Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-05-23 / 21. szám
AZ EZERARCÚ AFRIKÁBAN Tovább építünk a közös fundamentumon XIV. A keresztyének Afrikában Meg kell kísérelnünk összefoglaló képet adni az afrikai keresztyének életéről. A feladat természetesen nagyon nehéz, mert egyfelől mi magunk csak négy országban tudtuk megfigyelni a keresztyének életét, másfelől az afrikai keresztyén- ség életére is jellemző az „ezerarcú”-ság és így a jellemzés is csak hiányos lehet. Tény, hogy a keresztyénség jelen van az afrikai kontinensen. A 240 millió lakost számláló Afrikában legkevesebb 40 millió keresztyén ember él, valószínű azonban, hogy ez a szám nagyobb. Ez azt jelenti, hogy Afrikában minden hatodik ember keresztyén. Bármilyen szempontból közelítjük meg az afrikai problémát, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy több mint 40 millió ember vallja magát Jézus Krisztus tanítványának! A mai afrikai keresztyénség több mint háromnegyed része az utolsó 150 esztendő missziói munkájának gyümölcse, egynegyed része pedig kb. másfélezer éves múltra tekinthet vissza, elsősorban Egyiptomban és Etiópiában. A KERESZTYÉNSÉG TÖRTÉNETE AFRIKÁBAN — legalábbis Észak-Afrikában — közvetlenül Krisztus utáni évszázadokra nyúlik vissza. Vannak, akik azt tartják, hogy Márk evangélista hirdette Krisztus evangéliumát Egyiptomban és ott is halt mártírlóságot megközelítő képet alkothassunk magunknak. Maga a missziói munka a mai afrikai keresztyének között is kritika tárgya. Nem kevés azoknak az afrikai keresztyéneknek a száma, akik erősen negative ítélik meg a múltbeli missziói munkát. Az önálló afszió sokszor valóban a gyarmatosítás mögött járt és azokon a területeken jelent meg, ahol a gyarmatosító hatalmak teret nyertek. így kétségtelenül sok esetben a misszió munkája kapcsolódott a gyarmatosításhoz. Az is tény, hogy a misz- szionáriusok maguk is koruk gyermekei voltak és nemegyszer akarva vagy akaratlanul saját népük gazdasági és kulturális érdekeinek képviselői voltak. Nem vitás az sem, hogy a keresztyénség idegen hatást gyakorol az afrikai kultúrára és lazítólag hatott a törzsi szervezetekre is. Az is nagyon sajnálatos, hogy a rabszolgakereskedés idején a „keresztyén” államok tudtával, sőt irányításával folyt az afrikai emberek elhurcolása. Ezért a keresztyénségnek bizony van sok szégyellni valója. MÉGIS NEM EZ AZ EGYETLEN SZÓ, amit a misszió Magyar protestáns püspökök nigériai keresztyének között halált. Észak-Afrikában az első évszázadokban virágzó keresztyén gyülekezetek voltak, amelyeknek olyan nagyszerű vezetőik voltak, mint Augustinus, Tertullianus és Cyprianus egyházatyák. Az északi partokról azonban nehezen tudott délfelé hatolni a keresztyénség. Akadálya volt ennek elsősorban a Szahara, de az is, hogy nem álltak megfelelő hajók rendelkezésre Afrika partjainak megközelítésére. Sőt, az is lehet, hogy valami oknál fogva az V. és VI. században a misz- szió lendülete megtört. Etiópiában a IV. század elején Frumentius hirdette Jézus Krisztus evangéliumát, melynek nyomán ott is megalakult a keresztyén egyház. A VII. században a mohamedánizmus elárasztotta Észak-Afrikát úgy- annyira, hogy a keresztyén gyülekezetek szinte teljes egészében megszűntek, csak Egyiptomban maradt meg a kopt keresztyén egyház, amelynek jelenleg is legalább 2 millió tagja van. Az egyház történészeknek nagy problémát ad az a kérdés, hogy a mohamedánizmus hogyan tudta ilyen alaposan felszámolni az északafrikai keresztyénséget! A következő évszázadokban alig- alig történt valami a keresztyén misszió érdekében. A XIII. században Raymundus Lullus hirdette Krisztus evangéliumát a mohamedánok között, elsősorban a mai Tunézia területén, de nem sok eredményt ért el. A XV. században portugál keresztyének végeztek missziói munkát Kongóban, Nigériában és Ghánában, de nem nagy sikerrel. Csak a XIX. század elején indult meg a nagy missziói munka Afrika különböző országaiban. Angol, francia, svájci, német, svéd, dán, finn és amerikai missziói társaságok küldték ki misszionáriusaikat a szolgálatra. Ezek a misszionáriusok rendkívül nehéz feladatra vállalkoztak és egyes területeken sokszor az egészségtelen éghajlat és más okok miatt hosszabb, vagy rö- videbb időre fel kellett adniuk szolgálatukat. A különböző missziói társaságok ma is végzik szolgálatukat Afrikában. A MISSZIÓI MUNKÁT és a keresztyének szolgálatát több oldalról kell megvizsgálnunk, hogy velük kapcsolatban a varikai államokban a keresz- tyénségen kívüli rétegek nemegyszer „lelki imperializmus”- ról beszélnek a keresztyén misszió munkájával kapcsolatban. Mások — és ezt-sok afrikai keresztyén is mondja — a gyarmatosítással összefüggésben emlegetik. Hosszú ideig tartotta magát Afrikában ez a mondás: „A keresztyéneké volt a Biblia és miénk volt az ország, később miénk lett a Biblia és idegen keresztyén hatalmaké az ország.” Olyan hangokat is lehet hallani, hogy a keresztyénség végeredményben segítette és segíti felbomlasztani az ősi „afrikai kultúrát”. Mások a régi törzsi szervezetek lazításával vádolják a keresztyénséget. HA ŐSZINTÉK AKARUNK LENNI, akkor el kell ismernünk, hogy a keresztyén miszHALLGATÁS A VEGYESHÁZASSÁGOK KÉRDÉSÉBEN Jól értesült körök úgy tudták, hogy a pápa április hónapban fog nyilatkozni a vegyesházasságok dolgában. Ez a pápai nyilatkozat azonban elmaradt, mert — mint mondják — nem tartotta a pápa az időpontot alkalmasnak erre, hiszen már az anyanyelv bevezetése a liturgiában is sok zavart keltett és elégedetlenséget váltott ki a katolikus hívek körében. munkájával és a keresztyén- séggel kapcsolatban Afrikára vonatkozólag el kell mondanunk. A missziónak és a keresztyénségnek igen sok pozitív hatása is volt és van Afrikában. Egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a misszionáriusok nemcsak Jézus Krisztus evangéliumát hirdették, hanem óriási erőfeszítéseket tettek elsősorban az afrikai népek iskoláztatása érdekében. A négerek először keresztyén missziói iskolákban kezdték tanulni az írást és olvasást. De nemcsak elemi ismereteket szerezhettek a missziói iskolákban, hanem több helyen középiskolai oktatásban is részesültek és a különböző missziói egyesületek még külföldön is sok száz négert taníttattak egyetemeken is. A II. VATIKÁNI ZSINAT UTOLSÓ ÜLÉSSZAKA Véglegesen döntöttek a vatikáni körök arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat 4. és egyben utolsó ülésszaka 1965. szeptember 14-én kezdődik és vagy november végén, vagy december elején fejezik be. A negyedik ülésszakon olyan lényeges kérdések kerülnek megtárgyalásra, mint a vallásszabadság, a zsidósághoz való viszony kérdése és az egyházról szóló javaslat Hogy az afrikai államok függetlenné válásának a pillanatában mégis voltak tanult emberek és egyetemet végzett emberek is, abban jelentős része van a keresztyén misszió nevelőmunkájának. Azt sem lehet letagadni, hogy a független afrikai államok jelenlegi vezetői többségükben keresztyén iskolákban tanultak és így a keresztyénség elősegítőjévé vált az afrikai államok függetlenségi törekvéseinek. Ugyancsak a keresztyén missziói munkának köszönhető, hogy — a ghanai legfelsőbb bíróság elnökének szavai szerint — „az afrikaiak magasabb hivatalokat is betölthettek”. De a nevelő munka mellett gondolnunk kell a keresztyénség szolgálatára az egészségügy terén. A keresztyén missziók orvosi szolgálatot is végeztek, sok helyen kórházakat állítottak fel és hatalmas küzdelmet folytattak a járványok ellen. A legnagyobb példa erre Schweitzer Albert szolgálata, de rajta kívül sok száz és ezer azoknak a keresztyén orvos-misszionáriusoknak a száma, akik segítettek a néger anyákon, gyermekeken és apákon. Ezek olyan történeti tények, amelyeket mindig szem előtt kell tartanunk, amikor a misszió munkáját értékeljük Afrikában. (Befejező cikk következik) D. Káldy Zoltán (Folytatás az 1. oldalról) a mi békességünk (Ef. 2, 14.) Szava ma is érvényes. Isten Leopold Achberger gráci szuperintendens nem akarja, hogy a népek egymás ellen forduljanak, vagy, hogy az emberek egy népen belül is egymás ellenségeivé váljanak. Nekünk, keresztyéneknek, eggyé kell válnunk a világ békéjéért mondott könyörgésben. Hinnünk kell, hogy a világnak ma is szüksége van olyan emberekre, akik Isten kegyelméből élnek és akiknek békességük van. Nemcsak lelkesednünk kell a béke ügyéért, hanem élnünk is kell abban a békességben, amelyet Isten adott számunkra a Jézus Krisztusban. Van egy sajátos feladatunk is, az evangélium hirdetése. Becsüljük meg! Sakrausky egyházi főtanácsos mindkét gyülekezetben átadta dr. May püspök és az osztrák evangélikus egyház, különösképpen pedig a bécsi gyülekezetek üdvözletét. Gál. 5, 1. alapján arról a szabadságról beszélt, amelyre Isten bennünket a Jézus Krisztusban szabadít meg. Ez a szabadság hitben, szeretetben és reményben valósul. Abban a szabadságban, amellyel Isten ajándékoz meg bennünket, ö maga mond igent a mi sokszor kérdéses életünkre. Istennek erre az emberi életet igenlő szavára hallgatni, magunkat ehhez tartani, ez a hit. Aki megáll a hitben, szabaddá válik a sze- retetre és megnyílik számára a jövő felé vezető út is. Igehirdetésének elején utalt azokra a szabadság-szobrokra, amelyeket Bécsben, Pozsony* ban és Budapesten is felállítottak a II. Világháború után. A Jézus Krisztusban nyert Dr. Kari Schaedel, lelkész, szerkesztő szabadság ajándéka fogékonyt nyá tesz az emberek szabadság- vágyának megértésére és minden jó törekvéseik támogatására — mondotta. ÍGY LÁTJUK Dominikai memento CSAK MOST ÜLTEK EL azoknak az ünnepségeknek hangjai, amelyeket a győztes nagyhatalmak és szövetségeseik május 9-én, a fasiszták ellen vívott háborúban aratott győzelmük emlékére rendeztek. Tömegek, pompás katonai felvonulások, államférfiak ünnepelték a véres háború eu- rónai befejezésének huszadik évfordulóját. A francia nép egyenesen nemzeti ünneppé tette ezt a napot. Mialatt erre az ünnepre készülődött a győzők tábora, a világ egyszerű emberének egy újabb állam nevét kellett közelebbről megismernie. Dominika köztársaság nevét röpítette világgá a rádió. A Karib tenger szigetvilágában fekszik ez a mindössze 48 000 négyzet- kilométer nagyságú köztársaság. Lakóinak száma hárommillió körül lehet. A lakosság javarészt mulatt, fehér vagy kreol és feketebőrűek keveréke, és a spanyol nyelvet beszéli. EZ A KIS KÖZTÁRSASÁG azért került a világ közvéleményének középpontjába, mert pár hete forradalom, polgár- háború tört ki ott. Alig telt el azonban egy kis idő, máris USA tengerész gyalogság szállt partra Dominikában! S ma már a becslések szerint több tízezer amerikai katona tartózkodik a köztársaság földjén. Kongo és Vietnam után most ez a kis köztársaság iratkozik fel az amerikai imperializmus áldozatainak listájára. Az USA-nak ez a nemzetközi jogba ütköző lépése még volt szövetségeseinek soraiban — így Franciaországban is — megütközést keltett. Az amerikai diplomáciának meg kell hallania egy afrikai kiküldöttnek a Biztonsági Tanácsban elhangzott szavát: „egy államnak sincs joga más államnak a területére haderőket küldeni, ha csak ezt a szóbanforgó állam alkotmányosan megválasztott kormánya kéri”. Ügy látjuk, hogy Kongó, Vietnam, Dominika után meg kell mondanunk: VESZÉLY FENYEGETI A KIS NÉPEK SZABADSÁGÁT. Nem lehet ezen a világon minden nép nagyhatalom, minden ország gazdag és erős. Azonban úgy látjuk, hogy a jog és az igazság nem a lakosság számától és az ország nagyságától függ! Lehet úgy élni ebben a kicsivé zsugorodott világban, hogy a kis államok ki legyenek szolgáltatva a nagy népeknek, az imperializmus önkényének? Ügy látjuk és valljuk, hogy a világ bármely népének és nemzetének joga van a szabadságra. Ezt a jogot semmilyen „doktrína”, vagy ürügy alapján sem szabad veszélyeztetni, vagy egyenesen eltiporni. Ügy látjuk, hogy hiáha mondja az amerikai hírverés, hogy a külföldiek védelmére szálltak partra amerikai katonák. A tények másról beszélnek. Dominika is az amerikai nagytőke uralma alatt áll. Az ország elmaradott és a népe szegény. A munka a népé, a profit az USA-ba vándorol. S nincs joga a dominikai népnek ahhoz, hogy hazája sorsán változtasson? Bizony van — mi úgy látjuk —! Amikor idegen hatalom fegyveres erői mondvacsinált ürügyek alatt beleavatkoznak életébe éppen abban akadályozzák meg, hogy az ország a maga akarata szerint való új állami életet formáljon. Az USA tankok és hadihajók ezt a dominikaiakat is megillető alapvető emberi jogot veszélyeztetik! ÜGY LÁTJUK, hogy az, ami Vietnamban és Dominikában történik, veszélyezteti a világ békéjét! Amikor Vietnamban bombák robbannak, Dominikában fegyverek ropognak, ez a tény nem csupán egy-egy földrésznek „kis-háborúja”! A kis népeknek, a szabadságra vágyó gyarmati sorban élő népeknek barátai vannak! A szocialista tábor nem csinál titkot abból, hogy kész megadni minden népnek minden segítséget a szolgaság levetkezé- sére, a szabadság megszerzésére, a függetlenség kivívására. Ez az ígéret nem üres szó! S mi lenne akkor, ha kirobbanna a harmadik világháború? Elveszne a béke! Ezért nyilatkoznak felelős államférfiak illő komolysággal és határozottsággal, figyelmeztető- leg! Megállni, míg nem késő! A felelős magyar államférfiak véleményét ebben az idézetben lehet summázni: „Fel kell lépni az imperialisták ellen: meg kell velük értetni, hogy az emberiséget, a tömegeket nem lehet többé semmibe venni; az imperialistáknak tud- nlok kell, hogy akik ma a világháború tüzével játszanak^ saját létüket teszik kockára”. (Kádár János) — Mi úgy látjuk, hogy a béke forog veszélyben. Nekünk pedig drága a béke. Húsz év alatt rengeteg munkával, verítékkel takarítottuk el borzalmasan elpusztított hazánk romjait! A magyar nép élni akar, tehát békét akar! Meg vagyunk győződve arról, hogy az agresszív imperialista politika halálra van ítélve. Beleütközik a hatalmas béketábor roppant erkölcsi erejébe, a szabadságra vágyó népek iránti szolidaritásba, a haladó emberiség szilárd békeakaratába. Ügy látjuk: ezt a tényt meg kell látni a tenger túlsó partján is! Dr. Kosa Pál Az új erők oldalán 1945. május 8-ára, a második világháború befejezésére emlékezve, a Német Demokratikus Köztársaság Evangélikus Lelkész-Szövetségének elnöke, G. Bickelhaupt lelkész nyilatkozatot tett közzé a „Freies Wort” című lapban és ebben többek között ezt mondja: „Új útra léptünk az új erők oldalán. Én is ráléptem erre az útra többekkel együtt és közben állandóan tanulok a tévedésekből is. Megtanultam, hogy az 1945. május 8-i felszabadulás arra szólít föl bennnüket, hogy felelősséget vállaljunk a jövőért. De mindenek előtt azt tanultam meg, hogy azoknak az erőknek, amelyek a szocializmust építik, nem érdeke a háború. Ezért csatlakoztam hozzájuk. Ezért igyekszem a gyakorlatban is megvalósítani mindazt a sok szót, amit a mi egyházunk is elmondott már a békéről. Mert a szavaknak abban kell életté válniok, amit cselekszünk.” Alexius pátriárka jubileuma Moszkva és egész Oroszország pátriárkája húsz esztendeje tölti be hivatalát Moszkvában. A második világháborúban Leningrád metropolitája volt és ott lelkesítette honfitársait a német csapatok elleni harcra. Igehirdetésében és körleveleiben mindig ökumenikus szellemben szólalt meg és fáradhatatlan harcosa a világbékének. MEGHALT DR. RIESENBURGER ORSZÁGOS RABBI A Német Demokratikus Köztársaság országos rabbija, dr. Riesenburger Márton röviddel 69. életévének a betöltése előtt súlyos betegségben elhunyt A második világháború utáni időknek ez a nagyon jelentős személye 1933 óta végezte szolgálatát Berlinben. DIETZFELBINGER HELYETTESÍTI LILJE PÜSPÖKÖT Az Egyesült Német Lutheránus Egyház nyugati ülésén dr. Dietzfelbinger müncheni püspök fogja helyettesíteni D. Lilje hannoveri elnökpüspököt, mert ez utóbbi hosz- szas betegsége után még nem tudja ellátni az elnöki tisztet
