Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-31 / 5. szám

Viharban a tengeren

Máté, 8, 23—37

Tudomásul kell vermem; a tanítvány, a hivő is kerülhet Veszedelembe. Az ő életét is megtépázhatja a vihar.

Mit tettem volna én, ha ott lettem volna azon a hajón, melyet a viharzó tenger elmerüléssel fenyegetett?

Bevallom; ugyanazt tettem volna, amit a tanítványok tettek. Erőmet megfeszítve küzdöttem volna a vihar ellen. A tétlenség ilyenkor — magam ellen is, útitársaim ellen is — igen súlyos bűn. De, mert hamarosan én is rádöbbentem volna hogy a tomboló viharral szemben az ember ereje semmi, — csődömben az alvó Jézust kezdtem volna költögetni, kérlelni én is: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk!”

Tudom: félelmem miatt engem is kicsinyhitűnek nevezett volna Jézus. Nem is védekeznék ellene. Igaza van, — kicsinyhitű vagyok! Esendő ember, akinek önmaga előtt is pironkodnia kell.

Elismerem; csak csődjeim láttán jutok hozzá mindig igazán közel. Csak ilyenkor tudom őt igazán költögetni, szólon- gatni, kérlelni. Megérdemelném, hogy szóra se méltasson engem.

... És most következik a megrendítően nagy dolog!

Ott, ahol előbb a halálfélelem és pusztulás réme orgiá- zott, — szava nyomán egyszerre csönd lett. Csönd a tengeren is. Csönd az ember szívében is.

A viharban sok mindent elveszt az ember, de ha a szíve csöndességet nyer, — semmivé lesz mindaz, amit elvesztett. Az a csönd, amit Jézus szava teremt a szívben, mindennél nagyobb kincs. Elegendő a viharban. Elegendő még a halál közelében is.

A parton állók fölfigyeltek a hirtelen lett csöndre s ámul- va kérdezték: „Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek neki?”

Boldogan felelek a kérdezőknek: Ö a Krisztus. Az Isten egyszülött fia! A világ Megváltója. A te Megváltód is! Az enyém is.

Németh Géza

ISTENTISZTELETI REND

HÍREK

Budapesten, 1965. január 31-én

Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András de. 11. (úrv) Hafenscher Károly du. 6. Trajtler Gábor Fasor de. fél 10. Koren Emil de. 11 Koren Emil du. 6 Jakab Miklós Dózsa György út de. fél 10 Szirmai Zoltán Üllői út 24. de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. ifj. Hegedűs Lajos de. 11. Kédey Pál du. 6. ifj. Hegedűs Lajos Utász u. de. 9. Veöreös Imre Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. t”Úrv) Boros Károly Ká- kosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Káposzta Lajos Fran- gepán u. de. fél 10. Káposzta Lajos Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÄV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kis- templom du. 3. Rákosszentmihály fél 11. #Karácsony Sándor u. lom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3.

Bécsikapu tér de. 9. Várady Lajos de. 11. Schreiner Vilmos este 7. Torockó tér de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Filippinyi János de. 11. Filippinyi János este fél 7. id. Harmati Béla Pesthideg- kút de. fél 11. Muncz Frigyes Kelenföld de. 9. (úrv) dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán du. 6. (úrv) Uzon László Németvölgyi út de. de. 9. (úrv) Uzon László Kelenvölgy de. 9. Vi- eontai Róbert Budafok de. li. Visontai Róbert Albertfalva de. 7. Nagytétény du. 3. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11.- BUNDÁK átszabása, prémezé- sek, szőrme kucsmák Somogyi szűcsnél, Bp. V. Kossuth Lajos u. 1. udvarban.

— Szép nagy szolgálati lalcást kap zöldövezeti családiházban, kertes házmesteri teendőkért, szorgalmas, megbízható, józanéletű, otthon tartózkodó család. Budapesti szoba-konyhás cserelakás kívánatos. Leveleket „Nyugodt otthon” jeligére a kiadó- hivatalba kérek.

evangélikus élet

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vili., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074

10 U00 példányban nyomatott Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta

INDEX 25 211

65.0315/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár I.

— Vízkereszt utáni 4. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Rm 13, 8—10. A délelőtti istentisztelet alapigéje: Mt 8, 23—27, a délutáni istentisztelet alapigéje: Kol 2, 9—10.

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 7-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Dr. PÁLFY MIKLÓS teológiai professzor

— RÖZSE ISTVÁNT 1985. január 22-én a budavári templomban Dr. Vető Lajos püspök lelkésszé avatta és segédiel- készi szolgálatra Debrecenbe küldte.

— A LELKÉSZI MUNKA- KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A pesti egyházmegye Lelké- szi Munkaközössége január 20-án ülést tartott a józsefvárosi gyülekezet Karácsony Sándor utcai szeretetotthonában. Igét hirdetett Blatniczky Jenő. Harmati Béla előadását a Vatikáni Zsinatról 12 magvas hozzászólással vitatták meg. A szeretetotthon életét Grünvalszky Károly ismertette. Koren Emil esperes tájékoztatója keretében megbeszélték a lelkészi munkaközösség ezévi munkatervét.

— A GYÖR-SOPRONI egyházmegye Lelkészi Munka- közössége január 21-én Győrött tartotta munkaülését. Bojtos Sándor úrvacsoraosztása és Weitler Ödön írásmagyarázata után Weltler Dezső esperes értékelte az elmúlt esztendő lelkészi munkaközösségi tevékenységét, ismertette az 1965. évi munkaközösségi témákat. Bödecs Barnabás a 90 éves Schweitzer Albertról tartott megemlékezést, majd Szalay Sándor az Örömhír 13 számú igehirdetését értékelte.

— A SOMOGY ZALAI egyházmegye Lelkészi Munkaközössége január 26—27-én Gye- nesidáson tartotta ezévi első értekezletét. Molnár Lajos igetanulmánya után Szerdahelyi Pál „Az egyház diakóniaí életformáját zavaró helytelen teológiai nézetek bírálata”, Madarász István pedig „A krisztológia univerzális távlata és a keresztyén felelősség a világért Kol 1, 9—24. alapján” címen tartottak előadást. Az esti áhítatot Lágler Béla esperes tartotta. Másnap Jakus Imre irodalmi félórája, az esperes tájékoztatója, dr. Pusz- tay László sajtószemléje szerepelt az értekezleten. Kutas Elek úrvacsorái istentisztelete és Varga Árpád „Hogyan prédikáltam?” elmélkedése zárta be az értekezletet.

— A NÓGRÁDI egyházmegye Lelkészi Munkaközössége január 28-án Balassagyarmaton tartotta ezévi első munkaülését. Szabó József írásmagyarázata és Gartai István esperes úrvacsoraosztása után megbeszélte az értekezlet az 1965. évi munkatervet. Polóny Zoltán békemozgalmi beszámolója után Garami Lajos „Egyházunk teológiai fölismerései a II. világháhprú óta”, Fábry Mihály pedig „Elet és béke a II. Keresztyén Béke- Világgyűlés témája kapcsán” címen tartottak előadást. Cser- Kát Sándor és Matuz Pál voltak a korreferátorok.

— TRAJTLER GÁBOR és KÁRPÁTI JÓZSEF feb-uár 12-én, pénteken este fél 8 órai kezdettel a Zeneművészeti Főiskola nagytermében orgonahangversenyt ad. A műsoron főleg Bach-művek szerepelnek.

— ARADI ANDRÁS segédlelkészt Dr. Vető Lajos püspök Debrecenből Rudabányára helyezte kihelyezett segédlel- készi szolgálatra.

— AZ EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN folynak a félévi kollokviumok

és vizsgák. A második félévi előadások február 1-én kezdődnek meg.

— RUTTKAY LEVENTE

segédlelkész, aki múlt év október közepe óta a lipcsei teológiai fakultáson ösztöndíjasként folytatja tanulmányait, a karácsonyi szünet után visszautazott a Német Demokratikus Köztársaságba.

— GYORS ÁG. A gvörsági evangélikus szórványgyülekezet fölszentelte a hívek adományaiból beszerzett oltárát és szószékét. Az ünnepségen Cede Gyuláné énekkel a gyermekek szavalatokkal szerepeltek. A kislétszámú gyülekezet lelkészlakását is meg akarja nagyobbítani.

— HALÁLOZÁS, özv. Mes- terházy Lászióné Kiss Paula, néhai Mesterházy László pápai lelkész özvegye, 1964. december 27-én türelemmel viselt betegség után 30 éves korában a szombathelyi kórház betegágyán csendben elhunyt. Gyászolják fiai, Dr. Mesterházy László belgyógyász-szakorvos és dr. Mesterházy Tibor, a Pénzintézeti Központ ny. tisztviselője és testvérei, Dr. Kiss Jenő nyug. egyetemi tanár, özv. Deák Istvánná Kiss Etelka ny. tanítónő és a kiterjedt rokonság. Az igaznak emlékezete áldott!

— özv. dr. Papp Ferencné január 15-én életének 87. évében elhunyt. Temetése január 17-én Kemenesin&gasibao volt a gyülekezet nagy részvéte mellett. Legyen áldott emlékezete.

HÉTRŐL—HÉTRE

Hitben hálaadással

Kol, 2. 9—11

Bevezetésképpen elmondjuk, hogy ebben a rovatban, az 1964/65. egyházi esztendőben azokról az igékről szólunk, amelyeket délutánonként a szószéken használunk textusokul. Ezt tájékoztatóul mondjuk. Mostani igénk január 31-én szólal meg templomainkban.

Azt is elmondjuk, hogy Luther Márton Római levél magyarázata ebben az esztendőben lesz 450 éves. Luther ebben az alapvető munkájában sokat beszél a hitről és a kegyelemről.

Alapigénkben Pál apostol a 7. és 8. versek mondanivalójának következményeit vonja le. Az előbbi versekét is, de különösen az említett két versét. A 7. versben figyelmezteti az apostol a kolosséi gyülekezet tagjait, sőt a laodiczeai gyüle- ■ kezet tagjait is (1. vers.), hogy épüljenek és erősödjenek meg a hitben és abban bővölködjenek hálaadással. Az imént azért említettük meg Luthert, mert ő is sokszor hangsúlyozta, hogy a hithez valami boldog hálaadás tartozik. Majdnem merünk ilyent mondani, hogy aki igazán hisz Istenben, az boldog ember!

Miért hiszünk a Jézus Krisztusban? Mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Ez az ige világosan utal karácsonyra és vízkeresztre. Testileg jelent meg Jézus. Térben, időben, történelemben adta Isten önmagát a Jézus Krisztusban. Olyan Krisztusunk van, akinek szavát hallottálCé csodáit látták, szenvedéseinek szemtanúi voltak.

Isten Jézusnak adott át minden hatalmat!

Heti igénk befejező része arra utal, hogy Jézus által vagyunk az egyházban. Eljövetele után nem volt többé szükség a körülmetélkedésre. Ez a rész egyben a keresztség szentségére utalás is!

Miért hiszünk a Jézus Krisztusban? Mert kegyelmet hozott! Ezt a kegyelmet üdvösségre és nem visszaélésre adta és hozan. A kegyelemnek, amelyet ingyen kapunk, van folytatása az emberek között. A kegyelmet az embereknek, mint szere- tetcselekedetet, jóságot és megbocsátást adjuk vissza.

Valaki azt mondta, hogy a kegyelmet ingyen kapjuk, de nem potyán! Hit és kegyelem összetartoznak, egyik a másik nélkül nem érthető!

Fülöp Dezső

NAPRÖE—NAPRÄ

VASÁRNAP: I. MÓZES 32,1—2; JÁNOS 1,51. — Isten a

színről-színre látásig vezeti az emberiség történelmét. Ez az emberiség életének célja. Itt ér véget az állandó teremtés munkája. Róma 13,8—10; Zsoltárok 93.

HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 119,19; FILIPPI 1,23. — A világ legnagyobb városa a temető. A legtöbb lakó ebben a városban van. „Jövevény vagyok ezen a földön.” A temető azonban nem végállomása az emberi életnek, Jézus Krisztusban van folytatása. Lukács 12,22—32; Lukács 8,26—39.

KEDD: EZÉKIEL 18,23; I. TIMÓTEUS 2,4. — Mindany- nyian magunkban hordjuk a bűnnek megrontását. Isten nem kívánja azt, hogy ebben maradjunk, s ebben haljunk is meg, „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson.” Jeremiás 8,4—7; Lukács 8,40—56.

SZERDA: ZSOLTÁROK 139,1—2; JÁNOS 4,29. — Nem kell bemutatkoznunk az Istennek. Nemcsak külsőnket Ismeri, hanem ismeri cselekedeteinket és gondolatainkat is, Jézus Krisztus végigjárta az ember élétének kísértéseit, tudja, hogy mit jelent embernek lenni. Jeremiás 5,20—24; Lukács 9,1—9.

CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 96,4—5; ROMA 4,17. — Isten nem hatalmat „fitogtató”, ura a teremtettségnek. Ügy közeledik az emberiséghez, hogy Jézus Krisztusban kegyelmével jön hozzánk. Apostolok Csélekedetei 28,1—6; Lukács 9,10—17.

PÉNTEK: DÁNIEL 6,28; JÁNOS 9,25. — A reménységet az teszi biztossá, vagy bizonytalanná, hogy miben reménykedünk. A keresztyén reménység „tárgya” az az Isten, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Róma 7,14—25; Lukács 9,18—27.

SZOMBAT: V. MÓZES 26,10—11; n. KORINTUS 9,15. —

„Imádkozzál, az Ür előtt, a te Istened előtt és örömet találj mind abban a jóban, amelyet ad néked az Úr, a te Istened.”! Hóseás 2,18—22; Lukács 9,28,36,

Káposzta Lajos

Tamáska ötéves volt akkor és izgatottan ismerkedett az élettel. Szinte mindennap úgy ébredt, hogy a meglepetések mámora vette körül. Csillogó szemű, értelmes kisfiú volt. Abban a korban, amikor az élettel ismerkedő gyermek előtt még ezerarcú titok a világ. Szülei szívesen és szeretettel álltak mellette ebben a kereső ismerkedésben és türelemmel tanítgatták a kérdések kereszttűzében.

Valóban váratlanul gyorsan járta be azokat az utakat, amelyek korához képest kinyílhattak előtte. Már minden dolgot ismert, ami a kezébe, vagy a közelébe került. A dolgok, tárgyak, játékok világában otthonosan járt.

Karácsonyi kívánsága egy hintaló volt. Megkapta. Annyira örült ennek az új játéknak, hogy alig lehetett elhívni tőle az ebédhez, vacsorához, vaay az alváshoz. Reggel, amikor felébredt, már rohant is a hintaló felé. Már rég elmúlt a karácsony, de a hintaló varázsa még mindig tartott.

Ezen a hajnalon is arról álmodott, hogy ott ül a hintalován és azon vágtat gyönyörű, ismeretlen vidékeken át. Űj tájak, új emberek között suhant a lován, amikor hirtelen egy szakadék szélén megtorpant a ló. Ö valami hideg vízbe zuhant és elkezdett fázni. Erre fölébredt.

Az első, amit észrevett, hogy nincs rajta takaró. Lerúgta magáról, ezért fázott. Aztán gyorsan odanézett a szoba sarkába, megvan-e a hintaló? Megvolt! Csendben, mozdulatlanul „aludt”. De, hogy van az, hogy éjszaka, a sötét hideg szobában mégis mindezt látni lehet?! Hogy lehet az, hogy fény világítja meg a hintalovat, pedig most már igazán ébren van és vége van az álomnak.

Kidugta fejét a kiságyból és a fény forrását kereste.

A titok egyszerre megvilágosodott. A fény

HAJNALI

a cserépkályha nyitott ajtajából jött, az világította meg a szoba másik sarkában a játékokat.

— pe hogy került tűz éjszaka a kályhába — kérdezte önmagától.

Mégegyszer odanézett. Szeme most már megszokta ezt a különös megvilágítást. És amint jobban odafigyelt, látta, hogy az édesapja térdel a kályha előtt. Halk, finom mozdulatokkal két fadarabot rak rá a tűzre.

Most már mindent elfelejtett. Álmot, hintalovat, kályhát, tüzet és világosságot. Az édesapját nézte. Az édesapja arcát, amint ott térdelve fölébe hajol a tűznek. Sokáig nézte az édesapja arcát csodálkozva. Mintha még soha nem látta volna. Mert soha sem látta még ilyennek. Ilyen szépnek, ilyen jónak, ilyen ragyogónak. A kályhából kivillanó fény beragyogta az arcát, térdeplő alakját. Édesapja szeme úgy csillogott, olyan melegen és jóságosán, mint aki valami nagyon szépet és nagyon jót csinál. Valami csoda nagy meglepetést, ami csak azután fog kiderülni.

A látványtól Tamáska szíve is egyszerre átmelegedett. Hát persze, ezért ébred fel ö, meg a kistestvére, meg az anyukája is minden reggel abban a kellemesen jó meleg szobában, mert az édesapja már hajnalban ott térdel a cserépkályha előtt és készíti a meleg szobát a családnak.

Évek múltak el azután. — Tamáskából már régen Tamás lett, de ő mindig így nézett, így emlékezett édesapja arcára, amint ott térdel a hajnali hidegben a cserépkályha előtt és fényben ragyogó arcával készíti Szeretteinek a reggeli meleg szobát, hogy boldog

r ír

otthonban ébredjenek azok, akiknek nevét az ő szívére írta az Isten.

Tamás nemsokára elkerült ebből a meleg otthonból. Vidéki város iskolája nyitogatta szemét új látásokra. Most már a tudomány titkaival ismerkedett.

De ekkor már nehéz, háborús idők jártak. Az otthon messze volt tőle és a messzi otthonban is betegen feküdt már évek óta az édesapja. Ő maga sokat nyomorgott, éhezett, fázott.

Hideg hajnalokon sokszor visszaálmodta magát a régi, kis, meleg otthonba. Éhes éjszakákon kinyitott könyvei között könnyesen gondolt arra a dús és gondtalan asztalra, amiről az az édesapa gondoskodott, aki érte térdelni is tudott azon a hajnalon.

Ilyenkor gondolatban hazajárt letérdelni a beteg édesapja ágya mellé és belenézni azokba a szemekbe, amelyek annyit csillogtak érte. Ilyenkor nemegyszer kapta magát azon, hogy hangosan mondja a hálás, hívogató szót;

— Édesapám!

Tamás így élt, dolgozott, tanult hálával, hűséggel a messzi városban.

Egyszer azután beteg lett. Influenzás. Már napok óta feküdt egyedül a városszéli szobában. Osztálytársai meglátogatták. Valami kis ennivalót, gyógyszert is hoztak. Szerették Tamást és a közeli temetőből rozsét szedtek össze, hogy enyhítsék a januári hideg borzalmát. De mindez a melegség nem sokáig tartott. Ahogy a fiúk elmentek, újra rárohant a nyomorúság, a betegség, az éhség, a hideg és a magány.

Tamás valósággal átdideregte testben, lélekben ezt az éjszakát. Hajnal felé kimerülve elaludt.

Amikor felébredt, már délelőtt volt. Valaki zörgetett az ajtón.

— Szabad — mondta erőtlenül — és arra gondolt, ugyan ki jöhet hozzám, hiszen a fiúk az iskolában vannak.

Az ajtó nyílt és belépett rajta a postás.

Tamás nem értette a dolgot, hiszen tegnap kapott levelet a szüleitől.

A postás azonban ekkor már odalépett az ágyához.

— Itt írja alá, pénze jött, 30 pengő!

Tamás nem hitt a szemének. Rettentő nagy

pénz az a harminc pengő! Kétszer is megnézte a postautalványon a címzést. — Az ő neve volt rajta. Amikor felocsúdott a meglepetéstől, megismerte az összetört betűs írást. A beteg édesapjáé volt. A szelvény hátán ez a pár szó:

— Fiacskám, szeretettel küldöm egy kis téli tüzelőre — Édesapád.

Tamás kapkodni kezdte a levegőt, mert csak így tudta kimondani: — Édesapám!

És egyszerre minden olyan szép lett. Meleg otthon ölelte át Tamást és biztatni kezdte szebb hajnalok boldog ébredésére.

Behunyta szemét és újra látta az édesapját. Ügy, mint annyiszor, térdelve a tűznél, melegítve Szerettei otthonát, ébredését és életét.

Másnap újra levél érkezett otthonról. Ezt már Tamás édesanyja írta.

Nem tudom, mi volt édesapáddal. Három napig rettentő rosszul volt. Ma bevallotta, hogy kétheti gyógyszerét nem váltotta ki. Kellett neki a pénz valami adósságra...

Tamás nem tudta végigolvasni a levelet.

Egy fáradt, beteg, drága arcot látott, ame-. lyik csodálatosan ragyogott a tűzben, amikor ott térdelt a hajnali hidegben a cserépkályha előtt. Friedrich Lajos