Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-07 / 32. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

A Béke-múzeum makettje Hirosimáról az atombomba-támadás után. A makettet japán kisgyermekek nézik a hirosimai Békeligetben

élünk...

Egy kedves társaságban modern frizurája fiatalember ült mellém. Sok mindenről beszélgettünk. A párolgó fekete mellett megszólalt a fiatal barátunk is. Szavaiból, mondataiból olyasféle világszemlélet tükröződött, amely azt bizonygatta, hogy a mai világban a fiatalság számára reménytelen a jövő! Úgyis valamiféle végpusztulás következik el a mi sok vihart megért földünkre! Fiatal barátunk az utolsó nagy atomháborúra gondolt.

Beszélgetés közben két megjegyzést tettem. Az egyik megjegyzésem annak a reménységnek adott kifejezést, hogy minden bizonnyal kevesen vannak a mai fiatalok között, akik így gondolkoznak!

Második megjegyzésemben megkérdeztem fiatal barátunkat, hogy fájt-e már valaha a foga? És ha fájt, volt-e fogorvosnál? Mit szólt volna, ha a fogorvos egyszerűen nem kezelte volna a fogát, arra hivatkozva, hogy úgyis elpusztulunk! De mit szólnánk, ha a pékek nem sütnének kenyeret, a gyárakban nem dolgoznának, a földeken nem aratnának mondván, hogy nem érdemes, úgyis vége lesz a világnak!

Nem hiszünk a világ közeli végében. Nem gondolunk arra. hogy itt a földön vége lesz az életünknek. De persze mindezt nem elég hinni, hanem a jó cél, a béke érdekében minden tölünk telhetőt meg kell tenni. Isten azért adta az agyvelőnket, hogy ezzel a finom műszerrel gondolkozzunk. És pedig úgy gondolkozzunk, hogy annak következményeként béke legyen itt a földön és nem végpusztulás! A keresztyén embernek egyébként is Istentől kapott egyik fő feladata azon fáradozni, hogy emberek és népek megbékéljenek és ha 'közöttük valamilyen ellentét és probléma van, azt közös tárgyalóasztalnál intézzék el.

Amíg élünk, amíg dolgozni tudunk, ezt a célt nem téveszthetjük szem elől! Amíg élünk, mindent elkövetünk, hogy a hirosimai atombombázás meg ne ismétlődjék!

Augusztus 6-án megállunk egy pillanatra és szomorúan emlékezünk mindazokra a tragikus véget ért tízezrekre, akik áldozatai lettek az első félelmetes atombomba ledobásának.

A hirosimai atombomba felrobbanásakor új korszak kezdődött, az ún. atomkorszak! A szénné égett halottak tízezrei és az égig ért füstgomolyag emlékeztetnek bennünket, hogy olyan eszközök kerültek az emberiség kezébe, amelyekkel az egész világot el lehet pusztítani!

A hirosimai bombával, amelyet nem kellett volna ledobni, hiszen akkor már világos volt, hogy mi lesz a második világháború vége, nemcsak az atomkorszak, de a hideg- háborús korszak is kezdetét vette. A hidegháború a fenyegetés politikai módszere. Ez a módszer robbantja ki a háborúkat, ez a magyarázata a vietnami háborúnak is, ahol egy hős nép évtizedek óta szívósan küzd a hideg aggyal kirobbantott forró háborúban.

Ma már világos, hogy 1945. augusztus 6-án, három hónappal a hitleri kapituláció után, kísérletképpen dobták le Hirosimára a bombát. És ez a Little Boy, vagyis a „kisfiú” fedőnevet viselő bomba ma már csak „félelmetes játékszer” a megatonnás bombákkal szemben.

Mindebből az következik, hogy nemcsak a szomorú évfordulón gondolunk az első atombombára. Hanem, amíg csak élünk, harcolunk azok ellen, akik új merényletek lázálmait álmodják, és akik Vietnamban bombáznak, agressziós csapatokkal akarják erejüket fitogtatni.

A fenyegetés politikai módszere valóság! Ezért félre kell tennünk mindenféle személyes sérelmet, gondot! Nem sérelmekben és problémákban kell gondolkoznunk, hanem ügyekben. És végre higyjük el, hogy a millió halált tartalmazó atombombákkal szemben csak a béke ügyében fáradozó százmilliók vehetik fel a harcot. Ebből a harcból, fáradozásból mi sem maradhatunk ki.

Fülöp Dezső

„A TESTVÉREINKET ÖLJÜK MEG”

„Igen nehézzé teszi az amerikaiak életét az amerikai háború kiterjesztése Vietnamban”, — írja a „Christianity and Crises” című tekintélyes amerikai egyházi lap. Öva inti

a lap az amerikai katonákat, hogy ne legyenek kegyetlenek a vietnami civillakossághoz.

150 dán lelkész is tiltakozott az amerikaiak barbár légibombázásai ellen Vietnamban. ..Saját testvéreinket öljük meg Vietnamban” — jelentették ki és követelték a vietnami háború befejezését.

Befejeződött a genfi világkonferencia

Békefüntefés — és határozat a vietnami háború eilen

Kéthetes nehéz munka után július 26-án befejeződött az Egyházak Világtanácsa társadalmi kérdésekkel foglalkozó világkonferenciája Genfben. A több mint négyszáz résztvevő visszatért az öt világrész különböző országaiban élő egyházakhoz, gyülekezetekhez. A genfi konferencia munkájának ezzel megkezdődött a második fontos szakasza: az egyházak százai és a gyülekezetek ezrei szerte a világon ismerkednek a tanácskozás eredményeivel.

Igazán csak a konferencia ideje alatt vált megdöbbentően világossá és érezhetővé, milyen nagy feladatra vállalkozott az ökumenikus mozgalom, amikor a mögöttünk levő három évtized nemzetközi és társadalmi változásait igyekezett feldolgozni. Csak a legfontosabb alapkérdések felsorolása is érezteti a vállalt feladat nagyságát: szembe kellett néznie a két világháború következményeivel és tanulságaival, a rohamos technikai fejlődés eredményeivel és ezek legszembetűnőbb, legveszélyesebb kihatásaival, az egész világot szörnyű pusztulással fenyegető atom- és hidrogénbombák veszélyeivel. Látnia kellett, hogy az egyes népeken belül is, de a népek nagy családjában is a társadalmi igazságosságért, a kenyér jobb, igazságosabb elosztásáért, az emberibb életért folyó harc feltartóztathatatlanul halad előre. Ázsia, Afrika, Délamerikai népek követelik és elfoglalják méltó helyüket, s ezeken a népeken belül az évszázadokon át kisemmizett milliók, az elnyomott társadalmi osztályok harcát nem lehet megállítani.

A genfi Egyház- és Társadalom világkonferencia volt az első olyan, társadalmi kérdésekkel foglalkozó ökumenikus tanácskozás, ahol a szocialista országok egyházainak küldöttei tekintélyes számban jelentek meg. Sem Stockholmban 1925-ben, sem Oxfordban 1937-ben erről még nem lehetett szó. Számolnia kellett a konferenciának a római katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat, különösen XXIII. János béke-kezdeményezése által jellemzett nagy változásokkal is. Ezek voltak a genfi konferencia munkáját meghatározó alapfeltételek.

A világméretű feladatokhoz képest hatalmas előkészítő munka vezette be a konferenciát. Három világnyelven négy vaskos kötetben kiadott előkészítő tanulmányok sajnos elég későn jelentek meg ahhoz, hogy minden résztvevő valamennyi részlettel alaposan foglalkozhatott volna. Nem is szólva az egyéb tanulmányok és iratok sokaságáról, melyek a küldöttek figyelmét, ideiét és munkaerejét igénybevették. Itt kell elmondanunk, hogv — a hatalmas mennyiségű előkészítő anyag ellenére is — a magyar tanulmányi bizottság á,ltal kiadott hozzászólásunk a rHlágkonferencia témájához örvendetes figyelmet és megbecsülést váltott ki. Sokan igényelték és igénylik most is kőnyomatosunknak a tanulmányi hozzászólást tartalmazó különszámát.

A nagy mennyiségű előkészítő anyagon kívül a konferencia résztvevőinek meg kellett birkózniok az elhangzó előadásokkal és hozzászólásokkal. A konferencia ideje alatt összesen 32 előadás hangzott el, — volt olyan nap. amikor hatot kellett meghallgatni —, a bizottsági ülések és egyéb megbeszélések mellett. A főbb témakörök a konferencián a

következők voltak: a forradalom problémája; a fiatal népek politikai és gazdasági helyzete; a keresztyén teológia hozzájárulása korunk forradalmi változásaihoz', a béke az atomkorszakban; a keresz- tyénség és forradalmi változás Dél-Amerikában; a római katolikus társadalmi tanítás legújabb irányzatai; a fejlődő és a fejlett népek közötti kapcsolatok; az állam megnövekedett szerepe; a közösségi élet új formái; és végül arra a kérdésre kerestek választ az előadók: „hogyan járulhat hozzá az egyház a társadalom átalakulásához ?”

Az Egyház- és Társadalom genfi világkonferenciájának talán a legkiemelkedőbb eseménye dr. Martin Luther King igerhirdetése volt július 17-én a Szent Péter székes- egyházban „Éjféli kopogtatás” Lukács 11:5—8 ige alapján „Ki az közületek, akinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret. Mert az én barátom énhozzám jött az útról és nincs mit adjak ennie ..Sajnos, az amerikai négerek társadalmi harcának I ismert vezetője a faji megkülönböztetés chicagói eseményei miatt személyesen nem jelenhetett meg Genfben. Prédikációját magnetofonszalagra vették, s így hallgathatta végig az ökumenikus istentiszteleten résztvevő nagy gyülekezet.

A konferencia négy vitacsoportban és három kisebb bizottságban végezte munkáját: a vitacsoportok további kisebb egységekre oszlottak az eredményes eszmecsere érdekében. A négy csoport a következő témákkal foglalkozott: gazdasági kérdések; az állam szerepe; a nemzetközi helyzet, az egyén és a közösség. A csoportok és a bizottságok jelentései képezik a konferencia munkájának eredményeit.

Noha a vezetőség eredetileg mem tervezett semmiféle nyilvános állásfoglalást, vagy nyilatkozatot, a viták során világossá vált, hogy napjaink legsúlyosabb kérdésében, a vietnami háború ügyében nem lehet hallgatni. A nemzetközi vitacsoport jelentése is foglalkozik a vietnami háborúval, de ezenkívül a konferencia külön határozatban is felemelte szavát a vietnami gyilkos háború, az amerikai bombázások, az idegen beavatkozás ellen. „Vannak alkalmak — mondja a felhívás —, amikor a keresztyén lelkiismeretnek a mélységből kell kiáltania. Egy földkerekségre kiterjedő konfliktus, mely minden országot érint, s amely sok heBÉKEUTAZAS A RAJNÄN

A nyugat-németországi béketársulat harmadszor rendezte meg a rajnai békeutazást, amelyen 1100 nyugatnémet és külföldi békeharcos vett részt. A „Berlin” hajó fedélzetén belga, holland, francia, szovjet, csehszlovák, török és egyiptomi békeharcosok mellett kelet-németországi vendégek is részt vettek a bé- keúton.

Remagenben gyűlést tartottak amelyen D. Niemöller Márton, a nyugatnémet Béketársulat elnöke arra szólította

lyen kirobbanhat a hosszú, sok áldozatot követelő, tragikus vietnami háborúban sűrűsödik össze. Az ezzel együttjáró szenvedéstől megrendültén, és a bekövetkezhetőktől félve kérjük, hogy a háború szűnjék meg”. A felhívás imádságra és a szenvedés enyhítését célzó intézkedésekre kéri az egyházakat és felszólítja őket, hogy „sürgessék kormányaiknál a kitartó és találékony akciókat az emberibb, békés rendezés érdekében Vietnamban”.

A küldöttek egy része azonban erősebb és határozottabb állásfoglalást követelve külön nyilatkozatban ítélte el a vietnami amerikai agressziót, állásfoglalásukhoz a konferencia közel kétszáz tagja aláírásával csatlakozott.

E rövid beszámolónak nem célja értékelni az Egyház- és Társadalom genfi világkonferenciát. Az előadások, határozatok és a fontosabb események ismertetésére lapunk következő számaiban még visz- szatérünk. Azonban, a konferencia légkörét érzékeltető egyetlen esemény ismertetése még idekívánkozik. A fiatal résztvevők egy csoportja az utolsó napokban javaslatot terjesztett elő: a világkonferencia béketüntetésben tegyen hitet célkitűzéseiről. Amikor a javaslat elhangzott, senki sem gondolta, hogy heves vitát fog kiváltani. Viszont voltak olyanok, akik úgy érveltek, hogy „gz egyház méltósága nem engedi meg, hogy az utcára menjen”. Mások azt hangoztatták, hogy az ilyen lépést a „világ félreértené”. Az ilyen, és ehhez hasonló érvek ellenére is létrejött, önkéntes csatlakozás alapján a béketüntetés. A menet a genfi ENSZ-palota — a volt Nép- szövetség épülete — elé vonult, ahol hat nyelven felolvastak egy nyilatkozatot: „Hisszük, hogy Hirosima óta a háború a teljes világégés veszélyével fenyeget, és az élet teljes pusztulását jelenti. Ezért elkötelezzük magunkat, hogy a háború nélküli jövendőn munkálkodunk. Hisszük, hogy a jelenlegi vietnami háború, korunk szörnyű kihatásokkal járó tragédiája. Követeljük a harcok azonnal beszüntetését” — mondja többek között a béketüntetés nyilatkozata.

A genfi világkonferencia üzenettel fordult a tagegyházak gyülekezeteihez. Elhatározták továbbá, hogy a konferencia anyagát könyv formájában megjelentetik, a gyülekezetek számára pedig rövid, összefoglaló tájékoztatót készítenek.

Dr. Tóth Károly

fel a békeutazás résztvevőit, hogy kézzelfoghatóan dolgozzanak a békéért. „Az Északamerikai Egyesült Államok mellett a Szövetségi Köztársaság az utolsó állam, amely még igyekszik megmaradni a hatalom téveszméje mellett. Szégyen, hogy bennünket nem világosítottak fel erről.” A résztvevők lelkes helyeslésével tiltakozott az ellen, hogy Bonn támogatja az USA agresszív háborúját Vietnamban.

A békeút tiszta bevételét a vietnami segélyakcióra adták a résztvevők, amelynek az eddigi eredménye 237 000 márka.

A Szentírás egyik legszebb és legtöbbet idézett mondata ez: „Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját!” Ennek a hűségnek a megvalósítása, megélése azonban igen nehéz és összetett feladat. Napról napra próbák kérdőjelezik hűségünket és sokszor sóhajtunk fel e megalkuvást, megfáradást nem ismerő szó hallatán: „mindhalálig”. A mai vasárnap levélbeli igéje annak a népnek történetét idézi, mellyel Isten szabadulása és vándorlása közepette sok csodát tett, de gyakori próbáktól sem kímélte. Ez a nép nem maradt hű mindhalálig...

A hűséget mi is keressük: önmagunkban is, másokban is. Családi életben és minden emberi együttélésben, szere- tetben és barátságban, hivatásban és meggyőződésben egyaránt szükség van hűségre. A vasárnapi evangéliumi igéje a hamis sáfár különös történetén keresztül szemlélteti, hogy mi kell a hűséghez. A váratlan felelősségrevonás előtt ez a sáfár villámgyorsan cselekszik és a számára egyetlen megoldást meg is találja. Hamisan, de eszesen cselekedett, — mondja a gazdája. Sajnos ilyen hamis sáfárokról még mindig hallunk, újságok, TV- riporterek leleplező híradásaiban félrekönyvelő, másokat megvesztegető. közösségeket kilátszó és megkárosító emberekről. Jézus a maga korában is életszerű példát azért idézi, hogy hallgatói elvetve a hamisságot, tanuljanak a történetből eszességet, hogy életük próbáiban ezáltal hűek maradjanak.

Legyetek éberek és józanok. Nagy hiba az, ha egy keresztyén a „fellegekben él”. Ha hitét csak életének ünnepi óráiban érzi helyénvalónak s a mindennapokból kirekeszti. Jézus és később az apostolok éberen, állandó készültségben éltek, s ezért tudtak mindig készen állni a jó cselekvésre, nagy kérdések megoldására.

Találjatok jó megoldásokat! A hamis sáfár a maga törvényei szerint cselekszik, amikor másokat megveszteget, s igy szerez barátokat. A keresztyén embernek is a maga törvényei szerint keil keresnie és megtalálnia a legcélravezetőbb megoldásokat és kell barátokat, testvéreket szereznie. A mi törvényünk pedig a szeretet és szolgálat törvénye. Ebben kell hasznosítanunk azokat a „javakat”, melyeket Űrünktől kaptunk. „Minden jó adomány és tökéletes ajándék” Tőle származik, hitünk, szeretetünk, békességkeresésünk, megújuló reménységünk. Az lesz közülünk mindhalálig hű, aki mindezt fel tudja használni — józan éberséggel, s a szeretet útján járva — mások életében. Mert hitünk nem elfordít a világtól, emberektől, hanem éppen ellenkezőleg: felkészít, eszessé tesz a hűséges, szolgáló életre.

Szirmai Zoltán