Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-03-14 / 11. szám

Az igaz hit akadályai Máté 15, 21—28. Mai igénkben a démonoktól gyötört leány édesanyjának nagyra érlelődött hite áll a középpontban. Az is kétségtelen, hogy ennek az anyai szerétéiből kiinduló hitnek rendkívül nagy akadályokat kellett leküzdenie, míg eljutott a Jézus Krisztusban megjelent kegyelemhez. Az igaz hitnek mindig nagy akadályai vannak: itt há­rom is. Az első akadálynál azok torpannak meg, akiket megret­tent Jézus hallgatása hangos, könyörgő imádságaikkal szem­ben. Égető kínt okoz a fájdalom, a betegség, a földi élet vala­melyik nyomorúsága. Azonnali orvosságra volna szükség. Sa­ját bajunk ösztönöz, önérdekünk felkorbácsol, hogy kérjünk, könyörögjünk. És íme, mi is úgy járunk, mint a pogány, ka- nanita asszony, könyörgő imádságunkra a kegyelem Ura hall­gatással felel. Ügy érezzük ilyenkor, hogy irgalmatlan velünk szemben, pedig mi „hittel” közeledtünk Hozzá. De hit volt-e ez igazán? Majd lassan megértjük, hogy mi ítéltük hitnek hangos kérő imádságunkat, mely nagyon is önös érdekből fakadt: beteg a gyermekünk, segítsen hát rajtunk! Előzőén semmi kapcsolatunk s közösségünk sem volt Jézussal. Most pedig egyszerre hangosan segítségül hívjuk, kényszerítjük kiáltozva, ahogyan a kananita asszony is tette. Csoda-e, hogy Jézus hallgat? Az első akadályon csak azok mennek át, akik a hit alázatának és a bűnbánatnak mély völ­gyét végigjárják. A második akadály nem kisebb az elsőnél: hiába kérlelték Jézust tanítványai is. Visszariaszthatnak bennünket a hit felé vezető úton azok is, akik a hit erős embereinek tüntetik fel magukat, és nem azok. És ez a csalódás rosszabb lehet az első­nél; egész életünkre leléphetünk a hit útjáról és azok közé jutunk, kikről meg van írva: „nem járnak vala többé ő vele”. A hit lángja kialszik, mikor még nem is lobogott. De nem így a kananita asszony. Messziről meghallja: „Nem küldettem, csak Izrael házának elveszett juhaihoz” és tudja, hogy ez reá is vonatkozik, mégis rögtön azt feleli leborulva, a hit aláza­tával, igazán szívből: Uram, légy segítségül nékem! Lobogni kezd a hit lángja! Nincs semmi érdemem, bűnös vagyok, mégis segíts rajtam, Uram! És most következik a harmadik, a legnehezebb akadály: „nem jó a fiák kenyerét elvenni és az ebeknek vetni’’. Jézus első megszólalása az asszonyhoz pattanásig feszíti a húrt és íme ekkor lesz naggyá annak hite: „Ügy van Uram, de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból!” Alázat és csodálatos bizodalom; igazi hit ez. Ide csak azok jutnak el, akik a hitnek nagy akadályait kiállják, min­den érdemről lemondanak és megadják magukat kegyelemre. Ezeknek szól a mindent feloldó ige: Ö asszony, nagy a te hi­ted! Ilyen hittel ajándékozzon meg minket is e böjti időben a mi Urunk. Ámen. Novak Elek EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. vető Lajos Felelete, szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342r-423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 10 OOO példányban nyomatott Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 65.0958/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár L — ELADÓK: Luther művek I—II; Virágh Sándor: Bibliai szófogal­mak (fűzve) és Bibliai Lexikon rí. (fekete félbőr). Cím; Evangélikus lelkészi hivatal, Bp. XIX. Kispest, Bajcsy Zsilinszky tér. — BUNDÁK átszabása, szőrme- kucsmák, prémezések Somogyi szűcsnél. Bp. V. Kossuth Lajos u l. udvarban. — HOFFMANN (Carl) rövid ke- reszthúros bécsi zongora jó álla­potban, olcsón eladó, Cím a kiadó­hivatalban. H ÍREK. — BÖJT 2. VASÁRNAPJÁN az oltárterítő színe: lila. A va­sárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: I Tim 4, 1—7 (8); az igehirdetés alapigéje: Mt 15, 21—28: a délutáni istentiszte­leten az igehirdetés alapigéje: Kol 1, 24—29.-LELKÉSZKÉPESlTÖ VIZS­GA. Az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészképesítő bizottsága előtt D. Dr. Vető Lajos püspök elnöklete alatt vizsgát tett és lelkész oklevelet nyert ifj. JoóbOlivér sop­roni, Péter Jenő ózdi, Rác Miklós kissomlyói se­gédlelkész. Németnyelvű szol­gálatra képesítő vizsgát tett Reu s s András csöglei lelkész. — BUDAPESTEN március 25-én tartja a Fejér-komáromi egyházmegye értekezletét, ame­lyen Kajos János lelkész végzi az úrvacsoraosztás szolgálatát. Előadást tartanak: Magyar László, Nagy István és Né­meth Géza lelkészek. A befe­jező áhítatot Molnár Gyula esztergomi lelkész végzi. — SZÜLETÉS. Kovács Géza győri lelkészéknek 1965. ja­nuár 5-én Anikó nevű nyolca­dik gyermekük született. — HALÁLOZÁS. A Buda- pest-kőbányai gyülekezet pres­bitériuma legutóbbi ülésén kegyelettel emlékezett meg a közelmúltban 71 éves korában elhúnyt gondnokáról, Földivá- nyi Báláról, aki hosszú évek hűséges munkájával szolgálta egyházát. — KOZLAY KÁLMÁN evan­gélikus lelkész 75 éves korá­ban Münchenben február 14-én elhunyt. A megboldogult éve­kig szolgált több szlovákiai gyülekezetben, később Szom­bathelyen és Szekszárdon is. Élete végén a müncheni ma­gyarnyelvű evangélikusokat gondozta. — ÖZV. BÁNKI JÁNOSNÉ, született Klement Mária la­punk buzgó olvasója március 2-án elhunyt. Temetése már­cius 8-án volt az óbudai te­metőben. Feltámadunk! A legközelebbi Nyborg-Konferencia Ausztriában lesz Az Európai Egyházak legkö­zelebbi konferenciája (Nyborg- Konferencia) Ausztriában lesz 1967. szeptember 29—október 5-ig. — Az ausztriai konfe­rencia előkészítése terén több határozatot hozott a konferen­cia elnöksége és Tanácsadó Bizottsága Becsben tartott ülésén (február 9—10) és re­méljük, hogy több eredményt tud majd fölmutatni, mint legutóbbi konferenciáján a „Bornholm” fedélzetén! •iuiiwiii!iiitiiiiiiiiiii!miiiiiiiiii:iiiim!i.iJ!i!iii;iiiii.i.i:i.iiiinj.i;i:iiii.iu.id:m;i!i!aiiaiiii!iiia«iiiiiirii!iiiiiii!HiiiiiiiiHMHii;i ISTENTISZTELETI REND Budapesté,a 1965. március 14-én Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András de. 11. (urv) Hafenscher Károly du. 5. Trajtler Gábor du. 6. Szeretetvendégség: dr. Ottlyk Ernő Fasor de. fél 10. Szirmai Zotán de. 11. Szirmai Zoltán du. 6. Szirma» Zoltán Dózsa György út de. fél 10. Bogya Géza Üllői út 24. de. fél 11 Karácsony Sándor u. de. 9. Rá­kóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jerő de. 12. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Veöreös Imre Vajda Péter u. de. fél 12. Thaly Kálmán u. de. 10. ifj. Hegedűs La­jos de. 11. ifj. Hegedűs Lajos du. 6. ifj. Hegedűs Lajos Zugló de. 11. (úrv) Boros Károly Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. 10. fél 10. Boros Károly Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Ká­poszta Lajos Frangepán u. de. fél 10. (úrv) Káposzta L. Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlő­rinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kür­tösi Kálmán Rákospalota Máv Te­lep de. 8. Rákospalota nagytemp­lom de. 10. Rákospalota kistemp- lom du. 3. Rákosszentmihály de. fél ll. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9.Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Várady La­jos de. ll. Várady Lajos este 7. Schreiner Vilmos Toroczkó tér de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10 (urv) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csengő- dy László este fél 7. Csengődy László Pesthidegkút de. fél 11. Kelenföld de. 8. (úrv) dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán du. 6. Uzon László Német­völgyi út de. 9. (úrv) Uzon László Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény de. 8. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. Két héttel ezelőtti szá­munkban megemlékeztünk Luther Márton utolsó napjai­ról, halálának évfordulója (február 18.) alkalmából. E megemlékezésben többek kö­zött arról is szó esett, hogy a reformátor elgyötörtén és betegen derűs humorú leve­lekben nyugtatta meg aggódó feleségét. 1541-ben Weimarból így ír: .^Kegyelem és békesség Ne­ked, kedves Käthe leányzó, Zülsdorf (Lutherék családi birtoka) nagyasszonya s ami címzés még csak kegyelmessé- gedet megilleti —, legalázato­sabban tudatom kegyelmessé- geddel, hogy itt jó sorom van. Legfőképpen azon örvende­zem, hogy Melanchthon Fü­löp magister, aki valóban szinte a halál révén volt, mint annak idején Lázár feltámasz­tatott. Szerető mennyei Atyánk meghallgatja imádsá­gainkat, ezt látjuk és szinte kézzel foghatjuk s mégis sok­szor nem hisszük ... Megkap­tam a gyermekek leveleit, de kegyelmedtől nem kaptam semmit. Erre a negyedik le­velemre, ha Isten is akarja, talán csak kapok kegyelmed kezétől írott választ. Wolfnak, a háziszolgának üzenem, hogy el ne mulassza elültetni az eperpalántákat s a bort is ide­jében fejtse le. Egyébként le­gyetek mindnyájan derűs szívvel és imádkozzatok. — A Te szerető Luther Mártonod.” Utolsó utazása Luthert — erről emlékeztünk meg leg­utóbb — Eislebenbe vezette, hogy a viszálykodó mansfeldi grófokat megbékítse. 1546. február 1-én — halála előtt két héttel — így ír feleségé­nek: „Kegyelem és békesség a Krisztusban és az én szegény öreg szeretetem, mely ugyan tudom elég erctelen, legyen Veled. Kedves Kathém, elég gyen­gén éreztem magamat útköz­ben Eislebenbe menet, s en­nek magam vagyok az oka. Úgy megfújt a hideg szél a kocsiban, hogy szinte megfa­gyott a velő csontjaimban. Ez persze nem tett jót a szé­dülésemnek. Most azonban hálistennek már jobban ér­zem magam ... Iszom naum- burgi sört is, körülbelül abból a fajtából, amit nekem egy­szer Mansfeldben ajánlottál, ízlik is és jót tesz az emész­tésemnek is. Fiaid tegnapelőtt továbbutaztak Mansfeldbe, mert Hans von Jena nagyon hívta őket, nem tudom mit csinálnak majd ott... Szere­tő Luther Mártonod.” Érthető, hogy Luther fele­sége aggódott télvíz idején útiakéit, megrongált egészsé­gű férjéért s ezt leveleiben is kifejezésre juttatta. Luther válaszában szelíden, de hatá­rozottan — s kissé érdes hu­morral — megdorgálta az ag­godalmaskodót; február 7-én így ír: „Olvasd kedves Kathém, János evangéliumát és a Kis Kátét, amiről egyszer azt mondottad, hogy abban min­dent, ami fontos, megírtam. Ugyan miért akarsz Te Isten helyett rólam gondoskodni, mintha bizony Ö nem volna mindenható s nem teremthet­ne helyettem tíz Márton dok­tort, ha ez a mostani beleful­ladna a Saale folyóba ... Hagyj békén az aggodalmas­kodásoddal, van nekem jobb gondviselőm mint Te s az összes angyalok együttvéve. Az, aki a jászolban fekszik s a Szűzanya keblén pihen s egyszersmind a mindenható Isten jobbján uralkodik. Ezért hát légy békességben, amen. Levelemet mutasd meg Fülöp magisternek, mert neki idő híján nem írhattam. Mi itt egyébként jól élünk s min­den ebédhez jó olasz bort ka­punk. Leveleidet mind meg­kaptam, a legutóbbi péntekit is, Fülöp magiszter levelei­vel együtt. — Szerető Luther Mártonod.” Három nappal később írt levelében Luther ismét kény­telen aggodalmaskodó felesé­gét meginteni — aki talán fi­nom asszonyi ösztönnel meg­sejtette Luther közeli halálá­nak fenyegető rémét — s ezt az intelmét is tréfálkozó kön­tösbe öltözteti: „Legszentebb doktornő asz- szony! Fogadd hálás köszö- netünket aggódásodért, mely nem hágy aludni sem. Mióta ugyanis érettünk aggodalmas­kodsz, tűz ütött ki a fogadó­ban, éppen szobám ajtaja előtt. Tegnap pedig, — két­ségkívül aggódásod következ­tében — majd a fejünkre esett egy kő s szétlapított vol­na mint egy egeret. Már két napja ugyanis potyogott a va­kolat a kamrácskában (a mel­lékhelyiségben) s mikor végül is kőmívest hívattunk, alig hogy megérintette a falat, le­zuhant egy nagy kő, akkora mint egy vánkos s vagy két tenyérnyi széles. Ez aligha­nem azon mesterkedett, hogy megfeleljen aggódásodnak, s csak az angyalok őriztek meg tőle. Attól tartok, ha nem ha­gyod abba az aggodalmasko­dást, még végül is a föld nyel el s minden eleme ellenem támad. Hát így tanultad a Kátét és a hitvallást? Te csak imádkozzál s a többit bízd Is­tenre. — Szentségednek kész­séges szolgája, Luther Már­ton.” E könnyed, tréfás hang s szelíd csipkelődés mögött a hitvest kímélő szív szeretele rejlik. Luther maga nagyon is tisztában volt helyzetével, amint ez egy február 1-én Melanchthonnak írt leveléből kitűnik. „Bizony öreg ember vagyok már s most még min­den egyéb munkám mellett ebbe a terhes ügybe is bele­húztak, hogy kibékítsem a vi- szálykodókat. Bárcsak itt len­nél velem, ezt azonban egész­ségi állapotodra való tekintet­tel nem kívánhatom... Út­közben ismét elővett betegsé­gem ... a szívszorongás és a nehéz légzés is gyötört...” Amit barátjának, munka­társának bevall, betegségét, fáradtságát, azt gyöngéden eltitkolja az aggódó hitves előtt. Utolsó levelében is ez a gyöngéd szeretet — „szerény öreg szeretetem” — érződik: „Remélem, még e héten ha­zatérhetünk, ha Isten is úgy akarja. Isten kegyelmes volt hozzánk. Az uraságok meg­egyeztek ... s mára vendégül látom őket, hogy szót értsenek egymással... Most vígan szánkóznak a grófkisasszo­nyokkal együtt és farsangi tréfákat űznek. Bizony, Isten meghallgatta imádságainkat. Itt küldök néhány pisztrán­got, a grófnőtől kaptam őket, aki szívből örül a helyreállt békességnek. Fiacskáid Mans­feldben vannak. Minket itt úgy tartanak étellel és itallal, mint igazi urakat, hogy szin­te elfeledkezünk rólad és Wittenbergről...” Mire e levelet Käthe asz- szony kézhez kapta, Luther már nem élt. Meleg, szerető szíve megszűnt dobogni — a szív, amelybe belefért a re­formáció roppant ügye, az igaz hitért, az emberek üd­vösségéért vívott világméretű küzdelem — s a legszűkebb körért, szeretteiért, élettár­sáért, gyermekeiért való hű­séges gondoskodás minden gyöngédsége is. Groó Gyula HÉTRÓL-HÉTRE Krisztus köztünk van Kol. 1, 24—29. Heti igénk gazdag tanításából kettőt emelünk ki. Az egyi­ket így fogalmazza meg az apostol: „Most örülök a ti érette­tek való szenvedéseimnek ...” Szinte egy egész világ választ el bennünket ettől a szem­lélettől. Ki az, aki örül, hogy a másik emberért, vagy egy közösségért terheket hordoz, vagy éppen szenved? Ki az, aki örül, ha felvállalhatja a másik ember, vagy egy közösség gondjait, bajait, panaszait? És mi most azokra a keresztyé­nekre, hivő emberekre gondolunk, akik olyan szépen tudnak beszélni, énekelni és bizonyságot tenni arról a Jézusról, aki értünk vállalta a keresztet, szenvedést és halált. Pedig az apostol tanítása szerint ez az útja annak, hogy betöltsük a Krisztus törvényét. Vagy, ahogy ő mondja: „A ma­gam részéről betöltőm, ami híja van Krisztus szenvedésének az én testemben, az ő testéért, ami az egyház.” Ebből az is következik, hogy a Krisztus törvénye egyenlő az egyház törvényével. Ez a törvény vezet át a másik kiemelt tanításra. A 28. v. világosan és félreérthetetlenül int bennünket a másik em­berért hordozott felelősségre. Ezt a felelősséget valamikor úgy értelmezték az egyházban, hogy alkalmas és alkalmatlan időben rá kell kérdezni a másik emberre: Hogyan állsz a te üdvösségeddel? Az üdvösség szent és nagy dolog. De mi nem azért élünk, hogy uralkodjunk mások felett, hanem azért, hogy szolgáljunk! János 13. fejezetében van szó a lábmosásról. Amikor Jé­zus megmosta a tanítványok lábát így szólt: Példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akép- pen cselekedjetek1. Sokszor hirdetjük: Jézus köztünk van. Jé­zus a másokért élő, másoknak szolgáló hívek életében van jelen. Fülöp Dezső NAPRÓL—NAPRA HÉTFŐ: V. MÓZES 32, 9—10; JÄNOS 10, 7. — Az cm be* nemcsak reflex-szerűen védi szemevilágát, hanem különös gondja van reá. Nagy érték a látás. Isten úgy őrzi népét, mint szemevilágát az ember, különös gonddal. János 7, 14—18; Lu­kács 17, 11—19. KEDD: EZEKIEL 16, 61—63; JÁNOS 8, 11. — A vissza- tekintés sokszor rossz emlékeket ébreszt bennünk. Nem ép­pen kényelmes érzés az, rájönni arra, hogy éveken át nem teljesítettem az Isten akaratát. Apostolok Cselekedetei 5, 17—! 29' Lukács 17 20 __37 SZ ERDA: JEREMIÁS 2, 19; JÄNOS 8, 34. — „A magad gonoszsága fényit meg téged és a te elpártolásod büntet meg téged.” I. Sámuel 3, 1—10; Lukács 18, 1—8. CSÜTÖRTÖK: III. MÖZES 19, 17; II. KOR1NTUS 13, M, — Ne csak nevében legyen egyedülálló ünnepkör böjt, hanem eredményében is. Váljék valósággá Isten parancsa most az életünkben: „Ne gyűlöld a te atyádfiát”. Jeremiás 20, 7—13; Lukács 18, 9—17. PÉNTEK: ZSOLTÁROK 85, 11—12; RÖMA 12, 18. — Jel­szavunkká lett a béke, a békés élet, a békés egymás mellett élés. Nem maradhat jelszónak, mert ez elsősorban Isten pa­rancsolata: „minden emberrel békességben éljetek”. Zsidók 5. 4—10: Lukács 18, 18—30. SZOMBAT: EZSAIÁS 26, 7; F1LIPPI 1, 12. — Nincs jobb az egyenes útnál. Ez nemcsak azért jó, mert hamarabb el­érhető a kitűzött cél ezen az úton, hanem leginkább azért, mert ez a becsületes út. Máté 21, 33—46; Lukács 18, 31—43. Káposzta Lajos Lelkész és gyülekezet: ESKETÉS „A FIATALOK FÉLSZEGEN FESZENGENÉK a lelkésal hivatal párnás székein. Idegen nekik itt minden. A lelkész kérdéseire a velük együtt érkező édesanya válaszol gat. ö ren­dezi az esküvőt. A fiatalok persze, hogy hisznek. És különben is keresztyén házasságban akarnak élni. Hogy milyen az? Azt nem tudják. De majd eljönnek a jövő héten a lelkész- héz és ő elmondja nekik. Vasárnaponként nem érnek rá, mert telkük van a szomszéd községben és odajárnak. Hogy miért akarnak egyházi esküvőt? Hogyan lehet egy lelkész­nek ilyent kérdezni? ő is templomban esküdött és nem engedi, hogy a lánya másként tegyen. És mit szólna az egész falu ... ? Erre nem gondol, lelkész úr? — Nem, erre valóban nem gon­dolt. — És szép esküvő legyen. Nagyon szép. Van itt pénz, nem kell spórolni a kiadással, csak szép legyen. Valami kis kórus nem énekelhetne, az amelyik a lelkész úr esküvőjén énekelt? Megfizetnék mindent, csak szép legyen . . . Az esküvő megtörtént. Az eskü szövegét elnyomta az or­gona hangja. Valaki mintha hiányzott volna a szertartás alatt, mert mindenki a kijáratot kémlelte. Az ámennál megérkezett a fényképész. A család kérése: A lelkész még egyszer áldja meg a fiatalokat, hogy erről is legyen kép. Meg azt sem bán­nák, ha a pap odafordulna az oltárhoz, mintha imádkozna és akkor az oltár mellől készülhetne a foto. Mind a hárman rajta lennének... A lelkész ezen a szombat délutánon nem kívánt fotómodell lenni. Azóta is haragszik rá az egész cseleid A HÁZASSÁG A MI HITTÉTELEINK SZERINT, amely a Szentírást tekinti egyedüli és kizárólagos tekintélynek, nem szentség. A házasságot mi Isten rendjének tekintjük, amelyről az esketés alkalmával teszünk bizonyságot. Ezelőtt hetven, esztendővel még az egyházi házasságkötés volt a törvényes házasság ismérve. Azóta a felek kinyilvánított akarata és el­határozása szerint állami tényező nyilvánítja törvényessé két ember elhatározását. Isten igéje félreérthetetlenül beszél két ember kapcso­latáról. Teremtő akaratából az embert férfivá és asszonnyá teremtette. Egymásra bízta és feladatokkal láttál el őket. Egy­más iránti hűségre rendelte az embert, hogy ketten új életek­nek hordozói legyenek, hogy otthonban éljenek és tovább­adják utódaiknak mindazt, amit az ismeretekből és az embe­rek egymáshoz való viszonyából Isten megláttat és meg­ismertet velük. Mindezeknek a felismerése és átélése teszi a házasságot keresztyén házassággá. ERRŐL KELL A HÁZASSÁGRA LÉPETT FELEKNEK a gyülekezet színe előtt vallaniok. Arról, hogy értik-e Isten­nek ezt a rendjét, amely a házasságban örömöt, hűséget és segítőkészséget akar a felek közt biztosítani. Annak a szöve­vényes lelkiállapotnak kell Isten felé tekintenie, amely ilyen­kor az oltár előtt térdeplő fiatalok lelkét olyan sok oldalról felcsigázza. Valóban át kell gondolniok az Isten rendjét hir­dető lelkésszel együtt, hogy az előttük álló ismeretlen élet­szakaszban mit akar kettőjük lelkében Isten egymás iránt el­végezni? Mire akarja őket kettőjüket felhasználni? Mennyire várja tőlük a szeretetet és hűséget? Az egymás iránt érzett szeretetet és hűséget is! SZÉP ÉS CSÚNYA ESKÜVŐ NINCS. Csak jó és rossz házasság. Nem azért szép egy esküvő, mert díszes a meny­asszony ruhája, vagy szépen énekel a kórus. Nem az teszi emlékezetessé az esketés ünnepélyes perceit, hogy jól sike­rültek-e a templomi fényképek, hanem az. hogy mennyire vált életté és — mondjam így — vérükké mindaz, amit Isten a házasság rendjéről tanít, munkál és számonkér. k. á.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom