Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-06-07 / 23. szám

ÉLET ÉS BÉKE nsramimimromu !WII>PimffiimW!WaiH!MllTO Szövetség: ismeret — elkötelesés Zsid. 8,6—13. AZ ISMERET ÖNMAGÁ­BAN MEG CSELEKVÉSKÉP­TELEN: olyan, mint egy lá­dafiában heverő kalapács, vagy „elíekvő” precíziós gép — érhet pár forintot, vagy milliókat, de tétlenségre kár­hoztatva krajcámyi haszna sincs, sőt merő kár, mert el­temette a beléje fektetett érté­ket és reménységet. Lehet-e a keresztyén isten- ismeretet ilyen csenevész, idült mozgásképtelenségbén szenvedő kegyes elméletnek tekinteni? Olyan jó lenne, ha erről gzót sem kellene ejtenünk. Nemegyszer keltette vallásos­ságunk azt a látszatot, mintha oltárhoz láncolt Krisztusunk volna, akire rá lehet zárni a templomajtót, hiszen nem óhajt, de nem is tud kijönni hétköznapjainkba, s hangja esak la szent hajlék küszöbéig ér. Hogy mást ne említsünk: az emberiségnek olyan létkér­désében, mint a háború, vagy béke problémája, „keresztyén” részről nem egy fronton in­kább csak finnyás begombol- kozást, vagy általános szóla­mokba burkolózó önféltést le­hetett tapasztalni, semmint nyílt szolgálatkészséget, mely nem a tett helyett, hanem az agyidejű cselekvés jegyében beszél, úgy, hogy az ilyen szó már kész nekigyürkőzés, s ép­pen ezért hiteles. A ZSIDÓKHOZ IRT LEVÉL flent jelzett szakaszának né­hány főbb vonását igyekszünk kiemelni, hogy azok kifejté­sével szemléltessük: Miből ■táplálkozik a keresztyén em­bernek ez az önfeledt Krisz- tos-követése, hiszen lényegé­hez tartozik, hogy Urától elta­nult szeretőiével az embertár­sat „veszi célba”, akár mint egyént, akár mint közösséget ((Ez esetiben persze inkább «többit hangsúlyozzuk, annál ás inkább, mivel a korábbi év­tizedekben, ha jócselekedetek- «fä esett szó az egyház­ban, szinte kizárólag egyéni nekibuzdulásokra gondoltak híveink, s az emberiségért ér­tett egyetemes felelősségérzet (többnyire elég halvány volt, ha ugyan el nem sikkadt) „Mindnyájan megismernek, enoerm!” A Bibliában a megis- aoenés fogalma nem korlátozó­dik az ész, illetve a gyakor­lati ismeretszerzés területére, hanem közösségváüalást, egy­tálételt jelent Krisztust megismerni: szívemben, hi­temben, életem gyakorlatában Vele engedelmesen összefo­nódni; ügy is mondhatnám: ©t élni. („Élek pedig többé nem én, hanem él bennem * Krisztus.” Gál 2,20.) így az­tán miinél mélyebb az isten­iemére tűm:, annál jobban is­merjük feladatainkat, mert »ki Krisztussal „ismeretséget köt", minél többre halad eb­ben, annál jobban felnyílik a szeme olyan szolgálatok meg­látására, amelyeket azelőtt észre sem vett, vagy „Nem az én asztalom” jelszóval elment mellettük. KRISZTUS SZERETETTE .MEGMUTATJA, mi is a szol­gálat. Ebben nem az az „ér­dekes”, hogy mi lesz velem, •mnt egyénnel, vagy közös­séggel, (mondjuk, mint egy­házzal), hanem egyetlenegy izgalmas? kérdés létezik csu­pán: hogyan élhetem valóság­gá minél teljesebben ezt a mindent átfogó szereteted S hogy ez így is legyen, azért ; kell vívnunk naponta „ama I nemes harcot” magunk ellen, a szolgálat diadaláért. A hit ilyeténképpen tehát úgy fogal­mazható meg következmé­nyeire nézve, hogy szent egy­ségben vagyunk Urunkkal, s így Ö szolgál bennünk, ál­talunk, Egyebek között a Prá­gai Keresztyén Békekonferen­cia szolgálatának is ez az alapja, s mint minden más té­ren, e tekintetben is azt kell keresnünk: hogyan lehet mind teljesebb felelős cselekvésünk­nek ez az egybeesése a ben­nünk lakozó Krisztus szere­tette mozgósító akaratával. Mert ez az Ismeret ellenáll­hatatlan erővel dob bele a szolgálat sodrába! „Törvényemet adom elmé- jükbe?’ Az igazi szolgálat te­hát ott kezdődik, hogy Isten­valami merőben újat cselek­szik velünk (ha nem állunk ellene akaratának): belső em­berünket átalakítja. Ügy is mondhatnánk: elkezdi a jó munkálását (Fii 1,6) — a töké­letesség ugyanis csak Nála vár ránk. A lényeg azonban az, hogy ez az átalakulás nem amúgy varázsütésre megy vég­hez bennünk, hanem amellett, hogy teljességgel Isten kegyel­mének a műve, bennünket is egészünkben, testi-lelki való­ságunkkal, képességeinkkel- lehetőségeinkkel együtt ragad meg s állít csatasorba, s meg­követeli komoly engedelmessé­günket, hiszen Jézus igéjének isteni voltát csak az ismerheti fel, aki cselekedni akarja az Ö akaratát. (Jn 7, 17) Önössé- günk rabszolgaságából így szar badít fel, s ejt foglyul a szol­gálat boldog szabadságára. ISTEN TÖRVÉNYÉNEK, TANÍTÁSÁNAK, engedel­mességet teremtő s megtartó igéjénél: befogadott ereje hal­latlanul új s erőtől duzzadó légkört teremt bensőnkben. Elgondolni is képtelenség, hogy ez a szent feszültség megmaradhatna a keresztyén ember lelkivilágába szaruban, s ne hatna ki életének minden területére. Az az egyház élet­képes, amelyik tud és akar szolgálni, nem önmagáért, ha­nem azokért, akiknek javára- üdvére Isten létrehívta. „Istenükké leszek és ők né­pemmé lesznek!" A hit volta­képpen nem más, mint Isten komolyan vétele. Egy hittudós így fogalmazta meg a reformá­ció lényegét: Tekintsük Istent valóban Istennek! -» azaz ne címzetes Urunk legyen, hanem életünk átfogó programját az engedelmesség képezze. Le­gyünk népévé, engedjük s akarjuk, hogy az önmegtaga­dás és odaadás kohójában né­pévé alakuljunk: olyanokká* akik feltétel nélkül rendelke­zésére állnak Urunknak. Ál­landó készültségben! Isten ál­dozatos irgalmát jellemzi, hogy hajlandó rajtunk,' esendő gyermekein ábrázolni ki sze- retetét a világ iránt, s ezzel — nagyon emberileg szólva — ki­teszi magát annak a veszély­nek, hogy tökéletlen illuszt­rációi leszünk az ö tökéletes szeretetének. Isten nem önma­gát félti, hanem gyermekeit, s ezért küld naponta az imád­ság, az igehirdetés s a bátor és bölcs cselekvés engedelmes­ségébe, hogy minden emberi képességet meghaladó isme­rete szüntelenül mozgósítson a felelősségünkre bízottak szol­gálatára. Bodrog Miklós A békesség embere Schmauch professzorra emlékezünk LAPUNK LEGUTÓBBI SZÁMÁBAN már megírtuk röviden, hogy május 24-én meghalt dr. Werner Schmauch, a greifswaldi evangélikus teológiai fakultás újszövetségi tanszékének a professzora. Az utóbbi idő­ben egyre aggasztóbb hírek érkeztek hozzánk egész­ségi állapotáról. Hallottuk, hogy meg is operálták és még egy operációra volna szükség, hogy fölépülésében reménykedhessünk. Most mégis váratlanul ért bennün­ket halálának a híre, mert titokban bíztunk abban, hogy találkozhatunk vele Prágában a Második Ke­resztyén Béke-Világgyűlésen. Nem így történt. Meg­nyugszunk Isten akaratában és gyászoljuk benne nem­csak a német evangélikus teológiának egyik kiváló művelőjét, hanem hazánknak és protestáns egyházaink­nak egyik hű barátját. D»y l&tjukt Távolkeleten: Vietnam MEGJELENT Groó Gyula: Jakab levelének magyarázata Külsőleg is szép formában hagyta el a nyomdát az Egye­temes Sajtóosztály kiadásában megjelent „Jakab levelé"-nek magyarázata című könyv, melyet Groó Gyula professzor irt. Az Egyetemes Sajtóosztály több bibliai könyv magyarázatá­nak kiadását tervezi és ennek keretében jelent most meg a Jakab levele. A könyv elsősorban tudományos jellegű és vers­ről versre alapos exegetikai munkával magyarázza Jakab le­velét. A magyarázat azonban nem marad száraz exegézis, ha­nem a szerző minen nagyobb szakasz után „kitekintés” cí­men eljut az egyház és a világ mai problémáihoz és rávilágít a jó megoldásokra. Elsősorban a lelkészek tudják jól használni teológiai önképzésükre, de ezen túlmenőleg a könyv kitűnően felhasználható bibliaórai sorozatok tartására, és áltálában az igehirdetés meggazdagítására. Jól tudják olvasni azok a gyü­lekezeti tagok is, akik alaposabb ismeretekhez akarnak jutni általában az Űjszövetséggel, különösen pedig Jakab levelével kapcsolatban. A nagyon szép borító lapot Dénes Pál rajzolta. A könyv több mint 170 oldalon jelent meg. Kapható az Egye- tentcs Sajtóosztályon (Budapest, Puskin u. Z2J Ám; 33 forint. Az 59. évét betöltött professzor 18 esztendeig volt lelkészi szolgálatban és tevénykedett, mint egyházta­nácsos egyházában. Részt vett azokban a teológiai és egyházi harcokban, amiket a német hitvalló egyház folytatott a német fasizmus ellen. Professzori műkö­dését Berlinben kezdte el 1952-ben, majd két esztendő múlva Greifswaldba hívták meg. Könyveivel és cik­keivel már a harmincas esztendőkben fölhívta magára a figyelmet De akkor kezdtek reá hallgatni elsősor­ban a fiatal teológusok és lelkészek, amikor 1949-ben megjelent a reakcióról és a hitvalló egyházról irt ta­nulmánya. Ettől fogva pályája egyre fölfelé ívelt és csak természetes, hogy ott volt 1958-ban Prágában, ami­kor az akkor olyan feszült nemzetközi helyzetben el­indult toborzó útjára a Keresztyén Békekonferencia. S ettől kezdve professzori, igehirdetői és egész egyházi tevékenysége szorosan összenőtt ezzel a békemozga­lommal. Csendes tudós típus volt. Keveset beszélt. De ha megszólalt, minden mondata „ült”. A BÉKÉVEL ÉS AZ ÉLET MINDEN AKTUÁLIS KÉRDÉSÉVEL kapcsolatos álláspontja mélyen a Szent­írásban gyökerezik. Ezért fogalmazta meg magatartá­sát teológiailag a következő mondatban: „Jézusnak az igehirdetése Máté 4,17 szerint ebben a mondatban fog­lalható össze: .Térjetek meg, mert elközelített a meny- nyek országa’. A Hegyi Beszéd ennek az evangélium­nak, ennek az örömhírnek az alkalmazása az ember egész földi életére.’’ A békesség megteremtése — sze­rinte — nem alkalmi feladata a keresztyén embernek, hanem a Jézus Krisztus követésében járó embernek lé­nyeges ismertető jegye. Schmauch professzor így fog­lalta pontokba felfogását ebben a kérdésben: L A keresztyének semmiképpen sem vehetnek részt olyan akciókban, amelyek a világ ördögi vonásait szolgálják. Nem állhatnak úgy valamelyik oldalra, hogy annak folytán bezárul előttük a másik oldalon álló testvérhez vezető út. Az evangélium fölszabadít ben­nünket arra, hogy „minden emberrel együtt dolgoz­zunk, aki a józan ész alapján és politikai eszközök­kel törekszik a békére”. 2. Az igazi keresztyéneknek kell megtenniük ezen a téren az első lépést és ezzel a magatartásukkal a politikai vezetőket is arra indítaniok, hogy a békéhez vezető útra elsőnek lépni nem gyávaság, hanem a leg­nagyobb bátorság. FELFOGÁSA ÉS MAGATARTÁSA azonban soha­sem rekedt meg az általános elvi síkon. Volt bátorsága és mondanivalója az egészen konkrét teendőkre nézve is. Csak néhányat említek meg ezek közül, amelyek­ben éppen a hazájáért is nagy felelősséget vállaló és hordozó keresztyén emberként áll előttünk. „Nyugat-Németország katonai fölfegyverzését és be­kapcsolását az atomfegyver-bázisok övezetébe ke­resztyén és politikai szempontból egyaránt felelőtlen lépésnek tartjuk. Politikailag egyenesen elképzelhetet­len, hogy hogyan lehetne megvalósítani Németország újraegyesítését, ha mi németek magunk nem teszünk meg mindent annak a félelemnek a megszüntetésére, amit a német militarizmus keltett a világon.” Ha a közép-európai atommentes övezet kérdése sok és többször megtárgyalt okból értelmes és célravezető dolog, „akkor nekünk németeknek kell jó példát mu­tatnunk, akik a többi népekkel szemben oly sokat vét­keztünk és mindent megtennünk azért, hogy ilyen mó­don a feszültség feloldódjék. Es higgye el a világ, ezt nem azért tesszük, mert valamilyen keleti ideológiá­nak és koncepciónak ,adjuk el magunkat’, mint ke­resztyének, hanem mert legjobb belátásunk szerint ezt cselekedteti velünk keresztyén felelősségünk”! FOLYTATHATNÁNK A SORT, hiszen Schmauch professzor soha sem maradt adós a Válasszal, ha az emberiség holnapjáról és az egyházak mai küldetésé­ről volt szó. Többször járt nálunk Magyarországon. 1958-ban prédikált Is a debreceni evangélikus templom­ban s ugyanakkor előadást tartott Akadémiánkon az egyház prófétái szolgálatáról. Legutóbb pedig német evangélikus teológiai hallgatóknak egy csoportját hoz­ta el hozzánk, hogy azok is megismerjenek bennünket és gyakorlattá váljék majd lelkészi szolgálatukban ez a kijelentése: „... az evangélium fölszabadít bennün­ket arra is, hogy a függönyöket elhúzzuk, a határfala­kat lebontsuk és mindig mi tegyük meg az első lé­pést a megértés érdekében.” Schmauch professzor nem lesz közöttünk Prágában és nem szoríthatjuk meg többé a kezét. De amit mon­dott és amit tett életében, az feladatként és küldetés­ként mindig és elválaszthatatlanul összeköt bennünket vele* a békesség felejthetetlen emberével. Dr. Páify Miklós EURÓPAI ESEMÉNYEK­HEZ SZOKOTT történelmi szemléletünk úgy tekint erre a szóra: Vietnam, mint amely- lyel exotikus világ kapuját nyitjuk meg, s mögötte isme­retlen és szokatlan események és összefüggések láncolata tá­rul elénk. Valójában azonban rideg történelmi és társadalmi tör­vényszerűségnek tanúi lehe­tünk, s döbbenten vesszük észre, mennyire közelivé vált ez a föld hozzánk. Nemcsak azért, mert korunkban kicsi­vé és közelvalóvá lett a széles világ, hanem, mert történel­mében és jelenében döbbene­tes összefüggések tesznek ér­dekeltté mindnyájunkat azok­ban az eseményekben, ame­lyek lefolytak s folynak ezen a távolkeleti földön. A nép történelme az önálló­ságért és szabadságért vívott harcok történelme. A maga földjén mintegy háromezer­éves múltra visszatekintő nép eredetileg Nam Viet néven önálló állami életet élt, majd, hosszú időre a császári Kína fennhatósága alá került. A X—XI; században elszakad­tak s Daj Viet néven igen erős királyságot alakítottak. A XVI—XVIII. századok alatt ezt az erőt a feudális anar­chia nagyon legyengítette, s tartományi urak kiskirályko- dó önkényuralmává süllyesz­tette. A XVIII. században nagy erejű parasztmozgalom bontakozott ki, több jelentős felkeléssel. A múlt század I elején Gia Lang vezetésével i helyreállt az egység. Azóta I nevezik az országot Vietnam- ; nak (Dél országa). A MŰLT SZÁZAD MÁSO : DIK FELÉNEK TÖRTÉNEL­; ME a franciák gyarmatosító i tevékenységétől hangos, akik í megszállták az országot, há- ! rom részre osztották (Kokin- : kína, Annám, Tonkin), majd i beolvasztották az Indokínai ; Szövetségbe. A gyarmatosító ; előretörést északon mintegy ! másfél évszázaddal megelőzte I a katolikus misszió, délen ■ csupán mintegy másfél évti- | zeddri. (Ma harmadfélszáz I ezer római katolikus él mind' \ két Vietnamban, 17 püspök- : sóg és 3 érsekség keretében, I mintegy 600 lelkésszel, a har- 1 mincmilliós, tömegében kon- I fuciánus nép között.) I A nép ellenállása a francia 1 gyarmatosítókkal szemben 1 szinte folyamatos volt, egyre 1 tudatosabbá érett, s a két vi- ! lágháború között népfelkelé- ! sek váltották egymást a föl- I dért harcoló parasztság to­ll megerejével s a proletariátus I egyre érettebb vezetésével. 1 Közben a francia elnyomó I hatalmat japán' váltotta fel, 1 amely kétmillió ember éh- ! halálához vezetett. m A népi erők a Vietnami g Függetlenségi Ligában (Viet g Minh) tömörültek, amely sok B politikai és háborús banyoda- gj lom után, amiket a megszálló tj hatalmak intonáltak, végül is = 1945-ben a Vietnami Demok- jf ratikus Köztársaság megszüle- g téséhez vezetett A francia B gyarmatosító politika mindent jjg megtett ennek a megdöntésé­in re, de végül is 1954-ben kény- H télének voltak elfogadni a s nemzetközi tárgyalások során M létrejött genfi egyezményt, s amely demarkációs vonallal s kettéosztotta az országot an- Ü nak elkötelezésével, hogy az jg egység helyreállítása érdeké- g ben két éven bélül általános g népszavazást kell tartani. 1 ÉSZAKON. A VIETNAMI § DEMOKRATIKUS KÖZTÄR- s SASAGBAN békés építőmun- B ka indult, délen azonban, a B Vietnami Köztársaságban (Dél­ig Vietnam), egyre inkább az gg Amerikai Egyesült Államokra fg támaszkodva, végleges szét­1 szakadási politikát kezdtek. Az általános népszavazást nem tartatták meg 1956-ban a fran­ciák kivonultak s 1962 óta mintegy tízezer főnyi ameri- kai katonai „tanácsadó” irá* nyitja ezt a politikát. Délen 1959 óta nagy erejű népmoz-, galom bontakozott ki s a ve­lük szemben elkövetett vére» mészárlások ellenére az ország jelentős része a partizánok el-; lenőrzése alá került Ez a nép tehát, amely leg* újabbkori történelme során francia, japán s amerikai gyarmatosítást, megszállásig agressziót, „irányítást” szenve­dett el, most a déli részében folyó szívós harcában meghall-* haltja egy amerikai szénától? javaslatát: vessék be az ame­rikai katonák velük szemben az atombombát, használjanak atomfegyvereket. Ezen a ponton kell megáll* nőm s ezért a pontért kellett leírnom ezt a történelmi átte­kintést. Mert itt lett rendid«; vül közeli és égetően izgat* más ez a távol-keleti, hátsó*; indiai „egzotikus” ország. Maga az a tény izgalmas* hogy a „forró drót” megszüle­tésének éveiben, az egyre épü* lő kapcsolatok, tárgyalások, békés versengések világában itt is, ott is tűzfészkek lob— bánnák fel, háborús gyújtóm, pontok izzanak s teszik kocJ- kára mindannyiunk nagy ügyét, a békét, sőt immár aa életet. Vigasztalhatnánk ma­gunkat azzal, hogy szerencsém Goldwater amerikai szenátor­nak nincs kezeügyében az a gomb. amellyel mozgásba le­het hozni az általa javasolt fegyvereiket, sőt ezeket a vi» lágviszonyiatban kicsiny tűz­fészkeket nem lehet atom- szintre lángaltatni, mert a» nemzetközi erőviszonyok esti mindegyre lehetetlenebbé te­szik, de bármennyire így i*> van, ezekkel az érvekkel nerht lehet elaltatni a keresztyéni lelkiismeretet, amelynek élénk és érzékeny szeizmográfként kell mozdulnia erre a szórási atombomba. Most ez a szí magát a vietnami háborút is közel hozta s megszólaltatta bennünk a lélkiismeret tilta­kozó . szavát ezzel a háború» agresszióval s a Goldwater» féle embertelen és lelkiisme­retlen politikával szemben. AZ EGYHÁZAK VILÄG­T ANÁCS A amerikai tagegy— házainak Buck Hiíl Falls-bext tartott gyűlése híranyagából; veszem Nolde dr. előadásának ezt a mondatát: „Azt a mítoszt* hogy a hidegháború tartamá­ban határtalan összegeket kett készenlétben tartani katonai költségekre, el kell oszlatni, s helyette sürgetővé kell tenni a lefegyverzésre irányuló in­tézkedéseket.” Nem tudom, milyen mértékben figyeltek fel a keresztyének Ameriká­ban a televízióban elhangzott Goldwater-nyilatkozat mellett erre az idézetre, s ki tudja mi­lyen körökben terjesztett mon­datra —, mi mindenesetre azon a véleményen vagyunk, hogy a vietnamiak döntsék «4 maguk, hogy mit akarnak, mert a népek önrendelkezési joga mellett vagyunk, a békés egymásmelleit élést javall juk, a békés építőmunkát látjuk járható útnak s kétségtelenül jobban örülünk annak, hogy. Vietnamban északon húsz ént alatt 95 százalékról 5 százalék-* ra csökkent az analfabétái» száma, mint annak, ha Dél-* Vietnamban tízezer katonai „tanácsadó” atomtöltetű fegy-* verek használatára tanítja as ottaniakat, vagy éppen atom­bombát dob le a halál fészek* rakásaként A tűzfészkeket, te háborús gyújtópontokat pedig — Vietnamban s másutt is — többnek látjuk, mint mítosz* nak, de annál inkább meg* szüntetendőnek és felszántó-' landónak tartjuk, de nem atombombával, hanem úgy, hogy bizony „sürgetővé kell tenni a lefegyverzésre irányuld intézkedéseket”. Koren Emil Ü Budapest-Kőbánya, A gyű- J Ü lekezet közgyűlésen búcsúzott' g el Honti János felügyelőtől, B aki nyolc évi hűséges felügye­lj lói szolgálat után vidékre kői­ig tözött Ugyanakkor köszcjníöt- Ü te a hivatalba lépő Pred- g merszky Gusztáv új felügyelőt fg és Latinak István új másod- g felügyelőt. Az ünnepi isten­gi tiszteletet Korén Emii espe- g rés, a felügyelők beiktatását iS * gyülekezeti lelkész végezte. — CSEPEL. A XXI. kerü* let protestáns gyülekezetei kö* zös csendeshetet tartottak a» evangélikus templomban má­jus 25—31-ig. „Az élet szolgá* lata” összefoglaló cím alatt tartott igehirdetések a gyüle­kezeti tagok figyelmét az a hónap végén kezdődő IL Ke­resztyén Béke-Világgyülé» munkájára és eseményei®* irányították^ r 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom