Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-10 / 41. szám
A lébényi evangélikusok örömünneoe Győrtől északnyugatra fekszik Lébény, mely különösen a középkorból származó román stílű templomáról nevezetes. Mindjárt a mohácsi vész után Lébényben is elterjedt a lutheri reformáció. Még a XVII. század végén is majd minden lakosa evangélikus vallású volt. Az ellenreformáció során azonban az evangélikusoknak rengeteget kellett szenvedniök. Templomukat 1630 körül elfoglalták, a lelkészt, paplakot, iskolát elvették tőlük. 132 évig nem volt templomuk, 1795-ben azonban felépítették mostani templomukat. A lébényi hívek 170 éves fennállásának örömére kívül-belül közel 100 000 forintos költséggel a saját erejükből megújították. Gyönyörű szép őszi vasárnap délelőtt látogatta meg a jubiláló gyülekezetét Dr. Vető Lajos püspök. 1927 óta nem volt Lébényben püspöki látogatás, s így a jubileumi ünnepség a lébényi evangélikusoknak kétszeres örömet jelentett. A zsúfolásig megtelt templomban a püspök az aznapi evangélium alapján hirdette Isten igéjét. Kegyelettel emlékezett meg a templomépítő ősökről, s azokról, akik 170 éven keresztül ebben a templomban szolgáltak, vigasztalódtak és dicsőítették Istent. Bizonyságot tett Isten ma is működő, megelevenítő szere- tetéről és hatalmáról. Ennek jele az az áldozatkészség is, amely a lébényiekben felébredt templomuk megújítása érdekében. Ezt az isteni megelevenítő szeretetet tapasztaljuk másutt is gyülekezeteinkben, egyházunkban, s az egész keresztyéhségben. Isten szere- tete átkarolja az egész emberiséget is, s arra ad erőt és reménységet, hogy küzdjünk minden jóakaraté emberrel együtt az atomhalál ellen. A Keresztyén Békekonferencia erősödése, melynek fontos eseménye zajlik le most hazánk fővárosában, szintén Isten éltető hatalmának és jóvoltának a csodája. „Ma az egész emberiséget áthatja a nagy felelősség az életért. Soha ilyen összefogás nem volt még a háború ellen, s a békéért. Az egyházak se látták és érezték annyira ezirányú felelősségüket és tennivalójukat, mint napjainkban. Az egyházak békemunkáját becsülik és igénylik azok is, akik távol állnak tőlük. És micsoda éber lelkiismerettel fordul ma az emberiség tekintélyes része az éhező, nyomorgó, elmaradott, korábban semmibe se vett népek felé! Mindez csodálatos dolog! Nagy időket élünk! A történelem arról beszél, hogy él és munkálkodik az, Aki azt mondotta magáról, hogy Ö az élet, s hogy Ö nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene. Egyéni elmúlásunk, földi életből való eltávozásunk fenyegető rémével szemben is az evangéliumhoz ragaszkodunk és hittel valljuk: Kihez mehetnénk máshoz, Urunk? Örökéletnek beszéde van Tenálad.” Majd a püspök Weltler Rezső esperes, Szabó Kálmán helyi lelkész, Bojtos Sándor be- zi-enesei, Kiss Jenő tárnokréti. Magassy Sándor győri lelkészek együttes szolgálatával felavatta a megújított templomot. A templom-avató istentisztelet után tartott ünnepi közgyűlésen Szabó Kálmán helyi lelkész ismertette az egyház- község és a templomújítás történetét. Nem hallgatta el azt a sok szenvedést és zak- lattatást, amelyben őseinknek az ellenreformáció alatt részük volt. A jelenlevő lelkészek meleg szavakkal, s Isten igéjével köszöntötték az örvendező gyülekezetei, ugyanígy a jelenlevő Schmall József lébényi római katolikus esperes is, aki hangsúlyozta a szomorú egyháztörténeti múlttal szemben a keresztyén egység szükségességét. Kedves mozzanata volt a lébényi evangélikusok ünneplésének az is, hogy „hívatlanul” részt vett az istentiszteleten s az azt követő együttlé- ten a hamburgi evangélikus egyház prépostja, (esperes) Dr. Tebbe. A prépost, aki hazánkba látogatott, vasárnap reggel Győrött Bojtos Sándor lelkészéket kereste. Ök azonban már úton voltak Lébény felé, hogy résztvegyenek az ottani ünnepségen. Amikor ezt Tebbe prépost „kinyomozta”, kocsijába ült és feleségével együtt el is talált a lébényi templomba. Üdvözlő-beszédében humorral említette, hogy tőle is meg lehetne kérdezni: „Barátom, hogyan kerültél ide?” (Máté 22. 12). Majd örömének adott kifejezést, hogy beleláthatott egyházunk életébe, s találkozhatott Vető Lajos püspökkel, akit a Lutheránus Világszövetség hannoveri világgyűlésén 1952-ben ismert meg. Áldozatkész és lelkes lébényi hittestvéreinket, lelkészüket, felügyelőjüket, gondnokukat és presbitereiket illesse elismerés és köszönet. CSEND Fél százaléktól tizenkilenc százalékig Napjainkban sokszor esik szó a „gyarmati rendszeriről, vele összefüggésben a „fehér ember uralmá”-ről, továbbá az ún. „apartheid” politikáról és a „faji megkülönböztetés”-ről. Sokszor azonban csak nagy általánosságokban tudunk mindezekről beszélni. Szükséges, hogy közelebbről is megismerjük a konkrét tényeket. Cikkünk kis terjedelme miatt vizsgálódásunk most néhány afrikai államra terjedhet ki. kell hagyniuk a fehérek területeit. Nekik a „város kapuin kívül” van a helyük! A saját A „fél százaléktól tizenkilenc százalékig” megjelölés cikkünkben a „fehérek” és „feketék” arányszámát jelöli meg. Az afrikai gyarmati országokban legtöbbször elenyésző számú „fehér” kisebbség tartja kezében és egyben uralma alatt a nagy többségben levő „fekete” lakosságot. Ha a portugál uralom alatt levő afrikai országokat vesszük szemügyre az alábbi arányokat látjuk: Portugál-Guineá- ban még a fél százalékot sem teszi ki a fehér gyarmatosítók száma, Mozambiquében 1,8, Angolában 2,5 százalék az arányszámuk. Dél-Rhodeziá- ban — amely brit gyarmat — 4 százaléknyi fehér lakosság az „úr”. Elvileg önálló Délafrikai Köztársaságban a 16 millió lakosból valamivel több mint 3 millió fehér, tehát az összlakosság 19%-a, a gyakorlatilag hozzá tartozó Délnyugat-Afrikában a 600 000 lakosból 70 000 a fehérek száma, tehát megközelítőleg 12%. Akármelyik országot vesszük a felsoroltakból, tény az, hogy ezeken a országukban! A Délafrikai Köztársaságban a több mint 10 millió bantu-néger az ország 22,9%- nyi területére van összeszorít- va. A kisebbségben levő fehérek, illetőleg „kevertek” lakják az ország 87,1 %-át! És ez a nem egészen 13%-nyi föld az ország legterméketlenebb területe. A fehér ember a nagy városokban, a termékeny területen lakik sokszor nagyszerű és kényelmes házakban, a feketék pedig a rezervátumokban barakokban és kunyhókban. A fehér „kormányzat” sokszor áttelepíti a rezervátumokat más területre, minek következtében sokszor 100 vagy 200 év óta lakott területeket kell a feketéknek elhagyniuk és ismeretlen területekre menniük. Pl. a délnyugat-afrikai Windhukban pár évvel ezelőtt történt ilyen akció, amely több halálos áldozatot is követelt. a fehérek után jöttek oda. Azt természetesen nem emlegetik, hogy találtak az őserdőkben őslakosokat és azokat kíméletlenül kiirtották. De végeredményben nem is a „történeti okok” a döntőek még a gyarmatosítók szemében sem. Döntőbb az arany, a gyémánt, az ezüst, az urán, a kobalt, az azbeszt. Az óriási értékű és szinte kimeríthetetlen gazdagságú bányák és a termékeny föld „tartja” ott őket! A Dél-afrikai Köztársaság arany termelésben első a kapitalista világban (évi 500 000 kg!), gyémánt termelésben a második a tőkés világban (évi két és félmillió karát!), platinából évente 11 ezer tonnát termel és ezzel megintcsak első a kapitalista államok között. Urániumból évi 500 tonna (!) termelésével harmadik helyen van a tőkés államok között. Dél-Rhodéziában aranyon és ezüstön kívül, nagyon sok kobaltot bányásznak, mellyel másodikok a kapitalista világban. Angola egyik legnagyobb kávétermelő ország a világon, egyben az ipari gyémánt előállításában a negyedik helyen áll (más- félmillió karát). Ezt még lehetne folytatni. Ezekért a kincsekért akarják uralmu„Felment a hegyre magánosán imádkozni.” Máté 14, 23. Azt hiszem mindnyájan egyetértünk abban, hogy párat lanul lendületes, dinamikus korba születtünk bele. Nincs megállás, nincs szünet. Gépek zakatolása közben építeni, tanulni kell tovább. Ezt kívánják tőlünk kikerülhetetlen életfeladataink. Éppen ezért úgy tűnhetik, hogy korszerűtlen a csendről beszélni. A nagyvárosi utcák növekvő zaja ellen védekezünk, de a ficUalságnak nem ízlése már a halk zene. Hányszor halljuk: „ne bömböltessétek azt a rádiót.. A keleti ember — eddig úgy tudtuk —1 velünk ellentétben, szemlélődő természetű. S most eltanuja az aktivitást, s a lázas sietést. Méhes előtt üldögélni és a szálló felhőket nézegetve elmélkedni a világ dolgain — ma már nem korszerűi De az igében azt olvassuk, hogy aZ Ür Jézus, egy-egy zsúfolt nap után, mikor reggeltől estig sokaság, betegek, tanítványok és ellenségek vették körül; mikor leszállt az este, „felment a hegyre magánosán imádkozni.” Nem volt emberkerülö. s azért jött. hogy megmutassa a mindvégig való emberszere- tetet. Ügy látszik azonban, hogy nincs ellentétben a csend keresés és a tevékeny élet. Inkább az egészséges cselekvésnek feltétele a csend. A bibliai teremtéstörténet az Isten szombatjáról is beszél, s az ige azt ajánlja, hogy cselekvés és csend, aktivitás és elmélyedés helyes arányban és egyensúlyban legyen vennünk. Ha ez valami oknál fogva hiányzik, ha nem sikerül megtalálnunk a belső csendet, tör fel az emberből, mint a nyugtalan életű Balassa Bálintból az imádság: „adj már békességet, lelki csendességet Felséges Úr”. Ezt fejezi ki Ady könyörgése: „békíts meg magaddal, s magammal, mert te vagy a béke.” Az a csend, amiről itt szó van, nem a némaság csendje, hanem a kezdődő életé. Számadás, elrendezése benső dolgainknak, erőgyűjtés. Ilyen csendességre hív maga elé naponta Isten. Mikor az Erzsébet híd elkészült, megterhelt kocsikat toltak rá, s míg azok mozdulatlan álltak, a hidat kiegyensúlyozták, feszültségeit megszüntették. Az öntött anyagnak lassan kell hülni, hogy káros belső feszültségek ne maradjanak benne. Jézus Krisztus csendje összhangot teremtő, feloldó, tettekre felkészítő csend. Csendjének békéje először onnan származik, hogy felemel magához. Az űrhajós nyugodt, tiszta kékség békéjében látja a földet. Isten végtelenségéből, új fényben, a megtisztulás és megbékélés indulatában látom életem dolgait. Ha a házunk táján valami izgalom van, jó, hogy a csillagok nem indulnak meg attól. „Nálad bocsánat vár és élet” — mondja egy énekünk. A bűnbocsánat — amit Krisztus hozott — feloldja a feszültségeket bennem és alkalmassá tesz arra, hogy újra rendezzem dolgaimat. Megpihentet, mint gyermeket az anyai öl. Egész napi munkámban, bármi legyen is a hivatásom, adnom kell valamit magamból. Ilyenkor pedig felveszek valamit Belőle. Igéje előtt állok és hallgatom amit legőszintébb valómhoz beszél, ha eljutok oda, hogy ilyenkor lefejtse rólam önámításaimat és megítélje gondolataimat. Természetesnek tartjuk, hogy minden nap tisztálkodjunk. Indulataimat és legtitkosabb gondolataimat is tisztítsa meg? Isten csendjében az örök szeretet vesz körül. Ez megszünteti az esetleges megkeseredést, kibékít és barátjává tesz az embereknek. Isten csendje távlatot nyit. Aki fent jár, a messzeségbe lát. Az egészséges csend mindig a holnap feladatára irányul, gondolatokat, erőt ad és elkötelez. Jó volna, ha rendszeresen keresném és gyakorolnám azt a csendet, amit a Megváltó is megkeresett, s amit a próféta így írt le: „az Ür az ő szent templomában van. csendesedjék & előtte minden test.” Uzon László területeken saját hazájukban nem az afrikaiak, hanem a gyarmatosítók az „urak”. Ez a helyzet különösen is ellentmondásos a Délafrikai Köztársaságban. Ez az ország már nem „gyarmat” a szó szoros értelmében, hanem „független” köztársaság és mégis a fehérek kezében van a 81 százaléknyi „színes” lakosság. Mit jelent a fehér ember uralma ezekben az afrikai országokban? Nem vitás, hogy a gyarmatosítók jót is tettek a „gyarmatokon”. Sokfelé úthálózatot építettek ki és megszervezték a jobb közlekedést is (természetesen ez is elsősorban az ő érdekeiket szolgálta!). De ez a „jó” elenyésző ahhoz képest, amit a feketék kárára tettek, és még ma is tesznek. Az afrikai portugál gyarmatokon — Portugál-Guineában, Angolában, Mozambiqué-ban, a Zöldfoki Szigeteken, Sao Thoméban — a régi rabszolgaságot a kényszermunka váltotta fel. A földbirtokkal vagy önálló jövedelemmel nem rendelkező négereknek ezeken a területeken évi 130 nap „közmunkát” kell végezniük (Mohamed Avad jelentése az ENSZ-hez). Az angolok uralma alatt élő Dél-Rhodeziában a 120 000 európai ember 500 000 bantunégerrel robot-munkát végeztet. A Délafrikai Köztársaságban és „mandátumos” területén Délnyugat Afrikában érvényes a faji elkülönítés (apartheid) törvény. A négerek túlnyomó része elkülönített területeken, „rezervátumok”-ban lakik, amelyeket ha el is hagynak munkavégzés céljából rövi- debb időre, büntetés terhe mellett oda kell visszatérniük. Pl. Johannesburgban a feketék dolgoznak a fehéreknek, de este 7—8 óra körül már el Fehérek és feketék Délnyugat-Afrikában a postán külön ablaka van a fehéreknek és külön ablaka a feketéknek. A két ablakot még a sorbanállás közben sem szabad felcserélni! A feketéknek telefonja nem lehet. Külön iskoláik vannak a fehéreknek és a feketéknek. A négerek gyermekei legtöbbször 1—2 évet járnak iskolába, mert nekik is dolgozniuk kell, ha a család meg akar élni. A négerek között az egészségügyi körülmények legtöbbször botrányosak. Délnyugat- Afrikában a jelentések szerint 1 (!) néger orvos van, a lakosok száma pedig több mint félmillió! Miért ragaszkodnak a kisebbségben levő fehérek uralmukhoz? Nem egyszer „történeti” okokra hivatkoznak. A portugálok pl. azt emlegetik, hogy „ötszáz éve vagyunk Angola, Mozambique stb. urai”. A Dél-afrikai Köztársaság fehér kormánya azt emlegeti, hogy amikor 313 évvel ezelőtt a hollandok parira- szálltak Dél-Afrika „lakatlan” terület volt és a négerek csak kát megtartani a gyarmatosítók. És az egyházak? A Délafrikai köztársaságban és Délnyugat-Afrikában igen sok keresztyén ember él. A Délafrikai Köztársaságban a fehér lakosság 55 százaléka református, 19 százaléka anglikán, 5 százaléka róm. katolikus, 2 százaléka evangélikus és még van sokszáz szekta. Délnyugat-Afrika pedig keresztyén ország. Van 100 000 evangélikus is. Nemcsak a fehérek, de a négerek túlnyomó része is keresztyén az egész Dél-Afrikában. Sajnos, a legtöbb helyen a keresztyén egyházak is a faji megkülönböztetés politikáját támogatják, elsősorban a holland származású protestánsok. A gyülekezeteken belül is fennáll az elkülönítés törvénye!' Az anglikánok és metodisták ellenzik, de nem sokat tudnak segíteni. A Krisztus egyházának közösségében is ilyen valóság az „egy vérből teremtett” emberek megkülönböztetése! Még az egyház is segíti fenntartani a „másodrendű emberek” kasztját... Az Egyházait Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség, a Keresztyén Békekonferencia és más egyházi világ- szervezetek ismételten elítélték a faji megkülönböztetést és a faji elkülönítés politikáját. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülése 1963-ban Rochesterben kimondta: „Ha keresztyén látást kapunk, akkor a faji diszkrimináció egész rendszerét Isten elleni kimondhatatlan véteknek látjuk, amelyet nem lehet fenntartani tovább, anélkül, hogy ne kiáltanának a kövek is. (Utalás az evanstoni nagygyűlés határozatára) ... A dél-afrikai keresztyéneknek sürgősen cl kell szánniuk magukat arra — folytatja a nyilatkozat —, hogy mind tettekkel, mind szavakkal elvessék mindazt, ami gyengíti az arról a Krisztusról való bizonyság- tételüket, akiben minden ember egyenlő”. D. Káldy Zoltán
