Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-02-07 / 6. szám

KP. BERM BP. 72. FÉLIDŐ ELREJTETT DICSŐSÉG Félidőben az edző taktikai tanácsokat szokott adni a csa­patnak. Ha 2:0-ra áll az eredmény, a második félidőben még tovább lehet javítani. Esetleg 5:0 is elérhető. Ehhez azonban nagyon össze kell szednie erejét a játékosoknak. Nem jég­korong- vagy labdarúgó-mérkőzésen, hanem szülői értekezle­ten hangzottak el ezek a szavak. Félévi osztályozó-értekezlet előtt, tájékoztatójában használta az iskola igazgatója ezt a beszédes képet. Ugyanilyen közvetlen modorban ismertette az új iskolai rendtartást. Eszerint magaviseletből és szorgalomból is osz­tályozni fognak. Négy osztályzat lesz csupán. Nem kalkulus­sal, számjeggyel, hanem négy jelzővel: példás, jó, változó, hanyag. Külön felhívta a figyelmünket, hogy ne vonjunk le mesz- szemenő következtetéseket abból, ha csak kevesen kapják meg a példás minősítést magatartásból. Elképzelhető viszont, hogy közepes tanulmányi eredménynél is példás minősítést kap valaki szorgalomból. Ha szertelenségre hajlamos serdülő­kor idején többen kapnak magatartásból is, szorgalomból is változót, azon sem kell megütközni. Kérte, hogy tárgyaljanak a szülők gyermekeikkel és ne veszekedjenek velük. Kérdezzék meg véleményüket és vitassák meg velük együtt az új ren­delkezést. A testi fenyítést kerüljék. Nem vezet célra. Ne szá­mítsanak tökéletességre se. Kinőttük már az iskolapadokat. De jó volt egy óra hosszat komoly neveltetésben részesülnünk. Odahaza beszámoltunk a szülői értekezletről. A szorgalom minősítésének kérdésébe kapaszkodtak bele gyermekeink. Szerintük nem előnyös, ha valaki közepes tanulmányi eredménynél szorgalomból példás minősítést kap. Ez azt jelenti ugyanis, hogy tehetségtelen, illetve buta az illető. Az igazgató szavaival válaszoltam: A képességek nem egyenlőek, de sokra kell értékelnünk, ha valaki jól sáfárkodik képességeivel. Ezt akarja jelezni a szor­galmi osztályzat. A hallottakon elmélkedve, néhány gondolat fordult meg bennem. Ma sokat nyugtalankodunk az ifjúság miatt. Bosszanko­dunk is. Mégis, szinte meghatódottan gondoltam arra, hogy mennyi megértéssel, sőt elnézéssel beszélt az igazgató ifjú­ságunkról. Tárgyaljunk! — mondotta. Ne veszekedjünk. Föl­merült azonban bennem a múlt emléke is. A mai pedagógu­sok és szülök legnagyobb része akkor volt fiatal, amikor sok­szor emlegették ezt a jelszót: Akié az ifjúság, azé a jövő. Irányzatok, pártok versenyfutásra indultak az. ifjúságért. Hol hízelgő szóval, hol erőszakkal közeledtek hozzánk. Az egy­házak sem maradtak ki ebből a versenyfutásból. A könyör­telen reverzálisharcban pl. szintén erről volt szó. De ez tör­tént a cserkészmozgalommal is, mikor először klerilcalizálták, majd militarizálták. Volt nem egy tiszta szándékú, valóban az ifjúság érdekét tekintő törekvés. Volt ilyen az egyházban is. Végül mégis mindent túlharsogott az ifjúság birtoklásáért folytatott „szabadverseny” szólama. A jövő mégsem azoké lett, akik azt hitték, hogy sikerült birtokbavenniök bennün­ket. 1965-ben, felszabadulásunk huszadik évfordulójának évé­ben nyomatékkai kell hozzátennünk: Hála legyen Istennek! Ma szerényebbek vagyunk. Kié az ifjúság? Erre a kér­désre a mai felnőtt nemzedék kissé akadozva felel. Kezünk­ben tartjuk őket? Birtokoljuk őket? Ezt nem is akarjuk. De olykor nyugtalanító tüneteket látunk. Láttam kis iskolásokat, amint az ebédről hozott almával kinn fociztak az utcán. Lát­tam asztal alá dobott karaj kenyereket. Nem szeretnék részle­tekbe bocsátkozni. Megbecsüli-e ifjúságunk azt, amije van? — a békénket, építő munkánk eredményeit? Tudják-e, hogy — jelképesen szólva — a kenyér és az alma az egész társa­dalom erőfeszítése következtében kerül az iskolai étkeztetés ebédlő asztalára, de az otthonok asztalára is! Nem arra van szüksége az ifjúságnak, hogy birtokba vegyük őket. De á kényeztetés se használ. Másra van szükségük. A mai 'ifjúságnak arra van szüksége, hogy az idősebb nemzedék be tudja fogadni. Akárcsak a béke fogalmának mai tartalmát, a „befogadni” szó mai tartalmát is hívőknek és nem-hivőknek együtt kell keresniük. A szülői értekezleten hallottak segítséget nyújtottak ehhez. Befogadni az ifjúságot, ez ma azt jelenti, nem veszekedni, hanem tárgyalni vele, nem sopánkodni fölötte, hanem megérteni. A sort azonban folytatni kell, mert különben megértésünk és tárgyaló maga­tartásunk, a saját kényelemszeretetünk, tehetetlenségünk, összevissza ötletszerűségünk takarója lesz. Így lehetne foly­tatni a sort: ráhagyás helyett igényesség magatartás és szor­galom tekintetében egyaránt. Kény és kedv helyett igazságos rend modorban, munkában, szórakozásban, közösségi életben, iskolában és otthon, de az utcán is. Mindez a nevelői magatartásban fokozott türelmet, ön­fegyelmet, következetességet, önmagunkkal szemben támasz­tott igényességet is jelent. Könnyebben aligha mehet, hiszen nevelői tevékenységünk végső célját így kell megfogalmaz­nunk: „Fogadjátok be egymást!” (Rm 15, 17.) Benczúr László Az Egyházak Központi Bizottságának Enu- guban januárban tartott ülé­sén a vatikáni zsinat teremtet­te új helyzettel foglalkoztak behatóbban a küldöttek dr Visser’t Hooft főtitkári jelen­tése alapján. Az Egyházak nemzetközi ügyekkel foglalko­zó Bizottsága hat pontból álló nyilatkozatot adott ki, amely 'elsősorban a világbéke bizto­Világtanácsa sításának a feltételeivel foglal­kozik. Az új főtitkár személyé­ben nem tudtak megállapodni s ezért ezt a kérdést elnapol­ták. A Központi Bizottság ülésé­nek és határozatainak a részle­tes ismertetésére majd akkor térünk vissza, ha az ülésen résztvett D. Káldy Zoltán visszaérkezik Afrikából. A DICSŐSÉGHEZ a mi fo­galmaink szerint hozzátarto­zik a nyilvánosság: Dicsőség­ről akkor lehet beszélni, ha valakinek a nagyságát és si­kerét elismerik, és megbecsü­lik, sőt ünnepük. Az elrejtett dicsőség tárgyi ellentmondás. Mégis kénytelenek vagyunk így beszélni Jézus dicsőségéről. Nem azért, mert valarrii kü­lönlegeset akarunk mondani róla, hanem azért, mert nem tudjuk másképp igazán leírni az ő valóságát. JÉZUS SZEMÉLYÉT földi működése közben körülvette valami titokzatosság, amelyet rejtett dicsőségével kell össze­függésbe hoznunk. Külső meg­jelenése szerint Izráel tanítói­hoz hasonlított, és ezért rabbi­nak, mesternek szólították. Vi­szont az a mód, ahogyan a tör­vényt értelmezte és Isten aka­ratát hirdette, érzékeltette hallgatóival, hogy neki egé­szen rendkívüli isteni hatalma van. Működése közben több­ször megsejtik róla, hogy nem­csak hirdeti Isten országának eljövetelét, hanem az ő sze­mélyével maga Isten jött kö­zel az emberhez. De mindig megtiltja, hogy ezt elhíresztel­jék. Isteni dicsősége rejtve ma­rad. PÄL APOSTOL hasonló ér­telemben beszél az evangélium titkáról. A művelt hellenista vi­lág szerint az Istenhez vezető út a bölcsesség, amely beletekint az egész valóság belső összefüg­gésébe, a lét végső titkaiba. A keresztyénséget. is ilyen érte­lemben az isteni bölcsesség egy útjának tekintették, ame'.y- lyel az összes többi vallásnál mélyebbre lehet betekinteni Is­ten titkaiba. Pál apostol nem utasítja el, hogy az evangé­lium Isten bölcsességéről szól, de hangsúlyozza, hogy ez a bölcsesség más bölcsesség, mint amit az ember Istentől vár. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív el nem gondolt”, az lett való­sággá Jézus Krisztusban. Soha ember nem gondolta volna, hogy így közeledik Isten a vi­lághoz. A kereszt is arról ta­núskodik, hogy nem ismerték fel a „dicsőség Urát”. miért érezzük KRISZ­TUS DICSŐSÉGÉT elrejtett dicsőségnek? Azért, mert Is­tentől mást várunk, mint amit Jézus Krisztusban kapunk. Mindent elsöprő hatalom és bölcsesség megnyilatkozását várjuk, amely előtt meg kell hajolnia az embernek, akár tetszik neki, akár nem. He­lyette Jézusban úgy jelenik meg Isten, hogy szeretettel, mégpedig korlátozás nélküli I Kor 2,7—10 szeretettel fordul az ember, fe­lé. Ez teszi Jézus számára le­hetetlenné, hogy mások letip- rásával, fegyverrel és véron­tással érvényesítse hatalmát és szerezzen dicsőséget. Vi­szont indítja arra, hogy a ke­resztfán védelmére keljen még azoknak is, akik életére tör­nek, hiszen „nem . tudják, mit cselekesznek.” Nem véletlen, hogy Pál apostol a körinthu- siaknak úgy próbálja megma­gyarázni Isten elrejtett böl­csességét, hogy megírja a 13. fejezetben a szeretet himnu­szát. Jézusról mintázza meg a szeretetet úgy, hogy az isteni és emberi szeretet egyszerre. Isten hatalma és bölcsessége szeretetben nyilvánul meg, s ezt várja az embertől is. Ez Jézus elrejtett dicsőségének a titka. A VÍZKERESZTI IDŐSZAK utolsó vasárnapjának evangé­liuma arról szól, hogy három tanítvány előtt egy pillanatra felvillan Jézus dicsősége. Át­menetileg megjelenik mellet­te Mózes és Illés, Izráel törté­netének két nagy alakja, akik a törvény tábláival és karddal szereztek érvényt Isten dicső­ségének. A két nagy vallásos személyiség eltűnik, Jézus ma­rad egyedül, és megszólal egy hang: „Öt hallgassátok!” En­nek a vasárnapnak a története mutatja, milyen nehezen fo­gadta el az egyház is, hogy Jézus dicsősége a szeretetben elrejtett dicsőség. Ezt az ün­nepet a reformáció tette a víz­kereszti és böjti idő határára, de egyébként III. Calixtus pá­pa rendeletére augusztus 6-án ünnepük, a mindennapi déli harangszóval együtt, annak emlékére, hogy Hunyadi Já­nos 1456-ban kereszteshadai élén Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott a török fe­lett. A történeti események sa­játos összjátéka, hogy ugyan­ezen a napon robbant az első atombomba. Hallatlan ellent­mondás a vérontás Krisztus dicsőségére és Jézus Krisztus­nak az a szeretetben elrejtett dicsősége, amelyről a kereszt­fán kiontott vére tanúskodik! Az evangélium üzenete pedig ez: Öt hallgassátok! őt köves­sétek! Prőhie Károly Isten követeiként Január közepén tartotta zsi­natát a Rajnai Evangélikus Egyház, amelyen újból D. Dr. J. Beckmannt választották meg elnökké. Beckmann a ke­resztyén egyházak helyzetét ecsetelte püspöki jelentésében és többc-k között ezt mondta: „A világbéke, az éhség, a faji megkülönböztetés, az írástu­datlanság és a pusztító beteg­ségek ellen folytatott harcnak a problémái olyan hitet köve­telnek, amilyennel csak azok az emberek rendelkeznek, akik a Teremtő követeinek tekintik magukat. „Az a hivatásunk, hogy kilépjünk végre hagyo­mányos egyházi zárkózottsá­gunkból és hordozzuk az Isten teremtette és szerette világnak a gondjait.” — Két zsinati tag, Erich Vowe és Dr. K. Im­mer lelkészek fölhívták a zsi­natot, hogy foglaljanák állást a Szövetségi Németország tervez­te atomaknazár fölállítása el­len. TRILLHAAS NYILTKOZATA Dr. Wolfgang Trillhaas ne­ves nyugatnémet teológiai pro­fesszor így nyilatkozott a nyu­gatnémetek aknazáráról: „Nem tudom, mi történik Né­metország újraegyesítésével, ha a védelem leple alatt ilyen halálos zónát alakítanak ki. Ki­mondhatatlan katasztrófát je­lentene a határ lakosságának, ha aktivizálnák egy napon ezt a tervet.” Oldódjék fel a szűkkehlűség! IMÁDKOZZUNK 2. Péter 1, 16—21. Mennyei Atyám. Az otthont és a családi kört, a munkát és a kenyeret, a küzdelmet és az eredményt, az örömöt és a próbatételt is köszönöm. És köszönöm, hogy minden uta­mon közel van hozzám jóságod, mert napjaim múlása során Megváltómra nézhetek föl. Te cselekedíed, hogy egész életem megváltásod fényében álljon. Magasztallak, hogy szerelmes Fiadnak mondtad őt, mert gyönyörködtél életében és rajta keresztül szerelmes fiaddá lett teremtményed az ember. Érette egyszer és mindenkorra elfogadtál bennünket. Köszön­jük, hogy őt magasra emelted, mint a tanítványok előtt tet­ted a hegyen, hogy el ne felejtsük és képét mindörökre a szí­vünkbe írd. Ha a bűn lesújt, arca tisztítson meg, ha kétség bánt, emeljen föl és töltsön el reménységgel a csüggedés óráján. Áldunk igéd bizonyságtételéért, mely róla szól nekünk; hogy megismerhetjük lelki törvényedet, amellyel az emberi életet kormányzód és megérthetjük: azt akarod, hogy általa életünk tiszta és igaz életté legyen. Köszönjük igéd ígéreteit, amelyek eljövendő országod felé mutatnak. Aki dicsőséges arcodat megmutattad a hegyen, köszönjük neked, hogy leszálltál onnan a völgybe az emberek közé, mert segítő, áldó kezedre és vigasztaló szavadra várt az ember. Dicsőséged csak azért jelent meg, hogy eljusson minden sze­gényhez, mint újjá teremtő, megtisztító és megbékítő erő. Ámen. keblűséget nem ismerő szere- tetére, mely felkarolja a bél- poklost, a római századost és a szolgáját is. Istentisztelet után a presbi­terek számára volt összejöve­tel. A gyülekezet nevében Gaál Miklós felügyelő köszön­tötte Szabó Lajos esperest, aki a presbitereknek egyházunk­nak a mában felismert útjáról és szolgálatáról tartott elő­adást. Előadásának egyik fon­tos gondolata a délelőtti ige­hirdetés szálát fonta tovább. Egyházunkban — mondta — a szűkkeblűséget legyőző szere­tet uralkodik. Gyülekezeteink tagjai lássák meg a körülöt­tük levő életet, lássák meg a szépet és a jót, legyőzve a szűkkeblűséget, vegyenek részt a falu jövőjének, és az emberiség nagy ügyeinek munkálásában. Részletesen beszélt arról, hogy ne csak a magunk szempontjait tartsuk szem előtt, hanem a közösség érdekeit is. Ebben nem az em­bereknek való tetszeni vágyás, hanem az engedelmesség hajt­son bennünket Isten iránt. Az esti imaheti alkalmon népes gyülekezet hallgatta az egyházmegye esperesének ige­hirdetését az ökumenéről, melyben a szűkkeblű elzárkó- zottság helyett az igéhez való hűség útját mutatta meg. Az esperes szolgálatát Ben- kő Béla lelkész köszönte meg. Máté 17,1—9 Dicsőség A mai vasárnap szentigéí- ben többször is előfordul ez a szó: dicsőség. A mai ember számára ennek a szónak az ér­telme nagyon megfakult és je­lentése megkopott. Elsősorban azért, mert nemzedékünk ta­núja lehetett annak, hogy az önmaguk dicsőségét kereső né­pek és emberek hogyan jutot­tak csúfos bukásra, s ez által az önmagunk dicsőségének ke­resése hogyan lett csúfos gya­lázattá. Ezért, ha a dicsőség szó igazi jelentését meg akar­juk érteni, föl kell lapoznunk a Szentírást. A Szentírás a dicsőség szót elsősorban Istennel kapcsolat­ban emlegeti. Istent mindig akkor nevezi dicsőségesnek., amikor valami nagyszerűt vis* véghez. így mondja dicsősé­gesnek a teremtő Istent, aki szerétéiből megalkotta a világ­mindenséget, . és gondviselő szeretetével az ember számá­ra lehetővé tette, hogy a föl­dön az ő akarata szerint bő­ségben, szeretetben és békes­ségben éljen. Ebből az isteni dicsőségből az embernek is részt adott. A saját képére és hasonlatossá­gára teremtette és feladatává tette, hogy ezen a világon úgy munkálkodjék, hogy abból nagyszerű dolgok szülessenek: Hajtsa uralma alá a világot, a természet erőit, és így te­remtse meg az egész emberi­ség számára a békés fejlődés és a boldog együttélés lehető­ségét. Az ember azonban ezt az Istentől kapott tehetségét éppen az ellenkezőjére hasz­nálta fel. Önzésével, szerétet- lenségével dicsőség helyett a bűn zsákutcájába vitte önma­gát. Isten arcán a dicsőség akkor ragyogott föl a legfényesebben, amikor megváltó szeretetével megkönyörült ezen a dicsőség­re méltatlanná lett emberen és elküldte hozzá egyszülött Fiát, a Jézus Krisztust, hogy arcán újra felragyogtassa a bűn által elveszített dicsősé­get, hogy az ember újra tud­jon nagyszerűt alkotni, újra tudjon megbocsátani és szeret­ni, s így megvalósuljon Isten akarata: A félelem nélküli megelégedett, boldog élet. Ez a csoda az ember életé­ben úgy megy végbe, hogy elő­ször átéli Isten bűnbocsátó szeretetét, és engedi, hogy ez a szeretet áthassa egész életét. Az Istennel való találkozásnak ez ünnepi alkalmai után azon­ban megy tovább az emberek közé a hétköznapok feladatai­nak végzésére, és szeretetével mindent megtesz, hogy körü­lötte boldog, békés, megelége­dett emberek éljenek, hogy az emberek hétköznapi életén, örömén és békességén felra­gyogjon az Isten dicsősége. Selmeczi János Az egyetemes imahét alkal­mából január 24-én, megláto­gatta Szabó Lajos esperes a nádasdi gyülekezetét feleségé­vel együtt. A szép számban összegjúilekezett hívek előtt a délelőtti istentiszteleten tartott igehirdetésében — többek kö­zött — rámutatott Jézus szűk-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom