Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-29 / 13. szám

fíűsvéT negafív hose? A Főpap nyomában Regény vagy színdarab ne­gatív hősei azok a szereplők, akik az irodalmi alkotás esz­mei mondanivalóját úgy te­szik hangsúlyossá, hogy azt nem képviselik, hogy annak ellentmondanak és éppen el­lenszegülésük következtében válnak olykor tragikus, olykor komikus figurákká. A húsvéti történet negatív hősei közül olyanokat emlí­tünk meg mostan, akiknek a viselkedésében van valami Szinte megmosolyognivaló. Magában a húsvéti történet­ben, tehát a feltámadásban nincs semmi humoros elem, az emberek viselkedésében azonban megfigyelhetők ilyen elemek. A PAPI FEJEDELMEK Szánnivalóan aggódnak. Nem érzik magukat biztonságban, pedig ez a legfőbb vágyuk. Be akarják magukat biztosí­tani Jézus feltámadásával szemben. Pilátustól kérnek se­gítséget: „Parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmad­napig, hogy a tanítványai oda- menvén, valamiképpen el ne lopják őt, és azt ne mondják a népnek: feltámadott a ha­lálból.” Most már csak nevet­ni tudunk rajtuk. Dosztojevsz­kij Nagy Inkvizitora jut eszünkbe, őt is zavarta, nyug­talanította az élő Jézus. De gondoljunk az elpolgáriaso- dott ún. liberális keresztyén- ség korszakára. Ebben a kor­szakban a teológiai tudományt igyekeztek odaállítani Jézus sírjához őrizőül. A „történel­mi Jézus” körül folytatott vi­ták sokszor azt a benyomást keltik, mintha az egész tudo­mányos buzgóság arra töreke­dett Volna, hogy Jézust a múlt hagy alakjává tegye, aki két­ezer év megnyugtató távolsá­gából szól hozzánk nagyszerű tanításaival. A teológiai munka nagyon fontos, nélkülözhetetlen az egyház életében, de amikor az aggodalmaskodás eszközévé válik és azt mondja: előbb tisztáznom kell ezt, meg azt, majd csak azután mondom meg, hogy mit kell tennünk ma Jézus nevében, kisszerűvé, fontoskodóvá válik. Mennyire nevetségesen kisszerűek a papi fejedelmek is, mikor. Pilátust minden.áron. rá akarják -venni,- hogy intézkedjék egy olyan kérdésben, amely őt nem ér­dekli és amelyről úgy érzi, hogy nem is tartozik rá. Pi­látus nem a legrokonszenve­sebb politikus, de itt — ami­kor azt mondja: „Van őrsé­getek, menjetek, őriztessétek, ahogy jónak látjátok” — iga­za van. Ezt az eszes, kissé ci­nikus rómait nem nagyon ér­dekelték a papi fejedelmek aggályai. Mennyire nevetséges az ő fontoskodásuk. Pecsétet vesznek elő. Zsinórt feszíte­nek ki a sírt lezáró kőre. Pre­cízek, óvatosak, megfontoltak, éjőrelátók. Nevetni kell raj­tuk. Mit számított mindez, amikor húsvét hajnalán els- mozdult a nehéz kő a sír szá­járól. A SlRÖRZÖ KATÓNAK Máté evangélista tudósít a sírőrző. katonákról. A Feltá- madottal tulajdonképpen nem találkoztak, csak a feltámadás kísérő jelenségeivel, a földren­Agenda címen kapható az Evangélikus Egyház szertartáskönyve Kötve: 128 — Ft. Megrendelhető a Saj­tóosztályon. Budapest, VIII. Pus­kin u. 12. Hétről Hétre címen kapható az evangélikus áhitatoskönyv Ára kötve: 12,— Ft I Evangélikus Egyetemes i Sajtóosztály Budapest, j VIII Puskin u. 12. Imakönyv Ára: 12,— Ft Kapható a Sajtóosztá­lyon, Budapest, VIII. Pus­kin u. 12. géssel és a zárókő elhengere- désével. Az angyal úgy jelent meg nékik, mint a villám. Megrettentek és szinte holtra váltak. Nemcsak a háborút, hanem a hidegháborút is kép­viselik Jézus sírja mellett. Rá­galmakat terjesztenek. „Elfo­gadták a pénzt és úgy tettek, ahogy kitanították őket.” A pénz volt egyetlen húsvéti örömük. Groteszk, tehetetlen figurák. Ezt a képzőművészek is ész­revették. A középkori festők saját koruk fegyverzetébe öl­töztették őket. Előszeretettel festik meg a sírt őrző vité­zeket, amint a leglehetetle­nebb pózban alszanak. Az egyiknek lóg a feje, a másik­nak tátva a szája, a harmadik fején félrebillent a sisak. Ki­csit nevetségesnek látják ezek a festők koruk militarizmusát húsvét fényében. Greco 1595—98 között al­kotja Spanyolországban híres képét a feltámadásról. A kö­zépkori festőknél kevesebb humorai, de annál több látno­ki erővel festi meg a sír őreit. Mezítelen, kezükben kardot szorongató atlétáknak ábrá­zolja őket. Valamennyien megtántorodnak. Az egyik hát­tal zuhan a földre és könyö­kére esik. Nemcsak a háború visszahanyatló érőit festi meg képén. Az elzuhanó gladiáto­rok mellett ott látunk néhány talpraálló, karját -a világosság felé táró embert is. Fegyver­telenek. Mintha a csatatérről kelnének fel, ahol elestek. Az élet diadala a háborús erők felett — ezt a címet is adhat­nánk a képnek. A nyújtott, hosszúkás képtábla felső - ré­szében vakító fényben bont diadalmas zászlót a Feltáma­dott, aki íme él. Isten az éle­tet választotta számunkra! Greco festménye nem fotográ­fia húsvétról, hanem látomás. A valóság ihletett belső látása. Ha kissé elgondolkozunk a régi piktorokon, — hogyan látták és láttatták húsvétot —, nevetnünk kell önmagunkon. Bizony sokszor nem vesszük eléggé figyelembe, milyen szá­nalmasan visszás, groteszk a militarizmus a mi korunkban, az atomkorszakban is. Hiszen annyiszor fordul elő, hogy va- -lami egészen mást tartunk reá­lisnak mint azt, hogy Isten az életet választotta számunkra és bizony nem vesszük elég komolyan, nem hisszük, meny­nyire lehetséges, mennyire reá­lis nekünk is az életet válasz­tanunk. A keresztyén embert csak az menti meg a nevet­ségestől, ha hisz az élő Jézus Krisztusban, ha húsvét fényé­ben nézi magát is és a világot is, ha ebben a fényben ala­kítja ki nézeteit és hozza meg döntéseit. Ellenkező esetben groteszk, nevetséges figurává válik. TAMÁS Ö is félszeg jelenség. Na­gyokat mond. Kijelenti, hogy nem hisz és neki hiába is be­szélnek, mert nem fog hinni. Bizonyságul Jézus sebeire es­küszik: „Ha nem látom az ő kezein a szögek helyét és nem teszem ujjaimat a szögek he­lyébe és kezemet nem teszem az ő oldalába, semmiképpen nem hiszem el.” Milyen ne­vetségesnek találhatta Tamás szenvedélyes kijelentéseit, mi­után találkozott a feltámadott Jézussal! Milyen meggondo­latlanok, elhamarkodottak és ezért nevetségesek sokszor a mi kijelentéseink is. Nagy problémát csinálunk olykor az úgynevezett „modern ember­ből”. Féltjük tőle a keresz- tyénséget. Vonzóvá, elfogadha­tóvá szeretnők tenni számára. Erőlködünk, kapkodunk. Hang­súlyosabb kérdésünkké válik a „hogyan mondjam?” annál, hogy „mit kell mondanunk?”. Jézus nem félt Tamástól. Nem idegesítette. Bezárt ajtón át is közelébe jutott. Szerette, is­merte, testvérének tekintette. SÍRNI VAGY NEVETNI? Húsvét fényében bizony sok minden válik nevetségessé éle­tünkben. Nevetségessé? Miért nem beszélünk inkább arról, hogy siralmassá? A keresztyén életfolytatásban van hely a sí­rásra és a nevetésre is. Oly­kor azonban a sírás helyett jobb lenne, ha egy kissé ne­vetni tudnánk önmagunkon. Nem cinikus öngúnnyal, ha­nem egészséges derűvel. Bol­dog az az ember, aki nevetni tud önmagán, mert máris el­fordult attól ami rossz és meg­kezdte az újat. Benczúr László 1 Mézes 18, 20—33 Aki két lehetőség között a középre áll, az sokszor a do­log könnyebbik végét fogja meg, a kényelmesebb, a prob- lémamentesebb helyet vá­lasztja. Valóban, így is lehet közép­re állni: mert akkor meg le­het takarítani a gondolkodás fáradságát és az állásfoglalás esetleges kockázatát. Amikor azonban Ábrahám középre állt, Sodorna és Isten közé, akkor nem a kényelmes és felelőtlen középső helyet választotta. Az ő esetében mindkét szélső helyzet köny- nyebb lett volna, mint a kö­zépső. Azonosíthatta volna magát Sodomával és akkor még csak gondot sem jelentett volna a számára az az élet, amely ott Isten rendjét és az ember emberségét meggyaláz­ta. De elbújhatott volna az Is­ten háta mögé is, mindkét szemét befogva, hogy még csak ne is lássa, mi történik ott, és a biztos fedezékből el­harsoghatta volna a nagy át­kot a város felé, mint Isten ítéletének hívatlan prókátora. Egyiket sem teszi. Középre áll. Úgy, hogy egy pillanatig sém kérdéses, kinek az olda­lán áll. De az sem, hogy kinek az érdekében áll ott. Sodomán kívül, de érte. Isten előtt, de a városért. Középre áll, de semmit nem ráz le magáról felelőtlenül, hanem pontosan ezen a sokszor gyanús helyen vállalja magára a legnagyobb szolgálatot. Isten előtt — má­sokért. Ami itt Ábrahám magatar­tásában felvillan, máshol ra­gyog teljes fényben. Régi tér- képíró szerzetesek a világ kö­zepét Jeruzsálemben szokták megjelölni. Mondani sem kell, hogy földrajzilag is, politikai­lag is, a hatalmi súlyt tekint­ve, mennyire tévedtek. Téve­désükben mégis eltalálták, hogy földrajzi pontosságnál fontosabb az a közép, amely Jeruzsálemben, Jézus Krisztus Urunk szavában, magatartá­sában, áldozatában lett nyil­vánvaló. ö a városon kívül a népéért, emberek megértésé­ből, szánalmából, de az Isten kíméletéből is kirekesztve, a középső helyet választotta. Az Isten előtt az emberért. Sem­mit sem szépített abból, ami miatt a föld és az ég között a keresztre került, semmit sem alkudott le Isten akaratából sem. hanem mindkettő súlyá­val a vállán középre állt. Ábrahámnak könnyebb volt. Ő úgy vélte, hogy az ötven, negyven, harminc, húsz vagy legrosszabb esetben a tíz igaz érdemét maga előtt tolva, ki­harcolhatja a többiek megma­radását. Isten elnéző, atyai mosollyal néz rá: honnan is tudná, emberi érdemmel nem lehet megállni Isten előtt. Jé­zus Krisztus Urunk senkit nem tol maga előtt. Az egy Igaz áll a középre, a nem igazakért. Abból, amit igazán vádként dobhatna a népe nyakába, imádságot formál: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Nem keresztyén az, aki még nem tanulta meg ezt a példát­lan középre állást imádni: „So­ha én ezt nem tudom meghá­lálni, Jézusom!” De ott is hiba van a keresz- tyénségünk körül, ha a közép­re állt Jézus lábnyoma üresen marad. Csak az imádja igazán értünk való közbenjárását, aki a helyét, ott középen, Isten és emberek között megpróbálko­zik vállalni. Lemondva a vád­ló szerepéről, megtanulva a közbenjáró kényes, de áldott szerepét. A keresztyén nem lehet vak, de Isten akaratán élesedett tekintete nem arra jogosítja, hogy vádoljon, ha­nem arra készteti és kötelezi, hogy amit bűnnek, ártónak ismert fel, az könyörgő imád­ságra indítsa, másokért. A középre állt imádkozó ke­resztyén azonban a másikért való imádságával együtt a má­sik mellé segítségül is odaáll. Furcsa lenne, valakiért Isten elé állni, de máskor meg érzé­ketlenül elmenni mellette, ma- gárahagyva, idegenként. A múltkoriban zsúfolt busszal mentünk hazafelé. Nyílt or­szágúton hirtelen fékezett a vezető. Mérgelődve és értetle­nül kérdeztük az okát. Sokan az órájukat nézték, hiszen már induláskor is késtünk. Végre a vezető egy kocsilőcsöt emel be az útról. Csipkelődő hangok kérdezik, mióta van szüksége a busznak lőcsre. A vezető csöndes mosollyal válaszol: ha majd elérjük a lőcs nélkül dö­cögő kocsit, odaadjuk neki. Et­től a pillanattól megváltozott az ingerült hangulat: minden­ki a kocsit leste, amelynek szüksége lesz a lőcsre. Sokszor hiányzik belőlünk a készség, hogy Isten és ember között állva, imádságunkkal együtt emberségünkkel, türel­münkkel, tanácsunkkal, segít­ségünkkel is megtaláljuk a he­lyünket középen, Isten előtt, Isten akaratát és szeretetét is­merve, az embertársainkért. Fehér Károly Jézus él így hangzik az örömhír templomainkban, ezzel kö­szöntik sokfelé egymást a ke­resztyének húsvét ünnepén. De vajon nem homályosítja el ezt a boldogan csengő monda­tot húsvét előtt és húsvél után is a halálfélelem? Fiatalon úgy próbálunk győ­zedelmeskedni rajta, hogy egyszerűen nem gondolunk a halálra. Vannak terveink, szép céljaink, elfoglalja időnket a munka. De az öregedéssel együtt jönnek az egyre szo- rongatóbb kérdések: Mi lesz velem? Meddig élek még? Be­tegek ágyánál, idősekkel való beszélgetéskor látjuk meg igazán: a földi életünkben el­érhető örömöket, s a napsuga­ras öregséget mennyire meg­rontja a halál félelmes gon­dolata. Még azokat is, akik azzal hősködnek: mi nem fé­lünk! — az utolsó percben elfogja a kétely, s a rettegés a haláltól. Nem kis dolog a halál! Nagycsütörtök éjszakáján Jé­zus is halálfélelemben gyöt­rődött. Közben verejtéke vér- cseppekként hullott. Megher- colta a nagypénteki h'''öt­tusára való készülést, az Is­ten akarata iránti engedel­mességet. Végigjárta nemcsak a halálfélelemnek, hanem ma­gának a kínos halálnak az útját is. Am Ö diadalmasko­dott! Feltámadott a halálból és él! Jézus feltámadásával legyőzte a halált, elvette ha­talmát és félelmetességét. Nincs szükség már aggo­dat maskodásra, nincs értelme annak sem, hogy letagadjuk a halált, vagy liősködve be­széljünk róla. Jézus feltáma­dásával új korszak kezdődhet hitünkben: a derűs remény­ségnek, a boldog bizakodás­nak korszaka. Hiszen nem a halálé az utolsó szó! Nem te­het már pontot életünk szép mondatára. Legfeljebb kettős- p'ontot, amely után új, még szebb mondat következik! Krisztus feltámadott és így velünk van, elkísér minden napunkon. Ez a húsvéti öröm tölthet el ma és a hétköz­napok sodrásában, munkájá­ban. Pál apostol szava az igazság kovásztalanságáról erre is vo­natkozhat. Mert a halálféle­lem megbéklyóz, kedvetlenné és reménytelenné tesz. Mint a kovász a tésztát, úgy hatja át gondolatainkat, tetteinket. Ahol ez mételyez, ott idegessé lesz a kéz és ingadozó a lé­pés. Krisztus népének szívét, világát nem járhatja át ez a kovász. A húsvéti Bárány: Krisztus, megáldoztatott éret­tünk. Ez nem maradhat kö­vetkezmények nélkül! Krisztus feltámadott: Jézus győzött a halálon! Fölösleges hát minden hősködés és nem kell félve nézni életünk utolsó órája felé. Krisztus feltámadott: van a halál után élet! Krisztus feltámadott! Fo­gadjuk hittel a húsvéti tényt, s ne csak ma hangozzék ez az örömhír, ne csak most kö­szörűsük lev egymást, hanem -gssz életi'"' "U'.ek Menyé­ben folyjék. Bencze Imre „És harmadnapon feltámadott EGYETLEN BIBLIAOL- VASÖ EMBER előtt sem két­séges, hogy Pál apostol a ke- resztyénség buzgó terjesztője és bizonyságtevője volt, mégis megtörtént, hogy ő is csatát vesztett. A kudarc Athénben érte. Ez a város az akkori vi­lág intellektuális és szellemi életének a központja volt. Ámbár Pál itt megkapó és a nagyhagyományú görög szel­1 álnál. A halált mint az em­ber utolsó ellenségét, eltöröl­te. A halált, amely az ember életét oly sötét hátterűvé tet­te és beárnyékolta az emberi életet — legyőzte hatalma vak Krisztus feltámasztása össze­zúzta a halált. Isten hatalma folytán a halál einyeletett diadalra. A FELTÁMADÁS ISTEN IGAZSÁGÁNAK A JELE; A Feltámadott (freskó) lemiséget és formanyelvet szem előtt tartó igehirdetést mondott, mégis, azonnal nyil­vánvaló lett eredménytelen­sége és kudarca. Mi okozta a kudarcot? Az, hogy Pál apostol az igehirde­tésben a feltámadást érintet­te: „Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, né­melyek gúnyolódtak, mások pedig mondának majd még meghallgatunk e tárgyban.” 1Ö00 eve mit sem változott a helyzet. Ma éppoly nehéz a feltámadásról bizonyságot tenni, mint akkor. Mégis igénknek ez a meg­állapítása, hogy „harmad­napon feltámadott” a keresz­tyén hit szíve. Ha elvetjük a feltámadást, akkor az evan­gélium nem más, mint vonzó, de tragikus történet, becsapott és félrevezetett hőssel, akit — mivel nem számolt a reali­tásokkal — utolért végzete. Pál minden igehirdetésében bizonyságot tett a feltáma­dásról. mert tudta, „ha Krisz­tus fel nem támadott, hiába­való a ti hitetek: még bűnei­tekben vagytok. Akik a Krisz­tusban elaludtak, azok is el­vesztek.” A Krisztus feltáma­dásáról szóló evangélium te­hát a keresztyén hit közép­pontja. Az egyház — Krisztus feltámadásáról bizonyságot téve — hirdeti Isten szerete­tét. hatalmát és igazságát. A FELT AM ADAS ISTEN SZF.RETETÉNEK A JELE. Jé­zus Krisztust semmi sem vá­laszthatta el az Atyától —, még a halál sem. „Krisztust feltámasztotta a halálból és zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak.” Krisztus feltá­masztása minden keresztyén számára azt jelenti, hogy amint a halál nem tarthatta hatalmában a Fiút, úgy kö­zülünk sem választhat el sen­kit a mennyei Atyától, akik Jézus Krisztus által Isten gyermekeivé lettünk. Isten szeretete legyőzi a halált. JÉZUS FELTÄMADÄSA AZ ISTEN HATALMÁNAK JELE. Az a szeretet, mely kimerül a cselekvésnélküli érzelmek­ben és nincs mögötte a tettek aranyfedezete — nem Isten szerinti szeretet. Mi, keresz­tyén emberek sokat beszélünk a gonddal, nehézségekkel küz­dő és rászoruló felebarátunk szeretetéről — és gyakran nem teszünk értük semmit. Bár valljuk, hogy szeretni kell azokat is, akiknek más a bőrük színe, mint a ■ miénk, mégis sokszor még a szom­szédunkig sem ér el a tevő­leges szeretetünk. Gyakran valóban szeretnénk segíteni, de igen gyakran nincs hatal­munkban a segítés. Isten sze­retete egészen más. A feltáma­dás megmutatta Isten szere- tetéiT=k határtalan erejét és hatalmát. Isten erősebb a ha­Amikor Kájafás, Pilátus éfe Júdás összefogtak, hogy meg­öljék Krisztust, az egyetlen igazait az emberek között mint ahogy nagyhéten sokat hallottunk erről — hajlamod sak voltunk így kiáltani: HH szén az egyetlen igazat ölú ték meg a nem igazak. Azt; aki bűnt nem cselekedett, aki­nek kezéhez vétek nem ta­padt, aki mindig szeretett, se­gített, gyógyított, halottat tá­masztott és bűnt bocsátott. Akik azonban Krisztusban hisznek, tudják, hogy a Krisz­tus feltámadása folytán végül is az Isten igazsága győzedel­meskedett. A feltámadás azt hirdeti, hogy végül is nem Pilátus, nem Kajafás és Júdás, hanem az Isten diadalmasko­dott. Mindenkor nehéz feladat volt Krisztus feltámadásáról bizonyságot tenni. Pál esete bizonyítja, hogy a feltámadást nagyon nehéz feladat volt az első század felvilágosult Athénjében prédikálni, de nem könnyebb a húszadik század emberének sem. De azok a keresztyének, akiknek a szemét, fülét, és szívét a Szentlélek megnyitotta, azok Krisztus feltámadásában Isten szeretetének, hatalmának és igazságának a végső győzel­mét látják. Amikor ez megtörténik, perspektíva nyílik az ember előtt. Krisztus győzelme a ha­lál felett az én halál telető győzelmemmé válik, ha hi-, szem és vallom, hogy „har­madnapon feltámadott”. Matúz László A Sajtóosztályon kaphatók Biblia — — — — — — «0,— Ft Imakönyv — — — — 12,— Ft Agenda — — — — Keresztelési emléklap — —,50 Ft Eskeiési emléklap — — —,50 Ft Anyakönyvi kivonatok — —,50 Ft Zárómérleg nyomtatvány ­1,— Ft Költségvetési nyomtatvány 1,30 Ft Istentiszteleti rend — — 4,— Ft Kis Káté — — — — — 3,— Ft Konfirmációi Káté — — 10,— Ft Igés falitábla — — — 8,— Ft Szolgálati napló — — 11,— Ft Anyakönyvi ívek — — 1,60 Ft Egyházfenntartási lap — —,30 Ft Korái I. — — — — 55,— Ft Korái II. — — — — 65,— Ft Koráliskola — — — — 52,— Ft Konfirmációi emléklap — 2,— Ft Karner: Isten, világ, felebarát — — — 4,— Ft Egyházfenntartási nyugtatömb — — __ 2,80 Ft Passio füzet — — — — 3,— Ft Imás lapok — — — —,40 Ft Káldy: Bevezetés az Újszövetségbe — — __ 30,— Ft Hitvallási iratok I. — — 45,— Ft Hivallási iratok II. — — 45,— Ft Pálfy: Krisztus tanúja — 5,— Ft Groó: Az élet kenyere — 5,— Ft Prőhle: ökumenikus imádságok — — — __ 2,— Ft Karner: Testté lett Ige — 45,— Ft Lelkészi szolgálat — — 18,— Ft Ürvacsorai ostya — — — 3,50 Ft Hétről hétre (áhitaíoslrönvv^ — 12.— Ft Otüyk: 1st ensaer etet — 17,50 Ft ■á

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom