Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-03 / 1. szám

Vízkereszti világosság és keresztyén egység Máté 3. 1—12. Vízkercszt napjának evan­géliuma, a napkeleti bölcsek története, a szentírás karácso­nyi eseményeinek minden kor­ban kedves eleme volt. Meg­ihlette költészetünket és a ze­neirodaimat. A nép fantáziá­ját is megragadta és a betle- hemes játékok elemeként a népi hagyomány részévé vált. Meg is ragadhatja a képzele­tet, mert benne az ige egy­szerű történet kedves szavai­val örök dolgokról üzen. Nem kevesebbet hirdet, mint Krisz­tus küldetése egyetemes em­beri, sőt kozmikus jelentősé­gét. A történetben az öröm hangja egyesül a Krisztus megértés egyetemes jelentősé­gével. „Mikor mentünk Lengyel- ország felé — mondja a régi katonanóta — még a fák is sírtak...” A karácsonyi tör­ténet pedig azt mondja, hogy mikor Krisztus megszületett — még a csillagok is részt vettek az örömben. A nóta költői értelemben gondolja, amit mond. Mögötte a nép fiá­nak hajdanvolt árvasága a valóság. A csillag arról beszél, hogy a mindenség a keresz­tyén hit szerint Krisztushoz vezeti el az embert. Krisztus életének üzenete annyira meg­rendítő és életbevágó, hogy benne hitünk a valóság leg­alapvetőbb és legmélyebb megnyilatkozását ismeri föl. Az az élet, amelyik az örök szeretet hatalmáról és önfel­áldozó életének erejéről be­szél, nem idegen az élettől, hanem valóságos és egyetemes érvényű. János evangélista azt mondja Krisztusról: „ö az övéi közé jött.” Ö otthon van a világban és a világ nem idegen tőle. Krisztus üzenete az emberhez nem érthetetlen, nem távoli a teremtettségtől és az embertől, hanem közel van hozzá. Ezzel függ össze az ünnep egyetemes emberi jellege. Jé­zus nem bizonyos tempera­mentumé, sem bizonyos sajá­tos adottságú embereké. Hi­tünk szerint Krisztus fény minden nép számára. Ha a ke- resztyénség például nőies «lesz, vagy egy nép, vagy faj saját­ságaihoz úgy simul, hogy el­veszti egyetemes jellegét és nincs a többi népnek monda­nivalója, akkor tudhatjuk, hogy üzenetét meghamisítot­ták. A hitleri rendszer Német­országban faji egyházat akart létrehozni, s erre az élő egy­ház szinte egyetemes ellenha­tása volt a felelet. A keresz- tvénségnek ma is egyetlen és egyöntetű a hangja ebben a kérdésben. A szín sokféle. A spirituálék hangja mélysége­sen . és eredetien néger, mégis eredetien és egyetemesen ke­resztyén. Az egyház hitvallá­sa, hogy lényege szerint egy és egyetemes. A napkeleti bölcsek történetében az egyház ezt a minden nép felé nyitott és ki­tárt egyetemességet ünnepli. Krisztus eggyé tette a kétféle nemzetséget — mondja Pál apostol a görög és zsidó ellen­tétre gondolva. Valamikor a misszió az európai népek élet­stílusát, akaratát és sokszor politikáját hordozta. Ma ön- állóakká válnak a népek és az ifjú egyházak is, és ez egy távoli, de mélyebb egységet ígér. Ma a misszió ünnepe, mint a különböző fajú keresz­tyének -összetartozásának ün­nepe jelentkezik. A keresz- tyénség kísértése, hogy elvá­lasztó ok és eszköz legyen. A keresztyénség kelet és nyugat között is nem elválasztó, ha­nem összekötő kapocs kell, hogy legyen. Egyetemesnek tartja magát a keresztyén hit úgy is, hogy üzen a bölcseknek és az együ- gyűeknek egyformán. Az egy­ház soraiban tisztes helyet foglaltak el mindig bölcsei, de Jézus így imádkozott: „Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelme­sek elől és megjelentetted a kisdedeknek.” Kisdeddé kell lennie a bölcsnek is. Ez azt is jelenti egyben, hogy az anyaszentegyház üzenetét nem tartja homályosnak. Monda­nivalójának lényegét világos­nak és egyszerűnek ismeri. Jézus — mint maga mondotta, a földiekről szólt. A szeretet hatalmában való hitről, és a másokért áldozott életről szó­ló beszéd világos és ezt a vi­lágosságot a keresztyénségnek nem szabad elveszitenie. Az evangéliumi keresztyénségben hagyomány a gondolkozás és a kutatás szabadságának és a tanulásnak a megbecsülése. Végül vízkereszt ilyen üze­netével függ össze vízkereszt öröme. A történet azt mond­ja: „amikor meglátták a csil­lagot, igen nagy örömmel ör­vendeztek.” Vízkereszt örömé­ben benne van a megváltás mással össze nem téveszthető öröme, de ennek megvan a maga vízkereszti színezete. Nemcsak azért örültek, mert a Gyermek maga öröm és mert újra látták. Az ember keresi az élet dolgaiban a világossá­got és az egységet. Ha az em­ber és a természet egymásra talál, ha az anyagi és a szel­lemi kultúra összhangba ke­rül, az öröm. Ha a testvérek egymásra találnak, az öröm és ha a távoli népek egymásra találnak, az boldogság. A bölcsek aranyat, tömjént és mirrhát hoztak. Ajándékai­kat letették. Ha felragyog Krisztus, a Gyermek, akiben mindnyájan eggyé lesznek, ak­kor ebben a fényben járni, őt szolgálni kell. Öt szolgálja, aki az Ö követségében jár és él az emberek előtt kedvesség­ben, hogy az emberek ezt lát­va, dicsőítsék a mennyei Atyát. Uzon László ,Ami fölött elszaladt az idő* Néha, mikor időnk engedi, a hétköznapok ezernyi teendői között, kinyitjuk a gyülekezeti iratszekrények szúette ajtaját és megüt bennünket a sárguló papírok jellegezetes szaga. El­lenállhatatlanul vonzza vala­mi az embert, hogy néhány percet vagy órát szenteljen a fakuló betűknek. A lapokból ilyenkor előttünk — fiatalabb lelkésznemzedék előtt — egy hallomásból isméit világ ele­venedik meg. így akadt kezembe nemrég néhány levél 1929-ből. Rajtuk AKARSZ SEQlTENI 1 A lelkemben tegnap virágokra leltem... fehérek, szelídek és árvák, harmatos levelű sziromtestük némán simogatja, cirógatja lelkem. Hallgatom ..i Kelyhük pihegését, ajkuk remegését hasztalan figyelem... halk szavukat nem érti meg megrebbenő szívem. Fény kellene ide, ragyogó napsugár, bimbókat fesiető, virágot éltető tavasz vagy meleg nyár, hogy megteljék kelyhük üde csillogással, méheket szerető mézes csacsogással, szerető beszéddel — biztatással! Hiába! — egyedül nem tudok most hinni, elfáradok ennyi némaság láttára virágot becézni, öntözni — szeretni __M Ak arsz segíteni? Pálfy Miklós Az egyházi helyzet Kubában Diaz, kubai lelkész, aki je­lenleg Zürichben tartózkodik, kijelentette, hogy az egyházi élet Kubában az amerikai misszionáriusok eltávozása után, kubai egyházi, vezetés alatt fellendült. Az eddigi kül­földi utánzatú munkamódsze­rek helyett új, egyházi mód­szerekkel dolgoznak. Több baptista szemináriumban nö­vekedett a hallgatók száma. Saját gyülekezetében is, Flo­I ridában, az utolsó négy év alatt a gyülekezeti tagok szá­ma 40-ről 85-re nőtt, a gyüle­kezet áldozatkészsége pedig megkétszereződött. A lelkész nyilatkozatát így fejezte be: „Mi szocialista, ateista állam­ban élünk, de megtapasztal­tuk, hogy Isten nincs távol a hazánktól, és hogy idő és hely nem szab határt az Ö uralkodásának.” IMÁD KOZZUNK Istenem, te a Gyermek menekülésének útját, ismeretlen utakon, betakartad védelmeddel. Azt akartad, hogy megvál­tásod célhoz érkezzék és üzeneted eljusson hozzánk. Köszön­jük, hogy bennünket mindörökre megszabadítottál a mene­külő élettől, hogy feladatot és jövőt talált életünk nem fé­lelem, hanem szolgálat és küldetés. Te mindenkit megaján­dékozol a szolgáló élet lehetőségével, akit felszabadítottál a hitben és megengedted, hogy rádbízza magát. Köszönöm, hogy ez új esztendőben is szabad hinni Ben­ned és szabad szeretni a másik embert és szabad imádkoz­nom hozzád azokért, akiket otthonomban és hivatásomban ream bíztál. Áldalak, hogy szabad imádnom jóságodat és az új év napjait- megváltásod reménységével kezdhetem. Köszö­nöm, hogy megváltó akaratod az élet és a történelem véres árnyait már legyőzte, mert megváltásodban az élet és a sze­retet gyó'zelme elvégeztetett. Áldlak, hogy a béke fejedel­mére nézhetek, akiben békédet elhoztad nekem, s megígérted a világnak. Az év múlása és mai szent igéd arra is figyelmeztet, hogy bírája vagy a világnak és életemnek. ítélj meg engem szí­vemben, hogy életem megújítsam. Tiszta fejjel, jóakarattal, hűséges szívvel, bizakodva és élő hittel kezdjem az új év első hetét. Tudom, hogy életem tehervállalás nélkül nem volna teljes és szeretetem nem volna hiteles. Napjaim kezedben van­nak, Istenem, te fogod megújítani hitem és erőm. Erősíts meg, hogy az év első hetében az élet jószolgálatára magam elszánjam és utamon oltalmadra bízva magam örvendő szív­vel elinduljak. Ámen. ■ MÁD KOZZUNK Ézs 60,1—« Ür Jézus Krisztus! Áldunk téged, hogy mennyei világos­ságot hoztál a földre, és világosságot terjesztesz a világban. Világítasz azzal, hogy mint valóságos Isten valóságos ember­ré lettél, és magadra vetted a világ minden bűnét és terhét. Igéddel belevilágítasz szívünk mélyébe és rejtett gondola­tainkba, de nem esak megítéled bűneinket, hanem meg is bocsátód, és elindítasz az új élet útján. Világítasz azzal, hogy nem uralkodni jöttél, hanem szolgálni. Megkeresed az elve­szettet, megsegíted a szenvedőket, és érezteted jóságodat min­den emberrel. Világítasz szenvedéseddel, haláloddal és fel­támadásoddal. Nyilvánvalóvá teszed, hogy nem a halál, ha­nem az élet, nem a szenvedés és nyomorúság, hanem az öröm és reménység a mi mennyei Atyánk végső szándéka. Áldunk téged ezért a mindent megörvendeztető világosságodért. Add, hogy dicsőséged világossága tükröződjék és meglás- sék azokon, akiket elhívtál, és összegyűjtöttél egyházadban. Ébreszd fel hitünket, hogy őszinte bizalommal ragaszkod­junk hozzád. Világosítsd meg értelmünket, hogy képmutatás és tétovázás nélkül tudjunk számot adni hitünkről. Éreztesd velünk szüntelenül szeretetedet, hogy tovább adjuk éltető melegét, terjesszük mindig és mindenütt a megértést, a jó­akaratot és a megbékélést. Légy a mi reménységünk, hogy­felvegyük a harcot a csüggedés, a lemondás és a gyűlölködés sötétsége ellen, és reménységgel munkálkodjunk a világban azzal a bizonyossággal, hogy munkánk nem hiábavaló teben- ned. Engedd, hogy népünk és az egész emberiség békében él­vezhesse munkája gyümölcsét, és emberhez méltó életet él­hessen. Légy életet adó világossága az egész világnak, hogy dicsőítsen téged a menny és a Föld most és örökké. Ámen. feltűnő a jelzés: Bizalmas! Kiváncsivá tett. Megtudtam belőlük, hogy az egyházme­gye esperesválasztás előtt áll. A megye „egyházi közélete” a közelgő választás izgalmá­ban éi. — „Rettenetes a haj­szám — írja az egyik párt agilis lelkésze. A választás ügye sok dolgot, szaladgálást ad. Elő kell készítenünk min­dent, ha nem akarunk a köz­gyűlésen fölsülni, s értékes embereket veszíteni. A szer­vezés megtörtént. Híveink vár­ják az igazságot diadalra jut­tatni akaró erőpróbát.” aiHiiiiiiMiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiininnwmniimiiiiiiinmiiiniiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiis íiiiiiHiimiiiitiiiiiiiiimiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiHiiiiiiiiiiiHiiHiiiiiiií Rendkívül érdekelt, mi az az igazság, amire a levél utal. Milyen célokért szeretné egyik vagy másik párt a maga je­löltjét az esperasi tisztségben látni. Sajnos, erre nem sike­rült a levelekből feleletet kap­nom. Mindössze annyit tud­tam meg, hogy mindegyik fél a maga igazát tartja „szent ügynek.” — „Irtózom attól a posványtól. ami körülöttünk bűzlik ..: Én rendíthetetlenül bízom a jó Istenben” — így az egyik. S a másik: „A kívána­tos jórend és belső béke ér­dekében minden elfogultság­tól menten” kéri, hogy a me­gye „régi és hűséges szolgá­ját” ne buktassák meg. A megye harcos hangulatát érzé­kelteti az a tény, hogy az utóbbi józannak tűnő körle­vél szerzőjét egy bizalmas le­vél „ravasz kese rókának’’ ti­tulálja. Így ha a csatározások célja nem is lett előttem világos, az alkalmazott módszerek an­nál inkább kitűntek a leve­lekből. Erre vonatkozóan még néhány részlet: „J. lelkész le­velet fog kapni több oldalról, hogy L. mellé álljanak.” — .~A báró A. községet illetően mun­kába fogott. Csak legalább azt érnők el, hogy másodszori sza­vazatot kelljen elrendelni.” „A báró Z. urat felvilágosíl- tatja az egyetemes felügyelő útján. És így tovább. A későbbi levelekből kide­rül, hogy a báró A. községet illető munkája nem hozta meg a várt eredményt „M, úr ma délben R. bárétól jött hozzám azzal a hírrel, hogy A. köz­ség 17-én a lelkész machiná­ciójára leszavazott N-re. Az ördög nem alszik!” A válasz­tás kedvezőtlen alakulása miatt „az urak fel vannak há­borodva” s rendezik soraikat, A párthíveket megnyugtatja!*: ..Öméltósága ismeri embereit”. S ha Öméltósága velünk, kicso­da ellenünk, nyugodhatott meg ezek után a címzett. Si­kerűit is kierőszakolni a má­sodik választást. Közvetlenül ez előtt íródott az a levél, amelynek egy részletét még nagyon jellemzőnek tartom: „Az egyházmegyei közgyűlést] megelőzőleg, de. 9 órákor a Vármegyeházán értekezletet óhajtanék tartani párthíveink­kel, melyre Nagytiszteletűsé- gedet is ezennel tisztelettel meghívom..., hogy egységes álláspontot foglaljunk el a teendők tekintetében. Meghív­tam még P. és Sz. őméltósá- gáékat, O. felügyelő urat, és a párthíveink vezető urait... Teljes tisztelettel vagyok bá­ró R.” Megvallom, mosolyogva ol­vastam ezeket a leveleket. Nem elődeinket mosolyogtam ki, — nem vonom kétségbe, hogy azt, amit tettek, komo­lyan érezték és hitték. Hisz’ van, aki a palástját és szolgá­latát is függővé tette a vá­lasztás kimenetelétől, ahogy levelében írja. A szempontjaik és módszereik azok, ami fölött elszaladt az idő. Bennünket fia­talabbakat ez az „egyházi köz­élet” nem lelkesít. Ügy lát-J juk, ez a csatározás nem mél| tó az egyházhoz. A harcol feleket nem a gyülekeze épülése, az egyetértő szerete vezette, hanem valamilyen ho mályos pártérdek. És föltehe­tő, hogy éz legtöbbször jól ál­cázott személyi érdek volt. Ez a nálam rekedt iratokból is kiderül. Az egyik lelkész azért áll az urak egy bizonyos csoportja mögé s azért nem jelölteti magát az esperest tisztre, mert ezért viszonzásul püspöki titkárságot kér. A „régi szép idők” demokra­tikus választásának minden hamis illúzióját eloszlatják ezek a levelek. Hol itt az egy­szerű híveknek, gyülekezetek­nek megnyilvánuló akarata? — Bárók, méltóságosok és tő­lük meghatódott lelkészek kor­teskedése az egész. — Ezzel természetesen nem állítom, hogy egyházunk múltját csak ez jellemzi. Gondolom, mégsem vrfflt Tif§- baváló időtöltés böngészni bennük. Harmincöt év választ el bennünket ettől az esperes­választástól. Azóta sok min­den történt. Megváltozott egy­házi életünk, megváltoztak egyházkormányzatí módsze­reink is. Többen talán még mindég hajlamosak arra. hogy összehasonlítást tegyenek a múlt javára. A múltot kriti­kusam kell feltárnunk, hogy okulva elődeink hibáiból, meg­születhessenek jó döntéseink. Hónapok óta dolgozik csend­ben egyházunkban a zsinati előkészítő bizottság, hogy aje­len életünknek legmegfelelőbb törvényeket alkossa meg és egyházkormányzatí módsze­reinket a való élethez igazít­sa. Munkájukat vezesse az egyház Urára figyelés és sze­retet, az egyház népe iránt- Okulva a múlt hibáiból, olyan keretben és olyan formák kö­zött élhessen magyarországi evangélikus egyházunk, mint aki az ige és a történelem mérlegén „szégyent nem vall”. Pintér Károly Lokalizált ünnep „A tüzet sikerült lokalizálni” — mondja a szűkszavú je­lentés, ami azt jelenti: továbbterjedését megakadályozták. Hasonló kifejezéssel jelölik meg azt az orvosi ténykedést, amikor egy betegségi gócot mintegy fülöncsípnek, s tudván, hol a baj gyökere, káros kihatásainak elvágják az útját. Más­kor hatáskört lokalizálnak, vagyis egy bizonyos területre kor­látozzák. A lokalizálás — „helyhez kötés” — így óvatossági, vagy éppen mentő akció. Veszélyt rejtő, vagy kifejezetten Ve­szedelmes dolgokat kell lokalizálni, mert így szolgáljuk az életet. Természetes azonban, hogy a jó erőket — az élet leté­teményeseit — ennek pont az ellenkezője illeti meg. De néha nem inkább az történik-e az életünkben, hogy igen gyászos módon az Isten-munkálta ünnep friss erői .,lokalizálódnak”, fokozódnak be életünkben, hogy aztán lassan, de biztosan elsikkadjanak, anélkül, hogy kisugároznák éltető erejüket? Az ünnep gyertyafényként kilobbanó külsőségei sokszor nem direkt jelképei-e annak, hogy csak átmenetileg volt ün­nepünk? Ez persze vaskövetkezetességgel adódik abból a gon* dolkozásmódból, amelynek az ünnep egyszerűen munkaszü­net, s nem több. Dehát az-e az igazi ünnep, ami körülöttünk van. s nem inkább az, ami bennünk történik? — hogy aztán messzire kihasson, s ünnepet vigyen magatartásunkba, má­sok javára! A hétköznapok ugyan sokszor fárasztók, mégsem egysze­rűen „ők” tehetők felelőssé azért, ha életünk szürkévé lett, s nincs benne semmi különös. Ha Jézus Krisztust nem vesz- szük mindennél komolyabban, ha megújító erejét nem „kö­nyörögjük bele” az életünkbe, ha nem tárunk neki ajtót egész magatartásunkban, a hit cselekedeteivel, akkor ünnepeink aligha jelentenek többet kegyes dekorációnál. De ha ö be­lénk költözik, birtokba vesz bennünket, akkor ezzel — Őbenne — adva van az igazi ünnep egyetlen, de elengedhetetlen föl­tétele. Az ünnep ugyanis mindig belülről kifelé hat! Nem mintha valami jégszekrénybe zárt, zord magánügy lenne, amely kizárólag Isten és az én dolgom, hanem azért, mert a legszebb, legérdekesebb, leghangulatosabb ünnepi külsőségek is csak akkor érnek valamit, ha ünnepi „belsőségből” fakad­nak. önmagukban fölöttébb illékony természetűek. De ha „bent” megszületett az ünnep, akkor az feltétlenül kihat éle­tem egészére, meglesznek külső jelei, jó gyümölcsei. Bodrog Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom