Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-10-10 / 41. szám

Újabb határidő — újabb feladatok

A világot Isten teremtette, minden bűne ellenére irgal- masan gondot visel róla, Jéz- zus Krisztusban megváltotta és azt akarja, hogy általa mindenkinek élete legyen. Aki mindezt vallja, az éber lelkiismerettel tiltakozik a világban minden olyan szándék és mozdulat ellen, ami Istennek ezt a „jószándékát” keresztezi; ami nem az életet, hanem a halált akarja; ami nem a megbékélést, hanem a békétlenséget akarja és ennek érdekében a haragnak, a gyűlöletnek és pusztításnak a szellemét akarja elplántálni és nagyra növeszteni az emberek szívében. Ez az éber keresztyén lelkiismeret hozta létre 1958-ban Prágában a Keresztyén Békemozgalmat és izmo- sította nagy ökumenikus keresztyén békemozgalommá az elmúlt hét esztendőben.

A kicsiny mustármag nagy, terebélyes fává növekedett. És ha ebből mint jelből következtetni szabad nekünk evangélikus keresztyéneknek valamire — márpedig Isten ád ilyen jeleket Krisztus tanítványainak hiteimül vagy buzdításul! —, akkor hitünk alapján is arra az örvendetes megállapításra jutunk, hogy jó ügy mellé álltunk mindjárt a kezdet kezdetén. És az a munka, amit a magyar protestáns egyházak belefektettek ebbe a mozgalomba, jó gyümölcsöket termett nemcsak itthon, hanem a világkeresz- tyénségben is. Barátokat szereztünk a béke ügyének a világ minden táján. Lehet-e ennél szentebb dologban ta- lálkozniok és kéz a kézben haladniok keresztyén embereknek felekezetre, népre és fajra való tekintet nélkül?!

Október 5-től kezdve megindul barátaink áradata Magyarországra, mozgalmunk Tanácsadó Bizottságának az ülésére, amely október 13—17-ig tart Budapesten, hogy megtárgyalja mindazokat a kérdéseket, amelyek ma bennünket mint keresztyéneket aktivitásra, cselekvésre mozgósítanak. Mik ezek a kérdések?

Már Irtunk arról, hogy ennek a Tanácsadó Bizottsági együttlétnek a főtémája: „Szolidaritás és együttműködés az igazságért és a békéért.” Ma ga a szolidaritás és együttműködés szó egy kicsit „világia- san” hangzik — mondhatná valaki. Hiszen annyit hallunk szolidaritásról és együttműködésről a világban, vájjon mi keresztyének nem vesszük-e át szolgai módon a „világnak ezeket a szavait minden egyházi és hitbeli megalapozás nélkül ?

Hadd emlékeztessem itt olvasóinkat arra, hogy a Máso dik Keresztyén B éke-Világ- gyűlés 1964-ben ezt mondja az egyházakhoz és keresztyénekhez intézett Üzenetében: „A világ Ura a Jézus Krisztusban az egész emberiséggel kötötte meg szövetségét. Ebben a szövetségben szeretettel és hűséggel kötötte magát hozzánk. Mint olyan emberek, akik felismertük Isten szolidaritását az ő emberré léteiében, kegyelméből vallást teszünk a Krisztusban kötött szövetségről. Ez a szövetség szeretetben és szolidaritásban kapcsol ösz- sze bennünket minden emberrel, tekintet nélkül fajra, vallásra és világnézetre.” A Második Világgyűlésnek ezeket a megállapításait kell most nekünk a mai helyzetben apró pénzre váltanunk.

Azért jövünk tehát össze, hogy elsősorban egymás között teremtsük meg a szeretetnek és a szolidaritásnak azt a szellemét, amely azután fölszabadít bennünket arra, hogy — bár a világhelyzet megítélésében talán nem mindenben értünk egyet — akcióegységben imádkozzunk és dolgozzunk minden éhség és nyomorúság, minden jogtalanság és igazságtalanság, minden bizalmatlanság és gyűlölködés minden rosszindult és békétlenség ellen.

De már a Második Világgyűlés 1964-ben világosan megmondta azt is, hogy a leszerelés, a békés egvmás mellett élés, tehát a béke vagy a háború kérdésében nem tudunk megalkudni. „A háború Isten akarata ellen való. Isten akarata a béke” — jelentette ki egvik határozatában az Egyházak Viláetanácsa is. A Keresztyén Békemozgalom v'an egyesült egyházak, egy

házi testületek és keresztyének élcsapat akarnak lenni ezen a téren és „felhívunk minden jóakaratú embert, hogy tartson velünk!”

A Második Béke-Világgyűléshez képest azonban igen lényeges eltolódások következtek be elsősorban a nemzetközi életben. Arról most nem kívánok szólni, hogy VI. Pál pápának a Vatikáni Zsinat 4. ülésszakát megnyitó beszédének egyes megállapításai mennyiben színezik majd álláspontunkat a politikai katolicizmus és a keresztyénség- gel való visszaélés kérdésében.

Arról van szó ugyanis, hogy 1964 júniusa óta nagy mértékben kiéleződött a nemzetközi helyzet, megtorpant a feszültség csökkentését munkáló erőknek és kormányoknak a munkája Nyugaton. Ennek megfelelően kell most elemeznünk a nemzetközi kérdéseket és a Második Béke-Világ- gyűlóshez képest állást foglalnunk az aktuális nemzetközi kérdésekben. Ügy látjuk ugyanis — és minden jel erre vall —, hogy az Egyesült Államokban lezárult az u. n. Kennedy-korszak és visszaka- nyarodás következett be a dullesi erőpolitiikai koncepciókhoz. A vietnami amerikai intervenciós háború, az India- Pakisztán között régóta fennálló feszültség véres kirobbantása, a Német Szövetségi Köztársaság revánspolitikája,

mind olyan tény, ami 1964-hez képest nagy eltolódást jelent a háborús veszély irányában.

Nem mehet el a Tanácsadó Bizottság tárgyalásaiban

amellett a kérdés mellett sem, hogy a már megindult párbeszéd dolgában a katolikus egyház és a protestáns világszervezetek között mi az álláspontja? Azt gondolom, itt igen fontos megkülönböztetést kell majd tennie éppen az együttműködés között az égetően fontos és közös keresztyén feladatokban és az egység között, amely — tekintettel éppen a pápa említett megnyitó beszédére, nem rejthet magában semmiféle olyan egységtörekvést, amely a keresztesháború jegyében fogant és abból szívja éltető erejét. Azt már ismételten elmondtuk, hogy a keresztyén és a világi diakónia aktuális feladataiban mindig készek vagyunk együttműködni a katolikus jóakaratú emberekkel és szervekkel is, de nem adhatjuk oda magunkat a politikai katolicizmus világi hatalomra törő célkitűzéseinek.

Üjabb határkőhöz érkeztünk tehát és mozgalmunk újabb feladatok megoldása elé is került. A keresztyén hitben adott szolidaritásunk azonban eggyé tud bennünket kovácsolni mozgalmunknak ebben az időszakában is.

Dr. Pálfy Miklós * I

A szeretet és béke szellemében

„A bizalom légköréért folytatott küzdelemben nekünk keresztyéneknek kötelességünk fölhívni a népeket és államokat, hogy a kölcsönös tárgyalások különböző formáit alkalmazzák, azokat bővítsék a szeretet és béke szellemében. Kötelességünk felszólítani a kormányokat a militarista propaganda és az em' bertelen hidegháború beszüntetésére.’’

Nikodim érsek előadásából 1962-ben

KIÉ VOLTÁL!

SCHWEITZER ALBERT EMLÉKÉNEK

Idézlek, szólj, bár Lambaréne fekete földje fogja hangod, ott temettek el, ahol éltél, hol a síró lélekharangot „feketék” húzták s áradatként „fekete” volt a gyászmenet, hisz téged, áldott Óriás egész Afrika temetett.

Idézlek, szóljs bár messzebb vagy már űrhajók körén, naprendszereken s csillagok felett lebegve nézed, hogy mit csinál az ember idelenn.

Üzenj, hisz látod, emléked őrzi kalaplevéve Kelet és Nyugat, művészek szeme tágul kerekre s vésik márványba arcvonásaidat, vagy bronzba, fába, — oly mindegy mibe — s aránylanak a szép feliratok, a kettészakadt lázasult világ áldott nevedben íme összefog s paizsára emel: „nagy humanista’*... „békeharcos” ... „a kor nagy embere”... vagy a „nagy művész” s ki tudja ma még mennyi jelzőbe mártanak bele fehér Atyánk, te roppant viadukt, ki feszültél a szakadék felett, mit a bűn ásott, kettéválasztva az anyától szült nagy rengeteget, az Embert, ki benned mégis egy maradt halálodig, te harcos, szent Atya, áldott Hidunk, ki magad vagy ma Is a világbéke hajnalcsillaga.

Idézlek, szólj, e lázas hangzavarban mi neved körül, mint a láva, forr, emléked őrző milliók közül kié voltál s melyik talapzaton méltó az írás szobraid alatt?

— Oldódjék végre ez a nagy titok! —

Éjfél van, csend... s hallom a választ: „Istené voltam s Istené vagyok”.

Jakus Imre

Tiltakozás a szabadság megsértése ellen

Az olasz kormány és a Vatikán viszonyát szabályozó konkordátum (Egyezmény) 5. cikkelye kimondja, hogy a „hitét elhagyó katolikus pap” nem vállalhat polgári állást és nem lehet tanító. Az Olaszországi Valdens Evangélikus Egyház lapja a „La Luce” az alapvető emberi szabadság megsértésének nevezi ezt a cikkelyt és megállapítja, hogy sok katolikus ember is „szégyenfoltnak” tartja ezt a tilalmat.

Már az Olaszországi Protestáns Egyházak Kongresszusa is követelte ennek a tilalomnak a felfüggesztését, mert ez „az egyházjog behatolását jelenti a polgári jog területére”, ami ellen föl kell lépnie a

közvéleménynek, a parlamentnek és kormánynak egyaránt.

ÖKUMENIKUS EGYHÁZI SEGÍTSÉG VIETNAMNAK

Az Egyházak Világtanácsa és a Keletázsiai Keresztyén Konferencia akciót kezdeményezett Észak- és Dél-Vietnam háborús kárvallottjainak megsegítésére. Az észak-vietnami Vörös Kereszt ezer dollár értékben gyógyszert és kötI szert kapott, Dél-Vietnamban

I pedig főleg élelemmel segítik a háborús események következtében éhező embereket.

A Német Demokratikus Köztársaság 16 éves

A Német Demokratikus Köztársaság önállóságának 16. évfordulójáról emlékezett meg az elmúlt napokban. A történelem folyamán ez az első békeszerető német munkás-paraszt állam. Megszületése éppen ezért több, mint politikai esemény.

Ma a 16-ik „születésnap” ünneplése időpontjában két német állam van Európa területén s ez a tény izgalmas és egyáltalán nem közömbös a mi számunkra sem. Az sem közömbös, hogy 20 évvel a háború után nincs még békekötés azzal a Németországgal, amely századunkban két háború kirobbantásáért és két világégéssel járó mérhetetlen szenvedésért felelős. Kin múlik a békekötés hiánya?

Egyre keménynyakúbb lesz Nyugat-Német- ország részéről a Német Demokratikus Köztársaság kormánya olyan javaslatainak elutasítása, melyek a két német állam közötti megértés útját keresik. A felelősség tehát Nyugat- Németországé. Bizonyos, hogy ebben a német kettéosztottságban a német keresztyénségnek, nevezetesen a német evangélikus egyháznak igen jelentős feladatai vannak. Helyesen állapította meg egy beszélgetés során D. dr. Moritz Mitzenheim tartományi püspök, hogy a két német állam között szükséges a feszültségmentes légkör megteremtése s ez csak úgy lehetséges, ha felhagynak Nyugaton az anti- szocializmus és antikommunizmus keresztesháborús ideológiával. Aki ezt az álláspontot képviseli, ezért még messzemenően nem nevezhető kommunistának. De nevezhető józan embernek, aki számol a realitásokkal és hallgat a józan ész szavára.

Lotz egyházi főtanácsos ugyanennek a beszélgetésnek folyamán rámutatott azokra a gyökerekre, amelyek Németország kettéosz- tottságához vezettek. Ezek a gyökerek pontosan azok, amelyek magát Németországot is, két alkalommal is szerencsétlenségbe sodorták: a militarizmus, a revansizmus. a terjeszkedési törekvés és mindenekelőtt ezek gazdasági gyökerei.

De vajon kell-e a két német állam közötti feszültségnek továbbb mérgesednie? Nem kellene! De a feszültség mégis növekszik, éppen azért, mert a nyugatnémet állam atomfegyverek birtoklására törekszik. Az Egyházak Világtanácsa 1945 óta csaknem valamennyi fontosabb megnyilatkozásában rámutatott a világbáke megőrzésének felelősségére. Elítélte az atomfegyverek használatát, a tömegpusztító fegyverek bevetését. Szorgalmazta az embertelen atomfegyverek eltiltását, illetve azok továbbadásának tilalmát — állapította meg Mitzenheim püspök. — Nem mondható tehát, hogy az egyház hallgatott ezekben az óriási világpolitikai kérdésekben. Fennáll azonban a kérdés: hogyan fogadták ezeket a felhívásokat, különösképpen is a Prágai Keresztyén Békekonferenciának ismételt intőszózatait az illetékes országok, elsősorban Nyugat-Német- ország. Hiszen mindnyájan tanúi vagyunk an-, nak, hogy a most 16. születésnapját ünneplő demokratikus német állam, Kelet-Németor- szág, fennállása óta az építő javaslatok megszámlálhatatlan sorát terjesztette a másik német állam, Nyugat-Németország képviselői elé, hogy elősegítse a megértést a tárgyalást, a megbékélést, a béke megőrzését és a különböző társadalmi rendben élő népek egymás mellett élésének nagy ügyét.

Ebben a tényhelyzetben az egyház népe ne hagyja el a gyülekezetekben a közbenjáró könyörgést a két német állam vezetőiért, azok bölcsességéért, jó szándékáért. Ha ezt a szolgálatot minden előítélet és hátsó gondolat nélkül nem tudja elvégezni, akkor hitében gyenge az egyház Urával szemben, aki a történelem Ura is. Kissé a farizeus imádsága jut eszünkbe,a farizeus és publikánus példázatából, amikor halljuk azokat az imádságokat, amelyek minden nyugat-németországi evangélikus istentisztelet végén felhangzanak a „zónában élő” az „elnyomásban szenvedő” egyházakért és hittestvérekért. Vajon nincs-e

— kérdezzük a keresztyén ember alázatával

— elég imádkozni valója nyugatnémet testvéreinknek az „amerikai zónában” élő keresztyénekért? A közeledést szolgálja-e vajon, vagy az egyházi hidegháborút ez a nyugatnémet imádkozási gyakorlat? Nem azért kelle- ne-e imádkozniuk német testvéreinknek Kelet- és Nyugat-Németországban egyaránt, hogy a két német állam már most hozzájárulhasson és a jövőben majd egyszer az egysége* német állam is hozzájárulhasson az euró* pai biztonság és békesség megteremtéséhez s annak határozott bázisa lehessen.

A két Németországban élő evangélikus egyház nagy feladata abban is áll, hogy segítsen megteremteni azt a légkört, amely alkalmas, hogy benne bizakodással lehessen keresni a megnyugtató kibontakozást. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az evangélikus egyháznak minden alkalmat meg kellene ragadnia minden olyan párbeszédben való jószándékú részvételhez, ahol fölvetődik az ún, német kérdés. Szinte alig van egyházi nemzetközi konferencia, amely valamilyen formában ne foglalkozna vele. A Prágai Keresztyén Békekonferencia pedig egyenesen egyik fő, ha nem is legdöntőbb kérdésnek tekinti a német kérdést az európai biztonság és béke szempontjából. (Jelenlegi magyarországi tárgyalásain is.) Érezni lehet azonban, hogy német testvéreink közül nagyon sokan válogatnak a partnerekben és csak azokkal készek párbeszédet folytatni, akik velük azonos nézeteket vallanak.

Mivel a német kérdés egyben európai kérdés is, ezért logikusnak mutatkozik, hogy a két német állam keresztyénéi is beszélgessenek saját kérdéseikről egymással, de másokkal is, és segítő szándékkal tisztázzák, hogy a két német állam felelős vezetői hogyan tudnának egymással hasznos párbeszédet folytatni. Az ilyen jó légkörű beszélgetés legfőbb akadálya a két német állam között a nyugatnémet imperialisták atomfegyver követelése. Míg a békeszerető keletnémet állam magáévá tudja tenni, hogy egyik német állam se rendelkezzék atomfegyverekkel, a Keresztyén Demokrata Unió által is képviselt nyugatnémet politika arra törekszik, hogy a genfi leszerelési konferencia mielőbb zsákutcába jusson, illetve, hogy Nyugat-Németország valamilyen módon birtokába jusson az atombombának, vagy közeljusson hozzá a multilaterális tervek alapján.

Hát már teljesen elfelejtette a német nép a stuttgarti nyilatkozatot a német nép bűnbánatáról? És a német nép nyugat-németországi fele bűnbánat helyett inkább a „régi”' Németország feltámasztására vágyik és arra,- hogy ismét legyen Európában egy olyan Németország, mely „ütőképes” katonai hatalom?

Tiszteletreméltó szolgálatot végezhet a német evangélikus egyház abban is, hogy eleve következetesen és meggyőződéssel hangsúlyozza minden alkalommal és helyen, hogy sem a német, sem más kérdést nem lehet hatalommal, erőszakkal, fenyegetéssel és háborúval megoldani.

Köszöntjük születésnapján a békeszerető Német Demokratikus Köztársaságot. Ez alkalomból azzal a kívánsággal tekintünk a másik Németországban élő evangélikus egyházi vezetők és keresztyén testvéreink felé, hogy saját magukért, de Európa, sőt az egész világ békességéért is tegyenek meg minden tőlük telhetőt Isten és az emberek iránti bizalommal és a kibontakozás jó reménységével. Ke- let-Németországban élő evangélikus keresztyén testvéreinket pedig arra kérjük, ne lankadjanak meg ezután sem az imádságban, a kölcsönös megértést és a békét szolgáló újabb és újabb utak keresésében. Legyen Isten áldása rajtuk, békeszerető országukon és minden jó törekvésükön az egyetemes béke ügyében.

Felkiáltójel Békéscsabán és Sopronban

Mint két felkiáltójel mutat az ég felé egy kőobeliszk hazánk keleti, és egy másik a nyugati végén. Mindkét kövön „kétezer” a szám; egyik Sopronban, a másik Békéscsabán. Csabán ennyit a tudatlanság ölt meg, Sopronban, ennyit az „emberi őrület”.

Ez jutott az eszembe, amikor a békéscsabai Széchenyi- ligetben levő kőemlékműbe vésett sorokat olvastam: „Kétezer csabai nyugszik itt az emlék tövébe, akiket az Epe Mirigy dühösködő mérgébe ölt hetek le folyta alatt kedveseikről el ragadt.”

Ez a 2000 ember kolera betegségben halt meg Békéscsabán 1831-ben. Nem tudták a kolerát gyógyítani, és nem tudták azt megelőzni. Akkor még nem ismerték a baktériumokat, sem a védőoltásokat. Tudatlanok voltak a betegek is, még orvosaik is. Valószínűleg nem tudták, vagy nem gondoltak arra, hogy már évezredekkel előbb ajánlotta az embereknek egy nagy tudós, törvényhozó, tanító s egyúttal orvos is, hogy minden étkezés előtt kezet mossanak. Ez a régi egészségügyi szabály az ókori történelemből ismert MÓZES-től származik. Ma sok helyen látjuk kifüggesztve az egészségügyi felhívást: „Étkezés előtt mossunk kezet!" — Ha akkor, 1831-ben betartották volna ezt a kézmosásra felszólító egészségű 1 gyi tanácsot, valószínűleg sokkal kevesebben haltak volna meg.

Sopron balfi határában az 1948-ban állított emlékműn ez a véset olvasható: „Ezen emlékmű látóhatárán belül 2000- nél több zsidó hittestvérünk esett áldozatul az 1944—45 évi emberi őrületnek. Itt 100-nál több mártír alussza örök álmát. Nyugodjanak békében.”

Ez az örökre itt nyugvó 2000 ember az ország minden részéből odahajtott emberek, munkaszolgálatosok, asszonyok, gyermekek közül kiütéses tífusz, vérhas, egyéb betegség és agyonlövés miatt halt meg. — ha az emberek betartották volna azt a tanácsot, amit több ezer évvel ezelőtt, az imént említett törvényhozó és orvos, MÓZES, kőbe, vésett: „ne ölj”, meg azt. hogy „ne tégy más embernek olyat, amit magadnak nem kívánsz”, akkor nem halt volna meg ez a 2000 ember. Nem került volna sor arra, hogy ily gyászos emlékművet állítsanak, amelyről sokat szenvedett néma holtak lelke és könnyhullató túlélők tesznek szemrehányást az „emberi őrületnek".

A két kő fájó felkiáltás, meg figyelmeztető is. Mintha azt mondaná: „Emberek! ne kövessétek el a régi hibákat, re rágalmazzatok, ne öljetek, hanem okuljatok a régi rémes tapasztalatokon. Mint ahogy MÓZES tette, ,.szenvedélyesen szeressétek az igazságot!” (Dr.

MÁTÉ M.) és tartsátok meg a régi meg az új egészségügyi és erkölcsi tanácsokat, szabályokat, törvényeket. Legyetek jók, azért, hogy kellemesebb legyen az életetek, és hogy műveltebb, jobb emberibb legyen minden egyén és ezzel a közösség sorsa.”

Dr. Várady Károly

VOGEL PROFESSZOR NYÍLT LEVELE

D. H. Vogel nyugatberlini teológiai professzor nyílt levelet intézett Erhard bonni kancellárhoz, amelyben arra kérte, hogy ne avatkozzék Bonn a karácsonyi látogatásokra vonatkozó tárgyalásokba és fogadja el a Német Demokratikus Köztársaságnak ebben a kérdésben tett javaslatait.

„Tegye szabaddá az utat a látogatásra vonatkozó egyezmény aláírásához!” — írja levelében a nemzetközi tekintélynek örvendő professzor.

A nyugatberlini nacionalisták azonnal támadást indítottak Vogel professzor ellen és szinte útszéli hangnemben kritizálják lépését. Mi azonban úgy véljük, hogy keresztyén emberhez és mai evangélikus teológiai professzorhoz illő és méltó lépés volt, és reméljük, hogy sokan követik ebben Vogel professzort.