Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-01 / 44. szám

A reformáció élő öröksége ÜGY LÁTJUK: EZ AZ ÜNNEPI EMLÉKE­ZÉS nem arra a történelmi hatásra vetít fényt, amelyet a reformáció közvetlenül maga után vont. Ennek is lenne je­lentősége ünneplésünk számá­ra, mert a at mutatná meg, hogy egyedülálló megújulást vitt végbe a reformáció az egyház életében, s komoly lö­kést adott az emberiség fej­lődésének. Most mégis inkább azt próbáljuk felvázolni — a helyszűke miatt csak néhány vonást kiemelve —, ami ebből a négy és fél évszázados ese­ményből megtalálható az egy­házban mint élő érték^. ható erő, a jelen valósága. A SZENTlRÁS ÉS JÉZUS KRISZTUS JELENTŐSÉGE AZ EGYHÁZBAN A reformációnak ez a leg­döntőbb öröksége ma is ele­ven. Ebben a kiemelt címben az „és” kötőszónak nem csu­pán összekapcsoló, hapern egy­másra vonatkoztató értelme is van. A reformáció a Szentírás kutatását nem egyes részei­nek, mondanivalóinak önma­gában rejlő értékéért tartotta fontosnak, hanem úgy tekin­tett az egész Bibliára mint Jé­zus Krisztusról szóló bizony­ságtételre. Ez a szemléletmód rendkí­vüli mértékben megnyitotta a Bibliát a kritikai kutatás szá­mára. A „szent szöveg” bűvö­lete nem akadályozta a Szent­írás vizsgálatának teljes sza­badságát, hiszen a Szentírás lényege nem egyes részletei­nek hitelességétől, származási mineműségétől függ. A Szent­írás egészének nagy ujjmutató mozdulata a legfontosabb, amint Jézus Krisztusra irá­nyul. Ez a látás megmentette a Bibliát attól a sorstól, hogy hittételek és erkölcsi szabá­lyok összességének kezeljük, mint általában véve a vallások szent könyveit. Nekünk a Bib­lia ablak, amelyen keresztül Isten nagy tettei vonulnak fel előttünk, ahogyan azok Jézus Krisztus felé futnak, az ö személyében, életében, halálá­ban, feltámadásában csúcso­sodnak. Ablak —, amelyen át Jézus Krisztus mai cselekvése rajzolódik ki előttünk. Ablak — ,amely az eljövendő Krisz­tust villantja elénk. A Szentírás és Jézus Krisz­tus — ennek a reformációi, ma is élő örökségnek jeleként van ott a Szentírás minden hí­vő protestáns ember kezében; ezért hangzanak prédikáció­ink mindig egy-egy alapige megszólal tatásaként; ezért lesz a protestáns teológiai munka alapjává a Szentírás magyará­zata, éspedig mindig újra kezdve a kritikai vizsgálódást a legfrissebb tudományos mó­don. Ennek az élő örökségnek megvalósulásaként válik hi­tünk, erkölcsi tájékozódásunk és keresztyén reménységünk Krisztus-központúvá. Jézus Krisztus személyén át jutunk Istenhez, életszemléletünket, „világnézetünket” a Belé ve­tett hit alakítja, Ö az alfa és az ómega, minden gondolko­zás és cselekvés kezdete és vé­ge a reformáció egyházaiban. A reformációnak ez a ket­tős élő öröksége kikerülhetet­lenül hat a portestáns egyhá­zakon túl is. Ezt éppen a mai időkben figyelhetjük meg a római katolicizmus körében, ahol az utolsó félszázadban tört utat a Szentírás jelentő­ségének új felismerése. Az a figyelem, amellyel a római egyházban a jelen századi pro­testáns teológusok műveit kí­sérik, szintén abba az irányba utal, hogy bizonyos mértékben most indult el a reformáció örökségének kiértékelése a ró­mai egyházban. Mindez még semmit sem változtat a római katolikus tanrendszeren, amint ezt a jelenleg folyó zsinatuk is mutatja, de olyan új, bib­liai szempontokat dob fel előt­tük, amelyek komoly evangé­liumi eredményeket is érlel­hetnek meg náluk hosszabb idő alatt. AZ ÉLET ÉS A VILÁG POZITÍV ÉRTÉKELÉSE A reformációban az egyház történelme t folyamán először ismerte fel a földi élet szép­ségeit és feladatait Istentől kapott ajándéknak. Felfedez­te a világ önálló hatáskörét, és értékelte azt a munkát, amelyet a világ saját erőivel végez. Ez az örökség is él a má­ban. A reformátorokhoz —■ különösképpen Lutherhoz — hű gondolkozás életigenlő. Az igazi keresztyén élet ideáljá­nak nem az aszketikus ke­gy ességi típust tartja. A test másodrendűségének tanítását a keresztyénségtől idegen, ókori pogány hatásnak isme­ri fel. Tudja, hogy a bűnbo­csánat és üdvösség bizonyos­ságában szabad örülni önfe­ledten az életnek. A reformációnak a világra vetett tekintete ma még szé­lesebben bontakozik ki, mint akkor, de hűen az örökség­hez, és megfelelően annak a fejlődésnek, amelyet az em­beriség az újkorban megtett. Az a belső szabadság, amely- lyel a protestáns ember köze­ledik a kultúrának, tudo­mánynak, technikának és a társadalmi változásoknak nem keresztyén hitből faka­dó eredményeihez is, s azok­ban az általános emberi érté­ket, sőt a teremtő és gondvi­selő Istentől kapott értéket boldogan elismeri, magáénak vallja és azok megvalósításá­ban maga is résztvesz —, nem hűtlenség az atyák hitéhez, el­lenkezőleg a reformáció ál­láspontjának következetes, termékeny folytatása. A mo­dern gondolkozású keresztyén ember magatartása, amely a kutatások legújabb eredmé­nyeit, a művészeteknek új irányzatait, az emberi szabad­ság világméretű társadalmi és faji kérdéseit hitének körébe vonja, a keresztyénség tör­ténetében mélyen protestáns jellegű. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1964. október 31-én Deák* tér de. 9. (úrv) Hafenscher Károly de. 11. (úrv) D. Káldy Zol­tán du. 6. (úrv) dr. Kékén András Fasor de. 11. Korén Emil du. 6. Közös Ref. emlékünnepély Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán­dor u. de. 9. Rákóczi út 57, b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Thaly Kálmán u. de. 11. ifi. Hegedűs Lajos du. 6. ifj Hegedűs Lajos Kőbánya de. 10. du. 7. Veö- reös Imre Utász u. de. 9. Veöreös Imre Vajda Péter u. de., fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Detre János este 7. (úrv) Boros Károly Fóti út de. 11. Káposzta Lajos du. 6. Ká­poszta Lajos Váci út de. 8. Ká­poszta Lajos este fél 7. Újpest de. 10. Vámos József Pesterzsébet de. evangélikus elet a Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egynáz SajtóosztalyanaU lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D dr Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség é3 kiadóhivatal: Budapest. Vili., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—Vili. Árusítja a Magyar Posta 10 0 00 példányban nyomatott 64.4595/2 Zrínyi Nyomda. Bpest Fv.; Bolgár I. INDEX 25211 A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ 10,— forintos árban kapható a Sajtóosztályon: Budapest, VIII., Puskin n. 12. Ennek az eleven reformá­ciói örökségnek megfelelő vo­nal a római katolikus egy­házban is jelentkezik az utóbbi időben — nem annyi­ra tőlünk vett hatásra, mint inkább a modern világ kö­vetelményeként. A világhoz és annak termékeihez való viszonyban ma már a római egyhá2 sem maradhat a régi vágányain, hanem arra az út­ra kellett lépnie, amit a re­formáció jelölt ki az egyház számára, hacsak nem akar lemaradni az élettől és a kor­tól. S ennek megvannak a jelei, amelyeknek örülünk, ha nem is közvetlenül tőlünk erednek, mert ezekben is a reformáció áttörésének ke­resztyén irányvonalát láthat­juk, bármennyire is több év­százados késéssel. Legyen áldott Istesi 1964 reformáció ünnepén a refor­máció élő és ható öröksé­géért. S áldjon meg azzal, hogy lehessünk mi is ennek az örökségnek hűséges őrzői és továbbfejlesztői utódaink­kal együtt. Veöreös Imre A faji kérdés Dél-Afrikában LAPUNK HASÁBJAIN LEGUTÓBB a faji kérdésről, a világunkat gyötrő égjük problémáról szóltunk. Nézzük meg most közelebbről, ho­gyan jelentkezik ma ez a kérdés a Dél-afrikai Unióban, ahol a legélesebb a feszültség a színes és a fehér fajok kö­zött! A DÉL-AFRIKAI UNIÓ LA­KOSAINAK legnagyobb része ma is a fekete őslakosság: számuk megközelíti a 10 mil­liót. Az elmúlt századok so­rán bevándorolt fehérek — jórészt holland eredetű „af- rikanderek” — száma 2,7 mil­lió. Rajtuk kívül még 1,2 mil­lió keverék és 400 ezer, ugyancsak bevándorolt hindu is él az országban. A termő­földek 12/13-ad része viszont a fehéreké, mindössze 1/13-ad része a színes lakosságé. Egy fehérre tehát átlagosan több mint ötvenszer annyi föld jut, mint az ország fekete őslako­saira. Tegyük még hozzá: a feketék földjei jórészt érték­10. (úrv) Bencze Imre du. 6. Kö­zös ref. eml. ü. Benkő Barna ref. lp. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kál­mán Rákospalota MAv telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10. Rákospalota kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­ner Ágoston Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákcshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 11. Schreiner Vilmos du. 7. Közös ref. eml. ünn. dr. Joó Sándor ref. lp. To- rockó tér du. fél 7. Közös ref. eml. ünn. Várady Lajos Óbuda du. 6. Közös ref. eml. ünn. Szabados László ref. lp. XII. Tarcsay Vil­mos u. de. 11. Csengődy László du. fél 7. Ruttkay Elemér Pesí- hidegkút du. fél 6. Csengődy László Kelenföld de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi út du. 6. (úrv) Uzon László Budafok du. 6. Visontai Róbert Csepel de. 11. Dr. Szabó Géza ref. lp. A lutheri reformido 32 egyházról MI, EVANGÉLIKUSOK magától értetődően nagyon határozottan figyelünk Luther Mártonra s az általa indított reformációra. Ennek következménye elsősor­ban az, hogy mindenképpen az Isten kinyilatkoztatott szavát tartjuk döntő fontosságúnak. Éppen ezért, mert a lutheri reformáció annyira erő­teljesen hangsúlyozta és érvényesítette Isten igéjét, érdekel bennünket a reformációnak az egyházról ki­alakított felfogása. Mindenekelőtt magára az egyházra irányult a lut­heri reformáció. Azt kereste mi az egyház, ennek lé­nyege, s mindebből milyen feladatok hárulnak reánk. Ezért állást foglalt az egyházzal kapcsolatos összes kérdésekben. Isten igéje alapján tisztázta az egyház lényegét, a szervezetben megjelenő külső és a szerve­zet nélküli belső, iín. láthatatlan egyház viszonyát. Szembeállította az egyházban működő isteni és emberi tényezőket. Mindezek figyelembevételével összegezte az egyház hivatását, melyet Isten rendelése szerint be kell töltenie. AZ EGYHÁZBAN a szentek egységét látja, a lutheri reformáció. Vagyis az egyház a földön élő emberek közössége, akiket Isten a Szentlélek által gyűjt össze, tart meg és kormányoz. E közösségben élőket igéjével és szentségével táplálja. Idézzük csak Luthert; „... ez a közösség (az egyház) mindazoknak egysége, akik igaz hitben, szeretetben és reménységben élnek úgy, hogy a keresztyénség lényege és természete nem testi gyüleke­zet, hanem a szíveknek egy hitben való közössége. Ha test szerint egymástól ezer mérföldre esnek is, azért ők lélekben mégiscsak egy gyülekezet. Ez a tulajdon­képpeni lelki egység, amiért az embereket szentek kö­zösségének nevezzük. Ez az egység magúban véve elég arra, hogy keresztyénséget alkosson.’“ I AZ ILYEN KÖZÖSSÉGBEN látja az igazi egyházat a reformáció, de elismerte és igen fontosnak tartotta a látható, vagyis a szervezetben elénk álló egyházat. Amikor azonban ezt így látja, nem feledkezett meg arról, hogy az egyházat nemcsak a külső szervezet, a szertartások és a forma teszi láthatóvá, hanem első­sorban az ige és a szentségek. Éppen az ige és a szent­ségek egyedülálló fontossága, jelentősége teszi szüksé­gessé, hogy legyen szervezett egyház, egyházi hivatal az igehirdetői szolgálatra és a szentségek kiszolgálta­tására. Mindez a jórend érdekében szükséges, azért, hogy valóban az evangéliumot hirdessük és a szent­ségeket helyesen szolgáltassuk ki. Ügy, ahogyan Krisz­tus szólt és ahogyan rendelte a szentségeket. Ez teszi az egyházat egyházzá. Vagyis ahol Isten igéjét, mint örömhírt hirdetik, a szentségeket Krisztus evangé­liumával megegyezően szolgáltatják ki, ott az egyház, ott a Krisztus. Az igazi egyházzal tehát mindenütt találkozhatunk az egész keresztyénség széles körében ott, ahol ez tör­ténik. Éppen azért, mert az Ige és a szentségek teszik az egyházat igazi egyházzá, sohasem mondhatunk le az önvizsgálatról. Vagyis mindig át kell gondolnunk azt, hogy vajon olyan értelemben vagyunk-e egyház, amint azt Isten akarja. Nem halványul-e az Ige és a szentségek tiszta fénye közöttünk? A lutheri reformáció az egyház egységének biztosí­tékát nem egyetlen szervezett egyházban, például a rómaiban, vagy bármiféle egyházi szervezetben látja, hanem az Isten igéjében. Mindig az ige az első a re­formációban. Az egyház, mint szervezet csak második. Mert nem az egyház alkotja az Igét, hanem az Ige az egyházat. A keresztyén egységet tehát az biztosítja, hogy az egyház állandóan visszatekint, figyel saját eredetére: az Igére, Krisztusra, s a vele való szoros kapcsolatot féltő szeretettel és hittel ápolja. Ha ezt teszik, különböző egyházi szervezetben élő közösségek, még „... ha különböző rend szerint élnek is egymás között, azért nem levágott és eldobott tagjai az egy­ház testének, s számukra a szentségek nem hatásta­lanok'’. HŰSÉGESEK LESZÜNK A REFORMÁCIÓBAN is megszólaló Istenhez, ha éppen ma, amikor olyan ele­ven az ökumenikus feladat, a keresztyén egység dolga, ezzel a lutheri reformációban kihangsúlyozott egy­házfogalommal hidat képezünk ott, ahol e kérdésben is ellentétek vannak. Az egymáshoz közeledés útján nem az egyházak szervezeti vagy szertartási kérdései a döntőek, hanem az, hogy az evangéliumot tisztán és igazán hirdessük, s a szentségeket Urunk rendelése szerint szolgáltassuk ki. Uralkodjék s vezessen az Ige! Krisztus! Reá figyelni, hozzá közeledni, ez az egység útja. Ez az igazi egyház útja. Így szolgáljunk mi, a lutheri reformáció népe. Boros Károly télén, keveset termő terüle­tek. A „FAJI ELKÜLÖNÍTÉS” (APARTHEID) PROGRAM­JA 1948 óta — a Nemzeti Párt uralomrajutása óta — van érvényben Délafrikában. Ez az összes fajok lehető leg­teljesebb szétválasztását tűz­te ki célul lakóhely, iskolá­zás, kultúra és minden más kapcsolat tekintetében, egyet kivéve, azt hogy napközben a fehérek részére színesek dolgozzanak. De nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez az „elkülönítés” a gyakorlat­ban, az élet valóságában! A következő néhány adatot egy Dél-Afrika ban élt és onnan ki­utasított anglikán lelkész, Trevor Huddleston, megrázó könyvéből vesszük („Weine, du geliebtes Land! Südafri­ka.” — Sírj, szeretett ország! Dél-Afrika). JOHANNESBURG, A FŐ­VÁROS, UTCAIN világvárosi palotákat, ragyogó üzleteket, gyönyörű parkokat és autó­csodákat láthat az utazó, de mindez csak a fehéreké. A szigorúan elkülönített néger­negyedek igazi, sötét nyomor­telepek. Itt nyáron forró, té­len jéghideg deszka- és hul- lámbá/dog-kalibák sorakoznak össze-vissza, egymás hegyen- hátán, nincs csatornázás, és emberek tízezrei élnek egé­szen kis helyre összezsúfolva, elképzelhetetlen szennyben és nyomorban. Nappal a fényes világváros ragyogó környeze­tében dolgoznak, látják a fe­hérek luxus-életviszonyait; este pedig túlzsúfolt vagonok­ban visszatérnek a barakkok­ba és csűrökbe, ~ a remény­telenségbe, hogy ez a helyzet számukra nem változik MINDEN SZÍNESBÖ RŰ­NEK „BENSZÜLÖTT-ÚTLE- VELET” kell áillandóan ma­gával hordania. Aki otthon­felejti, azt az állandó razziák során azonnal letartóztatják és tíz napra börtönbe zárják. Egy év 75 ezer büntető-eljá­rásából 45 ezer esetben az „útlevél-törvény” megszegése miatt róttak ki büntetéseket a színesbőrű lakosság ellen. Dél-Afrikában! Huddleston sa­ját lelkészi szolgálatából mond el egy megrázó esetett Nagycsütörtök este volt. Ja­kob Ledwaba néger munkás barátait ment meglátogatni, de otthonfelejtette az „útle­velét”. Letartóztatták és az őrszobára vitték.. Nagyszom­bat reggel sápadtan állított be családjához. Elmondta* hogy összerugdosták, erős fáj­dalmai vannak. Kórházba vitték, és néhány nap múlva meghalt belső sérülésekben, özvegye és egy négyhetes kis csecsemő maradt utána. EGY ÜJABB RENDELKE* ZÉS afrikaiak tízezreit fosztja meg még a munka lehetősé­gétől is. Hogy elkerüljék a fekete lakosság városokba özönlését munkára, rendelet jelent meg, afrikai csak ab­ban a helységben vállalhat munkát, ahol született. AZ EGYHAZAK MAGA­TARTÁSA megoszlik a faji elkülönítés kérdésében. A fe­hér „afrikanderek” legna­gyobb része a dél-afrikai hol­land-református egyházhoz tartozik, amely egyedül tá­mogatja az apartheid-politi­kát. A többi dél-afrikai egy­házak — anglikánok, meto­disták, római katolikusok, presbiteriánusofc — szemben állnak az apartheiddal. sőt egyes képviselőik hősies, ön­feláldozó harcot vívnak elle­ne. Sajnos, azonban nincs nagy hatásuk a fehér lakos­ság legnagyobb részére, amely vakon megy előre a végzetes veszélyeket magába rejtő út­ján. A dél-afrikai keresztyének nagy részének ez a vaksága s az egész „apartheid-politika’’ több számunkra, mint egy tá­voli földrész, távoli problé­mája, melyhez nincs közünk. A mi számunkra igenis döntő kérdés, hogy meghall­ja-e a keresztyének lelkiisme­rete mindenütt a távoli test­vérek jajkiáltását* Dr. Nagy Gyula Dr. Mitzenheim püspök „aranyjubileuma” (Folytatás az 1. oldalról) nevében D. Káldy Zoltán püspök szólalt fel s többek között a következőket mon­dotta: „Amikor dr. Mitzen­heim püspök Magyarországon járt, az egyik faluban őt át­ölelte a község egyik vezetője. Ez a jelenet szimbolikus volt. Jelentette azt, hogy az egy­háznak mindig együtt kell lennie a néppel és segíteni kell a népet életének széppé és boldoggá tételében. De ez a jelenet arra is utal, hogy az egyház soha sem ülhet pro­fesszori székben a világgal és a néppel szemben. Soha sem kell azt hinnie az egy­háznak, hogy mindent csak ő tud és neki kell megtaníta­nia a világot a helj-es gazda­sági, politikai és társadalmi rendre. Az egyháznak az a feladata, hogy a professzori székből kiszállva, diakóniai szolgálatot végezzen a világ­ban. Ez a diakóniai szolgálat a mi időnkben az evangélium hirdetése mellett az emberek megértését, a béke megvaló­sítását célozza. Mindezt az egyháznak örömmel és szíve­sen kell tennie." Október 20-án Mitzenheim püspök külföldi vendégeit Wartburg várába vezette és megmutatta nékik a híres Luther-szobát is, ahol a nagy reformátor az Újszö­vetséget pár hónap alatt német nyelvre fordította. A magyar delegáció tagjai kü­lönös örömmel nézték egy magyar királylányról, Er­zsébetről festett szép freskó­kat, amelyek azt ábrázolják, hogy 950 esztendővel ezelőtt ez a magyar királylány mi­lyen áldott diakóniai szol­gálatot végzett a nép között Ugyanezen a napon ünne­pi istentisztelet volt Eise- nachban a Szent-György templomban, amelyen Kiivit érsek, Auranen esperes, Michalko professzor és Kry- gél lelkész prédikált, továbbá D. Káldy Zoltán püspök. A zsúfolásig megtelt óriási templomban Káldy püspök többek között ezeket mon­dotta: „Ma Wartburg várá­ban jártunk és megálltunk egyfelől Luther nyitott bib­liája előtt, másfelől Erzsébet életéről festett freskók előtt. Ezt én most szimbólikusan így értem: a mi időnkben az evangélium és a diakónika szolgálatát kell hűségesen végeznünk. Helyesen csele­kedett 950 évvel ezelőtt a magyar királylány Erzsébet, amikor lehajolt a szegények­hez, kenyeret adott az éhe­zőknek és ápolta a betege­ket. Példája évszázadok ho­mályán át ma is ragyog. De ma nem elégedhetünk meg a diakóniának ilyen formájával. Ma az egész emberiség életéről van szó, a népek megbékéléséről és arról, hogy mindenkinek le­gyen elég kenyere a világ­ban. Ma az egyháznak ezt a diakóniát is kell végeznie. Ha elzárkózik ez elől a dia- kónia elől, saját lényegét ta­gadja meg.” A hét második felében a külföldi egyházi vendégek egy része körútra indul Thü- ringiába és különböző gyü­lekezetekben szolgáltaik. Töb­bek között dr. Vető Lajos püspök szolgált Jénában is. A magyar egyházi delegáció azzal az örömmel jött haza* hogy építő testvéri együttléteken lehetett jelen a Német De­mokratikus Köztársaság evangélikus egyházában, és örült an­nak is, hagy megbecsüléssel köszönthette a jubiláló Mitzen­heim püspököt. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom