Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-17 / 29. szám

’Zsinat elé mmmEmm Meg kell erősödnöd! Efézus. 3, 13—21. Bizonyára mindenki hallott ilyen vagy ehhez hasonló mon­datot orvos ajkáról elhangzani: „Meg kell erősödnie a beteg­nek!” Ezen a mondaton az orvos rendszerint azt érti, hogy a betegnek jól kell táplálkoznia, hogy kibírja a betegség sok szenvedését, a. műtéti beavatkozással járó testi legyengülést ki­heverje s végül is a megerősödött szervezet ellenálló ereje győzzön a betegségen. Ha a beteg testileg legyengül, a halál sokkal könnyebben elragadhatja az élők sorából. Persze ugyanakkor lelki megerősödésre is gondol az orvos, amikor ezt a kifejezést használja. A betegnek „jól kell tartania magát" lelkileg is, hogy könnyebben állhasson ellen a betegség lélek­romboló és a halál szakadéka felé húzó erejének. A keresztyén, Krisztusban hivő emberrel is megtörténik, hogy elcsügged, ellankad, hite megerötlenedik. Talán éppen akkor, ha betegség éri, megérinti a halál szele vagy valami gond, aggodalom nehezedik életére. Ilyenkor meg kell erő­södnie „a belső emberben". Újra fel kell támadnia az alá- hanyatló hitnek, mely a Krisztusra, Isten szeretetére tekint s a külső bajok között, azok ellenére is belső békességre segít. A naini özvegyasszony bibliai története is egy lelkileg el­gyengült, elerőtlenedett, beteg asszonyt állít elénk. Ez az asz- szony férje után egyetlen gyermekét vesztette el. A halál el­ragadta őket. Egyedül maradt. Ügy érezte, mindene elveszett. Ö maga gyenge, nincs aki támogatná. Mi lesz már most ővele. Nem tudott mást tenni, csak sírt, sirt bánatában. Bizonyára elemésztette volna a szomorúság, ha Jézus hozzá nem lép és talpra nem állítja. Jézus nagyon jól tudta, hogy ennek a lelki­leg legyengült asszonynak meg kell erősödnie. Ezért lép az asszony mellé a vigasztalás szavával: „Ne sírj!” és ezért lép a koporsóhoz életadó hatalommal, hogy a szavak és a csele­kedet által az asszony erősítést kapjon. Az efézusi gyülekezet, amelyhez igénk üzenete először el­hangzott, bánatos, csüggedő gyülekezet volt. Bánatuk, csügge- désük oka az volt, hogy Pál apostol fogságba került. Aggód­tak sorsa miatt s reménytelenül tekintettek gyülekezetük jövője felé. Pál világosan látta, hogy ennek a csüggedő gyülekezetnek meg kell erősödnie. Ezért szólal meg vigasztaló, erősítő, báto­rító hangon: >rNe csüggedjetek... erősödjetek meg!” Lelki, „belső emberben", hitben való megerősödésről van szó nyilván­valóan. A gyülekezetnek olyan hitre való eljutásra van szük­sége, amely hit a külső nyomorúságok között, azok ellenére is örvendező reménységben tart meg. Pál apostol szavai szerint a belső emberben való megerő­södés a Lélek, vagyis a Szentlélek által lehetséges. Istennek a Lelke az, aki megerősít minket. Nem is egyszerűen megerő­södésről van tehát szó, olyan folyamatról, amely önmagunkból indul ki, hanem megerősítésről, amely a Szentlélek Űristentől indul ki, oki minket meggyengült, elerőtlenedett embereket munkáló keze alatt erősekké tesz. A Szentléleknek megerősítő munkája pedig nem más mint a mi hitben való megerősítte- tésünk. Az ige ezt így mondja: „Lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben!” Ez a Szentlélek munkája, amit a mi belső emberünkben végez: hitet munkál a mi szívünkben, azaz Krisztust költözteti a mi szívünkbe. A Szentlélek, aki a hit által szívünkbe költözteti Krisz­tust, elvezet Istennek mint Mennyei Atyának a megismerésére is. Jézus Krisztus Atyja a mi Atyánk is, mi róla neveztetünk, vagyis gyermekei vagyunk. Ezért lehet meggyökereznünk a szeretetben. Nem is egyszerűen arról van szó, hogy a mi sze- retetünknek kell megerősödni, hanem inkább arról, hogy az Isten szeretetében kell gyökeret vernünk, abba kell bele­kapaszkodnunk s azon kell szilárdan állnunk, mint biztos ala­pon, erős kősziklán. Ezt az Isten szeretetébe való belegyöke- reztetést is a Szentlélek végzi életünkben. Ö ismerteti meg velünk Isten jóvoltának szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát, így szabadít meg a csüggedéstöl, kétségbeesés­től, így erősít meg a belső emberben. Hogyan nyerhetjük el már most mi a Szentlélek erejét? Ügy, ahogyan az efézusi gyülekezet: könyörgés által. Pál imád­kozott azért, hogy a gyülekezet megerősödjön a Lélek által a belső emberben. A mi Urunk Jézus Krisztus Atyjához fordult, ahhoz az Atyához, aki nekünk is Mennyei Atyánk, akihez mi is teljes bizalommal fordulhatunk mint szerető gyermekek sze­rető atyjukhoz. Ö „véghetetlen bőséggel mindeneket megcse- lekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk a Xhibennünk munkálkodó erő szerint”. Megcselekedheti és meg is cselekszi, mert szeretete „minden ismeretet felülhaladó’ szeretet. Isten pazar bőkezűséggel adja a mibennünk munkálkodó erőt, vagyis a Szentleiket megerősítésünkre, hogy ne legyünk elcsüggedt, hitben megfáradt keresztyének, hanem a hitben, belső emberben hatalmasan megerősödött emberek, Isten sze­retetében gyökerező, az ö dicsőségét hirdető tanítványok. Vető Béla A lelkészt szolgálat célszerű beosztásáért A LÉLEK KI DÉLAFRIKAI PÜSPÖK NEM UTAZHATIK GENFBE A dél afrikai kormányható- ságak megtagadták A. H. Zulu püspöknek a kiutazási enge­délyt, hogy résztvehessen a genfi Egyház és Társadalom világkonferencián, amelyet jú­lius 12-től július 26-ig rendez meg az Egyházak Világtaná­csa. A délafrikai püspök a konferencia 8 elnökének egyi­ke lett volna. TIILILÄ PROFESSZOR NYUGALOMBA VONUL A Helsinki-i Egyetem Teo­lógiai Fakultásának rend­szeres teológiai professzora, dr. Osmo Tiililä szeptember 1-én nyugalomba vonul. Tiililä aktív munkatársa volt sok nemzetközi szervezetnek, 1948- tól 1961-ig tagja volt a Luthe­ránus Világszövetség Végre- hajtóbizottságának és 1950-től 1952-ig a Teológiai Bizottság­nak. De igazán világhírnévre akkor emelkedett Tiililä pro­fesszor, amikor 1962 októberé­ben kilépett a Finn Evangé­likus Egyházból, mert nem tu­dott egyetérteni az egyházban érvényesülő modernista irány­zattal. Kilépése ellenére pro­fesszor maradt a helsinki-i egyetemen, ami annál megle­pőbb volt, hiszen éppen a hit­es erkölcstan tanítója volt. I RODÉZIAI METODISTÁK A NÉGEREK JOGAIÉRT A Rodéziai Metodista Kon­ferencia, amelynek 201 gyüle­kezetben mintegy 35 000 tagja van, határozottan állást fog­lalt a rodéziai kérdés békés megoldása mellett. Követelte, hogy afrikaiak számarányuk­nak megfelelően legyenek kép­viselve a kormányban. A Ro­déziai Metodista Egyházat amerikaiak létesítették Rodé- ziában. Ralph E. Dodge püs­pöküket a rodéziai kormány 1964-ben kiutasította Rodéziá- ból és azóta sem térhetett vissza hazájába. Az igehirdetés egyházunk közügye. Ezért az igehirdetői szolgálat sem szakítható ki egyházunk egészének összefüg­géséből. A lelkészi szolgálat célszerű beosztásában is egész egyházunk érdekelt. Törvény- javaslatunk segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy az egy­házi szükségleteknek megfele­lően, minél célszerűbben lehes­sen megoldani a lelkészek szol­gálatának beosztását. Ezt a célt szolgálja a püspök lelkészkinevezési joga is, vala­mint a lelkészek áthelyezésé­nek lehetősége is. Nem új dol­gok ezek egyházunkban, az 1953-as zsinat léptette életbe ezeket a megoldási lehetősége­ket, azóta az egyházi élet gya­korlata igazolta ezeknek a szükségességét. Igen sok gyüle­kezetünkben szolgáinak áldás­sal olyan lelkészek, akik a püs­pök lelkészkinevezési jogának gyakorlásával kerültek oda. A püspök lelkészkinevezési jogának gyakorlására akkor kerül sor, ha azt a gyülekezet kéri, vagy ha a lelkészválasz­tási eljárás során nem akadt olyan lelkész, akit a presbité­rium megválasztásra tudott volna jelölni szótöbbségi sza­vazattal. A püspök maga dönt a lel­kész kinevezése tekintetében, de — amint eddig is, úgy a jö­vőben is — érvényesül a szé­les körű megvitatás és tárgya­lás szempontja. „A püspök úgy gyakorolja lelkészkinevezési Zsongnak lelkemben a sza­vak, a néhány évtizede olva­sott Zilahy-regény címe nyo­mán. Gondolatok indulnak út­jukra s már a kezdősebességük is oly nagy, hogy alig lehet pa­pírra vetni őket. Futok utánuk, s talán egyik-másik foszlányát még megragadhatom s ide- kényszeríthetem a sorok közé. A lélek kialszik, — így szólt a cím, amely néhány magyar sorsát takarta, akik a „hét szűk esztendő” valamelyikén kisodródtak Amerikába. Időn­ként összejöttek, hazai dol­gokról beszélgettek, s egyre döbbentebben vették észre mint apad ki a kút, a hazai él­mények tárháza. Egyszercsak a Rózsák-terére vezető utca neve esett ki az emlékezet ros­táján: „A lélek kialszik”, j Prófécia van ebben, vagy az örök sors megjövendölése? Ko­hóba kerül-e a magyar lélek idegenben, ahol összeolvaszt­ják más elemekkel és csak egy idegen csengésű név marad utána? Gyötrő kérdések, ame­lyekre nem lehet egyszerűen feleletet adni. Keresem ma­gam is, és majd hogy nem a „hit” nyílt tengerére evezek ki a válaszért. Olvasgatok meg­öregedett szülők tekintetéből, hozzátartozók hangjából, akik két marokkal kapaszkodnak a reménység kötelébe, hogy hor­gonyuk legyen a messze sod­ródott kedvesnek. Levelek ke­rülnek elém, amelyeket ma­gyarul fogalmaztak és éppen úgy, ahogyan az áldott emlékű tanító, vagy tanár tanított fo­galmazni. Még Petőfi és Arany idézetek is fellelhetők bennük. Hírek jutnak fülembe ismert és ismeretlen emberekről, jó- s balsorsba jutottakról, ábrán­dokról és beteljesedésekről. És viaskodnak benne az érzések. Az „igen” és a „nem” kibékit- hetetlenül ágaskodik egymás­nak és legszívesebben egy ször­nyű tévedésnek minősíteném a hazától „elszakadást”. Téve­désnek, amelyet ezerszer is ki lehet javítani. Mert a kérdés továbbra is az: mi a haza. Azt hiszem túl vagyunk azon, amit Ábrányi szavalt, hogy hegy, völgy, me­ző, madárdal, s ki tudja költői lelkét hány tárgy ragadta meg, amikor azt fogalmazta: „Mi a haza?” Mindannyian érezzük, hogy ennél jóval több. És nem is annyira kívül kell keres­nünk, hanem nagyon is mé­lyen, a szívünk legbelsejében, ahol már megfogalmazni sem lehet A magyar Odisszeuszok „honvágya” ebből táplálkozik. De mit is akarok kifejezni? Választ keresek egy régi re­gényeimre. Meg akarom cá­folni hamis próféciáját, bírók­ra akarok kelni áligazságával. Nem könnyű feladat, de úgy érzem, oldalamon állnak az el­jogát, hogy ülés keretében ta­nácskozik az egyházkerületi felügyelővel, a Teológiai Aka­démia dékánjával, az illetékes esperessel, áz illetékes gyüle­kezeti felügyelővel, illetőleg helyetteseikkel, a helyi lelké­szekkel vagy egy szomszéd lel­késszel. Ezek, de különösen az esperes és a gyülekezeti fel­ügyelő a püspökkel együtt mind felelősek azért, hogy a gyülekezetben az egyházi hiva­tal betöltése méltó módon tör­ténjék.” A püspök az alkalmasnak ta­lált lelkész hozzájárulását írás­ban bekéri, majd a lelkészhez, a gyülekezethez, az espereshez intézett iratával nevez ki lel­készt a gyülekezetbe. Az esperes a püspök leiratá­nak vétele után nyolc napon belül összehívja a gyülekezet presbitériumát, jegyzőkönyvbe véteti a püspök lelkészkinevező iratát, majd a presbitérium a kinevezett lelkész nevére kiál­lítja a díjlevelet. A lelkész be­iktatása istentiszteleten és köz­gyűlésen történik, mint a meg­választott lelkész esetében. A lelkészi szolgálat célszerű beosztását szolgáló másik lehe- tőség az, hogy a lelkészt át le­het helyezni egyházkormány­zati úton. Ez sem új dolog, már az 1953-as egyházi törvény is lehetővé tette. Az élet igen sok olyan esetet hoz elő, amikor célszerű a lelkész áthelyezése más gyülekezetbe. Leginkább akkor van erre szükség, ami­hagyott, megőszült és megrok­kant édesanyák és édesapák, ittfelejtett testvérek és gyer­mekek. Azt sem tudom, hogy jó fegyvert választottam-e a viaskodáshoz, mert a józan ér­vek leperegnek a távolság acél­pajzsairól. De a magyar Odisz- szeuszokat, akiknek magyar korukban dobbant először a szíve, elérik soraim. Én különbséget látok, még­pedig mélyreható különbséget 1906 és a fél évszázaddal ké­sőbb történt emigráció között. Elsősorban abban, hogy 1906- ban, vagy korábban a minden­napi kenyér szűkös volta kény- szerített sok tízezer magyart, hogy vándorbotot ragadjon, s menjen Pennsylvania bányái­ba, vagy a metropolisok külvá­rosaiba. A „felfutó amerikai ipar világa” volt az, amely el­nyelte nemcsak hazánk nincs­telen tízezreit, hanem Európa szinte valamennyi országáét. Munkát, otthont adott s cseré­be a szívüket kérte. És azt oda­adták, mert a hazai termőta­laj oly vékony volt számukra, hogy kiégtek a gyökerek. Es mindennek valóban az lett az ára, hogy „a lélek kialudt”. A háború-tépte Európa és hazánk más körülmények közé került Itt harcra kellett in­dulni a romok ellen, az elma­radottság ellen, küzdeni kellett egy új életért. Kemény és szin­te megoldhatatlannak látszó feladat előtt álltunk. Nem cso­da, hogy sokan gyengének érezték erejüket, megfáradtak. Azon sem csodálkozunk, hogy sokan elvesztették egyensúlyu­kat a fejlődés iramában. Lel­kűk szakadékhoz ért s megtor­pantak a nehézség láttán. Könnyebb és olcsóbb megoldá­sokat kerestek, naposabb tá­jakra húzódtak. De az a világ, amely befogadta testvéreinket, már nem várta tárt karokkal. Mert az a világ is merőben más lett. A nagy „népvándor­lást” hűvös idegenséggel szem­lélte, „menekülteknek” szorí­tott helyet. Munkát adott, de hazát nem. Lényegében tehát szaporították az úgynevezett „gyökértelen társadalom” amúgy is magas létszámát az utóbbi idők tízezrei. De vajon teljesen gyökérte- lenné váltak a mi magyarja­ink, és bennük is szunnyadni készült a lélek, mint a koráb­ban kivándoroltaknál? Ebben a kérdésben találtam meg ma­gam is a helyzet kulcsát. Elgondolkodtató dolgok áll­nak előttünk. Először is sok százezerre rúg az utóbbi évek kor a hosszú évek, vagy évtize­dek szórványban eltöltött szol­gálata után, kerülhet más gyü­lekezetbe a lelkész, ahol nem annyira megerőltető a munka. A törvényjavaslat természete­sen nem részletezi azokat az okokat, amiért az áthelyezésre sor kerülhet, hanem összefog­lalóan mondja ki, hogy „gyü­lekezeti lelkész egyházkor­mányzati úton való áthelye­zése egyházi közérdekből tör­ténhet, ha a püspök megálla­pítja annak szükségességét”. Itt is érvényesül a sokoldalú megbeszélés szempontja. „A püspök úgy gyakorolja a lel­kész áthelyezésének jogát, hogy zárt ülés keretében ta­nácskozik az egyházkerületi felügyelővel, a Teológiai Aka­démia dékánjával, az illetékes egyházmegyei elnökséggel, az illetékes gyülekezeti felügyelő­vel és egyik szomszéd lelkész­szel.” A lelkész egyházi közér­dekből történő áthelyezését a püspök lelkészkinevezési joga alapján gyakorolja. A törvényjavaslat arról is gondoskodott, hogy az egyházi közérdekből történő áthelyezés megváltoztatását kérhesse a lelkész. Ebben az esetben az országos felügyelőből, a két püspökből, a két egyházkerü­leti felügyelőből, az illetékes egyházkerület szolgálatára nézve legidősebb espereséből, az országos egyházi jogtaná­csosból álló testület dönt. Dr. Ottlyk Ernő „rokonlátogatása” innen „oda”, onnan „ide”. Azután feltűnő a sűrű levelezés. Az évi levele­zés száma több millióra tehető. Ez a két tény messze túl mu­tat önmagán. Ezek arról ta­núskodnak, hogy a rokoni kap­csolatban, a magyar szó kiej­tésében és leírásában a gyöke­rek hazai talajban vannak. A legerősebb kötelékek egyikével kell számolnunk. Élményeim vannak arról, hogy a külföldön élő magyarok milyen túláradó örömmel, szinte könnyes szem­mel beszéltek velem magyarul. Nem is mondhatunk mást, mint írjatok és beszéljetek mi­nél többet magyarul! De számontartunk egyéb je­leket is. Azok az egyházi, ba­ráti csoportok, amelyek ma­gyar kolóniákból, esetleg or­szágokra (világrészekre) kiter­jedt kapcsolatokból képződtek, mind tudatos ápolói a magyar­ságnak és mind hangos tilta­kozás az ellen, hogy „a lélek kialudjék”. Ápoljátok is ezt a kapcsolatot bensőségesen! Mi bizakodva tekintünk minden magyar kapcsolatra, minden magyar szóra. A magyar haza, amelytől mintegy 1 millió fia él távol a földkerekség szinte valamennyi országában, a magyar szón és a magyar érzés tudatos ápolá­sán keresztül áll érintkezésben gyermekeivel. Nem mindig hi­vatalosan. Sőt! Legtöbbször szülőkön, barátokon keresztül. Néha a temető korhadt fake­resztje az egyetlen kapcsolat. De úgy érezzük, mindez erős és széttéphetetlen. A gyöke­rek tehát itt vannak a szülő­hazában. Persze, a tárgyilagossághoz az is hozzátartozik, hogy van­nak, akik szántszándékkal tép­ték ki magukat a haza föld­jéből. Ábrányival fejezzük ki magunkat; akik úgy hagyták el hazájukat, hogy: „A haza vesszen!” Ha van becstelen dolog a világon, akkor ez azok közé tartozik. Én hiszek abban, és a tények mást mondanak, mint amit egykor Zilahy így fogalmazott: „A lélek kialszik”, nem áll. A világszerte szétszórtan, kisebb vagy nagyobb csoportokban élő magyar Odisszeuszokban a honvágyon túl erős az akarat a kapcsolatok tudatos ápolá­sára a közös hazával és ezek­ben a magyarokban a lélek soha nem fog kialudni. Dr. Rédey Pál Gy. Szabó Béla kiállítása Hivatali szobám egyik falát bekeretezett fametszet díszíti. Arckép. Nemcsak egykori ta­nítómesteremre, Járosi Andor kolozsvári ev. teológiai tanár­ra és esperesre emlékeztet, hanem a kép alkotójára, Gy. Szabó Bélára is. Többször lak­tam vele együtt Járosiéknál s étkeztem együtt asztaluknál. Most örömmel fedeztem fel a metszetet a Nemzeti Galéria termeiben, Gy. Szabó Bélának — 1957 óta a Román Népköz- társaság érdemes mesterének — gyűjteményes kiállításán. Egy egész délelőtt bolyong­tam a kiállított fametszetek fe­kete-fehér világában. Fametsző munkásságát, kezdettől máig, kísérhetjük nyomon. Köszön­jük a Román Népköztársaság­nak, hogy miután Lugánóban, Pekingben, Liegeben, Bruxel- lesben, Tokióban, Anversben, Moszkvában, Rigában, Lenin- grádban, Drezdában, a brazíliai Biennálén, Bukarestben é6 Ko­lozsvárt megcsodálhatták Gy. Szabó metszeteit, itt is lehető­vé tették kiállításukat. Mit láthatunk? — Első köny­vének, a „Liber Miserorum”- nak a szegények életét bemu­tató négyszögeit és nagyméretű Dante illusztrációinak tablóit, az utolsó évek méltán kiemelt alkotásait. Közöttük helyezke­dik el a többi. Bő ízelítő eddigi munkásságából. Bebarangolt tájak, a Szamostól a Sárga fo- lyóig, Kolozsvártól Pekingig, a Hólyától, Bugacig és a görög tengerpartig. Állatok: őzike, mókus, fürdőző bivalyok. Jóba­rátai: az erdő és a fák. Törté­nelmi arcképek és önarcképei. Csokonai illusztrációit már a tavalyi könyvnapon megjelent Lilla-daiokból ismerjük. Külön kell megemlítetnünk „Baran­goló könyvének” képeit, ame­lyeket 1938-ban gyenesdiási üdülőnkben készített elő ki­adásra. Gy. Szabó művészete nem­csak azért nagy, mert még a színekről és tónusokról is tud vallani sokszor bravúros tech­nikája segítségével, hanem azért, mert munkája közben állandóan dönt. A lényeget, a szerkezetet, az összefüggést ke­resi. Ezek érdekében kell el­döntenie, hol fut az a vonal, amely a fényt az árnyéktól el­határolja. Szüntelen döntésben végzi művészi munkáját, de úgy, hogy megmutatja: nem szükséges megmerevedni; fi­nomságokat, átmeneteket, sőt színeket is meg lehet közelíteni — csak szeretni kell azt, ami­hez, vagy akihez ezzel a ke­mény módszerrel közeledünk. Ez teszi emberségessé, meleg­gé, elgondolkoztatóvá, feloldó- vá és emélyültté Gy. Szabó képeit. Egyszerű vasutas szülők gyer­meke. 1905-ben született Gyu­lafehérváron. Gépészmérnöki diplomát szerzett, de sokáig nem tudott elhelyezkedni. Ha­marosan teljesen a művészet­nek adta magát A rend szere- tetét és a munka fegyelmét magával hozta •mérnök-korá­ból. Nemcsak kiváló tehetségű, hanem rendkívüli szorgalmú művész. .Gyűjteményes kiállí­tásának most kiadott katalógu­sa szerint, mintegy 200 olajké­pet, 1000 pasztellképet, 100 ak- varellt festett, több mint 900 fametszetet és 11 000 ceruza-, tus- és szénrajzot alkotott. — Fametszőnek tartják, pedig festő is, a színek szerelmese. Bugacra, Szánkra, dr. Esze Tamás hívta meg. Ö közölte, elsők között sajtó útján az az­óta nemzetközi elismerésben részesült művészt, a Román Népköztársaság kiváló meste­rét. Benczúr László ANGLIAI EGYHÁZAK A VIETNAMI BÉKÉÉRT A brit külügyminiszter M. Stewart fogadta a külügymi­nisztériumban a Brit Egyház­tanács küldöttségét, amely a Tanács által már áprilisban elfogadott határozatot adott át a vietnami háborúról. A kül­döttség ugyanakkor kérdést intézett a miniszterhez, hogy nincs-e szándékában a brit kormánynak határozottabb lé­péseket tenni a vietnami há­ború befejezése érdekében. A brit külügyminiszter egyetértett az Egyháztanács elgondolásaival, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy eddigi brit béke­törekvések hatástalanok ma­radtak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom