váljanak. Például mi hálásak vagyunk, hogy Alkotmányunk biztosítja a vallás szabad gyakorlatát. De van, aki olykor elfeledkezik arról, hogy a lelkiismereti szabadságot is biztosítja hazánk polgárai számára! Ezen a ponton van még tanulni valónk, ebben a tágabb keretben kell élnünk és gyakorolnunkm az alkotmány által is biztosított vallásszabadságot. Problémát jelent az egyéni-családi és a közösségi-nemzeti-országos érdekek összeegyeztetése is nem egyszer. Van olyan is, aki csak a pillanatot, a mát nézi, s nem gondol a jövőre, arra, hogy a köznek hozott áldozat hamarosan busásan megtérül egyénicsaládi vonatkozásokban is. Alkotmányunk rendkívül magas közösségi erkölcsöt foglal betűibe s nagyon magas közösségi erkölcsöt vár el tőlünk is mindnyájunktól. Sok tapasztalatra, tanulásra, bölcsességre van szükség ahhoz, hogy az ember önző és kicsinyes erkölcsi szintjéről a közösségi lelkűiét magaslataira emelkedjék. Alkotmányunk ezt nemcsak megköveteli, hanem nevel is reá. Jó iskola igaz emberségünk kifejlődése, erkölcsi tökéletesedésünk tekintetében is Alkotmányunk s annak ünnepe.

Az elmúlt tizenhét év alatt nagy, olykor nehéz, de végeredményben szép utat tett meg népünk. Ha külföldön járunk, vagy ha onnan hazatérünk, akkor látjuk csak igazán, hogy milyen szép ország ez a mi hazánk, s milyen nagyszerű a nép, amelynek tagjai vagyunk. Ezt akkor érezzük talán a leginkább, ha a szomszédainkat, más népeket is becsülünk, szeretünk s tőlük szívesen tanulunk is. Alkotmányunk ünnepe erőssé és tudatossá teszi meggyőződésünket, hogy hazánk nem véletlenül szép és áldott ország, hanem annak megvannak a jó • okai. Első helyen Alkotmányunk s népünk, mely alkotmányunkat tiszteli, szereti s annak megfelelően igyekszik hazánk dolgait elrendezni.

Dr. Vető Lajos

A MEQTÉRÉS PRÓBÁJA

Széljegyzetek az „Egyház és Társadalom" konferenciához

Többszörösen hírt adtunk már róla, hogy az Egyházak Világtanácsa július 12—26 között „Egyház és- Társadalom” címen világkonferenciát rendezett Genfben, A konferencián 70 országból több mint 400 kiküldött vett részt, köztük a magyarországi protestáns egyházak delegátusai is. A 14 napos konferencia alatt több mint 30 előadás hangzott el, melyeket 4 bizottságban és 19 albizottságban tárgyaltak meg. Egy ilyen konferenciát természetesen nem lehet „kiértékelni” egyetlen cikk keretében. Ezért csak arra vállalkozom, hogy néhány „szél- jegyzet”-et adjak róla.

Miről tanácskozott két héten keresztül a 400 kiküldött? Még a témákat is nehéz összefoglalni. Elsősorban azt tette vizsgálat tárgyává a konferencia, hogy mik a teológiai alapjai az egyházak és az egyes keresztyén emberek részvételének a társadalmi, politikai és gazdasági életben. Mi a keresztyének szerepe a társadalomban? Hogyan kell gyakorolnia a keresztyén embernek politikai felelősségét? Hogyan viszonyuljanak a keresztyén egyházak és keresztyén emberek korunk technikai és tu- dornányps forradalmához? Egyáltalában mi legyen a magatartásuk a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális forradalmakkal kapcsolatban? Tárgyalt a konferencia ilyen kérdésekét is: hogyan lehetné elérni világviszonylatban •' gazdasági és társadalmi igazságosságot; mi a helyzeté.az embernek és a közösségnek a változó társadalmakban; a fejlődő népek politikai és gazdasági helyzete; béke az atomkorszakban; a keresztyénség és a forradalmi változások Dél- Amerikában; új etosz keresése az új társadalom számára; a nemzetközi együttműködés problémája stb.

Mit szóljunk ahhoz, hogy az Egyházak Világtanácsa az imént felsorolt kérdések megtárgyalására világkonferenciát hívott össze? örüljünk neki! Az előadásokat és hozzászólásokat, azoknak irányvonalát több esetben lehet kritizálni, de maga az a tény, hogy az Egyházak Világtanácsa ennek a konferenciának a megrendezésére vállalkozott, olyan esemény, amelyre fel kell figyelnünk. A konferencia megrendezése kétségtelenül előrelépést jelent az Egyházak Világtanácsa életében. Arra gondolok ezzel összefüggésben, hogy az elmúlt másfélévtizedben hányszor érte vád a magyarországi protestáns egyházakat, köztük evangélikus egyházunkat, hogy „evangélium hirdetése helyett politizál”, túl sokat foglalkozik a „társadalmi kérdésekkel”, „nincs más problémája, mint a béke” stb. Most pedig maga az Egyházak Világtanácsa egy egész, négy éven keresztül készített, konferenciát rendezett annak tisztázására, hogy mi is a keresztyén egyházaknak a szerepe és szolgálata ezekben a kérdésekben. És mi most örülünk annak, hogy sem. a külföldi vádaskodások, sem a hazai konzervatív csoportok kritikája nem térített el bennünket ä meggyőződésünk szerinti helyes útról. Ügy látszik azonban, hogy az Egyházak Világtanácsa vezetőségének is meg kellett küzdenie saját kebelén belül is a konzervatív és pietista erőkkel. Erre utalt Vissert Hooft főtitkár megnyitó előadásában, melyben olyan gondolatokat vetett fel, melveket mi is elmondottunk már nem is egyszer, de jó volt ezt most tőle hallani. Többek között ezt mondotta: „Vannak, akik azt mondják, hogy a mi világunkban az egyetlen és egyedül fontos téma az evangélium hirdetése az élő Istenről és az emberek megtérésre hívása ... az egyesek evangelizációja a fontos és a társadalmi élet kérdései másodrangúak. Egyáltalában lehet-e új és jobb társadalmat építeni olyan emberekkel, akik nem hisznek?” A főtitkár ezekre az ellenvetésekre előadásában azt mondotta, hogy az „Egyház és Társadalom” konferencia ezeket az ellenvetéseket komolyan veszi, de nem arról van szó, hogy „másodrangú kérdéseket" tesz az első helyre, hanem összeöleli mindazt, amit az evangélium hirdetése és meghallása jelent. Azt szeretné a konferencia megmutatni, hogy „mit jelent az igazi oda- fordulás Istenhez és mit jelent a megtérés gyümölcse”. Világosan beszélt arról is a főtitkár, hogy a „megtérés” nem egyszerűen valamiféle „érzelemváltozás”, hanem az életnek teljes megváltozása. A megtérés első üteme az Istenhez való odafordúlás, de ennek a megtérésnek a próbája a keresztyén ember magatartása a társadalomban. A megtérésnek tehát nem különböző „kegyességi életformák” a gyümölcsei, hanem a mindennapi helyes döntések az emberekkel való együttélésünk közben. A társadalomban realizálódik a megtérés. Vissert Hooft hivatkozott idevonatkozólag az ószövetségi prófétákra, Keresztelő Jánosra, Jézusra gs az apostolokra.

Az is nyilvánvalóvá lett az „Egyház és Társadalom” konferencián, hogy a forradalmi átalakulásban levő világban az egyházak nem járhatják a konzervatív gondolkodás és cselekvés útját, ha be akarják tölteni szolgálatukat. Már a konferencia előtt egyik cikkíró így vetette fel a kérdést: „Ez a konferencia meg fogja mutatni: képes-e az egyház új gondolkodásra?” Amikor az afrikai, ázsiai és latin-amerikai kiküldöttek felszólalásait, kérdéseit hallgattam, különösen is gondoltam arra, hogy mennyi égető kérdésük van ezeknek a keresztyéneknek, melyekre nem lehet sem bibliai idézetekkel, sem hitvallási iratok tételeivel, sem híres teológusok — akik 20 vagy 50 évvel ezelőtt éltek! — meghatározásaival válaszolni. A Szentírás alapján új átgondolásokra, új döntésekre és az eddigiektől eltérő cselekvésekre van szükség! Szinte indulatosan állapította meg E. C. Blake, az Egyházak Világtanácsa új főtitkára: „Sokan úgy vélik a tagegyházak körében, hogy az egyház nem járulhat hozzá a társadalmi átalakuláshoz, mivel — mint minden vallásos intézmény —

konzervatív: őrizője azoknak a hagyományoknak, melyek szentesítik a társadalmat, úgy ahogy van”. Shaull professzor, a princetoni teológiai főiskola tanára, bátran kifejezte azt az óhaját, hogy a jövőben mindazok, akik keresztyén hitük parancsának engedve részt vesznek a forradalmi átalakulásért vívott ■ küzdelemben, teológiai és erkölcsi támogatásban részesülnek a különböző keresztyén közösségek részéről. — Tegyük hozzá e kijelentésekhez Vissert Hooft megállapítását, aki a forradalmi átalakulásokkal kapcsolatban jelentette ki: „Ha az egyházaknak nem volna semmi mondanivalójuk ezekben a kérdésekben, nem igényelhetnék, hogy a Názáreti Jézus képviselőinek tartsák őket”.

Feltűnő volt a konferencián, hogy a résztvevők nagyobb része nem teológus volt, hanem közgazdász, szociológus, politikus. De voltak orvosok, tanárok és más „laikus”-ok is. (Természetesen nem hiányoztak a kiváló teológusok sem: Gollwitzer, Wendland stb.). Ezek a szakemberek jól mutatták meg a különböző teológiai kérdések gazdasági és politikai hátterét, illetve a teológiai kérdések és- döntések gazdasági és politikai összefüggéseit. Kitűnt, hogy az ú. n. „nem-teológiai tényezők” milyen nagy mértékben lényegesek akkor is, amikor a keresztyén egyházak és a keresztyén emberek „teológiai döntéseket” hoznak. Segített ez a konferencia annak felismerésében, hogy soha nem -elégséges az egyházaknak általánosságokban beszélniük, hanem mindig konkréten kell megközelíteniük az emberiség és a társadalom kérdéseit. Az a konzervatív felfogás, hogy az egyháznak csak az „elveket” kell lefektetnie a társadalmi és politikai kérdésekben, de a „konkrét döntések másokra tartoznak” egyre inkább idejét múlt álláspont. Olyanfajta kijelentések, hogy a „keresztyén egyház a béke egyháza”, de ezt a megállapítást nem követi a konkrét lépés vagy lépések a világ békéjéért, nem viszi előre Krisztus ügyét a világban.

Nem lehet azonban elhallgatnunk, hogy éppen ezen a ponton mintha önmagával került volna szembe az „Egyház és Társadalom” konferencia, illetőleg annak egy jelentős része. Sok jó szakértőt vonultatott fel az előadók között, és ennek nyomán azt lehetett várni, hogy azokban a kérdésekben, amelyek éppen napjainkban nyugtalanítják az egész emberiséget, konkrétebb döntéseket fog hozni; pl. a vietnami agresszió kérdésében. Bár nyilatkozatot fogadott el idevonatkozólag a konferencia, az mégis nélkülözi azt az egyértelműséget és határozottságot, amelyre pedig ma a keresztyén egyházak részéről is égetően szükség van. Ugyanezt kell elmondanunk a fejlődő népek (gyakran éhező népek) problémáival kapcsolatban is. Helyes megállapítása volt a konferenciának, hogy a tudomány és technika jelenlegi fejlettsége mellett ma már le lehetne győzni az éhséget a földön, viszont jogos volt azoknak az afrikai, és ázsiai kiküldötteknek a felszólalása, akik azt mondották, hogy nem sok tapasztalatuk van arról, hogy az egész emberiség valóban közös erőfeszítést tenne problémáik gyökeres megoldására (éhség, gazdasági elmaradottság stb.). Itt tűnt ki, hogy bármennyire is hasznos

Bizonyságtétel minden népnek!

A fenti címen prédikációskötet jelent meg nemrégen a Német Szövetségi Köztársaságban Dr. Hanfried Krüger és Claus Kemper szerkesztésében. A Stuttgartban megjelent gyűjteményes kötet az ökumenében jólismert személyek egy-egy igehirdetését közli német nyelven. Az eurór pai országokból dán, francia, görög, angol, olasz, holland, lengyel, román, svéd, szovjet, spanyol, csehszlovák és magyar igehirdetők szerepelnek a kötetben. Ázsiából a ceyloniak,- indusok és japánok, az afrikai evangélikusok közül a ghanaiak és dél-afrikaiak, a dél-amerikaiak közül az argentinok és végül az észak-amerikaiak részéről a kanadaiak és az egyesült államokbeliek igehirdetői szólalnak meg az öku- mené nagy közösségében.

Magyar részről Szamosközi István református püspök és dr. Pálfy Miklós evangélikus teológiai tanár igehirdetései kerültek kiadásra a fenti gyűjteményes kötetben.

Dr. King életveszélyben

A polgárjogi mozgalom egyik vezetője az Egyesült Államokban, dr. Mariin Luther King fejsérülést szenvedett, amikor a fajüldözők felizgatott tömege megtámadta Chicagóban a színeseket. Mintegy 600 néger vonult végig a fehérek utcáján és élükön dr. King haladt. A fajüldözők zászlókkal vonultak ki ellenük, amiken a Ku-Kux-Klan felirata volt olvasható: „öljétek meg!" Dr. King mesérült ugyan felvonulás közben, de útját bátran folytatta. Ekkor kést dobtak rá, amely azonban nem őt, hanem egy fehér fiatalembert talált el és súlyosan megsebesített a nyakán.

A felvonulás után kijelentette dr. King, hogy a fajgyűlölők fellágváraiban, Alaba- mában és Missisipiben nem tapasztalt olyan engesztelhetetlen gyűlöletet a négerekkel szemben, mint éppen Chicagóban.

volt az „Egyház és Társadalom” konferencia, még számos további lépésre, főleg pedig cselekvésre van szükség az egyházak részéről is.

Ott is mutatkozott kísértés, hogy az egyházak „tanítást” adjanak a „világ”-nak arról, hogy mit is kell cselekedni a társadalmi, gazdasági és politikai élet területén, mintegy „kinyilatkoztatás”-szerűen.

Mi azonban már felismertük a magyarországi protestáns egyházakban, hogy nekünk elsősorban nem ez a feladatunk a társadalmi életben, hanem az, hogy konkrét tettekkel segítsük népünket és az emberiséget. Nem kell azt hinniük a keresztyén egyházaknak, hogy „csak ők” tudnák megoldani az emberiség mai problémáit. A mi feladatunk: együttmunkálkodás minden jóakaratú emberrel. Ilyen vonatkozásban a Keresztyén Békekonferencia felismeréseit és szolgálatait tartjuk helyesnek és azt támogatjuk.

Áz „Egyház és Társadalom” konferencia jelentős lépés volt előre az egyházak életében. Reméljük, hogy annak jó gyümölcseit megérleli majd valamennyi egyház életében Isten kegyelme és szeretete.

D. Káldy Zoltán

i