Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-06-21 / 25. szám
KP. BÉRM. BP. Í2. 1957-1964 NYOLC ESZTENDŐT ÖLEL AT a címben jelzett két év- Szám. Nyolc esztendő nem sok, de a Prágai Keresztyén Béke- konferencia mozgalma történetében sok küzdelem, tusakodás, reménység, bátor kiállás és újabb elkötelezések időszaka. 1957 októberében a modrai teológiai fakultás termeiben még csak néhányan gyülekeztek össze azok az egyházi férfiak, akik talán akkor még nem látták világosan, hogy mit, de azt mindenképpen érezték és vallották, hogy valamit tenniök kell, hogy világszerte felébresszék az egyházak és a kereszty n emberek felelősségét a háború vagy béke nagy alternatívájában. Ma jőlesően és Isten iránti hálával gondolunk vissza erre a szerény kezdetre, — amelynél ott voltak magyarországi evangélikus egyházunk tagjai is — s amely ma már hatalmas mozgalommá izmosodott, világméretűvé terebélyesedett. 1958. júliusában már negyvenen tanácskoztak arról, miben nyújthatnának a keresztyének támogatást a béke megőrzése és biztosítása nemes törekvéshez. Ugyanez év őszén Magyarországon láthattuk vendégül az induló mozgalom képviselőit. A mozgalom útja nem volt mindig sima út. Első főtitkárának, Pospisil főtitkárnak halála komoly, szinte pótolhatatlannak látszó veszteséget jelentett. A magyar protestantizmus minden törekvésével igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy a mozgalom az időközönként mutatkozó nehézségek ellenére is minél erőteljesebben, hatékonyabban végezhesse Istentől rendelt feladatát. A Prágai Kereszyén Békemozgalom külső növekedé- sének kézzel fogható bizonyságai, hogy az 1961. évi Első Béke- Világgyűlés óta szinte valamennyi kontinensen nemzeti tanácsok alakultak, s a mostani II. Béke-Világgyűlésre mintegy 1200 kiküldöttet várnak a világ minden tájáról. A KÜLSŐ NÖVEKEDÉS MELLETT nem kisebb jelentőségű a mozgalmat jellemző belső fejlődés. 1. A fokozatos belső elmélyülés abban mutatkozik elsősorban, hogy elmélyült a teológiai munkája. Nem valami módszerbeli jellegű igény az, hogy a teológia nyelvezetén kell továbbadnia a felismert igazságot. A Prágai Keresztyén Békekonferencia hatalmas gyülekezete arra vállalkozik, hogy a halált legyőző Krisztus szolgálatában az élet javára hasznos, jót jelentő cselekedeteket végezzen és azokra buzdítson. Isten igéje és Szentlelke által összehívott gyülekezet a konferencia, amelyre prófétai szót bízott Isten: ítélet hirdetését a jóllakottak, a fegyverhez nyúlok számára, de annak az evangéliumnak hirdetését is, hogy Krisztusban Isten legyőzte a halált. Teológiai elmélyülésének jellemzője tehát Isten teljes igéjéhez: a törvényéhez és evangéliumához való visszatérés. 2. A belső elmélyülés második jellemző je a mély erkölcsi komolyság feladataival való foglalkozásában. Egyre szakszerűbben nyúl a kérdésekhez. S ezek nem valami elvont kérdések, hanem nagyon is reális, valós emberi problémák. Hiszen csak alapos tárgyi ismeret birtokában lehet közelíteni azokhoz a sorsdöntő nagy kérdésekhez, amelyek a mai emberiség legégetőbb problémái: az általános és teljes leszerelés, a gyarmati népek felszabadítása, a békés egymás mellett élés stb. nagy kérdéseihez. Az általános békevágy kifejezésén az általános békeszólamok hangoztatásán már túlhaladt az idő. 3. A belső elmélyüléshez tartozik a világos, a konkrét döntésekig eljutás igénye. Kétségtelenül politikai döntésekről van szó azzal a céllal, hogy a keresztyén béke- konferencia a keresztyénségnek világos eligazítással tudjon szolgálni. Mindezek alapján a. Prágai Keresztyén Békekonferencia hézagpótló szolgálatra vállalkozott és vállalkozik a keresztyén tömörülések sorában. A társadalom-etikai problémákban felhívja az egyházak figyelmét az ig éhez való visszatérés követelményére. OLYAN IDŐPONTBAN ÜL ÖSSZE a 11. Keresztyén Béke- Világgyűlés, amikor nemzetközi vonatkozásban is egyre inkább polgárjogot nyer a békés együttélés igénye. A szocializmus erői annyira megizmosodtak, hogy nincs esélye a háborúnak és a józanul látó politikusoknak is alkalmazkodniuk kell népük békevágyához, vagyis el kell fogadniuk a szocializmusnak a koegzisztenciára tett ajánlatát. Olyan időpontban ül össze a II. Keresztyén Béke-Világ- gyűlés, amikor a leszerelés ügye, a fegyveres erőszakról lemondás gondolata az emberiség egésze gondolkodásának és törekvésének egyre inkább középpontjába kerül. Olyan időben ül össze a II. Keresztyén Béke-Világgyűlés, amikor az elnyomott, vagy félgyarmati népek függetlenségi mozgalmai egyre feltartóztathatatlanabbul bontakoznak ki. A nemzetközi helyzet e tényeinek hatása alól természetesen a nagy egyházi világszervezetek sem vonhatják ki magukat. Jól érzékelhető ez az EGYHÁZAK VILAGTANÁCSA számos pozitív megnyilatkozásában. Nagy utat tett meg e téren azt 1948. évi amsterdami világgyűléstől a III., Új-Delhiben tartott, világgyűlésig az Egyházak Világtanácsa. Evanstonban még hidegháborús jelenségeket tapasztaltunk, valami hamisan értelmezett egység és a nyugati koncepciók jelentkezését. A III. nagygyűlés azonban már pozitívan vetett fel szociál-etikai kérdéseket. Szerényen, de jóleső érzéssel valljuk, hogy a Prágai Békemozgalom direkt, vagy indirekt úton hozzájárult ehhez a fejlődéshez. A halál felett győzedelmet vett Ür munkájában való részesedés nem volt hiábavaló! Örömmel köszöntöttük annak idején az Egyházak Világtanácsa pozitív állásfoglalását a faji megkülönböztetés, az általános és teljes leszerelés, a béke, a karibi válság stb. kérdésében. Mégis, egy bizonyos megkötöttség ennél az egyházi világszervezetnél még ma is megfigyelhető. Nem mondja ki a döntő szót például a német kérdésben, a nemzeti függetlenségükért küzdő népek és az újkolonializmus kérdésében. Reménykedünk abban, hogy a II. Keresztyén Béke-Világgyűlés nemcsak a maga munkáját teszi hatékonyabbá, de főtémájának: „Az én szövetségem élet és béke” szellemében más, a békeszolgálatban az Úrral szövetségben álló egyházak és egyházi szervezetek figyelmét is rá tudja irányítani arra, hogy ebben a szövetségben mit tartoznak tenni. Reménykedünk abban, hogy a II. Keresztyén Béke-Világ- gyűlés határozataiban olyan bizonyságtétel születik, amelynek alapján az egyházak és a keresztyének elkötelezést nyernek és azt tovább viszik, elsősorban a maguk területén, a béke és az élet jó szolgálatára. Ajándék az élet IGÉNK ELSŐ SZAVA: „ÉLET.” Alig van még szó, amit olyam sokszor emlegetnénk és olvashatnánk, mint éppen ez. Nem csoda, mert ebbe a fogalomba beletartozik nemcsak szívünk dobogása, a szemünk fénye, hanem az otthon, a család, a munka, a kenyér, a ringó gabonaföldek, a nap melege, a virág illata, a fejlődés, a jövő tervezése. Sőt, amikor mi, keresztyén emberek halljuk ezt a szót, akkor átsüt rajta az Istennel való élet fénye és melege, tehát az örök élet reménysége. A valóság az, hogy élet nélkül nincs szívdobogás, nincs otthon, nincs kenyér, nincs munka és nincs reménység. Nem mindenkinek hangzik egyformán kedvesnek ez a szó, hogy „élet”. Szerte a világon sok embernek keserű lesz a szája, amikor kimondja a szót: élet. Eszébe jut mindaz, amit eddig lefolyt életében átélt: bánatok és megpróbáltatások, a maga és mások bűnének keserves következményei az életben, háborúk és hányattatások, betegségek és csalódások. Gondoljunk a mögöttünk levő második világháború sok-sok veszteségére és nyomorúsá- gára, vagy gondoljunk azokra az emberekre, akik a föld különböző részein most is olyan sokat szenvednek az éhségtől, a járványoktól és más nehézségektől. Mégis nincs igazuk' azoknak, * akik ezekkel a letagadhatatlan valóságokkal azonosítják az életet és elintézik azt egy lemondó kézlegyintéssel, vagy azzal a szokásos megjelöléssel, amit legtöbbször az egyház területén szoktak használni: „siralomvölgy ez az élet.” IGÉNK SZERINT ISTEN ADTA AZ ÉLETET. Ű a teremtője. Tőle és Belőle váló. Így mondja ezt a 36. Zsoltár: „Nálad van az életnek forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” Az az Isten adta az életet, aki Maga is az Élet és aki nem azért ad életet, hogy aki abban részesül az szerencsétlenné és boldogtalanná legyen, hanem azért, hogy éppen ezen az életen keresztül részesüljön a gazdag Isten ajándékaiban és naponként megtapasztalja Isten szeretetének és gondoskodásának ezernyi formáját és a vele együtt életre hívott emberek szeretetét, gondoskodását és segítségét. Nemcsak azért drága és értékes az élet, mert az Isten adta, hanem azért is, mert Jézus Krisztus azt magára vette és ez által szentté tette. Az első karácsony örömhíre éppen az, hogy Isten az emberi életet nem gyötrelemre és szomorúságra teremtette, hanem boldogságra és szépségre és mindennek érdekében az „ö egyszülött Fiát adta”. Jézus úgy hordozta ezt a földi életet, hogy annak minden változatában és fordulójában részt vett. Együtt volt a lakodalmas néppel éppen úgy, mint a temetésre készülőkkel, a gazdagon megterített asztalnál ülőkkel éppen úgy, mint az éhezőkkel, fiatalokkal és öregekkel, a munkában fáradozókkal éppen úgy, mint a munkából kiesettekkel. Mindezt azért vállalta, hogy megmutassa az élet értékét és kiszabadítsa ezt az életet mindabból, ami azt eltorzítja, eredeti rendeltetésétől megfosztja. Nem arra tanította Jézus tanítványait, hogy nézzék le és vegyék semmibe a földi életet, hanem arra, hogy azt tekintsék ajándéknak — embertársaikkal, a mindennapi kenyérrel, a „mezők liliomaival és az ég madaraival” együtt. A Szentlélek is azért munkálkodik, hogy az az élet, amit Isten adott és amit Jézus Krisztus magára vett és megváltott, tiszta és szép legyen. Az egyházban azért hirdet- tetik az evangélium és azért szolgálják ki a keresztséget es az úrvacsorát, hogy rajtuk keresztül a Szentlélek meg- érkezhéssék a bűnös emberhez és megtisztíthassa az ember életét azoktól a tisztáta- lanságöktól és megkötözöttsé- gektől, amelyek nem engedik kibontakoztatni az életnek szépségét és boldogságát. A Szentlélek elég erős arra, hogy elrontott életeket formáljon újjá és ott is kiteljesítse az élet szépségét és nagyszerűségét, ahol arra már semmi emberi remény nem látszik. Valóban úgy van, hogy a Szentháromság minden egyes személye fáradozik azért, hogy boldog legyen az ember földi élete és megszabadítsa az emberi életet mindentől, ami azt ronthatja, eltorzíthatja és boldogtalanná teheti. DE MIRE VALÖ AZ AZ ÉLET, amelyről Jób könyvében azt olvastuk, hogy azt az „Isten szerzetté”? Miben van ennek az életnek a „szépsége”? Ennek az Istentől kapott életnek a szépsége elsősorban abban van, hogy alkalom az ember számára a szeretette. Alkalom arra, hogy szeressünk és bennünket is szeressenek. Az • életnek éppen az egyik nagyszerűsége, hogy szerethetünk és minket is szerethetnek mások. Szeretni pedig mindig a legnagyobb ajándék, akkor is, ha mi fogadjuk el azt és akkor is, ha mi adjuk azt. És itt elsősorban nem a cselekedetekben megmutatkozó szeretetre gondolok most, hanem magára a puszta érzésre, az indulatra, amely a szív mélyén van. Arra a szeretetre, amely melegít és amely be tud tölteni egy családi hajlékot, vagy egy nagyobb emberi közösséget. Előfordulhat az, hogy valaki már nem tudja cselekedetekben megmutatni szeretetét és az mégis van és melegít mint a nap. Gondoljunk csak az idős édesanyákra és édesapákra, akik talán betegágyhoz szögezve nem tudják már cselekedetekben megmutatni gyermekeik iránti szeretetü- ket, szeretetük mégis valóság, amely ott fénylik a szemükben és körülveszi betegágyukat. Hallottam, hogy egy cserben hagyott feleség, amikor férje születésnapján mégis virágcsokorral köszöntötte őt, így sírta él magát: „Ne virá-. got, hanem a szívedet add nekem!” Arról is tudok, hogy amikor Párizsban egy híres író ment el egy utcai koldus előtt és mivel nem volt nála semmi pénz, zavartan megszorította a koldus kezét, a koldus így kiáltott fel: „Köszönöm, királyi ajándék volt!”. Valaki egyszer azt mondotta, hogy Jézust nem a szögek tartották a kereszten, (Folytatás a 2. oldalon!) Káldy Zoltán püspököt diszdoklorrá avatják Pozsonyban DR. JAN MICHALKO professzor, a Szlovák Evangélikus Teológiai Fakultás dékánja ez év március 23-án kelt levelében közölte, hogy a „fakultás tanácsa 1964. március 16-án tartott ülésén elhatározta, hogy KÁLDY ZOLTÁN püspököt az egyház, az ökumené és a világbéke területén kifejtett munkássága elismeréseképpen tiszteletbeli doktorátusban részesíti.” Michalkó dékán levelében „örömének adott kifejezést a felett, hogy ez az ünnepi aktus megerősíti egyházaink, fakultásaink és népeink együttműködését.” Az ünnepély június 23-án lesz Pozsonyban. A tiszteletbeli doktori oklevél átadására Pozsonyba utazik DR. VETŐ LAJOS püspök is, valamint KÁLDY ZOLTÁN püspök felesége. KÁLDY ZOLTÁN püspök tiszteletbeli doktorátusa az egész Magyarországi Evangélikus Egyház számára is megtiszteltetést és megbecsülést jelent a Szlovák Evangélikus Egyház, és^annak Teológiai Fakultása részéről. A két egyház között az 'elmúlt másfél évtizedben a kapcsolat elmélyült és a viszony a kölcsönös bizalom és szeretet jegyében fejlődik tovább. Mindkét egyház az új történelmi körülmények között jól akarja 'betölteni azt a szolgálatot, amire Isten őket elhívta. Az evangélium hirdetésével egyidőben mindkét egyház fáradozik népeik és az egész emberiség békéjének és jólétének előmozdításán. A magyarországi evangélikus egyház örül Káldy Zoltán püspök kitüntetésének és áldást kíván további szolgálatára „az egyház, az ökumené és a világbéke területén”. IMÁDKOZZUNK Lukács 6, 36—42. Jézusunk, hálát adunk Neked erkölcsi tanításodért. Köszönjük, hogy minden tennivalónkat Atyánk szeretetére viszed vissza. Az Ö megtapasztalt irgalmasságával indítasz minket irgalmasságra. Az Ö megbocsátásával teszed késszé szívünket a megbocsátásra. Az Ö felmentő ítéletével vezetsz mások megértésére és mentegetésére. Magasztalunk Téged az egyetlen iránytűért életünkben, feladatainkban, emberi közösségeinkben: Istenünk szeretetének útmutatásáért. Őrizz meg minket az ítélgetéstől. Add, hogy valahányszor másokban hibát, életünkben vétket fedezünk fel, magunkba nézzünk és a magunk bűnét ismerjük fel. Mutasd meg mindenütt a világon a keresztyéneknek, hogy miközben a szeretet vallását hirdetjük, mennyire elmaradunk másoktól a szeretet gyakorlásában, társadalmi feladatainak felismerésében és a világméretű megoldások munkálásában. Ismertesd fel az egyházzal a saját szemében rejlő gerendát, mielőtt a határain túl mások szemében a szálkát emlegetné. Tégy nagyon alázatossá minket, hivő embereket, mert sok szégyent hozunk nevedre, és sokszor megtagadjuk a szeretetet, amelyre hivatkozunk. Növeld, Mesterünk, a Tieidben a megértést minden ember iránt és az emberiség valóságos kérdései iránt. Indíts arra, hogy éljünk másokért, s adjunk másoknak minél többet erőnkből, időnkből, önzetlen szolgálattal. Tapasztaltasd meg velünk a másoknak adó ember megújuló örömét. Ámen. , Együtt a többiekkel Már a nagy ókori bölcs megmondotta, hogy az ember társas lény. De soha nem volt annyira az, mint ma. Valljuk be,'néha úgy érezzük, hogy egy kicsit túlságosan is az. Például ha csúcsforgalom idején kétszázad magunkkal rAzódunk egy hosszú autóbuszon, vagy egy viharosra sikerült és elhúzódó közgyűlés füstös levegőjében. Ilyenkor gondol arra valaki: sokkal jobban megvolnék egyedül és sokkal jobban el is tudnám intézni a dolgokat egy magamban. Pedig hány ember fájdalma, ’ keresztje, kínlódása mégis az, hogy: egyedül van. Lehet, hogy valamikor nem bírta az embereket, megfagytak a szívek ítélgető szigorától és lassan el- hiízódtak mellőle. De az is elképzelhető, hogy önhibáján kívül maradt valaki magára, talán nagyon is áldozatos élei után, s most öreg korában tudja igazán, mit jelent ez, s v% gyódik a társaság elmúlt hangos forgataga után. Egyszer láttam egy filmet arról, hogy a világ minden kincse és gazdagsága sem ér semmit, még akkor sem, ha ketten maradunk az üres falak között „egyedül”! Ha valaki terhesnek találja egyszer az emberi társaságot, s kiábrándultságával a vallásosság emelkedett elefántcsont- tornyába akarna menekülni, ahol csend van és elmélyedés: ahol csak Isten van és én; ahol emelkedett magasságok vannak, ahonnan esetleg fölényes szemmel lehet végig nézni ap emberek felett; ahol tisztaság van, amely megítéli az embervilágot: annak a mai evangéliumból meg kell tanulnia: Isten nem hív ki az emberek közül. Azért hív el, hogy közéjük vissizaküldjön. a mai Ige azt mondja: ne akarjak az emberek fölé kerekedni: lei- gyek egy velük. Ne akarjam elkülöníteni magamat, legyek mindig kész bőven adni a másiknak helyet és levegőt. Ha zsisfGlt vonatban rázódom aZ emberek társaságában, akik annyi félék, s néha kellemetlenek; tudomásul kell vennem, hogy csak velük együtt érhetek célba és csak velük együtt fogok üdvözülni. Ne ítélj, adj, ne nélzd a szálkát a másik szemében, mondja az ige. Az élet, á közös munka és az egymásra utaltság ezer szálával van összekötve sorsunk, a legtávolabb élő emberével is. De mindenek felett, amikor Isten bűnbocsánatával elhalmozott és gyermekéül elhívott, s fiává fogadott a Krisztusban, ezzel engem a másik ember testvérévé tett. Velük együtt kárhozom el, vagy velük együtt üdvözölök. S ha úgy érzed, hogy hited megtisztít, a bűnbocsánat felemel, az Isten arany napja körül ölel, ne nyugodj meg, míg nem adsz belőle a másiknak is minél többet. » „ Uzon László» í ú A
