Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-23 / 4. szám
KF. BERM. BP. 72. EIT ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXI. évfolyam 4. szám. 1966. január 23. Ara: 1,40 forint A holtig tanuló papok Czinte mindenki ismeri közöttünk a szólás-mondást: „A jó pap holtig tanul’’. Ez a mondat lényegében egy igényt juttat kifejezésre: a pap legyen mindig kész arra, hogy tudását gyarapítsa és használjon fel minden alkalmat ismereteinek öregbítésére s tájékozottságának növelésére. Így is mondhatnánk: legyen nyitott az eléje kerülő problémákkal szemben és legyen kellő szorgalma azok feldolgozására. Természetesen lehetnek olyan papok is, akik nem ilyenek — de a „jó” papok feltétlenül ilyenek. Az állandó tanulás kötelezettsége a mi evangélikus lelkészeink számára több szempontból is fennáll. Erre indítja őket a „mindenre megtanító Szentlélek” és erre kötelezi őket lelkészt esküjük: „esküszöm..., hogy evangélikus lelkészt hivatásomnak teljes erőmmel és minden tehetségemmel megfelelni igyekezem.” De kötelezi őket a szorgalmas tanulásra azoknak a tudós evangélikus papoknak az életműve és emléke, akik előttük jártak az elmúlt évszázadokban: Sylvester János, Huszár Gál, Bornemissza Péter, Áachs Mihály, Bél Mátyás, Tes- sedik Sámuel, Ráth Mátyás, Haubner Máté, Székács József, Győri Vilmos, Payr Sándor, Podmaniczky Pál, stb. Kell, hogy állandó tanulásra ösztönözze lelkészeinket az az óriási fejlődés is, ami elsősorban a természettudományok világában végbemegy, és amely nem marad hatás nélkül a teológiára és a teológiai gondolkodásra egészen az igehirdetésekig és a gyermekek hittantanításáig. De az az új politikai, gazdasági és társadalmi helyzet is, amelybe a második világháború után magyarországi evangélikus egyházunk került, feladatává teszi lelkészeinknek, hogy szünet nélkül foglalkozzanak a kérdéssel: hogyan tudná egyházunk szolgálatát Krisztus iránti hűségben és népünk iránti szeretetben a szocializmust építő Magyarországon betölteni. Vegyük mindehhez még azt is, hogy hazánkban szinte „tanulási láz” van és nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek közül is nagyon sokan tanulnak. Ebből a lelkészeink sem maradhatnak ki. E zek a gondolatok foglalkoztattak a Lelkészt Munka- közösségek Országos Választmányának az elmúlt hét végén Budapesten tartott ülésén, amelynek az volt a feladata, hogy kijelölje azokat a témákat, amelyekkel, a lelkészeknek ebben az esztendőben az egyházmegyei lelkészi munkaközösségekben foglalkozniuk kell. Köztudomású, hogy lelkészeink havonta, vagy kéthavonta összejönnek, hogy egyfelől ápolják egymás között a testvéri közösséget, másfelől feldolgozzák és megvitassák az Országos Választmány által kijelölt témákat. Az ülés előtt megkérdettünk mintegy 30 lelkészt, hogy milyen témákat javasol erre az esztendőre a lelkészi munkaközösségek számára. így akartuk elérni, hogy ne „felülről” kapják a témákat, hanem, maguk a lelkészek javasolják azokat Érdemes felfigyelni arra, hogy mintegy 200 javaslat érkezett. Ez a szám is mutatja, hogy lelkészeinkben eleven az érdeklődés a teológiai kérdések után és szükségesnek tarják több kérdés elvi és gyakorlati tisztázását szolgálatuk jobb betöltése érdekében. Vagyis, tanulni akarnak. Az is figyelemre méltó, hogy milyen témákat javasolnak feldolgozásra. Évről évre kérik az igehirdetői és tanítói munka, továbbá a szorosan vett „pásztori” szolgálat kérdéseivel való foglalkozást. Hogyan tudnának jobban prédikálni a ma emberének, aki egy szekularizálódó világban él, természettudományos ismereteinél fogva hitbeli kételyekkel küzd. Hogyan magyarázzák meg a teremtés- történetet, a bibliai csodákat, Krisztus testet öltését és feltámadását. Hogyan hirdessék Isten igéjét, hogy a gyülekezeti tagokban felelősség ébredjen az emberiség nagy ügyeinek megoldására. Hogyan hirdessék Isten törvényét, hogy az eltalálja azt az embert, aki gyakran a közösséggel szemben vétkezik. Hogyan tanítsák a gyermekeket a bibliai történetekre úgy, hogy közben ne kerüljenek szembe a tudomány kétségtelen eredményeivel. Mi a viszonya az egyháznak a kultúrához és van-e az egyháznak tennivalója a természettudományok valláskritikájával kapcsolatban. Mit jelent az egyház, mint „közösség” és az egyháznak, mint közösségnek mi a viszonya a „világ”-hoz. Az egyházon belül hogyan valósul meg az iga- zabb szeretetközösség és ezen belül a lelkészek között is. Hogyan segít eligazodni a Szentírás a történelemben. Lehet-e a különböző ielekezeteknek más és más dogmatikai alapból kiindulva egységes döntéseket hozni korunk nagy kérdéseiben: a háború és béke, az atomfegyverek, a faji kérdés, a társadalmi igazságosság problémája, stb. stb. AA iért foglalkozunk ezzel a kérdéssel az Evangélikus Élet hasábjain? Azért, hogy maguk a gyülekezetek is lássák, hogy papjuk, ha valóban „jó pap”, milyen sok problémával küszködik, hogy szolgálatát közöttük jól tudja betölteni. Ennek nyomán, a gyülekezeti tagok ne higgyék azt, hogy „könnyű a papnak”. Tanulják meg a gyülekezeti tagok a mi időnkben is megbecsülni papjukat. De ne csak becsüljék a gyülekezetek a papjaikat, hanem segítsék is őket, hogy szolgálatukat minél jobban tudják betölteni. Sajnos, több gyülekezeti tag nehezíti a lelkész munkáját és akadályozza abban, hogy szolgálatát a mi korunkban korszerűen tölthesse be. Sok gyülekezetben még nagyon erős a konzervativizmus, a maradiság, a múltba való visszahúzás és mindez nehezíti a lelkész mai szolgálatát. Vannak gyülekezetek, amelyek ellenzik, hogy a lelkész mai kérdésekkel foglalkozzék és csak azt szeretik, ha a bibliai történeteket mondja el színesen, a mai korra való alkalmazás nélkül. Közben nem veszik észre, hogy ezzel az igényükkel mintegy kétezer évvel ezelőtti világba akarják tartani papjukat és magukat is. Hiába akar ilyen gyülekezetben a lelkész bátran előbbre lépni, visz- szahúzzák őt saját hívei Pedig az egyház nem múzeum, hanem a feltámadott Jézus Krisztus élő teste, amelyen keresztül maga Krisztus szolgál a ma emberének. Éppen azt tanulgatják újra és újra papjaink, hogy miként kell ennek a Krisztusnak a szolgálatában ma prédikálni, tanítani és élni. Legyen áldás a Lelkészi Munkaközösségek ez évi munkáján és segítse azokat a lelkészeket, akik valóban „holtig” akarnak tanulni. D. jtáidy Zoltán Amit a világért tennünk kell — Dr. Vető Lajos egyetemes közgyűlési püspöki jelentéséből — Amikor most a szeretetről beszélek, s ezt szívesen teszem, úgy érzem, mintha hirtelen kellemes pihenésből riasztana fel bennünket Isten szava, Krisztus Urunk figyelmeztetése s maga a nagy parancsolat: Nem kifelé a világból! „Szeresd felebarátodat!” Isten úgy szerette a világot, hogy Jézus Krisztust adta érte! „Menjetek el széles e világra..„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” őrizd meg őket a gonosztól! A. gonosz itt mindkét értelemben szerepelhet, mint a gonoszság megtestesülése, a Sátán, vagy pedig mint személytelen rossz. Akkor. Jézus Krisztus és János apostol idejében, volt oka ennek a könyörgésnek. Ezért is próbáltak némelyek menekülni a világból s lettek remetékké, szerzetesekké, apácákká. De ma? Mi van a világban? Van-e értelme, hogy az igét a mára; a mai keresztyénekre vonatkoztassuk? Hiszen azóta oly sokat változott és fejlődött, a világ. Már igen szerény lelkésztestvéreink se az apostolok lovain járnak híveik után, hanem a motorkerékpárt is személyautóval igyekeznek felcserélni, és ez helyes is. A rádió is terjeszti az evangéliumot. Repülőgépek útján keressük fel a testvéregyházakat, s keresnek fel minket is távoli országok egyházi küldöttei. Már azon is vitatkoznak egyesek, hogy ha valamelyik égitesten értelmes élőlények vannak, s azokat űrrepülőink révén felkereshetjük, szól-e nekik is az evangélium, s meg szabad-e őket keresztelni! Nem sötét pesszimizmus-e ma már a mi világunkban a gonoszról beszélni, s a gonosztól félni? Felkattintjuk gondolatban a rádiót. Hallgatjuk a híreket: Két amerikai űrrepülő-kozmonauta kering Földünk körül már több mint egy hete, s találkoztak két társukkal, akik egy másik űrhajón meglátogatták őket. Egy szovjet szerkezet útban van a Vénusz bolygó felé, egy másik a múlt héten kísérletezett a Holdon való sima leszállással, s egyengette az útjukat azoknak, akik először jutnak majd el a Holdra. Lelkesen figyeli az egész emberiség ezeknek az égi járműveknek az útját. De mintegy e nagy ragyogás sötét háttereként elkeseredve hallgatjuk a híreket a vietnami háborúról, az indonéziai, kasmíri, rodéziai eseményekről, meg arról, ami Dél-Amerika egyes államaiban történik. Vagy, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete New Yorkban milyen tehetetlen, pedig mennyi reménységet fűztek működéséhez a népek. A lelkünk mélyén pedig ott húzódik meg a szorongás, hátha megint világháború lesz, hiszen 1939- ben se hittük, hogy akadnak őrültek, akik háborút kezdenek. Nem hittük, hogy a mi lakóhelyünk felett is repülőgépek jelennek meg, s a házunk tája csatatérré válik. Most pedig mintha még átko- zottabb helyzetben lenne az emberiség. Iszonyatos fegyverek birtokában van. Már a kisgyermekek is tudják, hogy egy új világháború végzetes lehet az egész emberiségre. S akkor akadnak olyanok, akik mérhetetlen felelőtlenséggel játékba kezdtek a TŰZZEL, egyre inkább fokozzák és kiterjesztik a háborút újabb erők, s talán pusztítóbb fegyverek bevetésével. Azt gondolják pontosan, amit a második világháború elején a németek nagy része, s velük együtt mások is. nálunk is gondoltak és hangoztattak, hogy ez segíti ki őket gazdasági és társadalmi problémáikból, s juttatja őket nagy nyereséghez, s végül a világuralomhoz. Mit lehet és mit kell ilyen helyzetben tennünk? ölhetett kézzel várjuk a mindent felperzselő atomhalált? Mire indít bennünket a szeretet evangéliuma, a nagy pa rancsolatnak embertársainkra vonatkozó része, az az evangéliumi igazság, hogy Istent mi e világon, a valóságban csak bajban levő embertársaink megsegítésével szerethetjük? Tehetünk-e egyáltalán valamit? A kérdést súlyosbítja az IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Most amikor a tél fagyos lehellete vesz körül bennünket, érezzük igazán, hogy mennyire nélkülözhetetlen a napsugár életadó melege. Amikor a bűn dermesztő hatalmát látjuk uralkodni életünkben, akkor tudjuk felfogni a Te szeretetednek gazdagságát és azt, hogy nem élhetünk nélküle. Áldunk Atyánk, hogy a szereteted nem fogy el soha, hanem melegével életet fakaszt a szívünkben és megtart a megpróbáltatásban. Áldunk, hogy szent Fiadban lehajoltál a szenvedőkhöz és gyógyulást hozott szereteted minden benned bízónak. Áldunk, hogy Jézus Krisztusban ma is közöttünk vagy és mi bizalommal könyöröghetünk hozzád. Urunk, Istenünk, kérünk, szereteted melegével olvaszd le a mi szívünkről is a bűn minden hidegségét. Vedd ki belőlünk a bosszúállás, a békétlenség, az önzés, a közönyösség és a gyűlölet indulatait. Adj erőt Szentlelked által, hogy embertársainkkal békességben tudjunk élni. Urunk, kérünk, győzd le világunkban a háborúk tüzét és teremts békességet. Nyisd meg a szívünket, s szabadíts meg minket attól, hogy egymás felett ítélkezzünk, hiszen az ítélet a Te kezedben van. Istenünk melegítsd át szívünket szereteteddel úgy, hogy új élet fakadhasson bennünk is. Áldd meg hazánkat és népünket. Segíts meg minden jószándékú munkát és add meg annak gyümölcsét. Szereteted enyhítse a szenvedők fájdalmát és adjon vigasztalást a gyászoló sziveknek. Ámen. a körülmény, hogy az USA agresszív imperialista háborús politikáját vallásos mázzal igyekszik bevonni, amivel kompromittálja a keresztyén- séget, a mi vallásunkat is. Teendőinkra nézve ebben az aktuális s nagyon veszedelmes helyzetben három lehetőséget látok. Az első feladatunk az, hogy kövessük Krisztus Urunk példáját, ß az Ö szent nevében könyörögjünk a mennyei Atyához, szabadítson meg bennünket, s az emberiséget ettől a gonosztól, a háborúnak az átkától, s kiváltképpen a vietnami népnek adjon békét és szabadságot. Higgyünk Isten hatalmában, higgyünk „az imádság erejében”, higgyünk abban, amit Krisztus Urunk az imádságról a gonosszal kapcsolatban mondott: „ez a gonosz fajzat csak böjtöléssel és könyörgéssel űzhető ki” (Mt. 17, 21). Ilyen hittel imádkozzunk a békéért, s ilyen meggyőződéses imádkozásra neveljük gyülekezeteinket is. Hiszen ma is érvényes j az ige: „Nagy erő van az igaz ember buzgó könyörgésében” (Jakab 5, 16) Másik, nem kevésbé fontos feladatunk a háború fenyegető rémével szemben az, hogy tegyünk bizonyságot békesze- retetünkről, arról, hogy a háborút bűnnek tartjuk. Nevezzük nevén a bűnt és a bűnöst. Leplezzük le nemcsak itthon, hanem az egész keresztyénség előtt, s az emberszeretet, Krisztusunk és Istenünk nevében tiltakozzunk a vietnami háború, s minden agresz- szív cselekedet ellen. A harmadik a tőlünk tellő konkrét segítés. Köztudomású, hogy a Magyar Népköztársaság hathatósan segíti nehéz harcában a hős vietnámi népet. Hogy ezt még hathatósabban tehesse, erősítsük idehaza a népi-nemzeti egységet, s fegyelmezetten teljesítsük kötelességünket a termelésben s minden jó munkában. A békéért való munka áldozatokat kíván az emberiségtől, a keresztyénektől is, tőlünk is. A „böjtölés” hozzátartozik a gonosz elleni könyörgéshez. A békéért, s a háború ellen küzdjünk fáradhatatlanul. Jó lelkiismerettel tehetjük ezt éppen mint keresztyének. Akinek külső igazolásra szorul a magatartása e tekintetben, vegye észre, hogy ma már akár az Egyházak Világtanácsa, s így a protestáns és orthodox tagegyházak, akár a római pápa lényegileg ugyanazt mondja, amit mi már lő évvel ezelőtt is mondtunk, s amivel elkezdtük békeszoligá- iatunkat. Most már azonban nem elegendő általánosságokban kívánni a békét. Tovább kell mennünk. Meg kell tanulnunk konkréten küzdeni a békéért egyes háborús tűzfészkekkel és hatalmasságokkal kapcsolatban. Ez a mostani egyetemes közgyűlésünk is tegyen így, tegyen bizonyságot evangélikus népünk öntudatos békeakaratáról. Ezt kívánja a jelen világ- helyzetben az isteni szeretet legnagyobb parancsolata. Ezért vagyunk éppen most, éppen ezekben az időkben ezen a világon. ISTEn SZERETETE Isten szeretete, amelyet megtapasztaltunk, átéltünk, ajándékul kaptunk, döntően meghatározza minden cselekedetünket, egész magatartásunkat. Jézus Krisztus minden szava, cselekedeteinek mozgató rugója és eredményei mind ebben a tényben gyökereznek. Szeretetből hajolt le a bélpok- loshoz és tisztította meg őt, Szeretetből gyógyította meg a gutaütöttet és bocsátotta meg bűneit. Jézus Krisztusnál az irgalmasság cselekedete mindig egyúttal bűnbocsánatot is jelentett. Nem véletlen, hogy szinte minden gyógyítása után hozzáteszi a meggyógyulthoz intézve szavait: a te bűneid meg vannak bocsátva. Tehát „valamiért” irgalmas az emberhez. Célja van az emberrel. És a cél a mi üdvösségünk, örök életünk. Ezért szeret bennünket, mert nem akarja, hogy közülünk egy is elvesszen, hanem azért jött hogy minden ember üdvözöljön. Isten, a mi mennyei Atyánk küldte Öt, hogy a bűnös ember megismerje Isten szeretetét Az ö szeretete egészen más, mint amit mi érzünk egymás iránt. Mi is tudunk nagyon szeretni, talán még arra is képesek vagyunk, hogy életünket odaáldozzuk — szeretetből felebarátunkért, embertársunkért. Naponként hallunk és olvasunk olyan esetekről, amelyek az emberi önfeláldozás ékes bizonyítéKai. Ennek ellenére Isten szeretete egészen más. ö, Jézus Krisztusban a* életét adta értünk. Ennyire szeret bennünket. És szeretet« kegyelem. Megbocsátja bűneinket, amellyel állandóan vétkezünk ellene és embertársaink ellen. Lehajol az elbu- kotthoz és felemeli őt. Megvigasztalja a szomorú szívűt és erőt ad neki. Atyánk ő, aki szeret, megvált és megtart bennünket. És ezzel nincs ellentétben Jézus Krisztusnak ez a parancsa: „Üj parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek, mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Ján. 13,34.) Ez meghatározza Isten gyermekeinek a magatartását. És itt már eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor azt szoktuk mondani, hogy hitünket aprópénzre kell váltanunk. Erről van szó! Isten sze- retetét, úgy egészben, ahogyan azt mi kaptuk, méltatlan és bűnös voltunk ellenére, ajándékul, tovább kell adnunk embertársainknak. Mint a domború tükör a ráeső fénysugarakat széjjelszórtan veri visz- sza, úgy a keresztyén embernek is, minden felé, világítania kell ezzel a szeretettel. Mert hogy Istent szeretjük-«, az ott kezdődik, hogy szeretjük-e embertársunkat. —r—n.
