Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-01 / 44. szám

Ingyen, kegyelemből, hit által. Róm. 3, 20—26. Az evangélium szivét tárja ki előttünk reformáció ünne-' pének szent igéje. Isten igéjének azt a drága központi üze­netét, amelyre Luther Márton is rálelve, megtalálta lelke sokáig keresett békességét és amelynek szolgálatában állott egész élete. Onnan nyílik az ajtó az evangélium szívéhez, ahonnan reformátorunk is ide érkezett; a bűn ismeretéből. Vétkeztünk, ízűködködünk Isten dicsősége nélkül. Nincs meg az életünk­ben, aminek meg kellene lennie; a jónak szeretete és szíves cselekvése. Nem tükröződik rajtunk az Atya fénye; a szere­tet, a jóság, a békesség és könyörület lelkisége. Tékozló fiák vagyunk. S ebből az állapotunkból nincs Visszaút Istenhez. Sokszor még a vágy is megerőtlenedik ben­nünk, hogy felkeljünk és keressük az Istennel való találko­zás lehetőségét. A néha feltámadó jószándék és a nyomában megszülető helyes cselekvés is váddá lesz: miért nincs ez min­dig így! Mért nem a jó cselekvésében vagyok szüntelen el­foglalva, ahogy azt Isten törvénye megkívánja tőlem? Végül a szorongató kérdés így áll elém; mi lesz velem, fea el kell számolnom az életemről. Az elkövetett bűnök s a meg nem tett jó a múlt visszahozhatatlanságában súlyos teherként rajtam van és a jövő erőtlenségem miatt nem sok jóval kecsegtet Itt szól hozzánk üstén evangéliuma. A bűn erejét és kö­vetkezményeit felismerő és tőle rettegő ember számára bi­zonyságot tesz Isten kegyelmes szeretetéről. Isten kegyelmé­nek bizonysága már az is, hogy az előbb elkövetett bűnök büntetlenek maradtak. Régóta, kezdettől fogva türe­lemmel viselte el Isten engedetlenségünket, szófogadatlan- Ságunkat, gonoszságunkat. Mint szülő, aki gyermekének te- fcinti a hűtlent is és reménységet táplál az elveszett iránt is. De Isten kegyelmének legnagyobb bizonysága a Krisz­tusban végrehajtott igazságtevése. Isten igazságot tett és vé­get vetett szorongatott helyzetünknek. Nem várta meg azt a napot, amikor számot kell adnia előtte minden embernek ar­ról, hogy mit cselekedett földi életében. Mert akkor hosszú- íűrése ellenére is elmarasztaló ítéletet kellene mondania fe- lettünk. Megelőzte önmagát, eléje lépett végítéletének. De hogyan? Milyen különös módon! Alii bűnt nem ismert, bűnné tette értünk. Egyszülött Fiát, aki egy volt vele hatalomban és dicsőségben, örökké­valóságban és szentségben, utasította, hogy vegye magára bűneink, mulasztásaink, egész elrontott életünk terhét és kö­vetkezményeit. Jézus kiontott vérével, ártatlan szenvedésével és halálával meghozta ezt az áldozatot, Isten iránti engedel­mességben és irántunk való szeretetben. Vége a bűn szorongató erejének! Vége az ítélettől való felelemnek. Krisztusért olyanok vagyunk az Isten szemében, mint az igaz emberek. Mint fiák, akik most születtek. Semmi nem terheli őket a múltból, mindent elölről kezdhetnek. Most csak ki kell nyújtani a hit, a reménység, a bizalom ke­zét Isten felé. Megvan a bocsánat és kész az új élet. De vége a bűnnel szembeni tehetetlenségnek is. Az evan­gélium az Isteni erő csatornája is. Jézus a maga Leikéből ad azoknak, akik értük hozott áldozatát hittel elfogadják. — ^Megigazítja őket” — mondja mai igénk. S ez azt is jelenti, hogy helyes irányba, jó mederbe tereli újjászült életüket. Most már Isten akarata nem olyan szörnyű kőfal számukra, amin lát „kell”, de nem lehet átmászni, hanem az életnek az a kedves értelme és tartalma, amiben hinni és foglalatoskodni Sz Ö segítségével az egyetlen lehetséges és értelmes dolog. Az „egy igaz” Jézus Krisztus áldozatának magvetéséből megváltott embermilliók „megigazított” élete sarjad ki. Ilyen lehet a miénk, az enyém is. Az egy bűntelen áldozatáért sokak számára ragyog fel a nem remélt örök élet dicsőségé­nek fénye. Ingyen, kegyelemből és hát által. Mezősi György IMADSÄQOS KÖNYV Szorongatom dédanyáin Imádságos könyvét, keresem rajta drága őseimnek könnyét. Félő ujjal forgatom elsárgult lapjait, s látom a múlt híveit mind és a papjait. Látok szép templomokat^ sok megkopott padot, hallok halk zsolozsmákat s a szószékről papot. Valaki halkan köhög eWojtottan, hosszan, hajlott hátú kis öreg halk lépése csosszan. Kezénél fogva apró kis gyermeket hoznak, az oltáron virágok hogyan illatoznak! Énekel mind a régi, a hitvalló sereg amíg ujjaim között a sok lap lepereg. Elmentek mind sorjában, már három nemzedék és mégis hittel fogom mindegyiknek kezét. Megyek s e könyvet én is rábízom majd másra, kinek szent lesz, mint nekem volt az Isten sátra. Gyarmathy Irén ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1964. november 1-én Deák tér de. 9. Trajtler Gábor de. 11. (úrv) Hafenscher Károly du. 6. dr. Kékén András Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11, (úrv) Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zol­tán Dózsa György út de. fél 10. (úrv) Koren Emil Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. ifj. Hegedűs La­jos de. 11. (úrv) Rédey Pál du. 6. ifj Hegedűs Lajos Kőbánya de. 10. (úrv) Veöreös Imre Utász u. de. 9. (úrv) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Veöreös Imre Zugló de. 11. (úrv) Detre János Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Detre János Fóti út de. 11 (úrv) Káposzta Lajos Váci út de. 8. (úrv) káposzta Lajos Frangepán u. de. fél 9. Üjpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Bencze Imre Soroksár újtelep de. fél 9. (úrv) Bencze Imre Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÄV telep de. 8. Rákospalota de. 10. Rákospalota kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél ll. Kar­ner Ágoston Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József Rákoshegy de. 9- Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 1L dm fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Várady Lajos este 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de. 8. (úrv) de. fél 9. Várady La­jos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. ll. Csengődy László es­te fél 7. Csengődy László Budake­szi de. 8. Ruttkay Elemér Pesthi- degkút de. fél 11. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. (úrv) Uzon László de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. Ref. emlékünnepély Németvölgyi út de. 9. Dr. Rezessy Zoltán Al­bertfalva de. 7. Visontai Róbert Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nafrvtétény du. 3. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10* Csepel de. 1L HÍREK Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári és délutáni alapigéje: Mt 22, 15—22; délelőtti alap­igéje; Km 13, 1—7. 1— REFORMÁCIÓ ünnepén az oltári és délutáni alapige: Mt 5, 1—10; délelőtti alapige: Rm 3. 20—26 (37). — KUSTÁNSZEG, a barfa­hidai gyülekezet szórványa ünnepélyes istentiszteleten em­lékezett meg október 11-én imaháza 15. éves jubileumá­ról. A szórványgyülekezetet ebből az alkalomból megláto­gatta Lágler Béla esperes, aki Lk 15, 11—24. alapján tartott igehirdetésével szolgált a há­lát adó gyülekezetben. — DIÓSGYŐRBEN beiktat­ták lelkész! hivatalába a gyü­lekezet új lelkészét, Tarjáni Gyulát. A beiktató szolgála­tot Virágh Gyula esperes vé­gezte Jer. 26, 8. és 24. versei alapján tartott igehirdetésé­vel, :— A PÉCSI Baldauf Gusz­táv Szeretetotthon vezetője, Unger Mária, 20 év óta végzi szolgálatát az öregek és a be­tegek között. A jubileum al­kalmával D. Káldy Zoltán a Déli Egyházkerület püspöke meleg hangú levélben köszön­tötte a diakóniai munkában hűséggel szolgáló otthon-ve­zetőt. — BUNDÁK, szőrmebélések, kucsmák, átszabások Somogyi szűcsnél, Budapest V-, Kossuth Lajos a. L udvarban. — KECSKEMET. Az evan­gélikus gyülekezet négyszáz­éves reformációi emlékezése alkalmából D. KÁLDY ZOL­TÁN püspök november 1-én tartja az ünnepi istentisztele­tet. — MISKOLCON október 25-én ünnepi istentiszteleten és díszközgyűlésen iktatta be Virágh Gyula esperes a gyü­lekezet új lelkészét Dr. Fabiny Tibort — LELKÉSZ-MEGHÍVÁS. — A váci evangélikus egyház- község megüresedett lelkész! állására egyhangú meghívás­sal Bachát István kiskunha­lasi lelkészt hívta meg, D. Káldy Zoltán, a Déli Evangé­likus Egyházkerület püspöke november 8-án a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében iktatja hivatalába a gyülekezet új lelkészét. — TISZAFÖLDVÁRON ok­tóber 7-én tartotta első őszi lelkésziértekezletét a Csong- rád-Szolnoiki egyházmegye. A lelkészértekezleten Fodor Ott­mar vezette a vasárnapi szol­gálatra való (közös készülést. „Élet és béke” címen Aranyi József a II. Keresztyén Béke- Világgyűlésről, Komoly Sá­muel „A család lelkipásatori szemmel” címen tartott elő­adást. A munkaülésen Bártfai Lajos esperes tájékoztatta a lelkészeket az Országos Espe­res! Értekezletről. I Jer, örvendjünk ! I i LUTHER ÉNEKEI KÖZÜL számunkra az egyik leg­kedvesebb az, amelynek első két szavát címként írtuk fel cikkünk elé. A legkedvesebbek közül való és talán — sőt biztosan — nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ez azért van így, mert hangja, hangvétele, de még eredeti dallamának ritmusa is, az örömé, a min­dent túláradó vidámságé. Mert öröm és vidámság — helyénvaló itt az utóbbi szó — hatja át minden sorát, minden kottafejét még altkor is, amikor az emberi élet legnehezebb kérdéseiről; a bűnről, a mélységes bűnbánatról szól, énekek Ez nem is lehet másképp. Nem, mert túl minden emberi bűnön, vétken, botláson, mindezeknél — min­dig és minden körülmények között — hatalmasabban fénylik fel Isten Jézus Krisztusban megjelent ke­gyelme, embertmentő szeretete. S ez a tény szükség­képpen, ellenállhatatlanul indítja a hivő embert a Luther fogalmazta ének szavainak készséges vállalá­sára: Jer, örvendjünk keresztyének! És ezért is énekeljük olyan szívesen ezt az énekün­ket. Ezért, mert magunkénak valljuk minden sorát. Magunkénak valljuk nemcsak formálisan, hanem való­ságosan is. Valóságosan átérezve gyarló emberségün­ket, ugyanakkor valóságosan megtapasztalva Istenünk felénkhajló kegyelmes szeretetét. Az a szeretet, amely felénk is árad, bennünket is naponként éltet, minket is napról napra a jó, helyes életúton vezet. DE EZEKBEN A NAPOKBAN MÉG SZÍVESEBBEN, még tisztább zengéssel csendül fel ajkunkon az ének, Luther éneke. S erre megvan minden okunk. Megvan, mert ezekben a napokban Istennek arra a kegyelmes cselekedetére gondolunk, emlékezünk, amelyet egyházán hajtott végre: a reformációra. Arra a cselekedetére, amely új utat, az egyedül járható utat mutatta meg annak az egyháznak, amelyre teljességgel ráillett az ézsaiási ige: „sötétségben járt.” Az ebben a sötétség­ben felcsillanó fény. a tengernyi tévedésben meg­mutatkozó új lehetőség — az egyedüli lehetőség —, ez a reformáció. A reformáció, mely — emberileg szólva — azóta is élteti, irányítja, figyelmezteti a keresztyén- ség nagy részét, a protestantizmust, de azon túl meg- gondolkoztató kérdések elé állítja az egész keresztyén- séget is. És mi, a reformáció egyházának a gyermekei, ezért énekeljük ezekben a napokban még zengőbb hangon, még örvendezőbb hálával a lutheri éneket: Jer, örvendjünk keresztyének! A HALA, AZ ÖRÖM MINDIG KÖTELEZ — ezt sem szabad soha elfelejtenünk. Nem szabad elfelejtenünk, mert akkor mindkettő hamissá válik, értéktelenné si­lányul. De ezt az .elkötelezést a keresztyén ember, az egyház nem is tudja, nem is akarja elfelejteni, valami­képpen kikerülni. Nem akarja, nem tudja, mert Isten egyéni és közösségi életében véghezvitt cselekedetei, az öröm és hála szaván túl, ellenállhatatlanul kényszerí­tik a Szentlélek táplálta hit jó cselekedteire. Annak a feismerésére, hogy Istennek tervei vannak velünk az egyházban, a világban. Olyan tervek, melyek ma is megújítják az egyház útját, és amelyek ma is készsé­gesen szolgálják az emberiség ügyét. Ma, ezekben a napokban akkor méltó a nagy elődök­höz az emlékezésünk, akkor igaz az ünneplésünk, ha Istent ma is, most is cselekedni engedjük: bennünk és általunk. Bennünk úgy, hogy elfogadjuk hozzánk is hajló, Jézus Krisztusban a számunkra is megjelent, üdvö­zítő akaratát. Általunk pedig úgy, hogy készségesen vállaljuk a szolgáló szeretnek azt az útját, amelyet minden keresztyén ember, az egyház számára kijelölt és, amelyre ma is indít. S ha ilyen készséggel figyelünk Istenre, ilyen öröm­mel és hálával fogadjuk el kegyelmes akaratát, akkor még szebb zengéssel fogjuk énekelni kedves énekün­ket, a reformátor énekét: Jer, örvendjünk keresztyé­nek! Vámos Jőzsesf I HÉTRÖE—HÉTRE Isten dicsérete L Tim. 6, 15—16. Heti igénk Isten nagyságáról és dicsőségéről szól. A bib­liaolvasók tudják, hogy Isten dicsőségéről, hatalmáról, nagy­ságáról nemcsak Pál apostol írt. A szentírás írói szinte ver­senyre keltek, hogy szavaikkal, írásaikkal, zengedező énekeik­kel magasztalják Istent. De nemcsak a szentírók, hanem a re­formátorok is, írtak és beszéltek Isten nagyságáról. Felmerül a kérdés: hogyan dicsérjük legjobban, leghe­lyesebben Istent? Ugyanis érezzük, hogy nem elég csak a templomban magasztalni az Urat. Jó dolog az is, ha Isten házában énekkel, igével, imádsággal dicsérjük őt. De Isten ennél többre vágyik, mást is igényel. Könnyű dolog a templomban, vagy a bibliaórán dicsérni az Istent. Kinn az életben, munkaközben látszik meg legjob­ban, hogy milyen keresztyének vagyunk. Heti igénk előbbi verse utal a parancsolatra. Most nem vitatkozunk a tudósokkal, hogy éppén ebben az összefüggés­ben mit kell értenünk a parancsolaton? Vajon a hit harcára kell-e gondolnunk, vagy a szeresd a te Uradat, Istenedet tel­jes szívvel és a te felebarátodat, mint önmagadat nagy pa­rancsára? Mindegy! Parancsról van szó, amit teljesíteni kell! Isten legszebb dicsőítése: parancsainak teljesítése. Fülöp Dezső NÄPRÖI3—NAPRA VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 79,9; EFEZUS 2,4—5. — TŐIT, október 31-nek a nagy embere: Luther Márton, Ennek a napnak a legnagyobb élő személyisége Jézus Krisztus! Jézus, aki kereste az elveszettet, Jelenések 7,9—12; Zsoltárok 82. HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 73,1; MÁTÉ 5,8. — A reformáció nem az ember győzelmének ünnepe — az Isten diadalünnepe, Krisztus győzelmet aratott a bűn, a halál és a gonosz felett, Máté 10,1—10; V. Mózes 6,4—13, 20—25; (Máté 22.35—40.) KEDD: ZSOLTÁROK 42,3; I. JÁNOS 3,2. — Jézus nem a világ ellen harcolt, hanem az emberért. Minden, ami az ember ellen történik, Isten akaratába ütközik, Máté 10,11—15; V. Mózes 7,6—11; (Bfezus 2,8—10.) SZERDA: KIRÁLYOK 19,18; ZSIDÓK 10,24—25. — Jézus győzelmével helyre állítja az ember méltóságát. Újra égymás mellé állít, egymásra bíz bennünket. „Ügyeljünk kölcsönösen arra, hogy egymást szeretette és jócselekedette ösztönözzük, nem hagyva el a magunk gyülekezetét.” Máté 10,16—23; V, Mózes 8,1—10; (Máté: 6,31—32.) CSÜTÖRTÖK: ZSOLTÁROK 25,10; JÁNOS 21,22. — Jézus kereszthalála óta Isten nem rettenetes bíró többé, hanem) kegyelmes Atya azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják. Máté 10,24—31; Mózes 10,11—22; (Róma 2,4), PÉNTEK: ZSOLTÁROK 56,10; L TIMÖTEUS 1,1$. Krisztus eljövetelének célja — az ember, hogy megtartsa a bűnösöket. A gyülekezet felelete legyen mindig ez: „Dicsérem Istent, az ő ígéretéért.” Máté 10,32—39; V. Mózes 18J)—22$ (Zsidók 1,1—2.) SZOMBAT: ZSOLTÁROK 115,14; APOSTOLOK CSELE« KEDETEI 18,8. — Az, hogy evangélikus vagyok az nem csupán hovatartozóságomat jelöli meg, hanem elsősorban feladató»: mat. A reformáció szolgálata: az evangélium tiszta hirdetése, Ennek az üzenetnek hirdetését előzze meg egy önvizsgálat; vajon én is ezen a fundámentűmön áUok-e? Máté 10,40—42j V» Mózes 24,6—22; (Jakab 2,5J Káposzta Lajos i Köszönísiik új szívvel a régi ünnepet Mikeás 4, 6—8. A HETEN KEDVES CSA­LÁDI ünnepségre hívtak. Csak késve futottam be. Az idejé­ben érkezett vendégek széles karéja ülte körül az asztalt ér­kezésemkor. Ismerősök mind­annyian. Késésem miatt men­tegetőztem.: reformáció heté­ben vagyunk és esténként is­tentiszteletet tartunk. Első a hivatás — magyarázkodtam. A különböző emberek „elkap­ták” a gondolatot és a refor­máció lett a beszélgetés köz­ponti témája. Ki-ki hite és meggyőződése szerint foglalt állást. Az evangélikus házigazda — mint legtöbb evangélikus — a reformáció lényegét ab­ban látta, hogy az visszaállí­totta az egyházat eredeti ősi formájába mind tanítás, mind szertartás és életfolytatás te­kintetében. Ezután az egyik katolikus férfi szólalt meg. Nem tudta másnak minősíteni a reformá­ciót, mint olyan felesleges fordulatnak, amely megzavarta az egyház fejlődését és meg­bontotta egységét. Ezt vála­szoltam: jó, hogy így történt, mert a reformáció legalább megállította a középkori egy­ház Krisztustól való eltávolo­dását és magában a katolikus egyházban is tisztulási folya­matot indított meg, mint azt a később összehívott tridenti zsinat is bizonyítja. MI A REFORMÁCIÓ LEG­FONTOSABB és leglényege­sebb vonását abban látjuk, hogy a reformációban tuda­tossá lett a mikeási ige: „Megjelentette neked ember mi legyen a jó és mit kíván tőled az Űr”. A reformáció intés és nagy figyelmeztetés arra, hogy a keresztyénség lényege a kegyelmes Istenben való hit. A reformáció egy­házainak nagy szava: KEGYE­LEM. A reformáció újra fel­ismerte Istenben az Űr Jézus Krisztus Atyját, mint irgalmas Atyánkat, aki nem pénzért, sem nem erkölcsi vagy val­lási teljesítményért, hanem ingyen kegyelemből engedi el bűneinket. A reformáció hir-1 dette meg azt is, hogy az eg^ ház lényege a szeretet gyakori* lása, megvalósítása a &ämk életben. A reformáció ezt A látást és célkitűzést szent örök* ségül hagyta ránk. A REFORMÁCIÓT NEM EGY LEZÁRT történeti kor^ szaknak kell tekinteni, hanem állandó folyamatként kell szemléink A reformáció tehát nem egy mozdulatlan tóhoz hasonlít, hanem egy állandóan mozgásban levő folyamhoZj amely folyton tisztítja, újítja és formálja önmagát. Ezért,- amikor hálát adunk a lutheri reformáció áldásaiért; nem volna helyes a XVI. századbeli reformációt, vagy az ősegyház életét lemásolni, mert a tör­ténelem hajszálpontosan so­hasem ismétli önmagát. Ne­künk, evangélikusoknak azt a tusakodó kérdést kell felvet­nünk: hogyan folytatódhat és teljesedhet ki ma és közöttünk a reformáció? AZ ÖSEGYHÄZ AZ EVAN­GÉLIUMBÓL üjult meg. Úgyszintén a reformáció egy­házai is. Jézus evangéliuma, élete és igehirdetése az, amelyből mi is megújulha­tunk. Innen nyerhetünk hi­tünk számára erőt, világossá­got és lendületet. Jelek van­nak arra, hogy ez a reformá- lódási folyamat jelentkezik egyházunk életében. Kezdjük érteni és gyakorolni a „szol­gáló egyház látomásának” ne­vezett időszerű gondolatot. Jézus a legvégsőkig ment el az ember szolgálatában. Kezd­jük mi is megérteni ezt a lec­két. Kezdjük érteni és gya­korolni az erősebbnek a gyen­gék segítségére vonatkozó jé- zusi célkitűzést: kezdjük látni és megtalálni helyünket. Lát­juk, hogy Krisztusban min­denre van erőnk: a megtérés­re és a gyümölcstermésre is. A Jelenések könyvében üzeni Jézus: íme újjá teszek mindent. Ez az alapja és ga­ranciája annak, hogy új szív­vel ünnepelhetjük a régi ün-' népét M. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom