Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-11-14 / 46. szám

KP. BERM. BP. 72.

ORSZÁG 0 S

VA N

I KU S

E T

XXX. évfolyam. 46. szám 1965. november 14.

Ára: 1,40 forint

Élő bízón ifságtéfd

Nemrég múlt el a reformáció ünnepe. Akkor ünnepeltünk jól, ha az ünnep utórezgései elkísérnek hétköznapjainkba is. Fülünkbe cseng még Luther Márton éneke: „Erős vár a mi Istenünk!” Eltűnődhetünk azon, mennyire élő bizonyságtétel lehetett ez az akkori kor keresztyénéi számára: ellenség közeledtére a nép behúzódott az erős várba, mely megvédte attól, hogy elhurcolják fogságba, rabszolgaságba családjával együtt, megvédte attól, hogy vagyonát felprédálják, életét kioltsák. Az oltalmat, a szabadságot, az életet jelentette számára a vár, melynek jelenléte, közelsége neki a mindennapi élet tapasztalása, élménye volt. Ebbe a tapasztalásba nyúlt bele Luther a vár képét alkalmazó, nagyszerű, költői bizonyság- tétele, mely éppen ezért nekik közvetlenül érthető, őket megragadó: élő bizonyságtétel volt. Nekünk, a XX. század embereinek azonban a vár már csak történeti emlék — a harcászati viszonyok megváltozása folytán. Történeti ismeret szükséges ahhoz, hogy bele tudjuk magunkat képzelni és élni az akkori ember világába. A vár számunkra már nem valóságos élmény. Már csak várromokat látunk a hegyek tetején, melyeket államunk ma egészségügyi vagy kultúr-intézményekké épített újjá. Látjuk villamosról Budavárát, vonatról Sümeg, Vagy Drégely várát, kirándulásaink alkalmával felkeressük, elmerengünk felette, de — nem tagadható, hogy közvetlen tapasztalás és élmény szerint nem érthetjük már az „Erős vár a mi Istenünk” költői bizonyságtételét. Bár Isten a mi oltalmunk, szabadságunk és életünk ma is, éppúgy mint a középkori és középkorvégi ember számára, de az ezt kifejező lutheri bizonyságtételhez már nekünk bizonyos magyarázatra van szükségünk: már nemcsak a 46. zsoltár igéjét, de annak lutheri költői bizonyságtételét is prédikálni kell. így volt ez már az előttünk élő nemzedékek számára is. A legutolsó várszerű építménynek a franciák Maginot vonala tekinthető, melyet oly hosszú időn át s oly nagy költséggel építettek ki egész keleti határuk hosszában; láttuk és átélhettük a közelmúltban, mennyire nem jelenthetett már védelmet a mi korunkban.

A folyton múló és változásokat hozó idő meggyengítheti á régi bizonyságtételek képi erejét, elhalványíthatja, sőt olykor érthetetlenné teheti a tartalmukat hordozó és kifejező képzeteit. „Akik az Úrban bíznak, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk”. (Ezs. 40,31.) A saskeselyűket láthatjuk áz állatkertben, szárnyra kelésüket azonban nem láthatjuk, amint azt Ezsaiás könyvének írója mindennapi élmény szerint láthatta a keleti pusztaságon. Nekünk magyarázat kell ahhoz, ami a biblia első olvasói számára közvetlenül érthető volt, hogy milyen is a valóságban a sas számyrakelése: alig mozgatva terjeszti ki két nagy szárnyát a szélnek s annak fúvásától emelkedik a magasba, nem annyira és elsősorban nem a maga erejével hát, hanem a szél erejével. így vannak azok, akik az Úrban bíznak, az Úrra néznek. Egy angol lelkész megpróbálta áttenni a hasonlatot számunkra is élő bizonyságtételként: „Szárnyra kelnek mint a repülőgépek.” Nyilvánvaló, hogy az ilyen áttétel nem sokat ér, mert éppen a lényeget nem fejezi ki, azt, hogy nem a magunk erejével emelkedünk fel, ha az Úrban bízunk. Mint ahogy az „Erős vár a mi Istenünk” költői bizonyságtétele sem válnék élővé számunkra pusztán azáltal, ha az erős vár helyébe valami modem védelmi berendezkedést gondolnánk vagy mondanánk. Az áttétel alkotó művelet lehet csak. De feltéve, hogy akadna egy olyan nagy hitű és tehetségű mai költő, aki ezt meg tudná tenni s pl. Luther költői bizonyságtételét számunkra is élő bizonyságtétellé, közvetlenül, minden magyarázat nélkül és teljesen kifejezné — átültethetné —, hogy Isten a mi oltalmunk, szabadságunk és életünk, még mindazt a jelentést, amit az erős vár kifejez — hiszen a költői képet fogalmilag ki nem meríthetjük, csak jelentésének főbb mozzanataiban közelíthetjük meg —, bármily mesteri lenne is átültetése, benne a jelentések arányaikban, árnyalataikban, hangsúlyáthelyezésükben változást szenvednének. Bizonysága ez annak, hogy az „Erős vár a mi Istenünk” igei bizonyságtétele számunkra egyedülálló, pótolhatatlan, ezért történetileg mindig megbecsülendő, múlhatatlan érték. Hozzá mindig újra és újra vissza kell térnünk, mindig fogjuk énekelni, elfelednünk sohasem lehet és szabad, hiszen teljes értelmű mását nem adhatjuk, sehol és soha nem találhatjuk meg.

Bármennyire is így van azonban, mindez nem mentheti fel egyházunkat ez alól az elkötelezettség alól, hogy élő bizonyságtételt adjon: tanításban, hitvallásban, prédikációban, lelkipásztorkodásban egyaránt, olyat, amely a mai ember tapasztalati, élményi világba nyúl bele. Elő bizonyságtételeket vagyis új bizonyságtételeket. Az ige örök, ezért mindig új, de a róla való bizonyságtétel formájában változik és szükségszerűen meg is kell változnia. Egyházunk munkásai tisztában vannak a számukra ebből adódó sorsdöntő feladattal, immár tizenöt év óta lázasan keresik a magyar protestantizmus új szavát, új bizonyságtételeit a megváltozott időben, hogy ismét tisztán és igazán, de a megváltozott körülmények között, a közösség, a nagy közösség: a nemzet és az emberiség nagy ügyeinek állandó szemmeltartásával hirdessék az evangéliumot, a mai ember számára élő bizonyságtételekben, hittel megragadha- tóan. Ugyanúgy mint a reformátorok s mint a XVI. századi prédikátorok, a maguk idejében. A hívek feladata pedig az, hogy várják, igényeljék, keressék az igének élő, új bizonyság- tételeit s ha megtaláltuk, szíves örömest fogadják.

Az egyháznak ebben az örök küzdelmében ad erőt és reménységet Luther biztatása: „Velünk az Űr táborba száll, Szentleikét ránk bocsátja.”

Dr. Ferdinand István

ÍJRA SZÉP YBL MIKLÓS KECSKEMÉTI TEMPLOMA

A magyar építészet kiválóságai között vannak olyanok, akiknek a nevét mi evangélikusok mindi/g „együtthall- juk” egy-egy evangélikus templommal. Ha ezt a nevet halljuk: Polláck Mihály, nemcsak az jut eszünkbe, hogy ő építette a budapesti Nemzeti Múzeumot, hanem az is, hogy ő volt a Deák téri templom alkotója is. És amikor YBL MIKLÖS nevét halljuk, nemcsak arra gondolunk, hogy ő volt Operaházunk építője, hanem arra is, hogy ő volt kecskeméti evangélikus templomunk tervezője is. Sőt néha az is megesik velük, hogy a tűkor e két művész egyikének nevét halljuk, azonnal eszünkbe jut a másik neve is, hiszen a kecskeméti templomot építő Ybl Miklós egyideig együttdolgozott Polláck Mihállyal, többek között a Nemzeti Múzeum építésénél is.

Éppen az elmúlt esztendőben emlékeztünk meg Ybl Miklós születésének 150. évfordulójáról (1814. április 6-án született). Az évforduló csaknem egybeesett a kecskeméti evangélikus templom 10O. évfordulójával. Ez a két dátum irányította rá figyelmünket a kecskeméti templom megkopott külsejére. Ügy éreztük, mind a templom jubileuma, mind Ybl Miklós születésének évfordulója kötelez bennünket arra, hogy új köntösbe öltöztessük és eredeti szépségébe visszaállítsuk ezt a templomot.

Maga a gyülekezet jelentős áldozatot hozott temploma megújításáért, de ez önmagiában nem lett volna elég valamennyi költség fedezésére. A Lutheránus Világszövetség is eljuttatta magyarországi evangélikus egyházunkhoz adományát, amely a gyülekezet hozzájárulásával együtt lehetővé tette a szükséges munkálatok elvégzését;

A megszépült templom kapui éppen október 31-én, a reformáció emlékünnepén tárultak ki a hálaadásra és örvendezésre érkező hívek előtt. Az ünnepi szolgálatot D. Káldy Zoltán püspök végezte, aki feleségével együtt látogatta meg a gyülekezetét.

Mielőtt az emlékezetes ünnepély leírására térnénk, figyeljünk fel a kecskeméti gyülekezet és templomának történetére. Nincs pontos adatunk arról, hogy mikor indult meg Kecskeméten a reformáció szellemében az evangélium-hirdetés, de az tény, hogy a 16. század közepén már virágzó evangélikus gyülekezeti életről szólnak a feljegyzések. A kecskeméti református gyülekezet levéltárában még ma is őriznek egy okmányt, amelyik kétségtelenül igazolja, hogy jelentős volt a reformáció térhódítása Kecskeméten ebben az időben. Az okmány arról ad hírt, hogy a

evangélikusok száma. A Pest megyei Hatóság 1791-ben templomépítési engedélyt ad számukra és hozzájárul a lel- készi állás felállításához is. Ennek alapján a mostani templom helyén házat vásárolnak, amelyből imaházat, iskolát és lelkészlakást alakítanak. Lelkészt is hívnak We- nich György személyében. Mind lélekszámban, mind

„pápista hiten levők’-’ összeül tek a „luther-keresztyénekkel’ és megegyeztek egy templom használatában. (Ez a templom ma is áll.) Később az evangélikusok fatemplomot építettek maguknak, amely azonban később leégett. Már a templom leégése előtt az evangélikusok „eltűntek” Kecskemétről. Valószínű beleolvadtak a református gyülekezetbe. Ezután két évszázadon keresztül nincs hír evangélikus gyülekezetről. A Városi Tanács csak a XVIII. század első felében engedi meg Hruz Mihály evangélikus vallású hivő letelepedését. Ettől kezdve hamarosan nő az

Ülést tartott a magyar bibliatanács

A Magyar Bibliatanács november 5-én tartott ülésén meghallgatta és megtárgyalta a bibliafordító szakbizottság munkájáról szóló jelentéseket. Az ószövetségi szakbizottság munkájáról dr. Pálfy Miklós evangélikus teológiai dókán, az új- szövetségi szakbizottság munkájáról pedig Czeglédy István református teológiai professzor adott jelentést. Az előadók jelentésükben javaslatot tettek, hogy a fordítások szuperrevíziójának megkezdése előtt a bibliakiadás jogával felruházott református egyház Zsinatának Elnöksége hívjon össze egy szőkébb körű szynpoziont, amelyen a fordító szakbizottságok tagjain kívül az egyes tagegyházak részéről részt vennének olyan lelkipásztorok, akik már eddig is bizonyságát adták a biblia- fordítás iránti érdeklődésüknek és hozzáértésüknek. Javaslat hangzott el arra nézve is, hogy ezen a tervezett szynpozionon megtárgyalásra kerüljenek a következő kérdések: a fordítás jellege, a konkordantivitás, fontos kulcsszavak teológiai jelentése, valamint a szövegmagyarázat és a párhuzamos helyek kérdése. Javasolták továbbá az előadók magyar nyelvi szakértő felkérését, aki a fordításokat magyar nyelvi helyesség szempontjából véleményezné.

A Bibliatanács a javaslatot elfogadta, és felkérte dr. Bartha Tibor püspököt, a Zsinat lelkészi elnökét a szyn- pozion összehívása iránti intézkedésre.

A Bibliatanács örömmel állapította meg, hogy a Biblia egyes könyveinek új fordítását tartalmazó próbafüzeteket a tagegyházak lelkipásztorai tanulmányozzák, és máris számos észrevétel és javaslat érkezett be. A javaslatokat és észrevételeket a fordító bizottságok további munkájuk során felhasz- náljákj

anyagiakban megerősödtek a következő évtizedekben. Iskolájukba járt 1828—1830 között Petőfi Sándor és tanulta meg Schifferdecker Dániel tanítótól a betűvetést. NagyoBb szabású templom építésének gondolatát 1850-ben egy prédikációban vetette fel Czékus István lelkész. Ekkor a gyülekezet mintegy 500 lélekből állt. A templom terveinek elkészítésével megbízzák 1861-ben YBL MIKLÓST. A templom alapkövét 1862. június 29-én helyezte el Székács József püspök. A munkák alig másfél év alatt befejeződtek, úgy, hogy 1863. november 1-én megtörténhetett a templom felszentelése. A régi imaházból az ujl templomba áthozták a szószéket.

Juhász Istvánná kecskeméti építészmérnök ezt írja a templomról és alkotójáról: „Ybl

Miklós a magyarországi romantika egyik legkiválóbb képviselője volt. Kecskeméti működésével is a romantika iránti szeretetét juttatta kifejezésre és minthogy ebben az időben a középkor utáni vágyódás az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt jelentkezett, Ybl Miklós sem vonhatta ki magát a kor kultúráltának szelleme alól. A Kecskeméten létrehozott romantikus alkotáson a X—XII. század román építészetének formaelemei olyan hűen jelennek meg, hogy ez az épület már inkább historikus, mint romantikus alkotás. A kiváló mesternek ez a jó arányérzékkel és nemes ízléssel tervezett épülete mintha németországi élményeiből táplálkozna, mert kicsiben hasonlít a kölni Szt. Martin templomra.”

A hálaadó ünnepre érkező íFolytatás a 2. oldalon)

A mai vasárnap liturgiája» nak a bevezetője a 130 Zsoltár 3—4. verse: „Ha a bűnöket számontartod, Uram, Uram* kicsoda maradhat meg? Hiszen tenálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!”

Amikor ezt a zsoltárverset olvassuk vagy halljuk azonnal az tJrtól tanult imádságnak ötödik kérése jut az eszünkbe, „...bocsásd meg a mi vétkein» két, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

Különösképpen összecseng ez a két ige, s velük a mai vasárnap evangéliuma, amely szerint Péter odament a Mesterhez és megkérdezte tőle, hogy hányszor lehet megbocsátani. űrök emberi kérdést tett fel Péter, amely ott szuny- nyad minden keresztyén ember szívében. Hányszor vét* kezett az én felebarátom ellenem és nekem hányszor „kell” néki mcgbocsátanom- Hétszer vagy hetvenhétszer? Néhányszor csak, vagy mindig?

Jézus Krisztus erre a kérdésre az adós szolgáról szóló példázattal felel.

Sok emberi kapcsolat csak azért romlik meg, mert hiányzik belőlük a megbocsátás lel- külete. Családok bomlanak szét szemünk láttára, gyermekek kerülnek az utcára, mérges levegővel telnek meg otthonok, idegtépővé válnak kapcsolatok, mert senki sem akar a másiknál „gyengébbnek” látszani. És a megkeményedett szivek már nem tudnak sem bocsánatot kérni, sem bocsánatot adni. így aztán csak a válaszfalak emelkednek mind magasabbra és a büszkeség le- rombolhatatlanná tesz minded ellentétet. .

Ha valamiben, akkor éppen a megbocsátás kérdésében nem szabad a „más háza előtt söpörni”. Nincs könnyebb megoldása a kérdéseknek és kényelmesebb elintézési módja, mint az, hogy a „másik”. Meg hogy „igy tesznek mások, de mi nem”. Sajnos a gyakorlat sokszor ellentmond ennek.

Ennek a kérdésnek a helyes megoldásához csak akkor juthatunk el, ha egyszer is komolyan vesszük, hogy mi „miből” élünk, miért nem vonja meg tőlünk Isten az Ö szeretetét? Vajon azért, mert meg- érdemlem, vagy pedig azért hordozza el és bocsátja meg minden bűnömet, mert szeret? Nyilvánvalóan az utóbbi miatt. Atyám Ö és én magamat gyermekének mondhatom. Bűnbocsánatból élünk! És aki ezt tapasztalatból tudja, az tud megbocsátani felebarátjának ás.