Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-19 / 3. szám
JUBILEUM ÜJPESTEN, ahol 85 évvel ezelőtt templomot árvereztek SZÖRÖL-SZÓRA ÜGY TÖRTÉNT, ahogy olvassuk: 85 évvel ezelőtt elárverezték az újpesti evangélikus templomot. Az alig befejezett és 14 ezer forint költséggel épült templom 4 500 forint vételáron jutott a felperes birtokába. A gyülekezet ugyanis — Székács József püspök intelme ellenére — elhamarkodottan látott a templomépítéshez. Fikert vidéki pariókiák hangú-1 latát idézi. A templomhoz csatlakozó és fokozatosan épült nagy gyülekezeti terem, valamint a papiak épületében elhelyezett szép tanácsterem viszont a fővárosi szükségleteket jelzik. Az átmeneti jelleg nemcsak itt, hanem sokhelyütt érezhető Újpesten. Egy volt peremváros fővárosi kerületté alakul. Az újpesti templom zetésképtelenné váltak és az egyik hitelző pert indított a gyülekezet ellen. Néhány évig üresen állt az épület, de öt év múlva Freyler Soma lévita- tanító pásztori munkássága nyomán újra a gyülekezet használatába került, mint bérlemény. A templom egy részét azonban a gyülekezet is bérbeadta műterem céljára és raktárnak, mert csali így tudta tartozását törleszteni. Különös világ volt ez. Ma szánté meg se értjük. 1963, december 15-én, ádvent Az újpesti templom oltára 3. vasárnapján azonban nem a szomorú árverésre, hanem a talpraállás 80. évfordulójára emlékezett az újpesti gyülekezet. „Azért vagyunk együtt — mondotta Káldy Zoltán püspök Rm 8, 14—18. alapján tartott igehirdetése bevezetésében —, hogy megköszönjük Istennek ezt a nyolc évtizedet. Lehetetlen, hogy ne a hála szakadjon ki szivünkből, hiszen sok minden történt a múltban. Közben két világháborút kellet megérnünk s mégis együtt van a gyülekezet. Van itt mindenkinek hálátadni valója.-’ AZ EGYKOR ELÁRVEREZETT, a háború folyamán bombától sérült templom, ékes, új köntösben áll most a Mária utca és a Munkás utca kereszteződésénél. A templom faláig húzódó kedves papi Blllllllllllilllllitlllllíllltltlil'l l lil l lil l l llilllllilll H l Ili Különös hely Újpest. Társadalma egészen másképpeh jött létre mint pl. a közeli Rákospalotáé, amely most szintén a főváros egyik kerülete. 1836-ban húzták fel Újpesten az első gyárkéményt. Aztán gyors egymásutánban a többit. Az üzem, a munka- alkalom vonzotta az embereket. Különböző hazai tájakról sokféle hagyományt, szokást hoztak magukkal. Maguknak kellett új életkeretüket kialakítaniuk. A gyár akkor csak munkát adott, olykor azt se. A főváros és a falú közé került, . füstölgő gyárkémények tövébe települt emberek hálásan fogadtak minden megmozdulást, tevékenységet, ha az egymáshoz kapcsolódni segítette őket. Ezt a szükségletet érezték meg az újpesti evangélikusok, mikor 80 évvel ezelőtt gyülekezetté szerveződtek. Ma is egymással törődő családiasság jellemzi őket. Nem befelé néző, hanem szeretettel a másik ember felé forduló emberek formálódnak itt. Mindezt megfontolt, ünnepélyes szavakban is kifejezésre juttatták a jubileum alkalmával, az istentisztelet után tartott közgyűlésen. Mihályi Dezső jegyző olvasta fel a gyülekezet nyilatkozatát s benne többek között a következő figyelemre méltó mondatokat: „Az Újpesti Evangélikus Egyházközség Isten iránti hálával emlékezik arra, hogy 80 esztendővel ezelőtt az evangélium hívó szavával összefogta evangélikus népét ...” Néhány bekezdéssel tovább pedig ez következett: „örömmel teszünk bizonyságot arról, hogy ez a gyülekezet mindig benne élt Újpest dolgozó népének társadalmában. Feladatában és küzdelmében egy volt vele és arra törekedett, hogy életük szebb, jövőjük biztosabb és iiiiiiiiiifiiinniiii n ti i i;i i liiimi iii 11 iiiiifiíiíi rru' Megüresedett lelkész! állás 'A Déli Evangélikus Egyházkerület felhívja a lelkészek és Segédlelkészek figyelmét arra, hogy megüresedett a Tolna megyei Mucsfa—Izménv-i társegyházközség lelkészi állása. Azok a lelkészek és segédlelkészek, akik ezt a lelkészi állást elvállalnák, sürgősen jelentsék be kérésüket a püspöki hivatalban. Az egyházközség — a kóngruával együtt — biztosítja a lelkésznek az országos átlagnak megfelelő fizetést és ezen kívül természetbeni járandóságot is ad. A lelkészlakás Mucsfán van. reménységeik beteljesedőb- bek legyenek. Ezt az elköte- lezést a gyülekezet ma is érzi, felismerte cselekvő szolgálatát szocializmust építő társadalmunkban...” AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSEN a betegsége miatt megjelenni nem tudó dr. Thury Jenő egyházközségi felügyelő helyett Békési János helyettes felügyelő köszöntötte a jubiláló gyülekezetét és a meghívott vendégeket: Káldy Zoltán püspököt, Koren Emil pesti esperest, a IV. Kerületi Tanács és a H;j- zafias Népfront-Bizottság képviseletében megjelent dr. Teke István főorvost, az újpesti református gyülekezetek üdvözletét hozó dr. Mády Gyula esperest és dr. Gyö- kössy Endre lelkipásztort, valamint Brunári Ferenc római katolikus esperes-plébánost és a szomszédos rákos- palotai evangélikus gyülekezet küldötteit vezető Kökény Elek lelkészt. Blázy Lajos, az újpesti gyülekezet lelkésze az egyház- község gondosan és érdekesen összeállított történetét ismertette. öt lelkésze volt eddig a gyülekezetnek. Az első lelkészt, Reich Sándort még segédlelkészként küldték ki. Utána Geduly Lajos 42 évig szolgált. Az ő idejében építették át a templomot és paplakot. A gyülekezet harmadik lelkésze Mezei József. Alig van a gyülekezetnek olyan idősebb tagja, akit hittanra ne tanított volna annak idején Újpesten a most nyugdíjas lelkész. A jelenlegi lelkész kétéve elhunyt édesatyja, id. Blázy Lajos szolgálatának utolsó éveire esett a templom rendbehozatala, az oltártér és a szószék teljesen új kiképzése. A jubileum alkalmából új keresztelőmedencéjét szentelhette fel a gyülekezet. A KÖZGYŰLÉSEN FELSZÓLALÓ PÜSPÖK arra kérte a gyülekezetét, hogy az elhangzott, benyomástkeltő és példamutató Nyilatkozatot tegye mindenki személyesen magáévá. Dr. Teke István az együttműködés és a bizalom szellemének megnyilvánulását üdvözölte a* Nyilatkozatban. Nem Újpesten tettünk volna, ha jubileumi ünnepség nem családias levegőjű szere- tetvendégséggel zárult volna. Nagy figyelemmel hallgatták Káldy Zoltán püspök beszámolóját külföldi útjairól. A külföldi testvéregyházaldíal való kapcsolataink alakulását Az új keresztelő medence így foglalta össze: „Egy adott történeti helyzetben feltaláltuk magunkat, megtaláltuk feladatunk teljesítésének útját s ezzel még példává is lehettünk más környezetben élő egyházak számára.” Azzal a benyomással távozhattunk a jubiláló gyülekezetből, hogy az maga is átvett valamit ennek a peremvárosból IV. kerületté fejlődő városrésznek az öntudatából. A háború után még alig bújtak ki az óvóhelyről- a budaiak, lelkes újpesti fiatalok újság helyett sebtiben nyomtatott lapokat osztogattak. Így kezdődött: „Mi újpestiek...” Beszámoltak arról, hogyan kezdték meg több, egész Budapest szempontjából létfontosságú üzem működtetését. Nem is papírt, -— reménységet szórtak szét. Ha Evz újpesti gyülekezet képviselőivel találkozunk bárhol, egyházi gyűlésen, saját körükben, vagy a hagyományos újévi köszöntés alkalmából, úgy tudják maguk is kimondani: „Mi újpestiek”, hogy azzal az összetartozás érzését és a reménységet erősítik a szívekben. Benczúr László A ZSINATRÓL Az egyház és egysége a zsinati események tükrében A RÓMAI ZSINAT MÁSODIK ÜLÉSSZAKA (1963. szeptember 29—1963. december 4.) is befejeződött. (Az első ülésszak 1962. október 12 és december 8. között folyt.) A két zsinati ülésszak után egyre jobban szétfosztanak azok az illúziók, naív elképzelések és várakozások, amelyek a zsinathoz fűződtek. Még a római katolikus hívek körében is sokan azt hitték, hogy a zsinat célkitűzése az egyházi egység, az újra egyesülés útjának keresése lesz, és e célból Róma mélyreható reformokat visz végbe a zsinaton. A II. Vatikáni Zsinattól várták azoknak a tév- tanításoknak és dogmáknak kiküszöbölését, amelyek az egyház egységépek megszűnéséhez vezettek annakidején (Nyugat—keleti egyházszakadás, a XVI. századi egyház- szakadás: reformáció) és amelyek ma is elsősorban állanak az egyház egységének útjában. Ma azonban már nyilvánvaló, hogy Róma és a Zsinat nem azokat a fájó sebeket akarja meggyógyítani, amelyek súlyos lelki gyötrődést okoznak saját híveiknek is: vegyesházasság-, reverzá- lis-hajsza; szabad vallásgyakorlat, a protestánsok részére azokban az országokban, ahol sokszor éppen a Vatikánnal kötött konkordátumok alapján tiltja azt az ottani kormányzat stb. Bár igaz, hogy ezek közül a kérdések közül egyik másik előkerült a Zsinaton már eddig is, és elő fog kerülni az ez év őszére tervezett III. ülésszakon is, mégis az az érzésünk, hogy az eddigi tapasztalatok alapján e téren nem remélhetünk komoly eredményeket. Pedig ezeknek az 'égető teológiai és gyakorlati kérdéseknek az ige mérlegén, Krisztus szellemében való megoldása nélkül evangéliumi hitünk, reformá- ciós örökségünk megtagadása nélkül nem lehet szó közöttünk és a római katolikus keresztyéinség között egységről. A Zsinat eddigi két ülésszakán nem kevés szó esett az egységről és az ökumenikus 'lélekről. De éppen a két ülésszak is megerősíti azt —, amit eddig is tudtunk —, hogy Róma csak egyféle egységet ismer: visszatérést az akolba, hazatérést a római egyházba. Magyarul ez azt jelenti, hogy akinek nem tetszenek a vegyesházasságot súlytó büntetések, a vegyesházasságok diszkriminációja, akinek problémája éppen ezért a reverzális és aki szabadon akarja gyakorolni vallását, az térjen vissza az egyetlen, az igazi egyházba, a római egyházba. A MAGA MÓDJÁN ÉS ELKÉPZELÉSE SZERINTI „egység keresése” célja ugyan Rómának, de semmi esetre sem ez az elsőrendű célja. A II. Vatikáni Zsinat összehívásának okát is elsősorban másban kell keresnünk. Ez pedig az a mélyreható és távlataiban még alig felmérhető változás, ami korszakunkat társadalmi, politikai, gazdasági, tudományos stb. téren jellemzi. Róma számol a jelennel és számolni akar a jövővel is. Fel tudja mérni, hogy egyre inkább növekedni fognak világszerte a szocializmus erői; a volt és a jelenleg is gyarmati népek kivívják nemcsak politikai, de gazdasági függetlenségüket is; a munkásosztály befolyása egyre jobban erősödik a tőkés országokban is; mindenütt a világon mélyül a népek békevágya, és a világbéke egyre elérhetőbb közelségbe kerül; hatalmas lépésekkel halad előre a tudomány; a katolikus országokban is. de az egész ún. keresztyén Nyugaton soha nem látott méreteket ölt a szekularizáció. Milyen kilátásai vannak mindezek számbavételével egy megmerevedett egyházi kolosszusnak? Hogyan viszonyuljon azokhoz az erőkhöz, változásokhoz, amelyek új irányt szabnak a jövőnek, s amelynek tevékeny közreműködői azok a tíz és százmilliók-is, akikre az egyház mint saját nyájára tekint? Ezek alapján értjük meg az 1961. I december 25-i „Humanae salutis” pápai bulla megállapítását, mely szeriint: a Zsinat témájának a római egyház belső és külső megújulásának kell lennie, tekintettel a megváltozott világra. A ZSINAT MEGKÍSÉRLI a katolikus egyház önértelmezésének új megfogalmazását; a püspökök és a Kúria viszonyának korszerűsítését; az ökumenikus törekvésekkel szembeni eddigi merevség lazítását; az egyház és a társadalom viszonyának új rendezését. Körülbelül ez volt a második ülésszak célkitűzése s ezt a résztvevő püspökök (mintegy 2090 katolikus egyházfő) többsége magáévá is tette. Eredmény azonban nem sok született. A többséggel szemben egyre élesebben jelentkezett a konzervatívoknak nagyon is hangadó csoportja, élén Ottaviani bíborossal. Ez a konzervatív csoport szívesebben látja Rómát a mai megmerevedett, vagy a reformáció előtti állapotában. Jellemző például,* hogy Ottaviani bíboros hogyan képzelheti el az egyház és társadalom viszonyának új rendezését, amikor szembeszáll még XXIII. János világszerte megbecsült hagyatékával is, a „Pacem in terris” encyklika szellemével, hangoztatva, hogy az nem kötelezi az új pápát, s az egyház „nem azt a békét támogatja, amelyet a Varsói Szerződés orszáeiai akarnak, hanem az ezzel ellenkező, keresztény békét.” Mivel pedig az emberiségnek kb. csak egynegyede keresztény, Ottaviand szerint előbb mindenkinek keresztyénné kellene lennie, hogy béke legyen. A másik lehetőség, az marad, hogy az egyház szembeszegül a „keresztény béke” jelszavával a világ békéjével, mert az egyház „ezzel ellenkező békét akar.” A Zsinaton sokszor robbanásig feszültek az ellentétek, érdekes azonban az, hogy ezek az ellentétek soha nem érintették a konzervatívak és az ún. haladók* egységét abban, hogy az egyház régi dogmái szentek és sérthetetlenek. Az az ember érzése, hogy bár a hivő katolikus tömegeik mellett nem kevesen vannak a római egyházban olyan püspökök és bíborosok is, akik elégedetlenek Rómának azzal a túl óvatos fontolgató politikájával, amely gondosan mérlegeli ugyan a világban bekövetkező változásokat, Róma mégis mindig csak annyi engedményt hajlandó tenni, ameny- nyit önbiztosítása érdekében megtenni kényszerül. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a II. Vatikáni Zsinat ki nem mondott fő célkitűzése: Róma pozícióinak megtartása, Róma önbiztosítása „a megváltozott világban.” Ezek előrebocsátásával tekintsünk a zsinati jelentések tükrébe. Az egyház, ahogyan Róma látja AZ EGYHÁZRÓL BENYÚJTOTT ZSINATI TERVEZET szerint kizárólag a római egyház „az egy, szent, apostoli és katolikus egyház, a pápa és a vele egybekötött püspökök vezetése alatt.. . Az egyház nélkülözhetetlen az üdvösséghez. Teljes értelemben hozzátartoznak a katolikus Krisztus-hivők, de személyes megszentelődés nélkül nem üdvözülhetnek.” A tervezet a nemkatolikus keresztyénekről csak mint nemkatolikus egyes egyénekről beszél, a római egyházon kívül azonban nem ismer el más keresztyén egyházat. Ha az „egyes keresztyén egyé- nek”-rői elismeri is, hogy az egyházhoz tartoznak, akkor ezen nem azt az egyházat érti, amelynek, — például az evangélikus egyháznak —, a tagjai, hanem azt, hogy ezek az egyének valamiképpen hozzátartoznak a római egyházhoz (!) Nem az egyházukhoz tartozásuk révén, hanem a római egyházhoz kötöttségük révén lehetséges számukra az üdvösség. - A kötelék, ami a római egyházhoz köti őket: 1. a keresztség, mert a római egyházon kívül elnyert keresztség azonos a rómaival; és 2. az egy egyházra irányuló tudatos, vagy tudattalan vágyuk (votum ecclesiae). Ez az „egyház egységére irányuló szívbéli vágy pedig úgy volna minősítendő, mint vágyódás a pápa által vezetett római egyházba.” Schlink professzor, a Német Evangéliumi Egyházaknak a Zsinatba küldött megfigyelője joggal mutat rá e formula tarthatatlanságára: „Hiszen — mondja — nyilvánvaló, hogy a nem római keresztyénség nemcsak egyénekből, hanem egyházakból áll. A nemrómai keresztyéneknek saját egyházuk tagjaiként van üdvbizonyosságuk. Nem a római egyháztól, hanem a saját egyházuktól kapták a keresztséget és az evangélium .által jutottak hitre. A votum ecclesiae nem a római egyházba való vágyakozásuk, hanem a saját egyházuk tagjaiként vágynak közösséget gyakorolni a többi egyházzal, a római egyházzal is. Ez a tervezet sokkal inkább római, semmint k a- t o li k u s és ha dogma rangjára emelkednék, súlyos akadályt jelentene az ökumenikus párbeszéd útján. Mert a tervezet azt célozza, hogy a nemrómai keresztyének hagyják el saját egyházukat és térjenek be a római egyházba, mert csak így lehetnek I az egy, szent, katolikus és * apostoli egyháznak , valóságos tagjai. A római katolikus ökumenizmus eszerint nem irányulna egyébre, mint a nemrómai keresztyénség felszívására. Ez kétségtelenül olyan utópia, amely semmiképpen sem vezethet az egyházak egységére.” (EDP Zürich 1963. november 7.) Dr. Lukas Vischer, az Egyházak Világtanácsa zsinati megfigyelője többek között ezt mondotta e kérdésben. „Ha világos is előttünk; hogy a szakadás talán még hosszú ideig nem lesz megszüntethető, mégis kötelességünk- máris keresni a legjobb feltételeket, amelyek már most lehetségesek..: Az egyik döntő kérdés az, hogyan nyilatkozik majd a zsinat a többi egyház realitásáról. Hajlandó lesz-e róluk mint egyházakról beszélni, bizonyos értelemben mint testvéregyházakról, amelyekben ugyanaz az Úr van jelen ... Nem valami barátságos gesztusról van itt szó,- sokkal inkább egy új alapról. Mert csakis a kölcsönös elismerés alapján növekedhet lassanként olyan közösség, amelyben az egyházak felelősnek tudják magukat egymásért.” TIPIKUS RÓMAI HANGOT szólaltatott meg e kérdésben Kampe püspök. Kijelentette; az egyház egyes számban — jelenti Jézus Krisztus világegyházát, az egyházak — többesszámban — az egyes helyi egyházakat, melyeket egy-egy püspök mint egyházfő vezet Ezek a helyi egyházak együtt alkotják az egy egyházat. Szokás más értelemben is több egyházról beszélni, mint evangélikus, anglikán, orthodox egyházakról. De csak olyan egyházak tártozhatnak Jézus igaz és legitim egyházához, amelyek az egyház középpontjának a római egyházat ismerik el hitben és vezetésben.” (EPD Zürich, 1963. november 14.) Még 1962 október 13-án a Zsinaton résztvevő latinamerikai püspökök külön konferenciát tartottak. Ezen többek között teológiai eszmecsere folyt a katolikusok és protestánsok viszonyáról. E kérdésben a latin-amerikai püspökök rendkívül merev elutasító magatartást tanúsítottak, s kijelentették: „a protestantizmussal nem tárgyalni kell. hanem le kell azt küzdeni”. (EPD Zürich, 1962. november 9.) (Folytatjuk!) Szerkesztőségi Munkabizottság I 4