Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-17 / 29. szám

ftp. BérM. BP. 1Í. Pré: i tai szol Eltemették D. Bercezky Albert ny. református püspököt Ilyen „szolgálat” is van. Nem mostanában találták fel. Leg­feljebb nem nevezték „szolgálat”-nak. Különösen azok nem, akiknek nem tetszik az igazság. A felszabadulás óta itthon is, de az egész protestáns ke- resztyénségben is sok szó esik az egyház prófétai szolgálatáról. Ez annyiban helyes, hogy benne az egyházi szolgálat alfáját kell látnunk, mindenekelőtt az igehirdetését, konkrété a lel- készek-papok szóbeli megnyilatkozásaiét. Hiszen aszerint ren­dezem el az életemet, ahogyan látom a jövőmet. Ezt teszi min­den ember, s minden közösség. A prófétálás: jövőbelátás. Jó lenne, ha nem venné körül akkora misztikum a pró- fétálást. Nem titokzatos dologról van szó. Nem természetfeletti csodáról. A legkevésbé észfeletti — észellenes adottságról. Hanem semmi másról, mint az igazság szeretetéről (s a meg­tévesztő hazudozás gyűlöletéről). Az, aki szereti és akarja látni az igazság valóságát, az látja, és felismeri alapvonalaiban a közeljövő eseményeit, sőt a várható távolabbi történelmi válto­zásokat is. Egyházi emberek számára 1945 után, de pár évvel azelőtt is azért vált aktuálissá a prófétai. szolgálat, mert az egyház soha nem élhet légüres térben, hanem a történelemben. Döntő fordulatok idején az egyházban is az számít, hogy milyennek látjuk a közeli s a távolabbi jövőt. Van-e jövője a szocializmusnak? — Ez volt a döntő kér­dés. Közelebbről annak a szocializmusnak, amely a saját mi­voltát komolyan veszi és a társadalmi élet gyökeres megjaví­tására vállalkozik. Voltak, akik azt hangoztatták, hogy nem kell komolyan venni a szocializmust. Egy-két év, talán csak néhány hónap, s visszaáll a régi rend. Eleinte hallgattak rájuk az egyházban is. Erre „viszketett a fülük". És nem arra, amit eleinte csak kevesen láttak, s még kevesebben mertek kimondani: az igazságot. • BERECZKY ALBERT-ben azt az egyházi férfiút gyászol­juk, aki mert, tudott és akart tisztán látni korunk legdöntőbb kérdéseiben, s látását másokkal is, mondhatjuk az egész hazai és ökumenikus evangéliumi keresztyénséggel megosztotta. AZ ELMÚLT NEGYEDSZÁZAD TÖRTÉNELME ÖT IGA­ZOLTA. Nem ö volt a hamis próféta. Igaz prófétának bizo­nyult. És ha jobban hallgattunk volna rá itthon is és világ­szerte, sok minden másként lehetne. Az Egyházak Világtanácsa volt az a fórum, amelyben Be- reczky Albert prófétai látásait az egész evangéliumi keresz­tyénséggel igyekezett megosztani. Mennyi meg nem értés fo­gadta nem egy megnyilatkozását! Most pedig majdnem ugyan­azt mondják, mint amit akkor olyan rossz néven vettek tőle, s még néhányunktól. Bizony némelyek lassan kullognak a pró­féták nyojnában. Miért kellett megvárni például, amíg az USA imperialista urai példátlan kegyetlenséggel ölnek és gyújto­gatnak, hol Koreában, hol Vietnamban, s csak most tiltakozni? Ha tizenöt-húsz évvel előbb lesz a keresztyénség a béke el­szánt őrévé, s összefog más békeszerető erőkkel, mennyire más lenne ma a helyzet. Nyilván megszűnt volna az eszeveszett fegyverkezés is, s árát a nyomor és szenvedés csökkentésire lehetett volna fordítani. Milyen aktuális most is az a prófétai szolgálat, amelyet Bereczky Albert tizenöt-húsz évvel ezelőtt kezdett el! De be­széljen most is ő maga legalább egy-két idézet útján: „Bármilyen szorongó szívvel vizsgálom át újra meg újra azt az utat, amelyen a mi egyházaink járnak a közeli évek óta és bármilyen nyitott szívvel teszem ki állandóan a teológiai állásfoglalásainkat másképp gondolkozó külföldi egyházi em­berek bírálatának, mindig arra az eredményre jutok, hogy a mi egyházaink valamit már megértettek Isten mai akaratából, amit nyugati keresztyén egyházakban még csak kevés ember lát velünk együtt, s túlnyomó részben még ezután kell ezt az újat megérteniök. Egész lényemet megrendítő kérdés születik meg ebből: vajon az a prófétai szolgálat, amit mi igyekszünk végezni azzal, hogy egy gyökeresen átalakuló új világban a helyünket, mint egyház betöltjük, a szolgálatunkat, mint egy­ház elvállaljuk, s a konkrét feladatokban engedelmesen cse­lekszünk — vajon ez nem az egész egyház, vajon ez nem az egész keresztyénség útja és szolgálata-e?” „A világtörténelem fejlődésének mostani szakaszában két­féle társadalmi rendszerben él az emberiség s a két rendszer békés együttélése élet-halál kérdés az emberiség számára. Ez a békés együttélés és a jövő megoldásra váró kérdéseinek a jövőre való bízása: lehetséges. Nagyon nyomatékosan, na­gyon sokszor hangsúlyt kapott, hogy ez a lehetőség nem múlik azon a félen, amely a szocializmust építi. Nem kétséges, hogy nekünk a növekvő nemzetközi feszültség idején hol a helyünk. Nekünk — most a magunk egyházairól beszélek — nem csupán földrajzilag van keleten a helyünk, hanem egész lelkületűnk­kel és minden szolgálatunkkal a békéért küzdő nagy tábor mellett van a helyünk. A világ békéjének megmentéséért való nagy munkát éppen úgy nem egyházi tényezők kezdeményez­ték, mint ahogy az elnyomottságból és igazságtalan sorsból való feltörekvés nagy világmozgalmát se egyházi emberek vet­ték kezükbe. Nagyon sok felfedezés, az emberiség életét elöbbrevivö találmány ezen a világon nem az egyház bölcsőjé­ben született. Mégsem akadályoz meg a hitünk minket abban, hogy hálásan elfogadjuk ezeknek áldásait. Most ugyanez a helyzetünk. És ebben a helyzetben mi nem csupán a lelkek békességéért, hanem világosan és határozottan a földi békes­ségért akarunk helytállni és egy új világháború elképzelhetet­len rémségei ellen foglalunk állást azokkal szorosan együtt akik akár hisznek, akár nem, az emberiségnek javát szolgálják. A bizalmatlanságnak és az egymástól való félelemnek sötét árnyéka borul rá a világra. Vajon ki tudjuk-e, ki merjük-e mondani Isten színe előtt és az egész világ számára — hogy nem szükségszerűen kell a félelem és a halál árnyékában ülni, lehet napfényben is?” (Bereczky Albert: A keskeny út 235.. 240. oldal.) Mi evangélikusok is hálásan köszönjük Bereczky Albert prófétai szolgálatát. Dr. Vető Lajos Előző számunkban már hoz- uk a szomorú hírt, hogy D. Bereczky Albert ny. reformá- us püspök július 4-én, életé- íek 73. évében hosszas szenve- lés után elhunyt. Temetése íudapesten volt július 9-én, a farkasréti temetőben. A gyá- zoló család tagjain kívül nagy zámban vettek tőle végső hú­sút tisztelői, hívei, ismerősei. V végső tisztességadáson meg- elent Prantner József, az Ál­ami Egyházügyi Hivatal elnö- :e is, szintúgy püspökeink ve- etésével sok lelkészünk és irofesszorunk. Egyetemes Egy- lázunk elnöksége koszorút he- yeztetett az elhunyt ravatalá- a és írásban is kifejezte rész­ltét a testvér-egyháznak és a [yászoló családnak. A gyász- zertartás keretében dr. Bartha "ibor debreceni református lüspök, a református zsinat elkész-elnöke, és Szamosközi stván budapesti református lüspök, az elhunyt utóda, mél- atták Bereczky Albert mun­kásságát. Bereczky Albert életrajzából a következőket emeljük ki. Budapesten 1893. augusztus )-én született. Apját korán él­esztette. özvegy édesanyja kovács Géza ref. lelkészhez lent feleségül. A gimnázium :lső osztályait Kecskeméten irta, majd Pápán fejezte be. ;t lett teológussá, aminek iesanyja nem örült, mivel fiát iplomáciai pályára szánta, agy hatást gyakorolt rá már imnazista korában Viktor Já- os. Vele való első találkozásá­ul Bereczky Albert úgy nyilat- ozott, hogy „életében először kkor érte villanyütésként Jé- us Krisztus személyiségének reje”. Lelki fejlődésére ko- íoly hatást gyakorolt egy nyá- i konferencia, amelyet néhai ődmaniczky Pál, akkor felső- zeli evangélikus lelkész paró- hiáján tartottak. Ekkor kezd- ; el igehirdetői pályafutását evelőapja gyülekezetében, aki íegérttette vele a lelkészi hi- atás komolyságát. Fiatalos tü- elmetlenség lett csakhamar rrá rajta. Szenvedett egyháza slki tespedése miatt, s az volt a véleménye, hogy: „Az evan­gélium terjedésének csak egy akadálya van: az egyház.” Megismerkedett az akkori idők mozgalmi kegyességi irányza­taival. Próbálkozott iszákos­mentő evangelizációval. De rá­jött arra, hogy csak a tényle­ges gyülekezeti szolgálat nyug­tatja meg és elégíti ki. Amikor látta a gyülekezeti élet akkori fonákságait, rövidesen felis­merte, hogy az egyházban a kulcskérdés egyetlen személy a lelkipásztor. Miután rövid tanulmányutat tett Syájcban s megnősült, Sal­gótarjánban, Dunabogdányban. Pécelen lelkészkedett. 1930-tól pedig a főváros külterületén, majd mint Kálvin .téri lelkész végzett szolgálatot. A főváros­ban élte át a második világ­háborút, s ahogyan korábban is a szegények és elnyomottak sorsa nyugtalanította, úgy most előre látva, micsoda végzetes következményekkel jár majd az, hogy az ország akkori poli­tikai vezetői Hitlerhez szegőd tek, csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz és sok üldözöttet megmentett. A háború végeztével nagy erővel szólaltatta meg Isten igéjét: bűnbánatot és megúju­lást sürgetett. Hangoztatta, hogy az egyház útja az új tár­sadalmi korszakban csakis a szolgálat lehet. Ez az út „kes­keny út”, de az egyháznak csak ez lehet a missziója. Ige­hirdetéseiben is bátor harcosa volt a békének, s ugyanúgy a különböző nemzetközi fórumo­kon, a békevilágtanács s az egyházak világtanácsa gyűlé­sein. A felszabadulás után a kultuszminisztériumban állam­titkári tisztséget viselt. Ország- gyűlési képviselő is volt. 1948. szeptember 28-án választotta püspökké a dunamelléki refor­mátus egyházkerület. Hosszú időn át volt elnöke, majd halá­láig tiszteletbeli elnöke a Ma­gyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsának. 1956 nyarán külföldi szolgálata során érte agyvérzés, amelyből többé nem gyógyult fel. Súlyos beteg özvegye (szül. Bencsik Piroska, 5 leánya és 9 I unokája gyászolja. Püspökeink két nemzetközi egyházi gyűlésen A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága ezévi gyűlését július 17-től 23-ig Belgrádban tartja. Egyházunk képviseletében az LVSz VB ülésén DR. VETŐ LAJOS püspök vesz részt, mint megfigyelő. A meghívólevél szerint a meg­hívás elfogadása lehetővé teszi egyházunknak, hogy közelebb­ről megismerkedjünk a Lutheránus Világszövetségben folyó munkával s a jelenlegi különleges problémákkal, valamint hogy kapcsolatainkat erősítsük a többi tagegyházzal s magával a végrehajtóbizottsággal. Július 11-én négytagú magyar küldöttség utazott Genfbe, hogy részt vegyen az Egyház és társadalom című ökumenikus konferencián. A küldöttség tagjai: DR. BARTHA TIBOR refor­mátus püspök, D. KÁLDY ZOLTÁN evangélikus püspök, DR. OTTLYK ERNŐ professzor, a magyar ökumenikus tanács főtitkára, és DR. TÓTH KÁROLY lelkész, a református zsi­nati iroda külügyi osztályának vezetője. A kéthetes ülésen (július 12—26.) szociológusok, közgazdászok, pszichológusok és teológusok azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy mi az egyház szerepe forradalmi változásokat átélő világunkban az emberi­ség igazságos, békés és emberhez méltó életének kialakítása terén. D. Káidy Zoltán a Béke-viiágtanács magyar delegátusai között Az Országos Béketanács jú­lius 6-i ülésén az elnökség be­jelentette, hogy a Békevilágta­nácsba öt magyar tagot dele­gált, közöttük D. Káidy Zoltán evangélikus püspö­köt. Egyházunk egyik püspöké­nek ez a tisztsége megtisztel­tetést és kötelezettséget jelent mindnyájunkra nézve a tekin­tetben, hogy népünk és az em­beriség békéjéért továbbra is odaadóan fáradozzunk. D. Káidy Zoltán püspökre s békeszolgálatára Isten áldá­sát kívánjuk. AZ EGYHAZAK VILÄG­tanAcsa az amerikai terrorbombázAsok ELLEN VIETNAMBAN Az Egyházak Világtanácsa táviratot intézett Johnson amerikai elnökhöz, amelyben tiltakozik a vietnami bomba­támadások kiszélesítése ellen. Nyomatékosan felszólítják egyúttal az elnököt, hogy „a harcmezőt elhagyva üljön a tárgyalóasztalhoz” és ragadjon meg minden lehetőséget a tár­gyalások fölvételére. 01 ÉLET Ki ne hallotta még idős em­berek szájából ezt a mondatot: ha én egyszer ki tudnám cse­rélni a megrokkant lábamat egészségesre, rosszul működő szívemet egy újra... Ezek mö­gött a teljesíthetetlen sóhajok mögött ott van annak a tudata, hogy azt a lábat másként is lehetett volna használni, hasz­nosabb utakat kellett volna vele megtenni. És azzal a szív­vel is jobban kellett volna ta­karékoskodni. Több szeretetet kellett volna sugároznia. Va­lami ilyesmiféle lehet ezek mö­gött a sóhajok mögött. Valóban igaz az, hogy az új dolog bizonyos fokig befolyá­solja életfolytatásunkat. Üj ru­hában nem végzünk házi mun­kát. Űj lakásban nagyobb fi­gyelmet fordítunk lábbelink tisztaságára. Cj barátaink előtt igyekszünk kellemes benyo­mást kelteni. Oj munkahelyen minden érőnkkel „nekifek­szünk” a munkának. Szeretjük is az „újat”. Idő­közönként felújítjuk otthonun­kat, ruhatárunkat, szélesítjük baráti körünket. Néha azonban érezzük, hogy nem elég külsőleg megújulni. Belső lázunkat nem csillapítja még az sem, ha körülöttünk minden megújul, megszépül, ha mindent kicserélünk is, va­lami mégis hiányzik ilyenkor az életünkben. Valóban szeretnénk a szivün­ket kicserélni. De nemcsak azért, mert megromlott műkö­dése, hanem azért, mert érez­zük, hogy üres. Nagyon üres. Érzések nélküli lett. A szere­tet kihalt belőle, a reménység megfakult, a jóság elköltözött* hogy átadja helyét mindannak, ami rossz és sötét, amit így mondunk: a bűn! Az új élet mindig ajándék! A mélységből kiáltó embert Is­ten mindig meghallgatja. Meg­újítja életünket Szentleikével, amit ajándékul ad nekünk. Nem cseréli ki a szívünket, de megtölti azt újra szeretettel és reménységgel. Elveszi belőle, ami rossz és megajándékoz a legfőbb jóval: kegyelmével. Erre az új életre hiv bennün­ket ma is Isten igéje. Hív, mert tudja, hogy szükségünk van er­re az ajándékra, de azt is tud­ja, hogy mi nagyon ragaszko­dunk a régihez. Az új életben járás feladatot is jelent. A legnagyobb és legnehezebb feladat: hinni, hogy Krisztus­sal együtt élünk. Akik új élet­ben járnak, azok meghaltak a bűn számára, és élnek az Is­tennek. Naponta meghalnak Jézus Krisztus kegyelme által a bűnnek és naponta feltá­madnak az igazságra. Naponta kell könyörögnünk az új éle­tért és Isten naponta megaján­dékoz vele bennünket. —r —n D. DR. NIKLOT BESTE PÜSPÖK 65 ÉVES A Mecklenburgi Evangélikus Tartományi Egyház püspöke, D. Dr. N. Beste július 2-án töl­tötte be 65. életévét.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom