Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-11-14 / 46. szám

Isten tettei nyomában Pál szolgálatának első állomásai A KAPUNYITÁS mindig nagy esemény. Ha egy új la­kásnak, iskolának vagy temp­lomnak a kapuja nyílik meg, az minden esetben örömet szerző pillanat, hiszen a kapu megnyitása egyben új lehető­ségek feltárulására, új ismere­tek szerzésére, új reménység születésére teremthet alkal­mat. Ezért volt nagy esemény az, amikor Pál apostol szemé­lyében, az ő munkáján keresz­tül kapu nyílt az evangélium számára. Általa jutott el az evangélium sokakhoz, zsidók­hoz is, de még inkább pogá- nyokhoz. Ezt a kaput kétség­kívül maga Isten nyitotta, hogy azon keresztül kizendül- jön az Isten országának öröm­híre, s így zsidók és pogányok egyaránt eljussanak a Jézus Krisztusban való hitre. Nagy és örömteljes esemény volt hát Saul megtérése, hiszen őt arra hívta el Isten, hogy az ő elküldése által sokaknak megadassék a lehetőség a Jé­zus Krisztus megismerésére és a hitrejutásra. Pál, amilyen buzgón harcolt korábban „fenyegetéstől és öl­dökléstől lihegve az Úrnak ta­nítványai ellen”, olyan fárad- hatalanul hirdeti megtérése után a Krisztust. Valóban ko­molyan veszi azt, hogy „alkal­mas' és alkalmatlan időben” egyaránt elő kell állni az igé­vel. szolgálatában nem je­lenthet akadályt sem bizal­matlanság, sem gyűlölködés. Nem tarthatja vissza sem a hosszú kilométerekre kiterjedő szárazföldi utakon való közlekedésnek számtalan nehézsége, sem a viharos ten­geren való vitorlázásnak ve­szélyes volta. Ha zsidók visz- szautasítják, pogányokhoz for­dul. Prédikál tömött zsinagó­gában, de . szívesen beszélget egyesekkel is, ha valaki halla­ni kívánja az Isten beszédét. Bizonyságot tesz a Krisztusról, hogy Ö az Isten Fia s igehir­detését jelek követik. Mind­ezt láthatjuk már akkor is, ha csak Pál szolgálatának- első állomásainál időzünk egy ke­veset DAMASZKUSZBAN kezdi meg missziói munkáját Mind­járt abban a városban, amely­nek falainál találkozott az ál­tala korábban üldözött, most azonban Úrnak és Krisztus­nak megismert Jézussal. Mi­után Júdás házában megláto­gatja őt Ananiás, visszanyeri szemevilágát, megkeresztelke­dik és azonnal megy a zsina­gógába hirdetni a Krisztust. Milyen különösek az Isten út­jai, milyen csodálatosak az Ö cselekedetei! Pál éppen a zsi­nagógákba megy bizonyságot tenni Krisztusról, ahova azért indult, hogy összeszedje ott a Krisztus követőit. Most pedig mint Krisztus követe jelenik meg a zsidó gyülekezetekben. A jeruzsálemi főpap ajánló­levelére megnyüik előtte Da­maszkusz zsinagógáinak ajitaja s ezzel az evangélium számá­ra nyílik kapu Szíria (a régi Aram) ősi fővárosában. Né­hány napot tölt csak Damasz- kuszban, amíg a zsidó zsina­gógafők észbekapnak, azután menekülnie kell, mert a zsidók elhatározták megöletését. Nemrég még ő volt az üldöző, most már ő az üldözött. A Krisztus tanítványai azonban megmentik, éjjel a kőfalon bocsátják le kosárban a kapu­őrök éberségét kijátszva. Isten megmentette őt a további szol­gálatra. A KŐVETKEZŐ ÁLLO­MÁS: TARZUS. Ez a város Pál születési helye. Ma is meg­találhatjuk a térképen az Ada- nától Mersinbe vezető úton, közel a tengerhez Kis-Ázsia déli partján. Egykor sokkal jelentősebb volt, hiszen Cili­cia fővárosa volt. Lakói helle­nisztikus műveltségű emberek voltak. Ma kb. 40 000 lakosú város, a szomszédos városok mellett elmaradt a fejlődés­ben, nem is beszélve Damasz- kuszról, ami (mai nevén (Esh- Sham) jelenleg 400 000 lakosú város, az Egyesült Arab Köz­társaság (Szíria) fővárosa. So­kat ugyan nem tudunk Pál apostol tarzusi működéséről, de annyi bizonyos, hogy jelen­tősnek kell tekintenünk szülő­városában tett látogatását Bi­zonyára az őt üldözők elől me­nekül haza Tarzusba, de az is kétségtelen, hogy szülőföldjén való időzését bdzonyságtevés- re is felhasználja. Szülőváro­sának kapuja megnyílt, hogy befogadja és elrejtse Pált ül­dözői elől s egyúttal az evan­gélium számára is újabb kapu nyílott TARZUSBÓL ANTIÖKHIA­BA viszi Pált Barnabás. An- tiókhia a római császárok alatt a Kelet első városa, Szíriának egyik legjelentősebb városa, sőt egy időben fővárosa volt. Pál apostol működése idejién igen jelentős számú keresztyén gyülekezet élt ebben a város­ban. Az üldözés miatt szétszé­ledt, majd itt újra összetömö­rült tanítványokat először Antiókhiában nevezték ke­resztyéneknek. Az itt élő ke­resztyén gyülekezet korán fel­ismerte missziói felelősségét a pogányok iránt. Először ugyan csak zsidóknak, később azon­ban a görögöknek is hirdették az Űr Jézust úgy, hogy sokan megtértek és csatlakoztak eh­hez a gyülekezethez. Ez tette szükségessé azt, hogy a jeru­zsálemi gyülekezetből ideér­kező Barnabás Pált is magá­hoz véve, egy teljes esztendőn keresztül tanítsa a nagy soka­ságot, Végeredményben ekkor hatolt be az evangélium a gö­rög világba, majd ez gyűrűzött tovább Pál apostol missziói út- jiai soréul. Antiókhiából indul ki Pál első két misszió útja. Ennek során eljutott először Ciprus szigetére, majd Kis-Ázsiába áthajózva elérkezett Pergába, onnan pedig a pisidiai An- tiókhiába. Amint Ciprus szi­getén, Salamisban, itt is elő­ször a zsinagógában hirdeti a feltámadott Jézust. Majd ami­kor a zsidók elzárkóznak az ige elől és ellene fordulnak, akkor a pogányok kérésére ha­tározza el azt, hogy a pogá­nyokhoz fordul. Likaonia vá­rosaiban már egyaránt mun­kálkodik zsidók és görögök kö­zött. Ikoniumban, Listrában, Derbében bátran prédikál s igehirdetését jelek is követik, ennek ellenére egy ízben me­nekülni kényszerül, másKor pedig a megkövezést sem ke­rülheti el. Meg kell tanulnia szenvedni is Krisztusért! Mégis, amikor végre hazatér Antiókhiába, nem tud másról beszámolni, mint csak arról, hogy „mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ővelük, és hogy a pogányáknak kaput nyitott a hitre”* PÄL APOSTOL szolgálatá­nak első állomásait jártuk végig, egy hosszú utat bejárt, fáradhatatlanul munkálkodó, sokat szenvedő ember életének egy darabját kísértük figye­lemmel. Tulajdonképpen még­sem őt kell néznünk, csodál­nunk, dicsőítenünk. Valójában Isten tettei nyomában jártunk s mi is csak ennyi mondha­tunk: mily nagy dolgokat cse­lekedett az Isten ővelük és velünk, hogy így nekünk is kaput nyitott a hitre. Vető Béla Vatikáni jelentésünk A VALLÁSSZABADSÁGRÓL Végre megtörténhetett a zsi­nat állásfoglalása a vallássza­badság kérdésében. A megelő­ző évben ismételten elhalaszt- tatták a pápa segítségével a konzervatív erők a szavazást e tervezetről. Most szeptember 21-én, többnapos vita után, 1997 szavazattal 224 ellenében a zsi­nat elfogadta. Ennek a vallásszabadságról teendő nyilatkozat-tervezetnek lényege, hogy az ember sze­mélyi méltóságából következik annak szabad eldöntése, váj­jon akarja-e és milyen vallás­ban akarja Istent szolgálni. A tervezet hangsúlyozza, hogy a vallásszabadság eszméje nem szünteti meg a római egyház igényét, mely szerint ő képvi­seli az egyetlen igazi vallást és Krisztus egyetlen egyházát. Kimondja azonban, hogy a ka­tolikus hit terjesztésénél min­den kényszert és nem-becsüle­tes befolyást kerülni kell. Krisztus éá az apostolok el­járása mutatja, hogy Isten az embereket szolgálatába hívja, de nem kényszeríti. Az evan­gélium terjesztőinek tekintet­tel kell lennie a szabad emberi személyiség jogára. A protestáns egyházakban ezek a gondolatok annyira ter­mészetesek — kivéve az ^egyetlen” igazi vallás és egy­ház tételét —, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, mit le­het azon vitatni, hogy a ke­resztyén hit dolgában nem szabad semmiféle kényszert alkalmazni, és meg kell en­gedni az embereknek, hogy szabadon döntsenek egyik vagy másik vallás mellett, vagy akár mindegyik ellen. A római egyházban azonban ez egyáltalában nem természetes. Néhány idézet a zsinati vitá­ból: A spanyol érsek úgy ér­velt, hogy csak a katolikus egyháznak van joga az evan­gélium hirdetésére. Ruffini palermói bíboros: csak egyet­len igazság van, így tehát csak egyetlen vallás, s ezért csak ennek van joga a szabadságra. Ottaviani bíboros: az igazság és a tévelygés nincsenek egy szinten, következésképpen nem is rendelkezhetnek azonos jo­gokkal. Segni olasz püspök: katolikus környezetben senki­nek sem lehet joga tévelygés terjesztésére. Hogy a vallászabadság esz­méje sajnos valóban nem kö­vetkezik a katolikus tanokból, azt mutatja, a zsinaton mellet­te felszólalók többsége nem teológiai érveket hozott fel, ha­nem gyakorlati megfontolást: ma, amikor a világon sok helyen a római egyház ki­sebbségben van, hatalom nélkül, nem teheti meg, hogy az ún. katolikus or­szágokban elnyomja a másvallásúak szabadságát, mert ezzel elveszti erköl­csi jogát saját vallássza­badságának követeléséhez. Csak kevesen hangsúlyoz­ták, hogy az evangélium és a hit természetéből kö­vetkezik ez a szabadság. Az elfogadott szövegbe be­lekerült a „konzervatívok” megnyugtatására egy részlet, amelyből a katolikus egyház különleges állami elismerése következik egyes országokban „a történeti adott, ágokra te­kintettel”. De ezen túlmenően az az aggodalma a vallássza­badság katolikus elismeréséért küzdő zsinati tagoknak, hogy az egész nyilatkozat csak pa­pír marad azokban az orszá­gokban, ahol a római egyház hatalmi súlyával jelenleg még elnyomhatja a másvallásúakat, mint Olaszország, Spanyolor­szág, Portugália, stb. Jaeger spanyol püspök máris kijelen­tette, hogy a spanyol állami alkotmányba ütköző tételt — minden vallási közösség jogát a szabadságra — nem fogad­hatja el. A szavazás eredménye még­is azt mutatja: a római kato­likus püspökök nagy többsé­gükben — jórészben gyakor­lati, de hála Istennek részben evangéliumi okokból is — rá­jöttek, hogy a római egyház másfél évezredes hatalmi igé­nye és erőszakossága a hitélet területén tarthatatlan. V. I. Pesti harang vidékre megy A szügyi evangélikusok nagy ünnepe A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1966. évi ÚTMUTATÓ és NAPTÁR előjegyzések már beküldhetők. Mivel e két kiadványból a Sajtóosztály visszavételezéseket nem fog teljesíteni, kéri a Gyü­lekezeteket, hogy csak a szükségesnek megfelelő mennyiséget rendeljenek. NógrácL megye szorgos tollú krónikása, Mocsáry Antal, így ír Szügyről 1823-ban: „ ... Ezen népes helységet de­rék kő-épületekkel díszítette Trajtler Gábor és István ... Itten tarttattak a Vármegye gyűlései és törvényszékei nagy és ékes épületben ... Az evan­gélikusoknak anya-templom- jok van itt, melyben az isteni tisztelet általok szakadatlanul gyakoroltatott...” Szügy ma is népes, szép fa­lu. Szorgalmas nép, jó ter­melőszövetkezete van és tan­gazdasága. Egyházközsége öt év- múlva négyszázéves lesz; 1664 óta folyamatos a gyülekezeti élet. Temploma Nógrád legna­gyobb Isten-háza s az ország egyik legnagyobb falusi temp­loma. 1965. október 24-én volt a templom 184. felszentelési — harangavatással egybekapcsolt — évforduló-ünnepe. ISTEN HOZZAD! — HARANG!! A Budapest-Rákóczi úti nagyharang elvégezte szolgála­tát. Négy híján száz évig szállt hangja fővárosunk ház­sorai fölött. Hívta az élőket, elsiratta a holtakat. Tette fel­irata parancsát: 122. Zsoltár 1. vers. Az eladásra került 1260 kilogrammos harangot kár lett volna szétdarabolni. A szügyi evangélikusok 83 000 forintos harangmentő, bátor gesztussal egyben megvették. És a budapesti harang elin­dult Nógrád felé. Új helyére éppen jókor érkezett: a temp­lomszentelési évfordulóra. ISTEN HOZOTT! — HARANG” „ősz húrja zsong, jajong, búsong a tájon ...” Errefelé különösen is szép ez az év­szak. Napfényes őszi ragyogásban Utcán a falu és a környék. A torony tövében viráglco- szorús fejjel a megérkezett ha­rang ... Száll az ének és szól az esperes: „.:. a béke esz­köze legyen ez a harang, ne a háborúé __Átadom rendel­te tésének ...” Megy a harang a toronyba Igaza van Gartai esperes­nek: alig volt annál iszonya­tosabb látvány és rettentőbb hang, mint mikor a két há­ború vége felé lezuhintottak egy-egy harangot a torony tö­vébe, s repedt szívvel elvitték ágyúnak, halált okádni. Most mindennek gyönyörű ellenképe következett. Megál- dottan elindult a harang, s egy óráig kúszott fel-fel, míg el­foglalta új helyét a szügyi to­rony-óriásban. Mi meg kísértük egyre emel­tebb szemmel az útján, meg­hatottam Isten hozott! — harang” Bent a templomban isten- tisztelet kezdődik. A 26. zsol­tár 8. verséből szól az ige: „A templom nem dísznek való, hanem, hogy Isten benne hangzó szava igazabb szeretet- ben, mélyebb békességben, jobb munkában életté váljék a hétköznapok javára.:." Fábri Mihály helyi lelkész meghatotta n ismerteti a szép harang megszerzésének törté­netét. Meleg szavain érződik a boldog öröm; olyasmi történt itt, ami egy papi életben, sőt egy gyülekezeti nemzedékben egyszer ha megérhető ISTEN ÁLDJON! HARANG!! Ahogy kiözönlöttünk az ut­cára, megszólalt az „új” nagy- harang. Méltóságos bongással, mint illik korához és súlyához. Aztán, mikor elhallgatott — két kjs öccse szólalt meg egy­másután — bemutatkoztak a tekintélyes jövevénynek. S végül rázendített együtt a hármas harang-kórus ... Szügy történelme két „buj­dosó harang”-ról is tud. Mikor ez a szép nógrádi falu 1622- ben elpusztult, lakosai az Ipo- lyon-túlra menekültek. Egyik I harangjukat is magukkal vit­ték, de a törökök elvették tő­lük, s valahol az útfélen hagy­ták. Abonyi János szügyi lakos aztán — mint Mocsáry meg­írja — „három tábor között nagy félelemmel általmenvén* a harangot feltevém szeke­remre s béhozattam Gyar­matra :..” Legkisebb harangját men er külés előtt elásta a gyülekezet, Hazajlövet — nem találták. Á húszas évek elején jött elő felhőszakadás nyomán egy vízmosásban. Háromszáz évig némán bujdosott a föld alatt. Mosit újra szolgál, ez a gyüler kezet lélekharangja. Most török-rablás és hábo» rús elrekvirálás után ismét tel» jes a szügyi templom harang» együttese. Isten áldjon! — harang” Szavad sose legyen háborús légiriadók vészkongatása, ha» nem békés életünk szép kísé» re te. Itt az Ipoly völgyében! Szabó József ÜJRA SZÉP EL MIKLÓS KECSKEMÉTI TEMPLOMA (Folytatás az 1. oldalról) D. Káldy Zoltán püspököt a presbitérium élén Kemény Szi­lárd felügyelő köszöntötte. Az istentiszteleten a püspök Gál. 2, 20 alapján prédikált: „Elek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely éle­tet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önma­gát adta érettem.” „A refor­máció emlékünnepe és a kecs­keméti gyülekezet megújított templomáért való hálaadás ünnepe szerencsésen összeesik” — kezdte igehirdetését a püs­pök. Majd arról beszélt, hogy Luther újra kezébe adta a ke- resztyénségnek az evangéliu­mot, amelynek középponti üzenete ugyanaz, mint a fel­olvasott textusnak: „Krisztus önmagát adta érettünk. Ezt az evangéliumot kell ma is hir­detnünk. Ez az evangélium olyan nagy kincs, hogy annak hirdetésére érdemes olyan gyönyörű templomot építeni, mint a kecskeméti templom. Ahol ennek az evangéliumnak hirdetése nyomán hit ébred ott a gyülekezeti tagok sem „ön­maguknak” élnek, hanem másoknak. „Az Isten Fiában való élés” mindig azt jelenti: másokért élés. A mi korunk­ban, amikor az emberiséget különböző veszedelmek fenye­getik, amikor sokan a faji megkülönböztetés, az éhség és társadalmi igazságtalanság miatt szenvednek, a „Krisz­tusban való élésnek” meg kell mutatkozni másokért való ál­dozatvállalásban, felelősség­hordozásban és mások javáért való sokféle cselekvésben. A reformáció gyermekei ehhez az élethez az evangéliumból me­rítenek erőt és szeretetet — mondotta Káldy püspök. Az ünnepi közgyűlésen Gö­rög Tibor a gyülekezet lelké­sze mondott köszönetét a püs- 1 pök szolgálatáért és segítsé­géért, valamint a renoválás munkáját vezető Juhász Ist­ván városi főmérnök munká­jáért. Az ünnepélyt követő ebéden részt vett Reile Géza, a városi tanács VB-elnöke és felesége, Szakács Gyula, a megyei ta­nács egyházügyi hivatalának főelőadója és felesége, Balogh László református esperes, to­vábbá a kecskeméti gyüleke­zet vezetősége. Az ünnepi asz­talnál Káldy Zoltán püspök örömét fejiezte ki afelett, hogy a magyar állam és az evangé­likus egyház között őszinte jő viszony áll fenn. Alig lehet szebbet és jobbat kívánni a kecskeméti evangé­likusoknak, mint azt, hogy megújított, 102 éves gyönyörű templomukban legyen sok gyönyörűségük az evangélium hallgatásában és legyen ere­jük annak cselekvéséhez, a hétköznapokon az emberek között; —y —n Meghalt Paul Tillich Október 29-én, egy csikágói kórházban, 79 éves korában meghalt korunk egyik legne­vesebb teológusa, Paul Til­lich. A német származású tu­dós 1918-ban csatlakozott a „vallásos szocialisták” moz­galmához. A nemzeti szocia­lizmus hatalomra jutása ellen küzdött. 1933-ban elsők kö­zött fosztották meg egyetemi tanári állásától. Amerikába emigrált. New Yorkban az „Union Theological Semina­ry” professzora lesz. Rend­szeres teológiát ad elő. Itt ír­ja „Systematische Theologie” címen főművét. 1955-ben a Harvard egyetem választja tanárává. 1962-ben vonult nyugalomba. Ebben az idő­ben sem szűnt meg irodalmi tevékenysége. Számos elő­adást tartott Amerikában és Európában is. Paul Tillich többször mon­dotta magát határmesgyén járó embernek. Tudományos tevékenysége a különböző tudományágak, kultúrák, a ré­gi és az új világ határán bon­takozott ki. Arra törekedett, hogy az élet különböző terü­leteit ne a maguk elszigetelt­ségükben, hanem szoros ösz- szefüggésükben és kölcsönha­tásukban vizsgálja. Teológiai érdeklődéssel fordult filozó­fiai kérdések felé. Az első vi­lágháború válságos éveiben ő használta s tette elterjedtté a „kairosz” a „történelmi döntés ideje” kifejezést. A bibliai prófétaság szellemé­ben próbálta kiépíteni törté­netfilozófiai tanítását, küz­dött az ellen, hogy az egyház kulturális gyámság alá vegye a világot. Kelet-Németországban, Star- zeddelben született. Édesapja evangélikus lelkész volt. Teológiai és filozófiai tanul­mányait Berlinben, Hallé­ban és Tübingenben végezte. Egyetemi tanár Berlinben, Marburgban, Lipcsében majd Frankfurtban. Itt fosztják meg állásától. 1962-ben a né- met könyvkereskedők béke­díját nyerte el. b. HÉTRŐL HÉTRE címen kapható az evan­gélikus áhítatos könyv, amelyik 53 hétre tartal­maz igét. igemagyaráza­tot és imádságot Az Áhítatos könyv ÁRA 12,— Ft Megrendelhető a Sajtóosztályon *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom